Végre egy kis hazai pálya.
Nem különösebben szeretek utazgatni, fõleg nem szombat reggel. Az Eger Csillaga túra márcsak ezért is a kedvenceim, közé tartozik. Egriként el sem tudok képzelni szebbet, jobbat, mint kényelmesen összeveckelõdni, elbringázni a rajthelyre és nekirugaszkodni a hegyeknek.
Így is történt. A kollégiumnál ismerõs arcok. Köszöngetés, pacsizás, nevezés. Tömeg sehol, bár mivel mi Pisti sporttárssal 9 óra körüli rajtot terveztünk ez nem is meglepetés. A szorgalmasabbja már a hegyeken jár. 9 óra 5 perckor mi is utánuk eredtünk. Elsõ célunk az Eged-hegy teteje. Kedvenc edzõterepem, szerintem megunhatatlan akár futva, akár kerékpáron moccan rá az ember. Az idõjárás kiváló a kocogáshoz, laza szerelésben is. Elhagyjuk a várost és az emelkedõn összetorlódott túratársak tömött sorát is. A Csomós-tanya elõtt eligazítunk egy futó srácot, aki be is áll szélárnyékba, igaz ez nem sokat számít a kavicsos szerpentinen joggolva. Kár lenne nem rácsodálkozni a kilátásra, mert a levegõ tiszta a nem túl távolban a Kékes is szépen látszódik. Az út a csúcsig kellemesen megszuszogtat, de nem kell vágtázni, mint az Eged-futáson (a tavaszi versenyre gondolok). Az elsõ ponton megkapom a jelzésemet és egy csokit. Koccanás tovább. Hamarosan szembe jön Pisti velem, talán egy perc lehet köztünk, de megbeszéltük, hogy haladunk a magunk tempójában. Várkút felé haladva dimbes-dombos az út. Pont egy dimb elõtt találkozok az öcsikém csapatával. Bugi, Darti és Gyík úr a 25-ösön nyomul, dobunk egy pacsit és megyek tovább. Illetve megyünk, mert Darti követ, kamerával dokumentálja, hogy micsoda állat vagyok, és fennhangon kommentálja az eseményeket. Téboly a fickó, de jól áll neki. Idõvel lemarad, én pedig szépen bekoccanok Várkútra. Itallal kínálnak, de amíg van, maradok a sajátomnál. A Kövesdi kilátónál ismét megcsodálom a panorámát, és haladok a Török úton. Jól esik a futás így érek a Völgyfõ-házhoz. A pecséten kívül mást nem kérek és lejtõzök egy jót a Barát-rétig. A Bujdosó-kõnél ritkán járok, szép hely. Következik az Egeres-völgyi erdészház. Ez tuti ismerõs rész, legutóbb 2 nappal korábban jártam itt. Akkor fontolgattam, hogy bejárom a pálya következõ szakaszát komor emlékek mián. De nem tettem, tavaly sem tévedtem el (de elõtte igen). Pecsételés, a széles erdei úton megvan a piros kereszt, még a letérésnél is, de utána… Tavaly nem itt volt? Hát nem. Nézek, nézek, de nem látok. Na sebaj, irány Irán. Tartom a lendületet a jól futható ösvényen, hamarosan egy rétre érek ki. Felismerem, itt csûrtem el 2 éve is. Na gyerünk vissza. Nem vagyok büszke magamra. Próbálom tartani az irányt a Berva-völgy felé. Végre jelzett útra érek igaz nem piros, hanem sárga, de az iránya jó. Egy idõ után elágazásba érek, és óriási örömömre ott az elveszett piros is. Feldobódok, bár némileg lesújt, hogy kb. 15-20 percet kolbászoltam fölöslegesen. Ráadásul a kulacsom is kiürült közben. A piros sávot viszont könnyen megtalálom és onnan már lejt az út a Berva-völgyig. A Les-rét elõtti szakasz szokás szerint benõtt, de most nincsen csalán az ösvényen, nem is hiányolom. A pontnál bõséges a választék, de én csak inni kérek. Mint megtudtam a srácok este 8-ig kinn állomásoznak, hát igen: komoly dolog a pontõrség. Szarvaskõig jórészt lejt az út, kivéve persze a várat. Cappogok felfelé, és a csúcson szembejön velem Pisti. Õ is elcsûrt egy-két helyen, de nem sikerült felülmúlnia engem. Hát igen mi volnánk a helyi futók. A csúcson keresem a pontõrt, de hiába. Kattintok egyet a telefonommal dokumentálásképpen. Szétnézek, elrágcsálok néhány kekszet és elindulok lefelé. Hogy tudtam itt lebringázni anno? Hiába nem leszek már gyereksztár. A domb aljában összefutok a pontõrrel, õ idõben lesz kinn csakhát vannak ilyen futóbolondok is. Pecsét után átkelek a 25-ös úton és próbálom utolérni Pistit az emelkedõn. Nyomulok, nyomulgatok, de nem látom. Hát akkor maradjunk a saját tempónál. A gerincre felérve már sok meglepetés nem érhet (habár gondoltam már így korábban is). Az út lankásan megy szinte a célig. Az erdõmûvelõk kicsit átalakítottak egyes részeket, az egyik szakaszon szinte csak az emelkedés rajzából tudom, hogy hol vagyok, mert a jelzett fákat sem kímélték. Az utolsó ponton pár éve még kilátó állt ma viszont Viktor cimboránk volt a legmagasabb kiemelkedés, aki sárga Ladája mellett itallal kínált. Ha tûzoltó kínál inni is kell, egy korty be is csusszant. Irány Eger, hamarosan beértem a városba. Az épülõ lakóparkoknak szerencsére még csak az alapjai látszanak a Rác-hegyen. Hát majd egy-két év múlva sûrûbb lesz a hely. Egerben a Széchenyi úton kocogás a Gárdonyi Kollégiumáig. Ebédidõ van, szerencsére nincs nagy forgalom. A laza kocogás ellenére jó volt célba érni az 50 km-es túrán, 13 óra 43-kor le is állok. Meglepetésemre Pistit nem találom benn, de 5 perccel késõbb befut õ is. Megállt kólázni Szarvaskõn, úgyhogy árnyékra vetõdtem, amikor tûztem utána.
A túra szuper volt, jövök jövõre is!
|
