Túrabeszámolók


Gyermekvasút nyomában

vivi06Túra éve: 20082008.08.20 20:37:26
Kissé kritikus hangulatba kerültem az éjszakai Gyermekvasút túrától. A rajt még jóval gördülékenyebb volt, mint tavaly, mi a nyitás után kábé 8 perccel álltunk be a sorba, ami gyorsan haladt, így 20.08-kor (fél óra várakozás után) indultunk el.

Ezt eddig fejlõdésnek is nevezhetjük, csakhogy ezután nem tudok több pozitívumról beszámolni. 700-1000 méterenként ep-k az elején, amitõl természetesen jó kis torlódás keletkezett, a pontõrök sem kapkodtak különösebben. Egészen addig minden pontnál várnunk kellett, amíg már csak tízen voltak elõttünk, ekkortól gördülékenyen ment a pecsételés:)
A frissítést csak vártuk-vártuk, hiszen a nappalin adnak teát, kekszet, hát itt semmit, a 700 forintos nevezés azonban nem csökkent. Normafa után a kápolnához 20 perccel nyitás után érünk, de hiába, egy fia pontõr sem mutatkozik, aztán a Széchenyi-kilátónál (szintén nyitva kéne már lennie egy ideje) minket szolgálnak ki elõször, bár kissé nehézkesen megy a dolog, és a pontõröknek jól láthatóan fogalmuk sincs az útvonalról (a közvetlenül hozzájuk vezetõrõl sem).
A célban jó kis ehetetlen virsli, inni ismét nem kapunk ("mert olyan sokan jöttek, hogy nem fért be a kocsiba a frissítés" ??? - tudom meg a szervezõtõl). Csak hûl az idõ, a vonat megint késõbb indul a beígértnél, jól esne egy kis meleg tea, de erre semmi esély.
Sebaj, jövõre nem nevezünk, legfeljebb végigmegyünk az útvonalon, azt hiszem, nem fog hiányozni a virsli.