2008.08.19-20, azaz éjszakai verzió -- második teljesítés
Bõ egy óra, míg kertek alatt, hegyen át sikerül a városon keresztüljutni, a Hûvösvölgyi út egy rémálom, mintha gyalog menne az ember :-/
Sorállás a szokásos, bár 3-4 asztalnál lehet nevezni, így gyorsan meg -- igaz, egy fontoskodó ifjú titán picit felidegesít -- majd belejön, reméljük. Õ valami százötven emberrõl regél, hogy annyian vannak a szervezõk összesen...
A nevezési díj kevesebb, mint a "túrabibliában" szereplõ összeg, cserébe nincs frissítés menet közben, és a végén is "csak" virslit kapunk -- de ne szaladjunk ennyire elõre. Vonat visszafelé 1:20 és négy óra valamikor indul: rajtidõm 8:20, azaz mindennel együtt a nappalin elért idõnél jobbat kell mennem.
Kocogósan indulok, a Fazekas-hegyre a leágazást nem vétem el, a forgalom a csúcson - csúcson, de legalább gyorsan megy a bélyegzés. Idõadat a pontkartonra kerül, ha jól láttam, az igazolólapra nem -- majd néhol felírom magamnak.
Villám utca lefelé -- aki nem ismeri, hogy merre, annak tényleg jól jöhet a tájoló, mert jelzés egy szál se -- szokás szerint.
A Nagyréten ismét megálló (A túra minden állomáson, megállóhelyen és bokornál megáll...), majd sárga körtúra, sárga (bár itt a leírás alternatív útvonalat is megenged, így vannak, akik a jelzetlen levágást veszik igénybe), és máris a Hárs-hegy állomásnál járunk és állunk.
Innen a Kis Hárs-hegyet célozzuk meg, ahol sorállás fogad, de aránylag tempósan pecsételnek/jegyzetelnek a pontõrök. Egy újabb iramodással a Kaán Károly kilátó, és a mögötte elbújt EP következik, elõtte egy ismerõs köszön rám, sajnos néven nevezni nem tudom. A folytatásban a tömeg a "szokásos" rövidítésen vonul lefelé -- ez egyébként eléggé bokatörõ szakasz így éjjel. Már ismét a sárga sávon tzh és krysta mellett vágtáznék el, ha nem szólnának utánam -- valahogy sötétben, hátulról nagyon rossz a felismerési arányom...
Szépjuhászné állomáson a bélyegzés mellett vizet veszek, majd indulok tovább, immár a piros sáv jelzésen. A János hegyre fel a kunkorokat többen levágják -- nem nagyon nyernek vele, a hegyoldal meg pusztul tõle...
Az Erzsébet-kilátónál lévõ pont után maradok a piros sávon, és nem megyek vissza az aszfaltútra, így némi lépcsõzés következik. A letérés után egy dohányzó apuka mellett megyek el (minek megy a természetbe az ilyen, pláne kicsi gyerekkel...?), aztán ismét lépcsõ: János hegy állomás következik.
A piros jelzés eleinte a széles úton halad, majd jobbra letér -- nagyon szép kapujel mutatja, csak a megerõsítés van picit távolabb, itt egy igen rövid csoportos hezitálás következik, majd megyünk tovább.
Következõ megálló Makkosmária, leírás szerint nagyjából féltáv, idõvel jól állok (2:20 körül), így némi ücsörgés is belefér.
Virágvölgy állomásig kényelmesen emelkedik az út, a pihenõ után tempósan megyek fölfelé. Virágvölgy állomásra épp befut egy vonat Hûvösvölgy felõl, elkapok néhány kispistázós mondattöredéket :-/ No mindegy. Itt találkozok nagyondinnyével és jámborral, és többé-kevésbé együtt haladunk tovább (Disznófõ után fölfelé sikerül elõrerohannom és elkavarni, de a Normafa mh. utáni letérés elõtt már ismét együtt megyünk.)
Átkelünk a gerincen, majd leereszkedünk a Disznófõhöz, hogy visszakapaszkodjunk a normafai buszmegállóhoz -- itt sikerül tovább a zöld sávon maradni (tömegvonzás :-)), úgyhogy gyalogolhatok vissza.
A székelykapun áthaladva három út áll elõttem, melyiken iduljak, jön a kérdés: a bal szélsõn nem, mert tavaly azon sikerült az aszfaltúthoz visszajutni, a jobb sézlsõ a Z+ maradjon a középsõ, emlékeim szerint tavasszal itt jöttünk fölfelé. Nyert, ugyanis rövidesen elhaladunk az útvonalleírásban említett oszlop mellett.
A vasút mellett balra fordulunk, némi botorkáls az ûrszelvényben (khm...) meg mellette Csillebérc állomásig. Itt üres sörösdobozok az asztalon, móka, kacagás, meg szórakozás a hangbemondással (khm-khm...).
Normafa állomás következik, utána pedig a túra talán leginkább kavarásveszélyes pontja, de a gázos szerelvényeket jelzõ táblák a kerítésen a helyükön vannak, és utána rögtön ott a csapás balra befelé a dzsindzsásba. Tényleg csapás -- gyakorlatilag egy bokatörõ vízmosás van az ösvény helyén, de sikerül ezt is megúszni.
A völgy aljában elõbb jobbra kell tartani (a kerékpáros ugratóknál), majd az elágazásnál balra tartva hamarosan elérjük az utolsó emelkedõt, ami a kápolna érintésével az OMK alatti rétig szerpentinezve halad.
A kápolnánál gyors pecsételés, az OMK alatti réten ismét némi tanakodás, aztán jobbra be a fák közé, sacc/kb. megcélozva a Farkasvölgyi út végét.
Nyert! elsõ nekifutásra eltaláltuk, melyik bokorcsoport alatt ér ki a rétre a Farkasvölgyi út, így immáron kivilágított aszfalton lehet robogni a Széchenyi-emlékig. Itt az aszfalton jámbornak sikerül megtalálni egy randa kátyút, aminek következtében térdével illeti az aszfaltot, de komoly baj nincs, megyünk tovább.
Itt dohányzó pontõr fogad, majd nem a megszokott útvonalon, hanem jobbra tartva, majd balra föl egy lépcsõn vezetett az utunk.
A célban pici fejetlenség, bár legalább négyen-öten állnak az asztal túloldalán, és igyekeznek mindenkivel egyszerre foglalkozni. Bélyegzek a Budapest Kupa igazolófüzetbe is, majd önkiszolgáló módon nyakonragadok két szeletke kenyeret, meg egy adag virslit, némi mustárral, és irány a vonat. Saját mérés alapján 4:45 az idõm, ami jobb, mint amit tavasszal csináltam -- ez betudható annak is, hogy most a pontokon sokkal kevesebbet kellett sorakozni pecsételésre várva.
A vonat végülis némi késéssel indul, a kilátópontokon nem, de az állomásokon megáll. Nem meglepõ módon sokan szállnak fel útközben is -- igen, ez nem elsõbálozóknak, vagy a Budai hegyeket csak hírbõl ismerõknek való, rengeteg a jelzésváltás, több jelzetlen szakasz van benne -- ilyen szempontból nem egy könnyû túra.
A hûvösvülgyi állomáson a peron alatti átjáró zárva, nekivágunk, és áthatolva a sövényen igyekszünk lefelé, közben bemutatom, hogyan kell zéró idõ alatt hasra vágódni -- nem mondhatnám, hogy önszántamból teszem, viszont megúszom némi horzsolással, meg a ledes lámpám rommá törésével :-(
|
