Túrabeszámolók


Cuha 25/35/50/ Bakonyalja 25/45 / (Erdőalja 25) / Bakonyerdő

Hegi BaliTúra éve: 20082008.08.18 20:16:18
Eljött a szombat, Cuha 25. Gondoltam a kellemest összekötöm a hasznossal, így meglátogatom a cseszneki rokonaimat is.
Szombaton reggel átkerekeztem Bakonyszentlászlóra az Õsfenyves turistaházhoz. Fél nyolc elõtt rajtam kívül még néhány lézengõ volt csak akik indulásra adták a fejüket. A rendezõk nem voltak valami vidámak e kis csapat láttán. Az idõ jónak ígérkezett, ezért gyors regisztráció, aztán hajrá a Bakonyba. Egy gyõri sráccal mentünk együtt. Futni nem futottunk, de így is holtversenyben másodikként értünk be fél egykor a célba. Végig szép idõnk volt, a jelzetlen szakaszokon a szalagozás is jó volt, így szinte térképet sem kellett használnunk. Ötletes, hogy az ellenõrzõpontok fényképével ellátott matricát ragasztottak az igazolólapra. Meglepõdtünk, hogy a Hódos-ér vízállása magasabb volt, mint a Cuhának. Azért mindegyiken sikerült száraz lábbal átkelnünk.
Összességében nem volt egy nehéz túra, s mint kiderült azért tíz óráig összesen 140-en indultak el.
A célba érve elfogyasztottam a zsíroskenyeret hagymával, aztán bicóval vissza Cseszenekre. Az unokahúgomék a vár alatt laknak, a Tarac-hegy tövében, így a nap hátralévõ részében a fenséges látványban gyönyörködhettem, illetve jó kis babgulyást kanalaztam és tócsit ettem hozzá. Este pedig csak ki kellett ülnünk a teraszra jóféle alkoholnemûekkel megerõsítve, aztán hallgattuk a 15. jubileumi Edda koncertet, ami akkor este volt a Tarac-hegy túloldalán.