Túrabeszámolók


Bükk 900-as csúcsai

barlangimedveTúra éve: 20082008.08.03 17:36:36
Bükki Barangolás Bálványtól Borovnyákig

Elõrebocsátanám, hogy elfogult vagyok a Bükk 900-as csúcsai túrával kapcsolatban.
Ennek több oka van, pl.: szeretem a kötetlen útvonalú, tájékozódási jellegû túrákat, kedvenc kirándulóhelyem a Bükk-fennsík, kedves emberekhez fûzõdõ emlékek...stb.
Nagyon sok szép hely van még az országban, és nagyon sok jó túrát szerveznek másutt is, de az elsõ randevú mindig nehezen felejthetõ, fõleg akkor, ha összesen egy év telt el azóta.
Mielõtt valakinek eszébe jutna, a rendezõségbõl se rokona, se ismerõse nem vagyok senkinek, mégis szeretném, ha minél többen túráznának arrafelé, csak azért, mert nem vagyok(eléggé) írigy természet.

Tudom, néhányan azt gondolják majd, hogy sokat voltam a napon, de én szeretem a szolgáltatás teljes hiányát is. Ha egy túráról annyit tudok, hogy valamikor, valamit kapok majd túra közben enni-inni, valahol vagy van forrás (nyomós kút, kocsma) vagy nincs, akkor végképp nem tudom, mit és mennyit pakoljak a hátizsákomba. Ha feleslegesen cipelem a nehéz zsákot, mert útközben ellátnak mindenféle földi jóval, az is rossz, ha meg hiányt szenvedek valamiben, az is.

A Bükk 900 túrán útközben semmi sincs, se etetõpont, se forrás, se kocsma, se semmi, ezért ki kell kalkulálni (és be kell pakolni) az egész napra szükséges táplálék és folyadékmennyiséget. Az ily módon megtömött hátizsákunk még erõs szélben is megfelelõ stabilitást biztosít, ezenkívül a lábizmok fejlõdésére is jó hatással van.

A túrán pontõrök sincsenek, a 20 csúcson oszlopokra helyezett fatáblák vannak a csúcs nevével és magassági adatával valamint egy odaerõsített bélyegzõvel. Az igazoláshoz még bélyegzõpárnát, vagy valami hasonló festõ eszközt is vinni kell magunkkal.
A megadott csúcsok teszõleges utakon és tetszõleges sorrendben való felkeresése meg lehetõséget ad arra, hogy ízlésünknek megfelelõ, esetleg évenként más-más útvonalat válasszunk. Aki siet, vagy fontosnak tartja az idõeredményét, az a legrövidebb utat fogja választani, aki élvezni akarja a túrát, az nem sajnál párszáz méterrel többet menni valami szépség kedvéért. Persze van a csúcsoknak egy példaként ajánlott, elég logikus érintési sorrendje is.

Nekünk sikerült tavaly egy olyan tervet kovácsolni, ami távban nem a legrövidebb, de ahol lehet, viszonylag kényelmesen járható, és emellett a lehetõ legtöbbet mutat a táj szépségeibõl. Mivel az idei túrára bõvült a csapatlétszámunk, így egy újabb útvonal helyett megint a tavalyi mellett döntöttünk.
Igencsak forró nap ígérkezett, ezért fejenként 3 liternyi folyadékkal és melegtûrõ étkekkel tömött zsákokkal kezdtünk neki a túrának.

Az elsõ csúcs bemelegítésképpen a Bálvány volt, amit még jelzett túristaúton (Z+) közelítettünk meg. Onnan a többség által járt úton (jelzetlen csapáson Csurgói erdészház, S- a Kis-huta-rétig, majd toronyiránt) a Nagy István erõse következett. A változatosság miatt a másik(nyugati) oldalon jöttünk le, egy gyönyörû rét felé, majd az erdészház és a vadászház mellett elhaladva, az erdõn átvágva tértünk vissza a jelzett kövesútra (S -, K+) a Hármaskúti MÁFI üdülõ mellett.

Ez egy varázslatos hely, a erdõ közepén egy szépen gondozott, jókora bekerített területen, egy kis dombocskán van egy 5-6 szobás, cserépkályhákkal fûthetõ komfortos kõház (víz, villany, fürdõszoba, konyha, étkezõ, társalgó), amit a Szilvásváradtól Olasz kapu felé vezetõ (fizetõs) útról leágazó, személyautóval jól járható kövesúton lehet megközelíteni. Többször is megszálltam már ott, családos pihenésre vagy a környék bejárásának kiindulópontjául is tudom ajánlani, nem kulcsosházként, hanem szobánként külön is bárki által igénybevehetõ szállásként mûködik.

A háznál délnek fordulva jutottunk el a K+ S+ útkeresztõdéshez, ahol a fennsíkon gyakran észlelhetõ egykor kisvasút nyomvonal ritka maradványát találtuk meg, néhány talpfát, amit nem tudtak kiszabadítani a kövek ölelésébõl. Innen pár méterre, nyugati irányban (S+ úton) van egy kis mohos szikla, amin keresztül felmászva egy csapáson lehetett felkapaszkodni a térképen is jelölt, a Huta-bércet teljesen megkerülõ cserkészút közel 180 fokos fordulópontjához. Ennek a DK felé esõ oldalán, a nagyon enyhén emelkedõ, kedvesen kanyargó tündéri kis úton jutottunk a Huta-bérci „csúcs” közelébe, ahonnan rövid kapaszkodással értünk fel a nyeregszerû, hosszúkás és közel szintben húzódó bércre. Célszerû kicsit elõbbre „célozni”, így a nyergen továbbmenve biztosan meg lehet találni a táblát. A tábla után is a nyergen folytattuk utunkat egészen a bércet lezáró gyönyörû tisztásig, onnan kicsit dél felé fordulva pedig visszatértünk a K+ útra. Itt nagyon közel voltunk két újabb csúcshoz (Mély-sár vagy Kis-sár, Fekete-sár), de azokat (a Fodor heggyel együtt) most kihagytuk, hogy legyen majd miért visszajönnünk ide a fennsík egyik legszebb útján.

Errõl majd késõbb, de a Kis-sár vagy Mély-sár kérdést megpróbálom tisztázni most, ha már szóba került. Szóval két csúcs látszik a térképen, az X és az Y bérc, ebbõl a nyugatabbra fekvõ 925 m magasságú bércen van a tábla. Hogy melyik bércet hogy hívják, azt ne firtassuk, minden térképen másképp, a én 1:16000-es Szilvásvárad és környéke térképemen (ezt is ajánlom mindenkinek, de csak helyben kapható) a csúcs fölé Kis-sár bérc,alá meg Mély-sár bérc van írva !!!

Szóval a K+ úton ballagtunk, kereszteztük a Nagymezõ felé vivõ aszfaltutat, majd a Fekete-sári erdészház mellett felkanyarodva, végig a kényelmes aszfalt(?) úton sétáltunk fel a Kõrös-bércre. Pecsételés után visszamentünk a Kõrös-hegyet szintben megkerülõ szekérútig , amin a Virágos-sár hegy két csúcsa közül a táblával és pecséttel sokkal jobban ellátott, délebbre fekvõ, 950 m magas csúcsát kerestük fel egy kényelmesen járható (csak a vége meredek egy picit) úton. Aki elõször jár erre, az szinte biztosan a másik csúcson keresi a táblát, mivel minden jel szerint annak ott kéne lenni. Rádásul onnan, nyugat felõl közelítve a csúcsot, nem a legkényelmesebben járható tereppel találkozik a túrázó. Persze mindennek ára van, nekünk egy kicsit visszafelé kellett így mennünk a Vörös-sár hegy felé (+ 1 km), de energiánkat nemhogy túlzottan fogyasztottuk volna, hanem ezeken a kényelmes utakon még pótolni is tudtuk.

A Vörös-sár hegyet a Fakút-lápa teteje felé esõ kis tisztásról látható járható sziklácskákon keresztül kb. ÉK irányba célozva támadtuk meg, a tetején található szép kis tisztás közepén lévõ tábla már messzirõl is látszik. Innen a Kukucsó-hegy alja egy kis hullámvasutazással megközelíthetõ „irányban” is, mi persze megint a szintvesztés nélküli, de hosszabb utat választottuk. A tábláig tartó csúcsmenetet persze így sem lehet elkerülni.

Innen az Ispán-hegy következett, aminek szerintem a legjobb megközelítése: visszamentünk a S3 útra, azon a Fakút-lápát elhagyva addig mentünk Istállóskõ felé, amíg egy éles, a térképen is látható S-kanyar szerû töréshez nem értünk. Itt elhagytuk a jelzett utat, becéloztuk a Ispán-hegy alatti nyakszerû részen lévõ tisztást és majdnem a szintvonalon (enyhén ereszkedve) egy nehezen kivehetõ csapáson haladtunk odáig. Onnan már csak felmászni kellett a csúcshoz, majd vissza, utána meg kb. ugyanabban az irányban felfelé az Istállóskõ és a majdnem olyan magas névtelen csúcs közötti nyeregben az S3, Z3 keresztezõdésig. Egy kis séta a Z3 úton és máris az Istállóskõi tisztáson voltunk, ahol sajnos még azt a kis szögû kilátást sem lehetett élvezni, mint a Kukucsó és a Ispán hegyen.

Nagy-Kopasz volt a következõ állomás, itt is a jelzett úton (K+, Z-) mentünk a hegy tövéig, majd a csúcstámadás és a pecsételés után ugyanezen az úton indultunk vissza. Mivel a Virágos-sár hegy nekünk már „megvolt”, ezért nem kellett egészen odáig visszamennünk, hanem 100 méter után Keleti irányban a régi Z- út enyészõ nyomain vágtunk át elõször felfelé egy szép tisztásig, majd lefelé a köves utat keresztezve egy ösvényen, majd egy régi kisvasút nyomvonalon az Õserdõ felé. A Õserdõt elhagyva nem a K- utat követtük a Tar-kõ felé, hanem „Péter bácsi útját”.

dr. Huhn Péter, a szegedi egyetem professzora, a Bükk-fennsík szerelmese sajnos már nem járhat ezeken az utakon. Utolsó túrái egyikén mutatta nekem ezt az utat, de tõle szereztem tudomást az „eldugott” csúcsokon található táblákról is. Egyre gyengülõ fizikai állapota miatt már nem jutott fel mindegyikre, ezért azok becserkészését, és ennek következményeként a Bükk 900 túrán való indulásomat is részben az emléke elõtti tisztelgés motiválta. Pici kis emléktábláját a Faktor-réti szentkép közelében fogjuk hamarosan elhelyezni.

Az út az Õserdõ utáni tisztáson a Király út felé kanyarodva induló, és egy tisztáson felfelé haladó „látható” útról indul a dombtetõn, egy gyönyörû kéttörzsû vörösfenyõt követõen kb. Keleti irányba. A elsõ métereken egyáltalán nem látszik, de ha szénégetés nyomokat látunk, akkor jó irányban vagyunk és késõbb egy szép fenyvesen keresztülvezetõ, jól járható útra keveredünk, ami szintvesztés nélkül folyamatosan emelkedve tér vissza a K- útra. A végefelé eltûnik a út, aztán az abból indult ösvény is, de akkor már látszik a Tar-kõre vezetõ túristaút is.

A Tar-kõre a K3 vezet ki, ide csak a szokásos két esetben érdemes kinézni:
- ha valaki nem volt még ott, akkor kukkoljon ki oda, ha már arra jár
- ha valaki volt már ott, az meg tudja milyen érzés kiülni egy szikladarabra (nem a szélére), körbelátni a fél országot, lábunk alatt elterülve látni a Bükk alsó részeit, a erdõbõl néhol kikandikáló országútdarabokat, a mozgó játékszernek látszó autókat, a mindig fújó szél által terelt felhõk dombokon átúszó árnyékát. Lenyûgözõ, lélegzetelállító, szavakkal le nem írható látvány, a egyik legszebb kilátás a országban. Azért csak az „egyik”, mert a fennsík déli letörésén ott van még az Õr-kõ, a Pes-kõ és a Három-kõ is. Péter bácsi szerint a Háromkõrõl még szebb a kilátás, de csak azért, mert onnan a Tar-kõ is látható.

A Tar-kõ felõl a Büszkés-hegy és a Háromkõ könnyû zsákmány a eddigi csúcsokat meghódítók számára, de a sorban következõ Nagy-Kõhát már rejteget meglepetést a elõször próbálkozók számára.

Elõször is a kerítések és a térképek kapcsolatáról kell megállapítanunk, hogy össze lehetnek veszve, még köszönõviszonyban sem szoktak állni. Az utak, ösvények egy része még kis szerencsével beazonosítható, de a kerítés térképjelét legjobb elfelejteni. Szóval a csúcsra egy helyrõl lehetett „normálisan” eljutni, a Nagy-kõhátat délrõl szintben kerülgetõ széles kövesúton haladtunk, és a Kõhát-lápai úthoz közeledve találtunk a kerítésen egy átjárót, amin átmászva egy csapás vitt fel a csúcsra kb. ÉNY irányban. Visszafelé is erre kellett menni, lelegelve a felfelé menet még a bokrokon hagyott málnaszemeket is.
A keresztezõdésbe kiérve a Kis-kõ-hát egy jó irányba induló, de késõbb elfogyó úton „iránymenetben” érhetõ el. A csúcstól lefelé kényelmes kövesút vezet, ami egy másik útba torkollik, itt elhagytuk mindkettõt és irányban vágtunk át a Kõhát-lápa felé, hol találva járható ösvényt, hol nem. Sikerült olyan tisztáson is keresztülmenni, ahol embermagasságú selymes fû csiklandozása serkentett haladásra. Utána kiértünk az országútra és néhányszáz métert a K- úton mentünk egészen egy jó állapotban lévõ esõházig.

Innen indul a Kis-sár völgyben vezetõ gyönyörû út, aminek az elején a fennsík legfestõibb víznyelõi találhatók, kis sziklácskákkal, borókákkal, selymes fûvel...stb. Hogy õrizet nélkül ne legyenek ezek a szépségek, egy igazi „mézeskalács” házikó vigyáz rájuk, 2x2 méteres lehet, vagy talán egy kicsivel nagyobb és körbe is van kerítve ! A völgyben haladó út folyamatosan emelkedve haladt egészen a Fekete-sár-bérc és a már említett ??? bérc közötti nyakig.

Innen elõször a meredekebb oldalon megközelíthetõ és kevésbé látványos Fekete-sár, majd a sokkal szimpatikusabb ...-sár következett. Itt az állatok által szabályosra „nyírt” bokrok mintha többszobás lakásokat képeznének, közöttük házfalként is felfogható párméteres erdõsáv is van. Nyugati irányból nézve a harmadik „lakásban” van a tábla.
Északi irányban leereszkedve a bércrõl egy Mély-sár völgybe lekanyargó utat találtunk, majd a Semmi bércet a jelzett túristautakat is használva kerültük meg. Így jutottunk a Fodor-hegy közelébe, továbbra is a (kivételesen a térképpel jól egyezõ) szekérutakat használva, amíg csak lehetett. Erre a csúcsra se kényelmes sétaút vezetett, de eddigre már hozzáedzõdtünk ezekhez az utolsó méterekhez.

A Fodor-hegytõl a Pipis-hegyig fõleg sífutó utakat koptattunk, de mivel havat nem leltünk, ezért nem is futottunk rajtuk. Ha vánszorgásnak nevezném haladásunkat, talán még az is felvágásnak számítana, de ennek nem kimerültség, hanem a számtalan, igen rossz helyen keletkezõ vízhólyag volt a oka. Elõször a nehezen megközelíthetõ, de a tetején bájos tisztást rejtõ Semmi-bérc mellett haladtunk el (most nem volt már energiánk a vizitre), majd a Füstöskõ-bércre vezetõ csapást hagytuk érintetlenül (a Nagymezõre van kilátás róla), majd a gyönyörû fenyõfákkal övezett, hosszan elnyúló Veres-sár bércnek (a oldalában vannak szép kilátást nyújtó kedves kis tisztások) integettünk messzirõl.

A Pipis-hegyi és az utolsó, Felsõ-Borovnyákon lévõ tábla megtalálása már könnyû feladat volt, onnan meg már csak a sípályán kellett becsúszni a célba. Idõeredményünk rekordnak is számíthatna, ha jegyezné valaki azt, hogy kinek sikerült a elõzõ évi teljesítményét percre pontosan megismételni. Annyit még elárulhatok, hogy „bõven” szintidõn belül értünk be most is, a többivel nem büszkélkednék.

Ez a túra nekünk a második alkalommal is csodálatos élmény volt, a táj utólérhetetlen szépsége, a „hagyományos” túrákhoz való hasonlatossága (hátizsák, térkép és tájoló intenzív használata) ötvözõdik a t.túrák teljesítménykényszerének hajtóerejével. Nem is értem, hogy miért csak egy szûk réteg érdeklõdését vívta ki, akik évrõl-évre végigmennek rajta. Ha valakinek nem ismerõs a környék, akkor elsõ alkalommal lesznek kisebb-nagyobb tájékozódási gondjai, de megfelelõ erõnléttel a megadott szintidõn belül bõven teljesíthetõ a túra a optimálistól némileg eltérõ útvonalon (szóval néha kicsit elkeverve) is. A terepet ismerõ vezetõvel még a kicsit gyengébb fizikumú túrázók is kipróbálhatják magukat, a 30-35 km táv, a 2000-2200 m szintkülönbség 12 óra alatt könnyebben teljesíthetõ, mint sok hasonló távú, kicsit kevésbé „szintes” túra 3-4 órával rövidebb idõ alatt.

Viszontlátásra jövõre !