Túrabeszámolók


Patai Mátra

moiwaTúra éve: 20082008.07.26 21:39:47
Patai Mátra 30

avagy: amikor a Körös 50-en híressé vált vendégszeretet és a bõséges szolgáltatás a Mátrába költözik :-)

Sokat gondolkodtam a héten, hova menjek túrázni, a Fejérkõ lett volna a másik esélyes jelölt, de tavaly az Alman-tetõ környékén már jártam, így viszonylag frissek voltak az emlékeim. A Mátra mellett az szólt, hogy már több mint 10 éve nem vetõdtem el a Mátra 115-ön megismert hullámvasút híres "zárószakaszára", ezen kívül ugye szegény Mátra 115-ön meglehetõsen kómás állapotban jártuk be ezt a részt, már 100 km-rel a lábunkban. Tudtam persze, hogy helyileg merre voltunk, de konkrét emlékek (a bealváson, és fáradtságon kívül) nem nagyon maradtak meg. Kíváncsi voltam, hogy friss fejjel, kifejezetten örömtúra keretében, nyitott szemmel járva milyen szépségeket kínál a táj. Na persze ne feledjük, hogy az Alföld TE gárdája is fémjelez egyfajta rendezõi minõséget.

A reggeli gyöngyösi buszon összefutok Dömével, valamint pozo-val és OT Jancsival. Közülük csak Döme vállalkozott a hosszabb, 30-as távra. Meglepõdtem, hogy Pestrõl mennyire kevesen választották ezt a túrát, tömegközlekedéssel legalábbis. Na persze, pesti embernek ott volt egy konkurens rendezvény, ami ráadásul a Budapest Kupa része.... Gyöngyösre a kiírtnál jóval hamarabb megérkezünk, így egy korábbi busszal tudunk Gyöngyöspatára utazni. Néhány mezõberényi sporttárs csatlakozik a túrára igyekvõk táborához.

A szûcsi elágazásnál leszállva a Jessze-oltáráról híres templomot célozzuk meg és haladunk lefelé. Balkézfelõl találjuk meg az iskolát, ahol kényelmesen benevezünk. A rendezõségen egyesületi póló, külön irányító emberek az iskola bejáratánál, szétválasztva a nevezési és rajtoltató asztal. Nyilván ez nagy tömeg esetén roppant hasznos, a mai túrán annyira sokan nem indultak. Ez számunkra kellemes, én legalábbis sokkal jobban szeretem a családiasabb rendezvényeket. A rendezõség több résztvevõre kalkulált, emiatt aztán nem volt korlátozott a szolgáltatás sehol :-)

Pozoval, OT Jancsival és Dömével indultunk el, és a túra elsõ felén igazi "Patai keringõ" érzésünk lehetett, mert körbegyalogoltunk Gyöngyöspata körül, elõször a Kecskekõt vettük célba, ami a falutól délre található. Elhaladtunk az ABC mellett, ahol a Patai keringõ túrának volt ellenõrzõpontja és ahol az ABC-ben bent a polcok mellett (!) lévõ csapnál vételeztünk anno vizet :-) Ez a szakasz szalagozott volt, fehér szalagokkal és oda kerültek ki, ahol szükség volt rájuk. Egy oda-vissza szakasz keretében másztunk fel a Kecskekõhöz, ahol észak felé adódott szép kilátás: a falu, mögötte a Várhegy illetve a Havas, távolabb jobbra a felhõbe burkolódzó Kékestetõvel. Innentõl Dömével ketten mentünk tovább. A helyenként bokatörõ utat nem régen találhatták ki és járhatták be, kell még egy kis idõ, míg az egykori aljnövényzet helyén kialakul egy rendes gyalogút. Itt futottam össze OT Gyurival, aki megígérte, hogy a Mátrai csillagok 15-ös beszámolója után nemsokára megalkotja a történet második felvonását is, ahogy azt írásban ugye megígérte a kedves olvasóknak :-)

Visszaérve a leágazáshoz lekanyarodtunk ismét a faluba, majd egyenesen felfelé haladtunk a Várhegy irányába. Az utolsó házakat követõen rövid, de igazi mátrai meredekségû izzasztó rész következett a Várhegy ellenõrzõpontig. Döme itt felírta a szükséges mátrai várkódot. Visszanézve pompás kilátásban lehetett részünk, integethettünk a Kecskekõ irányába az ottani pontõrnek :-) Ezután továbbra is szalagozáson haladtunk, szemben tornyosult elõttünk a Havas, de még várnia kellett rá, hogy megmásszuk. Jobbra ki-ki tekintgetve szinte végig szép kilátásban gyönyörködhettünk az Alföld irányába.

Közben egy ellenõrzõhelyet is érintettünk, ami végül is váratlanul ért bennünket, mert a térkép alapján egyértelmûnek tûnõ útvonal miatt nem olvasgattuk a szöveges leírást. Ezután enyhén lefelé haladtunk és a mûútra térve egy meglepetés pont várt minket. Mondhatni terülj-terülj asztalkám! A Gyöngyöshöz közeli gyümölcsösbõl a rendezõk "Szedd magad" akció keretében jól felpakoltak: szilva, alma, sárga- és õszibarack halmok vártak elpusztításra, korlátlan mennyiségben. Különösen a barackoknak nem tudtam ellenállni. Olyan jó érzés volt végre "igazi" gyümölcsöt enni, ilyet nem nagyon kapni a boltban mostanság... A gyümölcsökön kívül még sok-sok házi süteménnyel is kínáltak: mézes-szezámmagos sütemény, mákos és lekváros kiflicskék, csokis kuglóf, lekváros linzerkarika, és ki tudja, hány féle még... Vizet is lehetett vételezni, mind szénsavasat, mind szénsavmenteset. Még szerencse, hogy 10 órára emelték a szintidõt, ez a megállás hosszabbra sikeredett, mint terveztük, de hát ilyen csábításnak nagyon nehéz ellenállni :-)

Innét kellemes dimbes-dombos úton jutottunk el az elágazáshoz, ahol a két táv elvált egymástól. Mi jobbra fordultunk és célbavettük Fajzatpusztát. Jó tízperces gyaloglás után el is értük a következõ ellenõrzõpontot. Na itt kezdtük azt hinni, hogy nem biztos, hogy teljesítménytúrán veszünk részt, hanem valami egészen máson: gyakorlatilag az elõzõ etetõponttal azonos korlátlan szolgáltatásban volt részünk, mindez kiegészült a korlátlan (!) görög salátával, és zsíros kenyérrel. Mivel elõttünk állt még a kellemes hullámvasút, nem nagyon tömtük meg a bendõnket, de ennyi édesség láttán nem könnyen akaródzott továbbmenni. Beszélgettünk is a kedves rendezõkkel (akikbõl a szolgáltatást adó pontokon volt legalább 4-5 ember), érzõdött az adni akarás, hogy õk vannak miértünk, és hogy szinte minden kívánságunkat teljesítenék.

A sokadik sütemény és a talán hetedik (?) sárgabarack után nehéz szívvel, de elbúcsúztunk a fajzatpusztai ponttól, de megígértük, hogy nemsokára visszajövünk, tudniillik ezt a helyet kétszer is érinti a túra útvonala. Innentõl a jó öreg Mátra 115 egykori útvonalát róttuk, furcsa is volt érezni, hogy messze nem vagyok olyan kómás és fáradt mint akkor. Szerencsére a korábbi napok esõzései ellenére komoly sárral nem találkozunk az emelkedõn. Valahogy a Kávára tartó út anno hosszabbnak és meredekebbnek tûnt. Döme itt saját tempójára vált vissza, én elõremegyek, de mindig bevárom. Idõközben áthaladunk a dombnak csúfolt, több mint 500 méteres magasságú Sás-tó-dombon. A Káva csúcsa elõtt balra adódik szép kilátás, muszáj is ledokumentálni a látottakat. A S+ jelzések különben szépek, frissek, és néhány helyet leszámítva jól követhetõek.

Závoz után néhány sporttárs a kijártabb széles erdészeti úton halad, de a jelzések a kerítés mentén bent vezetnek. Idõvel rájönnek, hogy nem a jó úton mennek. Egy másik széles útra való letérésnél a térkép segít, hogy jobbra kell fordulnunk, a terepen csak némi logikával sikerül kisakkozni, hogy valóban helyes, amit gondolunk. Az emelkedõ tartós, balról szépen átvált a tölgyes bükkösbe és elérjük a Z négyzet jelzést. Már nincs messze a Tót-hegyes csúcsa, bár addig még mászni kell egy picit. A legvége már igazi kanyarokkal tarkított út, keskeny ösvényeken. A csúcson OT Évi teljesít szolgálatot, kapunk tõle csokit, mint juttatást. A csúcsról a látvány szép, de csak abba az irányba, amerre a magasba törõ fák engedik.

Kisebb pihenõ után visszaereszkedünk a Z háromszög / Z négyzet elágazásig, majd a hangyabolyairól is ismert Babik-forrás mellõzésével ereszkedünk le egy nyeregbe, immáron a Z háromszögön. Egyre több a bogár, ma a szememet vették célba, alig lehet õket elhessegetni. Már csak egy rövid, de igen velõs mászás van vissza. A végén már füves és köves terepen való mászással jutunk fel a Világos-hegy csúcsára. Ahogy az útvonalleírásban is szerepel, valóban, a körpanoráma lélegzetelállító! Az Apci-hegy, a Nagy-Hársas, a Muzsla + Koncsúrok, Tót-hegyes, kelet felé Galya-tetõ, Csór-hegy, Kékestetõ, távolabb délkeleti irányban a Sár-hegy látszik gyönyörûen. Várkód itt a hegycsúcson is van, de Döme mosolyogva mondja, hogy korábban már felírta magának. Kicsit összezárnak a felhõk felettünk, reméljük, nem lesz ebbõl semmi komoly (szerencsére nem is lett...).

A Világos-hegyrõl való leereszkedés elõször egy kicsit bozótharcos és bújós, majd ahogy kiérünk a nyílt részre, nagyon meredek, az erdõbe beérve még meredekebb és csúszós-görgeteges. Régebbrõl úgy rémlett, hogy az enyhébb lejtésû széles utat elérve kellett balra fordulni. Úgy látszik, ennyi év után nagyon megváltozott a táj, mert egy irtásos szakaszon bozótos ösvényen kellett haladjunk. A Nagy-lénia magasságában elfordultunk a Z+-en jobbra, amin némi hullámvasutazás + patakátkelés következett. A bogarak nagyon elszemtelenedtek, egyikük be is mászott a szemembe, nem volt egyszerû kiszedni onnét. Közben megcsodáltunk egy nagyon egészséges és nagykalapú õzlábgombát. A mûútra kiérve az egyik rendezõ kosarára lettem figyelmes, ami tele volt szebbnél szebb õzlábgombával. Legalább egyet meghagyott a többi túrázónak is :-)

A leírásban apró malõr folytán tévesen az szerepelt, hogy a mûútra való kiérkezéskor balra kellene fordulni. A rendezõk ezt hamar észrevették, és több emberüket is kiküldték, valamint táblát is kiraktak, hogy a helyes irány felé tereljék a résztvevõket. Nagyon szép gesztus! Itt összefutok OT M. Lacival, aki a mai túra útvonaláról érdeklõdik. Felemlegetem a Mátra 115-tel való részbeni hasonlóságot, õ erre elmosolyodik, nagy kedvence volt anno az a túra. Cserébe érdeklõdöm nála az idei Pázmándi Toporgók Éjszakai rendezvényérõl. Talán túl nagy volt azon a hétvégén a kínálat, nem indultak annyian, mint amennyire elõzetesen számított...

Ahogy így beszélgetünk, elérjük "Fajzatpuszta II"-t, ami kinézetében teljesen megegyezik "Fajzatpuszta I"-gyel. A szolgáltatások változatlanul a rendelkezésünkre állnak. Sõt! Kiderült, hogy görög salátából óriási hordónyit készítettek, és nem tudják, hogy fogják majd a maradékot önerõbõl elpusztítani. Egy egész tányérnyit kérek, és jóízûen elfogyasztom. Letesztelem közben az addig nem kóstolt süteményeket is, a mézes-szezámos a nagy kedvenc, de a mákos kifli is magas pontszámot kap. A rendezõk adnának akár elvitelre is a salátából, de nincs nagyon mibe tenni. Legközelebb ha jövök, majd néhány üres uborkásüveggel is készülök :-)
A sárgabarackból viszont szedek magamnak, jól jön az majd fent a Havas tetején.

Döme közben elindul, amíg én még befejezem az étkezést és beszélgetek még egy keveset a rendezõkkel. A Holeviczkitanyáig oda-vissza szakaszt járunk, hiszen ezt a részt már délelõtt egyszer érintettük. A két résztáv elágazása után most már tényleg a Havas felé vesszük az irányt. Elõbb még kellemesen emelkedik, majd egy balkanyar után jön az, ami még anno csoffadtságom ellenére is jól megmaradt bennem: jelzések vannak ugyan, de út nincs :-) Magyarul tehát felfelé haladunk, fától fáig. A jobbkanyart elérve egyértelmû úton találjuk magunkat és megindul a szinte nyílegyenes mászás egészen a csúcsig. A Havas egy meglehetõsen "sunyi" hegy: amikor az ember azt hiszi, hogy elért a csúcsra, valójában az még messze nem az. Pedig nincsenek a hegynek elõcsúcsai, az apró kanyarok okozzák ezt a tévképzetet. A csúcs elõtt balra megint pompás kilátás fogad, még itt dokumentálok, mert a csúcsról magáról semmi panoráma nincs, a fák miatt.

A Havason szolgáló pontõrök bíztatnak, hogy nincsen szint vissza és hogy még jobb kedvre derítsenek minket, elmondják, hogy a célban gulyás is vár bennünket. Közben az óránkra is tekintünk, és megállapítjuk, hogy vagy mi vagyunk nagyon lassúak, vagy a táv több, mint amennyinek írva vagyon, mert a kinézett utolsó buszhoz már nem vehetjük végtelenül kényelmesre a tempót. Itt Döme egy kicsit visszamarad és egy ecsédi túrázóhoz csapódom, akivel kellemeset beszélgetünk. A szalagokat figyeljük, így közben fel sem tûnik, hol tér el jobbra a S+ a Kénes-forrás felé. Kiérve az erdõbõl a Tehéntáncnál jobbra kanyarodunk és lesétálunk a patakparthoz, melynek partján kell csak maradni, és az egybõl bevisz Gyöngyöspatára. A falut elérve némi tanácstalanság lesz úrrá rajtunk, mert egy kishidat már annak a hídnak véljük, ahol majd jobbra kell fordulni. Valójában még bõven rajta kellett volna maradni az úton egyenesen (ahol a S körséta jelzés is halad). Kis korrekció után belõjük a templom tornyát és azután fordulunk csak jobbra, szinte egyenesen az iskola kapujához.

A célban OT Ádámtól kapunk célidõt, majd kisvártatva a hátsó asztalról megérkezik a díjazás is. Eközben KuJoMi-t fedezem fel, aki megkérdezi, hogy múlt héten miért nem a Via Dolorosa 115-öt választottam. KuJoMi vendégváró pálinkája nagyon üt, csakúgy mint anno a Barcika túra elõtt :-) Megígérem neki, hogy ha olyan kedvem van, csatlakozom egy hónap múlva a Vadrózsa 50-en a csapatához. Célszolgáltatás: sütemények :-), ezúttal pogácsával kiegészülve. Valamint szörpök is, természetesen többféle. A célban a fõrendezõ V. Béla kíváncsi a tapasztalatainkra és minden észrevételünkre. Ahogy mi láttuk, minden fantasztikus. Ha már mindenáron valamit meg kell említeni, az a (szerintünk) alábecsült táv, ahogy mi éreztük, a 32 km lehetett kb. 36 is. Ebben KuJoMi is egyetértett. A szalagozás tökéletes, a jelzések helyenként nem teljesen egyértelmûek, de némi fejtöréssel kikövetkeztethetõ a helyes irány. Az ellátás fejedelmi, a hozzáállás a megszokott Alföld TE színvonal, a pontõrök kedvesek. Kilátópontokban bõvelkedik az útvonal. Mivel ezt a részt csak az egykori Mátra 115 érintette egykoron, a túrázók többségének bizonyára tud újjal szolgálni a túra útvonala.

A célban kapott bónnal átvonultunk egy közeli vendégház kertjébe, ahol elfogyasztottunk egy tányér finom gulyást is. A sok szolgáltatás bekebelezése közben figyeltük az óránkat is, mert a kinézett buszhoz idõben ki kellett mennünk a megállóba. Elköszönve a rendezõségtõl, Dömével arról beszélgettünk, hogy egy nagyszerû túrán vettünk ma részt, és nagyon jó döntés volt a Mátrát választani. Az idõjárás is kegyes volt hozzánk, és megkímélt a Mátra igen marasztaló sarától (amirõl az idei Mátrabérc résztvevõi tudnának mesélni).

Összességében tehát nagyon jól éreztem magam, ezen a terepen kellemesen esett ez a táv (és hozzá a viszonylag sok szint). Az ellátás pazar, a környék gyönyörû.

Köszönöm a rendezõknek ezt a remek napot!

Képek: http://fotoalbum.hungarotel.hu/moiwa/3650#2