Túrabeszámolók


Rákóczi

Rush2006Túra éve: 20082008.07.11 12:16:12
Rákóczi 150

3 nagy tervem volt erre az évre. Az egyik már megvalósult, ez lett volna a következõ, és nemsokára nyakamon a harmadik.

Féltem belül ettõl a túrától, mert ilyen hosszút még sosem mentem. A leghosszabb a Roki 130 volt, lazulva kényelmesen. Most tudtam hogy nem szabad gyengélkedni, mert ez nem arról fog szólni. Helyismeretem 0 volt, a Zemplénben mindössze eddig egy Zemplén 50 túrán jártam tavaly. Így vágtam neki ennek a szédítõ kalandnak.

Karesszel, Bellával és GPS Zolival utaztam le Sárospatakra. Hamar odaértünk, majdnem 2 óránk volt még a rajtig, így szépen össze lehetett készíteni mindent. Máris észrevettem egy hiányosságot. Nem hoztam túrapólót.. A D&G pólómban nem szívesen mentem volna, de szerencsére Karesz odaadott egy jó kis technikai pólót, ami késõbb be is vált. Lámpámban vadiúj elemek, csak nem lesz gond. Üdítõt sokat vittem, szendvicset már kevésbé. Így is nehéz lett a táskám, ennyire talán még sosem volt, de most nem 50 km-re megyek, hanem (még leírni is sok) 150-re.

No de ne feszegessük a húrt tovább, 19:00-kor Remó elmondja az üdvözlõ szavakat, majd útjára enged minket. A futók hamar tovaszállnak, én Papp Gergõ gyõzelmére tippeltem, hiszen tudom hogy nagyon erõs futó.

Karesszel és Bellával indulok neki a távnak. Tempósan gyalogolva kilépünk már az elején. Egy idõ után Bálint és Anita tartja velünk a lépést. A Disco elõtt régi szép emlékek elevenednek fel bennem, de hamar tovaszállnak, mikor meglátunk két rövidítõt már az elején a mûútról letérve. A szalagozás nagyon jó, bíztunk benne hogy ilyen is lesz este. Szép lassan kikovácsolódik a csapat. Anita elõre megy õt ritkán látjuk. Karesz, Bella, Bálint és én alkotjuk most már ki lehet jelenteni hogy a csapatot.

Iszonyú nagy mocorkásban caplatunk fölfele, majd a csúcsra érve talán még ennél is nagyobb bokrok között ingázunk. Elgondolkoztam hogy ha így indul a túra mi lesz ezután? Karesz kilép, félek hogy elsieti az elejét. Bálinttal nyomulunk lefele, néhol belekocogok. Komlóskára 20:45-re érünk. Rendesen megszomjaztam már az elején, le is gyûrök 3 pohár narancslét. Egyben van a csapat, irány tovább.

Puszta várhoz fölfele kapott el a sötétség minket, itt már lámpáztunk. Rendesen megizzasztott ez az emelkedõ, szakadt rólam a víz mire felértünk. Lefele meglett a rom jelzés másik ága, majd éktelen sárban értünk le a mûúthoz. Bálinttal hamar lent voltunk, így amíg a többiek leértek volt idõm a Zemplén északi része térképet elõkeresni, és behajtani a megfelelõ oldalra.

Király-kút nehezen akart eljönni, a pontõr biciklivel jött ki a ponthoz. Pecsét után Bálinttal maradunk a jelzésen, hiába javasolják a párhuzamos szekérutat.

A P- nagyon technikás részeken vitt, ez még nappal is kemény nemhogy éjszaka. Bálinttal ellépünk kicsit, de a Regéci várnál ismét összeállunk. Betermelek jónéhány szendvicset, mivel itt frissítõpont üzemelt.

Beérünk Regécre, nem vagyok fáradt szerencsére, a tempónk is jó. Idõvel fölérünk a Sólyom-kõhöz is, cseles leágazás volt, a P háromszög nem volt épp a legjobb állapotban, de meglett. A pontõr itt írt idõt, 1:57-kor jártunk itt.

Csodáljuk az éjszakai kilátást, kicsit megpihenünk, és csokit majszolunk.

A háromszög másik ágát nem leljük, így inkább visszatérünk azon az úton ahol jöttünk.

Telkibánya után világosodik ránk, Hollóházára már teljes világosban vagyunk. Pont zsotyek és Lupus jött a második körérõl.

Itt is megpihenünk egy kicsit, nekiállunk majszolni. Szerencsére nem volt még komolyabb holtpontom, pedig általában hajnal 4-5 között kezd kijönni, de most jól voltam. Füzér után Bella már kezdett fáradni. Bálinttal hamar odaérünk az OKT pecséthez. Sajnos kidörzsölõdtem de Bálintnak van krémje, így rendbejön egy darabig. Az OKT pecsét iszonyú gyenge, még jó hogy van párnánk, így ezáltal sikerült értékelhetõ lenyomatot produkálni.

Bella rendbejött, szépen kocog a mûúton, de nem veszi észre a K- betérését az erdõbe. Mondjuk az út párhuzamos a jelzéssel, de nincs mese, visszaparancsoljuk a K-re :)

Kis idõ múlva elkezd ömleni az esõ. Nagyon nem hiányzott ez 70 km megtétele után, de hát nem tudunk mit tenni. Elérünk ismét Hollóházára, próbálunk fedett helyet keresni kisebb-nagyobb sikerrel. Megpihenünk, addig is hadd zuhogjon az esõ.

Egy idõ után eláll az esõ, de Bellának elment a kedve nagyon :(

Én ismét kidörzsölõdök, kezdek idegeskedni emiatt, de a krém helyrerak immár szerencsére véglegesen. Karesz lemarad Bellával, mi Bálinttal próbálunk menni, de érzek egy hólyagocskát a talpam oldalában.

Kékednél várunk egy darabig Kareszékra, majd szerencsére befutnak, addig én konstatáltam hogy a talpam nem épp olyan állapotban van mint amilyennek szeretném.

Sajnos Bella kiszállt itt. Mi 3-an továbbindulunk. Bella hamarosan meglepetésre utólér, de rájött hogy ez most mégsem megy, és kis idõ múlva visszatér Kékedre.

Karesz új erõre kap, és a Melczer-kereszt után hasítanak elõre Bálinttal.

Most én fáradtam el kicsit, a pusztás résznél fölfele elég szenvedõs volt részemrõl.

A Szurok hegy látványa is tekintélyt parancsol nem hogy még ha megmásszuk.

Irdatlan kemény volt fölfele, Karesz lemarad, erõre kapok, és Bálinttal nyomulunk fölfele. Szinte megállás nélkül felértünk a csúcsra. Amíg Karesz megjött elküldtem Bálintot csúcskövezni, nekem nem volt rá erõm :)

Hallottam hogy ez az Északi Zöld nem ismer kegyelmet, de már most megerõsített ebben.

Megjön Karesz, kicsit pihenünk, majd meredeken csalánok között zúzunk le a hegyrõl. Huhh.. ez eddig megvolt.

Skáros határátkelõ után viszont bejelzett a vádlim.. Sajnos innen csigalassúságban vonszoltam fel magam az emelkedõkön, éreztem hogy ha kicsit erõsebben megyek jön a görcs, ami nagyon nem hiányzott volna. Bálint türelmesen jön mögöttem, Karesz viszont nálam is lassabban jön föl, így a pont után az elsõ emelkedõnél lemarad, és nagyon sok ideig nem is látjuk õt. Bálinttal innentõl kettesben megyünk tovább.

Nem akar elengedni a görcs közeli állapot, kicsit furán is fordítom a lábaimat ezáltal, de haladunk legalább kb. kemény 4-es átlaggal.

Borzasztó nehéz volt ez az Északi Zöld, nem csodálom hogy sokan kiszálltak ennél a résznél. Persze nem elég hogy szenvedek fölfele, még el is kezdett esni az esõ. A talpam már nagyon föl volt ázva, nehezen haladok. Bálint egy szóra várt, arra hogy azt mondjam hogy fáradok.. Utána õ is kimondta ugyanezt, és közös megegyezéssel leültünk egy határkõre gumicukrot majszolni. Sokszor néztem hátra jön-e Karesz, de nem jött, nagyon elfáradhatott õ is.

Nehezen ment a továbbindulás, fõleg hogy az esõ is esett szépen. Egy szlovák S- illetve a magyar Z- jelzésen elérjük valahogy a Nagy-Milic csúcsát. Itt még sosem jártam, kíváncsi voltam erre a helyre, de nem volt akkora durranás. Egy pár megkért minket hogy fotózzuk le õket, cserébe mi is kértünk egy képet magunkról. A mosolyom már nem biztos hogy õszinte volt :)

Viszont a nagy holtpont még mindig nem jött el. Eddig csak kisebbeket éltem át.

Lefele a Milicrõl ismét nagyon meredek, a talpam teljesen átázva, meg sem merem már nézni, fölösleges. Viszont a görcs közeli állapot szépen elmúlik, és egész emberi tempóban tudunk ismét haladni. Persze így sem megyünk már gyorsan, nem megy annyira a gépezet már.

Kicsit szitkozódok, mert a 40 m szintet erre a szakaszra elírták. Kb. 140 m lehetett.

Elérjük a Tolvaj-hegyet. Bálint fölkészített innen a legrosszabra, bár ami jött az még a legrosszabb rémálmomat is felülmúlta. Szó szerint gatyaszaggató hosszú és soha nem érõ lejtõ volt innen lefele. Nyávogtam is Bálintnak párszor már hogy mikor lesz már vége. De sosem akart. Majdnem elsírtam magam mire leértem. Pfffff na ezt is megéltük..... Kis gyaloglás és eljön a XVII 30 határkõ ellenörzõpont.

Láttam a leírásban hogy már egy szint lesz a Lipovecre fel. Gondoltam ez már nem lesz vészes ha már ideáig kihúztam.

Viszont arra nem gondoltam (hiáába mondta Bálint) hogy teli lesz az út árkokkal amibõl néha csak négykézláb tudtam kikapaszkodni. Fáradtam már rendesen, sokszor elszóltam már magam kissé idegeskedve. De Bálint tartotta bennem az erõt.

Mikor végre kiértünk ezekebõl a ..... árkokból akkor jött az igazi fekete leves. Viszont jött mellé végre egy jó hír is, ugyanis utólértük Czimbályt, T.Gyurit, és Cz. Erzsit, illetve még útközben befogtuk Anitát is. Ez olyan erõt adott nekem hogy szó szerint felrobogtam a hegyre lehagyva mindenkit. Persze megviselt a fölfele, de hamar felértem. Nem gondultuk volna hogy utólérünk valakit(ket), mert a mi tempónk sem volt vmi híres, de úgylátszik mégis szépen haladtunk.

Megpihenük a csúcsnál, majd hamarosan elhagyjuk az Északi Zöldet. Megfogadtam magamban hogy ezt végig kell járnom egyszer, persze nem 100 km-rel a lábamban :)

Most persze boldog voltam hogy sikerült megcsinálnom ezt a szakaszt, és nem gondoltam a feladásra. Nagyon egyben voltam most szellemileg. Nem inogtam meg egy pillanatra sem, pedig még a Bába hegyet is meg kellett mászni. Fizikailag ez már nem mondható el. Sajogott a talpam, egyszer cseréltem csak zoknit, hiba volt hogy nem hoztam többet, máskor erre is föl kell készülni.

Füzér immár 111 km-nél volt. Jött a paprikás krumpli yeahhhh! Mellé a pogácsa.

Erre vártam már jó ideje. Véleményem szerint már jóval korábban kellett volna a meleg ételt tenni, mivel ennyi km után már nem úgy funkcionál az ember gyomra ahogy szeretné. No de hát ez van. Nem én vagyok a szervezõ. Repetáztam is az ételbõl, majd hamarosan beér Czimbály is.

Innentõl Czimbály az utitársunk lesz. Gondolom nem szeretne éjszaka egyedül menni amit meg is értek. Kicsit fura léptekkel indulunk tovább. Szemben jönnek Gyuriék, õk kiszállnak. Innen jó hosszú ideig nyílt terepen haladunk, még jó hogy a nap nem tûz. Elérünk megint egy benõtt részhez, nagyon hosszan kell menni itt, és nagyon nem esett jól. Ez a rész Bózsváig rendesen felõrölt szellemileg is.

Bózsvára még világosban érünk, de innentõl az erdõben már kell lámpázni. Bizony eljött a második éjszaka is. Na vajon ezt hogy élem meg? Hát nem úgy sikerült mint az elsõt.

Felkészülünk lelkiekben a rém hosszú mûutas részre Kishuta, Nagyhuta és Vágáshuta között.

Kishután beülünk egy Colára hátha erõt ad, de nem adott..

Jött a mûutas rész, immár koromsötétben. Itt már rendesen fáradt voltam. A faluban nagy zenebona jön egy házból, sokan vannak, buliznak. Irigylem õket.

Nagyhuta után letértünk végre az aszfaltról. Innentõl Vágáshutáig eljön egy óriási holtpont, majd elalszom minden lépésnél, csoda hogy nem esek orra valamiben. Most Bálint megy elõl, õ is már nagyon fáradt. Czimbály nem szól, szépen tartja magát, de biztos õ is már kivolt.

Elérünk újra a mûúthoz. Kérdezem hol van Vágáshuta. Még sokat kell mûutazni. Le vagyok törve teljesen, a mûúton befordulok magamba, és borzasztó álmos vagyok.

Nem is tudom hogyan, de elérjük a falut, és önellátó frissítõpont következik. Leülünk, én majd elalszom, a talpamon már vagy 3 hólyag van. Egy üres kenyéren kívül mást nem tudok enni. 134 km-nél járunk már! Mindig arra gondolok hogy már nincs sok, de ebben az állapotban ez nem fog már menni.

Nagy meglepetésre megérkezik Karesz is, már azt hittük hogy rég kiszállt, de erõs volt, és megfutotta a mûutas részt, ezáltal utólért minket. Õrült.. Fáradt már õ is látszik rajta.

Továbbindulunk végül Vágáshutáról. Kiérve reszketek mint a falevél, nagyon hideg van, és ki is vagyok már merülve.

Elkezdünk emelkedni a K-n mikor Karesz kijelenti hogy otthagyta az itinerjét Vágáshután. Na puff.. Gondoltuk ha ilyen jó erõben volt úgyis utólér majd minket, de végül nem így lett...

Én mentem elõl, próbáltam diktálni az iramot, úgy érzem magunkhoz képest jó tempóban értünk fel a P- elágazásához.

A Zemplén 50-en is itt volt egy EP, de most hidegen hagyott ez.

Innentõl ismét magához ölel a nagy holtpont. Elõre akarom engedni Bálintot, de õ azt mondta hogy maradjak én elõl. Keresgélem a jeleket, de már annyira fáradt vagyok hogy egyszer-kétszer elvesztem, majd egy másik úton meglátom a jelet.

A Rákóczi fáig vizes fûben haladunk illetve gusztustalanul nagy pocsolyákat kerülgetünk. Nem is tudom hogyan tudtam észrevenni mindig a pocsolyákat és a sártengert. Már szinte alvajáró voltam, mégis észrevettem a kritikus részeket.

Bálintot kérdezgettem mindig ha valami támpontot láttam a térképen hogy mikor érünk már oda :)

Nagy nehezen odaérünk a Rákóczi fához. Én egybõl leülök a fa tövébe, és iszom pár kortyot. Nem szabad itt idõzni sokat, mert secc perc alatt bealudnék úgy érzem.

Megyünk is tovább vánszorogva. Ismét éktelen nagy pocsolyák, már magamban szitkozódom.. A holtpont nem enged továbbra sem.. Egy pont volt már a célig, innentõl tudtam hogy meglesz a túra, de nem tudtam semminek sem örülni, fõleg hogy a Tengerszem elõtti emelkedõnek azt hittem sose lesz vége. Valahogy az emelkedõk jobban mentek így a végefele (Lipovec, Vágáshuta után, meg itt a Tengerszemnél). Ismét úgy érzem hogy bár nagyon kómás voltam, de jó tempóban értünk fel a ponthoz.

Itt leülünk, nem akaródzok már menni, de mindössze 5 km van még a célig. Meg fogom csinálni!!! Bíztatom magam.

És egyszercsak azon kapom magam hogy ismét továbbindultunk sántikálva.

Innentõl már a térkép sem érdekelt, Bálintra és Czimbályra hagyatkoztam. Amúgy mindig szeretem tudni hogy hol járok, és még éjszaka is követtem térképen az útvonalat, de most jött el az a pillanat hogy már ehhez sem volt erõm.

Beálltam mögéjük és követtem õket. Volt P+ P- és PT jelzés a végefele azt tudom, de hogy hol jártunk azt már nem. Egy támpont volt, a közeli Sárospatak fényei.

És hogy ne húzzam tovább az idõt, egyszercsak (a piszok hosszú városi szakasz után) kijelenthetem hogy MEGÉRKEZTÜNK! 32 óra 30 perc gyönyör és kín után 03:30 perckor beértünk a célba, ahol kissé idegesen szóltam hogy hol a ...ban van a szervezõ. Utólag is sorry :)

Végül egy idõsebb hölgy jött ki, addig szépen beírtam magamnak a célidõt amíg kiért:) Megkaptam a gyönyörû kitûzõt rajta a távval, illetve jogosult lettem az érem viselésére is.

Mindenki robotmozgásban közlekedett már, vicces látvány volt. Bella már a célban várt minket, Kékedrõl csak idejutott valahogy. Megjött aztán Karesz is, aki szintén teljesítette a távot. Indultunk is haza, persze egybõl bealudtam a kocsiban. Bózsván ébredtem fel ahol felszedtük GPS Zolit aki itt kiszállt :(

Csanád barátomat láttam ahogy egy ismerõsével lerogy a padra. Nagyon sántikáltak már. Remélem azért beértek.

Utószó: Szóval sikeresen meglett a Rákóczi 150, ráadásul a futókon kívül csak 2-3 gyalogos elõzött meg minket. Nagyon boldog vagyok hogy sikerült, és köszönöm mindenkinek a társaságot!! Vasárnap reggel 10:00-tól egészen hétfõ reggel 06:00-ig aludtam, szóval "kicsit" fáradt voltam:)