Túrabeszámolók


Szent Iván éji sóút

JakabTúra éve: 20082008.07.03 16:07:01
A Szusóbuha részeként a Szurdok túra befejezés után Pomázról át kellett autóznunk fél Budapestet, hogy az M5-ön keresztül leérjünk az Alföldre. Tápiószelén durván 7 óra körül landoltunk ha jól emlékszem, és megkerestük a Faház bisztrót, jegyeztük hollétét, majd megkerestük a vasútállomást is, ahonnan járatunk indult Szolnokra, a rajthelyre.

Mire mindent megnéztünk, vonatindulás, érkezési hely, kocsi leparkolás, stb, és felszedtük magunkra az éjszakai túrához való cuccokat, bizony majdnem 8 óra lett. Tamás már rám is szólt, hogy igyekezzek, mert én még pisilni, kenekedni akartam, de az állomás 2,5 km-re volt. Nos bemelegítésként erõs tempóban odagyalogoltunk.

A vonat fél kilenckor indult, és bizony negyed tízre ért be Szolnokra. Már aggódtunk, hogy milyen sokat megyünk, és reménykedtünk, hogy kanyarog, meg nagy bõ íveket tettek a sínekbe, és visszafele nem lesz ilyen hosszú az út gyalog. (De bizonyhogy az lett!) Némi öröm volt az ürömben, hogy a kalauznál tudtunk jegyet venni, illetve nem is adott jegyet, csak a jegyár harmadára lealkudott összeget tette zsebre. Mindenki jól járt, és boldog. :-)

Az állomáson már gyülekeztek az éjszaka vándorai, mi is gyorsan neveztünk, és elindultunk az itiner szerint. De aztán a városból kiérve az elsõ tanyánál el is keveredtünk picit. De persze csakis azért, mert a többieket követtük. Aztán meglelve a helyes irányt, nekivágtunk a "Sóút"-nak, Szentiván éj jegyében.

Végtelennek tûnõ földúton baktattunk. A telihold csak mese volt, kellettek a lámpák. A hosszú monoton idõutazásban az izgalmat csak a kukorica-búza-napraforgó táblák váltakozása adta.

Az éjszaka 2 óra körülre tervezett érkezést már jó régen elvetettük, mert ez a 30 km sosem akart elfogyni. Nem beszélve arról, hogy Maci a hosszabb, 50 km-es távot akarta teljesíteni.

Egy kb. 7 km-es aszfaltozott út kivételével mezõkön mentünk keresztül, de az aszfalt is csak nekem volt vigasz. Tamás egy idõ után már belefutott a gyaloglásba, nehogy elaludjon. Nekem már mindenem fájt, többek között a talpam, a térdem, és a derekam is nagyon. Agyban és lélekben teljesen jól voltam, Tamás is nyûgös volt, nem akarta, hogy beszéljek, sõt szerintem nem akart már semmit, csak azt, hogy vége legyen.

Maci kikészül. Eddig is tudtuk, hogy puding, (persze a száznál jóval több túrája, és remek túraidõi, no meg a rengeteg kupája a bizonyíték) de itt aztán végképp kiderült. Agyilag nem bírja a monotonitást, lábilag meg utálja, hogy nincs hegy. Szóval folyamatosan dumáltam neki, de azt hiszem ennél jobban túrát még nem utált.

Végül beértünk Tápiószelére, (fél négy körül) ahol Maci is úgy döntött, miután kellõképpen megfájdult már a talpa, hogy a virsli arcunkba tolása után marad velünk, elég lesz neki a "rövid" táv. Miután a kocsmában megkaptuk a kaját, oklevelet, kitûzõt, kivittünk még néhány sebesültet az állomásra, elindultunk következõ túránk színhelyére: Budapestre.

Folyt.köv. Buda határán.