Túrabeszámolók


Monoton Maraton, Félmaraton

OttorinoTúra éve: 20082008.06.27 08:29:07
MONOTON MARATON 2008.06.13-14. BESZÁMOLÓ
Táv: 42,28 km; Szint: 1260 m;

Délután öt elõtt elindulok biciklivel a Hûvösvölgy felé.
A felhõk eloszlottak, süt a nap, de kellemetlenül erõs szél fúj.
A Széna térig a péntek délutáni forgalommal küzdök, a Városmajortól pedig az egyre erõsödõ ellenszéllel. A Hûvösvölgytõl már nem merem kockáztatni a forgalomban való közlekedést, ezért feltolom a cangát a sárgán a Szépjuhásznéhoz.
Nem sokkal nyitás után érek oda, lepakolok, és már rajtolok is.
A klastrom romja melletti pihenõhely a kiindulási pont. Innen ösvény vezet fel a zöld kurflival jelzett Hárshegyi körútra. Meg se melegedek rajta és szalagozás térít el egy gyalogos vasúti átkelõ irányába. A korlátlabirintus után emelkedõ következik, ami addig erõsödik, amíg fel nem érek a sárga sáv (Hüvösvölgy-Kaán Károly kilátó) keresztezõdéséig. Innen ferdén balra megyek, most már lejtmenetben egy köves, majd nem sokára füves úton, amely visszavisz a Hárshegyi körútra. Sokan futnak el mellettem, de gyalog is többen megelõznek. Nem sietek, saját tempómban megyek. Itt nem takarnak a fák, hétágra süt a nap, de a szél szembõl fúj, így egyszerre izzadok és fázom. Ismét sûrûbb részhez érek és hamarosan a féltávnál silbakoló pontõrhöz. Megkapom elsõ piros pecsétemet és megyek is tovább. Innen, a murvás körúton maradva, hullámvasutazás árán lehet eljutni a Gyermekvasút andráskeresztjéig. A síneken átkelve le a parkolóba és a bukszus egy foghíjánál át egy dzsindzsás ösvényen, át a körút murváján, majd át egy szalaggal jelzett nyíláson a klastrom-romhoz. Kék pecsét az itinerre. Na ez egy kör.
Hát akkor még tizenhármat kérek ebbõl, hogy meglegyen a maratoni táv. Nem idõzök, folytatom tovább. A harmadik körnél már fázni kezdek, felveszek még egy réteg ruhát, közben egy asztalnál csoki evõ emberekre leszek figyelmes. Egy X az itinerre és el lehet venni egy csokit. Max hét ikszet lehet begyûjteni. Nosza én is elkezdem fogyasztani az ellátmányt. Málnaszörpöt is csapolok egy mûanyag tartályból és a poharat elteszem, hogy a következõ tankolásnál ne kelljen újat használni. Pörgés tovább. A szél nem csitul, védettebb helyeken csak a fák állandóan erõsödõ-gyengülõ susogása az idegpróbáló, talán éjszaka alább hagy.
Vége az utolsó lámpa nélkül megtett körnek. Ha már elõ kell venni az elemlámpát, még egy trikót felveszek legalulra. Ha pakolok, akkor már jöjjön egy tartalmas szendvics egy kis izotóniás itallal. Most már nõ a komfortérzetem, derûsebben indulok neki az éjszakának. A körútnak azon részén, ahol nem takarnak fák, és a világos murva is virít, pár száz méteren le lehet kapcsolni a lámpát és ezt minden kör alkalmával meg is teszem. Jobb cipõmön lazának érzem a fûzõt, meghúzom. Viszonylag új a cipõ, s így egy kör után érzem, hogy túlhúztam. Kiengedem egy kicsit, de néhány száz méter után érzem, hogy már megnyomta a lábfejemet. A túra hátralevõ részében nem a monotónia zavar, hanem az, hogy minden lépésemre vigyázni kell, hogy ne fájjon. Bal lábam próbál nagyobb szerepet vállalni a gyaloglásban, mire azon a lábujjak kezdenek fájni. Szerencsére fél körre csatlakozik egy túra cimbi és ez kicsit elvonja a figyelmemet. Már megvan hét kör, innen csak kifele megyek az erdõbõl. Javul a helyzet, mert sokan fél távra jöttek és emiatt drámaian csökken a pörgõk száma és csak elvétve fut el mellettem valaki. Azért olyanok maradtak, akiknek a hátát jó párszor láttam már ezen a túrán, van aki az ultramaratont csinálják. Jócskán benne járunk az éjszakában, de a szél nem csitul, és ez így is marad végig. Megfigyeltem, hogy a féltávnál lévõ pontõr körzetében fúj a legjobban, neki is éppen elege lehet. A fõhadiszálláson a rendezõség be van öltözve, mint télen a gesztenyesütögetõ néni. Heroikus küzdelemmel megteszem a tizedik kört és innen már visszaszámolok.
Direkt nem nézem az órámat, az idõ folyása egészen megváltozik, ugyanazon tereptárgyak egyre gyakrabban ismétlõdnek, és egyszer csak magam sem hiszem, hogy az utolsó menethez szállok ringbe. Érdekes, de az utolsó métereken a fájdalom és a fáradtság egyre jobban jelentkezik. Megkapom a huszonnyolcadik bélyegzést, a kitûzõt, az emléklapot és a gratulációt. Már csak egy széldzseki van nálam, amit még magamra vehetek. Felpakolok a biciklire, majd a rendezést megköszönve kimegyek a gurulópályára...
Ottorino.