Falasok(k) 50
Avagy a Hárs-hegy Hülyéje cím kiérdemlése
Reggel van. De jó. Aludni kéne még. De ott a túra. Ne lenne ilyen messze az ébresztõ, könnyebben le tudnám nyomni... megvan. Csend. Na, keljünk fel. Ááá, esik. Na és? Hadd essen. Kicsoszogok a mosdóba, mehetek vagy gyök 2-vel. A bal térdem kétszer akkora, mint a jobb. A bal bokám is. Kerek repkény 2-9-szer fittebb nálam. Induljunk el, majd a buszon kitaláljuk, melyik táv lesz a nyerõ. Móricz körtér, kikanyarodó 56-os villamos, DJ_Rushboy integet széles mosollyal az arcán, az olyan ember mosolyával, aki elõtte nap ment 150 km-t. :) Végül még a villamoson eldöntjük, hogy legyen akkor az 50-es táv, mert az felmegy a két Nagy hegyre, a Kopaszra és a Szénásra, és persze szép a jelvény.
Szépjuhásznénál már hellyel-közzel ébren is vagyok. Vlaszijnál nevezünk, leadunk pár használt elemet is, találkozunk VadMalaccal, ze11-gyel, Jámborékkal is. Pont a rajtidõ végén aztán elindulunk, az útvonal kísértetiesen ismerõs valahonnan, az emelkedõ, ami tegnap lejtõ volt, lentrõl fölfelé sem jobb. Az idõjárás viszont egészen átváltoztatta a tájat, párás, nyirkos idõ van, lehet vagy 15°C, június kellõs közepén. Megsülni nem fogunk. Megfagyni még lehet. Az elsõ pontig kicsit több, mint 1 km-t megyünk, elkezdünk távolodni a Hárs-hegytõl. Lefelé. Meredeken lefelé, köves, csúszós út, én pedig Repkény idegeit teszem próbára, de hiába, az acélsodrony jól bírja. :) Közben lezúz mellettünk két futó, egyikükben megismerem Vajonmerrét, megjegyzi, mintha darabos lenne a mozgásom. :) Leérünk a mûútra, kockáztatjuk kicsit az életünket, de hamar feltérünk a Fekete-fej felé. Kapaszkodom a túrabotokba, most tényleg rengeteget segítenek, a teljes terhelést nem lehet átvinni, de érezhetõen könnyebb a haladás, lefelé, síkon és felfelé is velük.
A hegytetõn iszunk pár korty vizet, lefelé pedig alig csúszkálunk. Elindulunk a piros sávon a Kecske-hát, majd a Fekete-hegyek és a Nagy-Kopasz felé. Itt rögtön, alig néhány km után elér egy holtpont. Hihetetlenül zavarni kezd a sár, hogy nem tudok benne haladni, elcsúszik a cipõm majd' minden lépésnél. Aztán ahogy felérünk a gerincre, kezdek jobban lenni, visszatér a beszédes kedvem a ponttól. Rögtön ezután találkozunk Nagy Attiláékkal, õk szembõl jönnek, szerinte arra szebb. :) Talpalunk felfelé az egyre inkább ismerõssé váló utakon, elérjük a piros, majd nagy sokára a zöld háromszög jelet is. Aztán végre a Nagy-Kopaszt, megbeszéljük, hogy most az egyszer kihagyhatjuk a kilátózást. Vagy mégsem: papír tájékoztat arról, hogy az ep. bizony odafent van. Fel is megyünk, közben találkozunk DJ_Rushboy és Petami duójával, odafent pedig Cejassal, mint pontõrrel. Nem volt szerencséje az idõjárással, errõl a láthatóan átázott, kiteregetett ruhái tanúskodnak. Beszélgetünk egy kicsit, majd további kitartást kívánunk neki. Lefelé kicsit elszégyellem magam, másnak még rosszabb volt feljönni, én meg ott nyirmogtam.
Innen viszont már egész közelinek érzem Nagykovácsit, fõleg azért, mert megbeszélünk egy kávézást a faluban. Némi simogató susnyáson való áthaladás után kiérünk egy földútra, majd a Szabad Nagykovácsi Kavicsozóra ismét rácsodálkozva érjük el a falut. A pont a plébánián van, itt bodzaszörpöt kapunk, Petamiék egy sört kortyolgatnak ketten, mi a közeli cukrászdába ülünk be, jó erõs kávét és marcipánepret kérünk. Ily módon feltuningolva magunkat elkezdjük a kaptatót a Nagy-Szénásra. Inkább hosszú, mint meredek. Viszont onnantól, hogy beérünk az erdõbe, nagyon szép, hangulatos út, a Budai-hegység egyik legjobb része ez - és ez vonatkozik az egész Nagy-Szénás tömbre. Kerítésmászás és még egy jó masszív emelkedõ után fent is vagyunk a gerincén, erdõben megyünk, eszembe jut a BHTCS, még tavalyról. Elérjük az OKT-t, feltalpalunk a hegytetõre, Jámbor és fia a pontõrök, beszélgetünk, körbefotózzuk a panorámát - szerencsére a felhõk elvonultak.
Elindulunk lefelé, irány a Pirosról nem túl szép emlékû Hosszú-árok, ebben az irányban valóban könnyebb bejárni. :) A meredek lejtõt viszont nehezen tolerálja a bokám, meg kell szorítani a cipõfûzõt. Megörülünk a lejtõ végének, észrevesszük a titkos pontot, felírjuk a számát. Rögtön utána kikerülünk egy óriási tócsát és elkezdünk felfelé caplatni az Antónia-árkon. Repkénynek tetszik. :) Nekem is, mert most felfelé jólesik menni. A hosszú emelkedõn megelõznek Rush-ék, Repkénnyel megállunk szamócát enni, vizet kortyolni. Fent újra becsatlakozunk a Kéktúrába, Rush és Petami el is térnek a Muflon itató felé, mi pedig szépen baktatunk az Ördöglyuk-barlanghoz. Szép völgyfõnél kell letérni, a túra útvonala példásan ki van szalagozva. A ponttól megbámuljuk a Kevélyeket és a Pilist, elindulunk lefelé, aztán Kerek repkény fejjel nekiront egy belógó faágnak, pár perc pihenõ kell, amíg helyreáll.
A jelzetlen, de mindenképp nagyon szép úton elérjük Solymárt, idén legalább nincs akkora hõség, mint amekkorában tavaly volt itt részünk. Azért a templomnál nem hagyjuk ki a kutat. Igyekszünk Solymáron hamar túllenni, szerencsénk van a fõúton való átkeléssel, türelmesen átengednek. Megnézzük a patak hídjára felfestett eligazító jeleket, aztán felkapaszkodunk a Szarkavár ormára, a torony aljában a pontõr csokival kínál, a tetején pedig jól körülnézünk, még sosem voltam itt fent. :) Innen hamar elérjük a frissítõpontot, ahol egy jó félórás pihenõt tartunk, egyik zsíroskenyeret a másik után eltüntetve egy liter bodzalével leöblítve. Innen a Tök-hegy felé jókedvûen, tempósan folytatjuk az utat, a hegy aljában pecsétet kapunk a lapra és egy durva emelkedõt az arcunkba. A Repkény-féle 50-50 taktikával aránytalanul gyorsan felérünk rajta, irány a Virágos-nyereg. Egyszer megállok lefotózni az utat, valaki megkérdezi, mégis minek fotózom. Ezzel a kérdéssel annyira meglep, hogy semmi értelmeset nem tudok válaszolni.
A Virágos-nyeregtõl igyekszünk a sok út között a jelzettet meglelni, méghozzá a sárgát, ez majdnem sikerül is, hosszabbítunk egyet. Visszakapaszkodunk a sávra, elindulunk az Újlaki-hegyre, odafent RitaB kínál csokival, beszélgetünk, nézzük a kilátást. Lefelé csak bénázok, a botok visznek és a társammal való folyamatos beszélgetés. :) Szerencsére a Határ-nyeregtõl egészen laposan visz az út, egy helyen így is le kell ülni. Itt kérdezi meg két robogós gyerek, hogy miért bottal túrázunk. Repkény visszakérdez, hogy õk meg miért motorral. :D Átsétálunk a Libanoni cédrushoz, még megvan szerencsére, impozáns, gyönyörû fa. A ponton itt kapunk almát, ezt majszolva indulunk tovább. Beérünk újra az erdõbe, "agyonszalagozott" ösvényen kelünk át az Ördög-árkon, innen már felfelé kell talpalni egészen a Hárs-hegyig. Villamost, majd forgalmas utat keresztezünk (itt is elengednek, elképesztõ :)), felmegyünk újra a Hárs-hegyi körútra, majd az Örökerdõ tábla következik, ezt is volt alkalmunk látni néhányszor a hétvégén.
Végül még elérjük a hegytetõt, kedves házaspár pecsétel, innen már csak le kell döcögni a célba. A meredeken már inkább kocogást imitálunk, csak érjünk be. Ott érjük b_feri, Budai-H.G. és Pintz úr sporttársakat, Vlaszij gratulál, átadja a túra nagyon szép jelvényét, és a Hétvége a Hárs-hegyen kitûzõt is. Megérkezik Rush is, elérve a 200. kilométert a hétvégén. Segítünk Bubunak összehajtogatni a sátrát (vagyis mi hajtogatjuk össze :)), felajánl egy fuvart egészen a kollégiumig, köszönet érte, nagyon jól jött, hogy nem kell átszállogatni. A kezdeti nehézségek ellenére jól éreztem magam a túrán, köszönöm Kerek repkénynek a vidítást és a sok szamócát, Vlaszijéknak pedig a túrát! Gratulálok a teljesítõknek! :)
-Kékdroid- |
