|
|
Csanyathlon-Lupathlon (1. Lowe Alpine félmaraton)
Köszönet:
- Csanyának és Lupusnak a szervezésért (legyen jövõre is, please :-)),
- Macsának a nevezésért,
- spetinek a jótanácsért, hogy folyadék nélkül ne induljak útnak túrafutáson,
- minden rendezõnek és pontõrnek,
- minden futótársnak a jó hangulatért.
Szuper volt ! Már a helység (Szár) is szerelem volt elsõ látásra. Öltözés, melegítés után (némi könyvátadás ürügyén -ethka-nak és -blans-nak) sikeresen lekéstem a rajtot.
speti2 tanácsát megfogadva 1/2 l izoval az övtáskámban és egy másikkal a kezemben lódultam neki. Mintegy 200 m-es távoltból csodálhattam az egyre távolodó mezõnyt, ami egybõl jó motíváció volt az ütemes kezdésre :-). Aztán elértem az utolsó embereket és sorra szót válthattam a kedves ismerõsökkel, ami meghozta a verseny jó alaphangulatát. Rozita, -ethka-, Rohan_Ó, Ritchy. Itt egy kissé meg kell állnom mert a sok pofázás közepette nem néztem a lábam elé és egy nagyobbacska kõnek köszönhetõen bicsaklott kifelé egyet a jobb bokám. Ekkor valahogy amatõr jutott eszembe, aki a terepfutásból eredõ sérülést elkerülendõ maradt távol. Tudtam, hogy néhány száz méteren belül el fog dõlni, hogy folytathatom-e. Szerencsére nem volt komoly, bár halványan éreztem még a rándulást. Aztán tovább és a meredek emelkedõn felfelé ütemesen gyalogolva sorban értem utol a többieket: SC-t, DieM-et. Tomatort a bozótosban finoman leszúrtam, hogy nem hoza emmácskát a kocsival, amivel legalább megmosolyogtattam. Körtvélyes felé újra futható meredekségûvé vált a táj, aztán a bal kanyar után már a szembejövõkkel egymást biztatva rohanhattunk a pecsételõhely felé. Ott gyors pecsét, alma-nápolyi duett kézbe, aztán zúzás tovább. Menetközben elnyammogtam a zsákmányt és az élboly és az utánam közötti egyszemélyes csapatként tovább a Szép Ilonka forrás felé.
Csodásan árnyas volt az erdõ a hatalmas fáival, telve madárcsicsergéssel, jó volt egyedül futni a vízszinteseket és enyhe lejtõket. A forrás elõtt persze elkavartam és nem vettem be egy balkanyart, amitõl is az egyedülfutás korszaka lezárult. Még egy rövid elkavar után végre megtaláltuk a forrást, SK pecsétje, csoki, alma, forrásvíz után persze
nem a völgyben indultunk tovább, hanem a maraton útvonalán. Vissza a forráshoz, zúzás a völgybe, persze a zöld jelzésen megint túlfutottunk az piros kereszt elágazásán. Egy négyfõs csapattal kis ad-hoc tájékozódási konferencia, majd futás vissza (arról nem volt szó, hogy még kell felfelé futni) a piros keresztig. Itt már csak rajta kellett maradni a jelzésen és finoman tolni neki. Lassan, de biztosan befogtam egy sárga fejkendõs (ex-biciklista) sporttársat, akivel aztán a célig együtt futottunk. A pirosba való visszacsatlakozást mondjuk megint elszúrtuk és a fehér murvás utat elérve jobbra lefelé kanyarodtunk. Mire észrevettük a piros jelzés hiányát, már a Szár környéki dombokat
ostromoltuk a már nem kellemessé váló melegben (ismét áldottam a kéznél lévõ frissítõmet). A templomtornyot meglátva új lendületet kaptunk és a dombokon felhalmozott lemaradásomat sikerült lefaragnom, így a fõutca aszfaltos célegyenesébe már együtt futottunk be. Az iskolában jólesett Lupus õszinte (és kissé meglepett) gratulációja, amit az elkavarásokkal együtt is 2:08 alatti teljesítésemmel váltottam ki. Már csak hab volt a tortán, hogy mint kiderült, futótársammal holtversenyben a félmaratoni táv harmadik helyezettjei lettünk, elnyervén életem elsõ dobogós futóverseny eredményét. |
| |
