Túrabeszámolók


Egri Bükk

Tinca tincaTúra éve: 20082008.06.01 12:43:22



Egri Bükk 80K


A tavalyi 50-es közben már halványan irigykedtem a Völgyfõ-házhoz begurulókra, következésképp idén a kerékpárt is elszállítottam a rajtig. Elõre úgy terveztem, hogy nem csak annyi idõt töltök a Bükkben, ami a 80 km megtételéhez szükséges, azt szerettem volna, ha jut idõ egy nyugodt 30 km-es körre, végsõ esetben 15-ösre, vagy egy maszek túrára. Nos, az elsõ verzió megvalósításához a rendezõk nagylelkûségére is szükség volt.

A legkorábbi idõpontban -sõt öt perccel elõtte- indultam neki a hegyeknek, jóllehet kezdetben csak a csapágyak melegedtek, mert elõször vissza kellett gurulni a faluba. A reggeli hidegben nagyon rosszul esett. Oldal-völgyig a lillafüredi országút aszfaltja nem megerõltetõ, onnan viszont egy jobbossal ráfordulva a Völgyfõ-házig tartó útra közel 200 m szintet kell leküzdeni, a vacak minõségû út mellett. Felfelé tartva a levegõ és én is hamar felmelegedtem. Az 1. e.p-n alma a jutalom.

Kis visszagurulás után Pazsag felé kell fordulni. Az útminõség nem sokat javul, ellenben a kilátás kárpótol mindenért. Vannak pillanatok, amikor az embert megmagyarázhatatlan szabadságérzés keríti hatalmába, számomra itt jött el az idõ. Csend, csak én és a Bükk, miközben Gerzsenynél gurulok, rálátva a Hosszú-völgy körüli katlanra. A hegység ma befogadott, kitárulkozott, megmutatott mindent: az érzés sokáig nem múlik - csak a hétköznapok szürke pora ne színtelenítse el. Pazsagra épp jókor érkezem a még rosszabb úton, a "személyzet" már félig elõkészítette a lakomát, kevés beszélgetés közben kerül hagyma és zsír is a kenyérszeletekre. Azért az idõtervem kezd megdõlni, egy óra kellett az elsõ 18 km-hez, hogy fogok a tervezett legkésõbbi idõre, 1/2 11-re célba érni? Azért a pontõrökkel megbeszélem, hogy ma még egyszer találkozunk itt.

A lillafüredi országút sík azfaltján nehezen gurulnak a kerekek, pedig vízszintesnek tûnik, de aztán következik a legmeredekebbnek ígért szakasz, Bányahegynél fel a fennsíkra. Ez az út a tetõig nagyon jó, és egyáltalán nem olyan fárasztó, mint a beharangozóban, kényelmesen szerpentinezik. Szerencsére a pontõr is idõben érkezett, tartok tõle, még a futókra is sokat kell várnia.

Nagymezõ. Érdekes, mint mindig. Mo. tetején, széles mezõn, ménes mellett, jobbra-balra kanyarodva: nincs hasonló sem. Figyelmem el is terelõdik, a Bánkút elõtti kersztezõdésban a jobbik utat választom, így +60 m szint árán közelebbrõl "csodálom" meg a radarállomást. Visszafelé gurulva autó jön szembe, hamarosan jelentõsége lesz. A helyes úton Bánkútra érek, tétován keresem a pontõröket, nincsenek sehol, marad a fotó; ekkor begurul az elõbbi autó - üldöznek? Érdekes jelenet: nem biztosak magukban, úgyhogy megbeszéljük, hol a síház, ahol idén õk lesznek a pontõrök. Így aztán érdemes volt eltévedni, mert kerül bélyegzõ is a kartonra. (Idõ: 9:00, és még csak 34 km.)

Most jön a feketeleves: terepen átmenni a Szalajka-völgy felõl induló országútra. Jártam a S egy szakaszán, de arra nem gondoltam, két keréken ilyen rossz. Elõször egy kis süppedékes fenyõtû lassít, aztán erõlködés közben nem veszem észre, hogy a jelzés valahol elfordul, megyek tovább a füves hegyoldalon. Hamar ráébredek, a 28-as városi külsõ miért alkalmatlan itt, a még harmatos fûben. Ha kiállok, azonnal elpörög a kerék. Kis híján kilépek a pedálból, de aztán erõt veszek magamon, szégyenszemre csak nem tolom a bringát. Elérem az utat, ahol majd gyalogtúrázók ereszkednek le a Bálványról, innen lejt Csurgóig, de a köveken csak gyökketõvel haladok. A házak után újabb rövid szenvedés a köves emelkedõn, valahogy abszolválom az elfogyó áttételeken. Innen az út többet lejt, mint emelkedik, de szétráz, kapaszkodok a kormányba, mint elsõbálozó körhintás a láncba. 40 perc szenvedés után kint vagyok az országúton. (Idõ: 9:40, 38 km) Szerencsére a pontõrök 20 perccel korábban érkeztek a tervezettnél, így itt is kapok pecsétet.

Szilvásváradig egy nagy gurulás. Az út alapvetõen jó, mégis kell figyelni, a fák vetette árnyékban nehéz észrevenni azt a km-enkénti egy-egy mély kátyút, ami csúnya véget vetne a lendületes haladásnak
. Útközben pedig újabb csodás rálátás a Szalajka-völgy környékére.

Szilvásváradtól a mûút nem olyan élvezetes, de legalább gyorsan lehet haladni a változóan szellõs idõben. A meleg sem olyan zavaró. Szarvaskõn OKT bélyegzõ kerül a papírra, remek lenyomattal, innen már alig van vissza. A sok sík után a rövid bekötõ a faluban az üdülõig üt - nem is gondoltam, hogy ilyen meredek. Izzadva érek be 11:15-re, 4:20 perccel az indulás után.

Bronz jelvény jár, és az egyik legötletesebb/legszebb oklevél, amit kaptam. Tekert átlag: 20,8 km/h, megtett táv 83,3 km. Az út elsõ fele az egyik legszebb, amit itthon el tudok képzelni.


Egri Bükk 30

A rajtszemélyzet hölgyei nagyon rugalmas hozzáállást tanúsítottak, így két és fél órával a hivatalos rajtzárás után utamra engednek a 30-as távon, saját idõ terhére. A kapkodásban a nevezési díjat is elfelejtjük (célban pótoltam), ráadásul a rajtban hagyom a fotóscuccot, de jobb is, csak öt és fél órám van. A P+ emelkedõjébe kicsit nehezen állok bele a tekerés után, de szép út és a hajtûkanyar után élvezem is. A nyeregben szívesebben fordulnék a Kövesdi-kilátó felé, mint a "nemszeretem" Török úton balra, de nincs rá idõm. A Völgyfõ-háznál megvártak a reggel megismert lányok, a tõlük kapott almát gyalogosan könnyebb elfogyasztani.

Pazsag felé már kellemesebb a Török út vonalvezetése, de nem emlékszem a sok emelkedõre. Ekkor nézem csak: majd 1200 m szint/30 km, hát, nem sokat nézelõdhetek. Legalább két órával vagyok az utolsó 30-as túrázó után, így annyira nem lenne meglepõ, mégis megdöbbenek: elõttem 30 méterrel hatalmas ragadozómadár kap szárnyra az útrõl, de sajnos ornitológiai ismereteim rájuk nem terjednek ki: mi lehetett vajon?

Az erdészháznál -bár nem reménykedtem benne-, mégis megvárt a pontõr: ezúton is köszönöm mindegyiknek. A vizükre ngy szükségem volt. Rám várna két szelet zsíros kenyér is, de csak fél megy le. Jó tíz percet sikerül elbeszélgetni, mire ráébredek, igyekezni kellene. Másfél órával vannak elõttem, de úgy számolom, idõben beérek. Ma másodszor megyek fel az aszfalton az országútig, kerekeken kényelmesebb volt. A Keskeny-Bükkön is megvárnak, azt mondják idõben vagyok, még csokis szelet is jut.

Hárs-kútnál hiányolom a fotós felszerelést, de mindegy, tovább. A Tar-kõ alatti K+ nem ér meglepetésként, utoljára a Bükk-fennsík 50-en jártam itt, ismerem murvás lejtõjét, lefelé utálatosabb, fel viszont fárasztó. A K+ -re aztán -a Palóc utat kivéve- nem sok vízszintes szakasz jut, vagy le, vagy fel kell menni. A Stimecz-ház felé a Kecskor keskeny gerincén tavaly végig áztunk, most még süt a nap. Az elsõ mennydörgéseket csak lenn hallom meg. A kútból még feltöltök, marad egy órám beérni, de a vége kínzás: végig a vasúti töltésen, idegölõen lassan telnek a percek és a méterek. Valahol el is vesztem a fonalat, 500 m-t kocogok. Benn is hagytam több mint 10 percet, 10-12 képet készíthettem volna, de legalább nem szakítottam szét magam. A célban a kellemes fáradtság tünetei: elnézegetem a BNPI kiadványát, az oklevelet, kapok sütit, elüldögélek. Teljes a bronzgyûjteményem (az 50-es tavalyról).

Összeségében: rugalmas szervezés, jó leírás, elegendõ ellátás, sõt extrákat is élvezhettem. A díjazás (elsõsorban a gyalogos jelvények) nagyon tetszetõs, de még hiányzik nekem két fokozat...