23:35-kör szálltam fel az igencsak kellemes vonatra Újpest állomáson. Mindig szeretek Esztergomba utazni, viszont a városból ezúttal nem sokat láttam. Eredetileg úg terveztem, hogy a vonaton megkajálok és összekészülök, de csak arra tellett, hogy feltettem a kamáslimat. 0:49-kor érkeztünk meg a végállomásra ahol gyorsan neveztünk és rövid hezitálás után megkezdtem a túrát 0:50-es rajtidõvel.
Viszonylag nehéz felszereléssel készültem: Bakancs, kamásli, nadrág, polár, dzseki, hátizsák. 1l ital, 4 szendvics, kb. fél kiló csoki. 1 fejlámpa, 1 kézilámpa és egy mini a térkép/itiner olvasáshoz. Délután Pesten volt egy esõ ami kicsit megijesztett, nem akartam úgy járni mint a Mátrabércen ahol egész nap futó felszerelésben áztam.
A park, a Tesó és az Orbán kápolna utcája után gyorsan felértem a Vörös-kereszthez egy másik túrázó tempójához igazodva. Itt közölték, hogy a rajtpecsétem sajnos lemaradt. Mindegy, visszamenni már nincs értelme, másrészrõl a rajtpecsét nem annyira kardinális dolog, remélem nem valami véreskezû rendezõvel találkozom a célban. A Hegymegen enyhe kavarás, össze-vissza kóboroltak a mezõn a turisták, de végül megtaláltuk a helyes irányt. A túrázó akit követtem közben lehagyott, nem láttam már a lámpáját. Megettem a szendvicset amit a vonaton akartam és lerendeztem egy kis dolgot, hogy közben felzárkózzon rám egy kisebb csoport túrázó. Eszembe jutott hogy még be sem kentem magam -márpedig az fontos a kidörzsölõdések ellen- úgyhogy szerezve egy kis lépéselõnyt félreálltam és megejtettem a dolgot a sötétben. A Barát-kúti erdészháznál kezdtem tüzetesebben tanulmányozni az itinert és figyelni a leírást. A kisebb csoportot közben nagyon lehagytam és teljesen egyedül nyomtam a kilométereket az erdõben az éjszaka közepén. Bár a szalagozás és a jelzések elég jók voltak, úgy gondoltam hogy jó lenne utolérni valakit.
A Cserepes-ároknál azt mondták, hogy 5 perccel elõttem van az a valaki akit eddig követtem, úgyhogy nekiiramodtam a futásnak, de Pilisszentlélekig nem találkoztam senkivel. Ott két kis puli szigorúskodott. Tudtam hogy nem messze többen is járnak elõttem, mert a kutyák igencsak csaholtak a faluban. A Pilis-nyeregbe felfelé menet utolértem egy nagyobb csoportot, ami kicsit megnyugtatott. Így már együtt kerestük a jelzéseket. Egyszer õk kiabáltak vissza engem egy rossz ösvényrõl, egyszer pedig én igazítottam útba a õket egy elágazásnál. Klastrompuszta elõtt is majdnem elkavartam ahogy elbambultam, de szerencsére észbe kaptam és így csak 200 métert kellett visszamennem. 3:57-et mutatott az óra. Frissítettem és tovább léptem. A csoport lemaradt pihenni, így ismét magamra maradtam.
A következõ terep nem volt nehéz, egykedvûen gyalogoltam és ittam a kólámat. Lassan világosodott és az erdõ hangos volt a madárcsicsergéstõl. A Csévi-nyeregi szakaszt jól ismerem a Piros túráról. A lámpák bekerültek a hátizsákba, egy szendvics pedig a hasamba. Egy helyen a téves szalagozásnak köszönhetõen letértem az útról többedmagammal. Szimpatikus csapat volt, valami régi sárga jelzésen kavartunk vissza a hivatalos útvonalra. Vörös-hegy, pecsételés.
Csúnyán széttúrt szakasz, majd Pilisvörösvár következett a Kálváriára kihelyezett ponttal és egy hosszú utcával. A Büfében sokan pihentek, páran most indultak a 20-as vagy 40-es távon, páran most mentek vissza a kihagyott Kálvária ellenõrzõponthoz. Meglátogattam a klotyót, nem gondoltam hogy szükség lesz még a lámpára ma. Lenyomtam 2 deci kólát és indultam.
Nem esett túl jól a járás, mert éreztem hogy megint kezd kidörzsölõdni a lábam. Félre kellett állnom és felraknom a második kenetet - a farmer nem egy jó választás hosszabb túrákhoz. Felbaktattam az Antónia árokban és közben konstatáltam, hogy az eredeti tervhez képest -hogy 10-re érjek Hûvösvölgybe- igencsak le vagyok maradva. Új terv: 10:30. Közben Zsíros-hegyi e.p., levettem a kamáslit mert semmi értelme nem volt. A tegnapi nagy esõzés ellenére sehol sem találkoztam sárral. Sõt, levettem a polárt is.
Néha futva közelítettem meg a Kerek-hegyi feltételes pontot, csokit majszoltam, majd egy magabiztosnak tûnõ párost követve sikeresen benéztem az útvonalat és Solymár üdülõözvezetében találtam magamat velük együtt. Egy nénike kézségesen útbaigazított minket. A pár eltûnt a javasolt útvonalon, én inkább a tájékozódásra szántam pár percet és a térkép alapján lefutottam a benzinkúthoz, ahol ismét megtaláltam a sárga jelzést és az Alsó-Jegenye-völgyet. A forrásnál töltöttem 3 deci vizet, bár nem ivóvíz. Mindegy, remélem megmaradok.
Egy készülõ majális mellett elhaladva felkapaszkodtam a Kálvária hegy oldalán. A Kötõk padjánál 9:11-kor jártam, a Virágos nyeregbe pedig 9:40-re értem. 10:00-kor voltam az Újlaki hegy tetején, ahol nagyon szép volt a kilátás, a lábam viszont több helyen is igencsak fájt és enyhe kimerülés jeleit vettem észre magamon. Pár percet pihentem és lezúgtam a Határ-nyeregbe, majd Hûvösvölgybe. Mivel az összes italom elfogyott a zebránál töltöttem fél liter vizet. Az állomáson pihentem pár percet, amíg megérkeznek a túratársaim az utolsó 18 kilométerre. Közben volt alkalmam levenni a bakancsot és megcsodálni a vízhólyagjaimat. Szerencsére nem volt nálam tû, úgyhogy nem tudtam hülyeséget csinálni. A többiek neveztek és így már ötösben folytattuk az utat. Ezúttal én voltam az, aki visszafogja a csapatot. A Nagy-hárs hegyen mégegy szenyát beugrasztottam az arcomba, a vízbe pedig pluszt pottyantottam.
Szépjuhásznénál a másik fél literes kulacsot is feltöltöttem, merthogy ezután már nem lesz vízvételi lehetõség. A Csacsi rétig nagyon hosszú volt az út, nekem legalábbis hosszúnak tûnt. A lábam nagyon sokféleképpen fájt. A Csacsi réten pihentünk táplálkoztunk pár percet.
A Sorrentóig megintcsak egykedvû bandukolás volt a jellemzõ. Nagyon izzadtam, kiült a só a pólómra és a sapkámra, miközben a többiek alig érezték meg az emelkedõket. Nekem kb ez volt a max tempó most, nekik könnyed kirándulás. Közben azért jó volt a hangulat, néha elvette a figyelmemet a lábamról. Sorrentónál már nem emlékeztem arra a bazinagy emelkedõre, de végülis feljutottunk, pecsételtünk és megcsodáltunk egy szép vizslát. Innen már tényleg zombi üzemmódban kanyarogtam a többiek után a szûk ösvényeken a huszonnégyökrös hegyig. Próbáltam kikötni a cipõfûzõmet, de az sem segített. A beton sem hozott túl sok megkönnyebbülést, de végül feltûnt végre a cél épülete.
15:04-re értünk be, szerencsére megkaptam az oklevelet és a jelvényt is. Gyorsan szereztünk némi kaját és innivalót, majd elidõztünk egy kicsit a vendéglátóipari egységben. Nem volt egyszerû a hazaút, otthon pedig beájultam és másnap reggel ébredtem csak fel. Harmadnap még fájt itt-ott a lábam, de aztán szépen lassan elmúlt.
A felszerelést legközelebb jobban átgondolom. A bakancs ezen a túrán abszolút nem vált be -pedig más túrákon jól szokott szuperálni, igaz ott nem futok. A hozott csoki 90%-a megmaradt. A lámpák jól bírták a strapát, pedig már a Piros 85-ön is teljesítettek ugyanezek az elemek. Nagyon jól szervezett és különleges túra ez, ha tehetem máskor is eljövök. |
