Gödöllõ - K - 30
Eljött ápriils 6-a vasárnap, és mi Macival elindultunk az immár gyógyultnak tûnõ kocsimmal Gödöllõre. Felpakoltuk a tetõre a bicajokat, ugyanis 37 km tekerés volt a mai penzum.
Még a télen beneveztünk a Margita kupára, annak részeként indultunk el a bicajos túrára.
Én még sosem voltam bicikliversenyen, (illetve ilyen jellegû megmérettetésen) és teljesen kiidegeltem Macit a nyünyörgésemmel, mire odaértünk. Annyira féltem, hogy már majdnem sírtam.
Hogy ugyebár mi lesz velem? Meg mit fogok én csinálni a kis kosaras bringámmal a sok igazi bicajos között? Meg hogy tekerek le én annyit? Ráadásul gyorsan? (Mert még vissza kellett érnünk idõben egy másik túrára Sukoróra)
Szóval tiszta para voltam, és rettegtem attól, hogy utolsó leszek. Amikor megláttam a gyönyörû színes cuccokba öltözött sok-sok bicajos pasit, teljesen lehangolódtam.
Elindult a mezõny, valahol a vége felé aztán becsatlakoztam, és Gödöllõrõl kiérve mindjárt hegynek kellett tekerni. Maci még odakiabált egy biztató "aztán ügyeskedj"-et, és eltûnt mint a kámfor.
Tekertem ahogy bírtam, két lány nyomta elõttem, azokkal próbáltam tartani a tempót. Fázott a lábam kicsit a rövidnaciban, meg nem is volt meleg. Még fejpántot is tettem, meg kendõt a nyakamba, mert hûvös volt.
Alig vártam, hogy az emelkedõ végetérjen, gondoltam a lejtõnek ill. egyenesen könnyebb lesz tekerni. Nem lett könnyebb, a bringám nemigen akart gurulni, a lábam meg nemigen akart bemelegedni.
Azért a lejtõ jól jött, tekertem teljes erõbõl, mert lefele könnyû volt, és sorra hagytam le a csajokat, mert õk meg lejtõnek fékeztek.
Valahogy beértem Fótra, ott volt egy ellenõrzési pont, kértem egy pecsétet, beleittam valami kálciumitalba, és már pattantam is a nyeregbe.
Itt már magamra maradtam, elõttem senki, mögöttem senki, mint a futóversenyeimen. De nem bántam, tekertem, és kezdett jobb idõ lenni, le is vettem magamról a cucc egy részét. A bringás kis polómban meg nacimban kezdtem én is bringás csajnak érezni magam.
A lábam is bemelegedett, és csak csináltam amit Macitól tanultam. Tekerni kell, ennyi az egész.
Nem zavartak az autók, meg az sem, hogy dudáltak, és a kedvükért nem húzódtam le egészen a padkára, mert ott gödrök voltak. Sõt fennhangon kiabáltam is némelyiknek, elég cifrákat azt hiszem, és még a középsõ ujjam is feltartottam nekik néha. Csak arra figyeltem ne menjek gödörbe, és ha lejtõs volt az út, nyomtam teljes erõbõl. Hegynek meg, ahogy sikerült.
Beértem Veresegyházára, de annyira tekertem, a "Medvék" feliratú táblát nem is láttam. Pedig Maci szerint volt. Õ látta. Nyilván. Hiszen Maciszeme van. :-)
Közben azzal buzdítottam magam, hogy teljes torokból énekeltem. Mármint a falun kívül. Saját hirtelen szerzeményû, nem rímelõ dalokat, de nagyon lelkesen, valami goospel jelleggel. Pl. ilyeneket, hogy nyomjad bébi, nyomjaaaaaaad ahogy bírod, stb.
Beértem Szadára, itt már volt kint egy tábla, hogy Gödöllõ 6 km. Örültem, hogy már nem sok van hátra. De kár volt elõre örülni, mert a Szada nevû falu egész végig egy hosszú alattomos emelkedõ volt. Már a felénél azt gondoltam leszállok, és tolom, de aztán csak nyomtam a pedált.
Gondoltam ennek a hegynek is van teteje. Csak reméltem, hogy már nem sok van vissza és felérek. De azért még kellett nyomni, hogy így is legyen. Közben félkézzel még itta is az italomból, egészen úgy csináltam, ahogy egy bringás csinálja.
Átértem Gödöllõre, (azt hiszem, mert szinte egybefolytak a faluk) volt egy sebességmérõ tábla, 17,5 km-t írt. Azt hittem rosszul látok, de aztán megint kiírta. Mondjuk azt nem írta ki, hogy lassíts! :-))
Nagyon elégedett voltam magammal, mert azt gondoltam öttel sem megyek. Aztán tessék...
Beértem végre a városba, de olyan transban voltam, fel sem ismertem melyik végén vagyok. Egyszer csak Macit látom, teker elém, és csodálkozva néz, hogy már itt vagyok.
Nem tudott egybõl megfordulni, csak késõbb ért utol. Jólesett, hogy elémjött. így már egészen felszabadult érzés és élmény lett a vége.
Kitûzõ, oklevél, és már pakoltuk is fel a bringákat a tetõre, és már úton is voltunk Sukoró felé.
Az idõm: 1 óra 40 perc lett.
|
