Túrabeszámolók


Szuadó 40/17

tontonyTúra éve: 20082008.03.27 13:32:14
Szuadó 40

Ez volt életem második szervezett túrája, az elsõ még 2002-ben volt a Zselicben, egy 42 km-es éjszakai túra. Ez a mostani hvatalosan 44,4 km 1450m szintkülönbséggel, 11 órás szintidõvel a Mecsekben.
Hogy ne menjek egyedül, elkezdtem fûzni Dávidot az unokatesómat, hogy tartson velem. Õ nem akart kötélnek állni, mikor beszámoltam neki arról, hogy 2 héttel elõtte tartottam egy 18 km-es felkészítõ sétát a Zselicben, megelõlegezendõ a rá egy hétre tervezett 32 km-es szervezett túrát, amit sajnos az idõjárás miatt kihagytam. Szóval ott tartottam, hogy elmeséltem neki, ezen 18km-t 3 órán belül teljesítettem, 6,4-es átlagsebességgel, ami nem kevés, ha már valaki próbált ilyet. Õ még nem próbált ilyet, de nem hülye, s tisztában volt vele, hogy ez eszement tempó még akkor is, ha nem 44,4 km, hanem csak 18. Tehát az lett az egyezség, hogy velem tart, de a tempót õ diktálja, s 4-es átlaggal megyünk, így meglesz a szintidõ, s a jelvény is, mindemellett még életben is marad.
Ok, mondtam, ez így nekem is megfelel.
Az egyezség utáni napokban többször is aljas módon próbált kifarolni a dologból, s mint utólag bevallotta, esténként esõért imádkozott, hogy ne kelljen menni.
Eljött a nagy nap, s nem esett! Sõt a hét legszebb napja virradt ránk!
Az elõzõ este elkészített szendvicsekkel és 3l vízzel hátizsákjainkban elinduntunk a rajthelyre, amely Teca mama kisvendéglõje volt. 7.15-ös indulási idõ került az igazoló lapunkra.
Az idõ reggel még kissé hûvös volt, de amint hegymenetbe kapcsoltunk, tudtuk, nem fogunk fázni. Meglepõen jó tempóban és kedélyesen indult a túra, Dávid tisztes tempót tartott, gondoltam ez a beszéd, nem kell ide 11 óra, meglesz így 10 alatt is.
Gyorsan elértünk az elsõ pontig, a Mohosi-kis-kútig, 1,8km.
A Babás-szerkövekig, majd a Zsongor-kõig folytattuk utunkat, néhány futó elõzött csak le, közben mi elhagytunk néhány túrázót, szóval elégedettek voltunk teljesítményünkkel.
9.09-kor hagytuk el a 3.pontot, 8,2 km.
A horror viszont ezután következett. Volt egy mozgó ellenõrzõ pont a Patacsi mezõnél, a Blokkháznál. Itt pecsételtettünk, ittunk egy pohár ásványvizet, s kedélyesen továbbmentünk a kék jelzésen, ami a rövidtáv útvonala volt. Kb 1 km kaptató után furcsa lett a dolog, s elolvasva az útvonal leírást, rájöttünk, hogy nem lesz ez így jó és visszatértünk az elágazóig. Itt meg is találtuk a kék+ jelzést, amin el kellett volna fordulnunk. 2 km kitérõ nem a világ, de nem esett jól. Innen folytattuk lefelé a völgybe, lehetett haladni, jó volt a terep, kicsit meg is húztuk a lépést. Elértük az ellenõrzõ pontot, ahol a 2 srác elõször nagyon értetlenül nézett ránk, azután közölték, hogy valamit nagyon elszúrtunk, mert ez a 12-es ellenõrzõ pont, majd valamikor a nap végén, nekünk a 4-es kellene. Le voltunk taglózva. Fõleg azért, mert fogalmunk sem volt, hol vétettük el az utat. Egy valami biztos volt: iszonyatos idõhátrányban vagyunk, vissza kellene menni a Patacsi-mezõig, s ott megtalálni az utat a Laci-forrás felé. Ekkor nagyon ott motoszkált a kisördög bennünk, hogy 1,5 km-re megközelítettük a Teca-mamát, ne menjünk-e vissza és sörözzünk a nap hátralévõ részében. Ekkora kerülõ elég depresszíven hatott mindkettõnkre. De nem, mi azért jöttünk, hogy megcsináljuk, elindultunk vissza ismét az elágazóig. Abban biztosak voltunk, hogy ezúttal nem szúrhatjuk el, mert egy x elágazásnál 3 felé lehet menni, s mi már kettõt kipipáltunk. Kizárásos alapon csak jó irányba kell mennünk.
Visszaértünk az elágazáshoz, és lõn, ott volt a kék+, csak mikor jöttünk lefele, ez a jel takarásban volt, na mindegy jól elszúrtuk. Kerek 1 óra kitérõt tettünk, ami ennél a tempónál kb 5,5 km lehetett. Ekkor szembesültünk azzal is, hogy a 4. pont lehet bezár, mire odaérünk, nem lesz pecsét, nem lesz kitûzõ, ejjejj. Szóval meghúztuk inenn, ahol lehetett futottunk. 10 perc késéssel értük el a Laci-forrást, már "név" szerint vártak minket. 45-46-os? Na szép gondoltam, 80 indulóból sikerült visszacsúszni utolsónak.
A lényeg, hogy lett bélyegzõ, az iram hasonló maradt, hogy idõn belül elérjük az 5. pontt a Nagy-kõ oldalt, Orfû után.
A futásnak meg lett az eredménye, több embert utolértünk Orfûig, még többet az 5. pontig, s bõven szintidõn belül voltunk. Innen kissé könnyedebben folytattuk utunkat, nem volt miért sietni. Innentõl kisebb csoportok alakultak, és alkalmi társulások-beszélgetések kezdõdtek Sikondáig, ami az elsõ nagyobb pihenõnk volt szendvicsekkel, fûben heverészéssel. (28,1 km)
Dávidom itt a kimerültség jeleit kezdte mutatni, már nem volt annyira lelkes, s a sikondai szolgáltatások igénybevétele fogalmazódott meg benne, mint fürdõzés, masszázs, szauna, henyélés. Én ettõl elzárkóztam, ami neki nem tetszett.
Indultunk tovább, de ez elég nehezen ment. Izmaink lemerevedtek a pihenõ alatt, s csak lassan melegedtek be újra. Szegény Dávid tagjai egyáltalán nem jöttek rendbe, kb innen datálódik, hogy elkezdett az életéért küzdeni, minden lépés kínszenvedés volt számára, a sebességünk 3-4 km/h közé esett vissza. A zsidó-völgyi EP-ig sokan utolértek, s lehagytak, pedig sikondáig kb 20 embert befogtunk az utolsó helyrõl felkapaszkodva. Több mint 2 óra elteltével azért elértük a 9. EP-t. Itt azt olvastam a lapon, hogy a túra legnehezebb része következik, 3 km folyamatos emelkedéssel, 230 méterrel. A hírnek Dávid nem örült, s ez a legenyhébb szó amit erre használni lehet. Az elgyötörtség és a menj egyedül tovább én itt akarok meghalni egyértelmû kifejezõdése volt olvasható a tekintetén, s mondta is, hogy ha akarok jelvényt, én menjek elõre, mert vele nem fog menni. Ez így is volt, nagyon kevés idõnk volt a 11 órás szintidõig, kb 6-os átlag kellett volna, de mi jó ha 3 km/h-val tudtunk haladni. Mondtam nem, megyünk együtt amíg bírod, a jelvény nem érdekes. Még leül egy farönkre, ráesteledik és megeszik a medvék. Szóval poroszkáltunk, ki a lapisi mûútig. Ekkor elkezdett telefonálni, s mondta nincs mese, hívja a depo-t, de haza is viteti magát, neki itt vége. Még 8 km volt hátra, mondta, nem hogy 8 km, 8 lépés is sok. Ok, nem akartam vitatkozni, akkor otthon találkozunk.
Ránéztem az órámra, 8 km van hátra, s csaknem 1,5 óra van a szintidõig, hozható.
Innen futás jött elõször a Sós-hegyi kilátóig, itt kaptam 2 narancsot, ami jól esett otthon este, majd futás a Rózsa-forrásig. Eddig sok embert utolértem, akik kezdtek elfáradni mostanra. Gyors pecsét, majd tovább futás az Éger-völgy felé. Nem mondom hogy én nem voltam fáradt, a repeta-út miatt itt már 47-48 km-nél jártam, de 18.00-ig be akartam érni. Hogy miért addig? Mert szép kerek szám, s mégse mondhatja senki hogy épp csak meglett a szintidõ, 15 perccel jobb is.
Elértem ekkor a 12-es EP-t, ahol már ugye jártunk egyszer délelõtt, jó sok kilométerrel és órával ezelõtt, s futás vissza újabb kisebb kerülõvel a tavat rossz oldalról megkerülve Teca mama kisvendéglõjébe lihegõs pecsét, majd az érkezési idõ feljegyzése, 18.00:)

Az utolsó szakaszon már sokan bicegtek, küzdöttek a kilométerekkel, ez a nagyon elmebeteg meg rohan mint egy õrült. Fogalmuk sem lehetett miért, s igazán én sem tudtam volna megmagyarázni.
Az oklevél, s a kitûzõ mellé kapott virsli elfogyasztása után keservesen vonszoltam el magam az autóig. Sok plusz kilométer nem maradt bennem.
Kereken számításaim szerint 50 km lett a vége.
Jó szervezés, jó idõjárás, jó hangulat, egy kis kaland..minden, ami egy jó túrázáshoz kell.
Ha minden jól megy jövõre ugyanitt!