Budai Trapp
Hiába fenyegetett az idõjárás mindenfélével, úgy gondoltam, rendesen felöltözve nagy baj nem érhet.
Póló, két pulcsi, télikabát.
Barátom kivitt a rajtig, onnan 7 30-kor indultam, megvárva a szabályos indulási idõpontot.
Az elsõ ellenõrzõ pontig nagyon jó tempót tudtam menni, magam is meglepõdtem milyen jól bírtam, bár éreztem, hogy meg lesz még ennek a böjtje...
9 16-kor bélyegeztem, ez majdnem hat körüli tempó, kifejezetten büszke voltam magamra.
A Nagyszénás tetején nem bírtam ki, hogy a 100 kilómat is megmozgató szél ellenére ne nézelõdjek egy kicsit, aztán irány lefelé.
A pirosnál bedõltem egy futónak, nem az itinert néztem, ösztönbõl jobbra fordultam, de a srác rám kiabált, hogy rossz felé megyek. Mentem balra utána, mikor kb. 500 méter múlva rájött, hogy benéztük, és vissza kellett mennünk.
Nagykovácsiban bementem a közértbe energiaitalért megy egy kis sósért, ahol a pénztárnál egy nyugdíjas nénike kereken négy perc ötven másodperc alatt kotorta elõ a 736 forintot fizetésnél, majd jó két percen keresztül ecsetelte, hogy hogy sietnek ezek a hátizsákos fiatalok, nem tudnak várni semmire.
Magam 45 éves vagyok, nem túl fiatal, de én is sietnék! - mondtam mosolyogva a néninek, hogy aztán robogjak tovább a Vöröspocsolyás hát felé.
Kereken 11 órakor voltam a ponton, ez, figyelembe véve a hátráltató tényezõket is, nekem nagyon jó idõ.
Noha többen levágták a Fekete-fej felé menõ kerülõt a piroson, én inkább nem tettem, korábban már jártam erre a gyerekekkel, tudtam merre megy az út.
Az emelkedõ itt már kivett belõlem, vigyáznom kellett a pulzusomra. A kardiológusom megõrülne, ha megtudná, hogy 120-as pulzusnál nem fekszem ágyba, ahogy õ szeretné...
A ponton 11 54-kor bélyegzés, majd elõ a szendvics, kis csoki, sok pia és húzás tovább.
Bevallom, innentõl doppingoltam.
Ugyanis a gatyám alá vettem jégeralsót. Mivel sokat ittam, pisilnem kellett. De a jéger olyan szoros volt, meg a sliccek annyira máshol voltak a három gatyán, hogy hiába álltam meg, az aktussal technikai okok miatt várnom kellett. Úgyhogy megindultam elõre, hogy olyan helyre érjek, ahol nyugodtan letolhatom a ruhámat az áhított megkönnyebbülés eléréséhez.
A 4. ellenõrzõ pontig erre esélyem sem volt. 12 46-kor bélyegeztem, kicsit lassultam, kezdtem érezni az emelkedõket.
Hûvösvölgynél már nem volt gondom a vizelésre, annyira leiizadtam, hogy a télikabát külsõ zsebébe tett itiner úgy elázott, hogy alig lehetett lebélyegezni a 4-es pontnál.
Irány a sárga, ezt a szakaszt sokszor megtettem már, ez a szerencsém. A Határ-nyeregnél egy népesebb csoport gond nélkül elmegy a reptér irányába. Jóindulatúan szólok, hogy a sárga felfelé visz, mire a kultúrált Nem mindegy neked, ez is odavisz! felelet érkezett.
Bevallom, meglepett, túrázós körökben a legnagyobb tisztelettel és udvariassággal találkoztam eddig, remélem nem lesz általános ez a viselkedés...
A csúcson aztán újra heves szél fogad, szinte csak vánszorgok felfelé, utolsó energiacseppemmel érek fel.
Egy csinos lány meg is kérdezte, jól vagyok-e, mire azt feleltem, amíg észreveszem milyen csinos, nagy baj nem lehet.
Gyorsan ott is hagyott...
Virágos-nyeregre 14 33-kor értem be, bizony ez már nagyon gyengére sikerült. Többet vártam magamtól.
Onnan, ha hiszitek, ha nem, tizenhét perc alatt vánszorogtam el a célig, ahol fel kellett hívni egy ismerõsöm, jöjjön értem, mert ha tovább kell mennem, olyan tüdõgyulladást kapok, mint a sicc!
Amíg vártam, befaltam mindent, amit a kezembe nyomtak. Aztán be a kocsiba, irány haza, fürdõ, kis alvás.
Összességében 7 óra 20 perc alatt tettem meg a túrát.
Elõtte gond nélkül kiegyeztem volna ezzel az idõvel, utólag maradt bennem hiányérzet.
De egyet el kell ismernem.
Nem a szervezõkön, nem a tájon múlott a dolog, sokkal inkább azon, hogy többet gondoltam magamról, mint amit bírok.
Még mindig fogynom kell....
Nem az elsõ túrám volt életemben, de a tartós iramhoz többet kell erõsödnöm, ennek a felmérésére is tökéletes volt ez a naap.
nemethlaci
ui.: ha hóban kellett volna megtenni, a farkasok játszhattak volna a csontjaimmal tavaszig...
|
