Szombat éjjel elkezdett valami ónos gusztustalan esõ csepegni, amitõl vasárnap reggelre minden úgy csúszott, hogy alig lehetett megállni betonon vagy aszfalton. "Mint szappanos hal egy vödör takonyban." Ez sejtette velünk, hogy némileg nagyobb kihívás elé nézünk mint a szombati kis lazítós Buék 20 kilómétere.
A reggel 7:05-ös vonatot néztük ki, amit remekül lekéstünk, a következõ 8:05-kor indult, valmi szlovák szutyokvonat, amin nem volt fûtés. Amolyan marhavagon stílusban utaztunk le vele Verõcéig, el is neveztük Szibéria-expressznek. Verõcén a templomig mint valami pingvin-menet, úgy mentünk a sok túrázóval. Nagyon sokan voltunk, hiába nem tipikus túranap a vasárnap, meg hiába takony idõ.
A startnál tájékoztattak, hogy az idõjárási körülményekre való figyelemmel elnéznek minden átnevezést és rövidítést. És igen, sok ilyen történt aznap :)
Lebóklásztunk a starthelyként szolgáló templomtól a jeges úton, hamar kiértünk olyan helyre, ahol már felolvadt a jég. Tulajdonképpen az útviszonyok nem is voltak innentõl annyira vészesek, viszont az esõ egyre inkáb esett.
Valahol utolértük az eltés különítményt, akikkel szombaton is összefuthattam a Buék ellenörzõpontjain, kezetráztunk, és mi rohantunk tovább, mert kicsit aggasztó volt hogy ilyen tempóban mikor leszünk túl a túrán, és aztán hogyan jutunk haza.
Mire nógrádra értünk, már teljesen eláztunk, ekkorra ugyanis folyamatos, tavasziasan langyos esõ öntözött minket. Szerencsére viszont ez felolvasztotta a jegesedéseket az utakon, így zanyálás nélkül megúsztuk Nógrád meredekebb utjait is. A kocsmában nem is álltunk meg, csak a szotyi iránt érdeklõdtem volna, de nem volt, így továbbindultunk királyrét felé. Ez elég ismerõs környék már, Lokomotív-42 és más kedvenc túráim erre vezetnek, komolyabb lejtõ sincs benne, mert a Csóványosra nem kell felmenni, az útvonal pedig kivállóan volt jelezve, teljesen eltévedés-biztos volt. Viszont rongyá áztunk mind a ketten mire királyrétre értünk. Ekkortájt kezdett aprószemû jégesõ csattogni a fejünkön. A szálloda recepciójánál én nekidõltem a kandallónak és szárítgattam a pulóverem, nagyon szar volt, amikor vissza kellett venni. Dani is mondta, hogy ez igazából nem frankó ilyen idõben, ráadásul csak 7-8 körül van esélyünk beérni így, akkor viszont baj lehet a hazaúttal. Közösen eldöntöttük hogy a hátralevõ távból levágunk és otthon szaunázunk egy nagyot.
Mûúton Szokolya felé vettük az irányt, ami csak 4 kilóméter volt, ezzel levágtunk jó 10 kilómétert a túrából. A szokolyai bisztróban sem idõztünk sokat, csak amíg kiderítettük hogz Joe még nem járt ott, elindultunk a hátralevõ 7 kilóméteres távon Verõce felé.
Pont az indulásunk elött váltott az esõ gyönyörûszép hóesésbe, így már a hó fagyott ránk. Keményen kiléptünk, újra utolértük Zalánt, majd az utolsó ellenõrzõponton lepecsételve a teljesen olvashatatlanra ázott igazolólapot, lecsúsztunk Verõcére.
A célban jó meleg volt, és fantasztikusan jó virslit ettünk. Beért Eszter és Szöcske is, valamint ott volt Mazsi, aki jófej srác, mert hazavitt minket. Tapasztalat: Soha nem szabad túrára menettérti jegyet venni.
A kis idõjárási nehézségek ellenére kiválló túra volt, ajánlom mindenkinek. Ami a legjobb az egészben szerintem, az a szervezõk lelkesedése és hogy mennyit beleadtak a túrába. Ilyen idõben kint álni egy hegytetõn órákon át, tényleg kemény dolog lehet. Ja és allítólag 300-an indultak a túrán.
Wass Albert versein viszont nem értem mit esznek annyira :-D |
