Túrabeszámolók


Írottkő

kekdroidTúra éve: 20072007.10.24 00:34:41
Írottkõ 50

Suhanunk az autópályán, Suvlaj kocsijában kényelmes helyem van a jobb elsõ ülésen, hátul Vándorköszörûs és Petami ülnek. Beszélgetés közben lassan lemegy a nap a tiszta égbolton, sötétség borítja a tájat, ahogy átutazunk a Kisalföldön. Kõszegen metszõ hideg fogad minket a Jurisich Miklós Gimnázium kapuja elõtt kiszállva, besietünk a tornaterembe. Itt a tömeg nem éppen jelentéktelen, legalábbis a terem méreteihez viszonyítva, nekünk már csak a középsõ folyosón marad hely, itt terítünk meg éjszakára. Kivéve Vándorköszörûst, aki szerencséjére még kap helyet az egyetlen nagy matracon. Petami tavalyi emlékeire hagyatkozva még felkeressük étkezési céllal a Bécsi kapu éttermet, emberes méretû adagot raknak elénk, de azért gyõzzük szusszal :). Visszatérve szálláshelyünkre igyekszünk minél hamarabb lefeküdni, az elalvásban két társaság próbál gátolni, együttes erõvel - az egyik hülyéskedik, a másik visszaszólogat az egyiknek, ezzel természetesen pont a kívánttal ellenkezõ hatást elérve.

Reggel öt órakor egyszerre ébreszt több telefon is, a sajátomat ebben bízva be sem állítottam. Ahogy az ajtó felé botorkálok, nevezni, felbukkan DJ_Rushboy is. A kinti viszonyokat látva Suvlajnak sajnálattal kell közölnöm, hogy nem fogok tudni vele tartani a 70-es távon, nem tartom biztosítottnak, hogy sikerülne elcsípnem a kinézett vonatot - így egy korábbi járat elérése lett a cél. Nevezünk, megvárjuk a tömegrajtot és a fõrendezõ rövid útbaigazító beszéde után nekivágunk a túrának. Suvlaj, DJ_Rushboy és a többi, hosszútávon induló sporttárs útvonala rövid közös szakasz után elválik a miénktõl, mi hárman - Vándorköszörûs, Petami és én - Óház-tetõt célozzuk meg, elsõ ellenõrzõpontként. Még szükség van a lámpára itt-ott, benézünk egy elágazást, majd egy másikat, ezt már a tornapályán kaptatva felfelé. Visszapillantva néhány helyen tiszta rálátásunk van Kõszeg fényeire, nem pirkad és szerencsére köd sincs - még. Rövidke eltévelyedéseink korrigálása után suhanhatunk újra hegynek fel a zöld sáv jelzés kényelmes útján, nem bánom meg, hogy az utolsó pillanatban a cipõt választottam.

A hegytetõ elõtti utolsó nyeregbe felérve már világos az ég, viszont éppen egy kisebb felhõfoszlány vendégeskedik fent, a kilátóba nincs sok értelme felmenni, a látótávolság száz méter körüli. A pontõr közli, hogy szívesen ír nekem idõt, ha megmondom neki, mit írjon, így lemondok arról, hogy megtudjam, mikorra értünk fel. Lefelé magasabb fokozatba kapcsolunk, elkocogunk néhány lejtõn, elérjük és megnézzük a Vörös-keresztet, innen a sors iróniájaként a piros (vörös) kereszt jelzést követjük egész sokáig, sietõsen. Közben ugyan a hûvös idõ megmarad, de legalább kivilágosodik némiképp, mindjárt barátságosabb arcát mutatja az erdõ. Velemre meglepetésszerûen hamar eljutunk, itt Petami közli, hogy megvár egy mögöttünk haladó társaságot, Vándorköszörûssel együtt igyekszünk tovább Bozsok felé, tartva az eddigi tempót. Még Velemen, a falu elhagyása elõtt iszom egy fél bögre vizet a nyomóskútból, el is kezd kaparni a torkom hamar.

Rövid életû napsütésben, egészen felszakazodott felhõréteg alatt érintjük Bozsokot, a pontõrök jó fejek, a falut pedig tényleg csak súroljuk, megkezdõdik a hosszú emelkedõ, az itiner (egy lapon táv-/szintadatok, térképvázlat, bélyegzésnek helyek) szerint 6,6 kilométeren van 710 méter emelkedõ. Sebaj, ide nekünk azokat a hegyeket! Felfelé haladva azért elkattintok néhány fotót, nagyon hangulatos az õszi erdõ a felhõk alatt, visszanézve egy nyiladékból pedig igen messzire ellátni a Kemeneshát felé. Hosszan kapaszkodva jutunk el Kalapos-kõhöz, ahol néhány vidám sporttársat közös fényképhez segítünk hozzá, valamint én is megnézem, mit hagytam ki, amikor nem tettem meg a kitérõt ide tavaly nyáron, amikor erre jártam. Impozáns méretû és alakú sziklacsoport, valamint egy ellenõrzõszám, amit lefotózok és megjegyzünk, azzal a jeligével, hogy majd késõbb felírjuk. Elérjük a határsáv közelében haladó Dél-Dunántúli Kéktúra útvonalát, amelyen fel kell jutni Írott-kõre. Ez az útszakasz számomra az egész túra fénypontja, még elég jó idõ van, csodálatos színek vannak az erdõben, kényelmesen járható az út és még az emelkedés szöge sem olyan veszedelmes egy darabig.

Ahogy egyre fentebb jutunk, úgy válik egyre vizesebbé az avar, valamint a víznemálló cipõm szokása szerint beázik az elsõ cseppektõl, ehhez szoktatni kell magam. Rövidesen DJ_Rushboy igyekszik velünk szemben lefelé a túra egyik oda-vissza részén, mondja, odafent már hó van, és valóban, 2007 õszén most látok elõször havat. A fenyves már a tetõ közelségét jelenti, megcsodáljuk a Kéktúra bélyegzõjét, majd a kilátótornyot, alulról és belülrõl, a köd miatt nem megyünk fel, majd máskor. Dianás cukorral kínálnak a pontõrök, pár lépés erejéig átsétálunk a határon (a határõrök bódéja lelakatolva ácsorog), megnézzük Írott-követ (vagy legalábbis azt a követ, amirõl nekem azt mondták :). Visszatérve hazánkba - milyen furcsa, csak így, lazán átléptük az államhatárt és vissza... - elkezdünk kocogni újra a lejtõkön, ezt egészen Velemig mûveljük, most a piros sáv jelzésen, vízmosások, meredek és kevésbé meredek lejtõk és színes avarszõnyeg teszi változatossá az elrohanó tájat. A faluban az alkotóház (mit alkothat egy ház?) udvarán teával és zsíroskenyérrel várnak a rendezõk, a bögrémnek nagyon örül a teatöltõ úr.

Itt sem pihenünk túl sokáig (egy repeta a gyógynövény alapú teából azért belefér), elindulunk a soron következõ komolyabb emelkedõ felé. Még a pontról látszik is a Szent Vid-kápolna, amelyet egész rövid, de annál meredekebb úton érünk el, útközben néhány kirándulót látunk, akik a nem túl fényes idõjárás ellenére kijöttek a szabadba. A kápolna példás állapotban van, mögötte az ösvénytõl rövid kitérõt teszünk a Kéktúra emlékmûhöz, amely a vasfüggöny megszûntéig az OKT nyugati végpontját jelölte. Még mindig fölfelé kell talpalnunk, megint meredeknek mondható ösvényeken, közben az idõ szomorúbbra változik. A Hörmann-forrás vizét megkóstoljuk, egy futó sporttárs még a palackját is megtölti a jéghideg vízbõl. Innen Stájerházakhoz sietünk le, egy idõ után elérve a mûútnak az államhatárral nagyjából párhuzamosan haladó szakaszát. Az erdõ színorgiáját az idõközben eleredõ esõ szürkesége tompítja némileg, az esõbeállóban várnak a kissé odaégett kolbászt majszoló pontõrök. Minket inkább almával kínálnak, örömmel elfogadjuk, jólesik az édes gyümölcs.

Kicsit odébb a túra saját, fehér pont jellegû jelzésein baktatunk elõször lefelé egy név nélküli patak völgyében, majd felfelé a Tábor-hegyre. Maga a hegytetõ nem szolgál különösebb élménnyel, nincs kilátás, az utat benõtte valami tüskés kúszónövény, viszont Vándorköszörûs csokival kínál, a hegy gerincén pedig szép panoráma van az egy pillanatra kitisztuló idõben az Alpok vonulatai felé. Rendkívül szép utunkat rendkívül meredeken letörõ, sípályaként inkább elképzelhetõ csapás (inkább nyiladék) zárja a Paradicsomos nevû ellenõrzõpontig, ahol paradicsom egy darab sincs, viszont kaphatnánk vizet, ha nem lenne még bõségesen a saját készletbõl. A mûutat nemsokára újra megtalálja a túra, nem is engedi el majdnem öt kilométeren keresztül, viszont ahol tisztás kíséri utunkat, lenyûgözõ a kép a színes erdõvel borított hegyekkel és az alattunk elnyúló völggyel. A Hét vezér-forrásnál a barátságos pontõrök valami finomat sütnek, mi az egyik forrás vizét teszteljük, kis megállót tartva.

Itt egy kilométeren belül 183 m emelkedõ jön az itiner táblázata alapján, ez nem biztat sok jóval, a botok segítsége nagyon sokat jelent. Óház-tetõt kell újra megmászni, a botok jelentette idõtöbblet pont elég arra, hogy felsiessek a kilátóba, készítsek néhány felejthetõ képet a környékrõl :), a kilátás fantasztikus kelet és észak felé, visszafordulva Írott-kõ irányába azonban csak a felhõ mutatja magát, ahogy ráült a hegyre. Visszafelé megnézzük az idevezetõ útvonal érdekességeit, lévén most világos van, reggel pedig még sötét volt. Már a város utcáit tapossuk, amikor ránézek az órára és rájövök, hogy nem árt egy kicsit sietni. Ennélfogva a célt futva érjük el, gratulálunk egymásnak, gratulálnak a rendezõk, színes jellegû üdítõvel és téliszalámis zsömlével kínálnak. Hamar átöltözöm, kipakolom Petami zsömléit a zsákból és elrohanok a vasút felé, pont elérve a Bz-t, mint Szombathelyen kiderül, hiába...

Nagyszerû õszi túra az Írottkõ, tisztább idõben még jobb lehet, de errõl igazán nem tehet a rendezõség. Gratulálok minden sporttársnak minden távon, köszönöm a társaságot Vándorköszörûsnek, Suvlajnak (neki külön a fuvart is!) és Petaminak.

-Kékdroid-