НУ ПОГОДИ! – Less Nándor Emléktúra 60 km
Szombat reggel vacogva szálltam ki az autóból Cserépfaluban. Azelõtt soha nem jártam itt, a Bükkben huzamosabb ideig pedig idén nyáron voltam elõször 5 napot nagyzsákkal, vándortúrázva. Nagyon magával ragadott a táj, így a távolság egyáltalán nem riasztott el a túrától (amúgy sem szokott :)), tudtam, hogy egy nagyon varázslatos helyre jövök. A táv kiválasztása sem okozott nagy gondot, hiába fáradtam el nagyon a hét folyamán, mindenképp a hosszútáv volt kitûzve, mert az megy fel egyedül Tar-kõre.
Érkezéskor nem volt nagy tömeg a rajtban, három perc múlva már a kezünkben volt az itiner, megvártuk a Budapestrõl érkezõket, majd együtt léptünk ki az iskola kapuján 6 óra 25 perckor Vándorköszörûssel, Kékdroiddal, RitaB-vel, Suvlajjal és Nagyondinnyével.
Tempósan haladtunk, az idõ hûvös volt, de az elsõ kis emelkedõk után mindenki meglazította kissé öltözékét. Cserépváralján már kipakoltak a ruhaárusok, mi meg suhantunk tovább. Felmentünk egy kisebb dombra, ahol a kék felhõk alatt már látni lehetett a nap gyenge narancssárga fényét, majd hamarosan nagyon érdekes természeti képzõdményeket pillanthattam meg: a kaptárköveket. Ehhez hasonló kúp alakú hatalmas sziklákat ezelõtt még soha nem láttam. Itt volt az elsõ ellenõrzõpont is, ahol megkaptuk az elsõ bélyegzõt, ami nagyon ötletesen a „No megállj csak!” rajzfilmbõl a farkast ábrázolta, füstölgõ puskával. :)
Szalagozáson haladtunk el a kaptárkövek között, majd rátértünk egy szekérútra. Itt a többiek elkeveredtek kicsit, Suvlaj ért minket utol leghamarabb. Valahol itt elõztek le minket futó ismerõseink is, köztük László Szilvi, Csanya, Börcsök András, majd Summer Comfort „Hajrá TTB!”-t kiáltva egy népesebb sereggel.
Nemsokára egy nagyon hatásvadász úton haladtunk, jobboldalt egy mély szurdok, ahova le is kellett ereszkedni. Az idõ még kicsit borongós volt, így a sziklás, sárga levelekkel telehintett völgy elég misztikusan hatott. A fán lógó papír a cigarettázó, puskát tartó farkassal már a következõ ellenõrzõpontot hirdette, itt megvártuk Vándorköszörûst és RitaB-t, akik nemsokára fel is bukkantak.
Ahogy haladtunk tovább, az õszies erdõ megritkult, majd egy kedves dimbes-dombos tisztásra értünk ki, ami kicsit emlékeztetett a Gyûrûk Urából jól ismert Hobbitfalvára a domboldalakba vájt kis üregeivel. A dombokat hamarosan magasabb hegyek váltották fel, majd bekanyarodtunk az Oszlai házikóhoz, ahol többféle gyümölcslé és kenyér (lekváros, zsíros, vajas…) választhattunk. Miután mindenki evett kedvére, nekiindultunk a sziklás, meredeken felénk magasodó Ódorvárnak, ahova eleinte barátságosan emelkedõ szerpentin, majd a végén igen kemény kaptató vitt fel. Itt küzdöttem rendesen, a mezõny is eléggé összetorlódott, de mikor megláttam a végét, már mosolyogtam. :) Felfelé menet azzal szórakoztattam magam, hogy olyan, mintha egy vödör falán kéne kimászni, ahogy léptem, egybõl emelnem kellett a lábamat tovább, nehogy visszacsússzak, mert az avar igencsak lefelé tendált. Hiába, hatalmas mennyiségû túrázó ment már itt elõttünk is fel. A „vödörbõl” való végsõ kikapaszkodást az erdészeti útra pedig sokan négykézláb tették meg. :)
Ódorváron a pontõröktõl csokit kaptunk, kimentünk megnézni a kilátást, ami nagyon Pazar volt, a távolban láthattuk a sziklás oldalú Három-kõt, ahová még el fogunk jutni a nap folyamán, majd rövidesen indultunk is tovább. Meghitt kanyargós kis utakon haladtunk lefelé a völgybe, a végén igencsak kellett magamat fékezni a botommal, de nagyon tetszett, hogy bokáig gázolok a sárga levelekben. A Hór-völgybe visszaérve már nem volt olyan sok a túrázó, mint az Oszlai ház elõtt. Nemsokára elértük a pazsag-völgyi ellenõrzõpontot, ahol a kedves pontõrök megkínáltak minket a futók frissítõjébõl, mondván, hogy nincsenek sokan, és jut. :)
Dinnye itt leheveredett aludni, Kékdroiddal, Vándorköszörûssel és Suvlajjal mentünk együtt tovább. Emelkedtünk egy darabon, majd jobbra lenn a fák mögött Répáshutát vélem felismerni, és tényleg. :) Innen már ismerõs úton mentünk felfelé, majd egy mûútra értünk ki.
Füst illatát hozta a szél, mikor az ötletes rajzon mosolyogtunk, ami egy falatozó farkast ábrázolt. A „Futók” feliratú tábla az árokban hevert. Bekanyarodtunk a parkolóba, ahol a tûz körül túrázók ültek és ettek. Mi is magunkhoz vettünk némi enni- és innivalót, aztán befutott RitaB is. Kicsit még ültünk, majd indultunk tovább.
Boroszlánokkal szegélyezett úton haladtunk felfelé. A hely magával ragadott. Balról a kerítés mellett az õszülõ bokrok ugyanazok a bokrok voltak, amikrõl nyár elején vidáman falatoztunk a málnát. Most már csak néhány fekete szeder árválkodott a szederbokrokon, málnának nyoma sem volt. Vándorköszörûssel itt a nyári élményekrõl nosztalgiáztunk, ugyanis egy éjszakát a Toldi-kunyhóban töltöttünk, majd másnap reggel felmentünk Tar-kõre, s utána azon az úton ereszkedtünk le, ahol most épp fölfelé haladtunk. A Bükk õsszel is szép volt, most sárgásbarna, nyáron üdezöld. Az ég is egészen kitisztult, az élénk-kék ég és a barnuló táj nagyon szép kontrasztot adott együtt. Közben megvitattuk a kefir és a natúr joghurt rejtélyét, majdnem hanyatt estem egy fán való átmászáskor (köszi Vándorköszi, hogy elkaptál :D), aztán mind a 4-en eszeveszett ivásba kezdtünk, mert bizony a folyamatos felfelé meneteltõl elkezdett porzani a torkunk. :)
Az erdõ megritkult, majd egyenesen Három-kõre sétáltunk ki, ahol gyönyörû panoráma fogadott. Ez a rész egy alpesi legelõ érzését kelti bennem, ahogy a szép domború hegyoldalról látjuk a lenn elterülõ kisebb hegyeket. Aztán már látszik Tar-kõ is, szirtje mögött pedig ott a Kékes, csak kicsit messzebb. Elindulunk hát az ellenõrzõpont felé, hûvös szél fúj megint, ami enyhül kissé, mikor a fák közé érünk. Nemsokára népes kirándulócsapat jön velünk szemben lefelé, s az ellenõrzõpontot jelzõ papiros után kibukkanunk a fák közül egyenesen Tar-kõ tetejére, s gyönyörködhetünk a félkörpanorámában. Jobbra Három-kõ, alattunk a finom vonalú dombok-hegyek lankái. Csodaszép. Ezt egy fénykép sem tudja igazán visszaadni. A pontõrök pecsételnek, s ropival, meg csokival kínálnak minket. Ez a hely nem enged egyszerûen tovább, egy negyed órára legalább le kell ülni a sziklákra, s nézni-nézni a Bükk szépségét. Én még napozok is kicsit, legalábbis kinyújtom tagjaimat. :) Vándorköszörûs a mélyben észrevesz egy tisztást, melynek szélén a fák árnyékai hosszú árnyékot vetnek, tényleg olyan, mint egy festmény. Majszolunk egy kis csúcs-csokit, készítünk pár fényképet, megérkezik RitaB is, aztán lassan elindulunk lefelé.
Lentebb elhaladunk a szép tisztás szélén, amit Tar-kõrõl is láttunk. Jó tempóban érjük el az Imó-kõnél található ellenõrzõpontot, amit igen otthonosan berendeztek a pontõrök, még egy kis forralt bort is kapunk tõlük kóstolóba. Kedves. Rövid szusszanás után megyünk tovább Bújdosó-kõ felé. Az odaúton vissza-visszapillantva még gyönyörködhetünk a Tar-kõ és Három-kõ szépségében, aztán hamarosan elérjük a pontot. Egy kis mézes puszedli elfogyasztása után ereszkedni kezdünk Kékdroiddal és RitaB-vel. (Vándorköszörûs és Suvlaj itt elléptek) Völgyfõ házhoz felfelé Droiddal jobban tempózunk, bár a háznál leülök kicsit, hogy kérhessek szõlõcukrot, mert elkezdtem kicsit szédülni. Emlékszem a következõ emelkedõre, nyáron megjártam már, de most nem volt olyan kemény, mint akkor a nagyzsákkal. Ódorvár elõtt a magaslaton elrohan elõttünk az úton egy vaddisznó, majd megint egy nem mindennapi vizuális élményben van részünk, mikor meglátjuk a szemközti hegyeket, félig leárnyékolva azok által, amiken éppen mi állunk, de a teteje narancssárga a lemenõ nap fényeinek játékától. Gyorsan leereszkedünk a ponthoz, ahol a kitartó pontõrök dideregve állnak, s teszik fel maguknak fõni a vacsorájukat. Még mozgás közben, nemhogy egy helyben állva. Beszélgetünk pár percet, majd jó õk jó utat, mi kitartást kívánva nékik búcsúzunk el. Itt tudtuk meg, hogy a rendezvén összesen mintegy 1600 résztvevõt csábított ma ki a négy fal közül. Szép.
A Nap lassan eltûnt a horizontról rózsaszín színek közepette. Egyre hidegebb lett. Elõkerültek a fejlámpák is, egész hamar elértük Nyomó-hegyet, ami nem volt olyan magas, viszont annál meredekebb. A ponton gyorsan bélyegeztettünk, majd elindultunk lefelé, kissé bizonytalanul, mert sose tudtuk, hogy mikor kell már balra fordulni Cserépfalu fényei felé. :) Éhes voltam, már elképzeltem, ahogy a célban eszek, akármi is legyen az. :D
Közben Vándorköszörûs is hívott minket, merre járunk, õ épp akkor indult hazafelé, mondta, hogy ránk hagyományozta az ételjegyét, meg hogy írt nekünk levelet, amit a célban hagyott.
Egy kanyarnál, közvetlen az iskola elõtt véletlenül elvétettük az irányt, de még nem voltunk messze, szerencsére Kékdroid idõben észrevette, hogy nem jó helyen vagyunk. Vidáman léptünk be az iskola kapuján, ahol több lépcsõben történt a beérkezõk regisztrálása. Az elsõ asztalnál célbélyegzõt és célidõt kaptunk, majd a számítógépeknél nyomtattak nekünk névre szóló oklevelet. A harmadik helyen pedig megkaptuk a kitûzõt és az étkezési utalványunkat. Lesétáltunk, ettünk. Jólesett a bableves. Nemsokára csatlakozott hozzánk Rita, majd Dinnye is. Beszélgettünk még kicsit, majd hamarosan elbúcsúztunk. Szép nap volt.
Köszönöm a Rendezõségnek ezt a nagyon szép és nagyon jó túrát. A frissítõk mindig ott voltak, ahol szükség volt rájuk és minden rendezõ és pontõr nagyon-nagyon kedves volt.
Köszönöm a társaságot Kékdroidnak (meg a szállást is), Vándorköszörûsnek, Suvlajnak, RitaB-nek és Dinnyének is, még ha nem is mentünk sokat együtt.
Remélem jövõre megint itt tudok lenni! |
