Lõver 30, avagy a soproni rémálom
A túra 5, 10, 15 km-es IVV-ként és 15, 30 km-es teljesítménytúraként került meghirdetésre.
A túráról sajnos kénytelen vagyok erõs kritikai éllel nyilatkozni, pedig direkt nem álltam neki tegnap a beszámolónak, gondoltam alszom még rá egyet. Következzen egy beszámoló az elsõ olyan túrámról, amit lényegében véve nem teljesítettem:
A túrának 4 fõs csoportban álltunk neki, reményteli várakozással, ugyanis ebben a felállásban még sosem indultunk útnak és alig vártuk, hogy végre együtt kirándulhassunk. Az interneten lévõ kiírás szerint a nevezés 6-tól 10-ig tart, szerencsére nem vonultunk ki Ágfalvára, a Vadon lovasklubhoz 6-ra, mivel 7-tõl 11-ig lehetett startolni. a 600 forintos nevezési díj megfizetése után (amibõl sem TTT, sem MTSZ kedvezmény nem jött le) egy furcsa indulási idõ számítási módozatnak (?) a nevezési lapra vezetésével kezdetét vette a várva várt túra. Az útvonal a 2. ellenõrzõ pontig az IVV útjával megegyezett, így a rossz utakat fehér csíkkal áthúzták, a jót pedig nyíllal jelölték (még szerencse, hogy nem esett az esõ). Az idõ ködös volt és hûvös, de lassan kezdett kisütni a nap, meg aztán amúgy is szép idõt rendeltünk aznapra. Az itiner szerint rátértünk a zöld jelzésre az 1. EP. elõtt és azon haladtunk, de a zöld sáv egyszer csak meredeken felkapaszkodott a tõlünk balra lévõ hegyre. Gyanús volt a dolog, de a leírás szerint addig kell a zöldön menni, amíg az el nem megy jobbra, ekkor kell nekünk balra tartanunk. (Talán valaki összekeverte a jobb és a bal kezét.) Más letérõrõl nem volt szó és a meredek út sem volt fehér csíkkal lezárva, így a leírásnak megfelelõen megmásztuk a dombocskát. A jelzésnek a gerincen nyoma veszett, az út a hegy túloldalán lefutott egy kis völgybe, ahol jelzés nélküli hatos útelágazáshoz értünk. Az ellenõrzõ laphoz másolt 1:40.000 arányú, fekete-fehér, néhol nem látszó térképrészlet már ekkor használhatatlannak bizonyult, így a saját térképünk és a nap állása alapján kiválasztottuk a megfelelõ irányba tartó utat és nekivágtunk. (Itt köszönném meg a c betûvel kezdõdõ nevû térképgyártó cégnek, hogy az amúgy egész használható 1:20.000 arányú Soproni-hegység térképeket általam felfoghatatlan okból 1:40.000 arányúra váltotta fel, ami a kritikus helyzetekben maximum orrfújásra használható az elõbbihez képest.) Hamarosan kiértünk a piros jelzésre, így éppen hátbatámadtuk az 1. EP-ot, ahol egy, a startnál kapott zöld kis jegy leadásával fejenként egy Balaton-szeletet vételezhettünk. A szomszédos standon zsíroskenyeret, sört, bort, üdítõt árultak. Ez a cetlizgetés egyébként az indulók számát figyelembe véve, továbbá, hogy az összes ellátmányt az egész túra során az ellenõrzõ pontoknál osztották, teljesen értelmetlennek bizonyult. Kicsit elbeszélgettünk a kedves pontõrökkel és már indultunk is tovább a piros jelzésen kis kitérõvel az Alkotóházig (2. EP.), majd felkapaszkodtunk az Urak asztalához (3. EP.), ahol kicsit megpihentünk és a Soproni-hegység legmagasabb pontjának érintésével (a kilátót ajánlom mindenkinek) legyalogoltunk Brennbergbányára. A túra eddig jó hangulatban zajlott, nagyjából idõben is voltunk, barátságosak voltak a pontõrök és további pozitívum, hogy mindenhol volt víz, igaz csak szénsavas. Itt aztán ki is fogytam a jó dolgok felsorolásából. Brennbergbányán leértünk az itinerben büfének nevezett bányászkocsmához, ami egyedülálló módon a templom aljában található. Megkaptuk a másik zöld cédulánkért járó sportszeletet és a szigorúan 3 dl õszilét, ettünk a saját szendvicseinkbõl, tûztünk egy cédulát az inkább az erdei sétát választó barátaink kocsijára (lehet, hogy nekik volt igazuk), és készültünk nekivágni az út hátralévõ részének. Az itiner szerint a piros + jelzésen kell kicsit továbbmenni, majd a harangláb és a múzeum érintésével a kertek alatt elérni a volt mûszaki zár vonalát. A megfogalmazásból rögtön látszott, hogy itt problémák lesznek, így útbaigazítást kértünk a pontõröktõl. A válasz megdöbbentõ volt, miszerint a múzeumig el tudják mondani az utat, de mivel õk nem kaptak útleírást, így nem is tudnak a segítségünkre lenni. A piros + jelzésen egyébként nem is tovább, hanem visszafelé kellett menni. A haranglábat és a múzeumot ugyan megtaláltuk, de az 1:15.000-ben kimásolt térképrészlet a tájékozódási pontok teljes hiánya miatt abszolút használhatatlannak bizonyult. Képzeljen el mindenki egy olyan térképet, amin vannak házak, egy csík is, hogy merre kell menni, de sem a környezõ utcák, sem pedig feliratok nincsenek rajta, pl. templom, kocsma, múzeum, stb. A leírás szerinti a "múzeumot érintve a kertek alatt elérjük" útbaigazítás sem bizonyult kellõ segítségnek, így a múzeum melletti utcácskán az égtájak belövése után a megfelelõnek gondolt irányban indultunk. Kiértünk a falu szélére, ahol ötös elégazót sikerült felfedeznünk, szalag, jelzés stb. semmi. Az utakból kettõ kb. a jó irányba indult, így ezekkel próbálkoztunk. Az egyiknek kb. 1,5 km után vége lett, így visszamentünk és a másikon indultunk el, ami rövid idõ után visszakanyarodott a rossz irányba. Ezt követõen bevetettük a jól bevált taktikát, megkérdeztük a helyieket, hogy merre jutunk ki a volt Mucki-õrshöz. A falu nagyjából kihalt volt, de találtunk egy idõs nénit, aki meg tudta mondani, hogy keletre, amit lényegében eddig is tudtunk, valamint egy srácba futottunk bele, na õ csak hümmögni tudott. (Amennyiben a helyiek ennyire ismerik a terepet, akkor miért várható el, hogy egy idegen megtaláljon egy, a fenti módon körülírt utat? Ugyanis a végén a fõszervezõ arra hivatkozott, hogy aki részt vett a nyár eleji túrán annak tudnia kellett az utat. Nem lehet, hogy inkább olyan leírást kellene csinálni, hogy az is eltaláljon, aki még nem járt erre?) Elindultunk hát a temetõ irányába, mivel azon túl a térkép (na nem a fénymásolt) szerint futott egy átkötés, ami eléri a mûszaki zár vonalát. Meg is találtuk a bekötõ utat, ami elõször dagonyába csapott, majd a dombtetõre érve véget ért. A bozótharc után kiértünk egy patakmederhez, lemásztunk a szakadékba és megállapítottuk, hogy ez is elfordul, ráadásul csurom víz, így nem fogjuk megpróbálni az átjutást. Visszamentünk az elágazóig, ezzel ismét bejárva teljesen feleslegesen oda-vissza kb. 5 km-t, és az óránkra pillantva lezártuk túránk brennbergbányai fejezetét. Mivel kellõképpen felbosszantottuk magunkat azon, hogy ha már nem szalagoznak egy túrán, akkor miért nem lehet egy rendes térképvázlatot és útleírást adni, úgy döntöttünk, hogy a Fehér Dániel-forrást érintve visszatérünk Ágfalvára. Annyira egyszerû megoldás lett volna mondjuk azokat az utcákat felsorolni, amin végig kell menni, annyira egyszerû lett volna a kritikus pontokra egy szalagot vagy más jelzést kitenni, annyira egyszerû lett volna a pontõröket tájékoztatni, hogy merre halad a túra, de mindez nem történt meg. Visszatértünk a starthelyre (célba), így ellenõrzõ pontot tévesztettünk, azaz nem sikerült teljesítenünk a túrát. Ugyan magam ellen beszélek, ráadásul bõven legyalogoltuk a 27,5 km-t, de úgy gondolom, hogy nem szabadott volna emléklapot (amit az egyesülti elnök -nem én írtam el - írt alá) kapnunk, vagy legalábbis csak a 15 km-est, mivel pecséttel igazolni nem tudtunk többet. A szabály az szabály kellene legyen. Elképesztõ csalódás volt minden résztvevõnek, hogy nem volt kitûzõ. Egyesek szerint ezeket osztogatták el a nyár eleji Ciklámen túrán. Máshol 600 forintos nevezési díjért sokkal jobb ellátást, színes térképmásolatot, használható útvonalleírást, emléklapot és kitûzõt is adnak. A végén azért több ezer km-nyi teljesítménytúra teljesítése után megkaptuk a szervezõktõl, hogy aki nem bír el egy teljesítménytúrával az legközelebb sétálgasson inkább egy 5 km-es IVV-n, a Bükk 900-as csúcsaival a hátunk mögött pedig megkaptuk, hogy tanuljunk meg térképet olvasni. Ez a "sporttársi" hozzáállás, és eddig semmilyen túrán nem tapasztalt ellenséges, fennhéjázó viselkedés nagyban hozzájárult annak belátásához, hogy a Lõvér Természetbarát Egyesület által rendezett túrákra a jövõben nincs miért elmennem. Egyszerûen érthetetlen számomra, hogy ebben a gyönyörû hegységben miért nem lehet olyan túrákat csinálni, ami jelzett utakon visz. Megjegyzendõ az is, hogy a jelzések hiánya, átgondolatlansága, a néhány még meglévõ tábla kopottsága mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az ember keserû szájízzel lépjen ki az erdõbõl. |
