Túrabeszámolók


NaHáT / Hangya

csibaTúra éve: 20072007.09.23 20:36:30
NaHáT 93 ~ avagy revans a Beac Maxi után

Most visszavágok. Ezek a gondolatok jártak a fejemben, mielõtt elindultam. Két hete a Beac Maxi 80-as távja kifogott rajtam, és csak 50 km-ig jutottam. Itt volt a legjobb alkalom a visszavágásra, nem is vacilláltam azon, hogy nekiindulok. Tanulva a korábbi hibáimból, most rendesen felkészültem erre a túrára. Megvolt a kellõ vitamin bevitel, vettem energiaszeleteket meg innivalót, és a botomat sem hagytam itthon.

Mivel nem szeretek éjszaka egyedül menni, ezért úgy terveztem, hogy másodmagammal indulok el. Amibõl végül is egyedüli rajt lett, mert a társam csak késõbb ért Nagymarosra. De biztos voltam benne, hogy utol fog érni, így hát elindultam. Aztán sajnos õ feladta még mielõtt beért volna, de szerencsére összejött a társaság az estére. No de akkor kezdjük az elején...

Péntek estefelé nagyjából összepakoltam a cuccaimat, és baromira nem volt kedvem másnap hajnalban kelni. 4:30, csörög az óra. Szívem szerint lenyomnám, és aludnék tovább. Nagy nehezem magamhoz tértem, aztán célba vettem a 6:55-ös vonatot. A reggeli város hozta a szokásos formáját. Buszon érdekes illatok, célszerû ablak közelében állni, támolygó emberek és elvétve már egy - két túrázó is feltûnik.

Nagymarosig hamar eltelik az út. Kicsit izgulok, mert fáj a combom. Amit nem is értem, hogy miért, mert nem csináltam semmi olyat. 7:30 körül begurulunk az állomásra, és egy tekintélyes kis csapat indul el a Plébánia épülete felé. Egy gyors nevezés, térd kenegetés és a gigantikus méretû térkép megcsodálása után 8:00-kor elindulok. Csóványosra szerettem volna még világosban felérni, így kicsit szaporázom a lépteimet. Egy - két ember megfutja a Nagymarosról kivezetõ utat felfelé, valaki kutyával indul neki. Szép lassan beérünk az erdõbe. Itt gyorsítok, és igénybe veszem a botok által nyújtott segítséget. Nagyon szép idõnk van, és szerencsére egész hétvégére ilyet mondtak. Kabát nem is kell, szinte elég egy póló. Szent Mihály - hegy nyerge felé nagyon szép a kilátás a Dunakanyar felé, bár még a sok levél nem enged teljes rálátást. Hamar elérkezek az elsõ ellenõrzõpontig, ahol jó pár ember pihen. Pecsét után irány tovább a Hegyes - tetõ felé. A reggeli párától még a fû elég nedves, cipõm át is ázik. A Julianus toronyba most nem megyek fel, majdnem sorba kell állni a feljutáshoz. Folytatom utam lefelé. Enyhe kocogással, bár azt is visszafogva. Hosszú lesz még ez a túra. Nemsokára letérek Zebegény felé a S-án. Majdnem benézem az éles jobb kanyart, de szerencsére (itt még) nem tévedek el. A Trianon emlékhely felkutatása már egy kicsit érdekesebb. Pedig már jártam erre ezelõtt, de most valahogy nem találtam meg az odavezetõ utat. A Kálvária felõl mászok fel, és begyûjtöm a következõ pecsétet. Majd egy gyors leereszkedés Zebegénybe a nem olyan kellemes kis hegyi szerpentinen. Kifelé a Z jelzésen két futó lehagy. Nézegetem az útleírást, amibõl megtudom, hogy a Z+-on jobbra el kell menni. Le is térek, a szalagok is megvannak, aztán akkor döbbenek rá, hogy valamit nagyon benéztem, mikor egy jó 500m után észreveszek a fán egy papírt, ahol a Hangya 14 szerepel. Mondjuk már gyanús volt, hogy ezen a szakaszon találkoztam két túrázóval, akik visszafelé jöttek. Úgy látszik nem csak én néztem be. Pedig az itinerben tényleg jól van. Figyelmetlen voltam. Úgy látszik Zebegény ma valamiért nem szeret annyira, mert kétszer is megtréfált. A Malom - völgyben kellemes kis terepen faljuk a kilométereket. Itt is egész komoly csapat van, szinte mindig látok embereket magam elõtt. A rétek is csodálatosak ebben a reggeli párában, teli virággal. Nemsokára feltûnik a Halastó, újabb pecsét. De jó lenne, ha már másodszorra járnék itt, gondolom magamban. Egy zsíros kenyér társaságában folytatom utamat a szalagokat követve. Rövidesen kiérek a P jelzésre. Ismerõs terep ez, a Teleki 50-en is erre jöttünk, csak épp az ellenkezõ irányból. Leelõz egy fa szállító autó, majd a lejtõn beállok a szélárnyékába. Két futó úgy dönt, hogy inkább megelõzi. A Toronyalja – horgásztó mellett haladok tovább Kóspallag felé. Favágók darabolják a fákat, egy kisebb termetû kutya pedig hangjával riogatja a túrázókat. Újabb pecsét. Rövidesen feltûnnek Kóspallag házai. Kóspallag után egy 5-6, 93-as túrázóval folytatom az utat a Kisinóci th-ig. Majd ellépek tõlük, és az Inóci - nyeregnek már egyedül vágok neki. Nem a legkellemesebb emelkedõ, sõt. De végre megpillantom a pontõrt, aki épp a tûz mellett melegszik. Pecsét után, egy kis segítséget is kapok, hogy merre folytassam az utam. Majd elindulok lefelé. Az útleírást bõszen tanulmányozom, nem szeretnék többször eltévedni. Túlzásba is viszem, mert azt hittem, hogy nem tértem le jobbra a szalagozott útra. Majd kiderül, hogy még az Oldaltámasztó - forrásnál sem járok. Végre feltûnik a szalagos elágazás és megnyugszom. Nagyon tetszettek ezek a szalagos részek, mert sok szép helyen vittek végéig, ahol valószínû, hogy sohasem járnék. Elérkezek az Aklok rétjére, magam mögött hagyva egy - két igen komoly emelkedõt, amit a szalagos résznek köszönhetek. Salgóvárig egy egész kellemes úton lehet eljutni, ha eltekintünk az utolsó méterektõl. Néhol az úton irdatlan a sár, egyszer be is süllyedek bokáig, a cipõm majdnem bent maradt. Leküzdve az utolsó métereken a jó köves emelkedõt megérkezek Salgóvárra. Újabb pecsét. A pontõrök csokival kínálnak és felhívják a figyelmemet, hogy a szalagozás nem a legjobb a következõ részen. Úgyhogy vegyem célba a Hamuházat valamilyen úton, és azon menjek. Kicsit csodálkoztam is ezen, hiszen eddig nagyon jó volt a szalagozás. Célba veszem a Vár - forrást. Néhol kicsit dzsindzsás az út, küzdeni kell rendesen. Itt találkozom késõbbi útitársaimmal, akikkel együtt maradtam a célig. Küszködünk lefelé a patakmeder mellett, kidõlt fák fölött, alatt, néhol majdnem gatyafékkel. Szerencsére egyben leérünk a Hamuházig, ami egy újabb ismerõs hely. A Kék 60 alatt már jártam itt. Ezután jött talán a túra legnehezebb szakasza, fel a Dosnya - nyeregig. Az elején a patakmederben még kellemes út visz, majd elkezd emelkedni, és a végére iszonyatosan bedurvul. Szenvedünk rendesen, idõnkét megállunk pihenni. A kilátás viszont csodálatos. Végre felérkeztünk a nyeregbe és megkapjuk a jól megérdemelt pecsétet. A Z+-on folytatjuk utunkat. Itt is van egy - két elég dzsindzsás rész, de átküzdjük magunkat rajta. Hajt bennünket a gulyás utáni vágy. Faljuk a kilométereket, mikor Királyháza közelében már megérezzük a gulyás illatát is. Mintha új erõre kapnánk, talán még gyorsítunk is. Tûzköves - forrásnál rendkívül baráti a fogadtatás. Itt egy hosszabb pihenõt tartunk, rákészülünk a Csóványosra. Eszünk eleget, tankolunk a forrásvízbõl és melegszünk a tûznél. Idõben még egész jól állunk, 17:30 van. Mindenki rendbe hozza magát, és nekiindulunk a Börzsöny legmagasabb pontjának a meghódítására. Tartottam ettõl az emelkedõtõl, pláne így 50km után. Igazából csak a Nagy - Mánáig volt durvább, onnan egész kellemesen ment. Nem sikerült világosban felérni a Csóványosra, de majdnem meglett. A Három - hányás körül lett igazán sötét, de a lámpákat még nem vettük elõ, nem akartunk megállni. És végre, ott a betontorony. Innen már "csak" be kell gurulni Nagymarosra. Milyen jó is lenne. Egy újabb pecséttel gyarapodott a gyûjtemény, és megismertük a pontõrök mindenevõ kutyáját. Kis pihenés után elindultunk tovább, mint szentjános bogarak az éjszakában. Lefelé néha kicsit gyorsabb volt a tempó, mint szerettük volna, de szerencsére mindenki megúszta ép bõrrel. Az éjszaka csendjét néha megtörte egy - egy szarvasbõgés, ami mintha még közeledett is volna. Itt még egész vidám volt a csapat, de azért már látszottak a megtett kilométerek és az éjszaka hatása. A K háromszögen néhol megszenvedtünk, de végül megérkeztünk Bányapusztához. Még egy pecsét. Ismerõs volt ez a rész is, a Kék 60-on már jártam erre, bár az nappal volt. Így éjszaka minden másnak tûnik. Kis pihenõ a tûz mellett, majd folytattuk utunkat. Úgy terveztük, hogy a következõ pihenõt a Vasedény kulcsosháznál tartjuk. Néha már úgy tûnt, hogy sosem akarunk odaérni. Fizikailag nem voltam még fáradt, inkább szellemileg rombolt le az éjszakai gyaloglás. Idõvel csak odaértünk. A forrásvíz csudajó. Meglepõ módon egész kellemes idõ volt, csak itt vettem föl a kabátot. Majd folytattuk utUnkat. Ezen a szakaszon egész kis csapat verõdött össze. Néhol voltunk olyan 15-en is. Kisirtáspusztánál egy kis tanakodás, hogy merre tovább, de végül is ráleltünk a helyes útra. Egy újabb éjszakai monoton szakasz, egészen az Érsek - tisztásig. Jött talán az utolsó nehezebb emelkedõ, fel a Sós - hegyre. Végre egy kis változatosság, legalább felébred az ember. Egész könnyen feljutottunk a csúcsra, ahol csodálatos éjszakai panoráma tárult elénk. Egyik irányban Vác zárta a látóhatárt, másik irányban meg Esztergom fényei. Viszont pontõrt nem találtunk. Aztán észrevettük, hogy lejjebb sátraznak. Ment az ébresztés (kb 0:00 körül) mert aludtak a tûz körül. De legalább egyszerre jött jó sok ember, és így megúszták egy ébresztéssel. Kaptunk a pecsét mellé egy almát is, ami nagyon jól esett. Még egy utolsó pillantás a gyönyörû Dunakanyarra, majd elindultunk lefelé. A következõ szakasz olyan bealvósra sikeredett. Egyszer - kétszer sikerült bealudni az út alatt míg leértünk a kóspallagi elágazásig. Érdekes egy rész volt, sok minden nem maradt meg belõle. Feltûnt a tábortûz fénye, lehetett megint melegedni, ami nagyon jól esett. A fáradtságtól már fázott az ember. Kaptunk még jó meleg teát is a pecsét mellé. Innen már nincs sok, szinte csak ez járt a fejemben. Bár fizikailag még mindig nem nagyon voltam fáradt, de agyilag már zokni voltam. A hátralévõ ~13km már csukott szemmel is ment volna, annyiszor jártam erre. Elkezdtük a kényelmes kapaszkodást a Békás - rét felé. Itt újra megtörte az éjszaka csendjét a szarvasbõgés. Kiérve a rétre, a fejlámpákat lekapcsolva csodálatos kilátás tárult elénk. A Börzsöny sötét hegyvonulatai és a csillagos ég. Majd átérve a réten, egy kis ereszkedés után újra a törökmezõi halastónál voltunk. Mintha ma már, vagyis tegnap jártam volna itt:). Egy kis zsíros kenyér a tábortûz mellett csodákra képes. Szinte újult erõvel vágtam neki a maradék ~7km-nek. Eléggé meghúztuk ezt az végsõ szakaszt. Túlvoltunk az utolsó emelkedõn is, és lassan Köves - mezõhöz értünk. Egy gyors leereszkedés a K+-on, és beértünk Nagymarosra. A szélsõ házak nem gyengén néznek ki, de kicsivel lejjebb már normális képet nyújtott a város. Pár száz méter és bent a célban. Az óra 04:15-t mutatott. Az - az érzés valami csodálatos volt. Leülök egy székre, és próbálom magamban végigpörgetni a napot. Nem nagyon megy, fáradt vagyok. Az oklevél átadásához kicsit nehezen állok fel. Mintha tudta volna a lábam, hogy ennyit kellett mennie, most már akár fájhat is. Meglepõ módon egész könnyen sikerült legyûrni ezt a 93km-t, pedig 2 hete egy 50km is kifogott rajtam itt. Fizikai holtpontom egyszer sem volt, nem görcsöltek a lábaim, térdem nem fájt, de azért éreztem, hogy nem keveset mentem. Összesen egy vízhólyagom lett. Viszont nagyon fáradt voltam a végére, el tudtam volna ott helyben aludni.

Köszönet a túratársaknak a társaságért, valamint a szervezõknek a csodás 93 kilométerért! Nagyon jóra sikeredett, az útvonal rendkívül szép helyekre kalauzolt el, és a gulyás is nagyon finom volt:) Ez tényleg egy NaHáT...

Gratulálok mindenkinek, aki célba ért valamelyik távon!

Valamint nagyon szépen köszönöm a szurkolást Neked! Sokat segített.