Túrabeszámolók


túra éve: 2017
Budai kilátókTúra éve: 20172017.10.16 00:02:38

 Budai kilátók extra nevű túra 2017


Végre ismét egy olyan túra, ahol szabadon lehet útvonalat választani és önállóan kell navigálni. Ez olyannyira jól sikerült, hogymár mindjárt az elején figyelmetlenségből fordított sorrendben látogattam meg a két Hárs-hegyi kilátót, ami nem jelentett plusz kilométert, de máris nézegetni kellett a térképet. Sajnos a Makovecz-kilátóba és a vadasparki kilátóba sem lehetett felmenni, mert le voltak robbanva. Viszont saját költségemen vehettem üdítőitalt, mert a Fekete-fejnél csak saját pohárba adtak volna vizet, de ezt a tudnivalót a kiírás sunyi módon titkosította. Vadvédelmi kerítéseken átmászva elég könnyen sikerült 3 őzlábgomba társaságában megtalálni a katonasírokat, a közeli hegyoldalból pedig a százhalombattai tornyokig is el lehetett látni. Majd a Tarnai-kilátónál még szebb látvány tárult a szemünk elé a csodaszép napsütésben. Egy helyen a pontőr megkínált minket a saját szőlőjéből, viszont a célban még a majonézt is sajnálták a virsliről. Kaptunk ugyan kitűző helyett egy sokkal praktikusabb teásbögrét, de ha a rajtcsomagban lett volna benne, akkor duplán tudtuk volna hasznosítani. Így hát mi a tanulság, át kell nevezni a túrát Budai kilátók extra ellátással nevűre, és tódulni fognak rá az ínyencségek kedvelői. 

 
 
Kiss Péter Emléktúra a MátrábanTúra éve: 20172017.02.14 11:17:35

 Kisebb kihagyás után, de úgy gondoltam, már a tavalyi erőnlétemet elérve az akkori időeredményemet ismét elérem a 37-es távon.


A várakozásomat csak részben sikerült teljesíteni, összességében fél órával tovább tartott, főleg a Kékestől a finom csevicéig tartó szakasz volt sokkal lassabb. A cipőm eléggé csúszkált a hegyoldalban vezető keskeny ösvényen, ne mertem gyorsabban menni. Az Ilona-völgyi vízeséshez közelítve volt is egy majdnem patakba-csúszós 2 lépésnyi nagyon veszélyes rész. Egyedül az utolsó, buszmegállótól a célig tartó szakaszon sikerült sokkal jobb etapot teljesíteni, mert nem volt annyi túrázó mint tavaly, és nem is volt akkora a sár. Na meg tudtam, hogy vár rám a klassz száraz zokni és váltócipő a célban. Idén is voltak az északi oldalon nagyon szép zúzmarás fák és 1-2 helyről jó kilátás. A frissítéseknél már jobban ügyeltem arra, hogy csak 1-2 percet töltsek a szaunában (síház), mert ha ott kihűlnek az izmaim, könnyen megfázhatok. Maga az időmérés technikája, azonnali internetes elérhetősége egészen szenzációs. Nemsokára elérkezünk ahhoz az időhöz, amikor minden túrázó saját tracket rögzít, és így feltételes ellenőrzőpontokra sem lesz szükség.  Addig is azonban az útvonal szalagozására sokkal több figyelmet kellene fordítani. Nemcsak hogy hiányoztak a szalagok, hanem a Kékesre vezető szerpentint elérve egyenesen rossz irányba volt kiszalagozva 2-3 jelzés. Ez nem a Mount Everest, nemcsak profi és az útvonalat fejből tudó túrázók indulnak, hanem a többségük amatőr, akik csak tiszteletüket szeretnék tenni egy sportember emléke előtt, és ha már az időmérés ezer százalékos szinten van, a szalagozás is lehetne legalább elvárható színvonalú, nemcsak a kezdők számára, hanem mert futóversenynek is számít, a futók tájékozódásához is ez elengedhetetlen. Reméljük, hogy jövőre több reklámmal ismét emelkedni fog az indulók létszáma, mert legtöbbre hivatott hegymászónk emléke ennyit megérdemelne. A Sástón található motelt pedig be kellene szervezni, hogy adja ki szállásnak, mert telefonon csak annyit mondtak, hogy csak csoportnak adják ki egyben az egészet. Ha lenne előző este ott egy filmvetítés és egyéb programok, biztosan megtelne a motel és nagyobb létszámú és még jobb hangulatú lenne az így is szuper rendezvény.


 

 
 
vissza az túrákhoz
<<== túranaptár