Túrabeszámolók


túra éve: 2015
VadrózsaTúra éve: 20152015.09.22 17:03:05

Vadrózsa 160 - egy hosszú túra hosszú beszámolója :)


Húú hol is kéne kezdeni!! Hosszú volt a túra is… meg az elõzmény is…


Mint lassan mindig most se sikerült teljesen 100%-osan indulni a túrán. Kohász kéken sikerült megfájdulni a jobb térdemnek is és bal achilleszem begyulladt… uh kérdéses volt egy darabig h tudok-e jönni vagy sem… végül elmúltak a fájdalmak uh úgy döntöttem jövök, aztán lesz ami lesz… már kezdek hozzászokni az ilyesfajta túrára készüléshez. Aztán sikerült még vmi cailici vírusos hasmenéses gyomorrontásos izét is összeszedni szerencsére nem volt vészes, de azért sikerült egy 3 napos koplalós ropi evõs verzióval készülni a túrára :)


Nos péntek este értünk oda B. Sanyival a tömegszállásra, én azt hitte többen lesznek, elég kevesen voltunk, de azért jó volt a hangulat, beszélgetõs este volt, sikerült utolsókként lefeküdni. Nem aludtam olyan jól mint szoktam, de azért sikerült egész jót aludni és reggel nem éreztem magam fáradtnak. Persze, kapkodás volt reggel, uh a rajthoz már szinte futólépésben mentünk h odaérjünk :) Jó sokan, sok ismerõs arc, köszöngetés, rajtcsomag felvétel, és már indult is a rajt :)

Egész héten kicsit bizonytalan voltam, h meg tudom-e csinálnia túrát… tudom van már Kazinczy uh elvileg menne…de azért párszor elbizonytalanodtam h bírni fogja-e a térdem v én ezt a sok szintet… de úgy voltam, mint mindig… max. feladom ha nem megy… nincs azzal semmi, attól még elmegyek és jól fogom magam érezni :D


Uh nem is gondolkodtam azon h hány km és mennyi szint… ezt próbáltam kiûzni a fejembõl, egész héten és este lefekvéskor is, nem gondolkozni azon mire indulok el... hnap túrázunk, ennyi! Majd ráérek reggel agyalni azon h milyen hosszú vagy milyen nehéz lehet!


És már itt is a rajt, fel se fogtam… olyan rég vártam már a túrát… és pikk pakk, elrepült az idõ! Az idõjárás szuper kegyes volt hozzánk, péntek este még ködös, esõs szutyok idõ volt… és reggel, igaz még felhõs volt kicsit, de meleg volt érezni lehetett és éppen h elindultunk, sztem egy órán belül már sütött is a nap :D Azta hihetetlen, ilyen isteni ajándékot, nem esik, nincs meleg, süt a nap, jobb se lehet :) Oké mondjuk az elején jó saras volt… uh szép kis sárréteget lehetett a cipõre gyûjteni, sztem min. 2cm-vel lett vastagabb a cipõtalpam a sártól XD Nehézkes volt a haladás, de hát úgyse sietünk… úgy határoztam h nem fogok rohanni egyáltalán, Kazinczyn se tettem és bevált… és az emúlt 3 túrám (Kék Balaton, Cuha, Kohász kék) mindegyiken rohantam, számomra túl erõs tempót és totál kipurcantam uh már nem vágytam újra erre. Persze egy ilyen túrán kb. lehetetlen nem kipurcanni még akkor is ha csak sétál az ember XD XD „De azért fogjuk vissza magunkat”, volt a harci terv!!


Azért ahhoz képest egész gyorsan mentünk az elején, sokáig együtt volt még a csapat. Masíroztunk, tapostunk a sárban szépen egymás után :) Vhol a 20. km-nél volt az elsõ kajás pont, épp jókor, mert addigra pont jól megéheztem!! Zsíroskenyér, lekváros, nutellás, olajbogyó, csalamádé, pari… és még sok minden más! Fúú nehéz volt elszakadni!! Jó sokan értünk oda egyszerre alig tudtunk az asztalhoz férni :D Utolsónak hagytam el az asztalt még nyomtam a 3. v 4. zsíroskenyeret, de már a többiek zúztak is tovább… mondtam is a mellettem lévõ túrázónak, h „nem is értem, hogy lehet ilyen hamar otthagyni az asztalt?!” helyeselt…aztán meg mondtam „pedig menni kéne, utánuk, mert így nem kell nézni az itinert XD „ megint helyeselt :)  Uh el is indultunk… valahogy így kezdõdött Attilával a közös utunk :) Beértük a többieket, csak követtük õket és közben beszélgettünk errõl is arról is... anya hívott telefonon: „merre vagy? hol túrázol? milyen ott az idõ? mennyit mész??” „háát… ööö… kicsivel többet mint 100…” mondtam. Attila szakadt a röhögéstõl mellettem… reméltem a telefonba nem hallatszik be!! XD „Kicsivel több mint 100 mi?? ezt a szöveget” nevetett Attila… „jóvanna, most mondjam h 160-at megyek h egész nap aggódjon meg éjszaka ne aludjon?! elég lesz majd akkor sokkot kapnia, ha hazaértem és elmondom neki :)”

Egészen Mátraszentimréig együtt trappoltunk, csacsogtunk, többször beértük Danit és Erzsit!


És volt h belekocorásztam… annyira csábító vol... a kislejtõk, a szép idõ, nem tudtam megállni, uh már itt megszegtem amit elterveztem XD Msztimre éljen!!, 40.km- meleg étel wow két fogásos: húsleves és paprikás krumpli is :D ééés dinnyeeee!!! éééés söööör!!! :D WOW! eddig s mindenhol tele volt kajcsival, rágcsival ez aztán az ellátmány!!! egy tányér leves, egy p.krumpli…sörrel leöblítve, szuper jól esett! Elmentem WC-re és mire visszaértem Attila már elindult Daniékkal... hát mindegy végülis nem együtt terveztük, nem beszéltük meg h együtt megyünk tovább, bár jót beszélgettünk és jól egy tempóban voltunk, na mindegy! Elindultam, „haza” vagyis Lajosházára XD itt is volt egy könnyû dózerút, enyhén lejtett… hát belefutkorásztam, féltem h hamar elfáradok, de vhogy úgy vitt a lábam, nem tudtam megállni :)  Mátrafüred… aztán irány fel a Kékesre :) Próbáltam visszafogni magam h ne rohanjak felfelé, de nem tudom úgy néz ki gyors lehettem, mert épp mielõtt felértünk utolértem Daniékat!! Itt is egy kis evés ivás, hosszúnadrág fel!! Öten indultunk lefelé Kékesrõl, Dani, Erzsi, Attila, Bence és én! Ennek örültem, mert itt sötétedett ránk és sötétben jobb nem egyedül menni, legalábbis nekem, mert ügyesen tudom elnézni a jelzéseket egyedül! Na szóval így mentünk tovább, az egész éjszakai szakaszt kb. együtt tettük meg, néhol kicsit szétszakadtunk, de bevártuk egymást, igazán jó volt így együtt menni, jó kis banda voltunk.


Valahogy úgy alakult h Attilával mindig együtt mentünk, ismét jókat beszélgettünk, találós kérdésekkel, és rejtvényekkel szórakoztattuk… vagyis inkább fárasztottuk egymást :) Így sikerült agyilag is kifárasztani magam, nem csak fizikailag, de nagyon jó volt! A végén már úgy mondtuk a rejtvényeket egymásnak, h „tudok egy jót! De elmondom a megfejtést is, mert úgyse fogsz rájönni!! XD „ aztán jöttek a viccek… fúú hát Attila egy kifogyhatatlan viccbánya! Megállás nélkül mesélte a vicceket, jobbnál jobbat, fárasztóbbnál fárasztóbbat, sokat nevettünk, nagyon szuperül éreztem magam…nem is emlékszem annyira az útra, mert annyira terelte a figyelmem! Sajnos fáradt voltam ahhoz h megjegyezzem a vicceket, meg mire az egyik leesett már mondta is a kövit :) Rózsaszállás (70km) Domoszlói kapú (80)… na ez jóó messzinek tûnt nekem… aztán Parádóhuta (87km) és az isteni gulyásleves :) Itt nem sokkal a pont elõtt sikerült a bokorból kiriasztanunk egy kismalacot!! Szerencsére az anyuka nem jött, bár hallottunk nagy neszezést a bokorban!


Sajnos itt már nehezen ment az evés, meg már elõtte is ami meglepõ, mert nem szoktam ilyen hamar eljutni arra a szintre mikor nehezen megy le a falat… tudtam h ez nem lesz jó, sok van még hátra.. nem is értettem,az utóbbi idõben már egyáltalán nem volt probléma az evéssel, most meg még 100nál se járunk és már ilyen nehézkes, nem lesz ez így jóóó :(  Át Parádsasvárra… és aztán irány fel Galyatetõre!! Csak úgy zúztunk az éjszakában! Ez szép kis emelkedõ lesz! Tudtam Gyöngyi ott lesz a ponton és nagyon vártam már h találkozzunk így ez elég jól megdobott energiával. Attilán beszartam… meneteltünk felfelé Galytatetõre, oké nem gyorsan de azért lassan se Daniékat is beelõztük, szóval megyünk felfelé; én két bottal szuszogok, Attila megy elõttem (bot nélkül) és szünet nélkül mondja a vicceket :D hihetetlen a srác! Én nem tudom, hogy lehet hegymenetben egyszerre beszélni és menni… nem tudom levegõt mikor vett, de sztem vagy 160 viccet mondott el megállás nélkül felfelé menet!!! Én meg rájöttem, h menés közben nevetni v inkább nevetés közben menni elég fárasztó, de annyira elterelte a figyelmem h nem is foglalkoztam a fáradtsággal és úgy tûnt sitty-sutty fenn vagyunk Galyatetõn :) Itt egy kicsit túlmentünk a ponton és kerestük, mert egy kisteherautó elé parkolt a kilógatott bójának így nehéz volt észrevenni, de végül megtaláltuk :)


És végre itt van Gyöngyi :D  De jó volt látni!! Szinte az egész NB1es csapatunk itt van, vmilyen formában Gábor (de õ úgy elrohant már az elején, h sokat nem tudtam vele beszélni) , Andi én indultunk, Peti a rövidtávon, Gyöngyi a ponton :) Mondta milyen jól jövünk, igaz télleg jobb tempót mentem eddig, mint terveztem és jobban is voltam, mint vártam, habár a talpam már éreztem rendesen! Terülj-terülj asztalkám itt is, fúúú… hát kell az energia, éhes vagyok… de nagyon nehezen csúszott le az étel…az egyetlen ami jól esett az a szõlõ volt, de tudtam attól sokáig nem lesz energiám, így leküzdöttem 1-2 nutellás kenyeret!! Daniék elõbb indultak le… nekem még kellett egy kis pihi, aztán mi is indultunk Attilával. Gyöngyi azt mondta most egy ideig nem lesz emelkedõ… de sajnos az az „egy ideig” elég rövid volt! Galyavárra lefelé menet sikerült elnézni egy kanyart… a hibás egy hülye pocsolya volt!! XD XD pont ott volt egy nagy dagonya ahol balra kellett volna kanyarodni… fel is volt fújva a nyíl a fára, de a pocsolyát elõbb vettük észre minta jelzést, így elterelte figyelmet hogy hogyan keljünk át rajta így jól túlmentünk … térkép elõ… átvágtunk felfelé… vissza az útra… és „jaah, basszus itt néztük el, pedig még a hülye nyíl is a fán van”!! Hiába csacsogás és vicc mesélés közben könnyen elmegy a figyelem… igen mert Attilából még most se fogytak ki a viccek :)


Aztán Galyavár után egy szemét meredek sziklás lejtõ, kb. hangyalépésben haladtunk… aztán rá a kék keresztre… és banyek… ez emelkedik!! :O  Itt éreztem h már jó fáradt vagyok… pedig még sok van hátra!! Csodásan melegen sütött be a reggeli nap a fák közé, hamar jól fel is melegedett az idõ! MSzentlászló elõtt szintén sikerült elmulasztani egy jobbra kanyart… nagyon lassan sikerült ezt az 5km-t megtenni… nekem kb 10-nek tûnt, mire felértünk Vörös-kõ kilátóhoz… 8 óra volt, pedig 5re értünk Galyatetõre és sokat nem ültünk ott max fél órát, de akkor sokat mondtam… szóval itt nagyon belassultunk, kicsit elfogyott a lendület… és a felfelé meneteknél éreztem, h már fáradt vagyok rendesen…


Nem sokkal Galyatetõ elõtt kezdtem kicsit érezni h fáj a bal achilleszem, ami a kohászon is, a felfelé nem tett jót neki, de még csak enyhe volt a fájdalom, örültem neki… már úgy indultam h be volt fáslizva, azt folyton igazgatni kellett féltem h sokkal hamarabb kikészül majd, uh hálás voltam, h még ilyen jól bírja… de tudtam van még emelkedõ uh nem lesz egyszerû!

Szorospatak, szintén egy jó kis kajapont… igazából annyira szuperjó volt az ellátás h teljesen oda voltam… a csokik még egyáltalán nem fogytak a zsákomból, mert kb. minden ponton volt vmi mogyi, csoki, rágcsi… amikor meg kellett akkor meg jött a zsíroskenyér, lekváros stb.

Az itinerben vmi ilyesmi szöveg volt írva: „ erdészeti úton kellemesen emelkedünk felfelé Ágasvár irányába…” na ezen jót nevettem… ne már, ilyen szöveget irni… 110km után milyen emelkedõ tud kellemes lenni??!! XD


Na szóval „kellemesen” elkezdtünk emelkedni felfelé… jó hosszan, de nem olyan meredeken uh ez jó volt! Az ágasvári ep.-ig nem is volt semmi extra, jóó éreztem a sarkam, de ez még oké… Daniékat ismét beértük, ezen meg is lepõdtünk. Táskát le, irány itinerrel felfelé a csúcsra, ez kb 500m, több mint 100m szinttel…jóó meredeken!! Na itt kezdõdött a baj!!!! :O :O  :( :(

Épp hogy csak elindultunk felfelé, pár lépés után annyira elkezdett fájni a lábam… h rettenetesen… olyannyira, h nem is bírtam ki sírás nélkül!! Nem viccelek, folyt a könnyem és sírva mentem fel… sose volt még elõtte ilyen!!! Lefelé a térdem fájt… meg minden… nem tudtam a sírást se elrejteni!! Rettentõ volt, nem tudtam mi lesz így…. van még 44 km, kiszállni nem akarok, de ez így nagyon rossz… elindultunk lefelé…szerencsére lefelében nem fáj az achilleszem… se szintben… csak felfelé… ez vmivel jobb eset, de belegondolva, h még hátra van a Muzsla és Hársas hegy is!! :O  Na elõször is érjünk el Msztimréig!! Kellett volna egy kis pihenõ, de tudtam, h ha sokat ülök akkor fog bedurrani a lábam, legutóbb is így volt, uh próbáltam a kajálást és pihenést is amennyire lehet rövidíteni!! Gondolkodtam mit tudok tenni,.. végül úgy döntöttem leszedem a tape-t a sarkamról (jah igen mert ott is volt egy, mivel múltkor is fájt így a biztonság kedvéért kaptam oda is egy darabkát) szóval pont ott fájt ahol a tape is volt, uh gondoltam lehet az a baj, h az szokatlan neki… rosszabb nem lehet már ha leszedem akkor sem… uh hosszas gondolkodás után végül levettem!!

Aztán ugyanúgy vissza a fáslit… és indulás… jesszus!!! kettõt léptem és jobban fájt, mint elõtte Ágasvárra felfelé… jóóég!! elég volt pár métert sántikálni, h újra könnycseppeken át lássam az utat!!! most már mindenhogy fájt, minden lépésre, nem csak a felfelében… de lefelé is… szintbe is… mindenhogy!!! :O :O :( :( :( Kilátástalannak tûnt… nem is próbáltam visszafojtani a sírást, had jöjjön attól csak megkönnyebbülök! Nem is tudom, h a fájdalom miatt bõgtem, v azért mert ismét lesántultam és igazságtalannak éreztem… mert mennék még, bírom erõvel, fejben is, akarok is menni… nehogy akkor egy ilyen vmi akadályozzon meg!


Rögtön eszembe volt a Hermann Otto túra, ott féltávnál készült ki a lábam, begyulladt, a csonthártyagyulladásos balhé… irgalmatlanul fájt akkor is de tovább mentem még 55 kmt fájós lábbal… utólag beláttam hülyeség volt, és megfogadtam még egyszer nem csinálom meg, semmi sem ér annyit h tönkre tegyem a lábam, v nagyobb bajt okozzak mint van… akkor is H.O.-n az utolsó 40 km arról szólt h „érjek már be!” most megint ez lesz?? ilyen lábbal… esélytelen felmennem a Muzslára… igen megfogadtam h kiszállok legközelebb, de nem akarok… nem akarok… a túra elõtt is abban reménykedtem, h ha baj lesz akkor már csak annyira a végén h nincs értelme gondolkodni azon kiszállj-e vagy sem… de most 40km van még…ami igen a 160hoz képest már télleg semmi… de azért elég sok… ahhoz h az ember meggondolja tovább megy-e vagy sem… de nem akarok kiszállni basszus… csak el kell vergõdni pár km-t... egy 10-est az semmi… és utána már télleg csak nagyon kevés lesz hátra, és nem lesz értelme gondolkodni a kiszálláson! Ezzel a gondolattal mentem, h csak menjek egy kicsit egy 10est aztán utána már, megnyugtathatom magam h hülyeség feladni…. van még bõven a szintidõbõl, Attila is mondogatta sokszor! nem kell sietni…

A másik ami miatt nem álltam meg az az apró remény volt ami szintén a Hermann Otto túrához köthetõ… ott ugyanis a combnyakamnál is volt egy rettentõ fájdalom ami miatt nagyon sokáig sántikáltam… úgy tûnt komoly… aztán a menéstõl teljesen eltûnt… mire beértem el is felejtettem, teljesen megszûnt és rendbe jött!! Ebben reménykedtem, h most is ez lesz, a mozgástól jobb lesz majd… „csak most ezt bírd ki ezt a pár km-t, egy kis idõt és jobb lesz”…mondogattam magamban, bár reménytelennek éreztem, h így legyen… szegény Attila se tudta mi legyen, csak mentem szipogva Õ meg jött mögöttem… van nálam egy gyulladáscsökkentõ tapasz… azt rá kéne rakni… de azt nem, nem akarom semmi fájdalomcsillapítót stb. azt nem szabad, csak becsap és rosszul terhelem, mert nem érzem h fáj… „de már késõ úgyse fogja teljesen elmulasztani a fájdalmat, ha ráteszem akkor se”… uh kéne… jó…” majd teszek egyet…” még egy kicsit megyek és ha nem bírom teszek egy tapaszt”… „najó a következõ kanyar után”… „majd ha vége az aszfaltnak”… „majd mindjárt” „most már télleg”!! Így mentem… el képzeltem mi lesz… biztos voltam benne, ha fel is jutok a Muzslára azt is sírva… és biztos voltam benne, ha beérek a célba… akkor is bõgve… elõttem volt a kép amint hüppögve érek a célba, szegény rendezõk kétségbeesnek majd h vmi komoly baj történt… pedig semmi extra, csak egy hülye csaj fájós lábbal megy!!


Msztimre után pár km, így telt, sírtam és ezek jártak a fejemben… iszonyatosan szörnyûnek tûnt akkor ami még rám várhat ezen a 40km-en… aztán mikor télleg már szinte meg akartam állni, h feltegyem a hülye tapaszt… múlt a fájdalom!! Te jó ég… csoda történt… ismét mint H.O.-n… a mozgás segített, jobb lett tõle… sokkal jobb… és egyre jobb :( :( Nem hiszem el!!! Mivel érdemeltem ki!?? Nem vicc… gyakorlatilag majdnem elmúlt a fájdalom, jóóóó lett tudok menni!! Jó vigyázok, néhány lépés, bokabicsaklásnál érzem, de mi ez ahhoz képest ami nemrég volt!!! Ezt az ajándékot!! :D Hihetetlen volt! Uh mentem… és mentem… és kedvem is jobb lett… és jöttek újra a viccek… azt tudtam h nem szabad sokat pihenni sehol, mert addig lesz jó a lábam amíg mozgok!!


Viszont fáradni is kezdtem éreztem h nagyon fáradt vagyok! Már csak 30 vhány km, az nagyon kevés, de most sokkal lassabban telnek a km-k mint szoktak… persze ez normális… Lyukas-kõ is lassan akart elérkezni… és onnan 10km Zám-patak… próbáltam enni, de megint csak csipegettem, nem ment az evés továbbra sem, sõt egyre kevésbé… tudtam h egy marék mogyi meg csoki nem lesz elég 10km-re, de nem tudtam többet leküzdeni! A talpam is fájt már rendesen… jó lenne pihenni, de nem kéne.. menjünk… újabb kis emelkedõ… azta, egész jól bírta a lábam, meg is lepõdtem rajta!! Annyira hihetetlen az egész! Az új taktikám, h kíméljem a bal lábam, az volt h a túrabotokat leszúrtam és amennyire tudtam karból toltam fel magam, h a bal lábamra ne terheljek… aztán jobb lábbal… aztán karból… egész jól bejött, csak a karom fáradt, a jobb vádlim meg hamar begörcsölt, de nem baj az sarkam bírja ez a lényeg!!


Aztán lefelé a Dózerúton Zám-patak völgyébe… húú de hosszú… lefelé mentünk, de nagyon meleg volt… annyira rám tört a fáradtság h kicsit meg is ijedtem… kezdtem magam úgy érezni mint a Kazinczy végén… pedig itt még van 20 km…. akkor csak 3 volt hátra… azért lehettem ennyire fáradt, mert gyorsabban is mentem az elején mint a Kazin és most nem aludtam semmit, akkor 100 után egy szûk órácskát sikerült, az rengeteget számít most viszont alvás nélkül mentem… és nyilván amiatt is, mert ennyire nem ment az evés… már 80. km óta csak küzdök a kajákkal sose sikerült annyit enni amennyi kéne, nyilván ezért is szállt ki belõlem az energia!

Néha úgy éreztem kiesik a bot a kezembõl… végül elõkaptam egy protein szeletet, menet közben elmajszoltam… na attól kicsit jobb lett… bár azon gondolkodtam, h tudom közel már az ep. de lehet én leülök egy kicsit csak pár percre és utána megyek tovább… vagy 3x el is határoztam h jó télleg nekem meg kell állni kicsit… de jobb a többiekkel menni, (itt megint egy nagyobb csapatban mentünk Daniékkal), fõleg ezen a bozóton átkelésen, kidõlt fákon mászkálósan… ez a Zám-patak télleg nem egy egyszerû hely… vagyis szeretem az ilyen kalandos, szakaszokat… de most 140 km után, nem tudtam annyira örülni neki mint amúgy… aztán sokkal korábban mint vártam, szólt az elõl haladó „itt a bója” he? télleg?? :) télleg ott volt!


Tudtuk, h az ep. nem ott van Lyukas-kõnél mondták, h „pár száz méterrel utána, egy kicsit tovább kell menni” jó, de akkor is már mindjárt itt lesz!! És akkor mentünk… és mentünk… és még nem volt a pont… és még egy kanyar…és még mindig sincs… na akkor a kövi kanyar után… de még minidig semmi… kezdtem úgy érezni ez vmi átverés, vagy legalábbis a legnagyobb szivatás a túrán… eddig teljesen odavoltam milyen jó a szervezés, de akkor most mi ez?? nem elég szegény túrázóknak a Zám-patak… meg a Muzsla… tegyünk még közé vmi szemétkedõset is?! Zsolti, ezt Te miért… hogyan?? sztem mentünk min. 1 km-is a bója után… legalábbis évszádoknak tûnõ ideig botorkáltunk át a patakmederben… már feladtam, kész… ezt a szemétséget, így átverni az embert… ez mentálisan eléggé szétszaggatott!!! Amúgy is alig vártam a pontot h kicsit leüljek… mondtam is Attilának, h nekem kell egy kis szünet… éreztem különben nem jutok fel a Muzslára az tuti!! Aztán hosszú idõ után végre feltûnt a sátor!! Attila természetesen megvárt, bár ment volna Õ… csak még 2 perc lécci!! Daniék egybõl indultak tovább… talán ez volt az egyetlen pont ahol nem volt semmi kaja… így egy csokit v kettõt elõvettem, vmi kell különben télleg nem lesz erõm felmenni… legszívesebben aludtam volna egyet és utána mentem volna tovább, tudom csak 20 km… de nagyon fáradt vagyok!! De csak 20km mi az már semmi… ilyenkor szoktam elfelejteni minden fáradtságot, fájdalmat… hát most annyira nem volt elsöprõ ereje az utolsó 20km tudatának!!


Na akkor induljunk felfelé… a pihenés segített, megindultam tõle… de hamar elfogyott az erõ… éppen h elindultunk felfelé… rájöttem van egy snikersem… na meg is ettem, kellet mert teljesen elment az energiám! Daniékat be is értük újra… aztán leelõztük… felvettem egy ütemet, egyre jobban éreztem hogy kell a lábamra lépni, h ne fájjon… meg aztán folytattam a jobb láb… bot le és karból… jobb láb… és karból! Nem mondom h fájdalom mentes volt, de ahhoz képest amit még Msztimre után vártam, ahhoz képest ez semmi nem volt! Hamarabb felértünk mint vártam, nem is volt olyan vészes :) Nekem Mátrabércrõl vannak Muzslás emlékeim, akkor másik úton mentünk fel, az hosszabb és sok kis hupli van mikor azt hiszed fenn vagy aztán jön még egy kis hupli! Na ahhoz képest ez most sokkal jobb volt :) Végre fenn!! Még világosban, csak titkon reméltem h még világosba felérünk! juhhé!! Mogyi, csoki, mogyi, csoki :) No most akkor csak legurulunk Szurdokpüspökibe és onnan csak 10 km! Na tudtam h nem szeretem ezt a lefelét, Mátrabércen is nagyon utáltam… most se tûnt rövidebbnek, vagy kevésbé meredeknek… gyorsan megindultunk, néhol futólépésben, aztán megint lefogyott az energy… fúú basszus de fáradt vagyok… meg kellett álljak a lejtõ közepén fél percet szusszanni!!


Aztán végre vége ennek a meredeknek… most akkor csak szintben szépen a pontig… olyan lassan lépkedtem, mint mikor az ember alvásból kel fel és próbál kitotyogni a klotyóra XD Tudom milyen kevés van hátra, de basszus… rohadt fáradt vagyok!! Ismét totális kipurcanásig mentem, pedig most nem szaladtam… de ez a túra azért na… elég kemény! hogy is mondjam; futás nélkül is könnyû elfáradni!! ;)


Itt a pont… kóla, az jó, van benne cukor és nem kell enni… azért egy lekváros kenyérrel is sikerült megharcolnom!! Hosszú nadrág fel… és irány az utolsó 10es és a Hársas-hegy! Erre mindenki mondta, h az már nem vészes, könnyû úton csak fel kell gyalogolni… háát… az tény, csak gyalogolni kellett felfelé… de bakker meddig még??!! XD Úgy tûnt ennek a dombocskának sose lesz vége… kb 3x meg is álltam menet közben, Attilából itt sem fogytak ki a viccek… bár tény h az utolsó 30-40km-en már lényegesen kevesebb viccet mesélt mint korábban! Néha megálltam és már nevetve mondtam Attilának: „nem úgy volt h ez a bucka nem is magas?” Tudom h felesleges bosszankodni azon, h milyen magas a hegy… attól még úgyse lesz kisebb a hegy, se könnyebb :) uh teljesen felesleges nyafizni, inkább élvezni kell!! Hát az meg is volt ;)


Nagyon fáradt vagyok, de nem gondoltam volna h ideáig végül is simán eljutok… fõleg nem akkor mikor Msztimrérõl elindultunk! Csodás ajándék h ilyen fájdalommentesen megúsztam… nem mondom, h nem fájt itt is, sõt volt pár lépés mikor könnybe lábadt a szemem és gombóc lett a torkomba, de mindegy, most már fájhat is, mert már pár km van csak! :)


Az ilyen hosszú túrákon mindig eszembe jut a hegymászók elsõ törvénye: „ a hegy erõsebb mint Te”! Ez így van, többször is megtapasztaltam magashegyi túrákon!! egyik hegymászó sem indulhat el úgy h nem tiszteli magát a hegyet, a természet e csodás óriását! Úgy hogy nincs tisztában annak erejével!! Az erõsebbet úgyse gyõzzük le!!

Ezt a túrákra is le lehet fordítani! Egy túra lehet erõsebb mint én, ezt el kell fogadni és tiszteletben tartani!! Valószínû ez vitt engem a Kazinczyn is! Ott is tudtam mikor nekivágtam 200km-nek, h bizony ez a túra több mint valószínû h nálam erõsebb!! Ezt el tudtam fogadni már az elején is, úgy indultam neki, h igen lehet h kicsi és gyenge vagyok hozzá, akkor az úgy van el tudom fogadni, ha menet közben ki kell szálljak, nem leszek csalódott!! Ez nem azt jelenti h feladtam már az elején, hanem azt h el tudtam fogadni ki vagyok és mire vagyok képes és elfogadni ha vmi erõsebb lehet mint én! Igazából így mentem neki tavaly a Kinizsinek is az elsõ 100somnak! El tudtam fogadni az elején is ha nem fog sikerülni és attól nem leszek szomorú… de ha nem vagyok vmire képes akkor nincs miért sírni!!


Így jöttem erre a túrára is, tudtam h elindulok, jól érzem magam és ha nem megy akkor se csalódással fogok eljönni, akkor elismerem h kevés vagyok hozzá, kéz ez vagyok én!! Tiszteletben kell tartani az ellenfelünket anélkül nem gyõzhetünk! Tisztelni kell a csak úgy mint a hegyet úgy magát ezt a megmérettetést amit a túra ad! Nem legyõzni akarni kell, hanem megélni!! :) Én ezt tettem ,megéltem minden percét és fáradtságát és fájdalmát… csak úgy mint a Kazinczyn, csak úgy mint a Kinizsin… :) nem harcolni akartam a heggyel, a tereppel, a túrával, hanem csak megélni!! :)


Végre felérve Hársas hegyre, a tûz mellé kicsit leültem! Tudom csak 6 km van hátra… eddig nem is értettem azokat akiket hosszú túrákon látni szoktam pár km-rel a cél elõtt pihengetni! „ember mindjárt itt a vége, hogy tudsz ilyenkor ülni, mindjárt ott vagy”! Na most megértettem ezeket az embereket, miért ülnek le ennyivel a cél elõtt XD


Attila szerencsére húzott, most már télleg ott leszünk, csak szépen legurulunk a hegyrõl… innen már semmi rossz nem jöhet!! Gurultunk is, amilyen gyorsan csak tudtam, nem azért mert volt erõm hanem azért h minél elõbb beérjek, már nagyon szerettem volna! Csak végig a piroson!! Jah aztán jött egy kanyar az erdõ után… 3 irányú elágazás… na vajon merre?? a nyíl balra mutat… de vajon melyik út… egyiken sincs jel… bár bokros nincs is rendes fa felfesteni… Attila azt mondja, irányba jó uh nagy baj nem lehet… nézzük a térképet is… jah kb így kéne lenni balra szántóföld… hát akkor menjünk… sajnos mire rájöttünk h ez biztos nem a jelzett út, már nagyon lementünk, nem kéne vissza menni… többször megálltunk tanakodni h hol lehetünk… vagy mégis ez a jó út?? Kéne lenni hamarosan egy jobbra kanyarnak… nincs… de mégis van… jó akkor talán mégis jó felé megyünk… meg kéne egy bal kanyar…na az sincs még… meg jelzés se… vajon melyik település van itt mellettünk? Szücsi v Rózsaszentmárton… basszus tuti nem jó úton jöttünk, hol a fenébe lehetünk? mi legyen? vissza? az nagyon sok? „najó” mondta Attila: „itt egy település: menjünk le ha mázlink van Rózsaszentmárton… ha pechünk akkor Szücsi… akkor visszamegyünk a fõúton, nem lesz nagyobb kitérõ mint visszamenni, de legalább akkor tudjuk, h hol vagyunk”!! Jó akkor le a településre… kavarogtunk a szõlõk közt míg végre lejutottunk… de vajon melyik az? áh itt egy busz!! Közelebb megyünk, mi van ráírva… Szücsi!! :O :O :O b****meg!!!!!!!!!! :O :O :O Ezt nem hiszem el… az utolsó 4 km-en elkavarni!! Jó akkor gyorsan, fõútra… éjszaka van sehol senki… jön egy teherautó! intek nem áll meg… "bassza meg, de bunkó"! Egy keresztezõdés, éés egy autó épp áll ki a kertbõl! Elé álltam leintettem!! „bocsánat, merre van a fõút Rózsaszentmárton felé?” Arra mutatja! kb 3 km azt mondta… óh basszus az sok! De mit tudunk tenni!

Nem tudom, de én már vagy 20km óta úgy jöttem h mindegy, már hogy csak érjünk oda… most meg hirtelen bekattant! bakker a 4-es átlag! lehet h most emiatt nem lesz meg??!! :O Nem tudom mi történt velem… vhogy hirtelen nagyon fontos lett az a hülye 4es átlag, télleg nem tudom miért… biztos az Iszkiris emlék miatt ilyen érzékenyen élem meg, akkor az 5,5 felet szúrtam el ugyan ilyen eltévedéssel az utolsó kilométereken!!


Nagyon szégyellem, nem tudom mi történt teljesen meghülyültem… nem is értem, most mi lelt! Emlékszem Kazinczyn mikor Makkoshotykára értem… alig 17km volt a célig… addig nem, de amíg vártam Miklósékra számolgattam h vajon lesz-e 4es átlag… úgy számoltam h 3,5 óra alatt ha beérek akkor még lehet meglehet… akkor felálltam azzal a lendülettel, h jó megpróbálom, hátha… aztán újra átgondolva, necces és fáradt vagyok egyáltalán nem biztos h sikerülne, csak teljesen kikészülnék… eddig élveztem a túrát most csak szenvedés lenne… akkor visszaültem és hagytam elmenni! Tudtam nem ér annyit a dolog és tudtam h jó döntést hoztam, megvártam Miklósékat ás együtt mentünk tovább szépen kényelmesen! Felszabadultan, elengedtem mindent, ami a teljesítésrõl szólt volna!! Akkor se, azóta se bántam meg soha h akkor így lett!


Ezért se értem most így utólag se h miért kattantam meg… sztem életembe elõször mentem teljesítésre. Mondtam ha kell lefutom azt a 3 rohadt km-t… önzõ mód Attilával nem foglalkozva elkezdtem menni ahogy csak tudtam… bassza meg emelkedik még ez is!! Kitört újra a sírás… kisebb hiszti… ha fáradt vagyok és éhes akkor tudom h bármin könnyen kiborulok, amin nem kéne azon is! Valahol tudtam most is a fáradtság lehet az oka… holnap biztos nem fog ez annyira rosszul esni mint most, de basszus a 160-nak így végén elszúrni.. tudom hnap valószínû már nevetve mesélem h „haha… eltévedtünk a 160 végén”! De most mindenkit hibáztatok és sírhatnékom van és… olyan gyorsan mentem ahogy tudtam, futni akarok de amíg emelkedik nem tudok uh amint lejteni kezdett elkezdtem futni… amilyen gyorsan csak tudtam, az út közepén, fájt a talpam, fájt az achilleszem, nem érdekel fussunk… Attila hallottam jön utánam, eszembe se jutott h esetleg ez neki nem esik jól… néztük a km köveket… még csak 1km… jaj basszus… de már közelinek tûnik… igen hamarabb ideértünk, nézem a km követ, ez csak két km volt, hálaég!! Itt a fõút, innen tudom hol a cél, hisz tegnap ott aludtunk… meg a templom… és a piros jelzés… de nem kell, tudom hol a cél… elágazás…najó elbizonytalanodtam, itiner elõ… templom után egyenesen a Kossuth utcán… oh bakker akkor vissza a templomhoz, oké egyenesen… de akkor miért más utca név van kiírva?? na ne már!! jön egy autó! mint vmi idióta ugrálok az út közepén h megálljon! megállt! szuper… még mielõtt felfoghattam volna ha a benne ülõ embernek nemcsak az arca ismerõs, de még rendezõi pólóban is van… kinyögtem a kérdést: „merre van a Kossuth utca?” itt! a célba mentek igaz?? igen!! Akkor arra menjetek, mi is oda megyünk! Szuper… akkor vettem észre h a földre fel is volt fújva h Vadrózsa és nyíl… de hülyék vagyunk bakker!!! Innen fél km! Kocsi megy mellettem, poénból mondom, "elõbb érek oda…" lekezdtem sprintelni, azt várva h a kocsi 10 mp múlva elhúz… de nem szépen jöttek mellettem… hát jó… kicsit lejtett, vitt a lendület, annyira örültem h mindjárt beérünk h akkor futottam tovább! Mondják a kocsiból… 12km/órával haladsz :) na hûûû… hát mindenre felkészültem ezen a túrán, még az eltévedésre is… de arra nem h 12km/órával fogok célba érni!! :O :O :O :O :D :D A kocsiból már telefonon szóltak Zsoltiéknak h érkezünk… gyorsan le is csippantottak! Hát asszem most nem látszott rajtam h nemrég még a tûz mellet ücsörögtem fáradtan… kérdezték, merre jártunk, hisz korábbra vártak… na itt már nevetõsen mondtam h „baszki megnéztük Szücsit”! Ti is?! mint kiderült nem mi voltunk ez egyetlenek… ez azért jól esik, ha az ember tudja h nem csak Õ volt balek! XD


Gyorsan történtek az események. Oklevél, kitûzõ, poló (húúde jól néz ki) aztán még egy üveg bor is a 4. helyért, Erzsinek kupa is a 3.-ért :) nem számítottam a borra, meg úgy semmi ilyesmire se! 4. beérkezõ nõ lettem :) jó oké… ha azt vesszük h összesen 4 nõi teljesítõ volt akkor az utolsó vagyok XD de hát optimisták vagyunk a 4. hely mégiscsak jobban hangzik mint az utolsó XD XD


Kata kérdezte "jössz haza?" többiek esznek és utána…" mondtam "jó"! Én is ettem, bár nem igen ment… aztán összepakoltam, mert indulás volt és… elmentem!!! Nagyon fáradt voltam, alig vártam h aludjak… hazaértem tömören elmeséltem anyának (igen kicsit leakadtam mikor közöltem h a kicsivel több mint 100 az 160 volt XD) aztán ágyba bújtam!

És reggel az elsõ gondolat ami eszembe jutott mikor felébredtem, hogy „basszus!! miért jöttem el olyan hamar???!!!!” tiszta hülye vagyok!! Úgy éreztem, h megszakadt a filmvetítés és nem láttam a film végét.. az uccsó 10 percet… a legfontosabbat!! :( :( Szörnyû volt!! Kazinczyn is az volt, mire beértem már mindenki elment… aztán mi is hamar eljöttünk… olyan hirtelen lett vége… akkor megfogadtam h soha többé nem rohanok el túra után… és most ismét! még hirtelenebbül vége lett… amire hónapok óta várt az ember… az egész út; a két nap… és aztán huss!! egyszer csak vége!! Attilától sem tudtam elköszönni, mert pont elment a bringájáért mikor mi elindultunk! Tejó ég milyen hülye vagyok!!

Egész nap szarul éreztem magam, szörnyû hiányérzettel, azt kívántam bárcsak újra tegnap lenne, ott ülnénk az asztalnál az ebédlõben, várnánk a beérkezõket… és megbeszélnénk mindent ami a túrán történt!! :( Most meg már kész, vége, a múlté minden… annyira bánom!! Ez persze nem Kata hibája, neki nagyon hálás vagyok h hazahozott, ez csak az én döntésem volt, h eljöttem… magamnak köszönhetem!

De ismét csak rájöttem, h egy túra nem kerek ha nem éled meg igazán… kell a várakozás…kell maga a túra… és kell a befejezés!! Nekem sajnos most elmaradt a befejezés! Elköszönni sem tudtam személyesen attól az embertõl akivel életem leghosszabb túráját tettem meg… kb. 130 km-t együtt mentünk, spontán, ennyi ideig a társam a volt… nélküle lehet be se érek a célba…?! és még egy sziát se mondtam neki… és bocsánatot se tudtam kérni személyesen amiért olyan szörnyen viselkedtem a végén!! :(:(


Tanulság: nem szabad elrohanni… mindennek meg kell adni a módját és idejét! A túrákra nem csak felkészülni kell… de levezetni is anélkül nem teljes az élmény!!


Na lelkizéseket félretéve, összefoglalva a túrát!! Szuper volt!! Szuper kemény! Szuperül szervezve (habár azt a Zám-pataki bója dolgot még nem sikerült megbocsátanom… XD ) de tényleg, semmi panaszunk nem lehet, a szervezést illetõen! Jó volt az itiner, jól volt jelölve, annyi ellátmány volt h csak na… majdnem minden ponton legalább vmi rágcsi, ha épp nem kenyér… vagy meleg étel , 3x menet közben + a célban! 160 km-re elég volt 1-2 szelet csoki a biztonság kedvéért uh elismerésem!! A hangulat is király volt, minden ponton minden segítõ kéz, mindenkinek köszönhetõ volt ez a remek hangulat!! Az útvonal… hát igen, azt nem kell bemutatni 158,4km közel 6500szinttel, magáért beszél… egy szóval ultradurva :) Köszönet a szervezõknek ezért a felejthetetlen élményért!! Én csak egy vmit hiányoltam az útvonalból… SZÜCSIT!!! :D remélem jövõre beleteszitek hivatalosan is!! :) :) :)


És köszönöm szépen Attilának ezt a szuper vidám társaságot, a rengeteg viccet, azt h megvárt mikor kellett, támogatott, hogy társam volt… és hogy nem haragszik a hisztim miatt!!


Ismét hatalmas gondviselésben volt részem a túra során!! Hálás vagyok mindenért, a csodás idõjárásért, a sok kedves emberért, a gyönyörû tájakért amiket Mátra kínál nekünk… és h vannak még akik megszervezik ezeket a szuper túrákat… és vannak bolondok akik meg elindulnak rajta, h még felejthetetlenebbé tegyék a kalandot!! ;)


Éljen a Mátra, éljen a túra, éljenek a bolondok!!


Köszönöm a figyelmet!! :)


u.i.: ha minden igaz 1,5 perccel sikerült a 4-es átlagban benn maradnom… no komment!!

 
 
vissza az túrákhoz
<<== túranaptár