Túrabeszámolók


túra éve: 2017
Bükki kihívásTúra éve: 20172017.01.14 14:25:58

 Bükki kihÍvás 20- az ismeretlenbe


"Énekeljetek az Úrnak új éneket, mer csodadolgokat cselkedett: megsegítette Őt az Ő jobbkeze és az Ő szentséges karja"- Zsoltárok könyve 98,1


Előkészülve


Nagyjából...Edzettségem megint messze elmaradt a kitűzöttől, most egy hét elején elért betegségnek köszönhetően. Így tehát a lehullot hó tornáztatott meg, tegnap este és ma reggel takarításban és kislányomnak hódomb készítésében.


Azonban számomra a terep még szűz. Tavaly nyáron az Eger csillaga túrán voltam itt, de az más útvonalon vezetett. Nagyon örülök hogy esett, a hó és nem csak azért mert szeretem, sőt imádom Isten eme teremtését és megtalálom benne a nyugalmat, a csendet, Istent. De ez azért is jó mert ha már járnak előttem letapossák az utat, ha viszont mégsem(bár jó pár százan leszünk, nehezen tudom elképzelni hogy az élen haladjak) akkor viszont ha eltévednék a lábnyomaimat kell csak visszafelé követni.


Meleg tea(még várat magára) pót zokni, sapka, sál, kabát, pulcsi, póló, atléta, harisnya, nadrág, fjelámpa mind megovoltak pót elem kivételével, kipótolva egy sportitallal és két kolbászos pizzával, hogy ha netán eltévednék a kaja észhez térítsen. Rengeteg szaloncukorral a cukor bevitele érdekében. Sok pót tervem volt eltévedésre, reménykedem benne tudom Követni Isten útját és nem kell használnom nagyon őket...ha meg mégis Áldások számomra. HALLEluja:


Még három órát várok az indulásig és beveszem Felsőtárkányt...aztán hamarosan be a hófödte éjszakába...MÁR ALIG VÁROMM!!!!


"Tudtul adta az Úr az Ő szabadítását; a népek előtt megjelentette Igazságát" - Zsoltárok 98,2


RAJT


Éjsötét volt, mire odaértem Tárkányra. Gyorsan megtaláltam a kitűzött parkolót...tele, majd a másikat is...tele. Még félórát töltöttem a megfelelő hely keresésével, mire Isten a 100-150 házzal lentebbi Spar parkolóra mutatott. Igyekeztem legyőzni bosszanságomat. S rám is fért mert a következő kihívás a túrabot kinyitása volt, ami mintha beállt volna. Végül is a checkpointon tudtam meglazítani, de csak az egyik részét, amely így nem érte sokszor a földet a későbbiekben, de megóvott jó pár nagy zakótól.


Hószállingózás kisérte utamat,mikor rátértem a Bocskai István útra. Az út havas volt. Egy jobb kanyar után volt egy kisebb fajta szintemelkedés. Kerestem a lábbamal az ideális mozgást, valahogyan nem tudtam stabilan lépkedni. Míg ezzel töltöttem el az időt, már az egyik oldalról magas fák vettek körbe. A K jelzést nem igen néztem, mert annyira felkészültem, hogy varróházig, ezen az úton kell haladni.


SAMASSa


"Vígan énekeljetek az Úrnak te egész föld; harsangjatok fel, örvendezzenek és zengedezzetek!" Zsoltárok 98,4


Elment mellettem valakik, de nagyrészt egyedül caplattam az útelágazóig. Kicsit magányosan éreztem magam, sőt féltem és egyre jobban hiányzott a családom, és még messze volt a vége. Imádkoztam Istenhez legyen velem, ne szorongjak.


Elértem az útelágazás táblájához, ahol egy filcel keresztet véstem az igazolásra. Beért egy 20-30 fő osztály, ami kicsit melegséget hozott a szívembe. Majd kezdetét vette egy véget nem érő 5, kilométer 200 méter szintel.


A vasút nyomában vitt a jelzés amit igazából annyira nem is kellett figyelni, hiszen a térdig combközépig érő hóban, az elől haladók már egy keskeny utacsakát vájtak a hóba. Amibe szintúgy nem volt könnyű közlekedni. Olyan érzés volt, mintha folyamatos megsüllyedne alattam a talaj, vagy csúszna. Nem éreztem...nem ez a jó szó. Bár sötét volt, de két oldalra azért tekingettem, és egy hegyoldalba meneteltünk...nem is annyira felfelé, csak úgy szépen lassan, De ez a hó, viszont megtornáztta combizmaimat, amit így mégiscsak egy kiadós emelkedőnek éreztem. Szinte minden lépés kisebb fajta küzdelem volt. Patakokban izzadtam, mire a menedékházhoz értem.


Ez akkor sem gyengült mikor a kis hóösvényünk, széles úttá vált, amely így most már két keskeny ösvényt alkotott., ha járt volna kocsi arra, akkor a kerekek mentén. Középen süppedős volt. Ez az egyik nagyobb pihenő után volt. Itt kortyoltam először sportitalomból és csámcsogtam el egy szaloncukrot.


A Hegyoldalban mellettünk egyre mélyülő völgy mellett, vihetett az út ahogy feltudtam mérni a sötétben. Nagyon nagyon hosszúnak tűnt, amíg csak kiértünk egy tisztásra és végre jobb oldalt gyertyafénybe megvilágítva, eljutottunk a SAMAssa menedékházig.


VADETETŐ


Ezen a távon ez volt az checkpont, ahol ellenőrzők voltak, és ami minden távnak valamilyen irányából része volt. Sokan voltak a házban, jó meleg volt a csekkoláskor , utána viszont elkövettem azt a hibát, hogy nem a fenti tűz köré ültem, hanem az alsó fedett padokhoz, Így csócsáltam el műzuliszeletetet, meleg teát, kolbászos pizzát és mire végeztem az átfagyástól csak egy kezdő túrista aranyköpései mentettek meg, akinek átázottt a bakancsa,és már azt hitte a végén vagyunk...


Visszafelé éles bal kanyar kísért felfelé az eleinte csakugyan gyertyával kísért KT jelölésen. Első igazi emelkedő kezdetét vette. Madj egy kis megálló a vadászúton és egy még tüdőszűrősebb. Előttem és mögöttem is voltak, ami most segítségemre volt mert sokkal könnyebb volt másnak a lábnyomában felfelé kapaszkodni, mint a sajátoméból újat túrni. Mire felmelegedtem már mentünk is lefelé. Arra gondoltam, hogy akkor megindulok és leelőzök mindenkit. Mire e gondolat végére értem hogyan is kéne,  már nem volt kit leelőzni, ugyanis három nagy zakózásssal nyitottam meg az elős igazi lejtőt. Istennek hála nem fájt annyira, mert mindig a kis hóösvény combközépig érő oldalába estem javarészt. 


Már fent elhagytuk a Z jelzés útkereszteződést, és itt már a K útkereszteződést is egy jobbossal. Bár megint széles út volt, de itt már látszódott hogy kevesebb jártak mert csak egy még keskenyebb több hóval teli hóösvény volt. Igencsak monoton ahol újra egyedül maradtam, hogy aztán erősebb emelkedő után, a műútnál megint összeverődtem pár emberrel.


Tanakodtunk merre. A jelzés fentebb vitt ezt követtük. olyan 10-15 összeverődhettünk, a műút elhagyása után, főleg hogy sok kidőlt fán kellett áthámoznunk magunkat. Jó iramba ment a csapat míg még egy tüdőszűrős emelkedőhöz el nem érkeztünk. Itt már széjjelebb estünk volt amikor én voltam csoport első, de aztán én se bírtam szusszal és mást előre engedtem. Végül is mire felértünk nem sokára megérkeztünk a szalmával teli fatákolmányhoz.


CÉL


 


" A folyóvizek tapsoljanak, a hegyek együttesen örvendezzenek" Zsoltárok 98,.8


Itt egy hosszabb pihenőt tartottam teával szaloncukorral sportittalla, így jópáran beértek és előztek, majd után én is folytattam.


Nem sokára el is érkezett a ZS elágazás jobbra. A hóösvény itt még kesekenyebb volt és még több hóval teli...És még az emelkedő ami nem volt nagy megint nem akart szűnni. Pedig már lassan kellett volna, Mire odaértem az S leágazáshoz mutató táblához, döbbenetes néztem hogy még csak egy kilométert bandulkoltam a vadetetőtől. Megálltam inni és szétnéztem. Már sok ideje egyedül voltam, előttem és mögöttem csak egy két villanás tűnt fel időnként. Bennem pedig Jézus fénye melegített. 


Úgy gondoltam itt tempósabbra veszem a figurát és beérem az előttem levőket, De mire sikerült volna, mindig emelkedett mmár megint egy picit az útvonal amibe már igencsak elgyengültem. Végül is az utolsó emelkedőcske után beértem az előttem levő négyest, amelyekkkel sokáig, tán az egész túra során egymást előzgettük. Mikor elkezdett lejteni megint csoport első voltam, így hát csoportelsőként nyekkentem egy páras lábast.... Felállás után stabilizáltam magam és vágtattam lefelé mint egy sánta zerge.


Leghosszabb legmeredekebb lejtő volt ez ezen a távon, de most hogy sok hó volt, tapadt a cipőm és megóvott a további hófürdetőktől. Leérvén újra összeverődtem, ezúttal hármas csoporttal, és a műút mentén masíroztunk be Tárkányba, majd pedig a célba megint lehagytak így tehát a célba egyedül:)


Igazi kihívás volt. Életem leghavasabb túráján vagyok túl , pótszintidőn belül kábé 3 km/h " sebességgel". Sokkal nehezebb így menni, haladó túrázőknak ajánlom, akik viszont még hegyet se láttakk...


A szervezés tökély volt, sokszor segíett szalag is. Elég volt az ellátmány. És nagyon köszönöm a csősálat amit célban kaptam, nagyon jó meleg.


 

 
 
túra éve: 2016
Less Nándor emléktúra (Nomád terepfutás/No megállj csak!)Túra éve: 20162016.10.08 17:03:22

 Zsiványtúra a Bükkben



"Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem.Az én segítségem az Úrtól van, aki teremtette az eget és földet.Nem engedi, hogy lábad inogjon; nem szunnyad el a te őriződ." zsoltárok könyve 121,1-3


 


Üveges szemekkel ébredtem. Egész héten kerülgetett valami nátha és éjszaka sem hagyott nyugton. Kicsit honvágyam volt az Őszi Mátra túrára, de most úgy éreztem itt az idő, hogy az Őszi Bükkbe is bepillantást nyerjek.


2 sógival indultam útnak...Cserépfaluig. Csak egy negyedórát kellett várnunk, köszönhetően a remek szervezésnek, és már spurizhattunk is...vagyis ők spuriztak is. Alig pittyegett le az Ítinerük, már egymás hegyén hátán suhantak ki a kapun. Ekkor már tudtam, hogy legközelebbi találkozási pontom velük, ugyanitt lesz. A célban


MiILLENIUM KILÁTÓ


Koptattam felfelé a cipőmet Cserépfalu utcáján, ami csakhamar elért a kisamerikaiak barlanglakásaihoz. Ezúttal üres volt, valószínűleg fáztak és mivel én is fáztam, tovább indultam felfelé a fakorlát mellett. Nem telt sok időbe és fogadott az első állomás a Milleniumi Kilátó. 


ÖRDÖGTORONY KAPTÁRKŐ


Pecsét csekkolás után folytattam a túrázást a dózerúton. Először  a pincesorok fogadtak,  majd egy hatalmas veteményes,végül pedig egy hatalmas rét mellett folytatódott utam.. Itt igencsak elgondolkoztam, hogy minek menjek be az erdőbe, hogy ha a rét túloldalán folytatódik az út. Úgy éreztem ez csalás. Így hát bementem az erdőbe, Istennek hála jól tettem. Mert nem sokkal egy jobbos vezetett felfelé az első emelkedőn a Kaptárkőig. Csekkolás után megszemléltem e fura sziklának arcvonásait, miközben kortyoltam meleg teámból. Aztán irányt vettem lefelé az első lejtőcskén és lendületből el is nyargaltam a rét közepéig, ahol egy birkanyájban gyönyörködtem.


SUBA LYUK


És sajnos elvétettem az irányt, de legalább nem sokkal. Élesen kellett volna lekanyarodni balra a szurdokba én viszont a műútat válaszottam. A bokrok között fedeztem fel a szurdokat, nagy bánatomra, nagyon kiváncsi voltam rá. A műútról jobbost vettem szalag mentén, minimális szintemelkedéssel. Majd egy picit nagyobbal. Kezdett végre alakulni, mert még mindig fáztam, és szükséges lett volna egy jó kis izzadás felfelé. De sajnos már fennt is voltam a Perpác réten, ami nagyon szép volt, de nagyon is hideg. Nyugtáztam hogy valószínűleg biztosan megfáztam már, mert már a napnak is melegítenie kéne. MIkor elhagytam ezt a csodás helyet, csakhamar beérkeztem a K+ leagázásra. Nagyon tetszett az, hogy az út mellett hogy hatalmasodnak a sziklák. Sőt találtam egyik beugrónál egy sziklavölgyet, amiben percekig ámultam és fényképeztem. Visszatérve az ösvényre hamar elérkeztem a Suba lyuk ellenőrzőpontjához. Mivel nagyon vonzott az ősember barlang ezért nekirugaszkodtam ennek is. Első komolyabb megpróbáltató emelkedő itt tornáztatott meg, bár nem volt hosszú, de sziklavájt lépcsőkön vezetett felfelé a lyukbarlanghoz.  Kis fújás pár keksz és meleg tea után, vissza vittem az irányt lefelé. 


OSZLA


Mintha örökkévalóság telt volna el ezen pár perc alatt mire leértem álló tömeg fogadott és lebaktatásom közbe majdnem el is sodortam valakit. Ez volt az első torlódási pihenő pont úgy látszik. Visszafelé menet K+ jelzésen, még gyönyörködtem megint a az ég felé meredő sziklákba, az elágazás után pedig a két hegyoldal zöld pompájában. Az út viszont monotonná vált,  de Isten közbelépett és jó gondolatfutattásokat váltottunk. Míg nem balra átkeltem a fahídom és fogadott az Oszlai ellenőrző pont, minden földi jóval: zsíros lekváros vajas kenyérrel. Míg beburkoltam belőlük egyet,majd hogy másnak is maradjon a saját szendvicsemet is, megpillantottam a távolban gyönyörően égnek meredő két hegycsúcszot, Ekkor még nem tudtam és nem gondoltam, hogy az egyiket meg is kell majd másznom.


ÓDORVÁR


Keksz rágcsálás meleg tea szeánszom után folytattam az utat vissza az ösvényen balkanyart véve a K+ elágazásnál. A morvás út csak azért nem volt monoton, mert Istennel volt még megbeszélni valónk. Utána pedig azért nem mert megkezdődőtt KL jelzés emelkedése....lightosan az éles bal kanyarig...aztán pedig...


Erre a részre külön készültem hisz majd 1 kilométert alatt kell letúrni 250 méter szintet. Megpróbáltam felvenni egy viszonylag közepes de inkább lassú tempót, egyenletesen támasztva magamat túrabotaimmal két oldalról. Libasorba meneteltünk a túristatársakkal, nem sok előzés történt, aki nem bírta az úgyis megállt. Csak a földet néztem és igyekeztem nem keresni a végét. Eddig fáztam, de nagyon jó érzés volt hogy itt aztán bemelegedtem mint a kazán. Nagyon szép volt az avar:)


A tüdőszűrős emelkedő mászás dózerútnál ért véget, ahová már nem sokatt kellett caplatni és egy valóságos elágazóponthoz értünk az ellenőrzőpont előtt. Úgy voltam vele mint a többség nagyrésze és a csekkolás után felmásztam az Ódorvár romjaihoz. Ekkor láttam meg a kis házat, ahonnan néztem azt a gyönyörű hegyet ahol most vagyok. Ekkor láttam meg a környékbeli hegyek csodás vonulatait...Mákszem oldalát...egyszerűen úgy éreztem a világ tetején vagyok, el is olvastam a 121. zsoltárt, mközben na mit csináltam? Teát ittam és kekszet rágcsáltam:)


NYOMÓHEGY


Nagyobb pihi után visszaereszkedtem az ephez, majd elágazáshoz ahol mindegyik útvonal összefutott és ezrért jól kellett figyelni merre is megyek. A legkönnyebb a hegyek között kanyargó dózer út vezetetett át a szemközti hegyre(ami gondolom a Mákszem oldala lehetett). Itt már ritkultak a körülöttem levő túratársak. Majd búcsúpillantást vetettem Még Ódor hegyétől, és befordultam a hegy másik oldalára. Be , majd le az erdőbe a kanyargó szalagozást követve. Lábaim már érezték a terhelést, főleg ahogy egyre nagyobb és nagyonbb lejtmenetbe kapcsolatam, Most telt el először vagy negyedóra, hogy senkivel se találkoztam, de mire leértem a szép Református templomhoz már több mindenkit beértem. Míg átcaplattam a falvon, még több lézengő túristát. A falu szélén újra eszmecserét folytattam Istennel élvezve simogató áldását: a langyoskás levegőt.


Nem sokáig mert műút átkelés után már erőteljessebb és hűvösebb szél fogadott a domboldalán való felfelé menetkor. Nem tartott sokáig, csak a szántóföld széléig, hogy aztán Nyomóhegy kis termete megmosolytasson. Majd a megmászása megtornáztasson. Annyi különbség volt Ódor és közte, hogy nem volt olyan hossúságú. Felérve a tetejére, már csak csekkoltam és próbáltam az 5 órás szintidőt megcsinálni.


CÉL


Könnyű volt a hátralevő út, hiszen már csak a kanyargós földutat kellett követni. Csak már kezdtem fáradni,így nem tudtam olyan nagy lépésekben haladni,mint az elején. Az a kis emelkedés a pincéknél is nagyobb fájdalmakat kezdett okozni lábízületeimnek. De aztán már el is kezdett lejteni és már a távolban láttam első ep-t a Millenium Kilátót. Nem sokára Sógikat is megpillantottam, a cél elágazásnál. Míg elértem a célig, közölték, hogy kevesebb mint 3 és fél óra alatt letolták.  Ejha, akkor én még Ódoron jártam:)


Nem sokkal léptem át 5 órás szintídőmet, ezért elégedetten vettem át az oklevelet és a kitűzőket. A bónuszkitűzőt a mátrai Vidróczik túra teljesítése végett. Míg megettem a babgulyást, Sógiék mesélték kalandjaikat az élen a mezőnyt vezetve. Örültem, hogy nem tévedtek el és hogy ennyire tetszett nekik. És annak is örültem, hogy most ezt a túrát választottam.


 

 
 
Eger csillagaTúra éve: 20162016.09.14 15:19:45

Eger Csillaga 15 vs. Vadrózsa 20


"Majd hozzátette Jézus: A szombat lett az emberért és nem az ember a szombatért" Márk evangéliuma 2,27


Bőszen mondogattam a rajtban magamban míg sorban álltunk nyugtatásképpen. A szervezők kicsit lebecsülték a létszámot, vagy egyikük beteg lett, nem igazán tudom, csak azt hogy olyan sor volt, mint a tescoban a pénztárnál. Istennek hála, mire sorra kerültünk Sógival, pont akkor szállt be a főszervező is a nevező lap feltöltésébe, rajtolásába. Nem tett annyira jót a fél óra állás bemelegítésnek.


KÖVESDI KILÁTÓ - "Dopping" nélkül


Míg elindultunk felfelé a kanyargós járdán a Z- jelzést követve, azon gondolkodtam, hogy kerültem én ide. Eredetileg a Vadrózsa 20 etapjára szerettem volna nevezni, de aztán szólt az asszonykám, hogy leszeretne menni hétvégén a szüleihez, én pedig úgy gondoltam, akkor most végre kimozdulok a Mátrából és megnézem van e Bükkben valamilyen a teljesítménytúra. Amúgy is régóta vágyálmom, hogy a szép bükköt is jobban megismerjem...talán már gyerekkorom óta, amikor nagybátyjaimmal másztuk meg Bánkutat.


Akkor valahogy könnyebbnek tűnt felfelé lefelé nem is úgy mint most. Sógorom Csabi velem tartott, vagyis inkább előttem...


Nem sokára elhagytuk a települést, átcaplattunk az Ökoparkon, és egy huszáros vágással követtük a jelet be az erdőbe. Egy még huszárosabb emelkedőbe.


Igazából a Vadrózsa minitávját azért választottam volna, hogy elkerüljem Nagy Hársas emelkedőjét. Itt is tudtam, hogy lesz elején szintemelkedés, de ekkorára nem számítottam. Nem úgy Sógi aki, nyargalt mint egy fiatal Zerge. Lehet az erdőben vezető kavicsos kanyargós emelkedő feléig tudtam tartani vele a lépést, aztán hagytam hadd menjen, s próbáltam stabilizálni a légzésemet az út hátralevő részében. Megint túrabot nélkül próbáltam ki a távot és bizony ez is megtornásztatta tüdőmet, testemet.


Elhaladtam egy majd két csoport mellett akik tuningolás képpen pálinkát adagoltak magukba. Mi enélkül mentünk, indultunk és végeztünk és jól elfáradtunk. De ezzel még nem volt vége  a "dopping" szernek.


Mire megmásztuk a hegyet, csalogatott a Zháromszög jelzés, de egy nylt egyértelművé tette, hogy nem kell felmászni rá. Az elágazásnél viszont nehezen találtam meg PZ helyes útvonalát. A fára fehérrel festett kilátó jelzés segített a balos bevételében. Egy kicsi ereszkedés egy kicsi mászás és ott voltunk a ...Kilátónál.


BARÁT RÉTI ŐRHÁZ - barátságos lejtőben


A Kilátónál, ami nem is volt olyan kilátó. Bár kilátni lehetett,gyönyörű sziklás fennsíkos kis kilátást nyújtó hely volt, de számomra a kilátó valami építmény. Bár ha beleszagoltam a levegőbe, lehetett volna építményként egy kocsmának felfogni, annyira egybefolytak a sör pálinka adalék szagjai.Mindenesetre rajzoltam egy keresztet a zsírkrétával írtam egy smsest Sóginak hogy figyelje a jelet és go tovább.


A PZ jó darabon lejtett lefelé, majd stagnált és egy széles földúton vezetett a hegyoldalban gyönyörű kilátást biztosítva a szomszédos hegyvonulatokra. A Mátrában ritkán látok ilyet. Nem sokára elértük egy útelágazáshoz, ahol S+ kissé köves kopár hegyoldala vezetett lefelé az erdőbe, ahol a Barát rét előtt a patakocskán átkelve, hívott be a S- jelzés az út folytatására. Ami nemsokára kivtt a réthez ott pedig a közepén az Őrházhoz.


BUJDOSÓ-KŐ elágazás- jól elbujdosott


Egy finom műzliszelet kicsi szusszantás és a réten vitt tovább a jelzés. Míg nem ki a műútra, majd vissza be a P+, ahol pár házacsak és két tó után egy műúton folytatódott utunk a völgyoldalban. Ekkor jött velem szembe visszafelé Sógi, mondván hogy nem tudta hogy jó irányba jön e, mert régóta nem látott már senkit.


Nem gondoltam hogy Isten őt küldi első jelnek. Majd mikor továbbmentünk és hátulról is egy csoport előre szólt, hogy szerintünk rossz irányba megyünk, ez már bogarat ültettet a fülembe és felhívtam a rendezőt. Igen Valóban. A P+ az út felőli másik oldalát követtük. Örültem, hogy Sógival találkoztunk és hogy ő is eltévedt erre, mert nem egy jártas túrista, és nem tudom, hogy találtuk volna meg valamelyikőnket ha eltévedünk. Tehát vissza műútig ott tovább pár métert és márjelezte is a P+ beugrót az erdőbe jobbról. Sógival újrafelvettem a ritmust, egy csoportot leelőzve, de mikor újra emelkedő vette kezdetét, újra lelassultam hozzá képest. Csakhamar útelágazához értünk a BUJDOSÓ KŐNÉL(ami egy szép kis nagy sziklácska, patakátkeléssel) és megpróbáltuk azt K/ jelzésen menni a patakmederben ami nem is ment. Se a jelzés sem mi. Nehéz volt a szurdokban lépkedni, mígy mások fent mentek a P+ sima jelzésén. Ráadásul ez be sem ment volna az elágazához így kénytelen voltam felmászni oldalazva a jelhez. úgy könnyebb volt. Még mindig felfelé tartot az elágazásig az út , majd odaérve nem igazán értettem a matrica igazolást.


CÉL-Túraközpont -


Pedig egyszerű volt, csak lekellett csippenteni a szatyorból és beragasztani. Ezután leültem az árnyékba, bevágtam egy pizzás csigát és tanulmányoztam a további utat.és a hátralevőt is ahol megtaláltam az ítinerben hogy a P+ kellett volna folytatni, és nem ot a hol a jelzést írták.


Z - jelzésre visszatérve előbb kicsit emelkedett, majd fokozatosan ereszkedett lefelé kis fennssíkocskákat, réteket érve. Jól kellett figyelni a jelet, mert több útelágazás volt. Szép kilátások hívták a tévelygőket. Majd az utolsó beugró után a lejtő lejtesebbre:) váltott és mire belejöttem a suhanásba, már Felsőtárkány szélén is voltam. Olyan hihetetlennek tűnt először azt hittem ez egy másik falu. De aztán ahogy továbbmentem rájöttem hogy már itt vagyok és pár száz ház választ el a céltól. A vadrózsa befutója is hosszú, de itt legalább volt árnyék és rövidebbnek tűnt. Bár a S- jelzést a végén nem értettem, mert egyrészt nehezen(fehérrel volt lefesve) és csak bevitt a faluba és vissza se hozott. Egszerűbb lett volt a KPZtovábbmenni. De legalább visszataláltam, mikor már gondoltam hogy egy fölös kitérő.


 


4 órás szintidő előtt nem sokkal estem be a célba, Sógi már fél órája várt rám. Nekem pedig további félórát kellett várni az oklevél kiosztásáig. Mai napon olvastam az eredményeket és meglepődtam, hogy benne vagyok az első tízbe ilyen idővel.


Összehasonlítva a Mátrái túrákkal, a szervezés nagyon le volt maradva itt a Bükkben. A látvány viszont sokkal szebb volt a Vadrózsához képest. Bár a táv kevesebb volt,de a szintemelkedés nagyobb és ezen a csillagos túrán bizony mászáskor olykor már csillagokat láttam. Az ítiner részletes leírás hiányzott, a térképről való olvasásról még van mit tanulnom. Összességében nem bántam meg, hogy ezt választottam, így hát folytatása következik....Less Nándor emléktúra, Jövök!

 
 
Kékes 1-2-3-4xTúra éve: 20162016.08.12 14:45:03

Kékes1x - reggeli bemelegítő


"Íme én elküldelek titeket, mint a juhokat a farkasok közé; legyetek azért okosok, mint a kígyók, és ártatlanok,mint a galambok."


Célzott Útmutatás volt ez Atyánktól erre a túrára. Főként nekem. Bár a kis részét választottam, de a Hit Pajzsa Nemzeti Egylet túratávjai is olyanok, amelyeket a fotelból kikelve, nem igen lehet teljesíteni. Bár nem a fotelból keltem ki, de keveset edzettem, inkább bringával gyúrtam a héten.


Szalmakalap, túratáska, egy megtalált túrabakancs, köszönés hűséges olvasóimnak és Imre sporttársnak és kezdetétt vette a Kaland.


ZNÉGYZET vezetett lefelé a patakhoz utunk kezdetén. A sziklás köves  lejtő ami vitt fokozatosan lejtett egyre jobban míg nem egy jobbos után máris egy jó nagyot kellett nyargalni lefelé a patakhoz. Aztán jött az első emelkedő a patakátkelés után, ami hatására máris fújtattam, ráadásul még telefon is csörrent a Munkahelyemről. Hatökör Uránál letettem a telót és visszatértem a túrára.


Úgy gondoltam, hogy másfél - két év után itt az ideje, hogy újra kipróbáljam milyen is túrabot nélkül menni, így hát otthon hagytam. A lejtőn kifejezetten jó volt, hogy nem kellett másra összpontosítani. Itt viszont az emelkedős résznél már éreztem hogy azzal azért könnyebb lett volna, de így is sikert értem, és hamarosan lecsekkoltam a Vörösmarty Túristaház bélyegzőjét.


Aztán kezdetétt vette műút utáni első feljárón a SNÉGYZETen való továbbkapaszkodáson a combosabb emelkedők. Érdekes volt nem fáradtam annyira el, sőt amikor szintbe értem újra lejtett egyet a Sombokor oldalának völgyéhez. Két fa között láttam a Som bokor oldalát, Mátra egyik igen kemény emelkedőjét(talán a legkeményebb Galyavár után)


A völgybe érve csalóka volt ám a kép. Egyrészt mert az elágazásnél az ember hiába kereste a pontokat. Közelebb kellett menni a kihívő emelkedőhöz és ott jobbra fordulva lehetett már látni a kicsit nagyon kopottas pontokat. Aztán a völgy csendessége után, beindult a kaptatás.


Sosem csináltam meg ezt a távot bot nélkül. Sokszor éreztem hogy majd függőlegesen próbálok felfelé haladni. Viszont két ellentétes aranyszabályt felállítottam itt már sokadik utam után:


1.Ha felfelé mész, csak az orrod elé nézz...felfelé hiába tovább úgy se látod a végét. Ha lefelé mész, viszont ne csak az orrod elé nézz, mert ha elbotlasz érdemes tudnod mibe kapaszkodj meg.


2. Túrabottal kevesebb erőfeszítéssel lehet feljutni és le is. Viszont jóval több időt vesz igénybe. Nélküle viszont gyorsabban tudsz, menni kevesebb idővel, csak több energia kell hozzá.


És ez az energia most megvolt. Túrabotom csak feltartott volna. A túrázók javarésze is így gondolta, mert sok botost nem láttam magam körül.


Felérve az elágazáshoz nem volt még a vége a mókának, folytatódott a S-jelzés fölfelé. Mennyivel mássabb volt most fölkapaszkodni ezen a tüdőszűrős emelkedőn is mint majd fél évvel ezelőtt a Kiss Péter váltakozó időjárásakor.. Végre úgy éreztem, hogy jól érzem magam, és pár év alatt nem csak por rakódott rám, ha nem edzettség és tapasztalat is. Legfőképp Isten jelenléte, aki nélkül csak szenvedésnek érezném" testem ostorázását"


Még egy kaptató és kint voltam a napfényes emelkedős sziklás kaptatón. Megmászása után viszont egy kicsi fensíkocskán, fejemig érő növények között vezetett az út, míg utána újra emelkedett. Ám ez már levezetés volt a Som oldalához képest.


Felérés után vissza lejtetteük magunkat a szanatórium bejáratáig ahol megtörtént a csekkolás az oklevél kitűzés.


Kellemes volt ez a túra és pont elég. Nemcsak azért mert vihar jött, de költözésbe voltunk kis családommal így hát a reggeli bemelegítés után siettem haza folytatni a nap kihívásait:)


Míg vártam a buszt, beszéltem a pontőrrel és úgy gondoltam hogy a várak a mátrában nyugati felét is felfedezem...majd, de ez már egy későbbi történet lesz.


 

 
 
Patai MátraTúra éve: 20162016.07.25 13:50:47

Pata 35 - PÁRATÚRA


" Mindezek fölött az Úr dicsősége lesz majd az oltalom. Sátor lesz árnyékul nappal hőség ellen, menedék és rejtekhely a zivatar és eső ellen."


Kecske kő - beizzasztót bemelegítő


Nehezen szedtem a levegőt fölfele a szalagozott derékig érő fűszálas szántóföldes kaptatóján. Még csak fél7 volt de már izzadtam.Mikor Patán nyargaltam fölfelé a templom mellett, sőt még amikor a patak betonhídátkelőjén egyensúlyoztam,semmit se vettem észre ebből a párás időből. Itt viszont már szívtam magamba. Nehezen is ment felfelé a jobbos kaptató, de még a dombtetőn is fullasztós volt a levegő.


Várhegy-mosdás


Csekkolás közben kénytelen voltam levenni szemüvegemet mert most sem tudtam hasznát venni, az izzadt kobakomon fel le csűszkált és be is párásodott. Útközben mint már sokadjára, találkoztam a hűséges olvasómmal, aki egy egy erőteljében levő fiatalos kedves asszony:) Száguldásnak nem lehet mondani ahogy lekaptattam, de a felhők annál jobban száguldottak és megvédtek a nap sütésétől. Patára beérve megálltam szokásos kék kutamnál és megöblögettem vele arcomat. Aztán a betondzsungelecske után, jöttek a pince sorok sorai, majd egy gyors emelkedő egy szusszra és csekkoltam is a Várhegyen.


Diós kút-Áldás


Eleinte a bokáig térdig érő száradt fűszálak cirógatták a lábamat, majd a tekergő műút kopttata a térdemet. De nem panaszkodhatom. Isten itt is megáldott felhőkkel és diós kúti beugróban pedig feltankolhattam magam reggelivel: habzsi dőzsi, szilva barack finom süti


FAJZAT - A völgykör kezdete


Gyorsan vezetetett utam a hegy lábánál levő rétek mellett. A kitérő tábla után lejtés után pici emelkedés következett míg az út végénél beértem fajzatpusztai megállóba ahol újfent után töltöttem gyomromat és itókámat.


KÁVA-top 2 tüdőszűrős emelkedő


A S- jel jó kivehető volt, és nagyon kiváncsi voltam erre a szakaszra,mert a tavalyiból ebből semmi sem maradt meg. Lehet hogy ekkora felforrt tavaly az agyvizem? Hirtelen emelkedett, de az folyamtosan kitartott mígy felértem Sástó dombra. Utána megint kitartóan ment az emelkedés Káva Kő csúcsáig. Meredt veríték voltam mikor felértem rá.


TÓT -HEGYES- top3 tüdőszűrős emelkedő


Kicsi pihi után lejtmenetbe kapcsoltam a hegy lábáig, hogy onnan szintbe érjek Tót hegyes lábához. Szintérés se tartott sokáig, S- jelzés a kerítés mellett folyamatosna kitartott emelkedőkkel, míg nem beleértem a Z NÉGYZETjelzésbe. Nem sokáig tartott itt sem az egyengetés, mert csakhamar jött a beugró ZHÁROMSZÖG, ami eleinte kényelmes, majd hirtelen tüdőszűrős emelkedőn vitte fel Tót Hegyes Sziklás tetejére..


VILÁGOS HEGY- top 4 tüdőszűrős emelkedő


Itt igazából észreseveszi az ember hogy emelkedik ameddig a hegy lábához, de inkább térdéhez nem ér. Visszaérve a ZNÉGYZET re elég magasan szintbe marad A Babik kút ikanyar után, és nem igazán csökken ennek köszönhető, hogy egyből jön felfelé a kaptató de nem tart sokáig, se az erdős rész, se a kopasz sziklás rész. Kicsi pihi ebéd csirke nuggets rágcsa következett, míg újabb áldást kaptam kopasz hegy kopasz fejem felé: csúnya felhők érkeztek


NAGY LÉNAI - HANGYÁSAN


kénytelen voltam bekenni lábamat sport krémmel mert már fájdogáltak. A sziklás meredek szurdokos, majd dzsindzsás lejtőn lefelé, nem is éreztem fájdalmat egy kettő helyet kivéve: nagy lábbujjam melletti ujjam már Káva óta fájdogált és ezt most hatványozottan éreztem. Ugyankkor eddig is nagyon sok volt a hangyákból, de most ha megálltam valakit kikerülni, vagy elengedni, felmásztak rám és biza egy részen olyat belém haraptak, hogy azt hittem darázs. Na de leértem, és a kerítés majd a földút és vissza a derékig érő fű után beértem a Nagy lénai elágazóhoz....és még a neheze hátra volt....


FAJZATPUSZTA- völgykör vége


Alig vártam már hogy elérjem a patakot a Z jelzésen. Rendkívül izzadtam annak ellenére hogy itt volt a legcsekélyebb a szintemelkedés, de valósággal körbezsongtak a különböző repülő kics élőlények. Nem győztem hesegetni a szúnyogokat legyeket és amik még voltak. Meglett a böjtje, amikor kiértem az erdőből az útra és sátorig a napsütésbe kellet elbballagnom fajzatig, hogy újra feltankoljak.


HAVAS- NUMBER ONE TÜDŐSZŰRŐS EMELKEDŐ


Míg visszatértem az elágazáshoz, pár túratárs kérdezett, hogy tényleg ilyen vészes ez a hegy??? Igen mondtam. Meg is tapasztalták és én is sokadjára. Eleinte ment a beetető s- jelzés kényelmes széles úton felfelé. Majd beugrott a hegyre. folyamatosan oldalazva felfelé. Ez még azaz emelkedő volt amit szeretek. De amikor felértünk az egyik megállós részre, még láttam hogy mennyire magaslik a hegy teteje. A havas bizony nem ijedt meg a jelenlétemtől, előttem viszont riadtan meredt az égbe. Kezdődött újra a széles út, azonban már igen keményen fölfelé. Minden egyes kanyarban úgy tűnt vége és láttunk lefelé, de láttunk felfelé is. Nem tudom már hanyadjára álltam meg, hogy jusson levegő a tüdőmbe és hogy lerázzam magamról a csöpögő izzadtságot, de végül is a hidegrázás ellenére végre fel értem szintbe, ahol kénytelen voltam pihenni. Nem irigyeltem az ellenőrzőpont őreit hogy itt kell fent dekkolniuk egész nap a párában. Bár jól esett volna egy kis hideg zuhi, de mivel utána még nagyobb pára lett volna, inkább arra kértem Istent hogy kíméljen meg még minket a túra végéig.


PUSKAPOROS- veszélyes lejtmenet


Emlékszem anno a 18 son amikor mentem olyan bátran nyargaltam itt le, hogy egy jobb úton sikeresen repültem egyet előre egy kiálló kő után. Most jobban vigyáztam. Nem úgy mint egy család egyik tagja, akinek sajnos kiment a bokája.  Mikor nyugtáztam a vadászútnál hogy egy srác hívott oda erdei mentőt, nyugodtabban folytattam utamat. Bár nehezen viseltem el azt a tényt, kiért a jelzés egy puszta fennsíkra, de hál Istennek nem tartott sokáig és újra erdő vett körül. Még egy kötéltartós leereszkedés...helyett inkább a mellékutat választottam, és már lent is voltunk Puskaporos kicsit fémízű de jó kedvű pontőreinél:)


CÉL-búcsú a 30 kilométerektől


Egy szép természeti csoda is volt ám itt a kútnál. Egyikpontőr cipőjénél lepkék gyülekeztek és repülték körbe. Tavaly is állítólag ez lett az év fényképe, javaslatom hogy idén fényképszépségversenyt lehetne hirdetni, mert rajtam kívül ott létemkor is hárman csekkolták a tüneményt. Nagyon szép tájon vezett végig Patági az SKör szépne felfestett jelzése. szép domboldalakon, erdőségekben szintemelkedés nélkül. Viszont a lábam megint kikészült.


Pár perccel szintidő előtt értem be a célba. Bár sokat javítottam tavaly óta, de a finom slambuc evése közben megértettem, hogy ezt most még nekem sok. Lassan egy éve űzöm ezeket a 30 kilométeren felüli túrákat, és egy kivételével mindegyik napokig tartó lábfájdalmakkal végződött. Bizony még mindig keveset edzek, tornázok.


Folytatom 20sokkal vagy annál kevesebbekkel ,ahol akár a családdal is együtt tudunk gyönyörködni Isten teremtette környezetében.


 


 


 

 
 
Mátrai Csillagok éjszakai teljesítménytúra 40/25/15Túra éve: 20162016.05.27 15:23:06

Mátra Csillagok 40


"Az embernek értelme terveli ki útját, de az Úr irányítja járását." Példabeszédék könyve 16,9


2 éve hogy részt vettem ezen a útán. Akkoriban a 15re terveztem, de végül is 25 lett belőle. Most pedig 40 re terveztem de lehet hogy csak 15 lesz belőle, mert a kislábujjam kapott egy maflást mire bedagadt és lassan megy ki a lilulás belőle. Úgy éreztem eddig egyszerűen letudom, hisz a távot ismerem, de ez a tényező már most alaposan megnehezíti dolgomat. Meglátjuk holnap este, hogy szétnyomja e a cipő, vagy mezítláb nyomom le a túrát:)


HOLNAP ESTE


a holnap este ma 2 hónappal utána van időm meg írni:) Gyönyörű egy este volt. Idő előtt a rajtban termettem, de a rajtidő előtt senkit se engedtek elrajtolni. Így hát tömeg rajt vette kezdetét. Ahol én a lemaradó szerepet játsztottam, míg rájöttem hogy okozok kevésbé fájdalmat a kislábamujjának.


SZENT ANNA kápolna - lenyugvó nap


Gyöngyös után a spar háta mögött nem mentem el, de legközelebb arra fogok mint ahogy jópáran. Eddig is engedtem magam elé a tömeget és ezután is így tettem ,mígy nem a SÁRGA jelzés emelkedni nem kezdett. érdekes volt, múlt a fájdalmam , sőt mire felértem az első dombra, már nem is fájást éreztem. De gyönyörű naplementének kezdetét láttam. A dombról való lejtmenet után újabb tüdőszűrős kicsit sziklás emelkedő vette kezdetét, a toronyig, hogy aztán utána újra lejtsen a Szent Anna kápolnáig.


BENE VÁR- sötétedő idő


A kápolna után nem sokkal kiértünk Pipis hegyi reptérre , ahonnan le is kanyarított a S- jelzést. a lábujjam, csak pillantocskákra hasított belé a fájdalom, de túracipőm kemény orra kiválóan megvédte az ütődésektől. Ennek örőmére futásnak eredtem, míg nem a vadkerítés mellett felvitt a jelzés.Mire leértem Mátrafüredre elő kellett venni fejlámpámat, s levenni szemüvegemet, mert eléggé bepárásodott. Mikor a Bene patak mellett sétáltam el, márt az erdő sötétsége vett körül. A patak is csak addig csobogott, míg nem a K+ jelzésen el nem kezdtem a kapaszkodást, fel a köves túristaúton Benevár leágazóig.


KÉKES - Fel a sötétségbe


Elrágcsáltam pár kávészemet, és kezdetétt vette a leghosszabb etap, felfelé a kéken. Mostanra már teljesen besötétedett,de a lámpa fénye és a szemem is megszokta, így hát nyargalhattam felfelé. Hosszű időnek tűnt, és amikor a kiirott rétre értem ahol igencsak nagy lépcsőfokokon kellett átmászni odavissza, rájöttem hogy még nem vagyok elég közel és menni kell bizony felfelé. A jávor forrásnál viszont frissítettem, bár nem volt derűs a kép, ahogyan a lefolyó részén kis bogár félék lubickoltak benne. Egészségemre. Még egy két tüdőszűrős emelkedő és fent voltam a parkolónál, ahol már csak mononton főutas emelkedő vitt tovább az étteremhez.


MÁTRAHÁZA - le a sötétségbe


Egy kiadós alma elmajszolása és pár kávészem elrágcsálása után kezdetét vette az ezen a távon a legkönnyebb lejtő a KÉKen, ami így is elég nehéz volt. Le a sípályán. Nem volt könnyű előre is nézni, hogy olyan helyre lépjek, ahol se csúszós fű, se kiálló kő. Ráadásul itt fent lengedezett a szél, ami jót tett, mert bár atlétaba nyargaltam végig a túrát de kellemesen hűsített. Másrésztől meg a fák olyan vészesek recsegtek ropogtak, hogy ha kidőltek volna azt se tudtam volna hogy merre térjek ugorjak el. A parkoló után egyensúlyba kerültem, Mátraházánál pedig kicsit kibújtam a fejlámpámból lélegezni hagyva a fejemet.


HANÁK Kolos,MUZSLA, KOZMÁRY - túl az éjfélen


Kicsit féltem hogy Hanák kolosi kilátót megtalálom e, mert még világosba is elszoktam téveszteni a kitérőt, és vagy az első vadászúton, vagy a második vadászút után szoktam keresni. Azonban most figyeltem hogy a másodikon megtaláljam. A SÁRGA KÖR jelzést választottam az elágazásnál, ott még mindig jobb menni egy kicsi kitérővel, mint egyből le a S- Kecskebérce felé. Hanák Kolosnál kellemes tűz lobogott, ami olyannyira meglepett, hogy majdnem orral belebuktam egy kiálló szikla után.


Csekkolás kortoyk és kávészem után folytattam a leereszkedést a S- jelzésen le a Rákóczi forrásig, majd leszúrtam a MUZSLA Iigazolást. A lejtmenet tovább tartott Mátrafüredig, de itt már éreztem hogy lankadok, jobban kell figyelnem hova lépek...s hogy hova is megyek. Isten küldte segítségemre azt az embert, aki a Mátrafüredi bazársor végén szólt hogy ne jobbra hanem balra keressem a Kozmáry kilátót...bizony nagy kitérő sok időveszteség lett volna, köszönöm ezúton is neki. Mikor megtaláltam a felfelé menő SÁRGA HÁROMSZÖG jelzést megörültem, mert utána már csak egy utca egy kapu és pár lépcsőfokt(jópár) válaszott el a hangulatos csokoládé köszöntős ellenőrzőpontól. Úgy számoltam, hogy kettőre ha fent leszek, Sástón időben vagyok. Úgy emlékeztem ez gyerek játék lesz....


SÁSTÓ - szusszanás


Rosszul emlékeztem. A lábujj fájdalmam már teljesen megszűnt, annyira elvette a túrázás a figyelmemet. Először majdnem megint rosszul kanyarodtam le a Z- jelzésre, de Isten hangja szólt hozzám, hogy ez bizony nem a S- jelzés:) még egy kis leereszkedés és balra betért az S- jelzés. Nem tudom miért emlékeztem úgy hogy ez egy subidubi kényelmes kis út lesz felfelé Sástóig. Lehet azért mert ezen az úton én mindig lejöttem, de most felfelé valósággal izadtam. Igen keményen kitart az emlkedő a műútig, Sástónál csökken felfelé kicsit. Ennek ellenére épphogy odaértem időben, így belefért tea kenyér tea kávészem menü:)


 


LAJOSHÁZA- vakon


Nem könnyen találtam meg a töksötétben a S jelzést, a rét csücskét. s mikor meg is találtam, akkor is a nehezebb utat választottam. A jelzést ami hullámzott, s nem a tanösvényt ami egyenletesen ment, de kicsit tartottam attól. hogy a Farkas kút felé leágazó S-elvezstem. Viszont Farkas kút után is tévúton jártam gondolatban, mert tovább emelkedett a Lajosháza lejtmenetig. Hogy tényleg a sötétség tette - e vagy az hogy eddig visszafelé nem mentem, nem tudom, de nem emlékeztem itt sem, hogy ennyire emelkedett.Kellemetlen meglepetés volt, sok erőt kivett belőlem.


Az S négyzet jelzés pedig lefelé még jobban tetézte. Mire leértem ezen a sziklás folyamatosna lejtő úton, ahol még a jelzést is párszor benéztem, a térdeim igencsak elkezdtek fájni. De végül is patak átkelés után sikeresen csekkoltam.


HALUSKÁS - követősen


Patak után jobbra a S folytatásán vezetett utam, azonban nem tudtam mikor lesz a behívó s nem is akartam benézni. Gondoskodott Mennyei Atyám arról, hogy ne legyek ezen az úton egyedül, mert előttem is és utánam is voltak, így hát mindig láttam lámpafényt hogy merre is kell menni. Majd bejött a behívó, lekanyaradtunk majd aztán megint egy behívó szalag és megint egy lakanyarodás míg nem rátértünk a Z- jelzésre ami kivett minket a bánya szélére. a követendő út pedig a Haluskás elágazóig.


BÁBAKŐ- virradóban


Annak ellenére hogy mire Solymosra értem,felkelt a nap és levehettem a lámpámat nem lett könnyebb a dolgom. Jelentősen fájni kezdett az egész lábam. Solymosi várhegyének átkelése sem volt egyszerű mert sok leágazás volt ,nagyon kellett figyelni mind a hegyen mind a hegyoldalon, a szalagozást hogy minél könnyebben találjunk rá Solymosnak a kivezető útjára. A monotom műút a lábam fájásét még jobban elősegítette, a szőlőbe vezető pedig kissé tompította. A BÁBA-kői bokros beugró után a chekpointnál nagyon fáradtam heveredtem le egy sziklára.


GYÖNGYÖS CÉL- időfuttában.


Fáradtságom erősödött. Kislábujjam fájdalma már nem volt,...helyette mindkét lábamba lángolt az izomfájdalmak. Váltakozva mentem hol a füvön előrelökve túristabotommal hogy ne annyira kelljen a lábamat terhelni, hol a bicikilis úton. Ez is egy véget nem érő rész volt, amely véget ért...három perccel a teljesítési időn belül sikeresen teljesítettem ezt az éjszakai maratoni távot. Nagyon fáradt voltam, és gulyásleves evés közben azon merengtem, ez a második olyan túra ahol végre a legmagasabb távot sikerült letudnom....


.. Most két hónappal utána, már rég eltűntek a fájdalmak és megújult erővel, edzésekkel, tornákkal várom a holnapi Patai Mátra 35-öt. Tavaly irtó forró idő volt, majd 11 óra volt a célba érés, most rövidebbre tervezem. Elég párás meleg időre készülök, zivatarokkal tarkítva...csak mert mikor elkezdtem írni ezt a beszámolót délelőtt, szakadt az eső odakint és sötét volt, most meg hétágra süt a nap....de ne félj Havas, Jövök!


 


 


 

 
 
VidróczkiTúra éve: 20162016.05.19 14:29:07
Vidróczki 30 - Betyártúra 2

"Erős torony az Úr neve, odafut az igaz, és védelmet talál" Példabeszédek könyve 18,10

Majd 2 éve már, hogy először elkezdtem ezt a túrakíiírást és akkor eléggé megdolgoztatott az esőszakadással fűszerezett legkisebb táv. Bíztam benne, hogy ezúttal szereztem annyi tapasztalatot, hogy még vizes körülmények között is letudjam túrni, a középtávot. Új szalmakalappal és a Hanák Kolost sikeresen vevő új túracipőmmel, sűrűbb felkészülési programmal, és kávét lecserélős csak teát ivó, gyakrabban étkezőbb életmóddal indultam bevetésre. ...Két nap múlva reggel...

KÉT NAP MŰLVA REGGEL

Verőfényes napsütés, ám még hajnali hideg fogadott Terenyétől messze kint levő BVSE sport iroda. Idén kellemesen fogadtam a nevezési díjat, nemcsak azért mert kaptam kedvezményt, hanem mert minden táv egyforma volt, és ezt 2 éve nem vettem figyelembe.

ELÁGAZÓ SZOROSPATAK SZURDOKÁBAN

a műút végén ezúttal sikeresen vettem a bal kanyart a ZP- jelzésre. Gyönyörő helyen vezetett a Szorospatak völgye. Olykor a víz melletti szakadékocskák hegyén, olykor pedig egy kis tisztáson át. Bántam hogy nem csináltam képet.


VÖRÖSKŐIG TŰDŐSZŰRÉS

Ha nincsennek ott Nagybátony faluszélnél az epsek nem vettem volna észre a S- leágazát felfelé. Istennek hála jól megoldották a rendezők, hova kell tenni a ep-seket. Ezután igen kemény szinte végig folyamatos emelkedő következet rövidebb hosszabb "relatív magaslati" pihenőkkel fűszerezve:) Újabb gratuláció a szervezőknek, ahol a műúton kellett átmenni tökéletesen oldották meg a szalagozást, mert sárga jelnek nagyon sokáig nyoma sem volt.Ezután ahogy mentem fölfelé, nemcsak úgy szűrtem a tüdőmet, de úgy vastagodtak a fák is körülöttem. Még egy húzós kaptató és aztán fent is voltam a Vöröskői kilátónál... hogy aztán egy balost véve valósággal lerepüljek Mátraszentlászlói Műútra, amely már nem volt a falutól, és már az ellenőrzőpont is felcsillámlott.


UTCÁKON ÁT 4. FP

Trükkös körforgalom következett, ahol a lépcsőn felbaktatni, utána pedig követni a K+K3SZÖG jelzést utcákon keresztül. Nagyon szépen rendberakott házakatés egy nagyon szép háromfalu templomát is megcsodálhattam útközben. Az ítiner a következő szakaszt, pontosan úgy írja le ahogy történt. Leereszkedés közben 3 vízenyős átlépés, madj egy kis patakátkelés. Innen lehet látni a háromfalu templomát, gondolkoztam is hogy akkor az idős bácsik és nénik ezen a szakaszon kelnek át minden reggel a misére? Ahogy beértem MátraszentImrére és ott is lekanyarodva az ABC ig szembesültem, hogy nem mert ott is van templom...hmmm...

VÁNDORFORRÁSI FRISSÍTŐ

Ezek után figyelni kellett mert a ZNÉGYZET egyből lekanyarodott jobbra, és én tévesen először egyenesen mentem. Isten a megmondhatóm hogy még időben kapcsoltam hogy a Z- követem. Visszafel irányba be. Ereszkedés lefelé a Kilátó és Magasles mellett majd tovább le Hutahelyi elágazóhoz, ahol jött a kedvenc részem, Csörgőpataki átkelések epizóddal. Bár most korántsem volt megemelkedve mégis varázslatos és kalandos útszakasz volt ez. Kis emelkedő után becsatlakoztam a PZ- leereszkedéséhez...és még vagy 30 kerékpáros gyerektúristához, akik azon igen nehéz emelkedőn verekedték át a bringájukat tolva...HOgy ez bátor vagy botor dolog volt e, mindenki döntse el, én tuti a P+ átágázást választottam volna a helyükbe. Kitikkadtan érkeztem meg a Forráshoz és már utolsó szendvicseimet és második sportitalomat toltam be és feltöltöttem kulacsaimat a hűsítő mohatisztító Vándor forrással.

VIDRÓCZKI BARLANGI ZUHIKERÜLŐ

Lefelé Mátrakeresztesig nagyon eltévedni nem lehetette, az út minősége jó volt, elég járt szakasz a P- lefelé. a híd átkelés után a deszka átmenet következett, immár P+ JELZÉS követéssel. Figyelem a felső úton kell lefordulni jobbra. Amíg mentem már halottam a barlangnál levők beszélgetését pedig még oly távolinak tűnt. Egy hete voltam itt a családommal így hát tudtam merre kell menni. Át az első patakon be Pgörbe jelzésnél a a susnyásba, ki a susnyásból le a ... mégsem kellett lemenni mert az epsek fent vártak. Csoki víz után tájékoztattak hogy ha lemegyek egy kis úton visszatudok mászni...és Csakugyan. Bár a leereszkedés a nagy sziklán könnyebb volt, mint a barlangnál levő locs pocs másik oldalai kaptatója. Igencsak kapaszkodnom kellett minden hova ha nem akartam visszacsúszni. És tadam a kis ösvény visszavitt a már járt úthoz. Onnan pedig a második hegy megmászásának kezdetéhez.

KOSIK TANYAi LEVEGŐ

PNÉGYZET...huh egy darabig kerülöm. Masszív emelkedő vette kezdetét ami csak nagyon lassan múlt és nagyon lassan került szintbe. Mire szintbe került, a szín eltűnt, de a szalagok kitartottak így hát eltévedni nem lehetetett. Egy kedves bácsi meg egy kedves néni várt már rám a Kosik TanyánÁL.

ÁGASVÁR - EZ CSÚCS

Jó kis csevej után folytatódott a szalagozott út, ahol megint nagyon figyelni kellett a Z- hiánya miatt. Tekergett az út jobbra balra fel le majd újra fel végül egy kis nyiladékből méeg egy kis kaptatás és megérkeztünk Ágasvárra. A pár órával ezelőtte kerékpáros gyerekbrancs most indult lefelé. Sok sikert kivántam nekik, majd pedig magamnak is. Következett a KHÁROMSZÖG.

Most először hagytam le ezen a túrán embereket. na jó másodszor. de ne dicskedjek, mert tényleg aki először jön erre fel, annak igencsak elgondolkodtató és megerőltető lehet számára. Ilyen hasonló a Som nyereg és a Galyvári oldalcsúszda. És mire azt hinné az ember hogy nem kell többet mászni, addigra jön a sziklás szakasz.puff neki..

Mire felértem és újra kapcsolatba kerültem a levegővel egy kis pihi mellett gyűjtögettem az aranyköpéseket.

-Ami manapság nem kerül fel a facebookra, az már meg sem történt- mondta egy egri diáklány

- Pecsételni??? Hát azt lent kellett.- poénkodott az ep ellenőr, az egyik fújtató felérő túristának.

CÉLRIÁNY

kIS kacaj...nagy kac kac után kis kecmec lépésekben értem le újra a túristaházhoz. Amikor jöttem többen jöttek felfelé, de azokkal még nem találkoztam. Bizonyára feladták. Mégis én azt mondom ettől betyártúra ez a túra hogy Ágasvár benne van.

Most a túristaház mögött vitt a P- jel. figyelnem kellett, nem akartam úgy járni, mint két éve és elveszteni a behívót. Közben azon gondolkoztam míg kerestem, hogy ez igen jól megtervezett túra. Több táv van más és más irányzatokkal, jöttek már mindenfelől szembe is velem akik más felől voltak. Egyszerűen zseniális, mert így legalább nincsennek tömött szakaszok. Mire ideértem, bejött a behívó szalag és végre azon úton járhattam amit már két éve keresek...hozzáteszem ha itt sincs szalag, a vékony fákon nem találtam meg volna a behívót. Innen még kicsit emelkedett a táj, majd elkezdtünk lefelé lejteni, mindaddig amíg végnem elértem a műtuta, amin már csak végig kellett baktatni.

TAPASZTALATOK

8 ÓRÁS idő de elég sokat kivett belőlem ez a két hegymászás. Viszont a szalagok tökéletesek voltak, nem győztem gratulálni a szervezőnek, pont ott voltak ahol nem lehetett jelet találni. És ez több táv másirányú szétszórás. Fenomenális! Nagyon sokat fejlődött ez a túra, vagy csak én voltam ilyen kasu két éve hogy ezt nem vettem észre.

Igazából felkészülésnek szántam ezt a túrát a jövőheti Mátracsillagok 40jére...Szintidőmbe belefért a sebesség, de hogy végigtudom e csinálni, azt Isten dönti majd el.

Áldjon meg mindenkit az Úr






 
 
Mátrabérc / Hanák Kolos / MúzslaTúra éve: 20162016.04.08 13:58:50

Hanák Kolos 2016 - csúcsidő


Immár majd két hónap telt el a Kiss Péter Esőáztatta Hitpróbás túrám óta. A kilátások most sem nagyon biztatatóak. Lassan három hete edzegetek és ekkor jövök rá milyen gyenge is vagyok, egy kis tornába már szinte mindenhol fájdalmat érzek, merő görcs mindenem. Bemelegítésként a múlt hétvégiei gyönnyörú napsütésben letúrtuk Jonatán testvérrel a Mátra Decathlon 25-öt.  Bár ezek alapján úgy éreztem: " hogy a lélek kész, de a test erőtlen"  de mégis , a test formálását szinte észresevettem, annyira lelki beszélgetéssé alakult az egész túra. Most már érzem, hogy lelkileg összeálltam. Hogy testileg e? lazítottam a héten, illetve a hasfalam pár napja fájt most kezdett el csillapodni. De biztos ami biztos, úgy érzem még most megyek el egy jó kis esőkabátért és egy fejlámpáért, mert ha holnap leszakad az özönvíz, meggyűlik a bajom a tereppel s a legfőbb cél újra a célbaérés lesz, nem pedig a szintidő...{folytatása következik: holnap reggel}


 


HOLNAP  REGGEL


"Hagyd az úrra az Utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik;".. Zsoltárok könyve 37,5


a pestről jövő buszsofőr a lehető legjobban próbálta megőrízni hidegvérét, mikor már a 10 utas próbált fölszállni a Kékesre tartó menetrendszerinti járatra, amikor már beállt és közölte hogy max 6 utast fér fel a buszra. Idén is indultak helyettesítő járatok, csak egy picit később érkeztek be. 


Ennek ellenére mielőbb indultunk ők pedig később, és mégis ők érkeztek fel előre Kékesre. A rajtnál sor állt a rendezők felkészítették a túrázókat:


- Ha tudja mindenki készítse elő az  1 400 Forintot..


- Euróban megfelel? - kérdezte valaki vicceskedve a tömegből


- Igen, de abból is 1 400 at kell fizetni - reagált rá még egy humorbomba. Bruhaha


RAJT-CSÓR HEGY 1. próba


Ilyen vicces kedvünkben indultunk neki e 36 km-nek. Az első komolyobb próba ezen a szakaszon a Som bokor felé tartó lejtmenet és a Csór-hegy felé való tüdőszűrős emelkedő. Számomra még mindig könnyebben ment a felfelé tartó emelkedés, mint a lefelé tartó sziklás fától fáig tartó lejtés. El nem tudom képzelni hogy tudnám ezt teljesíteni téli körülmények között a Kis Péteren a felétől felfelé is épp nehéz volt hát ahol még csúszik.


GALYATETŐ 2. Ppróba


Egyre szebb és tisztább idő lett ahogy folyamatosan csak haladtunk és haladtunk és haladtunk felfelé az országos kéken...mígnem becsatlakozott az eő, vagy a felhő csapadékkal. Így hát mint ez évben mindig, idén is esőáztatta Galyatető fogadott.


VÖRÖS - KÓ 3. próba


Tavaly Ősztól még sose fogtam ki olyan időt Galyatetőn amikor nem lett volna köd, így hát most így volt. Aki akart az itt tud az egyik legtöbb szintidőt nyerni, mert ig. Igazából kényelmesen lejt a talaj Mátraszentlászlóig. Így hát itt lehetett meghúzni a távot, főleg a piszkés legelő útvonalán, köszönhetően a "természetvédőknek" akik úgy gondolták fák nélkül jobban hasonlít egy legelőre. Most gondolkoztam el igazán, hogy ezen a túrán és ezen a szakaszán most vagyok először eddig mindig volt velem valaki. De most sem lehet panasz, mert most olyan valaki van mellettem és segít, akinél senki sem lehet jobb utitárs: Isten.


A teát idén is kihagytam, és megtéve a vöröskői emelkedő szakaszát, pecsét után kortyoltam jó párat mangó alma menta italomból.


ÁGASVÁR 4. próba


Az eső itt már monoton csapadékká vált és lehetett érezni a talajon hogy kezd felázni. Próbáltam egy kicsit kilépni, hátha megúszom a Muzslát dagonya nélkül. Itt nem igazán a kisebb emelkedők majd lejtők okozzák az igazi próbatételt, hanem a háromszög felágazása. Amely igen meredek legtöbb esetben sziklás vagy kapaszkodó nélküli füves tüdőszűrős emelkedő. 


MÁTRAKERESZTES 5.próba


Még csócszáltam egy pizzaszeletet a kávé és üdcsi után, felkészültem a lejutásra. Itt volt vagy lehetett volna még egy időnyerő szakasz, ha az eső már nem áztatta volna áta talajt és nem esett volna jobban. A lefelé való ereszkedés ugyancsak nem volt könnyű Ágasváron való leereszkedés, de Isten olyan cipővel áldott meg erre a túrára ami egyáltalán nem csúszott meg ezen a szakaszon. Csak az aljában a sár kedvéért azért ki kellett próbálni:) A túristaház után jött a p+ mátrakeresztesig tartó rövid szsakasza egy alma társaságában.


P-ra visszatérve már csakugyan át volt ázva a talaj, de azért azt hangsúlyozom messze más ez a Mátra a februári esős havas Mátrától. ez a 10-15 fok plusz teljesen más komfortérzetet ad. Még a csörgő patak melletti feláztatott túristaútvonalán.


MUZSLA 6. Próba


Mátrakeresztesi esőmegállós pihentető negyedóra után felkészültem az egy szuszra való letúrását a távnak Nyikom nyeregig. Az eső esett Tölgyes majd fenyves váltotta egymást, de végül az emelkedő megpihent vele együtt én is e fennsíkon. Vízkészletetim fogyóban voltak s pizzám is úgy gondoltam Muzsláig még kitartok velük. 1...majd 2...majd hoszzabb völgyes szakasz és 3... véget nem érő emelkedő után végre felértünk. a Pontőrök most egy nagyobb ponyva alatt lejjebb állítottak ep-t, de az a pár méter már nem volt akadály. Már csak egy próba van hátra...huh


SZURDOKPÜSPÖKI 7.próba


Indult az egész fel koncsúrokra majd le róluk. Majd sarasabb lett az ösvény, kalkuláltam az idővel és úgy voltam vele, ha most megnyomom lehet még a szintidő is meglesz. Isten adott erőt mert a túra ebben a szakazsában meg nem tudom számolni hány embert hagytam magam mögött. Míg nem megérkeztünk a táv legveszedelmesebb lejtőjéhez a Horka tetőhöz. A felét viszonylag könnyen le lehetett túrni, de a Diós patakig tartó részt már a legedzetettebbek ereszkedésést is megnehezített a csúszós sár. Hát még ami utána jött felvezetésként a szekérútra. itt éreztem úgy hogy most futok ki a szintidőből. Mert bár a legröviddebb emelkedő lehetett, de a legvégén és legfáradtabban és ami megnehezített a legátázottabban. Mindahányan voltunk más és más feljutást próbáltunk sokan visszacsúsztak én is inkább a szinttartással mint a minél előbbi feljutással voltam elfoglalva, de amikor megtörtént kitört belőlem a Haleluja. Hogy aztán még szembe nézzünk a szekérút nem lápos hanem cuppogós ragadós iszapjával. Szó szerint majdnem lekapta rólam a cipőmet. Annak örültem, hogy teljesítettem, ha a szintidő nem is jött össze...


...volna össze. 4 percen belül így is "befutottam". El sem hittem először. Másodjára aztán igen.


És hogy a test erőtlen még? ki ki ítélje meg saját belátása szerint mert bár sikerült ilyen távot eddig a lehető leggyorsabban teljsítenem először,  de egy hét elteltéve combizom görcseim lettek és most ezeket itthon írom pihenésre ítélve. Sűrűbb edzésterv szükségeltetésre inspirált most a Mindenható. Ámen

 
 
Kiss Péter Emléktúra a MátrábanTúra éve: 20162016.02.12 21:03:11

 Kiss Péter 37 - a hit harca


" Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszerettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját, sarut húzva lábatokra, készen a békesség evangéliuma hirdetésére. Vegyétek fel mindezekhez a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosz tüzes nyilát. Vegyétek föl az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, amely Isten beszéde" ( EF6:13-17)


Ezt a túra felszerelést kapta a lelkem Istentől, kiegészítve egy kis raklaphasogatásos edzéstervvel a testemnek. Szükségem lesz holnap lelkierőre, mert síkvidéken az eső, Kékes közelében pedig a hó ömlik. 


LE - FELÉ 1


Míg sorban álltam 7 kor a rajtpozicós barlangja előtt, örültem neki, hogy felvettem Anyósom segtségével létrehozott bujtatott esőkabátomat, mert igencsak csepergett az eső. Rajtolás után pedig kezdetét vette életem egyik legjobb és legnehezebb kalandja.


Sokkal gyorsabban tudtam teljesíteni az első etapot mint tavaly pro és kontrával: lépcsőn nem kellett sorban állni,, viszont a talaj már készült a dagonyára. Rákóczi Forrás után pO, rettenetes mocskos cipő és már túl is voltam a túra legkönyebb részén.


HÓRA FEL


Le a patakhoz, amely most mint a túra egész útvonalán nem csobogott hanem zuhogott. Kicsi gyaloglás a műúton majd felkapaszkodás  a K3 nél. Kicsinyke hegyoldal lankás ereszkedése után szép napsütéses napot kívántam a feltételes ep-nek, madj csakhamar kis emelkedés után felkészültem az első lábmosdatásra, az első patakátkelésnél. Istennek hála egy bátor túrázó mindenkinek segített át kelni aki épp arra járt. Jól van kezdődik a móka, már mindkét cipőm csurom vizes,épp jókor jön a hó. Már az első hófoltok az első komolyabb emelkedőnél megjelentek. A következő még komolyabb emelkedőnél pedig már mindenhol fehérség vett körbe. Jávor forrásnál pedig már hamisítatlan téli időjárás fogadott. Még kis mászás és fent is voltam a síháznál....


HÓ és esések


...de még el se értem már hátasba vágtam magam a havon. Jóformán még lejteni se lejtett, mi lesz még később lefelé az országos kéken!?Szükségem volt a meleg teára, hogy még tovább kitartsak még leérek a Csevicére.


Természetesen ez a táv volt az amit meg akartam húzni, ez helyet a táv húzott meg engem. Folyamatosan lejtett egyre lejjebb és lejjeb az útvonal de a gyönyörű hó, olyannyira levolt taposva, hogy ha kikerültem volna legurultam volna a hegyoldaláról. Ez helyett csak a turista útvonalon csúsztam lefelé, de olykor métereket és nem álló helyzetben.Mikor már megkönnyebültem volna hogy középnehézzé vált a táj, elkezdett fájni a bokám egyre jobban és jobban. Ezt a jó vivős haladós szakaszt kénytelen voltam lebicegni és rengeteg időt veszíteni és lelkileg lesüllyedni.


Az sem segített amikor lentebb már eltűnt a hó mert megjelent helyette az az iszonyatos nagy sár, ami az egész hátralevő túrát végig kísérte: sár, amelyben bokáig ért a víz minimum. Bár a cipőm nem szellőzött ki, de ahogy mentem lefelé ezen a reménytelen terepen, valahogy a víz lejegelte annyira a bokámat, hogy kezdett visszatérni belé az élet. De belém még nem. Úgy éreztem a következő ep-nél feladom, mert ami Ilona vízesésnél várt rám....


Addig is feltűnő volt, hogy amik itt nyáron sőt még tavasszal is kicsinyke vízátfolyások amik még a cipőm orrahegyit se nagyon érintik, most komoly gondokat és fejtöréseket okoznak, olyan mértékben, hogy nem tudom bele merjek e lépni, hiszen jókora sodrásnak néz ki. Na most a vízesés fenti részénél nem volt ám piskóta a helyzet:


1. lekelett ereszkedni a felső párkányhoz(biztos ami biztos volt biztosító kötél, de engem csak megzavart)


2. átkellett kelni a felső párkányon a zuhogó patakon(úgyh egyensúlyodat ne veszíts ne hogy több méter zuhanj lefelé


3. ezt még kikerülni sem lehetett a Z- kényelmes földútján, mert a túloldalt vár, a feltéles ep


4. lekellett jutni a merő sárban nagyon meredek szirten.


Amíg kecmeregtem és csúszkáltam és esegettem lefele szóba elegyedtem egy párral akik túrázni jöttek ide. Ilyen időbe? kérdeztem. Igen. Mondták. És te? Teljesítménytúra. Ilyen időbe? kérdeztek vissza.


Miután ez megvolt a még többször megfürdettem a lábamat az ide odakanyargó patakon át, hogy aztán végre szintbe érve a betonútra, úgy érezzem magam mint egy elázott túrista. Úgy éreztem elég volt, nem ezért jöttem,feladom. már Úgy sem lesz meg az idő, félórát csúsztam és ennél csak nehezebb lesz. Csevicénél még párommal se tudtam beszélni térerő híja miatt. De aztán arra gondoltam, hogy Istentől elsősorban lelki erőt kértem, aminek úgy érzem itt az ideje, hogy használatba vegyem. bokámból teljesen kiment a fájdalom, gyógyulást is kaptam. HARCRA FEL!


SOMBOKOR - somfordálva


Még kértem egy kis lelkierőt Istentől és folyamatos jelenlétét, miután a leágazás után az S-a most már lábszárközépig érő patakon át folytatódott. Cudarul fáztam, de az emelkedő és visszatérő lelkesedésem új erőt adott, valósággal nyargaltam a mocsokban. Arra gondoltam, miért adnám fel? Elfáradtam. Nem. Fájt a bokám, rossz az idő. De megkaptam Istentől azt amit vártam: a lelik erőt, hogy ne adjam fel. Hogy a természet számít, hogy ott lehetek és nem az hogy úgy sem sikerül szintidőn belül. A természetért járok túrázni, nem a teljesítményért. Azért hogy kézben tartsam a testemet, nem azért hogy híres sportoló legyek.


Rózsaszállásig ezzel az eszmecserével társalogtunk Istennel, míg felértem és előrelátván kikerültem a patakmedert és a fenti földúton jöttem. Mások nem , ezrét segítettem nekik felmászni belőleg. Kis műút majd folyamatosan felfelé felfelé...hókásába....havacsakába...majd masszív hóba és hóesésbe újfent. Visszatért a tél, de pont olyan szinten vezetett az S+ ahol mégiscsak olvadt és jó párszor telibe talált a fáról leeső hó. De aztán megérkeztem Sombokor melegéhez


KÉKESTETŐ - álomban


Nagyon jól esett a sajt. Itiner szerint már Kékesen kéne járnom, de ekkor már végképp nem törődtem az idővel, csak annyi szempontból hogy sötétedés előtt megkéne úszni.


Legalább nem lentről a nyeregből kellett felmászni, hanem csak félúton, de így is elég tüdőszűrősre sikeredett ez a táv. De ahogy fogyott a levegő, úgy terült el a köd. Körülöttem most már minden csupa hófehér volt és igazából mást nem is láttam a lépéseimen kívül. Csodálatos volt! Ezért jöttem túrázni.


Kis-kő búcsú a téltől és a "naptól"


Kékestetőti forró tea és zsíros kenyér frissítő után elég monoton vezettett a p- útvonal. Nem csúszott, nem volt saras, elég nyugis volt...mindaddig amíg hirtelen el nem kezdett lejteni négyeshatárig. Itt már résen kellett lennem, és elég sokat kell még ebben fejlődnöm, mert bár megúsztam esés nélkül, de így is sok időt pazaroltam el rá a nap hátralevő részéből. Kis kőig a műúton haladtam és Kis kőnél nem irigyeltem azon 57eseket akiknek szinte le kelett zuhanniuk a Markazi várhoz, hogy aztán visszamásszanak ugyanide. Nem sokáig nosztalgiáztam a gondolattal, mert kezdett sötétedni.


MÁTRAFÜREd egy vakond áldásai


Kiemeltem lépteimet a latyakos műton,de azért arra figyelve, nehogy eltvészem a leágazást, mert akkor az életben nem tudom hogy találok le Mátrafüredre elemlámpa híján. Míg nyáron a következő szakaszt fél óra alatt lenyargalom ezt most dupla időtt vett igénybe vagy még többet.


A turista útvonal ugyanolyan sáros bokáig érő olykor mélyebb vzes süppedés volt. A nem létező nap folyamatosan ment le, nem tudtam, hogy az utat nézzem vagy a jelzést kereseem a fákon. A Mátra egyik változatos tája most egyhanú pocsolyás sötétséggé kezdett változni én meg vakon ugrabugráltam, időnként majdnem lábamata törve egy két kiálló kőbe.


Újabb Áldás következett egy 40 éves 57km levő sporttárs tekintetében. Elemlámpával jött mögöttem és a csepegő forrásig együtt dacoltunk a sötét dagonyával. Sokat jelentett, hogy lelkileg megint feltöltődtem, jól elbeszélgettünk vele és időnként majden mjónagyokat tanyáltunk. Nem is tudom, hogy jöttünk le olyan viszonylag könnyedén a patakhoz, amikor ot t csúszott legjobban.


Még egy fürdetés a kiáradt patakban fénymegvilágítás mellett, majd elváltak útjaink, mert ő jobban bírta kondival meg futással. Beszéltem feleségemmel utána míg egy kicsit szintbe voltam felkapcsoltam mobilom lámpájat majd folytattam az ereszkedést Mátrafüredre a túristaútat szelő patakkal együtt. Könnyebb volt benne menni mint mellette. El sem hittem hogy lakott településhez értem és nem kell átvágnom a patakon hanem a hd vezet át rajta. HALLELUJA.


Az epsek nagyon segítőkészek voltak, kisegítettek egy fejlámpával ami nélkül igencsak veszélyes, és időigényes lett volan a célba érés.


SÁSTÓ egy ködös nap után


Megköszöntem ezt a fejlámpa áldást Istentől, sőt még dicsőítő énekeket is énekeltem. Oly mindegy volt már. A sár most már minden lépésnél masszaként vonta körbe lábamat, a víz hűtötte a lámpán kívül tök sötét volt minden. Az S0 nagyon nehéz volt,sokkal nehezebb mint tavaly. Annyira megkönyebültem, hogy felértem az S+ leágazáshoz, hogy nem az Adrenalin park felé, hanem sástó felé mentem tovább. Talán ez is Áldás vot, hogy inkább a műutat másztam meg a parkolóig és nem sáros lépcsőfokokat.


CÉL és egy nehéz nap folytatódik


a Várak a Mátraában 44 az esetemben a 2.helyre csúszott és átvette az első helyét ezen túra. Ha ezt teljesítményből és tesből próbáltam volna megcisnálni, feladtam volna. De Isten mindig velem volt és mindig segített,---


... mint ahogy hazafelé is,  miután a jobb felfüggesztés megadta magaát kissé a parkolóban a kocsimba így még várt rám egy idegfeszítő 2-3 óra vezetés 40 kmen keresztül. De a nap végén megkaptam jutalmamamat: a családomat.


 

 
 
Téli MátraTúra éve: 20162016.02.05 08:41:29

Téli Mátra L 2016 - Dagonya 2.0


"Az Úr, Az én uram ad nekem erőt, és olyanná teszi lábamat, mint a szarvasét. Felvezet engem magaslataimra." Habakuk 3,19


Ezzel az igével kezdtem a reggelet, mint már mindegyiket a múlt heti bemerítésem óta. Istentől kértem erőt, és biztonságot, mert nem voltam tisztába sem a terepviszonyokkal, sem pedig az erőnlétemmel.


KEZDET


Majd egy órával előbb értem be Mátrafüredre mint tavaly, és az időjárás hasonló volt: csúszós jeges, havaskás mint tavaly, de most a rajthoz közel sikerült egy kis utcában némi rendőri segítséggel leparkolni. A rajtolás 90 %osan szuperül volt megrendezve. Mert bár lehet hogy a suli bejáratáig tartott a  regisztráló sor ,de gyorsan haladt. Köszönhetően annak hogy külön helységben volt a regisztráló és a nagyobb ba a rajtoltató. Profin kezelték a regisztrációs kód hiányt is...csak a férfi wc... Az a rajtolás után lehetett igénybe venni, úgyh ettől elmellőztem és a leizzadás mellett döntöttem.


LAJOSHÁZA - jegélyes az uúúút, meég Lajosháza feléééé


Erről az útról a Klasszikus Kész Átverés kamerája, hiányzott, ami még vette az emberek poénos bakijait. Az esés számtalan módjába leshettek volna bele a nézők, seggestől az esés közben a túrabottal a másikat leütve mutatványig.


A Z+ még járható volt Mátrafüreden át, de aztán a Z-ban eltűnt a hó megjelent a jég, főképp a túristaúton. Sok bátor jégen járó-futó ember volt a mezőnyben, ennek lett vagy csak körülöttem 10 röpte az eredménye. Ha egy mód volt rá, biztonságosabbnak találtam az ösvény széléről ugrálva a másikra nehogy úgy járjak.


Cserkőbánya mélységének és előtte való gyönyörű fennsíkja után, megérkezdtünk a Kis Hidas folyáshoz, amit most jóval kisebb ovlt mint tavaly, de így sem bírtam ki, hogy az egyik cipőmet meg ne mosdassam benne. Be az erdőbe és hamarosan jött a másik patak, amelynek számtalan módját választottuk átkelésül ahányan voltunk. Jeges kőre léptem, de nem csúsztam el. Halleluja.


Kis emelkedés még, jégbordák, majd leereszkedéshez Lajosháza patakjához. Valóságos harci alakzatban széledtünk, az utolsó pár méter majdnem derékszöggel a patak felé, elég veszélyes volt. Mire leértem, valaki könnyedén neki lendüleltből lenyargalt,...hogy aztán újabb esésnek lehessünk szemtanúi mert e lenti jégen egyensúlyát vesztve földközelbe kerüljön.  Bár féltem hogy a patak kivan áradva, de nem volt, lábmosás megúszva.


MÁTRASZENTIMRE - kezdődik


a vaddisznó feeling. Őszintén hóra és még hidegebbre számítottam fent, ennek ellenére melegebb és sárosabb vidék fogadott.


Lajosházán még a jég uralta a vidéket( pihentemben és alma evésben, még számtalan új eső formulát szemlélhettem meg) olyannyira hogy valaki azt gondolta, hogy a befagyott patakon átkelni érdemesebb mint a pár méterre fekvő hídon... a térdig érő jeges merülés után valószínűleg átgondolta, hogy legközelebb nem fogja megkerülni a zebrát.


S4 felfelé megkezdte az egyik tüdőszűrős emelkedőt. Jól tettem, hogy elővettem hátizsákomból túristabotomat, kisebb magasságba kapcsolva, mert bizony nélküle nehezen kecmeregtem volan fel. Egy kivágott rész után, hamarjában továbbvitt az út az S- jelzésen, emelkedve fölfelé lassan beérve a P + jelzéshez és fel a vadkerítéshez. Innentől hosszú monoton szintnélküli menet kezdődött végig a kerítés mellett. Vaddisznókat nem láttunk most, de csak hamara azzá váltunk. A P-hoz érve megkezdődött a folyamatos szintemelkedés Lajosházáig. A folyamatos sáremelkedéssel és a folyamatos páraemelkedéssel. Mire felértem a főúthoz, a cipőmet még láttam, hogy barna a sáros masszától, de az előttem levő hátát már igencsak keresgéltem a ködben.


Még egy kisebb emelkedő és hamarosan elérkeztünk az elágazáshoz ahol a P- on de MátraszentImrre szélén folytattuk már utunkat. Feltűnt az egyik hófolt az egyik árokban, ennek örömére az egyik mögöttem levő túrista megmártózott a hóban...


Még hátra volt egy nagyobb szintemelkedés, az pedig az ellenörzőpontig való utca volt, A levegővételt azt csillapította, hogy soban álltunk mint a pingvinek,mert az ep-sek még bent pecsételtek.


GALYATETŐ - ködös idő


Kicsi volt a tornaterem, de annál jobban lett melegem, Sokan voltunk összezsúfolva, de időben voltam így hát egy zsíros kenyeret beburkoltam. Forró teával feltankoltam és mehetett tova a ködtörés.


Meredeken felnyargalutnk a dagonyás Darázs hegyre, hogy aztán lenyargalva bőgjünk egyet a Bőgős réten. A következő útvonal mindig megterhelő, de most rátett egy lapáttal az immár híg fos állapotban levő sár és a ködös idő. Mire felértem a fenyőkig, a szél gondoskodott róla, hogy ne legyen melegem és ami még volt esőcsepp a fákon, azon bőszen öntözgetett útközbe.1 lépést előre, kettőt hátra, de hamarosan várt már a lépcső aljánál Galyatető sátra.


CSÓR HEGY-  plusz kilométerek


Meleg volt, sőt már már forróság a kint felállított sátorba, köszönhetően a gázpalackal működő hőkazánoknak. Míg bemajszoltam egy snickerst és kortyoltam párat a meleg teámból, megszemléltem hogy mindenki a közel ér hozzá, úgy párolog, mint a rajzfilmekben amikor Donald kacsának felfortt az agyvize.


Aztán ki a hidegre és a le a jeges parkolóhoz, hogy aztán kezdetét vegye a K+ az ereszkedés...ami az én és pár túrista társam esetében meneteléses emelkedés lett.


Ugyanis mi az országos kéket választottuk ami felvitt aztán le,,...aztán újra fel aztán újra le. De a gyönyörű kilátásért cserébe megérte. Felszállt a köd és ahogy megláttam völgyet új erőt és iránymutatás kaptam Istentől. Ugyanis úgy gondoltam ez a jó útirány, csodálkoztam is hogy felújították ezeket a túristautakat ilyen fajin nagy táblákkal, de a festést - helyett 3 ra nem? Isten megsegített pár turistatárssal (akik az (XL-en voltak). Ők Bevártak és segítségül közölték velem, hogy nekünk nem ezen az úton kellett volna jönni, hanem még előbb lentebb kanyarogni. Így már érhető volt, hogy miért olyan sok a szintemelkedés és már olyan kevés a dagonyázás. Jártasak voltak és tudták hol kell átvágnunk a másik jelzésre az avarban. Szinte pontossággal odaérkeztünk a Csór-hegy oldalába.


VÖRÖSMARTI FOGADÓ - lejt menet


Nem akartam sok időt eltölteni itt, sőt amennyire lehetett meg akartam húzni ezt a pár kilométert ami végig lejtett lefelé a főút elágazásáig. Meg is húztam, futottam nyargaltam, meg - meg csúsztam, de még kitartottam, hogy aztán nem sokkal a leérkezés előtt egyik lábam alól kiszaladjon a talaj és nyekkentem egyet. Pozitívumként fogtam fel, hogy eddig kibírtam és ezután sem estem el. Az elágazás után a p- jelzéssel együtt mentünk tova szintben a jeges latyakos saras masszában, míg nem elértük a fogadót.


GYÖKERES FORRÁS - igazi dagonya


huh...először húztam fel magam a túra során, de gyorsan lecsillapodtam mihelyst megláttam, hogy amit én Mátraháza felé leereszkedésnek gondoltam, az valójában egy elég erős felemelkedés.


Idegességem oka a következő volt: (Kedves Rendezők! Nem haragszom magukra, csak kérem a figyelmüket, hogy kiket állítanak jelentősségteljességű ellenőrzőpontra)


Egyik L-es túratársam megkérdezte a pecsételő diákocskától, hogy merre is kell tovább menni, mire azt válaszolta neki vissza K-on. Meg is volt lepődve, gyorsan kiigazítottam, hogy dehogyis, csak lekell fordulni itt szembe vele. Erre ő számonkérte a diákot hogy akkor miért mondta,hogy másfelé kell menni, mire a diák azt válaszolta, hogy:


- Én csak közösségi munkát végzek.


Egymásra néztünk a tura társammal, gyorsan a diák kezébe tettem itineremet és kiadtam az ukászt neki, hogy időt is írjon rá, míg újra összenéztünk túratársammal és kábé egymás gondolatába olvasva ezt láttuk: ASZTA DIPLOMATIKUS VÁLASZT ADÓ MUNKA LETOLÓS MINDENSÉGIT.  Megdöbbenésünket az is fokozta, hogy az utolsó csoki akkor fogyott el, amikor még mögöttünk is egy jó páran érkeztek, és tudomásom szerint csak előregisztrtáció folyt, tehát annyi csokinak kellett volna érkeznie.


De ha még a csokit nem is találják a pecsételők, és ha még netán az utat se tudják tovább. Legalább téves útmutatás ne adjanak! itt három sőt négy szakasz keresztezte egymást, ki tudja még hány embert küldött fel a Kékesre akinek nem kelllett volna, vagy netán vissza Galyára. Persze kellenek a diákok, legyen meg a kettes, de akkor legalább olyan helyre állítsuk be őket, ahová csak egy felé lehet menni. Kérem szépen.


Forrongásomat, az egy újabb patak és egy nagyobb híd csillapította, amihez lejutni pár csúszös köven kellett. Majd következett a nem várt emelkedő.


Fújtam egy nagyot mire felértem és újult erővel próbáltam meghúzni a P- addig amíg nem érjük el az újabb hidat. Futottam lefelé mindaddig amíg az XL balról meg nem érkeztek, mert ott egy kicsit átkellett gondolom a leereszkedést, majd érkezett az első kisebb izgalmas völgyecske, az első köteles de használhatatlan szakasszal. A híd után Massza mászás vette kezdetét függetlenül attól, hogy lejtmenetbe voltunk, de a túristaút keskeny volt és másik oldala meg meredek. Vigyázni kellett a dagonyával, amely oykor csúszós masszává vált. Hamar kiértünk így is a vadász útkereszteződéséig, ahol két hegyimentős autó is várt, előre vetítve hogy ám itt sem lesz könnyű dolgunk lefelé.


A kötél dettó használhatatlan volt, lógott a mocsokban csúszós sárral vonva be magát.  Csiszi csuszi muszi majd a Gyökeres forrás előtt arra eszméltem, hogy az előttem levők arról beszélnek, hogy milyen erősek a mentősek, mert az idős nénit hogy megemelték a mentőággyal együtt. Úgy éreztem jó erőbe vagyok, de azért annyira nem, hogy a még segítsek nekik visszamászni és felvinni az idős asszonyt(akinek kiderült hogy eltört a lába)  Valaki elszólta magát, hogy ez miatt kikéne váltani a az ep-t, mire a pontellenőr olyan mértékű haragra lobbant, hogy senki sem mert megszólalni, sőt már a társa csitotta. De igaza volt.


MÁTRAFÜRED - küldetés teljesítve


Lefelé a dagonya nem ritkult, sőt már bokán túl is ért. Újabb mentőápolókba futottunk bele, akik egy nőnek a lábát pólyázták be. Ez a Mátra egyik legszebb ösvénye, most mégis csatatér volt rá a jellemző, ettől a saras masszától. Tavaly ilyenkor futnom rohhannom kellet, most simán belefért.a gyors intenzív séta és még így is negyed órával idő előtt értem be.


Isten felvezetett engemet Magaslatomra és meg is óvott. Sőt nagy tanulság és még nagyobb tapasztalatot adott azzal, hogy ilyen nagy sár a jövőben nem lehet ellenfelem.


Folytatása Következik a Kiss Péter Emléktúra 37 km -e... ahol újra visszatérhet a sár harcra kelve, de tán segítségül érkezhet a hó....Február 13. jövök!


 

 
 
túra éve: 2015
Barangolás a Keleti-MátrábanTúra éve: 20152015.10.31 17:30:01

Barangolás a Keleti Mátrában - Õszi arany


Nem vagyok se egy csúcs se egy felsõ kategóriás túrázó, ennek ellenére nagyon jól esik, hogy emlékeznek rám az emberek: a "szalmakalaposra" aki túrabeszámolókat ír. A majd féléves gyerkõcöm nevelése és együttléte több idõt igényel számomra, mint ahogy leendõ kis feleségem is, de remélem egyszer a jövõben együtt túrázik majd a család. A szalmakalapom kicsit megrongálódott, jövõre beszerzek egy újat.


Rajt - Sír


Az út egyszerû volt, (le fõtúton és balra a S- majd a Z-jelzésen  mûúton) és CSODÁLATOS: váltakoztak a szebbnél szebb rétek, sárgába öltözött hegyoldalak, sötét fenyvesek, igazán most hiányoltam hogy nem mûködött a fényképezõm bár az is igaz hogy rengeteget elvett volna szintidõbõl. Csevice - nél pár túratársal fríssítettünk majd a rákóczi leágazás után csak hamar elértük a Sírt, amihez nem kellett teljesen felmászni, csak a kódig amelyik fára volt kitéve.


Hármashatár


Következõ szépséget az Ilonavölgyi vízesésig tartó utat Mátra teljesítménytúra profijaival tettem meg. Büszke voltam magamra hogy ezen a kis etapon bírtam velük a ritmust, A vízesés megmászásából már éreztem, hogy a Hit pajzs Nemzeti Egylet újfent kitett magáért és innentõl gyenge felkészülésemhez képest igencsak nehéz mászós szakaszok következtek.  A Markazi kapuig még jó pár  kilátás nyílt a Mátrára inenntõl viszont beértünk a csodálatos erdõbe és megkezdõdött az Õszi - Arany erdõ országos kék túrát követve. Szavakat nem találok, viszont Istennek hála bélyegzõ lenyomatos Okt pecsétet igen. Inenntõl indult a Himbi limbi rengeteg energiámat felemésztve.


Oroszlánvár


Hegyrõl le, hegyre fel. Hegyrõl le hegyre fel. Jövõre már terveztem egy Siroktól tartó Hanák Kolost, de ilyenkor mindig áttervezem Kékestetõi indulásos Mátrabércre. Oroszlánvár dombjánál tartottam elsõ hosszabb pihenõmet szemlélve a csodás kilátást.


Szederjes tetõ


Az elõbbi procedúra folytatódott, a végébe egy kis csavart belevíve: ugyanis a jel nem ott volt a Szederjes tetõ csúcsánál hanem lekellett kanyarodni róla. Sajnos jelzést nem találtam rá és a Várak a Mátrában túramozgalmat se ismerem, de Isten odarendelte azon túrázókat akik ismerik így hát csak követnem kellett õket....és utánna megint szusszanom egy nagyot.


Nemzeti emlékpark


Az országos kék jelzéssel nem volt semmi problémám. Viszont a S- jelzésnél elvesztettem a kontrolt. Talán az zavart meg többször, hogy az egész út sárgába öltözött és egybefolyt velük a jelzés, a túrista utat betakarták a falevelek? Nemt tudom mindenesetre még két kitérõ után sikeresen visszaereszkedtem az útra, viszont a hol a S+ kellett lekanyarodni, nem figyeltem(velem együtt jó pár túra társ) és sokáig jel nélkül mentünk lefelé lefelé... holtpontomból ezútta egy váratlan munkahelyi telefon rángatott ki, és idegbõl kalóriát nyerve, a jámbor tanyánál  a hosszúig tartó monoton mûút tartott....Bõszen gondoltam arra, hogy ne adjama fel, mindig többet teljesítsek egy lépéssel mint amennyit tudok. Maga az emlékpar -t mert hogy egy kis tó is volt , szép volt jó volt, de messze elmaradt az Õszi Arany csodájától.


Elágazás


P+  ilyen olyan terepen de kényelmesen lejtett lefelé, egy nagyobb csoporttal tettem meg túra ezen szakaszát.


Cél


Azt hittem, rövidebb lesz.. és 100 m szint is már kifáradva igencsak nehezen ment, annak ellenére hogy nem nyílegyenesen hegynek felfelé, hanem oldalazva körbe kellett átvergõdni rajta. A végére maradt egy kis mûút, felidézve a túra nehézségeit és szépségeit.


Megköszöntem a részvételi lehetõséget  Orbán Imre szervezõtõl a gratulációra reagálva, a többire pedig itt reagáltam frissiben.


 


Nehéz egy év volt 210 km gyûjtöttem össze, még hátravan a Rákóczi 13 km szakasza Mátraházától azzal eggyütt véve teljesíttetemm a tavalyi távot. Viszont híztam is rendesen és szintidõm is visszaesett 3,7-3,8 km/h -ra.


Alig várom már hogy gyerkõccel tudjunk együtt bevenni Mátra csúcsait.


 


 

 
 
Őszi MátraTúra éve: 20152015.10.31 16:53:39
ÕSZI MÁTRA 2015 – KÖDIDÕ

Ezúttal szalmakalapomat új rövid séróra cseréltem, táskámat szép fényvisszaverõsre, túracipõmet pedig túrabakancsra. Ahogy kicsikocsimmal a rajt felé mentem, a ködös Mátra félelmetes sötétséget, Istennek készült lágy dallamok nyomták el.

RAJT – SZALAJKAHÁZ
A túra legkönnyebbik része, egy kanyarnál kell figyelni Galyatetõnél és még egynél a mûút lekanyarodásánál a sárga sáv jelzésére. Az igazi lejtmenet a sárga keresztnél vette kezdetét, de szintemelkedés ide, szint oda, a köd kitartóan kitartott bár itt még láttam túratársakat.

BAGOLYIRTÁS
Pecsét után túrabotomat kinyitottam és felkészültem az elsõ húzósabb emelkedõre a S+ jelzésen. Már az elsõ pár méter megtétele után több volt a szintemelkedés mint eddig. A P+ sem csökkent az emeltmenet, egy kis idõ eltelte után nem tudtam eldönteni, hogy a köd lett nagyobb, vagy én lassultam le, vagy az elõttem levõk gyorsultak fel ugyanis mire szintbe értem, már csak egyedül cammogtam sokáig a Z-jelzésig. Itt is azért figyelni kellett mert az útjelzõ tábla lentebb volt mint az elágazás. Az ellenõrzõ pont vígan köszöntöttek hogy végre látnak valakit a ködbõl kilépni, én pedig vígan fogadtam el a csokikat és bemajszoltam egy kenyérlángost.

TÓT HEGYES
A túra legszebb része következett, ahogy leértünk a mûútra a Zöld sávon: A mellettünk elterülõ völgyben levõ hegyeket körbe ölelte a köd oly módon, hogy az ég és a föld szinte egybefolyt. Még nem láttam ilyet igen csak sajnáltam a fényképezõgép otthon vételét,de hálát adtam Istennek a látványért. Hasonlóképpen egy futó turista is, aki megállt lecsekkolta és „k..va jó” kifejezéssel nyugtázta.
A zöld sáv lekanyarodásra igencsak figyelni kell mert könnyen kilehet hagyni egy két ellenõrzõ pontot. Elég húzós hoszzantartó emelkedõ következett a trükkös Keresztesi nyereg útkeresztezõdése után, velünk szembe két külföldi csoporttal is egyetemben. A fenyõerdõ végénél ért véget az emelet és szép vastag meseszép bükkösben folytatódott. A Zöld háromszögnél egy magashegyi túrázó csekkolta le nekünk a pontot és következett egy újabb lejtmenet.

MÁTRAKERESZTES
Épp azt konstaláltam, hogy bár ködös volt az idõ az esõ is esett, de a talajkörülmények messze elmaradtak a téli és kiss péter emléktúra dagonyájától. A mozgó ep közölte hogy majd most kapok belõle ízelítõt. Kaptam is. Lefelé a S- jelzésen olyannyira, hogy az egyik utat ki is hagytam, bár feltûnõ volt ahogy a földön alig volt egy két lábnyomnál több. Istennek hála a jelzés visszatért és kezdetét a vette a ragadós cuppogós dagonya. Bár a jelzés sokszor nem volt egyértelmû az útkeresztezõdéseknél, de az összetapicskolt föld, megadta az útmutatást. Keresztesen leültem egy kicsit és felkészültem a hátralevõ kapaszkodásra egy alma társaságában.

FALLOSKÚT
Egyenletes tempóban egy szuszra kivántam lenyomni a a túra ezentávját, hiszen tudtam hogy a leágazás után egy igencsak tüdõszûrõs kanyarulatos emelkedõ következik a fenti mûútig. A szalagozás jó volt, a kondi is, bár nem haladtam gyorsan de legalább így nem kellett megállnom se az emelkedõn, se falloskúton, csak a kápolnánál.

BÕGÖS RÉT
Bemajszoltam az újabb emelkedõ közbe a kékkörön egy újabb kenyér lángost, ami nem hogy feltöltött de a távközepére elértem a holt pontot. Amibõl egyik túratársam rángatott ki a jelenlétével és azzal, hogy hiányolja az írásaimat. Innentõl kezdve nagyjából együtt haladtunk hol elõbb lehagyva a másikat, de csakugyan mint tavaly most is együtt fejeztük be a túrát beszélgetés közepette.
Kék kör- Mátraszentimre fõútról kék kereszt végénél pedig piros kereszt és Bõgös rét.

CÉL
Az édesre sikeredett ásványíz és egy kis csevej elég erõt adott ahhoz, hogy egybe leteperjem az ilyenkor már legnagyobb emelkedõnek titulált piros sáv jelzést. Hamarosan becsatlakozott az országos kék, majd a sárga sáv is , mire a kilátó lépcsõjét letúrtuk már a cél lépcsõjén haladtunk be a fogadóba.
Majd félórával elmaradtam a tavalyi idõhöz képest, de végül is minden távot majd egy óra alatt teljesítettem és edzés hiányom tekintetében annak is örültem hogy bebírtam idõn belül fejezni. Az idõ igazi õszies ködös volt, és ami még reggel félelmetesnek tûnt a nap végére megbarátkoztam vele…
… következik a barangolás a keleti mátrában…
 
 
Kékes 1-2-3-4xTúra éve: 20152015.07.31 10:30:04

Kékesi 2x - Igazi hegyi túra


Nem ragozom, mert nem is lehet nagyon. Ez egy igazi hegyi túra, a maga emelkedõivel és lejtõivel. Ez a kis közép táv is rendesen leizzasztott és állított kihívások elé, leginkább a som bokor utáni mászós emelkedõ. A Piros lejtõ majd a Zöld ereszkedõ pedig pont volt a választásomon.


Grat a szervezõknek, amiért ilyen emlékezetes és izgalmas mászós túrát tudnak létrehozni, mellékszolgáltatások nélkül.


 


Sok sikert mindenkinek 29-re és 30.-ra, sajnos én most nem tudok menni.


 


 

 
 
Kiss Péter Emléktúra a MátrábanTúra éve: 20152015.02.16 08:18:07

Kiss Péter Emléktúra 20


Hasonló dagonyára készültem, mint a két hét ezelõtti téli mátrán, szerencsére Isten megóvott ettõl a túra nagy részén.


Csipõs napsütötte reggelre ébredtem, bár azért messze elmaradt ez a téli reggel a gyerekkorom telétõl. Sástói parkolóban kényelmesen volt a hely, a KTE emberei jól irányitottak. Fél8 kor ott voltam, de csak 8órakor engedtek minket 20 asokat elrajtolni, eddig kényelmesen volt idõm elkészülni, toalett kávé és egyéb teendõkkel, sõt még a Rákóczi jelvényszerzõre is beneveztem. Átböngésztem Kiss Péter életrajzát és meglepõdve döbbentem le hogy alig volt idõsebb nálam.


Mátrafüred - új utakon lefelé


Míg a parkoló mögötti hosszú lépcsõsoron vonultam a tömeggel, agyban próbáltam eldönteni taktikámat az útvonalakra. Lényegében a környéken már minden túristaútvonalon jártam csak pont ezen a S+ és PO nem.  Ennek ellenére gyorsabb lassabb kocogással letudtam e szép tájat s csakhamar becsatlakoztam a p- jelzésbe, amirõl már gyerekjáték volt eljutni a buszmegig. 3 perc késésbe voltam az itinerhez képest.


 


Kékestetõ - új utakon felfelé


Most felfelé következett az új felfedezés. K+ a patak mellett vezetett felfelé s csakhamar ketté vált K3ra, amely visszavezetett a patakon át ahol már vártak a feltételes ep-sek. Kényelmesen meneteltem, a föld messze jobb volt így fagyottan kissé havasan, mint a két ezelõtti dagonyában. Azért kis lábmosás nélkül nem úsztam, mikor az út visszavezetett a patakon át. Az út lényegében a hegyoldalban vezetett fokozatosan felfelé. Igazából egy nagyobb tüdõszürõs emelkedõ a K+ beágazása elõtt volt, s ekkor már a hó is beborította a tájat. Félúton megálltam, vettem magamhoz egy szendvicset kicsit ittam. s zsebkendõ híján csere zokniban fújtam ki orromat.


Az elágazás után a k+ jelzés járhatóbb volt felfelé mint az oly sokszor emlegett két hét ezelõtti mátrahegyen, amikor itt már erõsen kerestem az egyensúlyomat a csúszósssá vált havon lefelé. 1 órán belüli szintidõvel értem el a túristaházat, így kedvesemre gondolván még arra is volt idõm hogy vegyek valami szívhez szólót neki, valentin nap alkalmából.


 


Kis kõ - "síelés"


Bár úgy gondoltam, hogy ez lesz a túra legkönyebb része, de mire leértem ez lett a 2. legnehezebb része. Szükségem volt a meleg teáraé s a zsíros kennyére is, mert már a síháznál figyelmeztették a a hosszabb távra nevezõket hogy a vihar miatt kidõlt fák áthúzták utaikat. Miénket ugyan nem, de azért a vihar itt is puszított. Addig nem is volt gond miíg az utakon keresztül vezetett az út. De mikor be az erdõbe igencsak észen kellett lenni. A hó nagyobb volt mint Kékesen , csak nem térdig ért, a havon kidõlt ágak voltak szerte széjjel, ráadásul az útvonal se volt még kijárva, viszont jó nagy keréknyomok szelték ketté a hegyoldalt.Kis híján el is vesztettem a jelzést az elágazásnél, de csakhamar megtaláltam. Egy darabig jó volt, s már kijártabb is volt a jelzés, de amikor elkezdett lejteni kénytelen voltam, oldalhelyzetbe helyezkedni, s csúszni lefefé támatsztva magamat  a botjami mint valami kezdõ síelõ. Nem volt egyszerû, de sikerült. Kis kõhöz tovább érve a Z3on pedig szinte a nagy hóval kellett küzdeni, mert szinte mindenki a lenti utat választotta.


 


Mátrafüred- változatos tájakban


Tartottam még az egy órán belüli szitnidõt, így még elrágcsáltam a csokit, beszélgettem az eps ellenõrökkel akik kint töltötték az éjszakát a túra távjairól. Ezek után igencsak változatos tájak vezették lefelé utamat a P-jelzésen.


Elõször a havas mûúton vezetett végtelen hosszáságú kilométereket megtenni. Lábaim már érezték a terhelést, igencsak fájtak ami jelzés volt számomra, hogy még egy tizest letudok túrni, és jó hogy nem a hosszabb távra neveztem be edzetlenségem híján. Utána visszavezetett az út a magas fák közé vívõsebb lejtõn lefelé, de már az avar több helyen megjelent míg nem mikor már a táj átváltott bokros gallyas labirintusba teljesen eltûnt s az úton hellyel közzel megjelnet a sár. Ezek után ritkás fák között vezetett a jelzés, tökéletes idõ lett. Mire leértem a Csepegõ forráshoz, további dózerutat már a nagyjából a sár, de még jól járható sár uralta. Aztán vissza a sûrá fák közé egy kis fenyves, majd újra lejtõs bokros domboldal vezetett lefelé a patakhoz, amelynek csobogása zene volt a füleimnek. Nyertem egy újabb húsz percet a high tech bolthoz érve.


 


Sástó - újra dagonya


MÉg pihentem egy tíz percet kis kávéval és két szendviccsel táplálékot vettem magamhoz az utolsó részre. Sokkal könnyebbre számítottam, de ez lett a túra legnehzebb része, s nem csak azért mert már teljesen kivoltam. S+ jelzés ahogy ment a mûút mellett , úgy nem csak aszint, de a sár szintje is emelkedett. Újra a két heti feeling volt soron, de akkor könnyebb dolgom volt lefelé. Így viszont felfelé lépkedve bokáig a sárban süllyedve igencska nehéz és megerõltetõ volt felfelé menetelni a magas bokrok között. De ami késik nem múlik ,s nagy erõfeszítések árán feljutottam az elágazásig s vele eggyütt a reggeli lépcsõsorig. Mire felértem a 200 lépcsõfokon már igencsak sípolva vettem a levegõt akár egy meghibásodott gõzmozdony.


 


Másfél órán belül szintidõvel visszaértem az Adrenalin park rajtához. Összességében egy jó kis túra volt, megfelelõ élelelmmel s itinerrrel ellátva, igazából bosszúságot csak az utolsó résztáv dagonyája okozott. Elégedetten tekintettem le a parkoló hegyoldaláról, s emlékeztem pár percet Kiss Péterre, még ha nem is ismertem is.

 
 
Téli MátraTúra éve: 20152015.02.04 07:15:45


TÉLI MÁTRA M – EMBER TERVEZ, IDÕ VÉGEZ


 


A tavalyi éles túraszezon óta már nagyon vártam a téli szünet végét, és az elsõ igazi megmérettetést. Igazából csak hóra számítottam, azt azonban nem tudtam mennyire lesz nehéz, mivel még ilyen körülmények között ez az elsõ havas túrázásom. Szalmakalapomat most siltes bundás sapkára váltottam, forró menteatea vatikáni kenyér, pár szendvics és némi váltóruha pihent a táskámban. Magamra dupla zoknit, túracipõmet, természetesen ruhát és a tél alatt kis zsírpárnát szereltem fel.


 


VÖRÖSMARTY FOGADÓ – DAGONYA, ÁRADÁS ÉS KITÉRÕ


 


Még csak fél8 kor értem oda, de már nem volt hely parkolásra az iskola környékén, forgalom irányító polgárõrség segített a parkolásban ami majdnem a kisvasút megállója mellett sikerült. A suliban sem volt jobb a helyzet, bár a szervezõk profin uralták a tömegkavalkádot.


 


Nem sokkal rajt után kellett szembesülnöm azzal a ténnyel már a Z+ elején Mátrafüreden, hogy itt bizony csekélnyi hó esett, és a turista vonalon nem a hó volt letaposva hanem a sár. Reméltem hogy ez feljebb megszûnik, de sajnos ez nem így volt. Z- útján felfelé cserkõbányáig sokszor az avarba könnyebb volt menni mint a lucskos sárba. Amikor felértünk a bánya fennsíkjára, kicsit biztató volt a fagyos szél és a talaj is már keményebb csúszósabb volt. De ahogy elhagytuk a bányát és elértük a kis – hidas folyást,ami most inkább nagy hidas folyamra hasonlított, szembesülnünk kellett, hogy ezt lábmosás nélkül nem ússzuk meg. Bár az elsõ kiöntést még egy kõrõl kõre lépve megúsztuk a másodikat már csak azt a követ is úgy lehetett kitapintani ha beleléptünk a vízbe. Innentõl kezdve csuromvizessé ázott a cipöm és kiszáradni sem nagyon tudott már a Z- útvonala sáros pocsolyás úton vezetett. A hó már gyarapodott így az avarba mindig könnyebb volt menni, de az út kanyarodását nem volt könnyû követni. Sajnos sokkal megeröltetõbb volt így ez a táv . Ember tervez idõ végez.


 


Sebaj mondom magamban majd Lajosházáról könnyeb lesz a Z+ on. Gondoltam is magamban, hogy végre Lajosházáról most nem kell megmásznom az oly nehéz Snégyzetet, mire egy biztonsági ember jött a tömeggel szembe, és kiáltozta hogy az S és M távnak a Nagy patak áradása miatt ki lett váltva a Lajosházai Ellenörzõ állomás, és az Snégyzetre kell áttérniük. Ember tervez, idõ végez.


 


Az erõ és idõ beosztásomat, hamart átkellett kalkulálnom mihelyst rátértem az S négyzet okozta bosszúságokra. A hó gyarapodott az emelkedõ emelkedett, de a túristaút itt is latyakos volt, s a cipõm mire kiszáradt volna kapott mindig utánpótlást. Végül is a kitérõ csak havas jeges mûútig tartott, s utána csak követni kellett a majd 3 km hosszú lejtõt, hogy aztán a Z+ba érve felmásszunk a Vörösmarty fogadóig. A kelletténél nagyobb emelkedés vezetett fel s komolyan fontolóra vettem a TH elõtt, hogy áttérek a kisebb távra.


 


PISZTRÁNGOS TÓ - A LAZÍ TÓ


 


Forró tea, cerbona, egy szendvics, vatikáni kenyér, zokni csere és egy kis idõkalkuláció adott erõt a továbbiakhoz való folytatáshoz. Negyed óra elõnyöm volt, s a pisztrángos tóig minimális szintemelkedéssel kellett csak számolnom. A hó itt már legalább 10 cmerésre gyarapodott, ennek ellenére nem tartott sokáig a száraz zokni a lábamon, mivel még voltak latyakos részek a turista útvonalon keresztül. Tíz perc elõnnyel fordultam a legkönnyebb részen tovább a pisztrángos tóig.


 


KÉKESTETÕ – FAGYHATÁR


 


Két zsíros kenyérrel tankoltam fel a túra legnehezebb részére. Már a pisztrángos tónál gondolkoztam hogy hogyan érdemes megtenni ezt távot, most Istenhez fohászkodtam, hogy sikeresen vegyem fel. Meglepõen gyorsan gyarapodott a hó vastagsága, olyannyira hogy már nem is kellett a túristajelzést követni, hiszen a a letaposott hó tökéletesen követhetõ volt. Kis lépésekben haladtam és meglepõen kevés energia kifejtéssel értem el a Sötét láp nyerge nevezetû fennsíkocskát, áttérve felfelé az országos kék turista vonalba. Az emelkedõ kitartott, vele együtt én is, a hó csakugyan így tett. Mire ezt a 200 métert is megmásztuk a hó már félméteres volt, és így már azért nehezebb volt elõre engedni a fútókat mert majd belesüppedtünk turista út szélei hóba. A cipõmet már átfûtötte lábam melege így ezzel nem volt problémám.


 


GYÖKERES FORRÁS - KÖZELEG A DAGONYA


 


Csak 4 perccel csúsztam el az idõhöz képest, így kényelmesen kortyoltam a síházban a forró teát egy vatikáni kenyér és sok turista társaságában. Úgy gondoltam hogy ha ezt a távot meghúzom, akkor jelentõs idõre nyerek szert. De hát ember tervez, idõ végez.


 


A parkoló aljáig volt a legkönyebb. Utána pedig a legnehezebb. Az út meredek lejtõn vezetett lefelé amivel még nem is lett volna gond. De a hó itt már annyira le volt taposva, hogy a nagyobb szögû lejtõkön túrabotommal is csak botorkálva tudtam lecsuszikálni. Egy idõ után meguntam a bénázást és még a P+ elején nagyobb tempóra váltottam. Az eredménye egy buhanás és egy pördülés lett amibe a legrosszab a kesztyûtelen kezeimbe hatoló hideg volt. De mire újra 600 méter közelítettük meg, a havas tájban újra megjelentek vízátfolyások és vele együtt a lábmososások is. A talaj újra sáros latyakos lett s több helyen kötelet szereltek fel a szervezõk , a könnyebb a haladás érdekében. Így volt ez a híd elõtt amelynek egyik lépcsõje, nem volt lerögzítve. Késõbb pedig a P – azon távján a hol keresztezzük az erdei utat s a levisz a Somor patak völgyébe. A turista út itt már egy az egybe , sárban vezetett és a hó vastagsága is folyamatosan veszített bõségébõl.


 


MÁTRAFÜRED – SÁRFUTÁS


 


Az eleinte lévõ lejegesedett hó, majd újra a csúszós sáros latyak csaknem húszperces késésbe vezetett. Ember tervez, idõ végez. 4 kmre volt még hátra, 35 percre. amikor a Gyökeres forrás pihenõjétõl lejöttem a turista útvonalra már éreztem, hogy nincs veszíteni valóm. Az út itt már nemcsak saras volt, hanem rendesen állt a bokáig érõ sárban. Így kértem még Istentõl egy kis tartalékerõt, s turistatársaimtól sûrû bocsánatot, s futásnak eredtem. A cipõm jól tartott, dagonya nem gátolt meg, csupán azok a szakaszok amelyek szûkebbnek bizonyoltak s a meredek oldaluk egy esetleges bukta után, szép repülést eredményezett volna a mélységbe.


 


Mikor beértem Mátrafüredre hét percem volt még elérni a sulit. A hasam már görcsölt a lábam már fájt, a sál nem is tudom milyen helyzetbe tekerödött körbe a nyakamon, úgy szedtem a levegõt mint egy tüdõbeteg. derékig saras voltam, így rongyoltam be a célba, s mutattam a telefonom lévõ stoppert, hogy épphogy megvan a 7 óra szintidõ.


 


Az gratuláció oklevél kitûzõ joghurt után majd félmeztelenre vetkõztem, s nagy nehezen találtam egy széket, amin végremegpihenhettem. Ezután mikor elindultam kicsi kocsim felé vettem észre , hogy itt már kisütött a nap, s hónak nyoma sem volt. Sikerült.


 
 
túra éve: 2014
Várak a MátrábanTúra éve: 20142014.08.29 08:48:01

 



Várak a Mátrában 44 - Sziklatúra


Nyári Szünet után


Nem mondhatnám hogy a Muzsikál az erdõ óta egy Schobert Norbi edzéstervet váltottam valóra. Valójába csak a megváltozott munkaköröm által kapott edzést szervezetem.


Mentateámhoz és szalmakalapomhoz ezúttal beszereztem egy pár százas táskát amit asszonykám felturbózott az eddig szerzett kitûzõkkel és fél kilo bundáskenyeret, amit csakugyan asszonykám készített el. Egykezes fokosomat, lecseréltem Kétkezes túrabotra, ezáltal csökkentve a testem által kifejtett erõlködést. Többször átböngéSztem a távot, hogy tökéletesen a fejembe véssem és alig kelljen az itinerrel foglalkozni.


Rajt


Pont annyi kilométert tettem meg kocsival Mátraházáig mint amennyit napközbe kell, bár gondoltam, hogy az nem lesz kevesebb mint egy óra. A túra szervezõtõl megkaptuk a kisebb nagyobb túlzással lepedõ méretû térképet és pontozó lapot, hátulján ismertetõvel és a Rákóczi letétele után indulhatott is a móka.


Muzsla tetõ – Dobogóhegy – kis bemelegítés


A S- jelzésen kezdõdött a leereszkedés a Muzsla tetõig. Eleinte parkokon keresztül hotelektõl hotelig haladtunk, majd a Hanák Kolos emlékoszlop elágazásánál (sokan össszekeverték az elsõ epvel) letértünk s egyben be a hegybe. A hegyoldalon haladtunk, majd a bokrokat felváltották a fák és a jelzést egy darabon a So is  végül is az erdõben leereszkedve elértük a Rákóczi forrást, kis idõ és egy nagyobb lejtõ után pedig a hegy másik oldalán a Muzsla tetõt.


Tovább ereszkedtünk le Mátrafüredhez az S- on, s utolsó méterein két bundáskenyeret el is majszoltam. Dobogóhegyet elõzõnap legugléztam így viszonylag egyszerûen a Béke út utáni Z- jelzésen majd a második kanyarulat után balra S háromszögön csakhamar ráleltem Dobogóhegy fájára, amin a pontok voltak. Idõm jó volt, a túra legkönnyebb távján túl voltam.


Bene – Vár- Remete-Bérc , Kékes tetõ – nagyobb bemelegítés


Visszafelé az elsõ meglepetés akkor ért amikor velem szemben legalább tíz turista jött s kereste ezt a pontot. A második pedig a zebrán való átkeléskor, amikor kis híján elütött egy szõke nõ fékezés nélkül, bõszen mutogattam utána a túrabotomat s nem sok hiányzott hogy ki is repüljön a kezembõl, bele a szélvédõjébe. A Bene Patakhoz való lefordulás elõtt egy bokorból hallottam egy sziát de nem láttam senkit, így hát köszöntem egy helót, hát ha egy nimfa és utamon szerencsével kisér.


K+ jelzésre egyszerûen ráleltem csupán tovább kell menni egyenesen a patak mellett, s egy kisebb beugró hamarosan továbbvisz a K+ jelzésen…meredeken fölfelé. Nagyrészt köveken. Figyelni kellett a Bene vár leágazására mert nem egybõl a turista útvonal mellett volt…mint ahogy a többi sem. A jelzés kaptatós volt, hamarosan egy sziklán megtalálható volt a Remete Bérc pontok, s jóval utána volt leágazás a barlang felé, amit most nem kellett teljesíteni így most ki is hagytam. A ritkás fákat felváltotta egy elõször favágók által összeeszkabált lépcsõsor, majd egy kipusztított Ménescsapási fenyves rét, s újra ez az érdekes izgalmasnak mondható egyensúly érzéket javító lépcsõzet.  Magas vastag fák között vitt tovább az emelkedés, csakhamar elérve a Jávor forrást. Torkom megérezte a majd 4 fokos vizet, s gyomrom pedig betankolt újabb két bundáskenyérrel. Még kisebb kaptatók az úton keresztül kasul, majd Kékestetõ Déli sípályája mellett csak nem a Kilátóval szemben ráleltünk pár túra társsal a Rákóczi emlékfára s annak kacifántos évszámára. A gyomrom pihenõ közben megint betankolt két bundáskennyérrel. Ekkor már tudtam, hogy végigcsinálom a túrát.


GALYATETÕ – Izzasztó


Az Északi sípálya mellett vitt kényelmesen lefelé a S- jelzés. Egy darabig el is gondolkodtam, hogy ha ez ilyen egyszerû, akkor jövõre nem is a Hanák Koloson hanem a Mátrabércen indulok. Véleményem hamarán megváltozott mihelyst az S+ elágazói utáni szakasznál jelentõsen belassultam.


Eltûnt a kényelmesen vivõs lejtõ, Helyette majdhogynem függõleges ereszkedõ lefelé kövekkel, majd sziklákkal, végül pedig fagyökerekkel nehezítve avagy könnyítve az utat, minek az alját nem is láttam. Mert tudni illik én ezekben a fagyökerekben lépkedve és túrabotomban bízva védtem meg magam, hogy síelõként végig szántsam a lejtmenetet.


Miután lekecmeregtem, az Snégyzet jelzésen vitt még dimbesen dombosan hasonló, de azért lényegesen könnyebb körülmények között, míg nem a K- jelzés átvitt a mûúton és meg kezdõdött az emelkedés vissza Galyatetõre. Az elsõ kettõ nagyobb emelkedõ után  még úgy gondoltam mehet a mátrabérc, viszont amikor már a negyedik tüdõszûrõs emelkedõt másztam meg úgy gondoltam a Hanák Kolos bõven megteszi. Hol a mûút mellett, hol az erdõségben, hol favágós munkaterület mellett vitt az út, de ebbõl csak egyszer lejtett,  a parkolóhoz mindvégig kapaszkodni kellett felfelé, ahol az egyetlen ep-biztonsági pont volt s ahol a rövid táv célja.


Mátraalmás – Galyavár- Galyatetõ avagy Galyai forduló


A bundáskenyerek továbbra is fogytak, míg beszélgettem az ep ellenõrrel aki kicsit lelket öntött belém, hogy a maradék táv is sikerüljön. Leghosszabb pihenõm után pár túratárssal folytattuk az utat fel az épülõ Galyatetõ Kilátóig, majd balra kanyarodva a három jelzéssel egyidejûleg a Muzsla részen, míg a P- el nem kanyarodott Mátraalmás felé.


Többet nem akarok írni a lejtõkrõl, mert az út szószó végig lejtett, és nem is az a baj, hogy olyan vészes volt, de lefelé az járt az eszembe, hogy ezt a távot vissza kell még másznom…Mátraalmásra az erdõbõl kijövet egy darabon a mûúton mentünk s egy szökõkútnál frissítettük magunkat. Lábamat megszellõztettem kulacsaimat utántöltöttem, s a helybéli gyerkõcökkel kicsit beszélgettem. A trükkös évszámokra nem sokkal feljebb egy utcával a harang alatt ráleltem, majd lelkiekben felkészültem a már faluból látszódó kiemelkedõ hegyre: A galyavárra.


Aki már volt a Ágasváron azt tudja mirõl beszélek. Mikor kiértem a faluból és a Pháromszögön folytattam az utat felfelé, még lelkes voltam. Ám amikor a sokadik tüdõszûrõs emelkedõ után belefordultam a hegyoldalán a csaknem függõleges végelátathatlan kapaszkodóba, majdnem akkora hátast dobtam, hogy el lehetet volna nevezni a helyet Mátranorbis-nak. Túristabotommal tapogatóztam elõre, egyik kezemmel valahogy a fákat is markolásztam, kiálló köveken lépkedtem, s eközben küzdött a fáradt szervezetem, hogy maradjon az egyensúly érzékem. Lehetetlennek tûnt, amikor felértem rá még nagyobb sziklákat kellett átmászni. Végül az emelkedõ Muzslásra váltott, s idõteltével már el is kezdett lejteni, szinte rögtön az ep pontokat jelölõ fához. Délután 2 felé járt az idõ, az égen megjelent pár felhõ. Kisebb lankák után tovább emelkedett a jelzés, visszavéve a háromjelzés találkozáshoz, s vele együtt a Galyatetõ fordítóhoz.


Nyesett vár – Sólyom Vár Elveszett várak


Visszafelé a S-on folytatódott az újbóli ereszkedés. Mögöttem beért pár túratárs, akik többször is figyelmeztettek, hogy nem jó irányba megyek. Elõször a Galyacsurgó után bukkantunk ki a mûúton, majd visszafordulva s pár dagonyán lefelé folytatva az utat, egy lakott területre értünk, ahol annyira kerestem a falu névtábláját, hogy ha nem figyelmeztetnek, újfent nem fordulok tovább a jelzésen lefelé.


Négyen voltunk, s akármennyire is figyeltünk az erdõben, nem vettük észre a Nyesett várra levõ Sárga szalag behívóját. Erre akkor döbbentünk rá, amikor újfent leértünk a mûútra, s  a jelzéssel együtt továbbvitt balra, majd újból lefelé, leginkább hegyoldalon, völgyeken. A Sólyom vár már nem fogott így ki velünk, mert szerencsére idõben észrevettük a szalagot…de csak egyet. így tanácstalanul baktattunk a lekaszált földút részen amely háromfelé ágazott. Megosztottuk magunk az utat, de ennek ellenére negyedikõnk talált rá a következõ szalagra, s az epre. Sikeresen megtalálva a Nyesett vári pontokat is. Ekkor éreztem elõször, hogy értem sokan miért járnak csoportban.


Lajosháza – csihuhu


Majd a csoportban való túra rossz oldalára is fény derült. Mikor tovább ereszkedtünk a sûrû erdõzetben, csakhamar, vasúti sín szelte ketté utunk. Valahogy úgy éreztük, hogy könnyebb ez az út mint az erdõbe visszavívõ S négyzet s ezen folytattuk a zakatolást.


Folytatták…Nem bírtam tartani a tempót, s kavicsos sínnel nagyon nehezen küzdtem meg. Minden egyes forduló hosszúnak tûnt,  s nagyon nehezen akart véget érni. Annyira elfáradtam, hogy már egy idõsebb nõ is lehagyott.


Megérkezve Lajosházára, leültem a padra s próbáltam összeszedni magam. Sok emelkedõn vagyok túl de a hátralevõ négy kilométer is masszív tüdõszûrõs domborulat s most már fájt mindenem. Anno a Mátra decathlonon 15 km után nehéz, hát még most 40 km után.


Mátraháza – Kifogyva


Nem akarom ragozni az utat, mert még most se tudom, hogyan csináltam végig. Sokszor megkellett állnom, ritkán haladtam 5 percnél tovább felfelé, ráadásként az út felére kifogytam mindennemû élelembõl és italból. Cukrom kezdett leesni a vérnyomásommal együtt agyam zsibbadt, s ráadásként már az ég is befelhõsödött, s az este is közeledett. Sokszor éreztem,hogy jó lenne kicsit aludni, de tudtam hogy nem kicsi lenne belõle. A jelzés egyszer eltûnt, egyszer elõbukkant valszeg ekkor kerültem ki véletlenül a forrást amire mindennél jobban vágytam annyira kivoltam már merülve. Mikor pár kerékpáros jött velem szembe s a közelben zúgó motorhangját hallottam, már tudtam hogy nem lehetek messze, s amikor már a házakat is láttam a parkolóban, az utolsó emelkedõt hipp hopp leküzdöttem.


Megkaptam a célban való bélyeget s gratulációt, bár nagy hiányérzetem volt a megnem talált pontok miatt…de sikerült… sikerültJ


 


 



 

 
 
Muzsikál az erdőTúra éve: 20142014.07.20 09:54:37

MÁTRAKERESZTES 25 – Erre csörög a dió


Jóval késõbb értem Hugomért Rózsaszentmártonba mint akartam, így a 21 es fõúton kicsit tempósabbra vettük a figurát kicsi kocsimmal. Pásztón még tévelyegtünk kicsit, mire megtaláltuk a leágazást Hasznos Keresztes felé, de ott már könnyen rátaláltunk a patak melletti parkolóra, s a rajtra. A Zöld Sas büfé csekkolása elõtt még egy kis keserû feketét bevágtunk, 7:51 es idõvel pedig elindultunk a mûúton felfelé.


FALLOSKÚT – szintbejutás


Egyébként ezt a hétvégét is valami lakásfelújítással töltöttem volna, pedig nem is ez a szakmám és nem is vagyok topmester de valahogy mindig odakeveredek, és mint most is sikerült ugyanis másnap csaknem úsztam megJ De ezt a túrát semmiképp sem akartam kihagyni, hisz tavaly elõször vettem részt rajta és belopta a szívem közé magát. Bár meg kell jegyeznem, sajnálom, hogy Zoltán – Forrásra nem kaptak engedélyt a szervezõk.


Visszatérve utunkhoz.  A mûútról a szalagozás hamarosan elvitt jobbra( még szerencse hiszen az S+ kilométereket kanyarog mire eléri Falloskutat) minket pedig a filmvilágába. A szuperhõsös filmek eszmecseréje után átadtam Hugomnak egykezes fokosomat(feljegyzés: hugom elõször rázta ki cipõjéból a kavicsot), mert balra fölfelé kissé nagyobb emelkedõn haladtunk, mint amire tavalyról emlékeztem. Túratársam talán azért jött velem, mert többször hangoztattam, hogy igazi emelkedõ valójában majd a Vöröskõi kilátó felé lesz, de elfeledkeztem róla, hogy elõtte ahhoz szint be is kell jutni. Napsütötte földes kavicsos úton baktattunk fölfelé, fák csak a hegyoldal végén árnyékoltak be minket… Nem sok ideig hiszen hamarosan kiértünk vissza a mûútra, onnan pedig kisvártatva elérve buszmeg EP-t, lélegzésünket stabilizálva. Feljegyzés: Hugom ekkor vette le másodjára a cipõjét kirázni a köveket, én pedig közbe csócsáltam az ep-s csokit.


VÖRÖSKÖI KILÁTÓ – emelkedõk


Majd félórás részidõ teljesítése után balra kanyarodtunk, kisvártatva pedig a Z- jelzésbe. Utunk bevitt minket a fák közé, s kényelmes lejtésbe váltott. Hamarosan azonban kibukkantunk a fák közül és egy szakadékféleség mellett haladtunk el. Feljegyzés: megtörtén a harmadik cipõrázás. Mire leértünk a patakvölgyébe és újra vissza be a fák közé, még két feljegyzés is megtörtént s ekkor már sejtettem, hogy Hugom Guinnesz rekordot dönt a teljesítménytúrák cipõkirázásában. Mire a Csörgõ patakot elértük szó se róla újra csörgött a cipõje is. A csörgõ patak kellemesen csörgött, bár testvérem szerint mindegyik így zuhog.  A vándor forráshoz érve újra töltöttem egyik fél literes menteámat forrásvízzel és falatoztunk egy szendvicset, felkészítve társamat az elágazásig levõ emelkedõre. A Z-,P- útja nem olyan nehéz, még akkor sem ha felfelé kénytelen voltam egy ent méretû fát felkapni amivel könnyebb volt felkapaszkodni azon az emelkedõn, amely egyik leágazása Ágasvárhoz, másik pedig a Csörgõ Patak völgyéhez visz. A trükkje csak annyi, hogy ha elég lendületet vesz az ember a forrástól, szinte egy szuszra fent van az elágazásnál, hisz az út nem visz fel nyílegyenesen tovább. Ennek örömére el is könyvelhettünk fent egy újabb feljegyzést. A nagy ent botot olykor mankóként használva, robogtam le vele a znégyzet jelzésen, a túra legszebb részéhez a Csörgõ patak völgyéhez. Talán ez a rész miatt kedvencem ez a túra hisz ilyenkor olyan vadregényes kissé dzsungeles az út, hozzáteszem, nem olyan rémisztõ mint a Vidróczki 18ban amikor a patak minden ágazásának megáradása valóságos pataklabirintust formál a környékbõl.  Szerencsére most nem volt oly esõzések, és mire áthaladtunk rajta, már a Z+ jelzésen eldobva nagy botomat két kisebb botra váltottam… feljegyzés, feljegyzés, feljegyzéééssss…


Sokkal könnyebb volt két bottal ritmikusabban haladni, mint az egykezessel. Bár nem volt jelentõs emelkedõ ami felvitt a Mátraszentistvánig vezetõ útra, de egyszerûen sokkal könnyebb tudtam beosztani mind az erõmet és tüdõmet. Elhatároztam e pillanatban hogy a következõ túrára beszerzek  egy két kezes állítható túra botot. Hugom persze ennyire nem élvezte, hisz még az elején azt ígértem neki, hogy a Vöröskõ felé lesz az igazi emelkedõ és már ki tudja hányadikat másztuk meg. De ami késik nem múlik alapon, Mátraszentistvánon végig haladva, majd balra fordulva temetõhöz, egy kis emelkedõ után közölték az epsek hogy fent vár minket a kód a kilátónál…Nem fecsérlek rá sok idõt mert eddig is egy csomószor emlegettem, ennek ellenére ripsz ropsz fent voltunk. Hugom felfutott (ennyire feltötte a sok cipõ vételJ nekem pedig a kétkezes támasztékommal sokkal könnyebb volt. A kódnál épp csak egy kis kávészünetet tartottunk és hasonló lendülettel már lent is voltunk, ahol megkaptuk a pecsétet vele együtt édes süteményekkel telítõdtünk.


ÁGASVÁR – azismert összekötõ


Gyors számolást folytattam le, hogy hol tarthatok tavalyhoz képest, s mire a végére értem már a temetõ oldalán bandukoltunk S + jelzésen, amely elvezetett a K- jelzésig onnan pedig Ágasvárig. Sokat már nem tudok errõl az útvonalról írni, hiszen már nem is tudom hanyadjára járok itt ezévben, szinte minden teljesítménytúrán jelen van ez az összekötõ.  Szerencsére Ágasvárhoz nem volt kötelezõ felmenni így most ki is hagytuk a Kháromszög jelzést, elég volt a K- menni menni…feljegyezniJ


Zöld Sas – a cél


Majd 4 órás részidõvel csekkoltunk a turistaháznál és ezúttal nem a Z- jelzésen tova hanem, a P- jelzésen lefelé folytattuk utunkat, nagy bánatomra Zoltán – forrás kikerülésével. Amilyen gyorsan elértük a P+ jelzést, olyan gyorsan már túl is voltunk rajta, hugom fiatalos lendülete eszméletlenül gyors lett ezen a csöppet sem könnyû lejtõn (gondoltam magamba nekem is többször kéne cipõt rázni). A p- jelzés pedig már kényelmes levezetése volt  a túrának, ezért még egy kis akadályt állítottunk magunk elé: nem a hidon hanem a patak medrében keltünk csúsztunk át Mátrakeresztesen. Végül is majd öt és fél órás idõ elteltével megtömtük a pucrunkat, és még hazafelé egy kis vb-t is elemeztünk az egyik lottozóban.


Több feljegyzés már nem történt. Viszont megjegyezni valóm akadt:Teljesítménytúra mozgalom bronzfokozata teljesítve, viszont az ezüsthöz kell kétkezes túrabot és egy bicikli hogy elkezdjem felkészülési edzésemet a Várak a Mátrában 44re…


 
 
Patai MátraTúra éve: 20142014.07.20 09:47:03

Patai Mátra 18 – Dombok felett


A hosszabb távot megint kénytelen voltam eltörölni, hiszen megint csak segédmunkás talicskázással hangoltam hétvégére, amit 18 kmre elegendõnek gondoltam. Az is volt.


A rajtot könnyen megtaláltam, parkolóhelyet már annál nehezebben. Nem hiába hiszen a túrázok nagyrésze már kora reggel indult, mint késõbb megtudtam csak az 50kmsen százan neveztek.


KECSKE KÕ – Szokásos kerülõ


Fokosom és Szalmakalapom, elnyûhetetlen mentateámmal és éjszakai túrán bejáratott edzõcipõmmel 7:51 kor vágtam neki az útnak.  Elõször a coop abc nél fordultam le, de érzékeimre hagyatkozva visszafordultam a fõútra és felfelé menet hamarosan ráleltem a Patai Abc-re. Ahogy ráfordultam az Ady Endre utcára, homlokegyenest máshonnan talán Pata másik oldaláról csatlakozott be egy pár, a nõszemély intenzíven magyarázva a párjának, hogy merre is kell menniük.


Elhatároztam magamba, hogy nem követem õket. Stim.Sgörbület jelzésen lefelé haladtam. Stim. Befordultam a Klapka utcába. Stim. Pár elém keveredett, át a gázlón én szintúgy. Stim. A pár egybõl lekanyarodott balra, én szintúgy. Stim. Enyhe emelkedõn balra fordultunk, bár szalag nem volt. Stim. Emelkedõsmentes úton haladunk, de eszembe jutott amerre követtem õket, sem volt szalagjelzés. Stim. Távolodtunk a kecske kõtõl, egyre jobban. Stim. A magasfeszültségnél nem volt lekanyarodás. Stim. Rossz helyen kanyarodtam le és csak követtem õket. Stim.


Ez volt a szokásos kerülõ utam, ismeretlen terepen. Szerencsére az út mellett egyszer mégiscsak letért jobbra, és még szalag is volt, bár a szembejövõk tájékoztattak róla, hogy rossz helyen kanyarodtunk le de erre is feljutunk Kecske Kõre. Kis emelkedõ elkanyarodott balra, majd összetalálkoztam azzal az úttal amerre jönni kellett volna, és közös folytatásban egy szikár bokros, fakivágott  emelkedõn haladtam felfelé, folyamatosan kanyarodva jobb oldali irányba. Bár nemrég múlt el reggel 8 óra, ennek ellenére az  egyik nõnek már igen melege volt, és már sportmelltartóba jött velem szembe párjával az 1. eptõl. Kisvártatva elértem a mûutat, átkecmeredtem rajta, és az út végén már várt  idõs ep házastárs, pecsételésre kiéhezvénJ


 


Várhegy – Függõlegesen a földdel


Szerencsémre én jobban jártam mint azok akik a bokrokon keresztül nyílegyenest lõtték be a Kecske követ, bár így is vesztettem kis idõt amit kellemes kis kocogással pótoltam és egy engemet valakivel összetévesztõ leányzónak való segítséggel értem be visszatérvén Patára. A fõ úton kényelmes sétára váltottam, hasonlóan sokan másokhoz, majd a Vári úton elfordulva a pincék között kacsázva, hamarosan ráleltem K visszakanyarodott jel folytatására, ami kishíján függõlegesen felfelé vezetett. A meleg ennek ellenére jobban megviselt, bár figyelnem is kellet a csuszikálással, mert a gazzal benõtt korlát nem sokat segített. Majd egy órás idõvel csekkoltam le a várhegyet, pihentetõül kortyolva mentateámból.


Diós – kút – hol van már a hegy?


Átmentem a susnyáson majd követve a 18as szalagozást, elrobotoltam  a szõlõtábla kerítése mellett minden oldalán és gyalogoltam gyalogoltam… a Nap egyre jobban sütött, ha tojást tettem volna a fejemre tán már rántotta is lett volna belõle, amikor végre elértem az erdõbe. Kisvártatva rögtön két megijedt lány fogadott, egy lezárt sorompónál álldogálva, ahová a Sikoly álarc volt felfestve, azzal a felirattal, hogy idegeneknek tilos a belépés!...huh de megijedtem! Mondtam nekik nyugodtan kövessék a szalagot, valószínûleg vadász terület, de most a túrázók kaptak rá engedélyt(legalábbis reméltem) Kisebb szintkülönbség volt, de még mindig nem volt az az igazi teljesítménytúra, és pechemre rövidesen a szalag is kivezetett az erdõbõl, vissza a forró tõkék közötti pusztaságra…majd a még forróbb aszfaltra jobbra kanyarodván. Az út lejtett lefelé, így hát újra kocogásra váltottam, mire csodák csodájára már el is értem Diós – kutat.


HAVAS – az igazi kihívás


Volt ott Dínom Dánom sütemény, víz ,gyümölcs, cseresznye mi szem szájnak ingere. Ezek bevételezése után még egy keserû hozott kávét is benyomtam és tova vettem magamat balra a szalagozáson…hegyek között dombok között zakatol a vonat, de itt csak dombok voltak, vonat helyett pedig én és még pár turista. Aztán végre egyszercsak az út ketté vált, a 18 S+ jelzésen folytatván pedig emelkedõre. Sõt hegyi emelkedõre. Magas fákkal! Ipiájé végre, örömködtem és nagy lendületten nyargaltam felfelé, elõzve pár társat, bár elõször a hármas útkeresztezõdésnél nem volt könnyû rálelni a jelzésre, de utána mentem mint a meszes… míg nem az emelkedõ keményebbre kanyargósabbra és ritkuló fákra váltott megpihentem egy árnyék alatt kortyolva pár deci menteát.  Felfelé menet leelõztem egy idõsebb asszonyt, és egy 35 ös távról csatlakozott srácot, bár hozzáteszem itt már igencsak sûrûn vettem a levegõt, s a fák is inkább bokrokra váltottak újfent kitéve a nap hõsugarának, pólómat pedig jelentõs izzadságnak. 10:40 idõvel köszöntem be a csúcsra elfogyasztva két hozott brassóis kenyeret és még egy kis kávét.


Cél – Futás, taccs és meleg


Míg ettem beért a srác és az asszony is, miután az idõsnõt visszaelõztem, még követtem egy darabig lefelé a srácot aztán egy cipõcserénél beelõztem és kocogásra váltván immár új erõre keltve, tán mert újra erdõben folytatódott az út valóságosan száguldottam lefelé…mindaddig amíg egyik lábam át akarta lépni a másiktól pár lépésnyire álló ágat, de az a láb nem számolt a földbõl kiálló kis kõvel, és így sikeresen összegabalyodva a fa túloldalán értem földet térdemmel és derekammal fékelve…szó se róla kényelmesen gyalogosan folytattam ezek után túra hátralevõ részét, hamarosan leérve a völgybe az újfent napsütésbe, a tehéntáncon áttáncolva…legalábbis már a fejem táncolt ettõl a szikrázó napsütéstõl. Közben sokan beértek, 50sek is (mikor indulhattak?) de én is sok mindenkit beértem. Például egy szõke és vörös kisasszonyt sportos ruhában…bár õket azért értem be mert a várhegyrõl visszaindultak Patára, így hát miután felvilágosítottam õket, hogy ha erre mennek akkor havast odavissza mászniuk kéne,  visszafelé folytatták velem az utat, míg nem találtak egy hasonló meredekséget lejtõ kapaszkodót felfelé a Várhegyhez, én pedig vissza a rajthoz átkeresztezve pár forró utcát és a lakodalamat hátulról bekerítvén.


Délelõtt hét perccel értem be, elfáradva nem voltam ,inkább leizzadva, és a virsli után még a palóc fesztiválon egy órácskát is még volt erõm eltölteni sétával. Kellemes túra volt, bár a napot szívesen lelõttem volna.


 
 
Mátrai Csillagok éjszakai teljesítménytúra 40/25/15Túra éve: 20142014.06.16 13:41:23

MÁTRAI CSILLAGOK 25 – Napnyugtától napkeltéig


Családi Bemelegítés Családi túrára


Éjszaka. Egyetlen éjjeli túrám volt, még ötödikes lehettem a Tardosi táborban. 3 csoportokban voltunk és a fél suli eltévedt, köszönhetõen annak hogy a nyolcadikosok a wc szalagozást másik ágra akasztották így jöttek utánunk a tanárunk.


Most eredetileg a 15ön szerettem volna indulni,mégpedig azért mert megint csak a hétköznapok vihara sodorta edzettségemet és a sötétre se tudtam hogyan reagálni. De túra társaim visszamondták, helyette viszont szóltak hugomék, hogy indulnak a 25 ön. Rövidebb hosszabb töprengés után Szõke Gyuri bácsinál áthelyeztettem magam, mondván hogy csak hozzászokik a szemem a sötétséghez és a szintemelkedés se tûnik vészesnek, meghát szereztem végre tartós edzõcipõt.


A túra elõtti napom anyós-após jelölt meglátogatott 2 sógival együtt és délelõtt házas teendõket végeztünk, tetõzéssel és egyebekkel. Aztán sziesztáztunk délután 4kor felküldtek pihenni egyet túra elõtt. Igazgatott voltam így nem igazán aludtam.


Mikor már Gyöngyösre a buszmeg elõtt jóval leparkoltam, hugomék már sorban álltak. Elsõre eltévesztettem a kolpingot a mûv. házzal,de a sorról hamar felismertem az épületet. Szerencsére nem sokáig kellett sorba állnunk, mert mi 25 ön rajtoltunk és a 15nél álltak sorba rajtolásra. 19:49 kor indultunk Hugom, Peti a barátja, Doni az unokatesója és én a bátyójaJ


SZENT ANNA KÁPOLNA – A túra legkönnyebb távja


Mielõtt még kiértünk Gyöngyösbõl, Hugiék beugortak energiaitalért és sörért. Én nem díjazom az energia löttyöt fõleg hogy édes, de most hogy megjelent a mojitos, próba szerencse elvén 2 dobozzal bepakoltam fokosom és szalmakalapom mellé. Biztos ami biztos, vittem sima mentateát is.


Aztán a temetõ elõtt lefordultunk a S- jelzésre, sokáig haladva a széles földúton, pár poénnal derülve még a szinte viszszintes alföldi  tájat. Jókat röhögcséltünk, s még vizeletet is ürítettünk mielõtt kezdetét vette volna a komoly emelkedõ.


Igazából ettõl féltem eleinte legjobban. Még meleg volt, az út egyre meredekebb, domboldalon vezetett és még tömeg is volt. Ahogy vezettem a sort elõl úgy éreztem, hogy merülünk egyre jobban, bár szerény véleményem szerint ez 35 fokba egy mátravasút túrán sokkal nehezebb. Mire felértünk Cseplye tetõre a nap már elkezdett lenyugodni, Doni pedig fényképezni. És amikor a Sárhegyi adót is felértük, már éhesek is lettünk. Peti aki már eddig bevágott 2 sört most pár rántott hússal puhította fel. Az adónál jobbra fordultunk, arra vitt tova a jelzés lefelé a Szent – Anna kápolna felé. Miközben az út lejtett, a sötétség közeledett olyannyira, hogy már Doni fel is vette fejlámpáját és Peti is bekapcsolta. Én úgy voltam vele, megszokja a szemem sötétséget, de szembesülnöm kellett vele, hogy megszokja, de a terepviszonyokat nem érzékeli. És még közel sem volt éj sötét! Szerencsémre a héten váltottam le okostelefonomat egy butábbra, ami szerencsére annyira okos volt, hogy ledes lámpa volt rajta, pont annyira megvilágítva az elõttem levõ lépéseket, hogy orra ne bukjak. Eközben társaságunk eszmecserét folytatott Hugomék kapcsolatáról és a túra felszerelésekrõl. Ilyen témák között értük el Szent – Anna kápolnát, amely már világított a lámpáktól. Az éj leszállt.


KOZY KILÁTÓ – kaland és szórakozás


A tó mögött jobbra, széles földúton vitt tovább minket a jelzés, aminek már csak annyi bökkenõje volt, hogy hirtelen érzékeltük  a lámpásainkkal a közeledõ pocsolyákat. Ennek ellenére elég hamar elértük a Pipishegyi repülõteret ahol mindenki lefordult jobbra, mondván hogy ott folytatódik az út. Hogy ott folytatódott e  azt nem tudom, mert én amikor tavalyi mátravasúton voltam átvágtam a repülõtéren és egy széles úton elértem újra a jelzést, pár eltévedt emberrel és Peti barátunk is azt javasolta, arra rövidebb és könnyebb, ráadásként õ Még a Mátrafüredi erdészetibe jár így hát gondolkodás nélkül beleegyeztem javaslatába. Caplattunk a beleharapott sajtszínû holdfényében, és közben horror filmekrõl folytattunk eszmecserét. Voltak túrázók akik követtek minket, egy darabig, de mikor elhagytuk a hangárt is és bevetettük magunkat, a fejünkig érõ fûbe visszafordultak. Én nem erre a lejáróra gondoltam, de most már ezt is tudom, bár nem biztos hogy hasznosítom, mert jóval szinte a domboldal szélén fordultunk vissza az erdõbe, ami olyan meredek volt, hogy szinte visszacsúsztunk a turista útra…na jó a többi ek csúsztak én meg bénáztam mint egy vén bakkecske.  Idõt nem nyertünk, csak távot mert Doni ismerõsei épp ott értek minket ahol a jelzésnél elváltunk tõlük. A vadkerítés mellett már sikongattak a kislányok, de minket nem zavartak a vadállatok, tempósan elértük Mátrafüred határát, átkelve az úton belemenve a Z+ jelzésbe, hamarosan megérkeztünk a Kozmáry kilátó lépcsõsorához…Mint ahogy eddig itt is tele volt túristákkal a hely, csak a 15sek miatt teljesen feltorlódtunk. Míg 5-10 perc alatt megtörtént a csekkolás, egy bácsi szórakoztatott mindenkit a lépcsõ tetején tiszta showder klub feelingben.


SÁSTÓ ÉTTEREM – békakuruty és ACDC


Most már korom sötét volt mikor a Kozmáry alatt lekanyarodtunk a S háromszög jelzésére. A turista társak eltûntek csak mi voltunk, idõnként egy két futó haladt el mellettünk. Hiába Doni fejlámpája és Peti kézi lámpája szükség volt a telefonomra ahogy az út egyre emelkedett. Út elágazásoknál folyamatosan jobbra tartottunk bár a tábla jelzést nem jelölte de mivel ismerem az utat erre határozottan vezettem csapatomat.  Egy nagyobb emelkedõ után, ahonnan már láttuk a Sástói kilátó fénypompáját és a 40sek által teljesítendõ Kékestetõt pihentünk egyet.  Éreztem, hogy kezdünk fáradni. Éreztem, hogy sokkalta nehezebb így sötétségben közlekedni, hisz a táj más sötétben, a térlátás jelentõsen szûkült. De még bíztam benne, hogy jóval meglesz a szintidõ és csapatomat egy két poénnal felrázva, folytattuk utunkat, eleinte még az erdõben, majd szemben folytatva a betonúton, elérve Országunk legmagasabb tavát.


Gyönyörû volt. Végre elkészült. Nagyon szép és romantikus is lehetett volna…ha a békakuruttyolás nem versengett volna az egyik helyi szórakozóbár zeneládájával. A szép térköves út belevitt a Sástó étterembe, ahol majd 4 órás részidõvel pecsételtünk, s vagy három zsíros kenyérrel telítõdtünk. Mialatt a rétre kanyarodva elhagytuk Sástó tavát, úgy halkult a békazene vs. Acdc versengése.


LAJOSHÁZA – lefelé a sötétségbe


Bár sokszor jártam erre, de nehezen ismertem fel a Sháromszög jelzés útvonalát. Talán csak az ösztönöm vitt a széles úton. Ami még egy picit emelkedett és patakot elérve ketté vált Farkas kúthoz. Után töltöttük kulacsainkat, majd egybõl az elágazásnál áttérünk a S0 bekötõ útra a Snégyzet felé vezetõ útra. Idõközben Donival elõl vittük a frontot, hugomék pedig kissé hátunk mögött baktattak. Inenntõl kezdve kábé max 5 percenként mindig hátranéztem, figyeltem rájuk és szóltam valami frappánsat vagy valami hülyeséget. És akkor elértük a lejtést. Ez volt a második rész amit ismertem és tartottam tõle, hisz ez kõkeményen lefelé vitt minket a Rákospatakhoz, Lajosházához. Doni kisséb elõrébb ment, én mögötte, hugomék pedig egy lámpával még jobban mögöttünk lejtettek.  Felfelé is hosszúnak tûnt ez az út, de ily sötétségbe lefelé se volt rövidebb, mivel nem igazán tudtam elõre gondolkodni 3 lépésnél tovább. Ennek ellenére új cipellõm jól bírta a strapát, egyszer csúsztam csak meg vele. Sziklás, földes , leveles úton végül elértük a patakot, átkelve a hídon, elkanyarodva balra, majd jobbra a fenyõnél már vártak az EP-sek. Pecsét után bekaptunk kis nasit és egy szõlõcukrot és go tovább… az ismeretlenbe, mert még életembe nem jártam erre.


Haluskás – az ismeretlen


Éreztem, hogy már nem csak fáradok, de álmosodok is, szintúgy a többiek, Csendben trappoltunk tovább, vissza a hídon, balra fordulva az S háromszögön. Elöl Donival megosztottuk a munkát, õ figyelte az út egyik oldalát én pedig a másikat, hisz az utunk tovább szalagozáson vezetett, de hogy melyik oldalon azt nem tudtuk. A Lajosháza felé tartó vasútvonalat legalább háromszor kereszteztük mire végképp szétvált ráleltünk a szalagozásra, ami valójában az S háromszög jelzés folytatása volt…nem is tudom miért kellett szalagozás hisz a szalagon lévõ fán lehetett látni a jelzést. A táj amiben haladtunk kicsit dzsungeles körülményekre hasonlított annyi kivétellel, hogy mély csend volt. A fû derékig érõ volt olykor és a fák se nõttek oly magasra, idõnként a hold sajtsárga színe megvilágítva az utat. Végül az elágazásnál találkoztunk egy emberkével, aki napközben itt szokott biciklizni de most nem igazán tudja merre vezet az út…A z- kerestük és végül jobbra fordultunk.  A túristával most elõl mentünk, hátul Doniék. Közben legalább felkészülhettem arra hogy mit kell keresnünk, mert a Haluskáshoz vezetõ út, a Gyöngyössolymosi rettenetesen mély kõbánya mellett vezettett. Amikor kiértünk az erdõbõl a újból a holdfénybe,  szinte kikerülni se tudtuk volna, hiszen az út mentén szalagozással volt elkerítve a szakadék. Végig ezen vezetett utunk, miközben a turista, aki már ma a 15 távot teljesítette lobbiból úgy gondolta megcsinálja a 25 ist, elmesélte hogy milyen munkák szoktak folyni ebben a bányában. Mikor már kimerítettük a témát és mást beértünk leszakadtam tõle visszatérve túracsoportomhoz. A szakadék egyik oldalán végigmenve tovább a földúton, keresztbe állt egy kocsi lámpával: a haluskás ep. Éjjel fél 2 volt már.


Gyöngyössolymos - vaktában


Csekkolás után nem ideig folytattuk utunkat e széles földúton, mert a szalagozás bevitt minket egybõl jobbra szinte a Z+ jelzésbe, egyenesen be az erdõbe egy kisebb hegyecskére. Újra felvettük a páros baktatást elõl és hátul tartva a frontot, bár már nem igazán tudom, hogy mi mentünk túl gyorsan vagy hugomék kicsit lassabban de mire felértünk a hegyecskére kissé szétszakadtunk. Itt megpillantottuk csendes Gyöngyössolymos faluját, ahová újra a holdvilágította domboldalon ereszkedtünk le. Hugom frappánsan megjegyezte idõközben, hogy mikor jöttünk ennyit felfelé, hogy ennyi lejtõ van, amit engemet is elgondolkadtatott, mert ugyebár Sárhegy tetejérõl már lejöttünk még az elején.. Gyöngyössolymosra érkezvén nem tudtuk melyik utcára forduljunk, sõt itt még szalag se volt. Éjsötét ide vagy oda, nagyon hiányoltam a szöveges itíner leírást, nem volt egyértelmû hogy érjük el a mûvelõdési házat,nekünk akik nem jártasok Solymoson sõt még a pincés malmot se találtuk. Szerencsénkre a többi turista sem volt tisztába vele, így hát annyian másfelé fordultunk amennyien baktattunk. Nem is tudom, hogyan de szerencsére az elsõ útról visszafordultunk és a lentebbin folytattuk, ami haleluja pont belevitt az útkeresztezõdésbe, ahol a túloldalán vártak minket az ep-sek. Nyugtáztam hogy már alig van hátra 5 km amikor Doni felvilágosított, hogy ez valójában nem 25 hanem 28,1 km…meglepõdtem, és már értettem, hogy a lábaimba miért kezdem egyre erõsebben érezni a fájdalmat. A mûv ház baloldalán folytattuk utunk,  hamarosan kiérve Solymosból, kezdetét véve, Bába kõ felé.


Bába kõ – csendesen szõlõsben és erdõsben


Véget nem akart érni a sötét és most már unalmas baktatás. Annál jobban éreztük lábainkat uraló fájdalmat. A mûútról szalagozás vitt tovább balra a szõlõ ültetvények közé. Fáradtunk és az alföldi táj szintemelkedés hiányában már álmosított is. Hugomék beértek minket, s most már egyben meneteltünk, nem sokára jobbra fordulva be az erdõbe, a szalagozást követve, elérve az ep-t. A leágást fáklya kivilágításokban tettük meg, Bába kõ kis bungalójához, ami olyan jó kis meghitt volt.


A cél-fájdalmak közepette


Visszakanyarodtunk a szalagozásra, ami gyorsan kivitt minket a betonos kerékpárútra, egyenesen Gyöngyös felé. Én már Doktor Houseson lépkedtem, de túracsaládtársak se éreztek mást a lábukban, mint fájdalmat. Bár meg kell jegyeznem ez a túra a sarkamat és a térdemet viselte meg rettenetesen, semmi másom nem fájt, de az nagyon. Kínonunkban Hugom kitalálta hogy lefuthatnánk a maradék távot, s el is indult. Kisvártatva követtem, és díjaztam az ötletét, mert valahogy így már nem éreztem a szétszakadó lábamat. A KRf buszmegnél várt meg, mi pedig Donit aki ugyancsak kocogott utánunk, Peti pedig még hátul maradt, de még a Spar elõtt gond nélkül beért minket. visszatekintettünk a sárhegyre felvezetõ utunkon, és már azon voltunk,hogy már csak érjünk célba. Idõbe. Ami sikerült, biztos voltam benne hogy fog, de nem gondoltam hogy 22 percen fog múlni. Átvéve a kitûzõnket és okleveleinket, nyugtáztam, hogy amilyen könnyû túrázásra számítottam, legalább olyan nehéz volt, legfõképp azért mert még 7 és fél óráig egyiksem tartott…és még el kellett baktatnunk a buszmeg elõtti parkolóba, s ráadásul kicsi kocsimat is be kellett tolni. Mire hazavittem õket már pitymallott, mire hazaértem a nap már felkelt.


Összeségében jó túra volt, de túlságosan egyszerû ítinerrel.  A lábam bár kegyetlenül fájt hajnali fél 6kor lefekvésnél is, de mire délbe felébredtem enyhült, s mire este lett már el is múlt. Ehhez is megedzõttem. Még egy 20as túra és bepróbálok egy harmincon túlit.


 
 
VidróczkiTúra éve: 20142014.05.27 12:33:25

VIDRÓCZKI 18 – Kalandtúra Betyármódra


EDZETTSÉG NÉLKÜL


Szólt a rádibóban Clean Bandit-tõl a Rather be, pont ideális lightos kis zene a túra elõtti elméleti felkészüléshez. Bár Muzsla után úgy gondoltam egy hosszabb távval próbálkozok meg, de az eltelt idõ alatt csak a hétköznapi viharok sodorták izmaimat, s azt az enyhe kis lötyögést, amit a Nagykökényesi kiskörén mûveltem, minden volt csak nem edzés. Ugyanakkor Mátra ezen nagyrésze ismeretlen számomra, így hát ideális lesz ez évben a kis távval kezdeni.


Olyannyira ismeretlen volt, hogy a Szorospataki utat sem könnyen találtam meg, nem gondoltam hogy ennyire távol van Bátonytenyerétõl.


TÉVUTAK, SÁRMÁSZÁS, NEM SZÁMÍTOTT TÉNYEZÕK


Miután a parkoláskor szembesültem megint azzal a ténnyel, hogy az emberek sem a Kreszt sem a parkolást nem ismerik, én is hasonlóan cselekedtem, hiszen a szûk kis utcán kis parkolóval nem volt könnyû helyett találni. De a panzióval szemben sikerült. Lesétáltam a rajthoz, csekkolás elõtt bekaptam egy kávét. Nevezéskor kaptam egy papír alapú részletes leírást az útvonalról és Vidróczkiról és egy fekete fehér térképet. Cserébe adtam egy Mátyás Királyt, de a vendég ebédre már nem fizettem be, kicsit el is kerekedett a szemem, hogy nem volt benne az árba.


Elindultam a köves betonúton és mikor elértem a jelzést már el is követtem az elsõ hibát: lekanyarodtam balra PZ jelzésre. Rövidesen elértem a bozótosban egy kerítést,de hiába kerestem rajta a Z jelzést nem találtam, gondoltam majd a következõ így tovább mentem. Mögöttem jöttek így hát nyugodt voltam. Az út lejtett a fák nõttek, az út sarasodott és már patak is jött mellettem, de épület nem akart megjelenni sehol sem.  Eltöprengtem mitévõ legyek, bevártam a mögöttem levõ résztvevõt, aki közölte, hogy 30 son van. Éreztem, hogy valamit elbaltáztam így hát gondolkodás nélkül visszafordultam… nem volt nagy a lejtõ amin jöttem, de sárral kiegészítve nem volt könnyû visszakapaszkodni. Elértem a kerítést de még mindig nem láttam a Z jelzést. Lesétáltam a másik oldalán de levolt zárva. Megnéztem a térképet és ekkor koppant…nem csak a madárszar mellettem, hanem az elmém is. Nekem jobbra kellett volna térnem nem balra.


Visszafelé mentem Ki a bozótosból rá a mûútra, és jobbra kanyarodván hamar megláttam a kerítést, és a sarkában hatalmas gazos mellett a Z jelzést. Nem ujjongtam nagyon, hisz jelentõs idõt vesztettem, és fölösleges energia fecsérlést. A susnyáson áthaladva, átugorva egy fán megérkeztem az udvarhoz és a sarkában megpillantottam szembe a velem a Z jelzést. Az út felfelé vezetett, de jelentõsen felmértem a terepet, mielõtt az úton indultam volna bevetve magam a fák közé,nem akartam még egy fölös kitérõt tenni. Nem volt nagy emelkedõ felfelé, de az a tényezõ amivel nem számoltam, igencsak megnehezítette a dolgomat nemcsak itt hanem az egész túra folyamán: az elmúlt napok esõzései, ami ezen részen jelentõs sarat hagytak maguk után. Így mire elértem az elsõ keresztezõ földutat próbáltam az út szélén menni a levelek között. Utána viszont kénytelen voltam az úton menni, mert az út szélét átváltották a sûrû fák valóságos sötétséget varázsolva körülöttem. Az Y elágazásnál követtem az utat jobbra, majd kettõs aszfaltos erdei útnál levettem melegítõ felsõmet és folytattam utam amostmár igencsak emelkedõs és újra hatalmas fákkal kísért Z-jelzésen. Utam során itt találkoztam és hagytam le elõször turistákat. Komoly szûnni nem akaró emelkedõ volt, sok mindenkit megfogott, de az én fokosomon nem fogott ki. Viszont a táj csodás volt, s én ebbõl merítettem erõt az utolsó pár lépésre a hegytetõ felé. Az S+ jelzésnél beérve egy idõs házaspárt eltöprengtünk hogy merre tovább, végül én elõre vágtáztam folytatva a Z-jelzést, s hamar meg is tekintettem magam alatt Mátraszentistvánt. Hátra kiáltottam, hogy erre jöjjenek s jó utat kivántam. Az út belevitt a kerítéskapuhoz, nyíltá téve a K jelzés felé való utat. A faluban újra emelkedõ vette kezdetét, de figyelni is kellett ám hogy merre visz tovább a jelzés, mert könnyen ellehetett volna hagyni egy ep-t. Vidróczki csárda felé felkapaszkodtam Mátraszentlászlói bekötõhöz s itt most nem szembe, hanem egy kis kanyarral az úttal együtt értem el a Mátraszentlászlói ep-t. Fent megittam egy bodza teát, két zsíros egy vajas kenyeret egy barack és egy bodza szörpöt. Jó lakottan indultam tovább, pedig ekkor még nem is gondoltam, mennyire jó hogy legalább a hasamra gondoltam.


PATAKLABIRINTUS


Bár szép idõt mondtak, de a felhõk megérkeztek s az elsõ esõcseppek is érintettek. Vidróczki csárdával szembeni buszmegállóban visszavettem melegítõmet s a körforgalom után mentem egyenesen a Z+ jelzésen, a sípálya alatt és a tó felett… tavacska, de legalább tudtam jó írányba indultam. A mezõrõl rövidesen jobbra lekanyarodtam a Z+ további erdõs útvonalára. Lejtett de eddig közel ez volt a legkönnyebb része a túrának…Mire leértem a patakfolyamhoz,még nem tudtam mi vár rám, pedig a patak zuhogása egyre jobban erõsödött.


Az elsõ patakfolyamot még lendületbõl átugortam. A hutahelyinél már kicsit arréb kellett mennem s fokosommal átlökni magam. A Narádi okozta az elsõ igazi fejtörést ugyanis ahová az út belevitt ott csak úgy tudtam volna átkelni, ha bokáig ha nem térdig mártózok a hideg vízbe. Kis téblábolás után megtaláltam lejjebb az ideális kõról kõre való átkelést, bár már a cipõm kapott egy adagot. Ennek örömére viszont hogy átkeltem megpróbáltatásaim nem értek véget, hiszen a Z négyzetnek csak az egyik felét találtam meg s nekem pont nem az kellett. Így hát Hutahelynél köröztem a kis tisztáson mire jött pár 30as vagy 60a futó a Znégyzeten és tovább futottak…vissza az oly nehezen átkelt patak másik oldalára, de hogy hol és mikor azt nem láttam, ezért maradtam most már Csörgõpatak ezen oldalán. S pár turista mögöttem is haladt ugyanígy. Nem volt egyszerû menni mert köves volt, de legalább nem olyan meredek mint a másik oldal, s nem számítva azt a tényt, hogy nem is találtam átkelõhelyet. De ami késik nem múlik. A folyamatos zúgása a pataknak szó szoros értelmében keresztbe vágott elõttem s a túloldalt a jelzés távolodott. Több percet töprengtem mire mások is beértek. Végül is õk átmásztak egy kidõlt fán, megmártózva a kicsit az egyik lábukat, én pedig egy szikláról egy fagyökérre ugortam, de én sem úsztam meg cipõ mosás nélkül. Mire megkönnyebbültünk, hamar szembesültünk azzal a ténnyel hogy a jelzés rövid idõ után visszavissz a másik oldalra, ugyancsak nem találva ideális átkelést, így hát megint csatangoltunk addig ameddig a Csörgõ keresztbe vágta magát elõttük így hát mit volt mit tenni, kõröl kõre ugrálni, s egyben cipõt mosni. Mögöttem levõk megint beértek így hát a fokosomat adtam nekik segítségül hogy abba kapaszkodjanak mert számomra veszélyesebb átkelést válaszottak. Csurom vizes cipõvel vezettük le megint egy kis távot, amiután újabb két hasonló átkelést kelett levezényelnünk, bár már valósággal beértük egymást annyira kerestük az ideális átkeléses helyeket. Tavaly nyáron a Muzsikál az erdõ 25-ön jártam erre, s akkor közel sem volt megáradva, így alig ismertem fel a tájt, hogy itt járok, olyannyira hogy a Csörgõ malom romjait se vettem észre. De aztán ahogy távolodtam úgy csöndesedett a zuhogás s úgy emelkedett kissé a táj, s vele együtt az önbizalmam is. Bár most elég hosszúnak tûnt a PZ bekötõig az út, de mire elértem hipp hopp lepattogtam a vándor forráshoz, s közbe azon gondolkoztam hogyan fogok visszakapaszkodni, nem csak ide hanem Ágasvárra is.


Ágasvár-Mátra sziklása és menedéke


a pecsét után megittam mentateám felét elcsócsáltam közbe egy májkrémes zsömlét s teletöltöttem a vándorok forrásával mentateámat. Az elmúlt utak megpróbáltatásai saját belõtt idõmhez majd félórás késésbe voltam, talán ez segített azon, hogy a PZ visszemelkedõt hamar megjártam. A túristaház elõtti emelkedõ egy kicsit megfogott, de tudtam ez semmi ahhoz képest, ami rövid idõn belül vár rám.


A túristaház elõtt a pontõr megadta az utasítást, hogy a kóddal kell visszatérni Ágasvárról s megkapom a pecsétet. Elindultam de elõtte levettem a felsõm, már nem is tudom hanyadjára, mert alaposan leizzadtam. A muzsla túrán gondolkoztam el azon, hogy K háromszög ezen oldala milyen lehet felfelé. Most megtapasztaltam. Mátra egyik legmeredekebb emelkedõje, elõbb földes majd folyamatosan sziklás s a végén már tényleg sziklán között van a kapaszkodó… ahol van is egy tévút s majdnem le is gurultam, de idõben kapcsoltam. Hatalmas nagy sóhajt vettem mikor felértem, ledobtam hátizsákom, megszemléltem a kódot. Majd leültem a fa tövébe s egy szendvics társaságában, szemléltem a gyönyörû Mátrát, ahogy vitte fel a párát. Újra visszavettem felsõmet, mert itt fent igencsak lehûlt az idõ, s felkészültem a visszaereszkedésre. Most a szikláson volt könnyebb, már már kezdtem beleélni magamat mire visszaváltott földre… Ha nincs annyi fa útközbe, biztos lecsúsztam volna, nem egyszer beléjük kapaszkodtam, s nem egyszer csúszott ki egyik lábam alól a talaj. Nem is tudom hogy értem le tanyálás nélkül, de tanyát kellett vernem mert az esõ eleredt.


ELÁZVA & ELTÉVEDVE


Ágasváron már sokszor megfordultam, de most elõször tértem be a túristaházba. Bent valóságos fogadó hangulat köszöntött. Telt ház volt finom gulyásleveses családos fogyasztókkal. A pontellenõrök is bent voltak, ahol meg is magyarázták, hogy ilyen idõben nem vállalták Ágasváron délutánig való tartózkodást. Míg elhörpintettem egy forró kávét, amire a telt ház miatt igencsak kellett várni, de megérte, a pultosnak feltettem a kérdést, hogy mennyien szoktak itt lenni s õ egy frappáns választ adott: itt Telt ház van, mert a városi népek mind úgy vannak vele, menjünk Ágasvárra mert ott nincs senki, s végül itt van fél fõvárosJ


Kedélyjavítónak jó volt, mert ami utána várt rám az volt igazi megpróbáltatás. Míg kiértem azt hittem képes vagyok behozni az idõmet, de mire elkanyarodtam a túristaház mellett át a mezõn a KPS folytatásán, már éreztem hogy a tapasztalatlanságom miatt ez nem fog sikerülni, ugyanis az esõ leszakadt. Egy idõs házaspár a mezõ túloldalán felvette az esõkabátját s egy fa alatt várták az áldás végét én nem vártam mentem mint a meszes…pár percig. Az pont elég volt hozzá, hogy teljesen átázzak s a bár nem volt vészes a lejtõ de elkezdtem csuszikálni. Ennek ellenére még sikeresen vettem a lekanyarodást, a P-jelzésen. A török lábnyomnál viszont tanácstalan voltam merre is tovább a 3 vágásból. Végül is egy futó segített aki elõttem ment…futott…majd csúszott s esett. Az út tövises bokrok között vezetett itt ott igencsak meredek lejtõvel. Mire segítségére siettem volna már sehol sem volt…itt még letudtam óvatosan ereszkedni.


Mögöttem az idõs házaspár is jött. Az esõ egyre jobban esett, az út teljesen saras lett s az elsõ patak folyamok is elkezdtek csobogni, az immár széles földúton….de pár perc alatt a patak csobogás hamar zuhogássá váltott. Kicsit félelmetes ugyanakkor izgalmas volt, ahogy zúdult le a kis folyam hol az út szélén hol mellettem hol mindkét oldalamon. Annyira figyeltem hogy hova lépjek s vele együtt az itinert is, hogy sikeresen elhagytam a jelzést. Pedig volt benne figyelmeztetés!!!


De most már mindegy. Esett az esõ, zuhogott a patak, csúszott a cipõm, s nõtt a latyak…majd keresztbe is szánkáztam elõször az esõ keltette folyam partján. Mire leértem a mûúthoz még zakóztam egy kisebbet, ott viszont tanácstalanul álltam.


Lent a lezúduló esõvizet összegyûjtve kis idõ után tovább lejtett a mûút azon felén, ami nem jobbra, hanem balra kanyarodott. A jelzést sem találtam igazából itt fogtam fel hogy eltévedtem. Az ítinerembõl már sok mindent nem tudtam elolvasni, hisz szétázott. De szerencsémre kis idõ múlva feltûnt az idõs házaspár. Akik mint késõbb kiderült már nem elõször járják e túrát és már nem elõször tévednek itt el. Jó egy kilométert gyalogoltunk visszafelé a mûúton mire megleltük újra a jelzést lefelé. A néni mondta ugyan hogy nem lenne egyszerûbb ha inkább az úton érnénk már célba, de mi férfiak nem halgattunk rá...pechünkre. Az esõ csillapodott de a talaj ettõl függetlenül nem száradt. Nem is tudom, hanyadik taknyolásom után követtem végül a bácsikát, aki egyáltalán nem a turista úton, hanem jóval mellette a falevelek között jöttek párjával. Mire visszaértünk a mûúthoz elég jól beszédbe elegyedtünk, errõl s más túrákat szóba hozva. De végül is elértük azt a kerítést ahol még majd 5 órával ezelõtt kanyarodtunk lefelé.


Csuromvizesen értem célba, õket megvédte az esõkabát. Nemcsak ezt de még rengeteg más tapasztalatot nyertem ezen a túrán. Fizikailag egyáltalán nem fáradtam el, az elmémet jobban megviselte ez az élményekben gazdag túra. Bár még neheztelek kicsit a nevezési díjra(még jobban a vendég ebéd díjára) de mivel ilyen kalandos volt és így is szintidõn belül 5 óra 33 perc alatt teljesítettem, úgy gondoltam megérte a befektetést. Bár a szétázott ítineremet majd 5 percig operáltam mire sikerült pecsételõ képes állapotba tennem, de azért szintidõ írását nem vártam rá.


Az idõs házaspár gratulált nekem én viszonoztam számukra, s arra gondoltam a ezüstfokozathoz már csak 150 km hiányzik…de kaland ide vagy oda, remélem nem mindet kell teljesítenem ilyen sárba.


 


 
 
Mátrabérc / Hanák Kolos / MúzslaTúra éve: 20142014.05.21 12:43:42

Muzsla 2014 – Tempóban


Fagy és Heringek


Reggel kis híján elkéstem a buszmegbõl, mikor azt észleltem kocsimba beszállva, hogy a szélvédõre ráfagyott az éjszakai pára. Gyorsan jégoldóval lenyomtam és száguldottam a Hatvani Buszmegállóba. Csaba, tesi tanár túratársam pont akkor érkezett meg mikor raktam fel magamra túrához  szükséges kellékeket. Köszöntés után megnéztük honnan indulunk tovább Gyöngyösre, s közben összefutottunk Mátrahegy 12 bõl ismert Zsuzsa néni férjével lányával és barátjával, akik Gyöngyösre velünk tartottak de ott szétváltak utaink, hiszen õk a Hanák Kolosban indultak.


A kötelezõ elõnevezés lehet megtévesztette kicsit a szervezõket, mert a Gyöngyösrõl Galyatetõre tartó buszra, felfértünk ugyan, de a majd 50 perces utat, nemcsak állva, hanem heringek módjára tömörödve kapaszkodtuk végig, ami jó bemelegítés volt a lábunknak, de nem úgy a gyomrunknak.


Leszállás után hasonló procedúra várt minket a rajtolásnál, de most tanulva tavalyi hibánkból, rajtolás elõtt intéztük el a szükséges szükségleteket, s még egy kávé is belefért. Végül is véget ért a hering móka, s 9:46 idõvel kezdetét vette a túra.


Vöröskõi bemelegítõ


A hering üzemmódból átkapcsoltunk hangyára. Szorgosan szedtük a lépteinket, mindahányan voltunk, ami pedig egy hangyabolyhoz volt hasonlítható. Egy éve kezdtem el már már versenyszerûen a túrasorozatomat, de ilyen „tömeg” még egyiken sem volt tapasztalható. K- jelzés vezette utunk a hatalmasra nõtt fák alatt.  Kényelmesen lejtett lefelé, nem úgy mint  tavaly, amikor a havon bizony jó párszor megcsúsztunk.  Piszkés legelõre kiérve a magas fákat átváltották a magasra nõtt füvek és kisebbecske bokrok fák.  Majd Mátraszentlászlói sípályára érve, csináltunk pár képet a virágzó mezõrõl, s újból bevetettük magunkat a fák közé, kicsi emelkedõn fellépve az elsõ Ep-ig VöröskÕ Kilátóig 10:42 idõvel csekkolva.


ÁGASVÁRi sziklamászás


Csabával már sok mindenrõl beszéltünk túránk során így például a magyar közrendszerrrõl és ágairól, tehát volt témánk. De maga a túráról még nem sokat, így hát most itt volt az idõ, hogy megbeszéljük azt a tempót amit a végéig tudunk tartani, a kettõ legmeredekebb emelkedõn Ágasvárról és Muzsláról. Sajnos társam most a túrabotját otthon hagyta, ennek ellenére a Vöröskõrõl levivõ meredek S+ jelzést gond nélkül vette valósággal hip hop leugrált.  Tovább nyargaltunk az elágázásnál vissza a K- jelzésre, ahol jóformán lejtett utunk az erdõben, egy két kisebb csúcsocska emelkedésével, míg nem elértünk a K háromszög elágazásához. Még éreztem, hogy fokosomra nincs szükségem és bõszen ajánlgattam számára, de õ Tesitanárhoz méltóan, anélkül csapott a lecsóba: az Ágasvári sziklásba.


Kemények voltunk mint a beton, oly lelkesedéssel másztuk meg az eleinte igencsak sziklás emelkedõt. Ami nem volt oly könnyû az említett nagy résztvevõi létszám mellett. Végül aztán elmúltak a sziklák de az elég nagy kaptató megmaradt, így hát már én is elõvettem fokosom hátam mögül. Nagy segítség, nemcsak a lábnak de a tüdõnek is, hogy valamire támaszkodhatok, szegény Csaba bõszen szedte a levegõt mire felértünk a csúcsra, elmondása szerint a fülén is levegõt vett.


 


MÁTRAKERESZTESi csúszda alma kávé


11:40 - es idõvel folytattunk utunk hátralevõ részét az elsõ akadály leküzdése után a Kék háromszög jelzésen, Ágasvár másik oldalán, ami számomra cseppet sem volt könnyebb mint a másik oldal, nem úgy mint Tesitanárunknak aki valósággal száguldott lefelé a majd 180 fokos sziklás fás lejtõn. Botladozás szerencsére a túristaháznál véget ért, s bekapva egy almát  rátértünk P+ jelzésre ami egy gyors kis vívõ lejtõ volt lefelé a P-jelzéshez, kikerülve a Vándor – forrást.  A P-jelzésen pedig egy szendvics társaságában a Csörgõ Patak mellett gyorsan elértünk a Mátrakeresztesi fogadóhoz.


MUZsLA – csúcsról csúcsra


12:29 es érkezési idõnk elég volt ahhoz hogy nagyobb szünetet tartsunk, benne foglalva az EP –n adott kalciumost sajtkrémet zsömlével, és a finom eper szörpöt. Mikor megvoltunk még beugrottunk a fogadóba egy kávéra, hogy a koffein felturbóztasson minket az igazi erõpróbára. Miközben elindultunk a P- felfelé felvettünk egy olyan tempót hogy az emelkedõn legyen az akármilyen, kisebb lépésekben haladjunk, a köztes pihenõkben ahol nem volt szintemelkedés pedig nagyobb tempóra vegyük az iramot. Így közeledtünk felfelé az Nyikom réthez. A bükkös átváltott fenyõerdõbe, majd a rétre érve kilátást nyújtva a távolban levõ Muzslára. Különösebb szintemelkedés nélkül jártuk meg a rétet, majd a Nyikom nyeregnél elkezdtük az emelkedés megmászását az elõbb említett tempóban. Ólom tetõre felérve azt hittük minden egyes csúcsra, hogy már a Muzsla, de ahogy következtek az emelkedõk, úgy lettek egyre meredekebbek és egyre hosszabbak. Végül a leghosszabb után nagy levegõ vételek közepette,nagy nekifutásként elértük a Muzslát 14:21 es idõvel.  Hangsúlyozza a résztáv nehézségét, hogy ez volt eddig a leghosszabb részidõnk.


Szurdokpüspöki cél teljesítése


Tavalyi túrára vissza emlékezve ekkor már jelentõs fájdalmaim voltak, mostanra viszont igazából most vette kezdetét a térdemben combomba bokámba nyilaló fájdalmak, ahogy ereszkedtünk lefelé a Koncsúrokon keresztül. Idõközben Csaba talált magának két erõs fadarabot, amit most már kénytelen volt használni, mert ellentétbe velem õt most jobban megviselték a megpróbáltatások. Nagy Koncsúrra a lejtõk után még emelkedett egy picit a bozótos, aztán kezdetét vette az igazi térdeket megviselõ lejtõ. Ahogy valósággal gurultunk volna lefelé, annyira értünk ki zötykölõdve az erdõbõl, hogy aztán a Horka Tetõn köves kopár lejtõjén, megküzdjünk a sziklás résszel, ami levitt minket a Diós Patakhoz. Ez volt Muzsla mászás után a másik igazi erõpróba, mert itt még fák se voltak amibe lehetett volna kapaszkodni lejtõ ereszkedéskor(nem úgy mint Ágasvárnál) csak a sziklák segítettek…avagy inkább nehezítettek az ereszkedésen. De ezt is megcsináltuk és kissé örömködve tekintettünk az utolsó emelkedõnek neki, ami felvitt a földúthoz. Mivel lefelé kímélve lábainkat kicsit vesztettünk az idõbõl, így Csaba javaslatára összeszedve maradék energiáinkat, lefutottuk a maradék távot, s közbe spanolva magunkat, Tesi tanárunk jó kívánsággal látta el az immár leelõzõtt résztvevõket. Kiértünk a völgybõl, át a szántóföldön, betérve Szurdokpüspökibe bevágódva a célba: az általános iskolába 15:56 ra 6 óra 10 perces idõvel, pont amennyit az itiner adott rá.


Összefoglalás


Külön kiemelendõ hogy az általános iskola udvarán volt a levezetõ finom töltött káposztával, teljesítményért kapott igazi akácmézzel, s mindenfajta turista újságossal. Sokkal jobb volt ez a szervezés mint tavaly, amikor kint az utcán volt minden,(avagy már bent nem volt semmi) Az itiner a Mátra decathlonról ismert fénypapírból  Cartographia alapján készült,amelyet megint csak dicsérni tudok, hogy egy A4ra megoldották a térképet, pecsétet leírást, szintemelkedést, élénk szinekkel vegyítve. Ilyen jó tempót pedig még én életembe nem mentem, fele annyira ha elfáradtam, mint a múlt heti Mátradecathlon 25 kmén.  Most találtam meg azt a tempót, amit már egy éve keresek.


Összességében még mindig ez a Mátra igazi túrája, így utólag megnézve a több mint 2000 es indulói létszámmal együtt.


 Hatvan vasútállomásánál azért hatalmasakat sóhajtottunk Csabával, amikor le majd felfelé kellett menni a 20-25 soros lépcsõn.


 
 
Decathlon Mátra TúraTúra éve: 20142014.04.10 13:47:12

MÁTRA DECATHLON 25 – ERÕPRÓBA


POTYAUTASOK


„ragyog a szívem mint a nap, sohasem voltam boldogabb”…míg fatima ezt énekelte a rádióban, nem is gondoltam, hogy kicsi kocsimat potyautasok szállták meg, pedig akkor biztos nem lettem volna boldogabb. Igazából akkor leltem rá a hivatlan vendégekre, amikor Gyöngyösön a tankolás után felnyitottam a hátsó csomagtartót …10-15 darázs fészkelte be magát 3 kisebb fészekbe. Eléggé megvoltak dermedve, hogy eddig és még ezután sem szálltak szerte széjjel. Különleges kéréssel fordultam a benzinkutashoz, aki egy felmosórongy nyéllel sietett segítségemre. 10 perc alatt véget vetettünk az akciónak, csak egy élõlény pottyant be a hátsó csomagtartóba,de úgy voltam vele, hogy ha már eddig együtt utaztam egy tucattal, egy már nem árthat.


Szép idõ volt, sütött a nap a szél kellemesen fujdogált. Mikor odaértem Mátrafüredre és viszonylag elég gyorsan találtam parkolóhelyet, konstaláltam hogy utasom feléledt és kiszeretne menni a friss levegõre. Kisegítettem hátha elkísér s védelmez utamon.


NÉGYESHATÁR-TEMPÓSAN


8óra 5 perckor elrajtoltam, elõnevezésem segítségével zökkenõmentesen ment. Az ítiner maga egy kemény színes kartonból készül B3as lap amin egyik fele térkép formájában az útvonalat, másik oldala pedig a szint emelkedést, pecsétet, és az útvonaljelzéseket mutatta. Szöveges leírást nem volt benne található, de mivel nagyjából ismertem az útvonalat így nem is hiányzott, bár azért az ismeretlennek lehet hogy egy két leágazást gondott okozott,de hát nem lehet minden könnyû.


A vasút mellett rövíditettem le a fölös odavisszamenetet az úttesten, s közben éreztem hogy közel messze vagyok még a bemelegedéstõl, két lábamat vascölöpnek éreztem. A bemelegedést a Csepegõ forrásig tartó rövidebb szintemelkedés hozta meg a P-,Z- közös jelzésen. Pecsét után az út ketté vált, P- folytattam utamat.


Itt már aztán megtörtént véglegesen a bemelegítés kisebb nagyobb emelkedõk révén. Az útvonal ismerõs volt, gyerekkoromból, anno faterral többször megjártuk ezt az utat. Most igazából azért indultam ezen a teljesítménytúrán, hogy leteszteljem magam mennyit bírok a jövõ heti Muzslára felkészülvén. Így hát elég tempósra vettem a figurát, folyamatos elõzésbe voltam, bár azért engemet is bõszen elõztek. Eleinte ritkuló fákkal tarkított hegyoldalon haladtunk felfelé, majd cserjés bozótosban folytatódott az út. Míg nem elértünk egy földutat, és aki okosabb volt, ott folytatta útját, hisz ez pontosan belevitt a KisKõi EP-be. Pechemre én butább voltam és amire átgondoltam e rövidítést már kaptattam felfelé a P- emelkedõn , amely igazi hatalmas fákkal tarkított erdõvé vált. Még néhány lépés és fent voltam a Négyeshatárnál, ahonnét köves sziklás leágazás vezetett vissza a Kis-kõi EP-HEZ.


A Kis Kõ magában nem is volt olyan kicsi, sõt nem is csak egy kõ volt. Kettõ Hatalmas szikladarab állt ki hegyoldalból, gyönyörû kilátást biztosítva a környezõbeli hegyvonalakra. Elégedetten néztem a másfél óra alatt megtett utamat, s ezúttal már a földúton indultam vissza a Négyeshatár kunyhójához.


KÉKESTETÕ – az ország tetején


És akkor uff…eddigi tempómból nem veszítve tovább kapaszkodtam felfelé a P- jelzésen. Ez volt az elsõ igazi nehéz emelkedõ, el is kezdtem bõszen venni a levegõt, s fokosom is állandó szereplõvé vált.  Mikor már láttam hogy hovatovább nem igen emelkedik az út egyensúlyba hoztam légzésem, s kocogtam egy kicsit. A hatalmas fák Disznó forrás leágazásnál hamarosan fenyõfákba mentek át, s nõvérszálló után kis idõ múlva csatlakozott ez útvonal rövidebb távja a Z-. Kis kapaszkodás után, betonúton meneteltem a szanatórium mellett, majd még néhány leágazó emelkedõ és ott voltam a Piros-Fehér-Zöld kõnél.


2óra 20 perce alatt értem fel, úgyhogy úgy gondoltam itt az ideje a pihenésnek. A pecsét után leültem egy fenyõfa tövébe, s befaltam a Horalky-t. Szörnyen nézhettem ki, mert az EP elllenõrök, készségésen megkínáltak papírzsebkendõvel, pedig ekkor még nem éreztem, hogy mennyi energiát elégettem. Kis mentatea ivás után, megkezdõdött a száguldás.


HATÖKÖR URA – Need For Speed


Lefelé Mátraházáig a K- jelzés vezetett, lefelé a Déli felvonó sípályán. Emlékeztem Gyerekkorom ban milyen jókat futottunk lefelé. Most sem cselekedtem máshogy. Bár nem volt veszélyes, mert rajtam kívül senki sem láttam aki rohant volna, de úgy éreztem hazai pályán vagyok. A kis pihenõkben mindig megpihentem a következõ lejtõkön pedig futottam ahogy tudtam. Szó se róla az elõzgetés folytatódott.


Mátraházán megnyugodott a talaj alattam s könnyen rátaláltam az eddig még általam sohasem járt Znégyzet jelzésre, amely a parkoló felsõ részébõl indult. Ekkor már mind a combomat mind a térdemet sõt még a lábujjaimban feszülõ körmeimet is éreztem. A lejtõ annyiban folytatódott, hogy nem széles sípályán száguldottunk le, hanem keskeny sziklás erdõben vitt a lendület. Fokosomat újra kivettem hátam mögül s azzal löktem el magam olykor. Mikor már azt hittem hogy vége, megláttam egy girbe gurba a legmeredekebb  köves útvonalat ami levezetett a Nagy Hidas Völgybe…nem volt egyszerû, mert itt már nem használhattam a lendületet, hacsak nem a lenti patakban nem akarom összeszedni a fogaimat a kövek közül.


Végül is lejutás után , a völgyben Cserjés bokros ösvény vezetett a Következõ EP-hez Hatökör Urához.


Ami nem tudom miért nem hét vagy nyolc ökör ura, de azt sem miért hat és még ökröket sem láttam. sõt én éreztem magamnak annak, amiért ilyen gyorsan majd három óra alatt ideértem. Pecsét után levettem melegítõ felsõmet, s letérve a Z+ jelzésre tovább lépdestem.


LAJOSHÁZA- holtpont felé


Van az úgy, hogy csak mész elõre mész elõre és nem jutsz sehova. Ezen az útvonalon is ilyen érzésem volt. Különösebb szintemelkedés nélkül, egyre csak lassultam, s nemcsak az miatt hogy felkészüljek az utolsó emelkedõre, hanem mert az eddigi tempó rengeteg energiát felemésztett belõlem. Pedig a táj változatos volt: eleinte dombos majd bokros végül pedig a Nagy Patakon tarkították az erdõben sorozatos átkelések. De most elõször esett meg a túra folyamán hogy egyedül voltam, se elõttem se mögöttem senki. Nagyon hiányzott a kiskutyám, s míg egymagamba voltam rájöttem hogy én vagyok a világ egyik legboldogabb embere, hogy az asszonykám hozzám akar jönni és még utódot is szeretne. A Zháromszög leagázásnál járhattam amikor ebbõl merítettem erõt, ami egy rövidítés késõbbi utamhoz, de nem használhattam hiszen akkor kimaradt volna egy EP. Ehelyett a régi vasútvonalán meneteltem, bár ekkor még nem tudtam hogy minek vannak vizszintes gerendák a túristaúton.  Végtelennek tûnõ eszmefuttatásom után végre Lajosházára értem.


Mindig is kiváncsi voltam, hogy nézhet ki, hisz még sohasem voltam itt, gyerekkoromból sokan mondták az osztálytársak, hogy itt a patakban rákok vannak. Sokszor mostam meg cipõmet idáig a Patakban, de egy rák se vágta széjjel. Lajosháza maga két ház volt, mindakettõ panzió féleség. Egy szép rét, pár paddal. A kis vasútból levontam a következtetést, hogy ide azzal is el kell jönni, mert látni lehetett, hogy itt maga hegyek közötti völgyben vezetnek a sínek, nem pedig úgy Mint  Mátrafüredig, amelyet sosem értettem miért hegyi kis vasút.


Talán ez volt a legkönnyebb szakasz az egész túrán mégis ez tartott szinte a legtovább ideig, kereken délre értem be. Ekkor már tudtam hogy rosszul osztottam be energiámat. Pecsét után leheveredtem egy hatalmas fenyõfa alá, s fogyó mentateámat leváltottam egy málnaszörpös üdítõre és egy szép nagy almára. Míg elidõztem s erõt nyertem lassacskán megtelt a hely élettel. Folyamatosan érkeztek be turista társak, de írtó nehezen ment a felkelés.


SÁSTÓ- a holtpont


Miután felkecmeregtem, visszamentem a patakhoz való elágazáshoz és elkezdtem felfelé az emelkedést az Snégyzeten. Eleinte úgy éreztem pikk pakk fent leszek, de ez az érzés pikk pakk elmúlt mihelyst észleltem, hogy a vízszintes helyett a szint csak még jobban emelkedik. Köves kemény emelkedõn kaptattunk felfelé, s egykezes fokosamat már felváltva voltam kénytelen használni. De mivel a tüdõm is gyengült kénytelen voltam többször akár percekre is megállni, s közben akiket eddig leelõztem a nagyja be is ért. A cél már csak az volt, hogy végre tudjam le ezt az emelkedõt, s utána már mászva is eljutok a célig. Miközben küzdöttem eljutott a tudatomig hogy ez jövõhéten még keményebb még meredekebb s még hosszabb lesz. Talán ezzel a gondolattal küzdöttem fel magam végül a Farkas kúti elágazásig, ahol gyorsan akartam után tölteni menteámat, de lassabra sikeredett ugyanis ekkor következett a hátfájás idõszaka.  A S+ különösebb emelkedõ nélkül vezetett el Sástóig, mégis úgy botorkáltam mint egy vénember, s közben megint csak elõztek le jópáran.  A térképre nézve jutott a tudatomig hogy mekkorát kerültünk Mátraházától. Hiába, ez nem Mátrahegy 12.


Sástó az ország legmagasabban fekvõ legnagyobb tava, amely mióta elkezdtem túrázási hobbimat azóta folynak az átalakítások a parton. Immár két éve.


A bácsika a pecsét után mosollyal közölte, hogy ez a szakasz menni fog, ne adjam fel, ami nagyon jól esett( tényleg naggyon szörnyen nézhettem ki) S a rét utáni átkeléssel folytattam a kempingek mellett a levezetõ szakaszt, a Sháromszögnél.


KOZMÁRY KILÁTÓ CéL- a kötelezõ


Eleinte az út mellett vitt a jelzés, majd folyamatosan távolodott tõle a rétecskékekkel tarkított hegyoldalon. Az egyiken megpihentem, s a messzi távolban elégedetten tekintettem a már homályba veszõ Kékesi kilátóra. Egy-két órája még ott voltam.


Végül lejtõs emelkedõs erdõs ösvény után megérkeztem a Kozmáry Kilátóhoz ahol valóságos túristaszállás várt. Szó szerint tele volt emberrel nem csak a kilátó de maga a környék is. Most sok idõt nem töltöttem el, hisz voltam itt múlt héten asszonyal s a sziklás domboldalon még Geoládát is találtam, ugyanakkor észre vettem hogy akik leelõztek itt nem messze a céltól pihennek. Gyors bicegésre váltottam le a lépcsõn, majd át az úton, bele Z+ jelzésbe, átvágva az erdõn, megint az úton s végül megérkeztem vissza az erdész iskolához.


Az ítinerhez képest még kisebb oklevelet kaptam, de nekem nagyon tetszett olyan jó kis mutatós volt, s nem csak ilyen fekete fehér. Maga a nevezési díj elképesztõ olcsó volt, a frissítõkkel és ezzel a jó térképes útmutatóval együtt. A kitûzõ és a pecsét is szép egyszerû volt, pont olyan amilyennek lennie kell. Külön szót érdemel,hogy a célban mentõs várta a beérkezõket, ha bárkinek gondja támadt volna. Bár a 9 óra szintidõ jelezte, hogy ez családbarát túra, az én 5 óra 53 percem pedig az jelezte, hogy a jövõheti Muzslára még félórát tudok beosztani…csapatommal.


Miközben hullafáradtan felváltva ettem zsíroskenyérbõl és lekváros kenyérbõl elgondolkodtam, hogy ezt a félórát hova kéne tenni jövõhéten. Túl sok energiát emésztettem fel az elején, ami az utolsó 10 kmre nagyon kiütött.


Mikor beszálltam kicsikocsimba, elmosolyodtam, amikor láttam, hogy az egyik potyautasom megvárt engem. Útjára engedtem, hogy õ is bevegye a Kékest.


 
 
Pásztó 50/40/25/15 Katona Sándor emléktúraTúra éve: 20142014.03.21 08:22:54

PÁSZTÓ 15 – KICSIT SZELESRE SIKEREDETT


ELÕKÉSZÜLETEK


Felemás érzésekkel feküdtem le elõzõ este. Egyrészt érdekesnek találtam e túrát, hisz nagyjából csak az egyötödét ismertem, másrészt adrenalindúsan éreztem magam, hiszen 3 óra szintidõt lõttem be magamnak, de ha az nem is sikerült, tudtam hogy délelõtt be kell fejeznem a túrát, ha csak nem majd a délutánra érkezõ viharban akarok dacolni a tereppel.


Fél 5kor már éber voltam ,így hát kényelmesen eltudtam készülni: telefonos játékok, zuhany, ruha túlélõ csomag bepakolás,két zsíros kenyér reggelire elintézve. Kicsi kocsim kényelmesen ledöcögött velem a Pásztói Szabadidõ központba, ahol magát a központot könnyebb volt megtalálni mint Parkolóhelyet. Néhány megtett kör után az egyik párt irodája elé beparkoltam és útnak indultam a célhoz. Igen ám mert a rajt nekünk Mátrakeresztes volt, de elõtte a Mátra Teljesítménytúrázója Igazolólapját át szerettem volna venni, ami gyorsan sikerült, és még illemhelyre is eltudtam menni…még idõben ugyanis az egyik toj toj arra készült hogy elárassza a célt,így hát gyorsan szóltam a rendezõknek, hogyha nem medencében szeretnék köszönteni a versenyzõket, akkor intézkedjenek.


Átbaktattam a túloldalra és vártam a 8:17es buszt. Míg ideért némi késéssel volt idõm, felmérni az idõt és túra társaimat. A nap még sütött de már látva a jövõ felhõket, utolsókat nyögte,ettõl függetlenül kellemes tavaszi hõmérséklet volt. A résztvevõk között volt idõs fiatal, de legtöbbnyire családos. Egy – két  futó, akik végig melegítettek míg a busz jött. De megérkezett. A 2 személyt számláló busz gyorsan megtelt velünk, és már zötyögtünk is. Útközben egy újabb szendvics társaságában megcsodáltam az egyik EP-t a Hasznosi Csertevár-romját amit már alig vártam hogy bevegyek.


RAJT


A buszról kisebb tömeg szállt le, s az ottani EP-sek is meglepõdtek rajta, mert szendvicset többet csináltak mint nevezési lapot. De a katyvaszban gyorsan feltalálták magukat, s a családokat egy nevezési lappal rajtoltatták el. Mivel Én elõneveztem így már 8:40kor készen voltam az indulásra.


A P- jelzésen haladtunk felfelé a betonúton, ami hamar átváltott földútra, és gyorsan csatlakozott a Csörgõ Patak mellé. A táj már ismerõs volt a Muzsla teljesítménytúráról, de valahogy nem tudtam hogy érkeztem akkor erre a jelzésre. Bár eleinte nem voltam biztos benne, hogy jó útvonalon indultam el, nem e fordítva, de miután elhaladtam a Borcsa-forrás mellett (amit most se láttam hol folyik) már tudtam jó írányba tartok. A szél idõközben feltámadt, de a fák között ebbõl csak a hangját lehetett észlelni. Aztán hamarjába volt egy kanyarodás egy P+ jelzés mentén,de mivel csak belevolt karistolva hogy Ágasvár így nem mertem arra menni. Így hát hamar elérkeztem a Vándor forráshoz, ahol mentateámat frissítettem e nedûvel, hasonlóan téve a többi résztvevõ is. Ezután jött a túra egyetlen igazi kemény,de rövid emelkedõje, ami felvitt Z-jelzéshez. Itt most jobbra kellett fordulni, nem pedig úgy ahogy a Muzsikál az Erdõ 25, ahol tévúton ugyancsak erre fordultam elõször. Kényelmes emelkedõn kaptatattam felfelé, míg nem oldalról egyszercsak becsatlakozott a P+ jelzés. Ekkor esett le, hogy a Muzslán ez vitt le a Csörgõ Patak P- jelzésére. Sebaj kerültem egy kicsit, de okosabb lettem. Innentõl hamar elérkeztem a kedvenc turistacsomóponthoz: Az Ágasvár túristaházhoz. Aki már járt itt tudja, hogy e hely egy nagyobbacska réten terül el, így hát itt már érezhetõbb volt a délutáni vihar szele. A bácsika lepecsételte az ítinerem, bekaptam egy cukorkát s tájékozódtam, ugyanis itt is 3 jelzés találkozása van, s könnyen el lehet tévedni. A mi jelzésünk pedig A Z-vezetett…jobban mondva a szalagozáson. Rendkívül jól pótolták a rendezõk, a kivágott fákat, ugyanis tényleg olyan volt a környék mint ha egy nagy terepjáró tarolt volna szana széjjel. A dózerutat keresztezvén, sikeresen bokáig merültem a sárban, s egy jó kis szitkozódást elhagyott a szájam. De eddig még mindig ismerõs volt a terep, az imént már említett Muzsikál az erdõ 25-bõl azonban a Kõkapunál, most nem a ZO hanem a Z- várt reám, ahol még életembe nem jártam.


A FELFEDEZÉS


Magát a Kõkaput egy kopasz hegyoldalként kell elképzelni, dimbes dombos talajjal, ami remek kilátást nyújtott a környezõbeli hegyekre. A szél erõsödött kis por tölcséreket formálva és egyre jobban simogatta oldalom. A jelzés eleinte egy kivájt mederben haladt majd szép kilátásnak agyõt mondva bevezetett az erdõbe, ahol újra a szélnek csak a hangja érintett meg. A telep lankás volt, a fákat nem kellet kidõlteni, maguktól keresztbe vágták magukat elõttem. Míg haladtam a Kosik tanya felé, azon töprengtem, hogy mennyire más és más minden túra. Közel egy éve fogtam bele komolyabb szinten, de eddig nem volt mindig ugyanolyan terep. Bár mint említettem ismerõs részek voltak, de amennyire más volt az évszak, annyira más volt az idõjárás és a terepjárási viszonyok. A lankás rész itt több helyen csúszott, de ez a sok futót nem akadályoztak. Folyamatosan hagytak le és úgy voltam vele, hogy én is kipróbálom túra eme formáját…fél percnél tovább nem igen bírta vagy a tüdõm vagy a lábam de kis séta pihi után újra kocogtam, avagy ha lejtett, rohantam. A Kosik tanya maga egy kis birtok volt , de a Pnégyzet jelzést nem is találtam így igazából nem is tudtam ott vagyok e, míg ezen töprengtem hamar rájöttem hogy ott voltam, miután a szemem elõtt ritkultak a fák, s egyszer csak egy széles fennsík állt elõttem: A gombás tetõ.


Szó mi szó nemhogy gombát nem láttam, de még a Z- jelzést is csak alig egy egy talajmenti köven jelölve. Viszont annál több turistát. Elõttem eddig a futók gyorsan eltûntek, de most a távolban kapásból nyolcat számoltam meg. S hamarosan rá is jöttem mi lasította be õket. Amint kiléptem az erdõbõl majdnem vissza is repültem. Talán ezért hívják ezt a helyet másnéven repülõtérnek?  A szél úgy fújt, mint egy mérges dúvad, ráadásul szembe. Mondanom sem kell hogy a túra legnehezebb része ez volt, hiába hogy szintemelkedés csekély volt. Egyik kezemmel kénytelen voltam tartani szalmakalapomat, s közbe sûrûn elátkoztam azt a pillanatot amikor reggel felvettem. másik kezemben olvastam folyamatosan az itinert, Z-jelzés ritka pillanatai miatt. Hosszúnak tûnt a széllelszemben járás, ráadásul semmit se lehetett hallani, így rövid idõre megkönnyebültem mikor a fennsík végére értem, s enyhe lejtõs kanyarulatba fordult utam. Reménykedtem hogy a szél itt enyhül, mert már pár fadarab is megjelent sûrû rózsatövis bokorral övezett földes úton….a remény száll el utoljára…utána meg a szalmakalapom, majd az ítinerem két részletbe. Szerencsére senki sem látott, ahogy visszafelé üldözöm a túra tárgyaimat. Segítségemre siettek a rózsatövis bokrok, s gyorsan elkapták õket az út szélén. De nem engedték el könnyen. Végül is Norbi vs. Rózsabokor 1:0 állásnál úgy gondoltam folytatom utamat. Már domboldalon haladtam lefelé, s gyorsan megtaláltam a leágazást ZL jelzésre fel a Cserteri Várrom-hoz. A rajt óta, itt elõztem elõször embereket, szám szerint 3 at. Fent rõl gyönyörû volt a kilátás, de közelrõl nem akartam megszemlélni a tájat, úgyhogy gyors pecsét és egy csokis mûzli szelet után elindultam lefelé, mielõtt a szél idõ elõtt leszállított volna. Egy másik szalagozási útvonal vitt elõrébb vissza a Z- jelzésre, ahonnan már hamar elértem  a szõlõültetvényest majd Hasznos fõutcáját.


Itt kicsit elbambultam, s el is követtem egy legnagyobb hibát, amit tapasztalatlan túristák szoktak: a fokos túrabotomat kivettem hátam mögül s kicsit lengettem…akkor ébredtem fel kábulatomból, amikor fokosom nyele megsimogatta egy mellettem elfutó résztvevõ bordáját. Sok idõm nem maradt bocsánat kérésemre mert mire kiejtettem számon, már jóval elõttem volt. (Ezúton kérek még egyszer bocsánatot) Ezek után hol kocogtam, hol futottam, hol ballagtam de már éber voltam.  Hasznos fõútcájáról balra tértünk le Pásztónak egyik földutas, úgynevezett Régivásártér nevû útjára. Nem tudom milyen régi lehetett, de ahhoz elég régi, hogy még lebetonozni sem tudták. Idõnként hatalmas porfelhõk ébredtek elõttem, hátra fordulván elkerülve a képen törlést. Végül is kisebb baktatás után elértem Pásztó belvárosát, ahol már az elõttem és mögöttem levõk is futásra váltottak. Az itiner pontosan leírt mindent, könnyen vissza lehetett találni a Pásztói Mûvelõdési Központhpz. 11:48ra beértem.


Nem volt tele a fõrajthely de folyamatosan jöttek a versenyzõk. Oklevél és Igazolólap pecsét után elégedetten konstaláltam magamban egy zsíros kenyeret majszolva, hogy eddig legjobb idõmet mentem.


S délután otthon az ablak mögött még elégedettebben, hogy nem indultam el a 40es távon, hisz akkora már akkora vihart támadt, hogy a túratáskámat is elvitte volna magával a szél.


 
 
MátrahegyTúra éve: 20142014.03.14 07:57:09

MÁTRAHEGY 10 TELJESÍTMÉNYTÚRA, avagy laza bemelegítés


Reggel


Korán reggel keltem, bekészítve kis túlélõkészletemet, szokásos mentateát, fokos túrabotomat, szigetelõszalagot és kisebb kötözõt, elindultam Mátrafüredre kicsi kocsimmal, asszonyt elvíve útközben melóhelyre, ZsuzsaMamát felszedve s közben hála neki sport szeletet magamba töltve. Kedves leányzóját, Lénát bevártuk a buszmegállóban és indultunk a rajthelyre.


Délelõtt


Szokás szerint sok induló volt az erdészeti iskolában. Gyorsan elrajtoltunk, csak egy kicsit kevertem össze a nevezésnél a nevünket, amit gyorsan szakszerûen korrigáltak a rendezõk. 9:37kor kezdetét vette a túra.


Gyönyörû idõ volt, hétágra sütött a nap. Tavalyihoz még csak hasonlítható sem volt, hisz akkor olyan köd volt sárral vegyítve, ami egy horror filmbe is beleillene. Mátrafüredrõl kiérve a Z+ jelrõl, a S- jelzésen emelkedett az utunk. Röpke félóra alatt felértünk a Muzsla tetõre, majd kisebb lejtõ után, a Rákóczi forrást is érintettük. Után töltöttem Mentateámat és levettem külsõ melegítõ felsõmet, hasonlóan tettek a  lányok is, és vígan másztunk tovább a S-on… Egyre nagyobb emelkedõk következtek, míg elértük az Ózon Hotelt csodás parkját, fotókkal megörökítve. Inenntõl kezdve mérsélõdött a szintemelkedés s vele együtt az idõ is.  Mire elhaladtunk a Szanatórium elõtt, visszakellett vennünk az imént levett felsõt. Bár hó nem volt, de meglepõen hideg lett az idõ. Itt a jelzés, szalagozásra váltott át a S körre, az okát pontosan nem tudom miért, bár a maradék emelkedõ ami még ránk várt, kellemesebb volt ezen a vonalon.


1 óra 40 perc telt el míg elértük Mátraháza parkolóját, ahol kis csoki és szendvics után folytattuk utunkat lefelé S háromszög jelzésen. Eleinte az út mellett, majd az erdei úton elértük Farkas-Kútat, ahol kicsit frissítettük magunkat. Ezután továbbereszkedtünk Sástó felé átkelve a réten, megérkezvén az újonnan épülõ út mellett a következõ EP-hez. A dzseki újralekerült, a nap újramelegített. S háromszögön folytatva ereszkedésünket a további 3 km során hamar elértük az Z-, majd Mátrafüreden a Z+ jelzést. Tavaly itt valahogyan eltévedtünk ,pedig most egyértelmûnek tûnt. Talán a köd tévesztett meg minket. Közben sok extrém sportról szó esett, amit Léna átélt már: mint például kanyingolás és egy keményebb teljesítménytúra az El-Camino.


Dél


12:43 kor értünk célba, 3 óra 5 perc alatt 13 kilométert megtéve. A tavalyihoz képest, majd félórát javítottunk. A túra rendezése kiváló és egyértelmû és talán a legolcsóbb is. A célban volt szerencsém egy prospektust szerezni a HÉRICSS TTSE-tõl amibõl megtudtam hogy kezdetét vette a Mátra Teljesítménytúrázója Programja, így hát ebben az évben zárásként kitûztem magam elé a 3. fokozatot, ahová már csak 137 km szükségesJ


Hazafelé bõven maradt energia nõnapi köszöntésre ezen a gyönyörû tavaszi nõnapon.


 
 
túra éve: 2013
VadrózsaTúra éve: 20132013.09.09 08:22:12

A vadrózsa 30, avagy a vaddarázs túra


 


                Nem lehetne rám azt mondani, hogy tapasztalt túrázó vagyok. Kiskoromban faterral és nagybátyáimmal jártuk be a Mátrát és a Bükköt, de annak már jó pár éve…jó pár 10-15 éve. Idén kezdtem el újból a túrázást. Hetedik teljesítménytúrámra készülõdvén, bepakoltam a hátitáskába a szokásos túlélõ készletemet(törülközõ, szikszalag, kötözõ géz, sportkrém, egy pár szendvics és ami számomra kihagyhatatlan a menta tea)Majd a kicsi kocsimmal elfuriktáztam Rózsaszentmártonba hugomékhoz. Itt még beszürcsöltem egy erõs feketét, aztán elindultam a rajthoz.


                Azt mondják jó bulik szoktak itt lenni a Rózsabarlangban, én viszont abba voltam biztos, hogy buli ide vagy oda, itt éjjelente ennyi ember még nem fordult meg. Bár reggel 7:10 kor rajtoltam el, de már a parkolók fele tele volt és az utca is tömve volt már kocsikkal.


                A fõútra kiérvén a mûúton haladva egy 50est teljesítõ csoporthoz csatlakoztam. Össze szokott kis csapat volt, mert általában mindig lemaradt valaki (fénykép,wc, öltözködés)de perceken belül beérték egymást. A mûútról jobbra térve haladtunk gyenge emelkedõn a Kopasz-hegy oldalán, ahonnan remek kilátás nyúlt Rózsaszentmártonra. Leginkább a horgásztó felett felszálló pára volt figyelemre méltó. A feltételes ellenõrzõ pont csekkolása után, hamar kiértünk az apci mûútra majd hamar vissza is tértünk a P+ jelzésre.


                Az elsõ igazi szintemelkedés itt vette kezdetét: a Somlyó hegy. Bár csak 350 méter,de a hegy lábától szinte végig intenzív emelkedõ vezet felfelé. Innentõl kezdve, kikaptam a hátizsákom mögé illesztem fokosomat és igénybe vettem a felmenetelhez. Ugyan megállás nélkül lenyomtam, de észleltem, hogy csak én szuszogok hangosan, s körülöttem kiket leelõztem, nem küszködtek ilyen problémával. Hát igen, még van mit javítani tempón s a hozzá csatlakozó légzéstechnikán. Egy szép Somlyóhegyi pecsét után, még bekaptam egy ajándék csokit s nyeltem rá kis mentateát. Az 50sek még gyönyörködtek a tájban ( a keresztrõl rálátni Apc falujára) én viszont indultam tovább lefelé a piros pluszon.


                Örültem,hogy a hegynek nem ennek az oldalán kellett feljönni, mert sokkal szükebb és meredekebb ösvény vezetett le a másik oldalra.  Fokosom segítségével gyakran ilyenkor ellököm magam a földtõl, hogy minél hamarabb lendületbõl leérjek. Miután leértem, levetettem magamról az igen csipõs reggeli idõben felvett szabadidõ felsõmet és a derekamra kötöztem, hisz már itt a ferenc-tanya melletti úton, a nap már nemcsak sütött de melegített is. A fatáblánál bekanyarodtam az erdõbe és a piros körön folytatva utamat, kis csatangolás után megérkeztem a 2.ep-hez a Széleskõhöz. Itt sokan elkövették azt a hibát, hogy egybõl a tó elérkezte elõtt felvágtattak az emelkedõn. Szerencsére én nem(bár nem is gondoltam hogy arra kell folytatni az utat) így hát egy gyönyörû tóparton lyukadtam ki. Rendkívüli módon tetszett, nagyon jól kialakította természet ezt a csodát. Nem nagy tó, de a partján több sátor is elfér, most is volt legalább 3 család ki ott töltötte az éjszakát. Gondoltam is rá, hogy majd eljövünk a barátokkal,de mikor meghallottam hogy 15 m mély, kicsit megijedtem, hogy kicsit ittas állapotban, mi lesz ha egyikõnk bele bukfencezik... Széleskõi pecsét, egy pár szõlõ fürt és pohár víz után folytattam tovább utamat, az imént említett emelkedõn. Bár nem volt függõleges a földdel de azért kapaszkodnom kellett. Szerencsére nem volt hosszú így percek alatt fent voltam és folytathattam utamat a tó szélén be az erdõbe kis szintemelkedéssel.


                Inenntõl kezdõdött az általam elnevezett „Vaddarázs” túra. A piros körrõl visszatérve a piros pluszra, ugyanis egyre több röpködött, egészen kicsi méhektõl a kifejlett lódarazsakig. Míg végül elölrõl valaki kiáltott valamit, de nem értettem mit. Hamarosan megtudtam. A daraszak zümmögését vagy zúgását általában felülrõl lehetett hallani. De ahogy haladtam egyre erõsebb és erõsebb lett. És talán a sors akarta így, de véletlenül épp az út mellé tévedt tekintetem, ahol igencsak kifejlett lódarazsak repkedtek tömegével egy fa tövében… Az agyam még talán fel sem dolgozta az információt,de én már futottam és futottam. Mindaddig míg a zúgás csökkent és a hátam mögé nézve már csak az említett fánál láttam a szálló harapó darazsakat. Fújtam egyet s tanakodtam mit tegyek. Úgy gondoltam egy két perc után tovaindulok és az itinerrõl megnézem a szervezõ telefonszámát és értesítem a fejleményekrõl. Ebben a pillanatban legalább négyen kiáltoztak. Hátra bicegtem egy középkoros házaspár jött õk mondták, hogy nincs bajuk de a mögöttük levõ párt megcsípték. Bevártam õket is a nõ fogta a mellkasát kissé sírt és és mondta hogy két helyen megcsípték. Megkérdeztem van e kalciumok, de nem volt és nálam sem. Tapasztalatlanságom révén ezt felejtem el mindig bepakolni. Így mit volt mit tenni tovább mentünk. Elõttük mentem ugyan,de nem nagy tempóban egyrészt, mert ha rosszul lesz a lány kapcsoljak, másrészt pedig mert az itineren nem találtam meg a szervezõ telefonszámát és így csigalassúságú netemmel,kellett rákeresnem(hazaérve bezzeg megtaláltam rajta a telefonszámot!!!). Idõközben elértük a hármas határt P+/P- úton haladva, majd a P+ leágazóját is. Majdnem a P- mentem a tovább a nagy keresgélésbe,ugyanis itt egy olyan keresztezõdés van és olyan trükkösen el van rejtve a P+ leágazás, hogy aki elõször van itt, igénybe vesz neki idõt míg megtalálja a helyes utat. Szerencsére a Püspök keringõ egyik útvonala erre hozott és így idõben kapcsoltam. Nem gondoltam volna,hogy ekkora különbség van a tavaszi és a nyári erdõ között. Sokkal zöldebb és virágosabb volt. Az út hol kicsit emelkedett majd lejtett nem volt vészes. Ez idõ alatt végre kiböngésztem, telefonszámot s értesítettem a túra szervezõt az eseményekrõl. Õ biztosított róla,hogy a 3. és 4. ep –n van kalcium illetve hogy telefonon odaszól Széleskõhöz hogy figyelmeztessék a túrázókat a veszélyre. Ezt közöltem velük, s tempósabbra vettem a figurát… majdnem rossz felé is mentem egy ízben egy vadászleágazónál. Egyik túrázó figyelmeztetett, hogy a jelzés nem arra folytatódik. Ezúton köszönöm neki, mert már a Püspök keringõn is majdnem elkövettem ezt a hibát. A dagonya után balra majd jobbra vezetett az út, majd megint a jobb oldali leágazást kellett követni. Kellemes „vivõs”lejtõ vezetett le a Köszvény - forrásig.  Innentõl kezdve a túraforgalom jelentõsen csökkent. Eddig mindig voltak elõttem s mögöttem, de most már hosszú percekig egyedül maradtam. Balra térve a mûúton, hamarosan elértem az Eszter forrást. Pecsét után, pihentem pár percet ittam friss narancsszörpit, s közben beért az a páros akit megcsípett a darázs. Elláták a lányt kalciummal,majd tova indultak. Én még kicsit idõztem s felkészültem lelkiekben a késõbbi megpróbáltatásokra.


                Egy kis dinnyét magamhoz vettem s úgy indultam tovább a kanyargós mûúton. Nem volt rövid legalább fél órát biztos sétáltam rajta. Bár nem mentem nagy tempóval, de nem is akartam. A Nagy-Hársasra felfelé menet elõtt nem akartam kifárasztani magamat. Mindenesetre az itiner kicsi megtévesztett, hogy Szurdokpüspöki elõtt térjünk le a P- jelzésre, ugyanis a tábla elõtt erre egyszer volt lehetõség, de nem volt jel. Viszont az itiner hátoldalán levõ térkép úgy jelezte, hogy még el kell hagyni a Fenyves fogadót s az ifjúsági táborral szemben lesz a lekanyarodó út. És csakugyan, mert Szurdokpüspöki, mint település valójában itt kezdõdött, avagy itt voltak már házak, elõtte csak a faluhatár volt szép rétek tekintetében. Megtalálva a jelzést lekanyarodtam átvágtam a patakon, kis kitérõt tettem az egyik favágó ösvény keretében, majd visszatérve megtalálva az utat, átmásztam a vascsövön, s kezdõdött a … pokol. Mint említettem már részt vettem a Püspök keringõn s akkor is a Nagy Hársast kellett megmászni. Bár Jobbágyi oldaláról a kék plusz jelzésen,de azt az emelkedõt soha nem felejtem el…és ezt sem. Meredekségbe ugyanolyan meredek volt, de itt hosszabb volt az út ugyanis voltak „pihenõk” avagy nem úgy vitt fel, mint a másik ami csak felfelé a hegylábától árkon bokron keresztül. De mivel hosszabb volt, nem is tudom eldönteni melyik a nehezebb. Beértem egy párost, de addigra annyira kivoltam, hogy fokozatosan lassultam és már szusszanásnyi idõkre meg is kellett állnom, így tehát újra lehagytak. Végül is szapora levegõvételekkel együtt felértem a toronyhoz, ahol négy jó kedélyû ifjú megadta a feltételes ellenõrzõ pont pecsétet. Árnyékot keresve elidõztem ezután egy kicsit, avagy megszárítottam magamat, az felgyülemlett izzadságpatakoktól. Másik fél liter menta teámat is megittam és elõvettem a jégben hûtöttet a táskámból ami már megkezdte az olvadást.


                Utamat folytatván leereszkedtem a P- on a Nagy Hársasról a térdeimnek való nem tetszést érezvén. Hamar visszaértem a Hármas Határhoz ahol egy egész csoport állt. Megszólítottak, hogy a 30ról jövök-e válaszoltam igen, s akkor indultak tovább. a P-on. Velük együtt én is, újra lehagyva jó pár embert, s fokosamat már rendes igénybevétellel használva. Domboldalon vezetett útunk, több leágazással, de aki a széles szekérutat követi némi térképnézéssel együtt, eltévedni nem lehet! A présházakhoz érve az egyik lakó megkérdezte hogy a darazsakkal találkoztunk e, mert valakit a mentõ vitt el. A mögöttem levõk azt válaszolták hogy õk már nem. Kábé három óra telhetett el azóta míg ott voltam, úgyhogy úgy látszik a probléma megoldódott. Bár azért a zümmögés mint mondtam folyamatos volt még mindig. Hosszú pincesoron vitt le majd újból fel az út, míg nem újra bokros erdõben követtük egymást. Szép volt, de vigyázni kellett,mert a magas fû miatt az úton se lehetett nagyon kiszámítani, hogy a talaj hol van. Hamarosan megérkeztem, a lenti pincesorhoz, azon is belül a Nagyvölgyi pincéhez a 4.ellenõrzõ ponthoz. Itt már sokasodtak az emberek,. Borpincés pecsét után ittam egy frissítõ zöld almalét(bár fröccsel is megkínáltak, de mivel ha hazafelé nem akartam még egy 20kmert gyalogolni, jobbnak láttam nem inni) és egy csokis cerbonaszeletet is tettem a gyomromba. Majd percekig ültem s pihentem, és éreztem hogy most már mind a két lábam bokámtól a térdemig, a derekammal együtt kivan. Már csak 5km van hátra, mondta valaki. A szokásos tiszteletkör, ahogy mondani szokás… Ezzel csak annyi volt a baj, hogy ennél hosszabb távot még nem mentem. Nem említettem, de ez az elsõ 30 kmes túrám. De hát mit volt mit tenni ezt már meg kell oldani, még ha féllábbal érek is be a célba…


                Mikor kiértünk az erdõbõl örültem. Lekellett kanyarodni a mûútra Rózsa felé. Már látszódott. Jobban s egyre jobban. De csak nem értem oda! Idõközben lehagytak páran. Míg végül elértem a Rózsa táblát. Na mondom magamba: innen már láb nélkül is célba érek, olyan közel van…minden volt csak közel nem. Rózsaszentmárton olyan hosszú falu, hogy még ezen is szenvedtem egy kicsit. Végezetül 6:45 idõvel beértem szintidõn belül. Eleinte kicsit sokaltam az egy Mátyás Királyt nevezési díjként, de ez a horgász tónál bográcsban készített paprikás krumplinál mindent überelt. Leültem az egyik tóparti dokkba s békésen megettem az ízletes menüt. S arra gondoltam, még hugomékhoz vissza a kocsimhoz, újabb emelkedõ vár rám…


Összegzés:


-          NEVEZÉSI DÍJ: 5


-          ITINER: 4,5(térképpel együtt olvasható,anélkül egy két buktató elõfordul vagy ami nincs ott)


-          ÚTVONAL RENDEZETTSÉGE: 4,5 (bár tudom hogy a darazsak a természet pajtásai, de azért az a fészekféleség egybõl az útvonal mellett nem hiányzott senkinek)


-          FELKÉSZÜLTSÉG: 5


-          FRISSÍTÕK: *5(a paprikás krumplinak köszönhetõen,hátha még fröccsöt is ittam volna)


Összegezve: nagyon tetszett és komolyabb fájdalmak nélkül (így másnapra) sikerült lenyomni. A komolyabb igénybevétel a Somlyó és a Nagy Hársas, tapasztalt túrázók ajánlom, kezdõknek semmiképpen sem, õk inkább a 20on próbálkozzanak.


               


 


 
  vissza az túrákhoz
<<== túranaptár