A K40 után kíváncsi voltam, milyen a folytatás, mivel fogok szembesülni jövõre, amikor remélem végigmegyek a 100-on. :)
Kicsit rövidebb, kicsit több a szint, mint a K40 - nem lehet sokkal rosszabb, gondoltam. Hát...
A Nagy Gete után kezdõdtek a nehézségek. Az összeverõdött csapat a tokodi utat választotta - a nyomós kút nagyon csábító ajánlat volt. :)
Kis frissítés után faluszéle, forduló balra, irány a Hegyes-kõ oldala - és bánatosan néztem az elrobogó túratársak után. A ponthoz felérve beszédképes már alig voltam, a kopár tetõn kanyarogva sokat nem sikerült regenerálódni. A tokodi frissítõpontnál volt a mélypont. A meleg (és a pár hét kihagyás) nem kicsit betett.
Küzdés tovább, megint tûzõ napon felfelé, jegesmedvéknek nem ajánlom. Az erdõtõl kezdve jó volt, a lefele út egész relax, egy kis frissítés a Kakukkban, majd vissza. Eddigre felébredt az összes létezõ szúnyog (vagy lefelé csak nem vettem õket észre?), nagy megkönnyebülés volt kiérni újra a napsütésbe. :) A frissítõ ponton lelkesen gratuláltak új erõmhöz és bíztattak, hogy menni fog. Én nem voltam annyira biztos, de elindultam. A Hegyes-kõre ezúttal nagyobb részt erdõben fel, utána a gabonatáblák közt le. Kis pihenõt terveztem a Gete újabb megmászása elõtt - ezt a szúnyoginvázió fejveszett meneküléssé alakította. Már amennyiben erre képes voltam (korlátozottan).
A Gete meredekjén a szúnyograj állandó tempót biztosított - minden megállást lelkes dongással háláltak meg. :)
Dorogra visszaérve még eldurrant két vízhólyagon, szóval alig járóképesen, de megvolt. :)
Jó kis kihívás ez, rákészülve kifejezetten jó túra. Gyertek jövõre minél többen! :) |
