Túrabeszámolók


túra éve: 2012
Magas-Tátrai BarangolásokTúra éve: 20122012.08.01 20:41:12

Már az év eleji tervezgetésnél kinéztem magamnak ezt a túrát. Igaz, magashegységbe csak is hétköznap szoktunk menni, de most a tt kedvéért kivételt tettünk.  Istvánnal nem volt nehéz partnereket találnunk, hiszen két jó barátom Dani és Gergõ ugyan nem teljesítménytúrázik, de mindkettõjüknek a Tengerszem-csúcs volt az elsõ magashegyi kalandja több évvel ezelõtt. Õk csak csúcsot hódítani jöttek, utána áthozzák a kocsit a túra céljába, Felsõhágira. Tökéletes terv.

Egy kiadósnak aligha nevezhetõ 40-50 perces alvás után, negyed kettõre szedtem össze a csapatot Budapesten és a már szokásosnak mondható Balassagyarmat – Nagykürtös – Breznóbánya – Ördöglakodalma-hágón át, egy megállással négy óra alatt értünk a Poprádi tó v.á.-hoz. Kényelmesen megreggeliztünk, aztán a rajtcsomag (süti(?), croissant, két dobozos ivólé) és a - térképes, leírással és táblázattal kiegészített – itiner átvétele után, egyes és kettes rajtszámmal pontban hatkor elindultunk.

Nagyjából 15 fok volt, az idõ napos, elég magas páratartalommal. Rövidnadrág-pólóban kezdtem neki a túrának, tekintve, hogy az elsõ 10 kilométeren kb. 1250 szint várt ránk. A biztonság kedvéért elraktam a táskámba egy polárt és egy esõkabátot, igaz nem számítottam rá, hogy bármelyiket is elõ kell majd szednem. Nem is kellett. Csodálkozva néztem az esõnadrágban, kamásliban, háromrétegû téli kabátban indulókat, vajon hogy fogják bírni így, ezen a kifejezetten melegnek ígérkezõ nyári napon. 

A Poprádi-tóig végig a K-jelzésen, vagyis az aszfalton kellett menni. Elõnye, hogy elég hamar fel lehet érni, hátránya, hogy kimarad a Menguszfalvi-völgy és a környezõ csúcsok lenyûgözõ látványa, amit a tõlünk pár száz méterre, nyugatra futó P- jelzésrõl láthatnánk. A házhoz most nem kellett lemenni, így megállás nélkül folytattuk utunkat a völgyben. Az elsõ felírandó szám, az 1600 méter magasan lévõ K-P elágazásnál várt minket. Itt jó 10 percig várattam Istvánt, amíg én, a nagyjából fejmagasságig érõ törpefenyõk átjárhatóságával kísérleteztetem. A Békás-tavaknál szembesültem vele elõször, hogy hétvége van. Százak igyekeztek felfelé az útvonalon, pedig még csak 7:30 volt. A láncos szakaszon feldobtuk a botokat a táskákra és tekintve, hogy most éppen csak nyirkos volt a szikla (így nem is igazi az élmény, hogy nincs lefagyva) pikk-pakk túljutottunk ezen a szakaszon. Meglepõdtem a Hunfalvi-házon. Nem voltam itt 3 éve, azóta elég nagy változáson ment keresztül. A ház pecsétjét kellett volna a következõ négyzetbe ütnünk, de úgy döntöttünk, elõször a csúcs legyen meg.

A tábla szerint 1:00 kell a feljutáshoz. Ahhoz képest, hogy majd’ 100 fotó készült közben, nekünk ez sikerült fél óra alatt. Szerencsére sokat elõztünk felfelé, így nagyjából 10 ember volt csak fent. Itt elhagytuk a turistautat és nulla pontért átmásztunk a 2503 méter magas, szlovák oldalon lévõ csúcsra is. Jó fél órás szöszölés után elindultunk lefelé. Délrõl kezdtek megérkezni a felhõk, reméltem, hogy Daniék még teljes panorámában gyönyörködhetnek majd. Nagyjából 200 méterrel lejjebb találkoztunk is velük, körülbelül 9 órás menetidõt jósoltam magunknak, így 15:00-ra beszéltünk meg találkozót.

A házban kisebb pihenõt tartottunk. A kötelezõ pecsételés után, István gyümölcsös-kekszes pudinggal frissített, én meg szuvenírekkel nehezítettem a táskámat. Negyed óra után feltápászkodtunk és elkezdtünk ereszkedni. Itt már jó sok tt-s sporttárs igyekezett felfelé, nem irigyeltem õket. Ekkor már hatalmas volt a meleg. A sapkát kissé késõn vettem fel, ezt egy kezdõdõ fejfájás éreztette is velem. Szerencsére a láncos szakasznál viszonylag kevesen voltak, de a Poprádi-tavi házig annyian jöttek szemben, hogy rongyosra „áhojoztuk” a szánkat. Nem gyõztünk félreállni, kerülgetni. Az egy év múlva esedékes tt-ig nem jövök hétvégi napon, az biztos.

Kezdtem egyre jobban telítõdni a müzli szeletek cukros ízétõl, így alig vártam, hogy leérjünk a házhoz és valami rendeset együnk. A rendesbõl egy krumplileves lett, mivel nem akartunk nehéz kajával a gyomrunkban neki ugrani az elõttünk álló 2.5 km, 470 m szintes szakasznak. Húsz perc ücsörgés után, üdítõ volt az Oszterva szerpentinje. Szerintem az egyik legkönnyebb kaptató környéken. A fordítókban van csak meredek rész, köztük szinte sík és kanyarról-kanyarra egyre jobb a kilátás a vidékre. A nyeregbe felérve jelentek meg az elsõ gonoszabb kinézetû felhõk. Amíg István felment az innen kb. 100 méterre lévõ csúcsra én szép csöndben elkezdtem fázni az egyre erõsödõ szélben.

Innentõl számomra is ismeretlen utakon folytatódott a túra. Kellemes volt az eddigiektõl eltérõen lankásan hullámzó úton menni, igaz az S-jelzésig tartó szakasz kissé hosszabbnak tûnt, mint azt elõre vártam. Itt leültünk még egyet frissíteni, majd megkezdtük az utolsó szakaszt, amelyen 4.5 kilométer alatt 800 m szintet kellett veszítenünk. Nagyon hangulatos volt az ösvény. Érdekes volt megfigyelni, hogy ereszkedünk a havasi törpefenyõkkel tarkított szubalpesi zónából, a tûlevelû erdõk alkotta hegyvidéki sávba. Itt elkezdett szemetelni az esõ. A táskákra feldobtuk a vízhatlan borítást, de az utolsó fél órára már nem vizeztük össze az esõkabátokat. Az erdõbõl kilépve (és a S- jelzést elnézve) egy csodaszép rétre értünk ki. Igaz levegõt nem sokat kaptunk a bõ 90%-os páratartalom miatt, de a látvány lenyûgözõ volt. A szekérút mellett fellelhetõ jelentõs málna-állomány még lassított minket egy kicsit, de a végszóra megszûnõ esõben 9:10 perc után értük el a célt.

Jól estek a sós magvak, ropogtatnivalók, amit hideg kólával öblíthettünk le. Összesen két sporttárs ért be elõttünk, õk valószínûleg nem lustálkodtak minden útba esõ menedékházban. A fõrendezõt a jövõ évi útvonalról faggattam, majd próbáltam meggyõzni, hogy a kedvenc (turistaúton megközelíthetõ) tátrai csúcsomat, a Krivánt is tartalmazza majd az útvonal. Tetszetõs kitûzõt és szép oklevelet is kaptunk, nálam ötösre vizsgázott a túra. Daniék már fél órája megérkeztek, így más dolgom nem maradt, mint behuppanni a vezetõülésbe és hazarepíteni a társaságot. Jó kis nap volt, jövõre is eljövünk!



Száraz adatok: 27.2 km +1884 m -2022m


Egy pár kép: https://picasaweb.google.com/115045309155195514606/MagasTatraiBarangolas?authkey=Gv1sRgCJ3T2oXA5qvb1wE





 

 
 
Pilis barlangjaiTúra éve: 20122012.02.24 11:27:15

Már tavaly decemberben kinéztem magamnak ezt a túrát. Szerencsére sok barlangban, zsombolyban volt szerencsém járni a Pilisben és nagyon tetszett az ötlet, hogy ezeket egy tt keretein belül kereshetem fel újra. Egy kicsit én is részt vettem a szervezésben egy GPS-track rajzolásával, de mivel a rendezõk egy-két ponton változtattak az útvonalon sajnos ez inkább hátrány, mint elõny volt az általam készített nyomvonalat használóknak.


Fél hétkor érkeztünk Szépjuhásznéhoz és a rendezõ instrukcióit követve, könnyedén kikerestük az elõre kitöltött nevezési lapjainkat az asztalról. Még bementünk az állomás büféjébe, ahol összekészítettük a feladandó csomagokat, felszereltük a kamáslikat és nem utolsósorban elfogyasztottuk a túra elsõ szolgáltatását, egy bögre teát. Kaptunk egy tájékoztatót is a túra alatt érintett barlangok, zsombolyok részletes leírásával, ezt gyorsan elsüllyesztettem a táskám mélyére késõbbi elolvasásra, aztán 6:50-kor elindultunk. Nem mentem 200 métert az emelkedõn, már egy szál hosszú ujjú pólóban nyomtam a kaptatót és mivel végig csodálatos, tavaszias napsütésben túrázhattunk, naplementéig nem is volt szükség a pulóverre. Sokszor látott Bátori-barlang után a  csúcsról induló jelzetlen ösvényen romboltunk lefelé a félméteres hóban, aztán lenn a Hárs-hegyi körúton mondta két srác, hogy megváltoztatták a túra nyomvonalát és azon az úton kellett volna lejönni, ahol a Barlangtól barlangig-on szoktunk fel. Na ekkor néztem meg az itinert elõször - ami egy legalább A3-as méretû Cartographia térkép vázlat volt – és konstatáltam, hogy nagyon sok helyen eltér az út az elõzetesen kihirdetettõl. 


Fekete-fej, Adyliget, Hosszú-erdõ-hegy északi oldala és már kaptatunk is fel a kéken – most nem olyan jeges mint a BHTCS-n – keresgéljük az elágazást. Már majdnem a Remete-hegy tetején vagyunk, amikor szalagozás vezet jobbra és egy egész jól kitaposott ösvényen érjük el a Hétlyuk-zsombolyt. Vissza a kékre, majd jól ismert szakasz következik a Zsíroshegy felé. A hó helyzet egyelõre sokkal jobb, mint amire számítottam. Igaz, néhol csak az elõttünk lévõ három túratárs nyomát használhatjuk. Közben az idei tavaszi túrák várható sártengerérõl diskurálunk, ami a néhol fél méteres hótömeget látva, nem lesz gyerekjáték. Közben meg is érkezünk az Ördöglyuk-barlang egyik bejáratához, aztán pecsételés után a túrán leghosszabb pont nélküli  - majd’ 7 kilométeres – szakaszára indulunk a Háziréti-horgásztó felé. Ebbõl az irányból sem gyakran jövünk a zöldön, én még talán sohasem láttam a sokat járt jelzést ebbõl az irányból. A városi szakasz jeges utcái után majdnem befordulunk a Szarkavár felé, amikor meglátjuk, hogy a szalagok a fõút mellett visznek. Az itinerben is ez van, tévedés kizárva. A 10-es út felé vezetõ Km+ jelzésen néhol térdig süppedünk, majd egy - közúti veszélyeztetés bûntettét kimerítõ - átrohanás után a túra legjobban behavazott szakaszán kell végigverekednünk magunkat. Még jó, hogy csak pár száz méter volt.


A ponton, a fõszervezõ édesanyja õrködik és kínál minket zsíros kenyérrel. Kiderül, az elsõ három „versenyzõ” nem részesülhetett az ellátmányból, mert a hótorlasz miatt nem volt egyszerû megközelíteni a tavat. 10 perc pihenõ után indulunk tovább a Fehér-hegy oldalában, a változatosság kedvéért megint csak  zöld jelzésen. Szeretem ezt a szakaszt. Egyszer sötétedéskor jöttem erre egymagam, a katonai lõtéren innen kb. 300-400 méterre a katonák épp a kézigránát hajítását gyakorolták. Az egyre elsötétedõ völgyben olyan volt, mintha rám lõttek volna. Hangulatos 20 perc volt. Visszatérve a jelenbe, most elõször más túrázókkal is találkozunk, egy nagyobb csoport igyekezett fel a Kevély-nyeregbe. Felérve A4-es lapokkal kitáblázva, hogy az 5. ep-ig tovább kell mennünk a zöldön, aztán ugyanide vissza kell majd jönni és a sárgán folytatni az utat a Mackó-barlang felé. De elõbb még pár percet ereszkedünk, majd jelzetlen úton érjük el a Természetbarát-zsombolyt. Pár évvel ezelõtt, amikor elõször voltam itt kötéltechnikát gyakorolni, egy hatalmas bubo bubo szállt ki a balrang száján. A rendezõ mesélte, hogy õ is többször találkozott vele. Ma úgy tûnt, nincs otthon. Irány vissza a nyeregbe, sárga jelzés, Mackó (Kis-Kevélyi) –barlang, pihentetõ síelés az OKT-ig, majd a simára dózerolt szekérúton trappolunk a Macska-barlang felé. Nagyon erõsen tûz a nap, érzésre van vagy 10 fok. Egy hete a Börzsöny éjszakain nagyjából 25 fokkal volt hidegebb egy-két helyen. Most elõször hó helyett, sarat dagasztunk. Csak reménykedni tudok benne, hogy késõbb nagyobb magasságokban nem ez lesz. Kapunk egy-egy Sport szeletet is, nem is jön rosszul egy kis vércukor emelés a Hosszú-hegy elõtt. Szerencsére inkább hosszú mint meredek, így érzésre hamar felérünk a következõ ep-hez. A zsombolynál napfürdõzik a pontõr, gyújtóssal is készült a tûzrakásra, de úgy néz ki ma nem lesz rá szüksége. Szántódi-nyereg után egy kicsit felmegyünk a Pilis oldalába, ahol a télen-nyáron bõvizû Trézsi (Szeretet)-forrásnál teával várnak a pontõrök. Aztán a nap elsõ igazán saras ösvényén ereszkedünk a Orosdy-kastély mellet a PS- jelzés szekérútjáig. Egy család békésnek tûnõ tacskó-féle korcsa megharapja István térd hajlatát. Nadrág szakad, felületi bõrsérülés. Hápogás, hogy Pixike ilyet még sose csinált. Blabla. Legalább a nadrágot megtéríti.


Klastromig a szokásos monoton szakasz. Elég keskeny sávon taposták ki az elõttünk járók, így kellemetlen a haladás benne. Mondjuk annál jobb, mint amikor a tavalyi Sárga tt-n az egész út egy nagy sárfolyam volt. Legény-barlanghoz jó saras-latyakos a kaptató, lefelé a szûz hóban síelek el a többiek mellett. A Vörös-út emelkedõjén folytatódik a túra, aztán meglepõdve látom, hogy nem kell elmenni a Klastrom-szirtek felé a Z+ jelzésen, hanem tovább a piroson. Itiner elõ és kiderül, hogy itt egy szalagozott részen fogunk átmenni az S- jelzésre, de elõbb még megnézzük a beomlott Desotto-víznyelõ bejáratát. Elég sokszor jártam már erre, de ezt még sosem láttam. Jó ez a túra, mivel ismerõs tájakon is sok újat lát, tanul az ember. A Pilis-nyergi-víznyelõknél újabb ep, majd hamar eljön a nyereg is. Itt A4-es lap hirdeti, hogy aki nem bírja a kiképzést, az a Z+-en elindulhat a cél felé.


Mi nem adjuk fel ilyen könnyen, inkább lekocogunk a mûútig, majd azon átkelve ereszkedünk a P+ jelzésig. Egy quad által kijárt nyomban emelkedünk a Shaolin-falu mûútjáig, ahonnan 3 perc alatt benn is vagyunk a következõ ep. helyszínéül szolgáló étteremben. Itt gyümölcsteát készített nekünk a séf, ami mellé egy Twixet is benyomok, legyen energia a következõ bõ 200 méter szintre Dobogókõig. A szalagozást itt felváltják a fényvisszaverõ csíkok, amivel tévedhetetlenül ki van jelölve az útvonal. Mivel nemhogy jelzetlen, de papírtérképeken sem létezõ utakon járunk, erre szükség is van. Két kilométert egy széles erdészeti úton megyünk, ahonnan balra letérünk a következõ ponthoz, ami a rendezõink által 2008-ban feltárt Disznós-árki barlang. Meglepetésre itt is kapunk egy pohár teát, ami nagyon jól esik. A szekérútról ezután meredek kaptatón kell felmásznunk a Z+ jelzésig, ahonnan már gyerekjáték elcsúszkálni a Báró Eötvös menedékházig. Itt az OKT pecséttel igazoljuk magunkat, majd pihentetõ lejtõs szakaszon gyalogolhatunk a Zsivány-sziklák közelében lévõ Hideg-lyukakig. Itt is önpecsételõ a rendszer, de mivel kezd sötétedni nem álldogálunk sokat.


Az Ördöglyuk-barlanghoz érve vesszük fel a lámpákat, majd a Mária-padnál fordulva elkezdjük az utolsó célig tartó emelkedõt a Vaskapu-völgyben. Pár perce megyünk csak, amikor újabb részfeladat adódik, egy nem gyengén meredek hegyoldalba kell felmászni a Pilis-barlanghoz az utolsó pecsétért. Valahogy elkalandozhattunk felfelé menet, aztán amikor már egy ideje nem láttunk sem lábnyomot, sem fényvisszaverõt, ránéztem a GPS-re. Sikerült teljesen máshol feljönnünk és majd kétszer olyan magasra másznunk, mint ahol a barlang van. Hurrá. Légvonalban megcélozzuk, öt perc vergõdés után el is érjük. A barlangtól lenézve látjuk, hogy minden fán egy jelzés. Ezt elég nehéz volt benézni, de nekünk mégis sikerült. Leszánkázunk a jelzett útra és egy jó fél óra alatt felérünk a Boldog-Özséb barlanghoz, a túra céljába. Elõre számolgatva, fél napos menetidõt terveztem, amibõl csak 5 perccel csúsztunk ki.  Az elmúlt egy órában már kezdtem eléggé megéhezni, így nagyon jól esett a dupla adag babgulyást(?) ülve, kényelmesen elfogyasztani.


Sajnos sokaknak okozott bosszúságot –aminek kicsit én is részese voltam-, hogy a TTT oldalon nem a túra végleges nyomvonalát tükrözõ track-et töltöttük fel. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy az itiner és a közel tökéletesen jelölt útvonal miatt, könnyen végig lehetett találni a pályán. Elsõ rendezéshez képest szerintem rendben volt minden, a most tapasztaltak pedig segíteni fogják a rendezõ gárdát, hogy jövõre még jobb túrát hozhassanak össze.


„KSH” adatok (három GPS átlaga, barometrikus magasságméréssel, SRTM programmal):



Pilis barlangjai 50 nagy:  62.8 km 2401 m szint


Pilis barlangjai 50 kicsi:  50.7 km 1928 m szint


Pilis barlangjai 30 kicsi:  29.5 km 990 m szint 


Pilis barlangjai 30 nagy   37.1 km 1456 m szint

 
 
Börzsöny éjszakai tt. - Farkas Zsolt emléktúraTúra éve: 20122012.02.13 18:34:28
Szerencsére sikerült fõrendezõi segítséggel megoldanunk a rajtból célba átjutást, ami - ha csak nem sétál át az ember 16 kilométert 700 szinttel - nem is olyan egyszerû feladat. Sajnos a Kövirózsa Panzióban túl sok idõnk volt még a rajtig és az illatok is túl csábítóak voltak, ezért bedobtunk egy-egy emberes adag rántott szeletet sült krumplival, ami mint késõbb kiderült, nem bizonyult jó döntésnek. A flaszteren egy futó rögtön elsuhant mellettünk, aztán a Z- jelzés elején engedtünk magunk elé egy három fõs csapatot, nem titkoltan azzal az önzõ szándékkal, hogy majd tapossák nekünk az utat. A hó helyzet miatti aggodalmam itt teljesen alaptalannak bizonyult. A Miklós-tetõ oldalában értük utol a Magosfa pontõreit, aztán elmellõzve a többieket a saját tempónkban folytattuk az utat tovább. Dosnya-nyeregtõl már voltak olyan szakaszok, ahol ha rossz helyre lépett az ember, akkor térdig beszakadt, de a meglévõ pár nyomból már szerencsére lehetett gazdálkodni.

 

Lefelé a Sasfészek-, Nagy-Mána bércen már annyira nem volt érdekes, hogy mekkora a hó, mert végre rendes tempóban lehetett zúzni lefelé. A Bodosházi-kútig tartó szakasz nekem nagyon tetszett. Még sosem voltam itt úgy, hogy teljesen be lett volna fagyva a Rózsás-patak, ezért több száz méteren át a jelzés helyett a patakmederben mentünk végig. Ilyet máskor úgysem csinálok, most nem sajnáltam rá a plusz idõt. A Pogányvári-kaszáló után kezdtem érezni, hogy ez nem szokványos menet lesz, ugyanis megálltunk pihenni. Végiggondolva, máskor nem igazán szoktuk ilyesmivel tölteni az idõnket. Általában a pontokon szoktunk szünetet tartani, iszunk ha szomjasak vagyunk, de nem. Most azért kellett megállni mert az egyre mélyülõ hóban 14 kilométer és több mint 1000 szint után egyszerûen elfogyott a szusz. Sajnos frissíteni nem nagyon tudtam, mivel a rajtban elfogyasztott zsíros kalóriabomba, nem igazán engedte a gyomromnak, hogy bármit is befogadjon. Az egész túrán egy Mars és Snickers szeletet meg egy borzasztó ízû zöldalmás zselét tudtam lenyomni a torkomon, ami sajnos rányomta a bélyegét a teljesítõképességemre és így a menetidõre is. A Varsa-tetõ után bejött a Z- jelzés, ami egy fél méteres sávban egész jól ki volt taposva, így hamar felértünk rajta a Csóványosra. A K- jelzés az Égés-tetõig autópályává volt járva, de a bércen lefelé elég kellemetlen, olyan „télimátrás” típusú hó volt. Még szerencse, hogy nem itt kellett felfelé jönni. Hamarosan három fejlámpa közeledett (elõször azt gondoltam titkos ellenõrzõ pont), kiderült három fiatal, akik épp a Pq jelzést keresik (22:46-kor mi sem természetesebb?). Nagy megelégedésükre elárultam nekik, hogy max. 200 méterre vannak, aztán robogtunk is tovább.

 

A Kárpátok-háznál jó 20 percet voltunk, ennyi ideig tartott két pohár teát magamba gyûrnöm, hogy aztán a ház után elvétsük a K4 jelzést és tegyünk egy 800 méteres kitérõt a dózer úton. A Foltán-keresztig elég lightos volt a hó helyzet (az egész túra legkönnyebben abszolválható emelkedõje volt). A kéken már nehezebb volt a járás, de viszonylag könnyen felértünk másodjára is a Csóványosra. A pontõrök nem voltak már olyan vidámak, mint amikor elõször itt jártunk. Csak egy alkar képviselte a rendezõséget, aki egy sátor védelmébõl nyújtott pecsétet az itinerünkre. Nem csoda, hiszen csak egy szelet csokit vettem elõ, két túratársat igazítottam útba (õk most jártak itt ma elõször, nem lettünk volna a helyükben) és már éreztem, ahogy csontomig hatol a hideg így azonnal indultunk. Elõre vártam ezt a szakaszt, ami nekem újdonságként hatott. Legalább ötször jöttem már fel itt, de lefelé még sohasem. A majd’ fél méteres hóban bõ 10-es átlaggal síelni lefelé a Kõkorsóig nagyon nagy élmény volt. Kár, hogy ilyen hamar eljött az Oltár-patak, ezt még csináltam volna egy darabig. Legnagyobb meglepetésünkre az a három túratárs jelent meg az egyik domb mögül, akikkel majdnem három órája találkoztunk a Kálmán-kaszálónál. Azt mondták megnézték amit akartak, mennek visszafelé. Megnyugtató, hogy rajtunk kívül vannak még „nem normális emberek”. Innen a Hamuházig tartó szakasz eseménytelen volt, a hó megfelelõen le volt taposva, így jól tudtunk haladni.

 

A ponton megint eltelt egy negyed óra, de a Balaton szeletet így sem tudtam megenni. Még mindig nem voltam jól. Megittam jó fél liter jeges üdítõt, aztán irány az utolsó menet. A K- jelzés Aklok-rétjéig tartó szakaszán még sosem voltam. Örültem neki, hogy újabb két kilométert fedezhettem fel kedvenc hegységem útjaiból. A P+ jelzés szerencsére simára volt dózerolva, így viszonylag könnyû volt az elõrehaladás, a Hanák-rét utáni könnyed kaptatót meg összeszorított fogakkal, de megállás nélkül abszolváltuk. Jól esett a házban leülni, jó 15 percig úgy is maradtam. Meglepõdve néztem rá az órára. Már 3:50? Pedig 10 órás menetidõt terveztem. De most ez valahogy nem zavart. Jól éreztem magam, kellemesen elfáradtam. Már csak egy szánkó kéne, amivel hatékonyabban elérhetjük Királyrétet. Indulás elõtt még a teljesen befagyott energiaitalomat átraktam a belsõ zsebembe, aztán megkezdtük az ereszkedést. Sikerült jól megizzadnom benn, szóval nem volt túl melegem. A Grófi útra kanyarodva, úgy éreztem szinte újjászülettem. Talán a tudat, hogy mára nincs több börzsönyi kaptató vagy, hogy már csak hat kilométer a célig, de a körülményekhez képest nagyon jól voltam. Végre elõször kezdtem éhes lenni. Sikerült több mint 10 óra alatt megemészteni a rajtban elfogyasztott kaját. Ilyet sem csinálok többet. A Fáradt Vándorban jól esett a tea-virsli kombináció és örömmel konstatáltam, hogy valóban nagyon szép oklevelet kapnak a túra teljesítõi. Mivel ketten voltunk csak az autóban, egy túratársat Kismarosig, egyet meg Budapestig el tudtunk hozni.

 

Ugyan a saját várakozásomtól elmaradva, 10:55 alatt sikerült csak megcsinálnunk, - a BHTCS-vel együtt - az idei év eddigi meghatározó túraélménye volt. Nem is értem tavaly miért hagytam ki ezeket.  A szervezés (útvonal, ellátás, itiner, szervezõk segítõkészsége, felkészültsége) kimagasló volt. Remélem jövõre is lesz lehetõségem részt venni.

 
 
 
túra éve: 2011
Tortúra 65 téli napforduló/Ómassa/BükkszentkeresztTúra éve: 20112011.12.18 23:43:30

Tortúra 65


Megszólal az ébresztõm 00:40-kor. Kibambulok az ablakon a sötét  éjszakába és megállapítom, hogy eléggé esik. Egy pillanatra elgondolkodom, hogy normális vagyok –e? Hamar meggyõzõm magam, sosem voltam normális: irány a Tortúra.


Felvettem lepeshibát, OTIstvánt és Tóth Hak Petit, majd elindultunk az egyre jobban erõsödõ esõben Eger felé. A fórumon 12 órás teljesítést ígértem, a körülményeket látva az autópályán azon gondolkodom, lehet ma ez nem fog sikerülni. Kicsit elszámoltam a lejutást, így 2:55-re megérkezünk a pályaudvarra. Persze az állomás még zárva, így a peronon dideregünk. 10 perccel vonat indulás elõtt megnyílik a pénztár.  Pontosan indulunk, 20 perc múlva már Füzesabonyban ázunk, amíg át nem szaladunk az Miskolc felé tartó vonathoz. A többiek el-el alszanak, persze ez nekem nem sikerül. Unalmas perceinkben THP élete elsõ túrabotját igazgatjuk kevés sikerrel (az egyik a kukában is landol). Leszállunk, majd azon tanakodunk, hogyan tovább. Gyalog, vagy busszal? Eközben Bubuék befutnak, õk a két buszos variációt választják. Mi egy harmadik lehetõséget: 1-es villamos, majd 2-es busz. A rajtba belépve egy információs tábla fogad, hogy a bánkúti pont helye megváltozott, majd egy 10 perces sorban állás (1 ember rajtoltat, kasszáz), de még így is marad 5 perc rendezni a sorokat.


Az ajtón kilépve rögtön eltévedtünk az iskola udvarán, de szerencsére találtunk egy hátsó kijáratot és csatlakoztunk moiwáék csapatához. Könnyû emelkedõvel indít a túra, az elsõ 2,2 km-en aszfalton. Bevallom, az elsõ egy órában sok tájképi élmény nem jutott el hozzám, hiszen az esõkabátom kapucnija behúzva a homlokomig, a fejlámpa kissé belóg a látóterembe és nehezemre esik a többiek erõs hatos tempóját tartani felfelé. A Vörös-kõnél végre elrakhatom a lámpát és szétnézek a nagy Bükkben. Mégiscsak elõször vagyok itt, illene jól megnéznem. Az elsõ komolyabb emelkedõ a Nagy-Som-hegyre vezet, de fel se megyünk rá igazán. Jobbról megkerüljük és tempósan haladunk Bükkszentkereszt felé. Az elsõ ep.-t (itiner: 12 km, 730m . Valóság: 10.9 km, 625 m) 1:46 perc alatt érjük el, nem is rossz idõ. Pecsételés után, lecsúsztatok 3 bögre teát és beveszem a reggel elmulasztott magnéziumot.


Öt perc depózás után indulunk el a község fõ utcáján, majd térünk le a sárgára Hollóstetõ felé. Ezután egy kis szakaszt aszfalton teszünk meg, hogy aztán a sárga jelzést követve még háromszor keresztezzük azt. A Sugaró-felé vezetõ kaptatón kezd el átmenni a csapadék havas esõ formátumba és nem sokkal ez után a Kecskeláb-réten már hó esik. Itt moiwáék elhagynak, Istvánék lemaradnak, így egyedül folytatom az utam. Eddig egész vízálló voltam a jó esõkabátomban, meg a Gore-texes cipõmben, de a zöld jelzés fiatalos-fenyves kis ösvényén több liter vizet rázok magamra. Hirtelen tökig ázva, kicsit elmegy a kedvem az egésztõl. Meg is nézem, milyen messze van még a bánkúti pont: több mint 6 kili. Nem túl jó kedvûen telik el ez az óra az egyre mélyebb hóban, metszõ szélben és hóesésben. Végre bezúdulok az ajtón és lehuppanok az elsõ padra. 2. ep (itiner: 32 km, 1350m. Valóság: 28.2 km (!!!), 1312 m). Ránézek a GPS-re, még megvan a hatos átlag, nem is gondoltam volna. Talán az eddigi tt-im közül a leghosszabb, 23 perces pihenõt töltök itt el, 7 zsíros kenyeret és kb. másfél liter teát elpusztítva. Közben megjön István is, lepeshibáék már korábban elindultak.


Gyöngyi csatlakozik hozzánk és a bevitt kalóriáktól feltöltõdve, tempós gyaloglással haladunk tovább. A Tar-kõ lejtõjén több piruettet bemutatok, de szerencsére a perecelést elkerülöm . 700 méter alá érve megint csak esõ esik és az eddig hófehér táj ismét õszi arcát mutatja. A Hereg-réten egy futót próbálok meggyõzni, hogy innen már csak 25 kilométer a cél és Felsõtárkány is legalább egy tízes, de nem járok sikerrel. A Tamáskútja háznál (itiner: 43 km, 1730 m. Valóság: 40.5 km, 1564 m) a mentõszolgálat vidám munkatársai szervírozzák az ellátást, itt is fogyasztok rendesen. Nyolc perc után felkaptatunk a kéken a Török útra a Várkúti th. felé. Az elején elég jól járható volt az összefüggõ falevél-szõnyegnek köszönhetõen, de Völgyfõház után elég sok csúszkálással-anyázásással tarkított szakasz következett. A Várkúti th. kedvesre részegedett vendégei forralt borral, különbözõ vadakból készült kolbászokkal, sajtokkal kínáltak meg minket, majd egy kicsit elképedtek mai kiindulási helyünk és célunk hallatán. Már három órája figyelték ezt a sok õrültet az esõben, de el nem tudták képzelni, „ mit keresnek ezek itt”. Aztán elárulták, hogy a mi pontunk még 100 méterrel odébb van. Megköszöntük a szíves látást és elindultunk az utolsó pecsétünk felé. 3. ep. (itiner: 55 km 1920 m. Valóság: 55.1 km, 2043 m). Itt csak pár percet voltunk. Egy magnéziumot még leöblítettek egy kis izóval, elõveszem a fejlámpát, majd indulás az utolsó 10 kilire.


Egy pár perc múlva vettem észre, hogy az esõ elállt. Ma elõször… köszönjük szépen. A Nagy-Egedrõl egész könnyen megy az ereszkedés, persze az utolsó 40 méter szint a bokáig érõ sárban már annyira nem esik jól. Váratlanul hamar érjük el az aszfaltot, innen már gyerekjáték az egész. A célba fél 6 elõtt, 11:28 perces idõvel érünk be. Itiner: 65 km, 1990 m. Valóság: 65 km 2187 m. Ezzel, így elsõre, ilyen körülmények között elégedett vagyok. Jólesõ tea és pár virsli után elindulunk a maradék két kilométerünkre a pályaudvarnál hagyott kocsi felé. Megérte a bonyolult logisztikát ez a túra. Jó kis nap volt. 

 
 
Honvéd emlék- és teljesítménytúraTúra éve: 20112011.05.26 22:05:33


HONVÉD 50


Szokásunkhoz híven, már 45 perccel a meghirdetett rajtidõ elõtt megérkeztünk a Szentendrei Helyõrségi Klubba dudu48-al. A helyszínt lehetetlen volt elvéteni, hiszen a fõút mindkét irányából egyértelmû szalagozás igazította útba a túrázókat. Legnagyobb meglepetésünkre, már mindenki a helyén volt (5:20 kor!) és így el is kezdhettük kitölteni a szokásos dokumentációt. A célba lehetett meleg ételt rendelni, de mi nem éltünk a lehetõséggel, helyette átbattyogtunk a szomszédos helységbe, ahol a Klub büféje üzemelt. Lassan szürcsölgettük a kávénkat, hiszen még volt fél óránk az indulásig. Közben tájékoztatott a fõrendezõ egy apróbb változásról. Lajos-forrás után, miután leereszkedünk majd a K+ jelzésen, új festésû Z+ jelzést kell majd követnünk egészen, a K- becsatlakozásáig. Az itiner egy fénymásolt térképrészlet kiemelve az útvonallal, valamint szöveges segítség is található benne a helyismerettel nem rendelkezõknek.


Egy perccel 6 elõtt elindultunk a tökéletesen jelzett városi szakaszon. (A szalagozás egyébként szinte végig hibátlan volt.  A hiányos részeken - pl. Visegrádon belül – valószínûleg már aznap délelõtt leszaggatták õket.) A HÉV végállomástól a S- jelzést kellett követnünk. A házak után a rétre kiérve hamar felfrissítette a reggeli harmat a lábszáraimat és csurgott bele természetesen felülrõl a cipõmbe. 48 perc múlva már meg is érkeztünk az elsõ ponthoz: Vízmû (5.1 km 30 m). Itt egy kódot kellett feljegyeznünk, én gyorsan frissítettem a kútból és indultunk is tovább. Egész könnyûnek mondható az emelkedõ errõl az oldalról a Kõ-hegyre, kicsit elõre is sietek megnézem, hogy a Petõfi pihenõnél a helyén van –e a geoláda. Mire visszaérek a menedékházhoz (7.0 km 150 m) dudu már az italát kortyolgatja a ponton. Én szégyenszemre nem hoztam saját poharat (pedig a túrakiírásban ezt kérték is), így mûanyag pohárból fogyasztottam el a jóízû teát. Itt már be voltunk melegedve, ezért úgy gondoltuk, megkocogjuk a Cseresznye hegy oldalát a Vasas-szakadék vonaláig de sajnos, ahogy az Újlaki hegy után itt is szétbarmolták az S- jelzést a lovasok. {Itt kérném meg a T. lovagló sporttársakat: Kérem üssék már fel az adott tájegység turista térképét és amennyiben lehetséges, válogassanak a jelzéssel el nem látott szekérutak ezrei közül, ne pont azokat az ösvényeket barmolják szét, amelyet a gyalogos túrázók számára láttak el jelzéssel!}


Lajos-forrásnál a réten volt a pont (10.5 km 450 m), ahol a kedvenc zöldalmám, (Granny Smith) volt az ellátmány. Mire a Kármán-forráshoz értünk szinte már csak a magokat hagytam meg belõle. Ezt a K+-t is jobban szeretem felfelé (persze az idei Márciusi emléktúra alatt nem ezt mondtam volna, amikor itt minden lépésért meg kellett küzdeni), most lefelé kocogva elég térdgyilkos, de legalább hamar lenn vagyunk. Itt együtt kanyargunk az új Z+ jelzésen a Bükkös-patakkal, majd az OKT-ra áttérve megkezdjük az emelkedést Pilisszentlászló felé.


A Gesztenyés sörözõben vár az újabb pont (15 km 600m), ahol egy Sportszeletet kapunk és a K-P- közös jelzésen indulunk tovább Borjúfõ felé. Közben én teszek egy ~500 méteres kitérõt egy geoládához, ahol felszedek egy kullancsot plusz szétvágatom a lábam a szederindákkal. De persze ez még nem volna elég: a jó útra visszavezetõ Pc jelzést teljes szélességében víz borítja, így combig sarasan, loholva érem utol dudut a Szent László-hegy oldalában. A Pap-rét után ismét „jó” ötletem támad:  el nagy(kis?)pistázok a beton úton, felnézek az Urak Asztalán lévõ volt katonai támaszpontra egy-két fotót csinálni. Meg is van a jutalma a kihágásnak: a 200 méteres lejtõt, ami visszavisz a kékre, derékig érõ csalán borítja. Így ismét leamortizált állapotban érek be túratársam elé a Vízverés nyergénél. Közben családom telefonál, hogy Pilisszentlászló közelében túráznak és mikorra érek oda. Gyors fejszámolás kb. 16 km 650 szinttel… mondjuk 2 és fél óra múlva ott vagyok. Ennek megfelelõen kicsit kilépek, Borjúfõnél csak egy A4-es lap fogad:  ellenõrzõ pontot nem állítottak fel, így a következõ állomás az Ászok sörözõ a Malomkerti-völgyben. A Fellegvárnál frissítek a kútnál, majd lefelé a kéken jó nyolcas átlaggal riogatom a felfelé kaptató tömegeket, (kb. öten kérdezik meg: még mennyi van felfelé? hány perc? hány méter? lehet –e fenn sört kapni?) majd kb. 30 fokos melegben, tûzõ napon érkezem meg elsõként a sörözõbe (28.5 km 1050m).


4 kilométer aszfalt következik a Malomkerti- majd az Apát-kúti-völgyben, szinte megváltás beérni a fák közé a hûsbe. Egyszer csak vészjósló dörgés hallatszik, majd ismétlõdik nagyjából 5 percenként. Meg is állok, felrakom az esõzsákot a táskámra: itt most biztosan bõrig ázom. Még sosem voltam ebben a völgyben (eddig mindig a Spartacus-ösvényen kerültem) nagyon hangulatos, kellemes, minimálisan saras út vezet a patak medre mellett és szépen folyamatosan jön össze a 350 szint Pilisszentlászlóig. A dörgés nem marad alább és a község határában el is kap a zápor. Nagyjából 500 méteren ázok, szaladok a sörözõig (37 km 1400 m), ahova a találkozót is megbeszéltem.


Ha már az esõ is esik, jól is ülök gondoltam, megvárom dudut és itt nagy hibát követek el: egy padon ülve töltök 30 percet (abból a szempontból jó volt, hogy két kullancsot felfedeztem sípcsont tájékon és gyorsan ki is kaptam õket). Eddig nem sok, 60 TT-n vettem részt, de még ennyit nem ültem egyik közben sem. A szervezetemet becsaptam: Szerintem azt hitte, vége van a túrának és amikor felálltam, hogy nekilássunk a maradék 14 kilométernek, minta ólomból lennének a combjaim, a vádlijaim beálltak, a sarokfájásom kiújult. Ráadásul az esõ jól szétáztatta vidéket így nem volt egyszerû a Skanzenig vezetõ Z- jelzésen végigvergõdni. Úgy látszik, az esõfelhõ vonala eddig tartott (azt még meg sem említettem, hogy dudu48 csont szárazon érkezett, õ nem sietett bele a zivatarba.  Kellett nekem úgy sietnem?). Másfél kilométer aszfalt következett, majd ismét a Bükkös-patak mellett találtuk magunkat egy jelzetlen ösvényen, majd a S+ -ra áttérve értük el ismét a vízmûvet (45.5 km 1560 m). Innen nem volt más hátra, mint a reggel megismert úton visszamenni a célig.


A célban zsíros deszkás, hagymás-savanyúságos terülj-terülj asztalkám várt, na meg persze a kitûzõ és az oklevél. Szokásostól eltérõen most jött el a fizetés ideje Becsületkasszába adtuk a pénzt, amirõl számlát is kaptunk. A túra kellemes, jól megválasztott útvonalon ment, a pontokon nagyon kedvesek és segítõkészek voltak, jövõre újra eljövünk!

 
 
Fel a Naszályra!Túra éve: 20112011.02.21 10:14:42

 




Cserháti GPS-túra


A tegnapi Trappot családi okok miatt sajnos kihagytam, így jól jött, hogy ezen a héten vasárnap is van lehetõség egy kis szervezett testmozgásra. Dudu48-al már nem sokkal fél 9 után a rajtban toporogtunk, ahol az itiner átvétele után a GPS-ek beállítgatásával, öltözködéssel töltöttük a maradék idõt.


Pontban 9-kor neki is indultunk elõször egy kis aszfaltos szakaszon, majd rögtön az OKT elsõ emelkedõje eszünkbe juttatta, hogy a Cserhát ösvényeit tapossuk. A dagonya csak 2 kilométer után kezdett enyhülni, megválaszoltuk az elsõ, majd a második kérdést. Aztán amint kicsit járhatóvá vált a talaj, a nagy beszélgetésben el is néztünk egy elágazást, de szerencsére egy két perces átvágással visszakerültünk a helyes vágányra és megkezdhettük a dagasztást Romhány felé. A Lilla Presszóig próbáltuk a cipõket tehermentesíteni, de végül nem túl szalonképes állapotban kértük a pecsétünket, vettünk 1-1 sportszeletet, majd elindultunk az S- jelzésen, a Rovnya felé. A sár itt volt a legdurvább az egész túra alatt (persze pont a végig emelkedõ szakaszon), bármennyire is igyekeztünk, itt 4-es átlagnál jobbat nem lehetett produkálni. Itt találkoztunk az elsõ szembõl érkezõ sporttársakkal, akik készségesen tájékoztattak a fennmaradó 10 km talajviszonyairól. Felérve a jó kis fagyott, kissé havas szekérúton, hamar jött egyik vadász les a másik után, ezután csak a szív-alakú tó geoládájára, majd a Kõhegy tetején lévõ keresztre kellett koncentrálni.


Innen ismét romlottak a talajviszonyok, felüdülés volt a Cser-tó elõtti szántóföldön kicsit lerázni cipõnként felgyülemlett fél-fél kiló agyagot. Ezután, szinte sétagalopp volt a fennmaradó 1 kilométert a flaszteren végig csattogni. A célban az oklevél-kitûzõ mellett megkaptuk 2011 eddigi legjobb ellátmányát (gulyás), amibõl ráadásul repetázni is lehetett. Köszönjük a Rendezõknek a munkát, jól éreztük magunkat!



 
 
KitörésTúra éve: 20112011.02.13 17:54:23

 Kitörés 25


Ritkán tudom Dani barátomat teljesítménytúrára rábírni, de a Kitörés Emléktúra szellemisége, az elhunyt katonákról és a sokat szenvedett, de életben maradt hõsökrõl való megemlékezés, õt is a Budai Várba szólította szombat délután. Sajnos a több hete sanyargató sérülésem (és a reumatológusom parancsa) miatt, csak a rövid táv jöhetett szóba. Ezen felbuzdulva, szokásomtól eltérõen, sörökkel pakoltam tele a táskámat, könnyû kis szombat esti sétára számítva.


A rajtnál 17:00-tól már elég nagy tömeg gyûlt össze, a rendõrök szerencsére csak tisztes távolságból figyelték a résztvevõket. A sok rosszindulatú hírportál  riogatása ellenére, itt csendben megemlékezõ, vagy csak egyszerûen egy jót túrázni akaró csapat gyûlt össze, gyûlölködésnek, atrocitásoknak nyomát sem láttam.


Sikerült elsõként odaszaladnom az rajtolásért felelõs ponyvás terepjáróhoz, így elsõként indultunk (17:20, 0 km) neki a távnak. Az itiner két útvonalat is felkínált az elsõ ellenõrzõpontig, mi úgy döntöttünk, hogy a majdnem 1 kilométerrel hosszabb hagyományos utat választjuk. A Széchenyi-emléknél (18:22, 5.71 km) már több sporttárs várakozott a pontõrökre, akik végül 5 perc után azért megjelentek és indulhattunk is tovább a Z- jelzésen, Normafa felé. Itt végre magunk mögött hagyhattuk az aszfaltot és megkezdhettük az ereszkedést a Csacsi rét (18:58, 8.74 km) felé. A ponton nem várt, régi ismerõssel találkoztunk, de a többiek már indulnak is tovább, így mi sem idõzünk sokat.


Az idõjárás, a mai estén velünk volt. A tiszta ég miatt, a Hold (-ról visszatükrözõdõ fény) nagyon jól bevilágította a tájat, fejlámpára szinte alig volt szükség. A hõmérséklet végig éppen fagypont alatt mozgott: a talaj megfelelõen kemény, semmi sár, néhol egy-egy befagyott pocsolya miatt kellett a lábunk elé nézni.


A megadott útvonalat követjük: le a sárgán, majd fel a piroson. Jó társaságban, gyorsan telik a kaptató (kivételesen a botokat is otthon hagytam, itt éreztem elõször hiányukat). A következõ ellenõrzõpontot hamar megtaláljuk a Libegõnél (19:33, 11.96 km), megkapjuk a Szamba szeletet, majd elindulunk a flaszteren a P- jelzés felé. Hamar leengedjük magunkat Szépjuhásznéhoz, ahol a kissé késésben lévõ pontõröktõl megkapjuk az 5. pecsétet (19:53, 13.80 km). Ezután egyszer-kétszer majd’ lerúgom a lábujjam: nem egyszerû éjjel a közel 6-os átlag mellet, sört is kortyolgatni. Miután ötödszörre majdnem felborulok, gyorsan kis is iszom a dobozt és innentõl Hûvösvölgyig tartó leejtõre fókuszálok.


Itt érzem elõször, hogy éhes vagyok. Hamar megállapítom: a szokásos energia-szeletek és jóreggelt kekszek, nem olyan finomak, ha sörrel „veszi be” õket az ember. El is teszem az édességeket és inkább a célban várható fasírtra koncentrálok. Az S- jelzés szokásos kaptatója bot nélkül ”még jobban” esik, a Szépvölgyi út feletti szakaszon, végig csodás panoráma mellett érjük el az Újlaki-hegyet (21:04, 19.77km). Keressük a szúróbélyegzõt lenn, fenn, fémen, kövön. Végül, egy bizonyító erejû csoportkép mellett döntünk és elindulunk a Virágos nyereg felé.


A Boróka büfébe érve (21:28, 21.61) kellemes hangulat, jóízû fasírt és kedves gratuláció fogad. Még percekig sajnálkozok Daninak, hogy itt véget is ér a mai túra. Habár õ bíztat, hogy hazasétál egyedül, nevezzek nyugodtan a következõ 35-ös etapra, de végül lesétálunk a hegyrõl.


Köszönjük a szervezõknek a munkát, jövõre is biztosan eljövünk.

 
  vissza az túrákhoz
<<== túranaptár