Túrabeszámolók


túra éve: 2009
Kazinczy 200 és résztávjaiTúra éve: 20092010.06.02 17:11:25

Kazinczy Szalánc50 


Sziasztok.


Minden tiszteletem az összes kazinczy (bármely táv vagy résztáv) teljesítõjének, és minden szombati túrázónak.


Mi (én és feleségem) a Kazinczy Szalánc 50-et néztük ki szombatra. Reggel korán kelés, mivel közel 2 ra az út... Majd a rajtban meglepetés, nem 1400 szint hanem közel 2000. Elindultunk. Mivel ez nekünk felkészülés lett volna a Rocky-ra, így a kezdeti meleg és izzadás már a Rocky-t idézte. A részleteket sokan leírták (volt olyan akinek a leírása majdnem a mienk is lehetett volna, még az érzések, és a döntési okok is). A lényeg: Izra tóig szuper volt, az állapotunk, a sebességünk, és a túra szépsége is. ott kicsit pihentünk (mondjuk jól esett volna a második kocsmában is a koffola ha nyitva van, ez kicsit visszavetett, annyira vártuk és "spóroltunk rá") a lényeg, hogy az Izra-tó után 500 m alatt kétszer tévedtünk el, egyszer, amikor kiderült, hogy a "tovább a kéken" szöveg nem kielégítõ információforrás, mert konkrétan 3 kék jelzés is volt. Mi az egyiken lementünk ahegyrõl, majd vissza..., a másik eltévedés innen 500 m- volt, ahol táblákkal jelzett útkeresztezõdés mellett  a balra vezetõ úton benn volt kb 10 m-re egy szalag (ráadásul vagy 2 méteres) emiatt mi elmentünk balra, újra le a hegyrõl, majd 20 perc múlva visszafordultunk és visszamásztunk. Ez a két eltévedés, és a viszonylag hosszú pihenõ a tónál (lassan szolgáltak ki a büfénél) megpecsételte sorsunkat. A következõ hegy ugye kissé kikészített bennünket (én konkrétan annyiszor haltam meg közben, amennyi vízmosáson átkeltünk elõtte). Hálistennek észrevettük, az akkor még létezõ pontot a köves hegyen, itt kicsit bizonytalankodunk ugyan (nem volt szalag, bár a határkövek ott voltak) de azért elég jó tempóban folytattuk.  Pusztafalun azután az alábbiakkal szembesültünk:


Napocska elbújt csúnya fekete felhõk mögé


Lámpánk nem volt, mivel még 50-es túrán sose csúsztunk bele az estébe


Vissza kellett volna érnünk legkésõbb este 10-re mivel Dávid fiunk még szopizik reggel és este... és hátra van közel 9 km....


Ez utóbbi miatt nem vállaltuk, bár Juli ment volna a várható vihar ellenére, és egy kedves lánytól kaptunk volna kb fél óra  múlva lámpákat is, de az utolsó érv a feladás mellett döntött, így normálisan hazaértünk. (nameg az, hogy akkor két órát úgy kellett volna vezetnem, hogy 11-körül tudtunk volna indulni...)


1., nagyon köszönjük annak a srácnak a mogyorót, aki a köves hegy után megkínált bennünket. Most utólag jöttem csak rá, hogy a sok izzadástól valószínüleg sóhiányunk volt azért voltam rosszul, és azért tudtam csak alig visszahozni magamat. Ilyet még nem éreztem, pedig megvolt már a rocky, kinizsi, örség75, lemaradás75, az ominózus 2005-ös bükkiki, stb túrák is. Nem a leghúzósabbak az igaz, de hogy 40 km alatt ennyire kikészüljek, ilyen még nem volt. Nemrég a kaptárkövek 50-esen (inkább 57-es nevet kellene adni neki) 50 km után még tudtam futni is. Most meg lépni is alig...


2., 1 kivétellel a pontõrök rendkívül kedvesek voltak, extra jókedvüek és segítõkészek.


3., Az ellátás szuper volt! a koffola (nem tudom helyesen 2 f-e?), a sör, a dinnye, sok helyen a víz mind szuper volt (még szalánc várára is vittek fel vizet....!


4., GYÖNYÖRÛ HELYEKEn vezetett a túra, minden tekintetben nagyon tetszett.


GÉZA! JÖVÕRE IS MEG KELL RENDEZNETEK.


Ami a nehézségét szemlélteti: egyrészt nekem az elsõ komoly vérhólyagom! Az elsõ túra, ahol sóhiány miatt kikészültünk, az elsõ túra, amit nem fejeztünk be mégsem volt hiányérzetünk (eddig csak a rockyt adtam fel, igaz az én már 3-szor), az elsõ túra, amelyen átléptük a határt!


Nekem még most is fáj a lábam!


Ilyen sem volt még!


Köszönjük minden rendezõnek, minden résztvevõnek,


Jövõre Veletek Ugyanitt.


Gerard

 
 
Rockenbauer Pál emlékúton Zalában 130/70/40Túra éve: 20092010.06.02 16:56:01

Rockenbauer 130 - 2009

 



 


Idén újra nekivágtunk a mi hõn szeretett túránknak, hogy újra megvívjuk a saját kis harcunkat. Reggel 6 órakor indulás az iskola elõl, ahol sikerült összefutnunk túratársunkkal, Lacival. Feleségem (Juli) és én készülgettünk egy-pár túrával, de egyéb családi események miatt nem sikerült minden túrára eljutnunk, amit terveztünk.




 



A nagykanizsai aszfalt hajnalban friss ízületekkel és izmokkal sem volt jó, de gyorsan szállt az idõ, akadt rengeteg beszédtéma. Zsigárdmajor E.P. gyorsan elszelelt, Homokkomárom hozott némi homokot, K-S keresztezõdéshez a felkapaszkodást szeder könnyítette (extra frissítõpont). Hahótig egész jól haladtunk, bár szomorúak voltunk, hogy idén nem a Z jelzésen vittek le. A nap meg-megmutatta erejét, erõsen hiányoltuk az idõjárás elõrejelzésben ígért É-K-i szelet. Hahóthoz így a S jelzésen jutottunk le, amiben nagyon lehangoló volt a rengeteg szembe haladó túrázó, rádöbbentett minket, hogy elég hátul haladunk. Hahóton felfrissültünk, amíg ott voltunk, egy srác rosszul lett, elájult sorban állás közben. Amikor elindultunk, már kezdett jobban lenni.


Söjtöri szõlõhegy hozta formáját, tikkasztó volt a hõség, egy-pár liter víz a fejünkre is jutott. Söjtörön megálltunk egy rövid kólázásra, majd nekiindultunk a következõ nehéz szakasznak, izzadásunk netovábbjának, a Pusztaederics elõtti kukoricatáblák mentén vezetõ, enyhén emelkedõ fincsi útnak. Idén sem ízlett nekünk, de a dombtetõn elkapott néha egy-egy meleg fuvallat, már ennek is örültünk. Rádiházáig szerencsére már jobb volt az útvonal, szinte hûvös volt az erdei rész, a K sáv jelzésen lecsorogtunk, emelkedett hangulatunkat most még az sem zavarta meg, hogy megint szembesültünk sereghajtó mivoltunkkal.


Rádiházán szüleim vártak, elhozták a kis egy éves Dávidunkat, aki azonnal rácsatlakozott Julira. 25 perc után keveredtek újra elõ a kocsi mélyébõl. Én addig elõkészítettem az utunk folytatását, szendvicsek, italok, vizek kerültek újra a hátizsákunkba, majd nekiláttam sarkam regenerálásának (az a csonthártya gyulladás, amivel már orvosnál is jártam a héten már nagyon fájt). Rövid heverészés a fûben, majd újra útnak eredtünk. Mi munka volt újra mozgásba hozni a gépezetet, de láss csodát, ment a dolog. Mikor felértünk a dombra összefutottunk nagyon kedves túratársunkkal, Wehner Gézával, aki egy csoporttal haladt nevetve elõre. Épp ment le a nap, gyönyörû volt a táj a vörös fény megvilágításában. A hold is azonnal elõkerült, így a szentpéterföldei vadászházig nem kellett a lámpa.  Ezután az erdõben viszont égetõ szükség volt rá, mivelhogy tényleg nehézkes volt az elõrehaladás a szétbarmolt, vizes árkokkal tûzdelt földutakon. Örültünk, amikor eljutottunk a faneveldéhez, aminek még a kapuját is lebontották.



 


Leereszkedtünk Lasztonyára, ahol a távolban hangos zene hangja szûrõdött el hozzánk, mint egy távoli civilizáció káros mellékterméke. Mentünk tovább a kis templomig, mellette, a vágat elején lehuppant Laci a földre, úgy döntött elfogyaszt valamit. Mi álltunk egy darabig mellette, mérlegelve a pihenést, de aztán gyõzött a szúnyoghad, az indulást választottuk. Ekkor hangoskodást hallottunk az út felõl, jött egy kisebb csoportosulás, majd a templom elõtt kivált egy fejlámpás alak és jött felénk. Szegény túratársunk –ahogy késõbb mesélte- belekeveredett egy fa testápolós kisebbségi közösségbe (furkósbotos roma-banda), szerencsére õt nem bántották. Kérdezte, tarthat e velünk, mert elege lett az éjszakai egyedül mászkálásból, de a vágaton úgy felfutott, hogy alig bírtuk utol érni (közben a távolból áthallatszottak a kis éjszakai leszámolás hangjai). Fenn a hegyen segített megtalálni a kicsit elmaradó K sáv jelzést. Laci is utolért bennünket, aminek nagyon örültünk, mert az éjszakai szakasz az õ specialitása (8. Rockit nyomta). Sajnos a Lispeszentadorján elõtti húzós emelkedõn nem figyeltünk a hozzánk csatlakozóra, így lemaradt tõlünk mire észbe kaptunk (bocsi), de remélem Bázakerettyén egy kicsit sikerült kiengesztelnünk, amikor visszakiabáltuk az E.P.-hez. A Lispeszentadorjáni és Bázakerettye közötti dombocska nagyon „tetszett” nekünk, a szúnyogok itt még vérszomjasabbak voltak mint eddig, a csalán és szederbokrok is szépen burjánzottak.


 


 


 


Mire beértünk Bázakerettyére (ahol a kocsma már sajna zárva volt), teljesen el voltunk csigázva. Próbáltunk pihenni, de a fel-lekapcsolódó világítás nem segített ebben. Rövid kínlódás után inkább folytattuk utunkat, itt még néhány fiatal titán társaságában, de hamar lemaradtunk tõlük, ehhez az elsõ komoly emelkedõ „elég” volt nekünk. A Kistolmácsra való átjutásra konkrétan nem emlékszem, minden bokrocska olyan marasztalóan hívogatott. Kistolmács határában hangos motorzúgásra lettünk figyelmesek, attól tartottunk, valaki éjszaka ralizik (késõbb a Tó büfénél derült ki, hogy 2 kisebbségi részeg srác jogsi nélkül belecsúszott az árokba). A Tó büfénél végünk volt. Összetoltuk a székeket, és aludtunk egy fél órácskát a hemzsegõ szúnyoghad zümmögõ zenéjére. Külön köszönet a pontõr-hölgynek, hogy átengedte alvóhelyét nekem! Nagyon jól esett!


 


 


 


Fél óra után kezdett felélénkülni a büfé, becsordogált egy újabb túracsoport, kávét ittak, „sürögtek-forogtak”, így nekünk sem volt már maradásunk. A felkelõ nap még Kistolmácson ért minket, igazán maradhatott volna ilyen állapotban… Borsfa betonját legyûrtük (a buszmegállóban pihentek túratársak: mosolygós pár fehér pólóban), majd felmásztunk Valkonyához, ahol nagyon kedves volt a fogadtatás. Volt dínom-dánom, vajaskenyér, paprika, paradicsom. Köszönet Renátának a sóért, Julit ez rakta rendbe a hét hegy elõtt. Ezek után nem részletezem mi volt, de igaza van kékdroidnak, a zöldségekkel mi embertelenül bánunk. Csatlakozom ahhoz a véleményhez, hogy Eszteregnyére IGAZÁN NEM VOLT SZÜKSÉG, fõleg a 6. és 7. hegy elõtt nem kívántam arra a szõlõhegyre „felmászni”, de megcsináltuk!


 


 


 


Juli elhagyta az éjszaka a sapkáját, emiatt egy ideje már ki volt téve a nap hevének. Ezen változtattunk, felhívtuk apukámat, aki így Obornaknál várt minket. Letelepedtünk a kocsi mellé, és ahogy ott ülünk, egyre többen lettünk. Volt aki azt hitte, E.P.-rõl van szó, volt aki csak némán, kimerülten itta a kólát/vizet. Nagyon meleg volt. Haladtunk tovább, újra magunk mögött hagyva Homokkomáromot és Hosszúvölgyet. A Zsigárdmajorba vezetõ út nagyon hosszú lett, mindig jött egy újabb emelkedõ mögött megbúvó szakasz. Végre elértük a kanyart és besomfordáltunk a házikóba. Itt már várt a hideg tea, és a jó hûvös levegõ.


 


 


 


Elértünk az útnak arra a szakaszára, amit a legkegyetlenebbnek éreztem. Küzdöttem az aszfalttal, hol futottam, hol feküdtem, hol vizet locsoltam magunkra. Ekkor gondoltam arra, hogy egy jó hideg gyömbér/fanta milyen jól esne, és láss csodát megjelent Petami. Nem lehet eléggé megköszönni amit tett, egy darabig nem tudtam álmodom-e. Köszönet a „szponzornak” is. Elhajtott mellettünk egy autó nagy dudálások, integetések közepette, mi próbáltunk viszonozni az ovációt: nem ment. Baktattunk tovább, végre elértük a körforgalmat és egy véget nem érõ sántikálós menet után elértük a sulit. Én a célba menet indiánszökellést imitáltam (Újfiúval ebben a „védjegyben” állapodtunk meg pár éve egy Õrség túrán), de elég hatásos volt, Juli egész jókedvû lett tõle. A célban a szokásos kimerült díjátadásra került sor, de szerencsére a túratársak kárpótoltak, sok-sok kézszorításban részesítettek bennünket. Köszönjük a felkínált barackot is, de sajnos a gyomrom addigra már nagyon furcsa állapotba került, így errõl lemondtam.


 


  


 


Jó volt ez a túra. Megint megmutatta mennyit kibírunk. Milyen jó kis közösség ez. Jó volt veletek túrázni.


 


 


 


Külön kiemelném azokat akik feladták. Néha nem könnyû teljesíteni, de feladni sem könnyebb. A tudat, hogy nem sikerült szerintem mindennél jobban kikészít.


 


 


 


Végszóként: ne haragudjatok a szúnyogokra, böglyökre, nem õk jöttek a mi lakásunkba, hanem fordítva…




 


 


 


Sziasztok




 


Gerard


 


 


 



 
 
túra éve: 2003
Rockenbauer Pál emlékúton Zalában 130/70/40Túra éve: 20032010.06.02 17:03:15

Rockenbauer 130


 


SK után szabadon: 310 km egy gesztenyefalevéljelvényért


 


Szám szerint harmadik próbálkozás. Idézzük fel az elsõ kettõt:


 


1., 1999.


 


Barátaimat megfûzve, „de jó buli lesz 130 km-t gyalogolni” felkiáltással életünk elsõ túráján elindultunk. A nappali nagy melegben kiestek Rádiházáig hárman, majd jött egy nagy Zuhé és egy jó 30-40 perces álldogálás esõben hogy merre lehet a jel (valahol Lasztonya után voltunk). Na és ugye elvittük 3 éves Airedale terrier kutyusunkat, aztán Lispeszentadorjánon én a feleségem és a kutyus is feladta, mivel fejenként egy láb használhatatlanná vált… A maradék két fõ Bázakerettyén adta fel… Egyikõjük azóta nem hajlandó Nagykanizsa területére és úgy egész Zalába betenni a lábát. (78-79 km)


 


2., 2001


 


 1999-es vesztes túra után apósom aztat találta mondani: „én megcsináltam volna…” Kissé felháborodtunk és 2001-ben újra elindultunk, hogy akkor mutassa meg így 55 évesen élete második túráján milyen legény… Megmutatta. Hatan indultunk akik közül feleségem (1 évvel szülés után), sógorom (165 cm, 109 kg induláskor) és apósom (55 évesen) teljesítették. Én sapkahiány okán Hahóton összeestem napszúrásos tünetek miatt… Rádiházán aztán újra beszállva a 70-es éjszakait megcsináltam, de ez azért mégsem 130. Meghát ott volt az a fránya jelvény amit kis feleségem már büszkén magáénak tudhatott…


 


Aki 2001-ben ott volt az tudja azóta mi a napsütés. …(107 km)


 


3., 2003


 


Ha az idõjárás elõrejelzés felhõs idõt jelez, akkor elindulok döntöttem el elõzõ hétvégén.


 


Csütörtökön este még felhõket és esõt is ígértek, ez jó jel akkor talán tudom teljesíteni


 


Pénteken este megérkeztünk LACI barátommal, rövid nevezés, fekvõhely-elkészítés és irány a…………nevû pizzázó.(segítsetek ki, a fél induló gárda ott vacsorázott! Pygmea te biztos tudod..) Bõségtálunk után irány az iskola és a depópontok bekészítése után fûrdés és alvás… Lett volna ha kisebb-nagyobb csótányszerû fekete bogarak nem rohangásznak rajtam. Sikerült vagy 2-3 órát aludnom. Baljós elõjel.


 


Reggel gyors készüléssel és indulással RAJT. Aszfalt, kisebb nagyobb kövek, néhány km. homok, aszfalt. A lehetõ legrosszabb kombináció. A nap meg csat süt, de nagyon, már 8-kor is, felhõ sehol. Homokkomáromban elmaradt a szokásos bélyegzés, így csak Obornaknál a gerincen lévõ kék-sárga elágazásnál kellett elõször elõvenni igazolólapjainkat. A szokásos tûzõ napon a gerincen majd erdõszélen (elnéztük az elágazást ami az erdõbe vezetett volna…) az Oltárci vadászházig, ott paradicsom és ellenörzõpont várt. A paradicsom felemelõ volt, meg a sok hideg víz a vadászház csapjánál. Állítólag nem lett volna szabad használni, de senki nem tiltotta és kerítés sem volt. Ekkor lépett be a Sapka alá rakott és tarkóra érõ fehér póló átvizesítése meleg ellen, jó ötlet volt.


 


Innen sajnálattal állapítottuk meg, hogy a régi sárga (+) jelzés gyakorlatilag használhatatlan a sok irtás miatt, mindenki a földúton közlekedett, ott egy jobb kanyarral be az erdõbe (sokan egyenesen mentek tovább, rövidítettek, ismerték az utat vagy eltévedtek nem tudom.). Ezen a szakaszon a borpincés területen keresztül nagyon jó ellátást kaptunk a szervezõktõl. Biztosan õk voltak, akik odatelepítették azokat a jóféle szeder, körte, szilva és almafákat hmmmm.


 


Aztán rét, meleg, rét, meleg, vízmosás, hónaljig érõ csalán L , csalán, lyukak alattomosan a földben, csalán, rét. Majd zöld jelzés jobbra el, mi egyenesen tovább, így jól elkavarva a sárga jelen jöttünk be Hahótra, ahol jöttek szépen szembe is és csodálkozva, hogy mi miért visszafelé megyünk. Hahóton meglepetés számomra, hogy a várva várt csap, ami alá be szoktam feküdni nincs, mert most egy kocsmában van a pont L . Pihi tovább most jóm irányban a sárgán. Mivel néhányan jöttek szembe, így valószínûleg nem volt egyértelmû a jelzés és nem csak mi voltunk bambák korábban.


 


Söjtöri szõlõsbe úgy érkeztem, hogy spontán összeestem, nagyon rosszul voltam a feladáson gondolkodtam, kimerülten gyomrom kavargott stb. Ott még rábeszéltek, hogy majd a Deák-ház hûvöse rendbehoz. Hát jó felnyaláboltam magam és megtettem 1,8 km-t úgy hogy közben nem tudom merre menten, de egyszer sikerül visszaadnom a természetnek a reggelimet meg miegymást. Sajnos nem könnyebbültem meg. Deák-házhoz érve kiderült zárva van. L Utólag is elnézést mindenkitõl, de káromkodtam mint a kocsis. Nagyon kivoltam. Beszéltem a feleségemmel aki azt mondta: „tudom, hogy meg tudod csinálni”, majd a kislányommal aki azt skandálta „hajrá fáti” (fátinak hív). Ezek után elszégyelltem magam, hogy õk hisznek bennem én meg nem hiszek magamban… Felálltam (akkor hõsnek éreztem magam) és elindultam. Egy jó döntéssel kis kólát ittam attól jobban lettem és irány tovább. Jött Pusztaederics, idõközben jellemzõ módon 4-5-6 fõs csapatként haladtunk, miközben nem tudnám megmondani ki mikor és hol csatlakozott hozzánk és maradt le.


 


Rádiházára sikerült jó 2-3 km-es kerülõvel beérkezni (továbbmentünk a kék +-on) Innen a Szentpéterföldei kocsmáig egy nagy lendülettel mentünk, majd hála helyismeretünknek komoly eltévedés nélkül át Lasztonyán, Lispeszentadorjánon Bázakerettyére. Lispé-tõl aszfaltúton, mert senki nem ment be az erdõbe, így egyedül pedig lámpa nélkül (elfelejtettem felvenni a depóból Rádiházán, és a kölcsönlámpa nem világított normálisan) én sem voltam hajlandó (a jelet sem találtuk meg…) Bázakerettyérõl egy jó órás pihi után lendületbõl J budafai arborétum mellett át Kistolmácsra. Ez két szakaszra volt bontva és megeszem a kalapom, ha a második tényleg 3 km. Szinte futva volt több mint 50 perc. Kistolmácson tea. Rettenetes volt, nem panasz, tény. Azért én repetáztam belõle. Majd úgy éreztem hamar átértünk elõbb Borsfára aztán Valkonyára, pedig ekkor reggeledett és nagyon álmosak voltunk.


 


Bázakerettye után már csak Szilárd nevû túratársunk maradt meg velünk, így hármasban nyomtuk le a hét hegyet. Én itt ott ord1ítottam a térdemben fellépõ fájdalomtól (mindkettõben) Szilárd 42-45 km-tõl kezdve a hólyagjai miatt sántikált (igaz ezt néha akár szinte futósebeséggel is tudta) fõleg amikor elindultunk valahonnan, Laci pedig küzdött a rosszulléteivel és a gyomrával. Ehhez jött a hét hegy. Finom szakasz volt. Aztán megpillantottuk Obornak háztetõit. Innen egy nagy lépéssel bent vagyunk. Legalábbis ezzel biztattak az ellenõrzõponton. Hát mi ezen a szakaszon csúcsot döntöttünk. Pihenésben. Mondtam is Lacinak Ég és Föld a tegnapi és a mai túra ugyanazon a szakaszon. Õ is mondta Ég és Termék. Kicsit fáradtak voltunk. Zsigárdmajornál még pihentünk egy jót aztán célba küzdöttük magunkat.


 


Útközben megfogadtam, soha többet nem jövök, akár sikerül akár nem.


 


De hát jövõre olyan szép fehér jelvényt adnak…


 


Gerard

 
 
vissza az túrákhoz
<<== túranaptár