Túrabeszámolók
|
|
Gyermekvasút nyomában éjszakai
Elég régen gyalogoltunk és ez a hosszú hétvége igazán remek alkalomnak kínálkozott egy kis tt-ra, pláne ha az még éjszakai is. A csapatunk már elõzõleg a fórumokon szervezõdött. Ha a pontos indulást megbeszéltük volna sem sikerül ilyen remekül. Hála a szervezõknek gyorsan és lelkesen elrajtoltunk. Nagy-nagy meggyõzõdéssel és gyorsan elértük az elsõ ell.pontot, legalábbis mi azt hittük, hogy az az elsõ! Ott szembesültünk a tévedésünkkel. Vissza a múzeumhoz, így jár aki "hatost dob", egyszer kimarad a játékból és újra elindulhat. Rötyögtünk és poénkodtunk magunkon. Na ez is jól kezdõdik. Ezután elõvettük a kapott itinert, mert rájöttünk, esetleg tényleg azrét kaptuk, hogy használjuk . Innen már sinen voltunk, majdnem a szó szoros értelmében. Kezdett sötétedni, szépen lassan elõkerültek a lámpák, a sötét erõben úgy néztünk ki mint az ide-oda ténfergõ szentjánosbogarak. Szépen tempósan haladtunk, jó túristákhoz méltóan gyûjtöttük a pecséteket. Szépjuhászné állomáson megpihenve elfogyasztottuk a magunkkal hozott elemózsiát és doppingszereket (sör, pálesz és a józanabbak esetében csoki). Indulás tovább fel a csúcsig az Erzsébet-kilátóhoz. Milyen véletlen, ismerõs arc jön szembe velünk. Közös fénykép, addig is pihenünk egy kicsit. Makkosmária után kicsit elbizonytalanodva kérdeztem a fiúkat az irány helyességérõl, mert túl sokan jöttek velünk szembe. Szerencsére mi tudtuk jól az irányt, szegények eltévedtek valahol. Aztán váltakozó szintkülönbségeket kellett legyõznünk. Ezért jó a sötétség, mert nem látod mitõl kellene elborzadnod, nem látod a távolságokat csak rakod egymás után a lábacskáidat és egyszer majd beérsz a célba. Rendesek a fiúk minden egyes fordulónál bevárnak. A kápolnától felérve a rétre letekintettünk a városra, majd gyönyörködtünk a csillagos égben. Beérve a célba bõven eiértük a következõ vonatot. Átvettük a megérdemelt kitûzõt és oklevelet. Visszafele a vonaton láthattuk a megtett utunk részleteit, lenyûgözõ a távolságok látványa ahol akkor éjjel jártunk. Hajnali 4 órakor kerültünk ágyba és így vizszintes testhelyzetben megállapítottuk, hogy jólesõ kis túra volt.
Köszönet a fiúknak a jó társaságért, szuper poénokért!! :-))
Köszönet a szervezésért és a remek tájékoztató füzetért!
Zoli és Teri Hódmezõvásárhelyrõl
|
| | | | |
|
Orgoványi Kör 15 km
Könnyû alföldi pontosabban Bugac puszta környéki túra. Szeretem ezeket a teljesítménytúrákat, mert ezek nélkül nem valószínû, hogy a környéket bejárnánk. Szokásos nevezés, téblábolás, indulás. Nagyon jó útleírást kaptunk, de ha ez még nem lenne elég a férjem letöltötte a trekket is. A beton után homokos talaj, szõlõk és tehenek, meg nem utlsó sorban kócsagok és gémek látványa kísért bennünket. Tanösvény, elsõ ell.pont. és persze megkerestük az ott lévõ geoládát. Szép kies táj, a féjem megjegyezte, majdnem olyan mint a Hortobágy és mégis egészen más!!! Szóval ez a lényege! :-)) A szõlõskert mellett elmenvén bátorkodtunk 3 kicsi fürtöt levenni (utólag elnézést kérünk a gazdától) ennyi pont elég volt és nagyon jól esett, különleges zamatú. 2. ell.pont zsíros kenyér és hagyma, na meg az elmaradhatatlan pecsét. Itt elvált utunk Magditól, mert közülünk Õ egyedül a 30 km-es távot választotta. Zoli barátunk ekkorra már futva megtette a 15 km-t, a célban unatkozott és várt bennünket. Sokáig a madárriasztó által keltett "zajt" hallgattuk. Nem szeretnék a szomsédos tanyában lakni. Csatorna part, virágzó tündér rózsák. Némi tétovázás után rátalálunk a helyes irányra. Beérünk a célba és a szokásos kitûzõ a jutalmunk. Gyors döntés elmegyünk még ládázni és remélhetõleg találkozunk Magdival is. Igen utolértük (autóval)! Úgy nyargalt, mint a nyuszi. Fantsztikus tempóban szedte a lábait. Gratulálunk neki, megcsinálta!!!!
Köszönet a szervezésért!
Zoli és Teri Hódmezõvásárhelyrõl |
| | | | |
|
|
Cserháti GPS-túra
Kis csapatunkkal a 9 órás indulásban egyeztünk meg. Mi már fél 9-re megérkeztünk és beneveztük a barátainkat is. Örültünk az ismerõs arcoknak és közben infót szereztünk a túra optimális útvonaláról, lévén kütyüvel kell az ellenõrzõpontokat megkeresnünk. Felhívták a figyelmünket a leglényegesebb pontra: KOCSMAPONT!!!! Persze a fiúk arca rögtön felderült. Mint minden alkalommal most is lelkesen keltünk útra. Janó barátunk közben ismerkedett a GPS rejtelmeivel. Lihegve kapaszkodtunk fel a csúcsra majd le és ismét fel, elsõ pont a Csõvár romjai. Kérdés megválaszolva, majd õrült geoláda keresésbe kezdtünk. A láda nem lett meg, mert régebbi az adatbázisunk és közben a ládát áthelyezték. Hát sorry, így jártunk. Hajrá tovább, mert a kocsmapontot csak el kell érnünk. Átgázoltunk a napraforgótábla szélén, (én közben folyamatosan igyekeztem szépeket gondolni a gazdáról) és berongyoltunk a kocsmába. Épp idõben!!!! Itt kissé megpihenve elmajszoltunk némi elemózsiát és a kapott csokinkat. Tovább és tovább. Társaink már kezdtek fáradni. Dóri lábát a cipõ tartotta fogságban, Janó pedig a hátralévõ távolságot próbálta megbecsülni. (A fele még hátra volt!) A forrásnál meglepõ módon egy szentesi párral találkoztunk. Milyen kicsi a világ. A rövid távolságú kaptatókat és lejtõket leküzdve kiértünk a tûzõ napsütésre. Itt vitt az utunk Nógrádsápra. Érdekes, hogy minden templomot dombra építenek. A templomot elérve és körbejárva picit szusszantunk. Mária-barlang majd 11%-os emelkedõ. Próbálkoztunk a kerékpárosok lestoppolásával, de nem is értem miért nem akartak bennünket elvinni. Milyen puhányok :-)) a 118. km végén!! Az út szélén lévõ szedret megdézsmáltuk, szerencsére pont belefért a gyümölcskúránkba. Utolsó 2 km!! Szegény Dóri itt már mezítláb jött az aszfalton. Janónak is elege volt már az egészbõl, csak érjünk már célba. Nem mondta, de biztosan gondolta. Ismét emelkedõ, ez már az utoló, némi sovány vigaszt nyújtott ez a tény túratársainknak. Megcsinálták, megcsináltuk! Beértünk a célba. Ováció, garatuláció, büszke arcok, kézfogás és fõleg kitûzõ. Vállveregetés, mert a barátainknak ez volt életük elsõ teljesítménytúrájuk. Bízom benne azért nem riasztottuk el õket és legközelebb is csatlakoznak hozzánk vagy bárki máshoz.
Köszönet a szervezésért a túra útvonaláért. Jól éreztük magukat.
Csak zárójelben jegyzem meg: a Csõvár romjaihoz a túra nélkül biztosan nem mászom fel. Pedig megéri: csodás a kilátás és a vár még így romosan is fantasztikus.
Zoli és Teri Hódmezõvásárhelyrõl |
| | | | |
|
|
PITE 10 km
Szerencsésen, idõben érkeztünk a korai nevezés ellenére. Átöltöztünk, túratársaink a 20 km-en, mi a 10 km-en szándékoztunk indulni. Jó 40 perccel késõbb tudtunk útra kelni, mert a pécsi barátainknak, akik velünk együtt akartak túrázni közbejött egy váratlanul "elszabadult" antenna leszerelése a tetõrõl. A várakozásban már fázni kezdtem és alig vártam az indulást. Már az elején küzdeni kellett az elemekkel. Didergésrõl szó sem eshetett. Úgy éreztem magam, mint a mostani téli olimpia sífutói. (Bár õk sokkal gyorsabbak mint én.) Nekem sítalpak nélkül is csúszatak a lábaim, hála az elõzõ napok olvadásának. A talaj csúszós, sáros némi hókásás tereppel fûszerezve. Igazán nem mondható szépnek. Semmi varázsa nincs. Itt csak teljesíteni kell, végig kell menni, és legyünk nagyon hálásak, ha közben nem ered el az esõ. Az elsõ ellenõrzõponton kapott csoki némi vigaszt nyújt. Jó a hangulatunk és nagy-nagy bölcsességekkel szórakoztatjuk egymást. Megyünk és megyünk. A Mecsek-ház felé némi bizonytalanság üti fel fejét az útvonalat illetõen. "Helybeliekkel" vagyunk csak nem tévedünk tán el! (Lehet, hogy egy papírtérkép is kellett volna? :-))) Megtaláljuk a helyes irányt és jóízûen majszolunk a nápolyiból. Elérjük a forrást, itt megállunk. A férjem hõsiesen felküzdi magát a geoládához. Én lentrõl szurkolok neki. Mozgása egy mocsaras területre tévedt elefántéra hasonlít, nem pedig egy sárkányt legyõzni készülõ lovagéra. Leérve leszögezi, hogy igen-igen meredek volt. Ezen kis pihenõ után már nincs messze a cél. Lép és lép, csak ki ne essek a ritmusból, mert akkor vége. Menthetetlenül visszacsúszom, én úgy érzem. Patakon át és még egyszer át. Ismerkedünk felváltva a jobb és bal partjával, néhol meg magával a patak vizével. Végre elérjük az aszfaltot. A hóban próbáljuk a bakancsunkat "tisztábbra" varázsolni. Nem nagyon sikerül. Zoli a kezembe nyomja a lapokat, én futásnak eredek, de minek. Jelentõsége nem sok van, így is sorba kell állni. Megkapjuk a kitûzõnket, oklevelünket és az almás pitét. Rendbe szedjük magunkat, megvárjuk a túratársakat. Ekkor már esik az esõ. Szerencsésen megérkeznek. Mindenkinek remek a hangulata, így indulunk el haza.
Nem láttuk a Mecsek szépségét, de nem is nevezhetõ PITÉNEK egyik táv sem. Ahogyan közhelyesen szokták mondani: " igazi férfi munka volt". Köszönet a szervezésért.
Zoli és Teri Hódmezõvásárhelyrõl |
| | |
| |
|
Téli Tihany 15 kmy
A szokásos korai indulás, innen minden messze van. Az idõjósok szelet és hóátfúvásokat ígértek, amiben nem is tévedtek. Szerencsés megérkezés, gyors nevezés. Újonnan "szerzett" szegedi túratársaink a 20 km-es távon indultak, míg mi a férjemmel a 15 km mellett voksoltunk. Szimplán jól akartuk érezni magunkat. Az elsõ pár száz méter megtétele igazolt bennünket. Óriási hó és arcot tépõ-fagyasztó szél. Az elsõ gyenge emelkedõ után sztriptíz-táncot kellett lejtenem. Nem tudom mikorra tanulom meg, hogy felesleges ennyi ruha. Pedig minden alkalommal egy réteggel kevesebbet veszek fel. :-)) Elsõ ellenõrzõpont, a meszerzett pecsétünk után gyorsan folytatjuk utunkat. Kis kanyar erre, meg arra, a jól kiszalagozott és kiplakátolt útmutatók nagy segítséget nyújtanak. Leérünk a belsõ tó túloldalára. A látvány fantasztikus. Most döbbenek rá, milyen nagy település Tihany. Így még soha nem láttam. Baktatunk a kb.30-35 cm-es hóban viszonylag nyílt terepen. A szél szerencsére alábbhagyott. Hamarosan elérkezünk a 2. ell.pontig. A remek hangulat messzirõl hallható. A fiatalok az elõzõ esti emlékeket próbálják összeszedni. Valami rejtélyes okból közülük mindenki más-más részletre emlékszik. :-)) Gõzölgõ üstök: forró tea és bor, valamint piskótás süti a jutalmunk. Ezt követõen szivet- dobogtató emelkedõ, fel és fel. Mire azt hiszed, hogy felértél ott vár rád a következõ. A látvány azonban mindenért kárpótol. Gyönyörködünk, hallgatjuk a madarak csicsergését és helyeslõen bólintunk a "nyitni kék, nyitni kék" ritmusosan ismétlõdõ dallamra. Felértünk, nahát ismerõs arc. /Macikupac/ Milyen kicsi ez a világ! A megkapott pecsét és poénkodás után "sikamlós" terepre tévedünk. Megfontolandó kérdés, talán fenéken csúszva kellene az elõttem álló akadályt venni. Talpon maradok, míg Zoli tényleg fenéken csúszva ér utol. Nagyot nevetünk, a mögöttünk lévõ fiatalok sikítósra veszik a figurát. A "mellettünk" lévõ Balaton idõnként eltûnik, hol meg feltûnik ahogyan utunk kanyarog. Utolsó ellenõrzõpont túránk legmagasabb pontja. Gondolataimba mélyedve leszögezem a tanulságot. Gyönyörûséges a téli Balaton. Meg merem kockáztatni, talán még szebb is mint nyáron. Kár lett volna kihagyni. Lazán célba érünk. Szuper kis sétát tettünk. Jól esik a meleg tea és a virsli. Jövünk legközelebb is.
Köszönet a szervezésért, igazán színvonalas volt. Köszönet a túráért, mert ha ez nincs eszünkbe nem jut ilyenkor itt túrázni.
/Külön köszönet az elõre megrendelt és leesett hóért, emelte túránk színvonalát:-)/
Zoli és Teri Hódmezõvásárhelyrõl
|
| | |
| |
|
Téli Mátra S
Ez a túra nem volt betervezve erre a hétvégére. A férjemmel megegyeztünk abban, most nincs kedvünk korán kelni, kb. 4 órát utazni. Az élet és a véletlenek sorozata azonban mást akart. Rostás Pali és a férjem kollégája Fülöp Imi kérdezte, hogy lenne-e kedvünk csatlakozni hozzájuk. Mi pedig némi hezitálás után igent mondtunk.
Az idõjósok havazást ígértek, így 4 órakor indultunk Hódmezõrõl. Kecskemétnél már szállingózott a hó, a kedvünket azonban nem szegte semmi. Késõbb az autópályán is nehezen lehetett közlekedni. Végre megérkeztünk. Átöltözés gyors és zökkenõmentes nevezés, indulás.
A hó szó szerint szakad, szerencsére nincs hideg. Megállapítom: túlöltöztem. Rengeteg túrázó, futó kígyózó sorokban igyekszik valamelyik távon. Sokan elkerültek és még többen jártak elõttünk ugyanabban a „sávban”. Így nem volt egyszerû biztos talajt fogni a lábunk alatt. Valóságos korcsolyapálya. Nagy segítség a két túrabot. Rendületlenül megyünk elõre a hóesésben. Elérjük az elsõ ellenõrzõpontot. Megkapjuk a pecsétünket, gyönyörködünk egy pár percig a madáretetõre szálló cinegékben. Tovább felfelé és felfelé egészen a Vörösmarty Fogadóig. Közben elfogy a levegõm, legalább kétszer ki kellett állnom pihenni. Zoli pedig úgy vágtázik elõttem mintha üldöznék. Nem értem hogyan bírja. A kezemen a kesztyû elázott, elkezdett fázni. Végre elértük a gerincet, itt a fogadó. Bemehetnénk meleg levest enni, de ha most bemegyek biztosan nem csinálom tovább. Itt sokan felszállnak a buszra, mert nem bírják már. Megállunk kicsit pihenni. Jól esik a termoszból a meleg tea, elmajszolok egy csokit. A hó ömlik, fúj a szél a kezem iszonyúan fázik. Indulunk tovább a felén már túl vagyunk. Kesztyût cserélek most már sokkal jobb. „Még egy kis emelkedés, majd folyamatosan lefelé.” Ez nehezebb mint felfelé. Csúszik és csúszik és visz elõre a lendület.
Közben azon kapom magam, hogy József Attila: Mama címû versét mormolom. Ez már kóros? Nem tudom. Felnézek, elõttem egy „libasor”. Vajon mi lehet? Kötélen kapaszkodva próbálunk tovább menni, vagy inkább csúszni. Ez a túra igazi tánc-edzés. Bemutattuk a twist, cha-cha-cha, salsa, szamba csípõ- és karmozdulatait, ahogyan próbáltuk megtartani az egyensúlyunkat. Elértem a patak völgyét. A látvány nem mindennapi. A patak csobog, itt-ott csipkésre fagyott a víz felszíne és a kövek tetejét vastag hósipka fedi. Rácsodálkozom és megyek tovább. A nagy sietségben a lábam megcsúszik és bemutatok egy oldalra fekvõ angyalkát. Na ezzel is megvolnék. Minden rendben. Újabb ellenõrzõpont, újabb pecsét. Itt verõdik újból össze kis csapatunk. Zoli meséli, hogy õ angyalka helyett egy meteor becsapódását produkálta. Innen együtt menetelünk, közben eszünkbe jut, hogy vajon Pali beért-e már az XL-rõl, természetesen futva. Jön a „sétaút”, itt a megfáradt vándorokat padok csábítják. Elõbukkannak a házak, nincs messze a cél. Majdnem beérünk csak a fiúk még elõbb kitolnak egy lecsúszott autót. Célban vagyunk. A gyors adminisztráció után megkapjuk az oklevelet és a kitûzõt. Hurrá megcsináltuk!!
Lekabátolok ekkor veszem észre, hogy jégcsapok lógnak a cipzárakon, a kabátom ujja jéggé fagyott. Közben Pali is elõkerül, elõttünk ért be kb.15-20 perccel. Gratulálunk neki, fantasztikus teljesítmény.
Már csak annyi a dolgunk, hogy kiássuk az autót a hóból és feltoljuk az emelkedõ tetejére. Elindulunk, az autópályától már sima az út. Rendben hazaértünk.
Vasárnap este az eredményeket nézve veregetjük meg egymás vállát. Sikerült szintidõn belül teljesíteni! Ez egészen mostanáig eszünkbe sem jutott.
Még elindulásnál mondta valaki, hogy: a Téli Mátra a Teljesítménytúrák Királynõje!
Elõször nem értettem miért. Most már tudom. Egyrészt fantasztikus, hogy ennyi embert sikerült kimozdítania a meleg szobából. Márrészt pedig megmutatta királynõi szépségét és alázatot, tiszteletet parancsoló tekintélyét.
Köszönet a szervezésért. Köszönet a türelemért mindazoknak akik elõl esetleg nem tudtunk idõben kitérni.
Köszönet a férjemnek, aki nem hagyott magamra, pedig most sokkal gyorsabb tudott volna lenni mint én. Nagszerû nap volt, egyszeri és megismételhetetlen.
Zoli és Teri Hódmezõvásárhelyrõl
|
| | |
| |
|
Téli Körös 20 km
Az elõzõ hétvégi teljesítménytúránk /HTMV 30km/ után lightosra vettük a figurát. /a férjem és én/ Úgy éreztük elég lesz ez nekünk, amúgy levezetésképpen.
Frissek még az élmények. :-)))
A 8 órás rajthoz nekünk 5 órakor kellett kelnünk Hódmezõrõl.
Ez nekem nagyon-nagyon korán volt. Ennek ellenére erõt vettem magamon és indulás. Szerencsére a szükséges elõkészületeket már az este megcsináltam. Útnak indultunk. Tankolás, hószállingózás és mínusz 5°C. Ez ám a remek túrázásra való idõ. Fél 8-ra érkeztünk a rajt helyszínére.
Ismerõs arcok, nevezés, némi eligazítás a túravezetõk részérõl. Vágtázó tempóban indultunk el az aszfalton. Ezt követõen letértünk valamiféle földútra. Majd a fagy ellenére süllyedõs talajviszonyok és szántás egészen a töltésig. Remek, ezzel a kb. 2 km-es szakasszal erre a hétre letudtam a step aerobik órámat. Végre a töltésen.
A helyiek bíztatnak bennünket, hogy ez volt a túra legnehezebb része. Jó ezt tudni!
Kis pihi, szedvics, tea, csoki, fogyjon a hátizsákból.
Folytatjuk utunkat a töltésen a hídig. A sétaút nagyon remek, szép a havas táj képe. Az ártérben lévõ egyik fán gubbaszt egy egerészölyv. Nagyon közel van, megpróbáljuk lefotózni. Sajnos nem pózolt nekünk. Elértük a hidat majd ismét fel a töltésre a következõ hídig. Útközben egy szürke gém repül kecsesen az ártéri erdõ felett. A távolban a szántáson több helyen legelészõ õzek sziluettje tûnik fel.
A napsütésben a hó csillog, mintha gyémántokkal szórták volna tele az utat.
A híd túloldalán frissítõvel várnak bennünket. Tea, kávé, forralt bor és szaloncukor. "Pihenünk", jól esik a nedû és fõleg a zselés szaloncukor. Nagyon tetszik a társaság, igen jó a hangulat. Látszik rajtuk, hogy sokat túráznak együtt.
Innen már csak 5 km és nem vagyunk fáradtak. Szóval jó kis laza túra!!! Beérünk a célba. Szívélyes a fogadtatás, gratulációval együtt megkapjuk a kis kitûzõinket és az okleveleket. Fantasztikus. Ezt is megcsináltuk. Üldögélünk egy kicsit, beszélgetünk és kortyolgatjuk a meleg kávét és capuccinót.
Majd egy rövid városi séta után elindulunk haza.
Köszönet a szervezésért és a jó hangulatért!
Találkozunk legközelebb is.
Zoli és Teri Hódmezõvásárhelyrõl
|
| | |
| |
|
HTMV 30
30 km-es "hányattatásom" története
A férjemmel /Zoli/ közösen készültünk a 30 km-t megtenni. Szombat reggel Vásárhelyrõl átbuszoztunk Makóra. A megállóban találkoztunk egy hölggyel, aki mesélte, hogy Õ 2 éve még a 90 km-es távon indult. Jelzem most 67 éves. Ennek hallatán én úgy éreztem most menekülök el míg nem késõ.
Jó hangulatban indultunk el. Amíg felértünk a gátra a szó szoros értelmében halálfélelmem volt a velünk szembejövõ kamionok látványától. Végre a gáton. A talaj az idõjárási viszonyokhoz képest jó, és az idõ sem rossz. Hát rajta! 8 km környékén kezdi törni a bal lábam a bakancs. Háromszori igazítás, újbóli megkötés után némi javuló állapot, de nem az igazi. Mindegy, igyekszem nem figyelni rá. Közben a férjem folyamatosan ellenõrzi a tempó betartását. Eddig minden rendben. Beszélgetünk, mélyeket hallgatunk. Idõnként a túratársak elhúznak mellettünk, mintha mi csak állnánk. Felmerül bennem a gondolat, milyen puhány vagyok.
Csak 5 km/h tempóval tudok menni. Erre gyúrni kellett volna! Igaz ez az elsõ
30 km-es teljesítménytúránk, talán még gyakorlatlanok vagyunk. Egy cél lebeg a szemünk elõtt: VÉGIGMENNI!! 20 km-nél van az ellenõrzõpont. Kedves fogadtatás, meleg és tea. Jól esik picit elülni, mosolygunk egymáson. Indulás. Már csak 10 km.
Ránk sötétedik, szerencsére készültünk, van fejlámpánk. 25 km-nél a férjem lába begörcsölt. Kis pihenés, csoki, tea. A helyzet sajnos nem lett sokkal jobb. Lassabb tempóval tudunk haladni. Nekem ez a tempó nem a legjobb, de együtt jöttünk és együtt csináljuk végig. Megyünk és megyünk és még mindig megyünk. Egyszerûen nem akaródzik elõkerülni az a fránya Vízügyi emlékmû. 27 km-nél engem is elért a mélypont. Fájdalom a lábaimban, talán ez a túlsavasodás, nemtudom. Az agyamat arra próbálom összpontosítani, mindjárt elmúlik, nem fáj, minden rendben. Kb. 10 perc és valóban minden rendben. Már látszanak a távolban a híd fényei. Utitársunk is akad, nem tudja merre kell tovább menni. Próbál velünk maradni, azonban ekkor a férjem már nagyon szenved. Igazi szerencse, hogy a humora nem hagyta el. Humorizál a saját nyomorán. Olyan nevetséges a helyzet, hogy folyik a könnyem a nevetéstõl. Felérünk a hídra, már nincs messze. Persze itt már minden méter számít. Az utolsó szakasz tûnt a leghosszabbnak. Zoli itt már csak vánszorogni képes. Mindjár beérünk! Próbálom bíztatni. Végre itt a cél. Megcsináltuk! Megcsinálta! Büszke vagyok RÁ!
Jól esett a meleg leves, finom volt. Zoli örömmel nyugtázta, hogy mindenkinek fáj valamije. Én maximálisan jól érzem magam. Enyhe izomláz, ellenõrzöm a hólyagokat a sarkamon és nyugtázom, teljesen rendben vagyok. Számomra is meglepõ, azt gondoltam, hogy majd rémes lesz és szenvedek rendesen.
Az igazi kihívás ezután következik. El kell jutnunk a kb. 2 km-re lévõ buszmegállóhoz. Elindultunk 19óra 10 perckor. Ha ilyen tempóban haladunk akkor csak a fél 10-es buszt érjük el. A jólesõ pihenés megtette a hatását, Zoli izmai teljesen lemerevedtek, mint a fagyott kutya lába, legalább is ehhez hasonlította magát. Minden egyes lépés nagyon-nagyon fáj neki. Megtörtént a csoda elértük a buszt. Szerencsére a busz indulásnál akadt némi nehézség, így csak 19óra 45-re ért a megállóba. Szuper nemsokára otthon vagyunk. A megállótól már csak 400 méter a távolság, de legyõzte, legyõztük. Tusolás, mentolos kenõcs, maszírozás. Csak ne kelljen neki megmozdulni, megfordulni. Annyi ereje fekve még volt, hogy a gps-bõl letöltötte az adatokat. Nyugalommal töltötte el, sikerült tartani az 5 km/h átlagsebességet. Azt azért megállapította, hogy tisztelni kell a távot, és nem csak lélekben kell felkészülni, hanem testben is.
Számomra a legfontosabb az volt, hogy együtt gyalogoltunk végig, együtt küzdöttünk és legyõztük a legyõzhetetlennek tûnõ távot és önmagunkat.
Egy újabb bizonyíték arra, hogy a csoda bennünk van. MI MAGUNK VAGYUNK A CSODA!!!!
Köszönet a szervezõknek!! Köszönet mindazoknak az ismeretlen és ismerõs túratársaknak akikkel találkoztunk s ránk mosolyogtak. Jól éreztük magunkat.
Zoli és Teri Hódmezõvásárhelyrõl
|
| | |
| |
vissza az túrákhoz
<<== túranaptár
