Túrabeszámolók


túra éve: 2009
BEAC Maxi / Turista KékszalagTúra éve: 20092009.09.22 23:48:54
Ezt a beírást nem egy klasszikus túrabeszámolónak szánom, inkább figyelemfelkeltõnek, esetleg segítségnek a jövõben a BEAC Maxinak elõször nekivágóknak, de legfõképp a túra szervezõinek.
Olvasgattam hozzászólásokat különbözõ véleményekkel, egyikkel-másikkal egyet is értettem. Hisz’ ezért jó itt, leírhatja mindenki örömét, bánatát.
Nekem inkább bánat jutott, pedig nem így indult az elsõ BEAC Maxim.

A felkészülésünk (barátommal, indultam) hagyott némi kívánni valót maga után, de egy stramm túrázó nem hátrál meg holmi erõnlét-hiányosság miatt. Mint minden komolyabb teljesítmény, ez is fejben dõl el. Megfelelõ rápihenéssel és mentálisan ragyogó állapotban indultam otthonról. Jókedvemet csak fokozta, hogy minden tömegközlekedés flottul jött és hipp-hopp, már a rajtnál is találtuk magunkat. Igen, a rajt már magában hordozza a bosszúságot, amit mi szerencsésen átugrottunk. A szerencsénk annak volt köszönhetõ, hogy olvastam korábbi túrabeszámolókat, ahol célzást találtam: lehet a kiírt 9:15-nél korábban is rajtolni. Vettem a fáradtságot és felhívtam a szervezõt… valóban lehetett. Ezzel együtt úgy gondolom, ebben a rohanó világban, munka és egyéb teendõk mellet az lenne a helyes, hogy elolvasom a kiírást, nem telefonálgatok, kutakodok, csak az alapján teljesítek mindent. Ezen a túrán ez teljességgel lehetetlen. 8:20-as indulás után szép helyeken, ragyogó idõben róttuk az utakat és azon töprengünk, hogy’ lehetséges, hogy 2008-ban ilyen kevés célba érkezõ volt. Minden klappolt, még akkor is, ha a 20. és a 40. km között egy elég hosszú holtponton kellett átesnem. Nem jellemzõ ez a korai fáradtság, de valóban igyekeztünk és valóban, nagyon nehéz ez a túra. Ezt szeretem. A Hegyes-tetõhöz érve jött a nap fénypontja. Rengeteg finom (mit finom, az élethez elengedhetetlen) dinnyét tuszkoltunk magunkba. Csak a komp 19 órás indulása tudott indulásra bírni, különben egy hosszú pihenõ következett volna a csöpögõs, ragadós dopping társaságában. Ekkor jött el az az érzés, hogy ez a túra meg lesz, tele vagyok erõvel és lelkesedéssel.
Na, ez a lelkesedés kezdett el lohadni õrült sebességgel, ahogy a komphoz értünk és utána folyamatosan.
Az addigi úton is kellemetlenül érintet, hogy egyes indulókat utolértünk egy ellenõrzõ pontnál, akik épp akkor pihentek. Mi tovább haladtunk, majd a következõ állomáson ismét ott pihentek. Nem, nem elõztek meg. És nem, nem egyszer fordult elõ. Persze, mindenki magának csinálja és, ha csal, magát csapja be, nem mást, mégis hatással – rossz hatással – volt rám.
A kompnál elvileg frissítõállomásnak kellett volna következni. Állomás volt. Frissítõ nem. Éppen nem volt kaja, de „mindjárt készítjük” felkiáltással… nem történt semmi. Valahonnan piszkos paradicsomot szedtek elõ és azt kínálták, meg bort. És ásványvizet. Vizem volt, a bort nem szeretem, enni nem kaptam. Hogy mi itt a hiba, azt talán nem kell ecsetelnem.
Ja, igen: az látszott, hogy a bor fogyott, de errõl késõbb lesz még egy gondolat.
A visegrádi oldalon 1 órát pihentünk, mert rengeteg idõnk volt még. Barátom már fáradt, kérdéses volt, meddig bírja, de amíg szintidõn belül vagyunk, én nem hagyom ott. A Nagy-Villámot hamar elértük, aztán jöttek a gondok. Egyszer eltévedtünk, ami a figyelmetlenségünknek volt köszönhetõ, átbeszéltük az elágazást. A helyes útra ráleltünk, majd következett egy tisztás, aminek a másik végén kellett volna tovább haladni. Nem találtuk, rengeteg idõt elpocsékoltunk ott is, majd végre, a jó úton közelítettünk Pilisszentlászló felé. Barátom feladta, az utolsó pillanatban kiléptem, oda is értem még idõben a Kis Rigó vendéglõhöz… ami zárva volt. Gyors telefon a rendezõnek (Török Ákos), aki csak annyit mondott, hogy változott a helyzet, valami szeptember elsejét és komp-indulást emlegetett, meg, hogy egy-két órával korábban zárnak a pontok. Vitatkozás - még úri emberek módjára. Abban maradtunk, utána jár, vissza is hívott és felcsillantotta a reményt, hogy Dobogókõnél megvárnak... de, ha egy percet is kések, senki nem lesz ott és különben is, a többi állomáson már úgy sem várnak meg. A vita erõsödött, de még tisztességes keretek között zajlott. Leszögeztem, nem megyek tovább és nem indulok több olyan túrán, amit a Téry Ödön T. B. T. szervez. Ez nem fenyegetés, nem hiszem, hogy érdekel bárkit is, csak magamnak nem szeretnék több bosszús kirándulást.
Ami talán még fontos:
1. Nem én voltam az utolsó. Ami azt jelenti, jöttek még utánam. De, ha abban maradunk, hogy én vagyok az utolsó, aki szeretné - és tudná is - végigcsinálni, ne az legyen a válasz a szervezõtõl: "Nem tudom, mennyire vagy lemaradva az utolsótól, így nem tudjuk, mennyit kell rád várni." Szóval, mint utolsó, nem vagyok magamtól lemaradva, várni meg szerintem addig kell, míg a szintidõn belül haladok.
2. Akik másfél órával elõttem érkeztek az ellenõrzõponthoz, szintén ott álltak tehetetlenül, mert már akkor sem volt ott senki. "Hisz az utolsótól õk is le voltak maradva, ki tudja mennyivel..."
Sokan voltak a buszmegállóban is, itt-ott, fák alatt beszélgettek megfáradt emberek, én újra csatlakoztam barátomhoz, aki már egy csalódott sráccal és egy lánnyal cserélt véleményt e kiváló napról. (Vártunk egy autót, a lány anyukájával. Mindkettõjüknek nagyon köszönjük a fuvart a Flórián térig.) Török Ákos ismét, ki tudja milyen megfontolásból, de felhívott. Ráértem, beszélgettünk. Amikor megjegyezte, hogy örüljünk, hogy szabadidejében szervez nekünk túrát és mi van akkor, ha egy-két hiba belecsúszik, mondtam egy cifrát, mit csináljon szabadidejében túraszervezés helyett.
Az itt megismert túratársak nem telefonáltak elõre, így tényleg 9:15-kor indultak. Tudni kell, hogy ez egy nagy rohanás így, nem mehet az ember a saját tempójában, pedig ez nem csak a „nagymenõkrõl” kell, hogy szóljon, hanem rólunk, lelkes amatõrökrõl. És rólam is, aki még soha nem adott fel túrát! Mondjuk most sem. Csak befejeztették velem. Aztán ezek a túrázók találkoztak is Török Ákossal a kompnál, aki (mint fent jeleztem) azok közé tartozott, aki szívesen kóstolgatta a bort…
Összegezve:
Gratulálok minden indulónak, aki teljesíteni tudta ezt a nagyon szép és nagyon nehéz túrát!
Kívánom a jövõbeni szervezõknek, tájékozódjanak, hogy’ is kell egy túrát szervezni.
Ha az interneten nem tudják módosítani az infókat, a rajtnál még nyugodtan megtehetik. Nem ártana, ha mindenki a saját tempójának megfelelõen tudna menni, ennek megfelelõen egy hosszabb indulási intervallumot kéne alapban meghirdetni és a telefonálást meg csak végszükségre hagyni és nem elvárni. Az állomásokon minden esetben a kiírt idõpontig legyenek szervezõk és a frissítõ állomáson tényleg számíthassunk valami ellátásra. Ha valaki panaszt jelez, ne hivatkozzanak már önnön nemes cselekedetükre, szabadidejük feláldozására. Ezek nem hibák, ezek nemtörõdömségek. Az utat úgy alakítsák ki, hogy a résztvevõk ne tudjanak rövidíteni. Esetleg újabb ellenõrzõ pont beiktatásával. Becsületpecsétet én is kaptam és jól is esett, de nem megfelelõ válasz egy kérdésre – idézve Török Ákost – hogy már évek óta két út létezik. És ki tud arról a két útról? A célja egy ilyen túrának szerintem a lehetõ legnagyobb tömeg megmozdítása, a résztvevõk elégedettségének örömteli nyugtázása kell, hogy legyen. Fontos, hogy tartsák magukat az írott szóhoz, de, ha nem szeretnék, hogy egy átlagturista felhígítsa a masszív, évrõl-évre teljesítõ (általam õszintén nagyra becsült!) mezõnyt, elõre húzzanak meg olyan szintidõt, ami már az indulástól is elveszi a kedvem.
Hát, ennyi méreg gyûlt össze bennem, ami, figyelembe véve a túra hosszát és nehézségét, érthetõ. Ha egy 40 km-es túrán, délután 2-kor tûnik el a szervezõ, semmi gond, de így!
Balogh Tamás Róbert
 
 
vissza az túrákhoz
<<== túranaptár