Túrabeszámolók
|
|
7 mérföldes tekergés - Szent Iván Éj 2011
Éjszakai túra, ami nagyon bejött már máskor is. A gyerkõcök izgatottan készülõdtek, töltögették-tesztelték a fejlámpáikat, bíztak a jóidõben. Minden összejött, hamar odaértünk, tudtuk, hogy a tömeget kicselezve a tó-strand túlsó felén érdemes parkolni, mert a bázis (Véndiófa fogadó) - bár nagyon jó - de keskeny utcácska.
Korai rajtot követõen bíztunk a gyors lejárásban is, de kitûzve az volt, hogy egy táv lévén, szintidõ nélkül - élvezzük az egész túrát, tájat, fotózhassunk nyugodtan. Nos a rejtvények ebben segítettek. Idén a szervezõk kissé magasabbra tették a lécet: a megfejtendõ keresztrejtvényt a célig nem sikerült megoldani, bár nagyon igyekeztünk. De nem elégedetlenkedtünk, útközben is csupa nyugodt és vidám ember töprengett a feladatokon, a felnõttek is kisdiák módra kérdezve-egyeztetve, a "tanítók" , vagyis a cél elõtt még gyorsan megoldva töltögették az itinerül is szolgáló lapokat. Egyedül akkor láttunk aggódó arcokat, amikor kisgyerekesek másztak fel a halomsírokhoz és már erõsen sötétben, alig ellátva lámpával - nem találták az utat. De ebbõl nekik kell tanulniuk...
Szóval a keresztrejtvény gondosan lassította a tömeget, bennünket is. Egy idõ múlva feladtuk, hogy mindenre azonnal megtaláljuk a választ, és így jókor értünk be a Gaja-szurdokba - volt, hogy tökéletes csendben, csak magunkban haladhattunk. A víz kissé zavaros volt (elmúlt napok esõzései után nem csoda), újabb táblák is voltak, tudott újat adni, mutatni a környezet. Felmásztunk a Vaskereszthez, egyedül itt hiányoltuk kissé az ajánlott útvonal pontosabb leírását, sokan nem tudták merrefelé menjenek az Erdei Szentély irányába. Hála a nálunk levõ GPS-nek, meg az elmúlt idõszak 7 mérföldes túráinak ;-) - gond nélkül tudtunk segíteni sokaknak. A horgásztónál jó volt megpihenni, innen sokan rövidítették a távot, így abszolút nyugodtan lehetett haladni a túra hátralévõ részében, elõzgetni sem kellett. Rövidíteni szabad volt, és igenis kellenek a szabad túrák, ahol nagyszülõk kisunokákkal is sikerélményekkel, nem beleszakadva túrázhatnak.
A halomsírokhoz éjjel menni még nem volt szerencsém - kifejezetten izgalmas volt. Az út benõve, de csodálatosan illatos mezõ vitt fel, szentjánosbogaraktól kísérve. Igazi békés élmény volt, amibõl hosszú ideig táplálákozik az ember. Visszaérve Bodajkra még a Szoborpark és a Kálvária várt meghódításra, ezeket már sötétben kerestük, és gyönyörködtünk a kivilágított körbevevõ környezetre, mint csillogó ékszerdobozra.
A célban kis sorbanállás (ezen lehetett volna egy körforgalommal javítani) után megnéztük a helyesen kitöltött rejtvényt, büszkék voltunk magunkra, hogy legalább a rovásírásos felsõ-segítõ szóból jól vizsgáztunk, megfejtettük a hurka szót, és a denevéres végkifejletet is jól tippeltük.
A szolgáltatások színvonala kiváló volt, túró rudi, zsíroskenyér, italok, kitûzõ, csodás emléklap stb. A választható citromos vízrõl (a szénsavas és savtalan mellett) pedig sikerült kideríteni, hogy sajnos esélytelen, hogy bolti forgalomban megtaláljuk, összeköttetés révén tudják a szervezõk a gyártótól közvetlenül beszerezni. No nemcsak ezért, de ezért is - nagyon-nagyon sajnáljuk, hogy a Kalandozók Klubja nevû csodálatos szervezõ brigád csökkenti a rendezéseik számát! Egy fantasztikus csapat, akiknek túráira mindig örömmel megyünk, nem lehet bennük csalódni. Szükséges lenne az ilyen magas színvonalú túrák fennmaradása, a sok más megfáradt rendezõével szemben, amirõl az ember nem szívesen ír beszámolót sem... ha már jót csak a környezetrõl lehet ...
Hálásan köszönöm az egész csapatunk nevében a túrát, a rendezõk munkáját, lelkesedését!
|
| | | | |
|
|
Rövid távon indultunk az idei téli tekergésen, gyerkõcökkel hóban nem kellett hosszabb. A szervezõk ismét nagyon kitettek magukért, a hó is az Õ rendelésükre lett, hiába szavazott ellene pár pontõrük.. ;-)
Nem felejtettem el, hogy a Kalandozók Klubja nem teljesítménytúrákat, hanem hízótúrákat rendez, így minimális túlélõ ennivalóval indultunk útnak (ne a csontjamon rágódjanak csak a csemeték). Persze utólag kiderült, hogy teljesen feleslegesen cipeltem végig a saját ételt. Már a nevezéskor innivalóval (a szuper citromos vizükkel - nagyon díjazom mindig!) bombáztak minket, nehogy szomjan haljunk míg Mór határáig elérünk. Kiváló itinert kaptunk, szintemelkedések, távok jelezve, térképen pontok bejelölve, kedves természetféltésre és erdõszeretetre nevelõ szövegekkel ellátva. Mivel az útvonalat már ismertük (végig turistajelzéseken), így csak az alattomos jégdarabokra kellett figyelni a településrõl kivezetõ utakon, az esetleges korcsolyaleckék elkerülésére végett. Ez volt a legveszélyesebb szakasz.. :-) Kellemes kaptató következett, ami elmulasztotta a fázhatnékunkat, majd a viszonylag friss jelzésre fordultunk. Az elsõ ellenõrzõ ponton szaloncukorral vártak, véletlenül se a völgybe ereszkedés közben haljunk éhen. Az erdõ csodás volt, a háborítatlan nagy hó, csak az egy, vagy nélhol két nyomtávos kitaposott út... nem irigyelem az elsõ, hótipró úttörõket. A gyerektáborban a hölgyek fantasztikusak voltak, terülj-terülj asztalkám fogadott minket: zsíros kenyér, hagyma, alma, meleg tea, forralt bor stb. Ez a 6. km táján már idõszerû volt, mert kezdett rajtunk kiütközni a súlyos alultápláltság. :-)
Innentõl jött a gyerkõcök számára élvezetes szakasz, mert hõsiesen cipeltek magukkal egy hócsuszkát, ettõl a résztõl volt bõven alkalmuk használni. Egy helyen favágókba botlottunk, borzalmasan sûvítettek a fûrészeik, talán egyetlen negatívumként a túrán. A 3. pont felé haladva nagy csilingelve szemberohant velünk egy rénszarvas-hölgyemény, vidáman köszönt, majd porzott utána a hó. A 3. pontnál váró Mikulástól megtudunk, hogy fázott szegény Rénszarvas patája és ezért iparkodott a 2. pont felé vissza melegedni, míg a Mikulással levõ Krampusz holmi rossz bánásmódot, kemény kezû szánhajtást emlegetett. Szerencsénkre jónak találtattunk, így hatalmas (igazi!) tejcsokis mikit kaptunk, majd Krampusz cseles, gyerekeknek címzett "adok egy darab madzagot és majd húzhatnak az emelkedõkön felfelé a felnõttek" szövegeitõl menekültünk tovább. Elõször egy frissen lekerített, tar részt találtunk, tavaly itt még fák voltak... Majd kellemes csúszkálások közepette, néhol már csorgó vizes részek után elértünk a 4. pontig, ahol kalória utánpótlásként ismét szaloncukrot kaptunk a nagyon fázós és hõsies pontõröktõl.
Beérkezve Tarnai Feri széles mosollyal gratulált, választhattunk a sokféle kitûzõ közül, mellé járt az emléklap, ami szokásosan gyönyörû. Megtuduk, hogy sajnos 2011. az utolsó év, amikor a "Négy évszak az erdõn" mozgalmukat teljesíteni lehet. Nagyon sajnáljuk, hogy kénytelenek megszüntetni ezt a remek dolgot! Gyorsan vettünk igazoló lapokat (ismét), megkaptuk rá a téli pecsétet, így tavasszal is ott a helyünk - a remek túráik kihagyhatatlanok.
Köszönjük a szervezõk lelkes munkáját, reméljük még sokáig ilyen színvonalas és fantasztikus napokkal lepik meg a természetbe vágyókat! |
| | | | |
|
|
Régóta szemeztünk a túlélõtúrákkal, de sosem vált konkrétummá, maradtunk a teljesítménytúrák, gpsgames fesztiválok, geocaching szinten. Most viszont a Gerecsébe jött a MATT, ami nagyon ismerõs és kedvelt terep a hármas fogatunk számára, így nem volt kérdéses, hogy elindul a Geojetik csapat.
Már a nevezés elõtt kellemes meglepetésként ért, hogy a sok kérdésünkre mailben nagyon gyorsan, kimerítõ és "Értékes" választ kaptunk. Nagy kedvvel vártuk a túrát, majd a bázisra érkezve meglepõdtünk, hogy mi itt bizony senior kategóriának számítunk... Végül azért találtunk pár hasonlóan elvetemült és öreg Gerecse szerelmest, így nem lógtunk ki (olyan nagyon) a sok, fiatal egyetemista közül.
Eligazítás után gyors nevezés, térképek fölé hajolás és jelölgetés - képzeljetek el egy hatalmas tornacsarnokot, ahol minden centin hasaló és térdelõ emberek nagy lelkesedéssel karikázzák, satírozzák a térképeket, próbálják megtervezni az ideális útvonalat - nagyon jó látvány volt. Hamar startoltunk, az északkeleti kört lõttük be célként (Tardosról Mogyorósbányára majd vissza), amit sikerült is tartanunk.
Nehéz lenne mindent leírni ami éjjel 10-tõl másnap délután 6-ig történt, de az biztos, hogy hatalmas élmény volt. Volt feladat ahol összekötött lábakkal kellett menetelni, kanyarodni, árkot ugrani (a 2 fiú középre fogott, így nekik csak 1-1 lábuk volt kötve, nekem meg 5 km múlva is fájt mindkét lábam a rángatásuktól.. pontosan felmérték, hogy mi az elõnyös számukra :-)) - mindezt csukott szemmel, volt kutyaszelídítés (szegények szerintem szombat estére totál megutálták a túlélõket :-)), kártyavár építés (na ilyet sem csináltam hajnali 1kor még Pusztamaróton...), Activityztünk a Jankovich-barlangnál (miközben a pontõrök küzdöttek a sátorból kitekintve ébren maradni :-)), próbáltunk a 32. ébren töltött óránk után lerajzolni magunkat a Király-kútnál, aztán megmászni a Bánya-hegyet, visszafelé szemetet gyûjteni (a kis kiosztott szemetezsák megtömése helyett, a feladatot komolyan véve: törött széket és hatalmas ládát cipeltünk vissza a bázisra, a rendezõk derültségére) ami abszurd az 50. km táján.
Beugranak a fáradt képek, mikor hajnal elõtt eldõlünk egy árokparton 20 percet pihenni-aludni, fagyoskodni, majd frászt hozni egy arra menõ másik csapatra, vagy mikor folyamatosan kerülgettük egymást 2 másik csapattal (hol-ki pihent meg éppen), vagy Péliföldszentkereszten egy csapat, ahol az egyik tag a fáradtságtól (és egyéb melegítõ italoktól) már eléggé "bemattolt", és magyarázta, hogy mi csak biztos reggel indultunk csak, olyan pihentek vagyunk (egybõl nõtt az önbizalmunk, hogy mi milyen jól bírjuk), vagy mikor Pusztamarótra másnap visszaérve hatalmas csalódásként zárva volt a büfé, de egy vadidegen csapat kiránduló megajándékozott egy energiaitallal (életemben nem álltam még közelebb ahhoz, hogy vadidegent megcsókoljak - de akkor ott igen - életmentõ volt az ital :-)). Csodás volt az éjszaka (gyönyörû, hatalmas róka méltóságteljesen végigmért minket), vagy hajnalban ahogy a nap elõtûnt végre, új erõvel töltve el minket, délután mikor egy szarvaspár félelmetes robajjal elmenekült elõlünk (mintha csak elefántok is élnének a Gerecsében... az hagyján, hogy õk megijedtek.. no de minket halálra rémítettek! :-)). Visszaérve meg a finom, meleg étel - abszolút éltetõ volt (ha már túléltük magunkat..).
A szervezõgárda csodálatos volt. Olyan kedvesen fogadtak mindenhol, szinte már alázatosan megköszönve a részvételünket - holott félelmetes munkát fektettek ebbe az alkalomba, az eredményeket ahogy tudták a honlapjukra kitették (sajnos nem tudtuk megvárni a vasárnapi eredményhirdetést), szóval példaértékû volt az egész rendezés. A végén meleg tornaterem jobban esett volna, de ennek hiányáról nem hiszem, hogy Õk tehettek. Mindenki kapott túlélõpólót, kitûzõt, ami jó emlékekkel párosult. Igazán elégedettek lehetünk és vagyunk - ketten életünkben elõször gyalogoltunk le 50km-t, a sok fiatal suhancot látni (akik valószínûleg nem a teljesítménytúrázós "köszönünk egymásnak találkozáskor" stíluson szocializálódtak) akik a túra végére köszöntek, mosolyogtak, ismerõsként mozdultak õk is droidként a fáradtságtól, szóval sok-sok élmény fûzõdik a túrához. Jó érzés volt látni utólag, hogy 29-ként végeztünk a 93 csapatból (lehetett ez volna reálisan 20. hely, de inkább visszasétáltunk kényelmesen, bent hagyva 2 órát a pályán), és nagy hasznát vettük a geocaching túrákon, fesztiválokon szükséges útvonaltervezésnek, szintvonal (és erõnk) felmérésének.
Gratulálunk annak a 3 csapatnak akik 2000 pont fölé jutottak, Õk valószínûleg bejárták a Turulig az egész pályát (érdekelne, hogy hány km-rel zárták végül a túlélést). Köszönöm a szervezõknek a rendezést, fantasztikusak voltak! Remélem nem fogy el a lelkesedésük, és indulhatunk majd a következõ MATT-on is, hogy nem hazai pályán is bizonyíthassuk: "még élünk"! ;-) |
| | | | |
|
