Túrabeszámolók


túra éve: 2011
Út az ismeretlenbe - A Kőszegi-hegység rejtettebb értékeiTúra éve: 20112011.05.10 14:12:54

A Kõszegi Hegység rejtettebb értékei 30km


2011.05.07.


Ismét öcsémmel, ismét 30, ismét utolsónak rajtoltunk (8:45-kor, 59 és 60-as rajtszámmal), és ismét nagyon jó idõnk volt.


Harmadszorra már nem voltak a túra értékei annyira rejtettek, mondhatni, a szokásos útvonalon mentünk újra végig. Persze ez a helyek szépségébõl nem von le semmit.

Ezúttal jó tempóban kezdtünk (Szálasi-bunker 4,2km, 42 perc, 6,0-s átlag), és ettõl kedvet kapva kevés állással és fényképezéssel, 5:36 alatt értünk célba. Állítólag volt két futó is, õket biztos nem nyomtuk le, de így is 14-15-ként értünk be.

A rajtban a szívélyes fogadás mellett (már azt hittük, nem is jöttök :-)) kapuciner szelet, a Szálasi bunkernél sportszelet, Táborhegyen müzliszelet várt minket. Mi pedig nagyon vártuk a következõ ellenõrzõpontot, de a tavalyi remélt péksütemény elmaradt, helyette a kenyér, zsír, hagyma mellett nagyon finom lekvárok voltak, én az áfonyára szavaztam.

Kalaposkõ: újabb müzliszelet. (Lehet, hogy valamit összekeverek, de az biztos, hogy minden ponton kaptunk valamit. Az Asztalkõnél pl mazsolát.)

Velem környékén immár hagyományosan, megint volt gond a szervezõk nyilaival, jópárat meglovasítottak arrajárók. Utólag visszagondolva volt két jelzés, (a kalaposkõ utáni balra leirányító, és a Cseke-forrás felé, ahol elhagyjuk a sárgát), amely között egy jelzõnyíl sem volt. Pedig legalább 5-6-ra lenne szükség, a Sötét-völgybe leérve, onnan az aszfaltra kiérve, aztán a bicikliútra jobbra rátérve, aztán a volt gyereküdülõ elõtt az alsó útra terelõ, aztán a Hõsök kapuja alatt egy jobbra, majd közvetlen utána egy balra irányító tábla, és akkor még az útvonal-megerõsítõkrõl nem is beszéltem. Állítólag a szervezõk tettek is ki ezekre a helyekre táblákat, csak valakik leszedték. Ez még a jobbik eset, a ciki az, ha fordítva visszateszik. Kedves túrázók, ne tessék csak a nyilakra hagyatkozni, olvassátok el az útvonalleírást, és figyeljétek a jelzéseket.

Megjegyzem, a teljesítménytúrákon nem szokás ilyen precíz, alapos jelzéseket kitenni, de itt a szervezõk annyira készségesek, hogy a túrázó hajlamos elkényelmesedni, és nem gondolkodni, nem térképészkedni, hiszen "úgyis jól ki van táblázva" az útvonal. Szóval Velem környékén tessék vigyázni!

A Pogányokban szerencsére nem volt meglepetés, pontosan azt kaptuk, amit vártunk, a kínált bor talán a tavalyinál is finomabb volt. Itt sem idõztünk sokat, a szinte nyárias idõben végigvágtáztuk a maradék kilométereket is.

A célban kedves figyelmességként tapasztaltuk, hogy számon tartják, hányszoros teljesítõk vagyunk, és ennek megfelelõen kaptunk más oklevelet és kitûzõt, mint a többiek. Nem nekem kell megjegyeznem, hogy milyen jelvényem van otthon és milyen nincs, mint az Írottkõn, hanem õk gondoskodnak róla, hogy minden évben különbözõ jelvényt és oklevelet kapjak. Mondjuk nekem a háromszoros teljesítõk oklevele nem igazán tetszett, a felhasznált kép (a Szálasi bunker egy vasajtaja) elég nehezen kivehetõ, fakó vízjel a háttérben.


Összességében elmondható, hogy ismét egy kellemes túrán sikerült részt vennünk, és ez nagyrészben a rendezõknek, a remek szervezésnek köszönhetõ. Hibátlan teljesítményükre most is csak ötöst tudok adni :-)

 
 
túra éve: 2010
Út az ismeretlenbe - A Kőszegi-hegység rejtettebb értékeiTúra éve: 20102010.05.20 14:37:35






A Kõszegi hegység rejtettebb értékei 30

2010.05.08.

Tavaly is indultam. Bár szombathelyi lévén sokat túrázom a Kõszegi-hegységben, ez a túra sok újat tudott mutatni nekem. Ez a túra ihlette a szokásos téli éjszakai túránk legutóbbi vonalvezetését is.

De essék szó inkább errõl a májusi túráról, anélkül, hogy az elõttem szóló ujbakancsot túlságosan ismételném.

Öcsémmel 8.20-kor neveztünk, mi voltunk az utolsó indulók a 30-on, szám szerint a 30-31-dikek. Mi is beleszaladtunk a filmezésbe, és nézegettünk vagy 10 percet, mielõtt továbbmentünk. A Kincs-villánál megmutattam öcsémnek Magyarország legrégebbi turistajelzését, ami egy a szokásosnál kicsivel nagyobb, fakó-kék jelzés, ha nem tudod a nevezetességét, semmi különös, sõt, szinte észre se venni. Persze, én is csak a tavalyi itinerbõl értesültem a fellelhetõségérõl.

Az itiner kissé megtévesztõ fogalmazása miatt azt gondoltuk, hogy az óriásgesztenyefa is pecsételõpont, másokkal együtt mi is felmásztunk oda (tavaly csak elrohantam mellette, megjegyzem, gyerekkoromban én ezt a fát még láttam lombosan is), és ha már ott voltunk, elolvastuk a történetét (700 évesnek tartja a legenda, de valójában 1492-ben született, ±25 év).

Viszont kellemes meglepetésként ért minket, hogy a Szálasi bunkernél egy kisebb csoport elõtt egy idõsebb úr tartott ismertetést, majd kiosztott pár lámpát, és le lehetett menni 20-25 m mélyre körülnézni.

Szabályos, bedeszkázott tárnák kötöttek össze komolyan kiépített, vakolatlan téglával burkolt termeket, többmázsás vasbetonajtókon haladtunk át, látszott, hogy komoly védmûnek szánták. Vezetõnk elbeszélése alapján oda tudtuk képzelni a hiányzó perzsa faliszõnyegeket (az egyiken Nagy-Magyarország térképével), a porcelán „cserép”-kályhát, a stílbútorokat, megnéztük a liftaknát, melybe a lift csak idõhiány miatt nem lett beszerelve, szóval nagyon érdekes volt. Elment vele egy jó félóránk, de megérte.

Utána kiléptünk egy kicsit, de a Táborhegyre még így is tökutolsónak érkeztünk. A Táborhegy egyik nevezetessége az, hogy a mai Magyarországnak ez az egyetlen felszíni pontja, ahonnan lehet látni a lékai várat. Legalábbis ez régen igaz volt a csúcsra, de azt az utóbbi években nagyon körbenõtte a fiatal fenyves, ezért a pecsét nem is ott volt, hanem a csúcs alatti déli oldalban. Ha onnan továbbmentünk pár lépést, akkor a vár innen is látható volt, bár számomra szokatlan volt a szürkesége, régen messzirõl virítottak a piros-sárga csíkos ablaktáblák.

A Vöröskeresztig sima ügy, széles, kellemes vízszintes út. A Kendiget már könnyû lenne eltéveszteni, ha nem ezen a túrán lennénk. Itt hadd jegyezzem meg, hogy nagyméretû, színkódolt (a 3 különbözõ távnak különbözõ színek dukáltak, már a nevezési lapnál is), emblémázott, fóliázott útbaigazító táblák voltak minden szükséges helyen, ezen a túrán eltévedni szinte lehetetlen. A szinte szót is csak azért szúrtam be, mert hátha akad tréfás kedvû túrázó is. Tudtommal eddig nem volt ebbõl (sem) baj ezen a túrán.

A Nagy-Kendig arról is nevezetes, hogy általában ez a hely a megye, de talán az egész Dunántúl leghidegebb pontja. Errõl nem nehéz meggyõzõdni, az átjátszó antennák szomszédságában, a bekerített részben van egy automata meteorológiai állomás, amely folyamatosan szolgáltat adatokat az idokep.hu számára. Most újra ránéztem a honlapra, nincs fent adat, remélem, ez csak átmeneti állapot (?).

A Nagy-Kendigrõl már lehet látni a következõ pecsételõt, ahol számomra a nap legkellemesebb meglepetése volt (mivel én sofõr voltam ;-)) :csokikrémmel töltött kelt tésztás péksüteményt osztottak, a pékségekben ez csokis rács vagy csokis párna néven futhat. Ráadásul mindjárt dupla adagot. A legjobbkor jött, a rajtban kapott sportszelet után csak egy almát ettem eddig, pont most jött volna az elsõ szenyó, de így ez el lett halasztva. És hogy ne maradjunk szomjasak, itt is, mint a következõ két pontnál, lehetett választani a Sprite, Cola, ásványvíz trióból.

A Hörmann-forrás felé haladva felidéztem legutóbbi ittjártamat, amikor sötétben vadásztuk le a még hiányzó geoládát.

A következõ pecsét idén nem a völgy aljában, az Apostolok fájánál volt, hanem fenn az úton, így aki akarta, kihagyhatta a hullámvasút ezen szakaszát, a meredek lemenetelt és az azt követõ mászást. Mi nem tettük, végülis a napunkba ez is be volt tervezve. Csakúgy, mint ahogy a Gyilkos szikla is kihagyható, ha az ember a kéken simán továbbmegy. Én tavaly sokat fényképeztem a Gyilkos sziklánál, de felmentünk most is, ellenõrizendõ, hogy a téli túrámon miért kavartunk itt el, a gps ellenére. És még így is megelõztünk 3 túrázót, akik viszont az egyszerûbb útvonalat választották.

A patak utáni emelkedõt megnyomtuk, hamar fel is értünk a Kalaposkõre, ami furcsa volt innen szembõl, és ilyen buja növényzetben. Már azt gondoltuk, elmentünk alatta, amikor mégis elõbukkant. Aki most jár elõször erre, annak feltétlenül megnézésre ajánlom a pecsét elõtt 200m-rel lévõ kék barlang jelzéses leágazást, rövid kitérõ egy kis barlanghoz.

Velemben sem a Hõsök kapujánál, sem az ezt követõ balra kanyarodásban nem volt a szokásos nyíl, úgyhogy itt akár még igazi túrázónak is érezhette magát az ember, tekintve, hogy egy igazi túrán tájékozódási feladatokat is meg kell oldani. Bár figyelmes túrázó a Cseke-forrás útbaigazító tábláival is beéri

Egyébként a forrás nem is forrás, csak a patak vize van egy vascsövön keresztül be- majd kivezetve a domboldalból.

Innentõl végig a piroson, annyi változás a tavalyihoz képest, hogy a pecsételõhelyet a cédrustól eltették, és a rét aljában nem kellett átmenni a cáki sárgára, hanem egy meredek balkanyarral tovább fel a piroson. Megjegyzem, a szervezõk tudtukon kívül elplagizálták az ötletemet, én ugyanis már tavaly is errefelé kavartam, igaz, akkor ez még jócskán eltévedésnek számított   De mint tudjuk, nincsen túra eltévedés nélkül

[Kedves olvasó! Ha úgy érzed, ellentmondásba kerültem saját magammal, akkor elmondom, hogy tavaly elég késõn rajtoltam a túrán, ezt a részt már a söprû után tettem meg, és bizony azok a fránya nyilak nagyon hiányoztak nekem.]

Ez a szakasz nem nagyon tetszett, azt értem, hogy a meglepetés érdekében kellett útvonalat változtatni, a pincét nehezebb lett volna a Pogányokból levinni Cákra, de a jelzett út közepén egy akkora frissen ásott tankcsapda volt, éppen hogy csak koncertet nem adott, és sokhelyütt szinte összeért a növényzet, csak reméltem, hogy a kullancsokat már leszedték az elõttünk haladók. A túra nehézségének persze jót tett, kb 200m-rel megnyomta a szintet. Ja, és a fél vaddisznót mi nem láttuk, de biztos ott volt.

A Pogányoknál az elõre jelzett meglepetés tényleg váratlan volt, bár így utólag azt mondom, hogy rájöhettünk volna, de valahogy mégsem sikerült. (Én manökeneket tippeltem, meg kis boxokat ) A bort én is a kulacsba kértem, a kis félliteresemet csaknem tele kaptam, és nem a szódás változatból! Otthon konstatáltam, hogy tényleg jófajta nedû.

Bent a célban a gratuláció után egy kérdõívet is átvehettünk, amelyen a túrát osztályozhattuk különbözõ szempontokból. A kérdésekre már nem emlékszem (jobbára a szokásos kérdések voltak), de itt tennék egy összefoglaló értékelét.






Csillagos ötöst érdemelnek a következõk:


Útvonal választás,

útirányjelzõ táblák,

ellátás (különösen a csokis párna és a bor),

itiner (duplán is, a térkép és a leírás)


Írok pár hiányosságot is, nehogy azt higgyétek, beépített ember vagyok


A különbözõ távok irányjelzõ táblái csak színkóddal voltak megkülönböztetve, annak, aki a rajtban nem vette észre, hogy a távoknak más-más színû a nevezési lapja, nem ártana a lapra a távot is felírni. Kis betûméret is elég.

Az itiner útvonal-táblázatában ahelyett, hogy 1. ellenõrzõpont, 2. ellenõrzõpont stb, esetleg fel lehetett volna tüntetni a pont nevét (is). A szövegben egyébként sem túl szerencsés a pecsételõhelyek emlegetése, az, hogy a róla szóló rész elõtti bekezdés végén van megemlítve.

A célban sem ártott volna valami kaja-pia, no persze én észre sem vettem, de öcsém megemlítette, hogy tavaly a célban volt zsíroskenyér.


De nem akarok telhetetlen lenni, ez a túra nálam csillagos ötös, kíváncsian várom a szervezõk következõ túráját, június 26-án, a Vizek nyomában.


 

 
 
vissza az túrákhoz
<<== túranaptár