Túrabeszámolók


túra éve: 2009
Budai kilátókTúra éve: 20092009.10.11 11:04:44
Reménykedtünk, hogy kibírja az idõjárás. Igazán kegyes volt hozzánk az idõ ura, tökéletes túraidõ volt.

7 órakor még nem volt olyan összeszedett a rendezõség, mindannyian összevissza tanácstalankodtunk, mit hol kapunk meg (átfutott az agyunkon, hogy megéri ez nekünk? -csináltatunk inkább magunknak jelvényt, aztán megyünk, amikor és ahogy kedvünk tartja), és bár az itineren már rég rajta volt, hogy 7-kor indultunk, 7.10-kor még mindig ott toporogtunk, hogy kifizethessük végre a nevezési díjat. De már a rajtnál kaptunk ajándékot: egy iránytûs tollat (igaz, úgy mentünk vissza érte, mikor az egyik túratársnõ megmutatta, mije van)!

Normafától a rengeteg színtévesztõ túratárs rutinosan a legrövidebb úton vágott neki a János-hegynek (kiderült: kiválóan alkalmas az egész út a kispistázóknak), nem bajlódtak a hosszabb, lankás kék körön, mint ahogy kényelmesebbnek tartották a futószõnyegen való felbaktatást az Erzsébet-kilátóhoz, mint a meredekebb lépcsõzést. De késõbb kiderült, volt, aki csak megtévesztés áldozata lett, hitt társainak és követte a többit, de elhatározta, hogy vezeklésül helyben fog járni a célban a levesosztásnál (ekkor még azt hittük, leveske vár minket, de a tésztát is mindenki nagy élvezettel falta).

A kilátótól többen keresztül-kasul közlekedtek Szépjuhászné felé, nem törõdve azzal, hogy így hamarosan tönkre lesz vágva az út. A Hárs-hegy kaptatóján is "eltévesztették-elnézték" néhányan az utolsó szakaszt, mégis vidáman csilingelve futottunk le már a kilátóból, mikor egyik-másik bárányka odaérkezett.

A Kis-Hárshegyhez igyekezve találkoztunk Csapó Gábor vízilabdázóval, aki inkognitóban, azaz napszemüvegbe rejtõzve köszönt ránk jellegzetes mély hangján kutyasétáltatás közben. Nem hagytuk ki a kilátó panorámáját sem, bár az egyik túratárs megnyugtatta társait: oda csak az extra-extrásoknak kell felmenniük.

Innen a Fekete-fejre tartottunk. Nem volt ott ellenõrzõpont. ezért lefényképeztük. Mások is követni akarták példánkat, s ha már becsületesen megmászták (amit nem tett meg mindenki, volt, aki csak a papírját küldte fel), bizonyítani is akarták. Na de ilyen állapotban fényképeztesse magát? - kérdezte egyikük. Válasz: Elugorhatsz elõtte a fodrászhoz... Lefele indulva azonban megjelent a mozgó pontõr, így aki megijedt, hogy nem hisznek neki, s mivel nem volt gépe, nekiállt silabizálni és felírni valamiféle adatot a csúcsoszlopról, az is megnyugodhatott. Ilyen mozgó õrbõl kellene több, s aki a kijelölt úton megy, az biztosan találkozna vele.

Lent csoki, s a kimaradhatatlan pacizás után irány a Vörös-pocsolyás! A piros jelet néhányan "rosszul értelmezték", a kerítésnél kitett hatalmas és egyértelmû piros nyíl ellenére... Pedig talán ez volt a legszebb része az útnak: leírhatatlanul gyönyörû színpompa.

A Tarnai-pihenõhöz vezetett innen utunk, páran itt sem "látták jól" az utakat. Nagyon szép hely, de még mindig erõs szél támadt itt ránk. Innen csak egy ugrás a Csergezán-kilátó, igaz, kissé már fáradt ezen a részen a becsületes turista. Útközben a legváratlanabb helyen, a semmibõl bukkan elõ egy hangos kis kompánia, úgy látszik, sokan egyéni tájolással érkeznek mindenhova, nemcsak a Vadasparkba és a katonasírokhoz... A Nagy-Kopaszon a pontõrök hálózsákba bugyolálva, melegrõl és átmelengetõ ételrõl, lélekmelegítõrõl fantáziálnak, míg mi egy szál csuromvizes pólóban kimelegedve érkezünk meg. Kicsit ködös a kilátás, de nem lehet kihagyni a kilátó megmászását.

Rettenetesen magányosnak érezzük magunkat a gyönyörû zöld háromszögön, úgy látszik, mindenki másfele megy, nem a csodaszép völgyben. Segítünk egy kanyarban egy futólányon, valljuk be: az utolsó szakasza rosszult jelölt ennek a jelzésnek. Kiérünk a széles poros útra, meg sem lep, hogy hirtelen elõttünk is, mögöttünk is elõkerülnek a többiek... Lovasok jönnek, szívélyesen integetünk egymásnak, többször láttuk pacik nyomát már itt-ott az úton.

Kiérünk az országútra, már a Csergezán elõtt tudtuk: belátogatunk a közértbe, pedig szinte már ott vagyunk a célban. De kiszáradtunk, szomjúzunk... Kulturált vendéglátás, botcímke/jelvény/bögre (a legklafább színûek az extrásoknak), könyvek, térképek, 20%-os bón térképre, információk, hírek, szíves beszélgetésre kapható rendezõk! Még forralt borhoz is hozzá lehetett jutni! Jó ötlet volt!

 
 
Piliscsabai Negyvenesek L/XL/ Piliscsabai 20 / Iluska 6Túra éve: 20092009.09.21 09:10:55
20-as táv

A tavalyi beszámolók után megkívántuk ezt a túrát. Minden köszönetünk és tiszteletünk a rendezõknek, eltévedni semmiképp sem lehetett, hiszen rendesen bejárták az útvonalat, és rengeteg sárga szalagot helyeztek el. Volt útközben müzli, kekszfinomság, alma, kávé; a célban 150 Ft-os bónt is kaptunk, teára (citromkarikával), kenyérre (hagymával vagy uborkával)válthattuk, vagy az ivóban beszámították.
Nagyon tetszett az út, 7.15-kor rajtoltunk, kerek 4 óra alatt tettük meg a távot, megismerkedtünk két kedves hölggyel és Rékával, együtt trappoltunk Klastrompusztáig eszeveszett tempóban ezen a párával telített szakaszon. Mi nem pihentünk ott meg, hisz ilyesmire nincs idõ, de Réka késõbb utolért, így a lódarázskalandban már együtt vettünk részt.
Két ismerõs túratársnõben (kikkel azelõtt egy csapatban túráztunk), akik már túlestek a darazsakkal való találkozáson, nem volt annyi becsület, hogy kiabáljanak és figyelmeztessenek a veszélyre, csak miután a párom három csípést szenvedve ledöbbenten próbálta kitépni magából ezeket a vámpírokat, akkor szóltak neki, hogy vigyázzon. Akkor már mire? Mikor figyelmeztetett minket, elkezdtünk rohanni, nemsokára a sûrû, nagyhangú lódarázsfelhõn át, mert kikerülni se lehetett, meg azt se tudtuk-láttuk, hol vannak, csak amikor már köztük voltunk. Réka hosszú haját szétszedve két ellenséget tépett-rázott ki, de megúszta csípés nélkül, én meg csodás módon érintetlenül túléltem Réka fedezetében. Bár páromnál volt Antivakarin, s úgy tûnt, talán nem lesz baj, a csípéseknek súlyos következményei lettek (az orvosi ügyeleten vasárnap egy hatalmas - és fájdalmas - kalcium+varázsszer mix injekció az izomba, miután a méreg szétterjedt és egyre jobban dagadt-feszült-viszketett kedvesem karjában, a fülét ért csípés meg a torka-nyaka felé terjedve félelmetes látványt nyújtott, s rendkívül forró és pirosan izzó volt minden birtokba vett rész), de jobban fájt neki, hogy nem figyelmeztették õt, pedig módjukban állt volna. Láttuk-hallottuk, hogy mások szóltak egymásnak ismerve-ismeretlenül, volt, aki mobilozott is. Amikor beérkeztek a célba a Klastrompusztán levált kedves hölgyek, azonnal önzetlenül felajánlotta egyikük a kalciumtablettát, pedig aznap láttuk õket elõször. Köszönjük nekik! Sokan nem tudták megúszni ezeket a fenevadakat, ki a comját, ki a fejét borogatta, vállát-lapockáját fájlalta. Jó, hogy a 6 km-es családi táv sok-sok gyerekkel nem ment át ezen a szakaszon! Reméljük, egyedi és soha többet nem ismétlõdõ találkozás volt ez.
A túra a szörnyek ellenére nagyon jó volt, jövõre beiktatunk 1-2 barlangos kitérõt is.
Kata+Dezsõ
 
 
HASE 20Túra éve: 20092009.09.13 08:04:12
Nagyon szépen köszönjük a rendezést, köszönjük a juttatásokat (szép a színes itiner-igaz, lehetne pontosabb, az oklevél, a jelvény!), a barátságos fogadtatást-bár valóban voltak zökkenõk, nagyon jó kis túra volt!

Bár be kell vallanunk, néha elég magányosnak éreztük magunkat, mert nagyon sokan alternatív útvonalakat választottak. A két legszembetûnõbb eset: az Újlaki-hegy nem sok mindenkit izzasztott meg, mert a hegyrõl jól lehetett látni, amint a kemény és gyors harcosok fürgén szedik tappancsaikat lent a réten a Virágos-nyereg felé; a másik, mikor valaki utánunk jön, nem hagy le minket, mégis szembejön velünk a Virágos-nyereg utáni katonasírtól (igaz, elfordítja a fejét)... Reméljük, nem vette el mástól a kupát vagy az érmet érdemtelenül.

Becsületbeli ügy a túrázás, a természet sok-sok ajándéka, gyönyörûsége, a szép idõ a kitüntetés, az érem. Gratulálunk minden tisztességes teljesítõnek, akármennyi idõ alatt is járta végig a kiírt útvonalat!

K2-A hegyek vándorai
 
 
A Város PereménTúra éve: 20092009.04.05 21:12:28
Túra a Város peremén - Szerintünk a budai (25-ös) túrák közül ez a legkeményebb. Aki rendesen végigjárja a sárgán, igazán elfárad, s ebben nincs semmi szégyellnivaló. Embert és kitartást követelõ túra. Bár a táv inkább 30 km, a szint pedig bõ 1300 - de ettõl csodálatos az egész.
Sikeres nevezés után a Rózsika-forrásnál sikerült az elsõ bélyegzõ begyûjtése. Csak azért mondjuk, mert volt, aki azt állította, hogy a pontõr nem volt a helyén még 8.15-kor. 8.10-kor már javában dolgozott (aki nem járt arra, annak nem adhatott bélyegzõt).
Erõs menet következett a Virágos-nyeregig. A természet már kezdi uralni a tájat, szépen zöldül minden és a virágok is csodálatosak. Lankásabb rész után újabb hegymenet. Gyönyörû odvas keltike mezõk, elbájoló illatot árasztanak. Az Újlaki-hegyen mosolygós õsz szakállú úriember adta a következõ pecsétet. Elbeszélgettünk, milyen jó volna egy pofa sör. Csúcsfotó, majd továbbindulunk Hûvösvölgy felé. A kút a büfé elõtt életmentõ volt. Április elejéhez képest fullasztó meleg volt. A pontõrök jószívvel szemlélték a frissülést. A békés turisták érdeklõdve nézték, honnan jöhettünk. Pecsét, csoki, egy kis dió, majd újabb hegymenet a Hárs-hegyi kilátóhoz. Párc perc szusszanás, csúcsital, bélyegzés és ízületet nem kímélõ lemenet Szépjuhásznéhoz. Újbóli vasutazás le-fel, a Csacsi-rét nem adja könnyen magát. Öröm volt látni a szalonnát sütögetõ embereket, bár õk furcsán nézték a zsákos harcosokat. Következett egy kis pihentetõ rész Makkosmáriáig, a templom látványa mindig csodálatos. Irány tovább, a Sorrentó kápráztató látványa a naptengerrel. Majd a végén a bónusz: a Csíki-hegy hullámvasút-járata. Lilás kökörcsinek és sárga kõtörõk. Egy-egy hérics.
A Csíki csárdához vezetõ aszfalt iszonyú meleg volt, de a szép táj, kedvesem csókja és a hideg sör kárpótolt az egész napi fáradságért. Van már két szép emlékérmünk. Most (mivel nem voltunk benne az elsõ 25-ben) bõven elég lett volna az emléklap, esetleg örültünk volna a legkisebb méretû apró kis kitûzõnek József Attila arcképével.
A csárdában elfogyasztott rántott hús és a kiszolgálás kitûnõ volt.

Köszönet a szervezõknek, jó túra volt. Szép, fárasztó, de nagyszerû túra. Gratuláció minden túratársnak, aki végigjött rajta!

Üdv: Kata és Dezsõ
 
 
NormafaTúra éve: 20092009.03.08 10:07:05
Ötödször teljesítettük a túrát, de most volt a legjobb a terep. Múlt héten a zöld túrán még nehezen járható hó fogadott a misztikus-ködös Normafánál, most azonban - bár meglepett a cudar északi-sarki szél, s a derengõ köd most sem maradt el - az út nagyon jól járható volt, sár szinte alig volt, csak néhány megmaradt hótömb emlékeztetett a múlt heti téli világra. A legtöbben persze ismét a betont választották a kék kör helyett, pedig erre nemcsak hosszabb, de szebb is az út!
Az Erzsébet-kilátó tejködben volt, nem lett volna érdemes felmenni, de makacsságból megtettük volna, azonban esélyünk sem volt, csak 8-kor nyitott.
A Szépjuhászné-ponthoz érve tanúi voltunk, ahogy a pontõr-fiúk pillanatok alatt egy sorompószerû (ekkor még kissé ingatag) asztalkát rittyentettek maguknak egy hótömböt és némi faanyagot felhasználva, a hótömb pedig pillanatok alatt napszemüveges trendi hóemberré változott! Néhány szem cukorral még kirakták az "asztalt", hogy jobban mutasson. Kellemes perceket szereztek.
A Csacsi-réthez tartva megihletett minket "a három grácia", azaz a természet által meggyötört, tépázott, agyonkorhadozott, de tekintélyt parancsoló testes fa(csonk)csoport, az "elfeküdt nagyöreg" és a többi elmúlást idézõ társa. Épp fényképeztem, mikor egy kedves futó biztatott: közel van már a rét, aztán észrevette, hogy nem az összeomlás fenyeget, csak fotózok,s nem akart benne megzavarni (megvárta)! Tavaly a rét elõtt kezdett neki az esõ, most azonban - bár voltak kétségeink még pénteken, hogy el tudunk-e indulni - kegyes volt az idõ. És a pontõr olyan nagyon örül, hogy ismerõs arcokat lát bennünk! Jó néhány emberi szót váltani vele. És finom a sportszelet!
Makkosmáriához érve kicsit elszomorodva láttuk, hogy a jópofa esõbeállók alaposan kezdik megadni magukat az idõnek. Megdõltek.
A Végvári-sziklánál tavaly egy sátorban - hálózsákban - heverésztek a pontõrök, kicsit irigyeltem is õket. A mostaniak nem voltak ilyen találékonyak, sõt, egy év alatt annyit öregedtünk, hogy õk már nem is mertek lesziázni minket... A piktortégla üregek szerintünk mélyültek. Több helyen az az érzésünk, hogy õsz van. Hihetetlen, hogy ilyen tél után bizonyos területeken tömegesen megmaradtak a fákon a levelek! De a madarak tavaszról zengedeznek nótákat.
Az Irhás-árok most feltûnõen jól - a leggyengébbek kedvéért is - ki volt szalagozva a zöld háromszög jelzésig végig. Legelõször még iszonyú nagy felesleges hurkot tettünk ennek hiányában, aztán legközelebb meg nagyon kellett figyelni-találgatni az utat, de így azért sokkal élvezetesebb a kék szalagok erdejében - tévedezés és bosszankodás nélkül - ropni a kilométereket. A kis palló - és az utolsó emelkedõ - elõtt rengeteg gyönyörû hóvirág köszönt minket!
A kápolnához vezetõ úton kedvesem csilingelt nekem (a hegycsúcsokra való feléréskor szokta hallatni) , hogy merre vagyok, pedig nem voltam messze tõle, mégis türelmetlen volt, egy túratársnak nagyon tetszett a csilingszó, s kitartásra ösztönözve megjegyezte, hogy már az utolsó körre csengetett párom... Szembefutott a "három gráciánál" szívembe zárt futó, õ már teljesítette a túrát, testvéréért sietett vissza. Nekünk se sok volt már hátra, még találkoztunk egy ismerõs párral kisgyerekükkel, akik picit irigykedve néztek utánunk. Nemsokára egy kis közértezést beiktatva beértünk a célba, kerek négy óra alatt.
Csalódottan vesszük át az ötödik ugyanolyan kitûzõnket, ami szép, de hát már van belõle négy! Tavaly még válogathattunk, hogy a felirat (az egyetlen különbség) milyen színû legyen. Most már ez sem adatott meg. Örülünk a jóízû, bár igen kemény ropinak, jólesett útközben a forró tea, a csoki, minden nagyon rendben volt, de nekem igazán volna nem is egy ötletem a kitûzõ megújításához!
De felvidítjuk magunkat a síházban egy kis forralt borral, hangulatos hely! Bár megcsapja fülünket egy-egy legendázás, nagyotmondás, nem rontja el a hely varázsát.
Üdvözlünk mindenkit, aki végigjárta a túrát! Kata, Dezsõ
 
 
Budai TrappTúra éve: 20092009.02.15 08:33:54
Február 14. Valentin-nap. Kedvesem egyik ajándéka: idén is vele mehetek a trappra.
Kellemetlen hideg szélben várjuk Újpesten a "tátrai" elektricskát, ami megdöbbenésünkre pontosan jön. De hol vannak a túratársak? A rendezõk Piliscsabán csak akkor készítik ki a nevezéshez szükséges padokat, irományokat, miután befut a vonat, megdöbbennek, hogy milyen kevesen szállunk le, egyikük nem is akarja elhinni, hogy ez a pesti vonat. Nemrég még hatalmas tömeg, tülekedés jellemezte a nevezést, így ismertük meg pl. hat-hét éve Béla bácsit, aki botjaival eszelõsen vágott utat köztünk. Többen mondjuk: nagy mágus az öreg, "egyéni" utakon sajátos felfogásban teszi meg a távot, persze így is elismerésünk teljesítményéhez. Késõbb megtudjuk, hogy összesen 173 nevezõ volt.
Elsõként indulunk, hamarosan meglep a nagy szûz hó, amelyben tapossuk az utat túratársainknak. Gyönyörû a táj, nem könnyû a haladás, lehagy egy futólány, de túl nagyokat lép, az õ nyomai számunkra nem sokat érnek. Mi hasznosabbak vagyunk számára, többször kisegítjük, nagyon bizonytalan, merre is tartson. Ketten botokkal segítik úttörésünket, majdnem fent vagyunk a nyeregben, ahol most nem Marci bélyegez, mikor messze-messze még mindig nem látunk senkit két gyalogoson és három futón kívül, akik kifogásolják a keskeny "nyomtávot", és az egyikük elviszi a vállam. Aggódunk a futólány miatt. Mintha eltûntek volna a nyomai. Reméljük, azért kikeveredett! Érdekes módon az ellenõrzõpontnál pillanatokon belül vagy tizenöten elõbukkannak. A Nagy-Szénásra ahogy slattyognak, végképp nem értem, hogy lehetnek már ott.
Gyönyörû tiszta a kilátás, kísértetiesen emlékeztet a Gyömbér csúcsára, de az idõ zord, a chopoki túristaház helyett lemenekülünk Nagykovácsiba, ahol most még a beton sem zavar. Meglátogatjuk a korcsmát, mert erõsen kiszáradtunk. Sehogy sem akar jönni a Vörös-pocsolya, de a sétáló kirándisták annál inkább, akik felverik a táj békéjét, és egy kicsi utat sem hajlandók szorítani nekünk.
De aztán átesve a holtponton beindulunk. Meglepõ hamar felérünk a Fekete-fejre, csak Ági-pontõr nincs ott. A biztonság kedvéért lefotózgatjuk egymást, de jóval lejjebb Ági helyett Dini mégis ad pecsétet. Örülök, mikor felérek a Hárs-hegyi elágazáshoz, ahol a kapott sportcsoki adrenalinbombaként hatott a szervezetünkre, de tudom, hogy hátra van még a Nyéki és az Újlaki-hegy. Minden évben mondtuk, hogy legyen ellenõrzés az Újlaki-hegyen, mert mi becsülettel és valljuk be: fáradtan mindig felmásztunk rá, és bosszantó volt látni, hogy sokan a vitorlázó reptérnél sétálva kihagyták ezt az erõfeszítést, viszont a célban esetleg legendáztak, milyen fantasztikus sportteljesítmény van mögöttük. Nagy elégtétel volt, mikor megláttuk az újlaki pontõrt!
Bár kedvesem két szakaszon is lassabbnak talált, nélkülem, "utánfutó" nélkül nem is tudom megbecsülni, mennyivel hamarabb érkezett volna célba, a Virágos-nyeregben mégis megelégedetten szemlélhette óráját. Lefele a csacsik már régi ismerõsként néztek ránk, és az sem zavart, hogy kipihenten-mosolyogva olyan is volt a célban, aki késõbb indult, de nem elõzött meg sehol... Nekünk 6 óra 10 perc volt az út ebben a hóban, sok helyen a csúszással is küzdöttünk. Volt, amikor megcsináltuk 5 óra 30 perc alatt, egyszer sikerült 5:15 alatt is, de szerintem nincs mit szégyellnünk! Ilyen viszonyok mellett eddig tartott...
Idén figyelmes kiszolgálásban volt részünk, a virslit mindenki melegen kapta, még a tea is jólesett, pedig cukor nélkül szoktuk inni. Kedvesek voltak a "házigazdák", még meg is dicsértek, hogy az élbolyban érkeztünk meg.
Úgy tudtuk, 20 percenként megy a busz (aztán a megállóban kiderül, hogy jól tudtuk), de elterjed a rémhír, hogy 40 percenként, s hogy nemsoká... Így nem siettünk az úton eleget, trappolunk, hogy elérjük... Aztán várjuk a hidegben, hogy jöjjön... Csókoltatunk mindenkit, aki részt vett az idei trappon. Gratula!
Kata, Dezsõ
 
 
túra éve: 2008
Hegedűs Róbert emléktúra (Online túra)Túra éve: 20082008.11.16 10:07:49
A magyar Vándorok Teljesítménytúrázó Egyesülete Hegedûs Róbert tiszteletére egy nagyon jól, gondosan megszervezett, nagy körültekintéssel, alapossággal kiírt és elõre bejárt túrát rendezett. Szép színes, képekkel, térképvázlattal és hosszmetszettel, fontos adatokkal ellátott, precíz itinert kaptunk. Az oklevelen jólesõ érzéssel fedeztük fel az emlékbélyeget és emlékaláírást. Jó érzés volt, hogy mekkora tisztelet és megbecsülés sugárzik a tragikusan korán elhunyt Hegedûs Róbert irányába, akit személyesen sajnos nem ismerhettem, de úgy éreztem, jelen van, emlékére mécsesek égtek, a róla szóló ismertetés révén megelevenedett, megismertem.
Gyönyörû idõben gyönyörû körutat jártunk be a Szépjuhásznétól a Fekete-fejen, Remete-hegyen, Kálvária-hegyen, Hármashatár-hegyen és Árpád-kilátón át. Külön köszönet a jelzetlen (de kiszalagozott) útszakaszokért, fenséges érzés volt a kálvária-hegyi keresztek és stációk látványa a szép kilátás mellett.
Köszönjük az odafigyelõ, tisztességes rendezést!

U.i.: Rejtély, hogy ezt a jó kis útvonalat miért kellett lerövidítenie néhányaknak, mert 1-1 futó kivételével alig láttunk túratársakat az ellenõrzõpontok között, viszont furcsa módon és váratlan irányokból elõbukkantak tömegesen a pontoknál... 6 óra alatt gyalogoltuk végig becsülettel, ebbe a sok fénykép, a banánozás, teázás, barátkozás is belefért. Örülünk, hogy találkoztunk Matavovszky Tibi bácsival az Árpád-kilátónál, Isten éltesse sokáig!
 
  vissza az túrákhoz
<<== túranaptár