| Lelkiekben egész héten a maratonra készültem, mivel a tervem az volt, hogy õsztõl kezdve folyamatosan egyre hosszabb távokra indulok. Még ez is néhány kilométeres visszalépést jelentett, de a rajt jó megközelíthetõsége, és az, hogy emelkedõvel végzõdött a túra, mindenképp mellette szólt. Aztán elérkezett a várva várt reggel, és újra kellett gondolnom a dolgot, mivel egyrészt hajnalban szemerkélt és hideg volt, másrészt estére színházba voltam hivatalos, és felelõtlenül a buszmenetrendet se néztem meg, így azt gondoltam biztos, ami biztos, ezúttal a 25-ösre megyek. Akkor viszont szedem majd a lábam, hogy jól elfáradjak, mert teljesítménytúrázásaimnak ez az egyik nem mellékes célja. Pomázra érve megerõsítve éreztem magam eme elhatározásomban: a hajnali sötétben elsõ gondolatom az volt, miért is nem hoztam pont most fejlámpát. Szerencsére hamar kivilágosodott így ezt a kérdést feledhettem is egy idõre... Kõhegy után szapora lépteket hallva magam mögül, kicsit lehúzódtam, hogy elengedjem a futót, akirõl kiderült, nem is akar annyira megelõzni, mint inkább csak épp utolérni. Szóba elegyedve közöltem, hogy én csak 25-ösön vagyok, mire õ: "Ilyen lábakkal bûn nem a maratonra menni." Az igazság az, hogy el is szégyelltem magam kicsit. Nem azért, mert nem a maratonon, hanem azért, mert rövidebb távon indultam, mint terveztem, és ez már hozzáállásbeli probléma. A következõ állomás a Vasas-szakadék volt, ahol ismét eszembe jutott, milyen kár, hogy nem hoztam fejlámpát, de kaptam egyet kölcsön, így beleshettem a barlangba, ami nagyon izgalmasan nézett ki, csak kicsit omladékos volt, és nagyon poros, így a csini fekete nacim kicsit szürke lett. Na de azért megérte összepiszkolni. Dömör-kapu volt az elsõ hely, ahol szokatlan lelkesedéssel fogadtak, közölve, hogy én vagyok az elsõ nõi versenyzõ. Na ezen igazán meglepõdtem. Egyrészt, mert fél órával a lehetséges legkorábbi idõpont után indultam, másrészt, mert nem vagyok tájfutó, harmadrészt, mert fel se tûnt, hogy van, amiben más vagyok mint a körülöttem levõk. Ez persze lehet, hogy furán hangzik, de csak arról van szó, hogy mikor magam elé meredve, és olykor a tájat csodálva jobb lábam a bal elé teszem, majd fordítva, nem érzem, hogy túlzottan másképp tenném mindezt csupán azért , mert nõ vagyok. Ajjaj, úgy tûnik, beszámolóm kezd kisregénnyé fajulni, igyekszem hát gyorsan befejezni. Király-kútnál átigazoltam a maratonra. A három órás buszt így is sikerült elérnem, így a színházból se néztek ki. A jelzések jól követhetõk voltak, a hely gyönyörû, a szervezõk nagyon kedvesek, Dömösön a sütik hihetetlen finomak (a pritaminos szendvicskrém receptjét még majd megszerzem), és láttam egy tök jó narancssárga kabátot a buszon!:) |
