Zselic 40
Ez a túra régóta izgatott, Péter Attilának van rajta nagyon régrõl (15-20 év) egy nem túl erõsnek tûnõ pályacsúcsa (4:07 vagy 4:17, ellentmondásosak az "úgyemlékszem" források). Szerényen szerettem volna megdönteni.
A "kiváló" tömegközlekedésnek hála volt 6 órám a rajt elõtt, akár be is járhattam volna a pályát.-) De csak a végét néztem meg, amit mintegy 20 éve évrõl évre nem találtunk. Megérte.
Egyébként is nagyon alaposan felkészültem a versenyre: a várható sártengerre való tekintettel lamináltattam egy térképrészletet, ami lefedte a 2004-es távot, a hátulján egy idõterv-táblázattal. Mivel az útvonal erõsen megváltozott, és a déli részen egy új P+ jelzésen ment, ami még nincs rajta a térképen, ráadásul én le is vágtam a lamináltról azt a részt, inkább mégis csak az itinerhez mellékelt színes térképmásolatot vittem magammal.
-balazs- mesélte, hogy 2004-ben Tapírral durván elfutották az elejét. Márpedig én senki se vagyok hozzájuk képest, így fel se merült, hogy náluk jobb taktikát találjak ki. 200 méternél az elsõ kanyarban azt még láthatta a mezõny, hogy befordulok, de azt már nem, hogy nem kapok elég levegõt a fülemen. Szerencsére egy hosszú sáros emelkedõ jött, aminek a végére rendezõdni tudtam.
Az itinerhez mellékelt színes térképmásolat egy használt Zselic-térképen alapult. Sajnos, a hajtogatásoknak köszönhetõen az elsõ szakaszon, ahol a K jó darabon együtt fut egy mûúttal, úgy nézett ki, mintha csak keresztezné. Itt eldobtam kb. 5 percet, ráadásul amíg próbáltam visszajutni az aszfaltra, láttam elhúzni a követõboy-t. Késõbb volt még egy pár perces bizonytalankodásom, meg egy gyalogos, aki valszeg korábban elindult, mondta, hogy legalább fél kilométerrel leszakadtam, úgyhogy kissé idegbeteg lettem. Mi az, hogy elõttem van? Akkor övé a pályacsúcs-lehetõség, azt meg én akarom!
A keverés ellenére az elsõ ep-hez percre pontosan a tervezett idõmmel értem. Szóval toltam rendesen. Naná, hogy visszaütött. Innét kezdve pontról pontra dobtam el a 10-15-20 perceket, idõrõl idõre utolértek a 2 perc séták is, csak az éjszakai etapokon sikerült hoznom a tervezett idõket.
Végül 4:57-tel értem be (ami hivatalosan 5:00 (a tömegrajt késett egy kicsit az itineren feltüntetetthez képest)). Azért a második beérkezõre rávertem bõ 70 percet.
- a cucc:
Csanya, amikor mutattam neki Sanci Silva lámpáját, aszonta, hogy plusz egy derékheveder gáz. Erre a túrára nekem is lett egy ilyen lámpám, és így 3 dolog volt a derekam köré kötözve. Tényleg nem volt jó. Viszont nem az akksitartó a felesleges. A Camelbak Flahflo-t egyre kevésbé kedvelem. Nem tudok bele rendesen cuccolni, relatíve körülményes tölteni, és még kényelmetlen is. Legközelebb hátizsákot viszek. Ha ugyanannyit pakolok bele, nem sokkal nehezebb, meg ha esek, védi a hátam.
- az éjszakai erdõ:
Nem zavarnak az éjszakai erdõ hangjai, inkább némi biztonságérzetet adnak (a neszek leleplezik a mozgást, amire lehet reagálni). Azért ha túl sok van belõlük, az egy idõ után idegesítõ tud lenni. Mivel elsõként haladtam át egy vaddal teli erdõn, folyamatosan volt társaságom.
Az se zavar, amikor megáll elõttem egy világító szempár. Mindketten tudjuk, ki a nagyobb állat, hadd nézelõdjön, amíg bírja cérnával, hogy futok felé világítva. Ami ezzel kapcsolatban érdekes volt, az az, hogy az õzek milyen bátrak. Meg volt két róka, akik ijesztõen közel engedtek, már azt hittem, barátkozni akarnak, ami az álmoskönyv szerint nem sok jót jelent (kölyökkutya koromban elsumákoltam a veszettségoltást).
Délelõtt esett az esõ. Így minden nyom, ami látszott, az friss volt. Volt egy, ami úgy nézett ki, mintha valami átvonszolta volna a zsákmányát az úton. Egész korrekt kis vályút vájt a földbe.
- és a fantasztikus rendezõk:
Az korábban is látszott, hogy a rendezõk nagyon rutinosak, felhasználóbarátok és rugalmasak (pl. a futáshoz igazították a pontnyitásokat). De ami a célban fogadott, az leírhatatlan. Etettek-itattak, kényeztettek. Kínáltak mindenfélével, mint ritka vendéget, a rendezõi ellátmányból is (mindenféle házi süti, pálinka, bor, sör). Aztán újra. És újra. Egy idõ után már kezdtem kellemetlenül érezni magam, hogy nem kívánok semmit. Mikor végre rámjött, hogy iszok vizet, és elvettem egy harmadáig lévõ flakon buborékost, amint megittam, ott termett egy kedves hölgy, és újra végigkérdezte a teljes kínálatot, hogy mit kérek, a végére eljutott a vízhez. Mutattam, hogy épp most ittam ki egy flakont. Erre megkérdezte, hogy akkor legalább a flakonomat elviheti a szemetesig? Félelmetes volt.
- komolyra fordítva:
A rendezés nagyon korrekt volt. Engem nem annyira szokott izgatni az ár/érték, de itt muszáj megemlíteni, hogy 600-ért adtak színes térképes itinert, és minden ponton volt innivaló (tea vagy víz) meg valami nasi is. A célban meg a szokásos parti (zsíroskenyér, tea, víz) plusz forralt bor, határtalan vendégszeretettel tálalva. Ennél is komolyabb teljesítmény a pálya állapota: a jelzések mindenhol nagyon jók voltak, egy korábbi, sokak által utált, és idõ közben a gazdák által ellehetetlenített szakasz kiváltására vadonatúj jelzett szakaszt (P+) létesítettek, a táv vége felé a dzsungeles S-t lekaszáltatták. Nagyon sok munka van amögött, hogy a túra ennyire élvezhetõ volt.
Ami viszont nem tetszett annyira: A Zselic 40 már csak 39 (régen 43-44 volt, vagyis Péter Attila pályacsúcsa örök), de 35-bõl ki lehet hozni. A pontok elhelyezése ugyanis a frissítésre-tájékoztatásra van optimalizálva, nem az útvonal betartatására.
Összességében azonban nagyon klassz volt, hálás köszönet a rendezésért! |
