Túrabeszámolók
|
| Rákóczi | Túra éve: 2007 | 2007.07.13 08:44:07 |
|
Csalódtam.
Persze nem a túrában, nem is a társaságban, sõt még az idõjárás is elviselhetõ volt, akkor miben? Makkoshotykában, vagyis a pontõrök tájékoztatása alapján annak polgármesterében.
A szúrdok túráról írtam, hogy a szúrdokalja-i ellátást eddig csak a makkoshotykai tudta felülmúlni. Ezennel ünnepélyesen visszavonom ezen véleményemet, bár azok az addigi tapasztalatoknak megfelelõen alakultak ki.
"Köszönetemet" szeretném kifejezni Makkoshotyka polgármesterének, aki sikeresen tönkretette az eddigi emlékeim alapján kialakított képet errõl a kis településrõl.
Aki még nem járt itt a Rákóczi túra keretében az nem tudhatta az elmúlt évek ellátása milyen volt. Ízelítõül: a bor, a pálinka, a kávé, a tea, az üdítõk mellett az asztal roskadozott a felvágottaktól, zöldségektõl, zsíros, vajas lekváros kenyerektõl, szalonnától stb., és ami a legfontosabb volt folyóvíz, tudtál kulacsot tölteni, mosakodni. Most ellenben az iskolát zárva találtuk. A pontõrök kiszorultak a kápolna udvarára, ahol természetesen nincs folyadékvételi lehetõség s a túrán még jó sokáig nem is lesz. Aki nagyon kifogyott az kénytelen megkeresni a település egyetlen mûködõ nyomóskútját, ami nem túl egyszerû és pihentetõ feladat. Szóval nagyon rosszul esett, szivesen elbeszélgetnék azzal aki tehet errõl az egészrõl.
Na ha már kidühöngtem magam, akkor a túráról is írok pár szót. Mivel már nem elõször jártam erre, igaz most "csak" az 50 km-es távon, ismerõs volt a terep. Bátran hívtam haverokat, hogy milyen szép, érdekes, változatos stb. sõt kedvenc Zempléni helyemet a TENGERSZEMET is megmutatom nekik. A túra ennek megfelelõen alakult szerencsére, kavarások sem voltak jellemzõek, bár másokkal ellentétben nekünk könnyû volt. Túratársam azért megjegyezte, egyedül nem valószínû hogy nagyobb kavarások nélkül megúszta volna, amire bizonyítékul szolgált, hogy voltak akikkel többször is találkoztunk útközben, mert mindig megelõztek.
A szokásostól késõbbi rendezés következtében az idén kimaradt a szamócázásom, amiért bõven kárpótolt az útközben talált málna, vadcseresznye, vadmeggy és meglepõen a néhol /fõleg a déli oldalakon/ érõ szeder.
Az útvonal csodálatos volt, jólesõ érzéssel tapasztaltam, hogy a régebbi tarvágások helyén növekedik az erdõ, egyre több az árnyékos rész, így csak 90 %-ban sikerült leégnem. Kerekkõrõl a kilátás pazar volt, már régen lehetett szerencsénk ilyen páramentes panorámában. A túra útvonalvezetésére jellemzõ az aránylag egyenletes eloszlású és nem túl meredek szintemelkedés, ami lehetõvé tette, hogy másnap nyugodtan strandolhassunk, nem kellett mozgáskoordinációs problémákkal küszködni.
A Tengerszem az számomra mindig nagy élmény, s a túra során szokatlanul meredek emelkedõ ellenére kissé fárdt csapatomnak is elnyerte tetszését.
A célban az oklevél és kitûzõ átadása ugyan kissé lasssúra sikerült /4 fõ részére 25 perc alatt/, de ezért kárpótolt a gulyás, ami külön jólesett.
Makkoshotyka polgármesterével ellentétben szeretném megköszönni a Huták (ó-, közép-, és új) vezetõ emberének a jégkrémet, ami mindig érdekes színfoltja ennek a távnak.
Levonva a következtetést természetesen jövõre is ott a helyem, csak az elvárásokat nem az eddigi tapasztalatokhoz fogom igazítani. |
| | | | |
|
40-nek indult, 25 lett belõle.
A túráról már azt hiszem mindent leírtak, fiatalkorú (17 éves) túrázásom mondhatni legkellemesebb, egyben igen nehéz túráján vettem részt.
Már az elõzõ éjszakai alvás (azaz annak hiánya) is elõre jelezte, hogy minden elõzetes tervvel ellentétben még nehezebb lesz mint gondoltuk. Az idõjárás sem akart a meteorológusokra hallgatni, továbbra is a meleghez ragaszkodott, úgyhogy rövidnadrág-póló a menetfelszerelés. Így is izzadtam rendesen.
A nevezésnél jó ötlet volt, hogy már otthon a netrõl letöltött lapokkal lehetett sorba állni, bár lett volna idõ kitölteni közben is. Külön kellemes meglepetés volt a bögre osztogatása, füles mûanyagom még úgysincs. Igérem minden túrára vinni fogom.
Az indulás elõtt feltankoltam folyadékkal rendesen, úgyhogy az elsõ pár kilométert bokortúrának is nevezhetném, de ha már az elsõ ep hirtelen eljövetele után úgysem volt egy jó darabig, megoldottam célirányosan a kétperces pihenõket.
A Lukács árok hihetetlen volt. Az elsõ fenékreülésemet egy fatörzsön sikeült végrehajtanom, ráadásul egy málnabokor mellett, de mire igazán kihasználhattam volna a helyzetet, jöttek utánam és fel kellett álnom abbahagyva a falatozást. Az árokban jó taktikát választottam, ahol az elõttem menõ elsûlyedt, oda nem léptem. Ismerõsök meg is jegyezték a célban, hogy túl tiszta a cipõm más helyen járhattam mint õk.
A Rám szakadék az alumíníum korlátokka és létrákkal együtt is kemény volt, bár ez csak az árokból kikerülve tünt fel, mikor remegõ lábakkal kellett a lépcsõk közepén megállnom. Mondhatni Dobogókõig a látvány volt ami feledtette a felfelé mászás fáradalmait, de megérte.
Pilisszentkereszt elõtt összefutottam túratársakkal, akik közül az egyiket komolyan felelõsségre szeretném vonni a túrát követõ hasizomlázamért. Kár hogy a Szurdok aljától nem szórakoztatott tovább (õ ment tovább 40-est), bár valószínû, hogy akkor most is feküdenék a visszafolytott nevetés következményeitõl. Köszönet érte, remélem még találkozunk.
Végre Szurdokalja a 25-ös cél, terülj-terülj asztalkámmal amit eddig csak a Rákóczi Makkoshotykai pihenõje tudott felülmúlni.
A túra útvonalvezetése, szervezése SZALAGOZÁSA, ellátása alapján értem hogy miért lett tavaj az év teljesítménytúrája a 40-es táv. Gratulálok mindenkinek, aki ebben a szerevezésben, lebonyolításban részt vett, vagy a túra bármely távját teljesítette.
Külön óriási ötlet volt a seprü seprüje, bár jövõre közlekedési eszközként is használhatja, akkor talán könnyebb dolga lesz.
Konklúzió: az hogy egy túra után izomlázam van a combomban, fenekemben ritkán ugyan, de elõfordul, de hogy a hátamban, csuklyámban, bicepszemben, sõt a kezemben legyen arra már régen nem volt példa, fõleg nem 25 km megtétele után. Mindenesetre jövöre ott leszek és csak másnap jövök haza, úgyhogy a 40-es táv a cél. |
| | | | |
|
