Túrabeszámolók
|
|
Prágai Százas - 53 km-es résztáv
Kimondottan csúnya volt. Azt tudtam, hogy a csehek szeretik az aszfaltot, de most végleg az is tisztázódott, hogy a mellettük elszáguldó terepjárókért is odavannak.
Vonattal mentem Benesovba, ahol a túra elõtti éjszakát töltöttem. Kevéssé lepett meg, hogy a talponálló, ahol tizenhárom éve a feleségemmel ebédeltem bank lett. Egy másik helyen egy órát álltam az utcán egy pizzáért, amit a kosz közepén a szemem láttára nyújtottak. Olyan volt mint a gombával megszórt fél oldalán égetett, a másik nyers túlméretes indiai csapati.
Reggel kimentem a megadott rajtba, a vasútállomásra, ahol nem volt senki. Kb. negyedórai izgalom után túristák tûntek fel, s kiderült, hogy egy közeli kocsmából indulunk. A konopiste-i várig a sárgán mentem (a színekrõl az itiner nevezetû gyerekrajz magyarul is tájékoztatott). Talán a piros szebb lett volna, meg az is a megszokott. Konopistében tizenhárom és húszonhat éve jártam. Várható tehát, hogy 2021-ben jutok el oda még egyszer.
A vár, a tó, a régi és az új vadászház számbavétele után két kellemes patakvölgyi szakasz jött. A második ugyan rövid volt, de helyenként technikás. Utána aszfalt. Az eredetileg megadott útvonalat erõsen átszabták így a beígért Tynec nad Sazavou melletti vár helyett az ún. "Elpusztított Vár"-hoz mentünk. 19,5 km után ez volt az elsõ kaptató. Amúgy becsületesen fel volt dúlva a vár, ahogy a név is sugallta. Lefele tanácstalan cseh túratárs fogad, hogy rossz fele jöttünk. Magyaráztam neki, hogy korántsem. Azt kiderült, hogy évekkel ezelõtti nyilak visszafele mutatnak. Cakovice után jött az egyetlen komolyabb emelkedõ a Gryblára, amin sikerült eltévedni, de legalább így egy kis havat is tapostam.
Tentinbe ereszkedve beültem egy étterembe, amit keservesen megbántam, mert egy órát kellett várni egy gõzölgõ rántott halra. S miután ékes magyarsággal kifejtettem, hogy ez nem jött be, a pincér hölgy magyar szószedettel állt elõ, s bötûzgette, hogy "KICSIKE", azaz legyek kicsit türelermmel. Ezek szerint Tentinben is megvan a híre a türelmetlen magyaroknak.
Az étel öröme feltankolt, s csak úgy suhantam. Kostelec u Krizkuban több ötletes modern villát láttam és egy pofás malmot. A René Hotel elõtt újfent emelkedett, de aszfaltan. Ezután ösvény jött Psary-ig, ahol a jelzés zsákutcába fordult, ahol kutyák acsarogtak, de hát kaland az élet! A gyalogosoknak az utca végében volt egy kis menekülõ lépcsõ. Psáry-tól jött a rettenet. Hosszú aszfalt. Gumikkal lekötött szeméttelep amire helyre kis vadászles volt applikálva. K16 pont filctoll nélkül, mert a prágai százason filctollak õrzik a pontokat. Samookontrol, azaz önkontroll. Meg is kellett néha azt õrizni! Végül Prágában átkeltünk a Modrany-szakadékon, a könnyû úton, amin tavaly indultunk. Cél: lakótelepi iskola. Idén még kitûzõ sem volt! |
| | | | |
|
|
Esztergom 20
Mikor megérkeztem az esztergomi vasútállomásra, már érkeztek megfele az elsõ tízesek. S szépen beneveztem az év legpuritánabb túrájára. Fizettem 300 forintott. S ezért felvésték egy lapra, hogy P97. Ekkor a hapsi megkérdezte tõlem, hogy belejölje-e az útvonalat. Bejelölte.
Ekkor jött egy combos kaptató a Vaskapu turistaházhoz. Itt a végül bejelölt térkép szerint a zöld sávra kellett volna térni, de a pontõr a pirosra küldött. Hát ez a piros idõnként el-eltûnt... Ezzel az alternatív útvonallal rátettem egy-két km-et, amit késõbb "visszavettem" a Pilisi trappról ismert dózerúton.
Az erdészháztól sárga sáv jött, s el is tûnt rendesen egy mezõn. Emiatt megint szépet kerültem, amit megintcsak bepótoltam. A célban pedig nagyott nézett a bácsi, hogy milyen hamar megjöttem. |
| | | | |
|
| Dzsámi | Túra éve: 2007 | 2007.09.10 22:25:41 |
|
Dzsámi 30 - rendezõi beszámoló
Hajnali 4-kor indultunk kis rendezõi csapatunkkal Budapestrõl. Elõször Bissére, a 2. pontra vittük ki két echte török pontõrünket. Ez a pont a falu központjában volt, de felmerült bennem, hogy ha jövõre újra rendezzük a túrát, akkor inkább a hangulatos horgásztóhoz kéne települni.
Ezután bekocsikáztunk a rajtba, Siklósra. Épp 8-kor értünk oda, mikor már 11 túrázó toporgott a dzsámi elõtt. Neveztek, s én visszaindultam kocsival Máriagyûdre, onnan a meredek S+-en felcaplattam a Köves-májra, a 6 palack vízzel a kézben kétszer is meg kellet állnom a kaptatón (kb. 17%-os átlagos meredekség).
A fenti pontõrködés végeztével a két legutolsó túrázóval jöttem le Bissére. Õk kébõbb feladták a túrát. Egyébként 24 induló volt, 22 teljesítõ. Zömmel pécsiek, de voltak Kaposvárról és Barcsról is. Több indulóra számítottam, de mi jól éreztük magunk, s így -valószínûleg- jövõre is megrendezzük a túrát, esetleg egy rövidebb távval (pl. Siklós-Palkonya).
|
| | | | |
|
|
Vigyázó 57
A túra ez évben Meregyó község határától indult, ahonnét 10 km-et kellett aszfaltúton megtenni. Senki sem értette, miért. Jobb lett volna beiktatni helyette egy extra hegyet. A Pádis irányából rajtoltatni, vagy egyszerûen az erdõ szélétõl egy rövidebb távon rajtoltatni a nevezõket. Csodálkoztam is egyébként, hogy az aszfaltcsík végére én kerültem az elejére.
Szép és kényelmes szekérút visz Havasrekettye községtõl a térség legszebb vízeséséhez, a rekicelihez. A faluban kirí a modern panzió, a falutól 4 km-re ízléses, alpesi jellegû üdülõtelep, közben népmûvészeti alkotások vásárolhatóak. A vízesésnél meredekebbé lesz az út, s egy törpebarlangnál betér a sûrû erdõbe. Onnan kiérve nagy a tanácstalanság. S az egyetlen lehetõség az, hogy toronyiránt megcélozza a Fehér köveket, ahol a második pont található.
Inen egy lankás szekérút helyett a pontõrök a reménytelenül meredek hegyoldalra mutattak, mint kiút mondván, a jelzett út elázott. Aki áfonyázni akart, annak kiváló volt.
Felérve már csak az volt kérdéses, hogy melyik megtévesztõ keresztösvényt válasszuk. Azért elég hamar felér az ember a Vigyázó kettõs csúcsára. A fõ csúcson meteorológiai állomás és adótornyocska díszeleg. Innét kezdõdik a túra legkritikusabb szakasza. Durva nagyköves út a terepjárók számára. Embert-, térdet és bokát próbáló átkozott egy út, amit a végén azzal tud az ember "racionalizálni" hogy levágja a kanyarokat. Az út aljában ott a túristaház, ahol minden van. Egy éjszaka 12 lej (kb. 1000 forint).
A túristaháztól ki merre lát lefelé. Utánam például kurjongattak, de így csakhamar ráakadtam a kék jelzésre, aztán pedig egy kispistázó apára a fiával, akiket követve leértem a havasrogozi ponthoz, ami a jellegtelen falu, egy jellegtelen sarkán volt "berendezve". A falutól kb. 6 km dózerút és 3 km aszfalt visz Székelyjóba, ahonnét a jó székelyek már vagy kétszáz éve elköltöztek átadva helyüket a mócoknak. A pont egy jelzetlen kocsmában van, ahol a jelzett, ám részben létezõ kalotai fõút kezdõdik.
Székelyjóból újfent hegymenetvezet ki. Útközben megcsodálhatjuk a világ egyik legrendezettenbb putritelepét. A hegytetõn, ahol már újfent kb. 1000 méteren járunk, belépünk Kalotaszegre. Magyarókerekétõl aszfalt következik. Na meg esõ is. Az utolsó tíz km erõsen esõs volt.
Én kelemesen elfáradtam, így másnap csak a közeli Bánffyhunyadon néztem körül.
A térképek kriminálisak, a jelzések is. Havasrekettyétõl a a vízesésig pl. a térképen kék háromszög vezet, a valóságban piros kör. |
| | |
| |
| Csabdi | Túra éve: 2007 | 2007.08.04 18:32:50 |
|
Csabdi 30
Sok minden nem úgy volt, mint három éve, mikor elõször teljesítettem ezt a túrát. Felsorolom.
1. Nem volt különjárati busz a bicskei vasútállomásról.
2. Nem szórtam tele prospektusokkal a csabdi házakat rajt elõtt.
3. Nem kellett felmenni a Somlyóra (ez az elsõ tt, amelyen a távcsalók -kispistázók- igényei szerint átszabják a távot!) a kék háromszögön, s nem kellett az OKT-ra visszaereszkedni.
4. Nem kellett megkerülni Nagyegyházát, hanem megint a kispistázók útján, a volt OKT-n kellett jönni.
5. Nem kellett felmenni a barki sziklák alá. Kár. Fõleg azért kár, mert egy ócska kricsmit kellett helyette útba ejteni. Na meg az egzotikus autópálya-aluljárókat.
6. Nem közel nyolc óra, hanem 5 óra 15 perc alatt teljesítettem. Frissen. Fiatalosan. Elértem a déli (!) buszt. Különösebben el sem fáradtam, pedig 2004-ben igencsak kipukkadtam.
|
| | |
| |
|
Budai tájakon 30
Mikor Hûvösvölgybõl sétáltam a Nagyrét felé, s épp a Gyerekvasutas Otthon mellett haladtam el, akkor onnét iszonyatos hangerõvel Feró nyolc óra munkáját hallottam. Gondoltam is, hogy itt is (közel) nyolc óra munka következik, hiszen épp annyi a limitidõ.
A rajt diszkréten megbújt a rét fái alatt. Neveztem, de fizetni, azt nem sikerült. Sem nekem, sem a rendezõknek nem tûnt fel. Csak úgy negyedórával késõbb, mikor egy férfi arra kért, hogy epilepsziás barátjához hívjak mentõt. Nos mikor ott álltam a Stop Shop mögött, s azon morfondíroztam, hogy most mi lesz, meghogy kiesek a szintidõbõl, s akkor ugrik a pénzem, jöttem rá, hogy nem is fizettem. Sebaj, a célban pótoltam. Arra is gondoltam, hogy ebbõl rendszert is lehetne csinálni: csak a sikeres teljesítõ fizessen!
Belehúztam. A nagy erõ és lelkesedés csak a Fekete-fejig tartott. Onnan poroszkáltam. A Petneházy-rét sarkán nyomoskút. Nincs nyomója. Leleményes turisták egy botot tûztek oda. Így már megy, mármint azok tudnak vizet vételezni, akik nem úgy esnek a botnak, mint tót az anyjának. Én az utóbbi táborba tartozom, így csak sporttársi segítséggel ment a dolog. A víz viszont piszkosul kellett.
Nagykovácsiban ivójoghuertot és zöld teát vettem, illetve két amatõr indítottam útnak a Nagyszénás felé. A Zsíros-hegyen dinnye, nem zsíros, Istennek hála.
Solymáron már épp arra készültem, hogy a szokott úton, a Béke utcán kispistázom. Zsebre is vágtam az itinert, hogy ne legyek feltünõ. Erre látom, hogy a jelzést átfestették oda. Még két szakaszon zajlott ésszerûsítés. A Csúcs-hegyrew menet átvitték az OKT-re a zöld sávot, illetve a hegyen kihagytak egy veszélyes fordulót. Fõleg a téli túrák váltak így biztonságosabbakká.
A Virágos-nyeregben kipukkadtam. Mellé még a büfé is zárva volt. Szenvedés volt a vége, de sikerült a nyolc óra munkát 7 óra 6 perc alatt teljesíteni. Ez ám a sztahanovizmus!
|
| | |
| |
|
Corvin 40
Teljesítettem én már a Corvin 4-et, csak nem ebben a verzióban. Történt ugyanis, hogy még 2004-ben Acsán kiszálltam, miután kb. 35 km-et bokakimenés után tettem meg.
Szóval ez a 40 nem az a 4. Meleg volt, mint mindig. A Váckisújfalu-Püspökszilágy murvás út feltörte a lábam, mint mindig. Püspökszilágyon málnanap volt, mint még eddig sosem. Mármint én még még nem láttam. A fõ utca le volt zárva, s minden autós azt hitte, hogy a teljesítménytúra miatt. Innen fehér IVV-jel a Malató-hegyen át Galgagyörkre. A Malató-hegyen egy túratársnõnk napraforgókat fényképez. Megkérdem miért. A válasz: "olyan jó, hogy csak napraforgó van rajta." A lejtmenet érdekes: az itiner szerint (sunyi) vízmosások tarkítják az ösvényt, szerintem viszont valami üreg kell, hogy legyen az út alatt. Út? kb. 30-re el is tûnik, guggolva is alig fér el az ember. Késõbb az Öreg-hegyen hasonló ösvényeket úgy visszavett a természet, hogy el is kellett terelni a túrát. Galgamácsán egy fiatal pár jön vissza a pontra méltatlankodva, hogy õk már leértek egy patakhoz, de számukra nem mond semmit a leírás. A pontõr megnyugtatja õket, hogy csak a jelzést kéne követni. Számomra új az Egres-patak nevû pont. Kicsit nosztalgiázom is, hogy milyen is volt rég, mikor még a mûúton kispistáztunk. Most viszont a pont után kispistázik a nép. Én nem. Ugyan sem jelet, sem szalagot nem látok, de eljutok Háromházra. Ott valami régi jeleket vehettem észre, melyek a cigánytelepre tartottak. kiderült, hogy azóta már, ki tudja miért, de nem ott megy a piros. Sebaj csak kb. 300 méter plusz. A margitai ponton a pontõrök a pizzafutárt várják. Mesélik, hogy az "erdõszél" helymegjelölésre nem igazán akartak kijönni, de az Erdõ utca 1-re, ami gyakorlatilag ugyanaz, igen. Innen már csak egy megfontolt 1 óra 5 perc kellett a célig, ahol még jégkrémet is adtak.
|
| | |
| |
|
Krakonosova 32
Jó-jó, tudom, hogy nem létezik ilyen túra, de az én emléklapomon mégiscsak ez áll. Történt ugyanis, hogy Lengyelországban valami óriásokra vannak méretezve az ösvények. Iszonyatos nagy kõtömböket görgetett valami vicceskedvû az útra. Egy ilyenen sikerült megcsúsznom, s egy tesóján pedig szétvzúzni a térdem.
Egy kis magyar csapattal, mikróbusszal vágtam neki a már ismerõs Óriás-hegységnek és az idén 41. alkalommal rendezett túrának. Tavaly nem volt nagy jubileum, de idén kitettek magukért az amúgy nagyon kedves rendezõk. Volt fõtéri buli, hegyszellemnek (Rübezahl) öltözött pojáca, s nem kevésbé komikus férfi mazsorett, meg Cola-Cola reklám-rajt.
Hárman csaptunk a lovak közé az elsõ pontig, ami épp 3 méterrel magasabb a Kékesnél, ha nem lett volna hideg és nyirkos az idõ, jól meg is izzadtunk volna. A lovak közé csapás szó szerint is érthetõ, mert útközben voltak lovak és helyes lócsiszárok is. És felfigyeltünk egy kispistázáróra (helyi nevén Maly Stefánek) is. A Zalyn tea, onnan szintút majd vízmosta lejtõ Rovinkáig.
Itt annyi kerákpárost láttam, mint még erdõben soha ("Pozor ciklistky!"). Innen újabb szintút következett, majdnem végig aszfalton, a végén kedves kis horhos vitt le a romantikus üdülõhelyre, Spindleruv Mlynbe, ahol maga Vlagyimir Iljics Lenin pecsételt 17,7 km-nél.
Itt tavaly óta nincs meg az "itinerben" (pontosabban az elnagyolt térképvázlatban) jelzett zöld sáv. Mindegy. Átkeltünk az Elkú-n (Gyurcsány emlékezetes õszödi beszéde óta az Elba ugyanis ezt a nevet vette fel!), elindultunk felfelé, a Fehér-Elkún túl pedsig rendesen megrántottuk a hegyet Spindlerovkáig, az etetõpontig. Innen esõben át Lengyelországba, ahol megkértem túratársaim, hogy nyugodtan hagyjanak el az általam nem túl kultivált köves-gyökeres ösvényen. Magamhoz képest prímán lépdeltem. S csak egyszer ültem le. Elhaladva a Zarándokok-sziklacsoport alatt a minapi baleset áldozatai jutottak eszembe, tudniillik épp pár hete ért egy lengyel zarándokcsoportot baleset Magyarországon. Innen könnyed lejtõ a Pojánáig, onnan macskakõ, s onnan a végzetes "óriások útja". Lazán elmentem a tavaly még EP Domek Mislivski mellett, ám csakhamar a földön fetrengtem, s még jó, hogy közel volt az EP, a Samotnia túristaház. Innen kétórás kocsiúttal a magyarul pár szót beszélõ pontõr hozott le Vrchlabíba.
|
| | |
| |
|
Lowe Alpine Félmaraton
A túra a szári általános iskolából indult. Az elsõ szakaszon a szalagon jobb tájékoztatást adtak, mint a jelzések. Mikor a piroson elértük az erdészeti aszfaltutat, szemben is indult egy piros. Több embertõl is kérdeztem, hogy ez mi lehet, senki sem tudta. Van itt esetleg valaki, aki tudja? Onnan egy rövid aszfalt, majd jött az a hegyoldal, ahol egykor kapaszkodott fel a jelzés, most ez el van kerítve. A kerülõút eleinte jól járható, a végsõ száz méter dzsindzsa, de adja magát az ösvény. Innen fel a Vértes tetejére. Majd tovább a Szép Ilonka forrásáig, ahol a ponton szolgáltatott víz egyenesen a forrásból származik. Sok ember forgott itt minden irányban, szép kis dagonyát sikerült összehoznunk. Mikor rávettem magam, hogy továbbmenjek, hívott Bolek Zoltán. Õ aztán tud beszélni, miatta egy picit beleszagoltam a zöld sávba is, de csakhamar visszatértem a helyes útra: a piros keresztre. Egy ponton, egy réten két szekérút kínálkozott. Éreztem, hogy a jel inkább a felsõ felé mutat, de a lejtõsebb vonzóbb volt. Egyenesen és egyenletesen ereszkedtem le a sárga sávra, errõl is még letértem, hogy konstatálhassam, hogy a térképen jelzett horhosok gyakorlatilag már nem léteztnek. A focipályánál értem be a faluba. Négy óra 25 perc alatt teljesítettem.
|
| | |
| |
|
Ciklámen 40
Bár egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy a Ciklámen túrám voltam... A célban kapott emléklap szerint 40 km-es teljesítménytúrát tettem a soproni hegyekben, a kitûzõn viszont Lõvér (sic!) 40/20 szerepel.
A hajnali Intercity-vel mentem, a legkésõbb rajtolók között voltam. Egy akadékoskodó úr mondta is, hogy ne induljak a 40-en, mert "be is kell ám érni". Mondtam, hogy ha már kiadtam 4000 forintot a jegyre, s ha már teljesítettem vagy 150 tt-t, akkor ez is menni fog. Mindenesetre rekord tempóra kapcsoltam, ami acélig kitartott. A hangulatos tájszólásban írt itinert követve elõbb a Sörház-dombi kilátóhoz értem, közben számos indulót megelõztem. A kilátó nincs a térképen (az itiner végén olvastam, hogy a 18. sz. térkép szerint kéne menni. Meg is ijedtem, hogy 300 éve nem készült új, de aztán rájöttem, hogy a térkép sorszámára utalnak.) Nincs a térképen jelölve, pedig nekem úgy tûnik, hogy épp ez díszeleg a címlapon. Amúgy nem lehet tudni, mert a Soproni-hegység -Istennek hála- tele remek kilátókkal, s mind nagyjából egy stílben épültek. Innen jelzetlen az út, szalag nincs, mert a "teljesítménytúrázók kérték, hogy ne legyen. Ha IVV-túrát csinálnék, lenne" - mondta az alrendezõ. Lám-lám szalag nélkül, félreérthetõ itinerrel is végig lehet menni egy túrán...!
A Lõvereket (a térkép szerint Lõver és nem Lõvér, nem tudom, hoigy is helyes végülis!) átszelõ út után Z sáv és ciklámen jelzés. A Soproni-hegység a jelzésegzotikumok non plus utrája. Jött még kelta jelzés (kék bástya), lovas út jelzés (piros ill. fekete lófej), kerékpáros jel, T 1,2,4-es tornapályajelek stb. A Ciklámen-tanösvény tehát ciklámen (értsd frankó virágmintás). A tanösvény jellegét sokáig vitattam, mikor vagy kétemberes magasságban feltûntek a fákon a magyarázó táblák. Így értem a Károly magaslati parkolóba, a "Rongyos gárda" szobrához, ahol egy Fátiha következett az abban harcoló bosnyákok lelki üdvéért.
Innen tovább Hétbükkfa érintésével ki a volt récényi útra, majd egy jó adag vasfüggöny. A ciszjordániai fal jutott errõl errõl eszembe, hiszen az is jóval a palesztin területeken belül futott, s ez is jócskán messze a tulajdonképpeni határtól. Felérek egy magaslatra. Az itiner szerint Füzes, a térkép szerint Nyírjes, a valóságban fenyves fedi. Csakhamar beérek Brennbergbányára, ahol a nyomóskútnál utolérek két túrázót, hosszú ideje az elsõket.
Brennbergbõl az egykori vasút nyomvonalán le Görbeehalomra, onnan az aszfalton elindul a "csúcshódítás". Egy éles kanyarban gyalult utat kell választani. Megvan. Csak valószínûleg nem az, amelyikre rá kellett volna térni, hiszen csakhamar Új-Hermes szélén találom magam. Innen ugyanaz az aszfalt csak fordítva egy tisztásig, ami az itiner szerint a második emelkedõ tetején volt. Hát nem tudom, hogy pontosan mi is számít emelkedõnek, de ez vagy a negyediken volt. A Magas-bérc csúcsán utolértem egy halom túrázót. Köztük topikosokat is.
Innen a határ mentén tovább. Ilonaaknánál ideiglenes átkelõ. S nem Büdös kútnál. Az itinert felületesen olvasva az volt az érzésem, hogy ott az ideiglenes átkelõ, pedig csupán a vízfolyás az ideiglenes. Csakhamar visszaértem a Muckhoz, s a vasfüggönyhöz. Itt jobbra fordulva kellett volna két emelkedõt megmászni. A negyediknél már elfogyott a türelmem. Úttalan úton átvágtam az erdõn, kiértem egy piros sávra, s megynyugodtam, mert az itiner szerint is azon kéne lennem, de ez nem AZ a piros sáv volt. Tanácstalan túrázok verõdtek össze a Bögre-forrásnál, de végül leértünk a Lõtérre az utolsó ponthoz. Itt meg azt kérdik, hogy mit láttam, mikor itt meg ott jártam. Kicsit bepöccentem, mondván, hogy semmit sem láttam az idegtõl. :-)
Innen már egyértelmû volt a maradék 3 km. eltekintve attól, hogy a térkép szerint zöld sáv visz végig az Ojtozi fasoron, a valóságban viszont kék. 7 óra 20 perc alatt sikerült a teljesítés.
|
| | |
| |
|
|
Óriáshegységi 55-ös (A Krakonosova Stovka résztávja)
Út Vrchlabíba
Péntek reggel 7-kor indultam az Árpád hídtól Esztergomba. Futva nyolc perc alatt értem a Mária Valéria hídhoz. Gyalog át a határon. Ott derült ki, hogy a busz, ami a párkányi határra megy már elment. Vettem filmet, s taxi után néztem. Kiderült, hogy csak úgy az utcán nem lehet fogni, csak telefonon hívni. Az enyém külföldön ilyet nem tud. Egy nõ azt mondta, hogy van egy iroda, amin az áll, hogy Maxi Taxi, de arról kiderült, hogy lottózó, de végül nagy nehezen segítettek. 60 korona volt a taxi.
Párkányból vonat Breclavig. 20 perc késés. 25 perc lenne eredetileg az átszállásra. De ott derült ki, hogy minden vonat késik.
Egyre értem Brnoba. 12 percem maradt, hogy eljussak a helyi mecsetbe a pénteki imára. A szentbeszéd épp kezdõdött mikor beléptem az ajtón.
Pardubice, Stara Paka és Kuncice nad Labem érintésével (tehát 3 átszállással) vitt az utam Vrchlabíba, ahova este nyolc elõtt érkeztem, s ahol az zárás elõtt még bejutottam a Plusba egy kis ollmüci büdös sajtért.
A túra
Aszfalton indult. 4 km után megrántották az utat fel a Zalyra. Az elsõ pont a kilátó tövében volt, 4 méterrel magasabban, mint a Kékes. Innen szintben haladtunk Rovinkáig. Tovább szintben egy aszfaltút következett, balról kis vízesésekkel Labskáig. Majd egy nagyobb vízesés egy horhos, s a 18 km-nél már Spinderluv Mlynben, egy hegyi üdülõfaluban járunk. Itt van ellenörzõpont, bazár, aquapark meg minden. Csak a zöld jelzés nem, legalábbis nem ott, ahol a térkép jelölte (a szervezõk csak gyatra vázlatot adtak, azzal nem sokra mentünk!). 21. km után újra hirtelen emelkedõ a Spinderlova Boudáig, ami egyben a határ is. Sokáig kiépített lépcsõ, ami egy darabon a határ túloldalán is folytatódik. Sajnos itt egy helyen balra kellett térni arra az ösvényre, amit én csak gyalázatos útnak neveztem el. Mocsárvilágon, bokatörõ köveken és pallókon vezetett ez az út. Egy lengyel tábla szerint 1 óra 15 perc alatt kellett volna végigjárni, én 1 óra 40 perc alatt jutottam a végére. A jutalom impozáns volt: a fenyõk fölött feltûntek a Pielgzymy (Zarándokok) sziklacsoport. itt vélgeztem a déli imát. Innen kövekkel kirakott 1 km a polanai pihenõig, majd újabb km egy macskaköves úton. Innen be az erdõbe, ahol a Domek Mysliwski nevû túristaháznál volt a pont. Innen kezdõdött a túra talán legszebb szakasza. Én már arra gondoltam, hogy a macskakövesen rövidítek (kispista - helyi nevén: maly stefanek), de szerencsére meggondoltam magam. így jól láttam a havas hegyeket és a Maly Rybniket (Kis Halastó), ami egy tengerszem. Innen lépcsõkön fel az Akadémiai Túristaházig, ahol egy literes kóláért és egy képeslapért képesek voltak 100 koronát elkérni, s zlotyban visszaadni. Sárga, majd fekete (nem elírás) jelzés a Kopára (1342 m), ahol a libegõ felsõ állomása van, s ahol több koca kiránduló volt, mint bámész ember a Körúton. Innen szép emelkedõ a Sniezka/Snezka (Havas) csúcsára, ami egyben az egész hegység legmagasabb pontja a maga 1602 méterével. EP sehol, ideges vagyok. a tömegben észreveszek egy csehet, akit eddig kerülgettem. Elmagyarázza, hogy a kápolna mögött van egy épület, ott a samookontrol (embertelen pont, önkontroll). A ház valójában postahivatal és bolt. Ugyan cseh területen fekszik már, de rajuk tukmálom a zloty egy részét.
Vissza a gerinbe. Tovább a határ mentén egy mocsárvilágon keresztül. Itt is két hosszú palló található. A Lucni bouda Túristaháztól gyorsan emelkedõ aszfaltút. Úgyhogy újra 1500 méte fölé emelkedünk egy kápolnához. Innen aszfalt tovább. A következõ hotelbe betérek. Kis pihi. Épp látom, amint három cseh várja mered a tévére, mindez még 6 óra elõtt valamivel. 8 órakor már vagy sírtak vagy sírva vígadtak (Csehország-Ghána 0:2, pedig Asamoah 11-est is hibázott). Késõbb a Svéd keresztnél álltam meg, ahol egy Gusztáv Adolf svéd király is megpihent. Biztos Debrecenbõl jövet. Ezt követte a délutáni ima. Kemény lejtõ, majd újabb aszfaltos emelkedõ Strzkaig. Innen a piros sáv lett volna a legrövidebb, de mi a sárgán voltunk kénytelenek menni. Volt benne két technikás lejtõ, tetszetõs a sok aszfalt után, de egy ilyen túra után kellett, mint üveges tótnak a hanyattesés. Az utolsó mezõn balról jött a kék, s 4, a százason induló magyar túratárs. Utolértem õket. S így együtt értünk célba.
Minimál szervezés volt á la Cserkészek, de megérte.
Utam haza
5.55-kor indultam Hradec Kralovéba, ott megnéztem a várost, hasonlóképpen Pardubicét is. Onnan breclavi, pozsonyi, érsekújvári és párkány-esztergomi átszállással jöttem. Éjfélre értem haza.
|
| | |
| |
|
Szigeti Harmincas
"Az év legpocsékabb teljesítménytúrája"
Persze mindenki tisztában van azzal, hogy mit tud a Zöld Gömb és Ujj Zoli, de ma még magukat is alulmúlták.
A túra a margitszigeti Hajós Alfréd Uszoda elõl indult. Kis kavarodás, a rendezõk pakolásznak a biciklisták idegesek. Nevezünk, kicsit késõbb a díjat is befizetjük, kapok két cetlit, az egyik inkább saláta. Hevenyészett utcafelsorolás. Nekivágunk. Már az elsõ Ep. elõtt összefutok egy unokatestvér-párral, akikkel együtt keressük a Szabadtéri Színpad mögötti templomot. Csak véletlenül vesszük észre, hogy az ismert középkori romon kívül van ott egy újabb templom is. Itt környezetvédelmi prospektusokkal töltekezünk, ez az ellenõrzés. Épp mondtam is hallgatoozoonak telefonban, hogy ezt õ is bevezethetné, de azt mondja, hogy ennyire még õ sem béna a szervezés terén.
Az óbadai fõtéren csak Varga Imre esernyõsei fogadnak, a pontõr még ásítozik valahol. Vissza a HÉV-állomáshoz. Át a kis hídon az Álomszigetre. Kis mélázás azon, hogy miért csak 14,4% ment el a helyi népszavazásra, hogy véleményt mondjon e izraeli lakópark ügyében. Addig-addig tanakodunk míg olyan kerítésbe ütközünk, ami májusban még nem volt ott. Átmászunk egy magas betonfalon. Frenetikus élmény. Végigmegyünk a szigeten, s zsebben a második bárgyú prospektus. Innen vissza a K-hídhoz, majd ki rómara, ahol a Kossuth üdülõpart és a Rozgonyi Piroska utca találkozásánál kéne meglelni egy rovarról nevezett kricsmit. Ilyen keresztezõdés nincs. Van viszont egy moszkítóról nevezett bár, ahol lángos mérnek, s mit sem tudnak a túráról, ám ez is csak visszafele jövet derül ki.
Egyenesen tovább a budakalászi Lupa Csárdáig, ami zárva. Pontõr piros zászlóval, aki ragaszkodik ahhoz, hogy a pontos idõ feljegyzése nélkül márpedig nem mehetünk tovább. Vissza az északi vasúti összekötõig, át a Népszigetre. Itt egy északi lejáratot kéne megtalálni, ami a változatosság kedvéért nincs. Két hereszorongató kerítésen és az esztergomi vasúton átkelve megvan a "kollágája" a déli oldalon, s a pontõr a Vasmacskánál. Végig a szigeten a gyalogos hídig. Pontõr sehol, ha csak nem az a félholt alkoholista fószer volt, aki a lépcsõk aljában szunyókált.
Tovább a Dagály felé. Innen felélénkülök, a Sziget elején már utolérem az egyetlen csoportot, mely elõttem haladt. Úgy 50 méterrel az orruk elõtt értem célba, ahol iszonyatos kavarodás volt, mert az uszoda környéke két futóverseny, egy kerékpáros túra és egy profi triatlonos buli helyszíne is volt. A triatlon verseny bemondójának hangja nagyon ismerõs volt...
|
| | |
| |
|
Monoton Mararaton
Az egyes rajtszámmal indultam. Az elsõ körben még az izgatott, hogy fázik a fülem, így lagymatag 32 perc alatt hoztam a kört. A negyedik kör volt a csúcs 27 perccel. Akiket viszont kinéztek magamnak mint nyúl, leléceltek a célban frissíteni. Az egyiktõl a késõbbiekben körhátrányt is kaptam. Persze én is adtam köröket. A kilencedik körben már fáradtan cammogtam, de még így is 27 km-nél a 6-os átlagnál jobban szerepeltem, de meg kellett pihennem, akárcsak a 11. kör után. Fájtak már a térdeim. Az utolsó körömre velem jött a célban térképeket árusító hallgatoozoo. 7 óra 57 perc alatt jártam meg a 14 kört, ez 5,3-es átlag, ennek ellenére kétszer is "vegzált" a seprû. Akkor most ez teljesítménytúra volt vagy futóverseny?
Gratuláció a rendezõségnek, fõleg az ötletes és változatos nyomvonalért.
Rájöttem, hogy ez a túra egyszeres illetve kétszeres tauaf.
|
| | |
| |
vissza az túrákhoz
<<== túranaptár
