Túrabeszámolók
| ||||||
| ||||||
| |||
Karancs körüli kevergés - Medves alatti bolyongás :)
A Karancs Medves túrát szeretjük. A tájegységet is – nagyon :) Harmadszor volt szerencsém indulni a KM35-ön, és remélem fogok még párszor... Hátugye kimásztunk a város fölé rögtön az elején. Így nyáriasítani kellett a ruházatot, miközben az ismerõsök elhúztak. Majd az elsõ pontig hasítottunk mint a nyíl (nemröhög!), és még a dumcsi is ment. Innen munka volt, fel kellett menni a Karancsra, és azért ez egy atomjó emelkedõ, maj' belepusztulsz mire felérsz :D. „Emlékezetbõl” jól elfordultam elõször a sárgára, aztán a csúcsjelzésre, nem hallgatva a jó tanácsra... Pedig egy kedves futó próbált segíteni, de nem hagytam neki :D. Szóval elõször Karancs, ahol összefutottam Petiékkel, akik meggyõztek arról, hogy mégis nézzem már meg azt a kápolnát, hát megnéztem. Lestatot ott találtam a ponton, de mivel õ nem a Karanccsal kezdett, így hamarost elváltak útjaink, mert leereszkedtem a sárgán (azt a menekülõutat már lefagysz-szalagozáson is igénybe vettem, csak akkor az északi zöldrõl jöttem). A vasúti felüljárón átcipeltem az ebet, míg két kedves kissrác segített és áthozta a botjaimat :D. Megbeszéltük, hogy az õ fabotjaik sokkal jobbak mint az én gagyi fémbotjaim ;). A kocsmában ittam egy õszilét, miközben megbeszéltük a juhásszal, hogy a kutyám a Medvesen nem fog veszélyt jelenteni a nyájára. A vegyesboltban zamatos almát és Töfi számára zsemlét vételeztem, amit a falu határában el is kezdtünk fogyasztani (én az almát, õ a zsemléket). A sárgán a fenyõerdõ illata maga volt a mámor. Közben a Salgóvár látképe... Hmmmm... Aztán Töfi úgy gondolta nincs elég szint a túrában, így elmentünk egy kis mélyútra mert miért ne. Aztán „vonatoztunk” egy jót az alagúttal kezdõdõ úton Eresztvényig. A ponton utolértem Petiéket, levizeztük a kutyát, megkóstoltuk a szalonnazsíros hagymás kenyeret (ez utóbbit Töfi elszabotálta) és mentünk a mesevölgybe faállatokkal fotózkodni :D. Salgóvárnál megint rengeteg ismerõs volt, hát még panoráma. Somoskõ vára számomra a leg-leg-leg. Annyira jó nézni = ). A várból lefelé kóvályogtam ott megint mindenfelé, de végül is kicseréltük a feljövõkkel az infókat, miszerint õk jobbra a várhoz érnek én meg jó úton vagyok a buszforduló felé. Aztán egy futóval akadtunk össze egy darabon útkeresési bonyodalmaink megosztása céljából mielõtt a Medvesen végleg elhúzott (remélem utána már nem tévedt el). A szorszám-bemondós ponton Töfi sztrájkba lépett, így pihentünk egy almányit miközben eltársalogtunk a pont õreivel. Rónabánya felé az a szintút maga a tömör gyönyör. A színek, a látvány, a mezõ a fa, jajjminden=). Hát megállunk nézni, nagyokat szippantani a meleg tavaszi levegõbõl. A ponton kapunk friss vizet, a ropit meghagyjuk az esetleg éhesebbeknek. A sárgán megint ácsorgás, hol kanyarodik fel az út... Felsétálok 1 korai elágazáson, erre elfogy az út... vissza, persze 50 méter után megvan az elágazójel. Innen elég sokáig nagyon jól lehet követni a sárgát, így hangos erdõben-éneklés következik („Elkártyáztam a gyönge szívem...”) persze hosszú egyenes szakaszon, ahol se elöl se hátul nincs ember hallótávolságban :D. Majd megint megelõzök egy párt, már ki tudja hanyadszor, akik az úton haladnak, én meg ugye hol igen hol nem. A kéken lemegyünk a mûút alá, hogy Töfi fürödjön a patakban, aztán egy csalánmentes füves szakaszon feküdtünk kicsit... Aztán megnéztük a sárga kerékpárjelet, mert nem kitérõztünk még eleget. A tévedés alapos gyanújakor megettem az utolsó szendvicset és realizáltam, hogy a kéken kellett volna továbbmenni. Evvan, az utolsó ponton már ismerõsként köszöntjük egymást a párral, akiket végig kerülgettem, és hát megint megelõzöm õket, majd azon morfondírozok, hogy a szalagok máshol is milyen jól jöttek volna. Aszfaltos utcák, botok a zsákba, a legjobbkor érkezik 2 gyorslábú túrázó, akiket követve bevonatozok a célba. A jelvény szép, jó társaságban várjuk a többieket, csak a zseniális túrázó-menüt vesszük észre késõn. Sebaj, talán jövõre :) | |||