Túrabeszámolók

Óbudavár VIP 20+ TT (Blog)

A Balaton-felvidék talán kevésbé közismert tájain kalauzol végig ez a túra, ami az ország egyik legkisebb falujából indul. A tizenötödik (és egyben utolsó) tavaszi Zöld Bakancs-rendezvényen ezúttal bárki részt vehetett. Kétszeri szeptemberi „Óbudavár éjjel 20 TT” teljesítés után ezúttal nappali fényben is megcsodálhattuk ezt a gyönyörű vidéket.

Itt ma mindenki kiemelten fontos személy, ahogy a túra neve is mutatja. Bősz Imi és lelkes csapata ezúttal nem a megszokott Vilmos-házból, hanem az attól párszáz méterre lévő Szt. Márton Pihenőparktól indítják a népes mezőnyt. Nagyon sokan eljöttek ugyanis; gyerekes családokat éppúgy látok, mint rutinos, tapasztalt veteránokat.

Az időjárás inkább nyári, mint tavaszi már fél kilenckor is, így hát még inkább érthető, miért is választották ilyen sokan ezt a vasárnapi programot. Laza beszélgetés és fotózás, pálinka-kóstoló… és persze alaposan körül is nézünk itt. Van mit! Nagyon szépen kialakították ezt a pihenő ligetet: több tűzrakó hely, árnyas fák, selymes pázsit… Gémeskút, emléktábla, és egy hatalmas nyitott (de fedett) épület asztalokkal, padokkal várja a látogatókat. Ugyanitt megtekinthető a falu egyik nevezetessége is, a kőből épült Mosóház: benne egy kis forrással – valamikor ebben mostak a falu asszonyai.

Hamar eltelt fél óra, így pontban kilenckor nekivágunk Laci öcsémmel a távnak. Nem a hivatalos húsz kilométernek: megbeszéltük, hogy rádobunk egy lapáttal, és – ha már itt járunk – felkeressük a számunkra nagyon kedves Szt. Balázs templomromot is. És (hogy még érdekesebb legyen) a megszokott bejárási irányhoz képest most fordítva megyünk! Előzetesen ezt megbeszéltem Imivel, és áldását adta rá. Így hát az útra kiérkezve északnak fordulunk, átkelünk az 54 lelket számláló községen, mellőzve templomát, aminek mását a szentendrei Néprajzi Múzeumban is elkészítették.

Balra térünk aztán, piros sávon haladunk, és csodáljuk a szép kilátást. Köves-földes utakon haladunk, nyílt szakaszokon – és bizony meleg van. Jól esik, amikor fák közé érkezünk, a kellemes hűvösre. Ék alakú kanyarodás, kicsit túlfutunk – de igazán szép panoráma tárul elénk, meg egy gazdaság – legelésző birkákkal, szamárral. És kutyákkal – jobbnak látjuk a mielőbbi távozást…

Elhagyjuk a Mogyorósi-árkot, erdőbe érünk, csodaszép szakasz, A nap itt-ott besüt a fák közé, a madarak dalolnak, az erdő illata magával ragadó – és az utak is kiváló minőségűek. Repce sárgállik a nyiladék előtt, kiérkezünk nyílt területre. Ez már az OKT, egy irányjelző tábla is megerősített ebben. Ligetes-fás-bokros rész következik, borókabokrokkal és füves rétekkel, legelőkkel. Sok birka van errefelé, találkozunk is több nyájjal. Aztán az út lefelé visz – a távolban pedig a Balaton vize csillan. Jobbra még néhány Tanúhegy is kivehető – lenyűgöző a látvány!

Megpillantjuk alattunk a kis községet: Balatonhenye következik, első ellenőrző pontunk. Leszaladunk, bekanyarodunk (szemből a református templom tornya bujkál a lombok között), és máris megérkezünk a kocsmához. Két hete a „Káli tényleg! 60” teljesítménytúrán remek fröccsöt ittam itt – most sem teszek másként. Igazoljuk magunkat egy OKT-bélyegzővel, és fordulunk is vissza. Első alkalommal találkozunk szembe túratársakkal: a leggyorsabbak most érkeznek meg; kb. ez a féltáv.

Sárga sáv, szintek nélkül, újabb túratársakkal találkozunk – és máris Monoszlón járunk. Megcsodálunk néhány szép házikót, meg a református templom román kori béléses kapuját is. A XII-XIII. századi alapokon nyugvó épület többi része sajnos igen romló állapotot mutat. Elhagyjuk a parókiát és az Erdei iskolát – sőt, nem sokkal később a kicsi falut is. Letérünk az útról, erdők és emelkedők jönnek: biztos jele, hogy közeledünk Hegyestű felé.

Jobbról megérkezik az aszfalt (és a Balatoni Kék sáv), így jutunk fel a parkolóhoz. A tetőre azonban ezúttal nem megyünk fel: nem is kell, mert a bélyegzőt a bejáratnál adják. Két hete voltunk fent, és reményeink szerint hamarosan jövünk is még, így nekivágunk a lejtőnek. Nemsokára elköszönünk a sárga sávtól, és a kék visz tovább, sűrű bokros-fás részen keresztül. Megérkeznek az egyesület utolsó mohikánjai is, Imivel: üdvözöljük egymást, és ki-ki folytatja útját tovább.

Mi bekocogunk a Tagyon Birtok pompás pázsitos udvarára, ahol pecsételés után kénytelen vagyok egy újabb remek, helybéli fröccsöt elfogyasztani. Mindezt a Balatonra néző fantasztikus panoráma mellett, kerti asztaloknál, padokon, pazar napsütésben… Nehéz a szegény túrázó élete! A Tagyon-hegy oldalában folytatjuk utunkat, mindvégig csodálva a jobbról elnyúló hatalmas víztükröt. A horizonton már látjuk későbbi úticélunkat, a Szt. Balázs-hegyet is, rajta a romtemplommal. Alattunk – mellettünk végtelen szőlősorok, sok szép présházzal; érdemes időt szakítani ezekre is. Gyorsan beérkezünk Szentantalfára, ahol a Szikla utcai söröző adja az utolsó pecsétet – és két-két szelet velős pirítóst, az ellátás részeként.

Kiváló ösvény visz le a focipályához, majd a falu alatt haladunk tovább. Forrást találunk, iszunk és vételezünk is a friss vízből. Ebből a kis faluból is hamar kijutunk, és kevés aszfalt után jobbra kanyarodunk. Itt térünk el a megadott útvonaltól – egyébként csak pár perc lenne beérkezni Óbudavárra, amit magunk előtt láthatunk már. Így azonban kisebb emelkedő jön, a kéken ballagunk, és keressük a zöld kereszt jelölést. Segíteni azonban csak a telefonos track tud rajtunk: jelzésnek se híre, se hamva.

Bevetjük magunkat a sűrű erdőbe – de aztán egészen meglepő módon kellemes (sőt, kijárt!) ösvényen jutunk előre. Szerény emelkedéssel, de felfelé megyünk, igen szép, több helyen áthatolhatatlannak tűnő rengetegben, máshol szépséges rétekkel. Kereszteződés jön – és végre egy Z+ jelölés! Itt jobbra megyünk, és igen hamar felbukkan a Szt. Balázs templomrom is.

Terápiás kezelésnek is merném ajánlani ezt a helyet. Semmit nem kell itt tenni, csak ülni és nézni. Gyönyörködni és befogadni a látványt. Elvinni, eltenni rossz időkre, és bármikor elő lehet venni az emlékeinkből. A szőlőket, alattunk, a kis házikókkal. A zöld fákat, ligeteket és erdőket. A Balaton fenséges tükrét. A távoli hegyeket, Révfülöp felé, meg a Hegyestűt, Tagyont… még messzebb a Badacsony fantasztikus masszív tömbjét. Senki ezt az élményt el nem veheti, soha.

Visszaindulunk, ugyanazon az úton. Mehetnénk lejjebb, szőlők között is, változatosság végett – de inkább újra a hűs, sűrű erdőt választjuk, semmint a nyílt betonos utat. Aztán vissza a kékre, vadregényes erdőben vágunk át, rétre érkezünk ki, a jelzés jobbra el – mi meg balra le, át a réten. Jobbra a Kossuth-kilátó is felbukkan, lent előttünk pedig a cél, Óbudavár.

Nem az aszfalton megyünk végig, hanem letérünk a jól ismert „Kábosztáskerti” tanösvényre, és bekocogunk a Pihenőparkba. Egyedi kitűző, oklevél, Attilától kézfogás… és remek bográcsos babgulyás fogad bennünket. Gyönyörű 27 km van mögöttünk, és nem kérdés hogy érdemes volt-e eljönni, három órát autózni az öt és fél kedvéért. Mint ahogy az sem, hogy várjuk-e idén is azt a szeptemberi éjszakát… legfeljebb az, hogy milyen irányt válasszunk akkor?

 Óbudavár teljesítménytúrák

10-es,1-es,0,1-es táv

2016.05.08.

Vasárnap hajnalban hazaérek a munkából és elkezdem ébresztgetni a családot.Úgy volt,hogy mindenki jön,így az 5-1-0,1 trió van betervezve.Az hamar kiderül,hogy négyen biztos nem leszünk,így a terv módosul a 10-1-0,1-es hármasra esetleg a 10 után még becsúszhat az 5-ös is,de erről majd beszéljünk inkább a 10-es céljában.:)

Na tehát anya kiesett.Tovább próbálkozom a keltegetéssel.Egy ideig úgy áll a dolog,hogy ketten megyünk,az utolsó pillanatban aztán Peti is feléled.

Hármasban autózunk le tehát Óbudavárra.

A rajthoz közel sikerül leparkolni,a távol itt már azt jelentené amúgy,hogy a falun kívül:):)

Benevezünk a 10-esre,elfogadom az indító pálinkát is,kimondottan finom.Átbeszélem az útvonalat a szervezőkkel aztán megindulunk délnek.

Elhaladunk a templom mellett,majd lekanyarodunk balra a Szent Márton pihenőparkba.Felderítjük a helyet,különös figyelemmel a Mosóház-kútra.A 60-as években még itt mostak a falusi asszonyok az itiner tanúsága szerint,most fedett kerti tóként üzemel az amúgy meglehetősen bővízű forrás,béka,ebihal,aranyhal úszkál benne és a medence nem túl tiszta sajnos.

Nézelődés után a „Kábosztáskerti úton” folytatódik a menet,hűsöt adó ősi fák árnyékában,fergeteges madárcsicsergés közepette.

Kiérünk az aszfaltra,a katonasírig ezt koptatjuk.A fájdalmasan fiatalon elesett katona emlékhelyénél aztán felkanyarodunk a hegynek.

Nem túl hosszú az emelkedő,a hegy inkább egy jól megtermett domb.A tetejéről megpillantjuk a Balatont.

Újra aszfaltra érünk,majd egy kőkereszt után pincesorra jutunk.Jobbunkon gyönyörű a kilátás,hegyek,völgyek,szőlősök,szóval olyan igazi Balaton-felvidéki a panoráma.

Durván félúton járhatunk,mikor feltűnik a Szent Balázs templomrom.

Pontőrség székel a rom tövében,zsíros kenyérrel,vízzel kínálják a vándort.Az egykori építményből amúgy elég nagy rész maradt fenn,főleg ha azt vesszük alapul,hogy a Balaton-felvidék amúgy számos templomromából sokszor csak egy-egy faldarab,vagy épp csak a lábazat egy része maradt az utókorra.

Körbejárjuk a helyet,még egy megtermett kékfejű gyíkot is látunk a gyerekek nagy örömére.

Pecsét a lapra aztán irány vissza a kőkeresztig,utána szalagozást követünk.

Kiérünk egy rétre.A sarkánál még látunk egy halovány piros-fehér nejloncsíkot és megyünk az előttünk haladók után.Szép ez a rét,csak éppen a szalagok tűntek el...:)Később sem látni egyet sem.Előveszem a turistatérképet.

Nem mai gyerek a Balaton térképem,többször kiderült már,hogy a jelzések már mások a terepen,mint ezen,de az tisztán látszik,hogy nem jó az irányunk.Ott a hátunk mögött meg épp megy egy nagyobb csapat a rét sarkánál a másik irányba.Visszagyalogolunk mi is oda.

Az a jó irány,a bokrokon ott is van az a fakó kis szalag.Nem nagy probléma ez a kis elkeverés,az „igazi”,boltban tekercsben kapható piros-fehér sávos szalagnál azonban nincs jobb,az minden körülmény között a legláthatóbb az összes színvariáció közül.

Megvan tehát a jó irány,a templomrom itt lesz valahol a jobbunkon.Itt a rét szélén már amúgy jelzésen kellene lennünk,szerintem a Z+-on,ilyet azonban én nem látok sehol.Elérkezünk viszont a villanypásztorokhoz,akkor ezek azok,amit a főrendező úr a rajtban említett,amit ő kikerült szalagozással.Mi most egy nagyobb csapathoz csatlakozva úgy döntünk,hogy átbújunk alatta és így folytatjuk utunkat egyenesen előre.A balunkon körülbelül látom,hogy merre kerülhetett a szalagozás.

Hát,ha nem jön épp kifelé a romtól egy csapat tuti elmegyünk mellette így viszont begyalogolunk pecsételni a kis facsoportban megbújó falmaradványhoz,ami a Herendi-templomrom névre hallgat.Na ez aztán tényleg csak egy darab fal,ami az egykoron itt álló Herend községnek állít emléket,ami a törökdúlás alatt semmisült meg.Az ismertetőnk azt írja,az egykor itt élő emberek hozták létre aztán a mai Herendet.

Előjön közben az Országos Kék,azon haladunk pár száz métert.A domboldalból nagyszerű kilátás nyílik az alattunk elterülő völgyekre,a messzi hegyekre,a Halom-hegy Kossuth-kilátójára.Valamint arra a Bádi-hegyre amin nekünk még át kell kelnünk,mögötte van ugyanis Óbudavár.

Elkezdünk emelkedni,valahol itt dől el,hogy ma az 5-ös táv már kimarad,sőt Peti még az 1-re sem akar jönni:)Pedig milyen nagy hanggal mondta úgy az 5. kilométer környékén a Szent Balázs templomromnál,hogy csak ennyi volt?Visszamegyünk és kész?Hát ez semmi nem volt!:)Én már akkor mondtam neki,hogy majd 10 körül újra elővesszük a témát.

Szóval emelkedő a végére.Beérünk a fák közé,a madarak elképesztő koncertet adnak,egy odúból fiókák csiripelése hallható.Tornapályára érünk ez a Línia az itiner szerint,a helyi tanösvény.A táblákon különböző tornagyakorlatokra van felhívás,már aki vevő rá-mi inkább kihagyjuk.:)

Agitálom a csapatot az 5-re,de látom,hogy halott 5let,amennyit most épp ereszkedünk a Mosóház-kútig,annyit kellene indulásképp emelkednünk,a gyerekeknek ehhez már nincs kedvük.Ha megszakítás nélkül kellett volna mennünk ma egy 15-öst ennyi szinttel valószínű nem lett volna gond,így viszont az újra indulás már nem megy.

Újra benézünk a forráshoz majd felcaplatunk a faluba.Megvan a 10!:)

Jöhet akkor a 0,1!

Megkapjuk az instrukciókat:a templomban kell bélyegezni,majd visszajönni a rajtba.

Nekivágunk az ország legrövidebb teljesítménytúra-távjának,mintegy fél perc alatt a templomnál vagyunk,bélyegezünk majd körbejárjuk az építményt.Az udvaron leülünk pár percre és elmélkedünk a háborúk szörnyűségén,olvasva az áldozatok névsorát.Az utolsó név valószínűleg egy kisgyermeké…..:((

Újra a rajtban!

Szóban kapjuk az itinert:menjünk el a Mosókútig,ott lesz egy földút,azon megkerülhetjük a falut,aztán ide kell visszajönni!

Így is teszünk,nekiveselkedünk mai harmadik túránknak.Noszogatom a gyerekeket,hogy szedjük a lábunkat,mára lokális zivatar sem kizárt és észak-nyugat felé az ég cudarul néz ki!:)

Mosókút harmadszor,majd megvan a dűlőút,felgyalogolunk a falu fölé.A templom mögött kisebb gazdaság szarvasmarhával,kecskével,szamárral.A szamarat megpróbáljuk megetetni,de nem jön elég közel.Hiába ez nem cirkuszi állat,azok,mikor idejönnek Győrbe nincs az a fűmennyiség amit meg nem ennének.Hozzászoktak,hogy idegenek etetik őket.Ez a csacsi úgy látszik nem.

Haladunk tovább,Magánterület,átjárás tilos!-adja tudtunkra egy tábla,akkor arra ne tovább,befordulunk balra a falu felé.Kápolnát találunk szép környezetben.A házak felett látszik a Balaton.

Jön a célegyenes,ma harmadszor.

Átvesszük a díjazást,hűtőmágnesek és kitűzők közül lehet választani.Sajnos itthon veszem észre,hogy 1-es díjazásból csak kettő van,nincs 1-es hűtőmágnesem,pedig úgy emlékszem volt olyan és én azt szerettem volna.:(Így viszont van egy plusz 0,1-es hűtődísz…annyi baj legyen,ha mód van rá majd legközelebb becseréljük.

Elfogyasztjuk a cél-babgulyást(5-östől felfelé a túra szolgáltatása),a gyerekeim még egy-egy szelet finom sütit is kapnak,nagyon finom-mondják és köszönik szépen!

Elbúcsúzunk,hazaautózunk.Veszprém felé tartunk,közben mögöttünk haragos kék az ég,a színekből ítélve valahol a Balaton közepe felé tombolnak az égiek....

Nagyon szép helyen jártunk,kellemesen elfáradtunk,a szenvedős véghajrá az 5-ös táv kihagyásával ma elmaradt,de talán ez nem is olyan nagy baj.

Köszönjük a lehetőséget!

Peti,Tomi,dnvzoli

Merre jártunk?Mit láttunk?Ha érdekel katt a linkre!

https://picasaweb.google.com/108946185154098013811/6283764802157084385?authuser=0&feat=directlink

Óbudavár 20 10 5 1 0,1

Az ötévente megrendezésre kerülõ Õrség-Vendvidék 75 teljesítménytúra másnapi levezetõ túrája, számomra pedig kvázi kötelezõ és kihagyhatatlan "Zöld Bakancsos" program.

Az idõjósok nem voltak túl kegyesek a hétvégén túrázni vágyókhoz, mindkét napra esõs-borongós idõt jósoltak, ami igazából alig-alig jött be. Igaz, mi jó alaposan megáztunk a hetvenötös táv söprésekor az õrségi éjszakában, napközben viszont csodás napsütésben fulladoztunk.

A szép idõ vasárnap teljesedett ki Óbudaváron, ahová a kedvezõtlen elõrejelzések miatt szintén viszonylag kevés ember érkezett.

Popeye-el reggel 8-ra értünk át Õriszentpéterrõl Óbudavárra, egy szatyornyi kitûzõvel, így Imi is fellélegezhetett... én pedig azon nyomban, a szokásos indítófeles után, neki is lódultam a huszas távnak. A mûúton hagytam el Óbudavárat, majd a katonasírnál a vele párhuzamos földútra térve érkeztem Szentantalfára, ahol pecsételés után a Balatoni Kék útvonalán folytattam utam Hegyes-tû felé csodálatos balatoni panorámában gyönyörködve. Hegyestûnél Attila pontõrködött az etetõponton, bár én ezúttal csak szomjas voltam, de az nagyon. Felfutottam a kilátópontig, no nem a szikla tetejére, csak a "tanúhegylátó" tájékoztató kõtábláig. Miután sikeresen beazonosítottam az összes puklit indultam is tovább. A ponton Anettékkel találkoztam, a rövid oda-vissza szakaszon Popeye jött szembe, szólt hogy Zsúék, anyukámmal kiegészülve már a nyomomban vannak. Örülök, de ezúttal nem várok, mert én a 36,1-es távra jöttem. Szóval irány Monoszló, elhagyom a Balatoni Kéket, sárgára váltok, Monoszlón benézem az útvonalat és egy derékig érõ mezõn vágok át, de piszkosul élveztem, szóval no problem... onnan kiérve elhaladok egy leendõ templomrom mellett, majd a sárgán tovább, továbbra is szántóföldes-mezõs szakaszon Balatonhenye felé tartok. Elérem az Országos Kék útvonalát, egy újabb rövidke oda-vissza szakasz jön, nagyon szép templom jön szembe, jobbra fordulok, OKT pecsét és fogyasztás féláron (fél liter almafröccs 65 Ft-ért) a henyei kocsmában, majd tovább a kéken, az utolsó pár kilométer következik. A csicsói erdõben jelzést váltok és a piroson érkezem az Óbudavárra vezetõ mûútra, ahonnan már csak pár lépés a cél...

...ahonnan beérkezve rögtön indulok is tovább a tizes távra. Ezúttal a mûút helyett a falu végén letérek a Mosóház felé, ahonnan egy szépséges tanösvényen (Kábosztáskerti út) vitt az utam, így jóval rövidebb szakaszt kellett a mûúton kutyagolnom a katonasír felé, ahonnan ezúttal nem Szentantalfa, hanem balra, a Balatoni Kék felé tartottam, amirõl hamarosan le is tértem és a Z+ oda-vissza vonalán, egy pincesoron haladtam a Szent Balázs-tempomrom felé. Pecsét, zsíroskenyér, csodás kilátás és tovább, vissza a kékre a herendi templomrom felé. Aprócska letérés volt pusztán a kékrõl, egy irtás közepén áll néhány fa közt, mégis simán elmentem mellette, így már az erdõ után a tisztásra kiérve fordultam vissza a pecsétért. Pótoltam az önpecsételést és egy vadlesig továbbra is a kéken haladtam, majd letérés, az itiner böngészése, földút keresztez, mezõn át, kanyar ide-oda, míg végül újra pincék közt találtam magam. A Bádi-hegy oldalából lenyûgözõ kilátás nyílt a Nivegy-völgyre, majd az erdõbe visszaérve egy lankás szakasz aljában újra az óbudavári Mosóháznál találtam magam.

A Vilmos-házhoz visszaérve azonnal neveztem is az ötös távra, ami mindössze a herendi templomrom felkeresését jelentette. A Mosóház után az aszfaltra kiérve ezúttal nem mentem el a katonasírig, rögtön a kékre tértem a rom felé, bár ezúttal a kelleténél tovább maradtam rajta, mert a vadlesnél vettem észre, hogy túlmentem a letérésen. Futás vissza, szembe a kéken, pecsét az irtás közepén álló romnál, majd tovább a tizes távról már jól ismert úton. A pincék közt vezetõ úton többen szembe jönnek. (Hogy nekem miért nem jutott eszembe megfordítani az útvonalat?) ... pedig nem is rossz ötlet. :-) Újra a Mosóháznál vagyok, majd a Vilmos-háznál...

...az 1 km-es táv rajtjában itiner helyett már elõre megkapom az emléklapot ezért és a százméteres távért is, de természetesen lejárom mindkettõt. Az egy kilométeressel megkerülöm a falut, újra a Mosóház felé indulok, a szintidõ kockáztatásával picit elidõzöm a játszótéren (hihi), majd megcsodálom a falu végi kis kápolnát és újra megérkeztem. Na, még száz méter a templomig és vissza és hivatalosan is végigjártam a programot.

Az összes táv teljesítõjeként nagyon finom babgulyás volt a végén a jutalom.

Csodálatos nap volt, igazi túraünnep, tökéletes idõvel és kellõ mennyiségû napsütéssel!

Köszönöm!

Óbudavár 20

GPS-el mért távolság: 21,5 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 410 m.

Reggel, lassan már megszokottan 24 órás szolgálatból indultam, így csak kilenckor tudtam rajtolni, kezemben a térképlappal és az itineres igazolólappal. A térképre kézzel volt berajzolva az útvonal, ami nem gond. Úgy gondoltam, jól jön a térképlap, mivel a saját térképemet kivételesen otthon hagytam. Ennek eredményeként, könnyebb lett a hátizsákom. A túra szervezõinek javára szól, hogy nem is éreztem hiányát, sõt a térképlapot is csak az elején néztem meg, utána bõven elégnek bizonyult az itiner és a szalagozás. A 20-as táv, csaknem egészében megegyezett az éjszakai túráéval, így legalább nappal is láthattam már egyszer.

Az éjjeli esõk miatt vizes a fû, így gondolkodtam rajta, hogy a német katonasírnál kint maradok az aszfalton, mivel a bakancsom minden csak nem vízálló, s azt terveztem, ha minden jól megy, csinálok még egy tízes távot is. Átázott bakancsban pedig nem szeretek gyalogolni. A hideg szél azonban fölszárította a rövid füvet, ráadásul keréknyom is volt, így nem kellett aszfalton mennem. A kilátás szép, az idõjárás viszont hideg, szeles. A legrosszabb fajta. Ahol ér a szél nagyon hideg, ahol nem és még a nap is süt, ott nagyon meleg. Egyszerûen lehetetlen hozzáöltözni. Igen gyorsan elértem Szentantalfát, s azzal a lendülettel el is hagyom a focipálya felé. A forrásnál megkapom az elsõ pecsétet, s megkezdem az elsõ kaptatót az országos kéken. Szép a kilátás a Balaton felé. A Tagyon-hegy oldalán gyalogolva hamar meglátom a Hegyestût is, ahol a következõ ellenõrzõ pont lesz. Addig azért még menni kell egy kicsit. Az egyik kert szélén, már érik a májusi cseresznye, amibõl ettem is pár szemet. Finom. Végre idei, hazai gyümölcs! Bujkálok egy kicsit a borókásban, majd kellemes erdei úton ballagok fölfelé. Jobbra rátérek az aszfaltútra, s azon érem el a Hegyestût. Ismerõstõl kapom a pecsétet. Beszélgetünk egy kicsit, iszok egy üdítõt, s megyek tovább. Még nem vagyok éhes, így kihagyom a zsíros deszkát.

Kellemes gyaloglás következik Monoszlóig. A beígért kutyák csak akkor vesznek észre, amikor már bõven elhaladtam mellettük. A falun gyorsan átrongyolok, s a sárga jelzésen, szalagokkal segítve ballagok Balatonhenye felé. Nyílt mezõn vezet az út, ezért nagyon ér a szél, így kénytelen vagyok fölvenni egy széldzsekit. A kilátás egész jó. A henyei templom tornya messzirõl látszik. Hamarosan elérem a kocsmát, ahol a pecsét mellé megiszok egy kólát, s megyek tovább. Visszafelé alaposabban megnézem a templomot. Sajnos eléggé leharcolt állapotban van, pedig szép a két kereszthajójával, s a két kis fiatoronnyal. Felújítva a falu dísze lehetne. Következik a második kaptató. Legalább újra kimelegszem egy kicsit. Gyorsan fölérek. Hol kellemes erdõben, hol pedig nyílt mezõn megyek. Mivel egy kis fennsíkon vagyok, így szép a kilátás. Épp ideje volt már nappal is gyalogolnom erre. Gyorsan beérek a célba, s menten benevezek a tízes távra, mivel keveselltem a 20 km-t.

Könnyû, gyakran látványos túra.

A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 800/700 Ft-ért színes térképlap, itineres igazoló lap, a célban pedig emléklap és kitûzõ járt. Indulásnál egy stampedli pálinkát kaphatott, aki szereti. A Hegyestûnél zsíros kenyeret, ásványvizet, vagy üdítõt kaptunk, illetve a lehetõséget, hogy a bemutató helyet 600 Ft helyett 200-ért nézhetjük meg. A Balatonhenyei kocsmában féláron vásárolhattunk üdítõt, vagy sört.

Óbudavár 10

GPS-el mért távolság: 8,5 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 200 m.

Haladéktalanul megkezdtem a második távot. Körülbelül egy kilométer a közös szakasz a 20-assal. A német katonasírnál megkezdem balra a kaptatót, Egész jó. Fölérve, tartósan szép kilátásban volt részem. Jól haladtam. Hamarosan meg is érkeztem a Szent Balázs-templomromhoz, ahol a pecsét mellé zsíros kenyeret és ásványvizet kaptunk. Mivel kezdtem éhes lenni, ettem is egy kicsit, közben megnéztem a templomromot.

Elindultam visszafelé, majd egy keresztnél rátértem a Herendi-templomromhoz vezetõ szakaszra. Kellemes erdei úton gyorsan fogy a távolság. Úgy belendülök, hogy be is nézek egy elágazást. Szerencsémre alig 50 métert követõen újabb elágazás, s nem látok egy szalagot sem. Jön a klasszikus módszer, visszafordulok. Megyek az utolsó szalag felé, de még elõtte meglátom, hol vezet le az útról a szalagozás. Rátérek, s hamarosan ott vagyok a Herendi-templomromnál. Pecsételés, s megyek tovább. Kellemes utakon ballagok. Az Óbudavár elõtti emelkedõn holtpont. Fáradt és álmos vagyok. Majd elalszom menet közben. Azért csak beérek.

Eddigre fölébredtem, s eldöntöm, most már csak a buli kedvéért benevezek a maradék három távra. A célban Gáborékkal találkozom. A 20-as, az 1-es és a 0,1-es távot teljesítették.

Ez is könnyû kis túra, amely visszafelé a Herendi-templomromhoz történõ letérésig látványos is.

A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 700/600 Ft-ért színes térképlap, itineres igazoló lap, a célban pedig emléklap és kitûzõ járt. Indulásnál egy stampedli pálinkát kaphatott, aki szereti. A Szent-Balázs templomromnál zsíros kenyeret, ásványvizet kaptunk.

Óbudavár 5

GPS-el mért távolság: 5,2 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 150 m.

Megkapom az itinert, a térképlapot, s már megyek is. Egy rövid átkötõ szakaszt leszámítva a 10-es táv útvonalán halad. Két óra körül van ugyan, de az idõ inkább hûl. Hamar beszerzem a Herendi-templomrom pecsétjét, s megyek tovább. Immár nyoma sincs az álmosságnak. Gyorsan beérek a célba.

A túra ár/szolgáltatás aránya drága. 500/400 Ft-ért szürkeárnyalatos térképlap, itineres igazoló lap, a célban pedig emléklap és kitûzõ járt.

Óbudavár 1

GPS-el mért távolság: 1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 35 m.

Leigazolom az elõzõ távot, s a rendezõi szóbeli útbaigazítás alapján irány a mosókút. Ott rátérek a Kertalja táblával jelzett útra, s azon térek vissza a falu felsõ részére. A fõ utcát elérve, keveslem a távolságot, így elgyalogolok a falu vége tábláig, s onnan ballagok be a célba. Így pontosan megvan az 1 km.

A túra ár/szolgáltatás aránya megfelelõ. 400/300 Ft-ért emléklap és kitûzõ járt.

Óbudavár 0,1

GPS-el mért távolság: 0,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 5 m.

Az elõzõ táv igazolását követõen elsétálok a templomig, meg vissza, s meg is van a túra. Ezt tényleg csak a buli kedvéért csinálja az ember.

A túra ár/szolgáltatás aránya megfelelõ. 300/200 Ft-ért tanúsítvány, a világ legrövidebb teljesítménytúrájáról és kitûzõ járt.

Miután megvolt az összes táv, átvettem az emléklapokat, kitûzõket, megettem az egész jó babgulyást (aki az összes távot teljesítette, nem kellett fizetnie a babgulyásért), hazafelé vettem az irányt.

Ha valaki az összes távot teljesítette, akkor összegzetten az ár/szolgáltatás arány jó.

Óbudavár 40

Veszprém, buszpályaudvar, az esti zánkai járat sofõrje láthatóan nem szívbajos ember, nem kapkodjuk el az indulást. Általában nem élvezem a buszozást, már pusztán fizikai paramétereim miatt sem, ez a járat viszont olyan hangulatos tájakon gurul végig, hogy hajlandó vagyok feledni a kényelmetlenül kevés lábteret a látnivalók miatt. Óbudavárra érve Kerek repkénnyel ketten vagyunk csupán leszállók, ennek tiszteletére elkezd szakadni az esõ, szerencsére a szállás- és rajthelyként szolgáló Vilmos-ház alig van pár lépésnyire a buszmegállótól. Nem mintha Óbudaváron akármi is túl messzire lenne. :) A fõrendezõk fogadnak, eligazítanak a sátorhelyhez, gyorsan összerakjuk szállásunkat, pontosan szemben a másik sátorral, amelynek lakóival nem találkozunk, annál sokkal korábban eldõlünk aludni.

Ébresztõ még rajtidõ elõtt, reggeli, majd benevezünk. Közben ismerõs hang szól alá a fellegekbõl, egészen pontosan a ház tetõtere felõl, ahol pesza91 kukucskál ki az egyik ablakon. :) Közben kapunk szöveges leírást, fénymásolt térképet kihúzóval bejelölt útvonallal és egy külön lapot a bélyegzésre, mindezt nájlon iratlefûzõben. Ez, kiegészítve a rengeteg szalaggal, gyakorlatilag lehetetlenné teszi az eltévedést a néhány kevésbé jól jelzett szakaszon is. Tehát elindulunk, kisétálunk Óbudavárról, majd földútra térünk a szalagozáson, irány Mencshely. Visszanézve máris a Balaton víztükre kandikál a dombokon túl, tisztára olyan a látvány, mint egy idegenforgalmi szórólapon. Átballagunk Mencshelyre, itt sikerül kávéhoz jutni, a tegnapi sok napsütéstõl még ma is kába vagyok kicsit. A faluban három templommal képviselteti magát a nyugati kereszténység három ága (református, katolikus, evangélikus), a túra mindhárom mellett elhalad, lehet válogatni. Elhagyjuk a falut, megcélozzuk a Halom-hegyet, jobbra szõlõ, balra szántó, elöl hegy, azon túl a Balaton. Ez utóbbi felsorolás az egész túrát végigkíséri, nyilván mindig már irányok érvényesek és igazán úgy válik széppé, ha hozzáképzeljük a Balaton-felvidék álmos nyugalmát, a borospincéket és a nagy sûrûségben elõforduló templomromokat.

Nagyokat kanyarodva felkapaszkodunk a Halom-hegyre, kis kilátó áll a tetõn, ez a második ellenõrzõpont is egyben. A panoráma hibátlan, dél felé a fákon és a tavon túl Somogy dombjai, nyugaton a Tanúhegyek sorakoznak, észrevenni a Csobáncon a várromot. Észak felé a Kab-hegy burkolózik ködbe, csupán az adótorony teteje jelzi ottlétét. Lemászunk, ballagunk tovább, a Balaton-felvidéki Kéktúrát (Pétfürdõ-Badacsony) követjük, most éppen Pétfürdõ felé haladva. Egy erdõszélen a jelzés trükkösen betér a fák közé, a szalag viszont levágja a kis kitérõt és másutt visz be az erdõbe. Nem keveredünk meg. Nyíltabb területre érünk ki késõbb, tehénfürdetõt kerülünk, majd egy tábla veszélyes üzemre hívja fel a figyelmet. Veszélyt szerencsére nem érzékelünk, szagot viszont annál inkább, az egyenes, jól járható úton igyekszünk minél gyorsabban elhúzni a szag forrásától, a szép sorba hordott, rothadó... biomasszától. A Vászolyig tartó egyenes szakaszt fasor, fenyves, majd repceföld kíséri, némi távolságtartással, ám határozottan. Ezen a szakaszon ér utol egy gyenesdiási sporttárs, akivel egészen Hegyestûig kerülgetjük egymást, amikor épp nem együtt megyünk. Vászoly és Dörgicse között kiegészülünk továbbá a rendezõ egyesület egyik tagjával is. Vászolyon a Vazulról elnevezett mûintézményben kapjuk a soron következõ bélyegzést, itt némi diplomáciai ropit is vételezünk, majd ballagunk tovább. 

Most épülõ és frissen felépült paloták mellett elhaladva érünk ki a faluból, távvezeték nyiladékában kell újra sétálnunk, természetesen fölfelé. Visszatérünk az országútra, az itinernek megfelelõen hamar végigbaktatunk Kisdörgicsén. Jobbra templomromot hirdet a tábla, balra mûemlék kõhidat, utóbbit meg is vizsgáljuk menet közben. Szép. Továbbmegyünk a mûúton, beérünk Dörgicsére, a templom órájának a számlapja egészen érdekes: kék körben fehér virág, a virágban szív, a szívben pedig kereszt. Ez is szép. Kicsit odébb a Szent Péter-templom romjai dacolnak az idõvel, a falak még viszonylagos épségben állnak. Ez is szép. Elsétálunk mellette, majd a szalagozás mentén átvágunk egy réten, eleinte csodálkozom, hogy miért kell otthagyni a jelzett utat, aztán feltûnik, hogy az szinte teljesen járhatatlanná vált. Nem mellesleg a rét felõl príma kilátás nyílik a Balatonra, valamint Zánka néhány épületére. Kiérünk a Boldogasszony-templom romjaihoz, ez kevésbé maradt épen, mint iménti társa, viszont sokkal-sokkal nagyobb, mondhatni, monumentális. Ez is ellenõrzõpont, önmagunk ellenõrizzünk önmagunkat, hogy itt vagyunk-e. Miután megállapítjuk mindketten, hogy a másik is jelen van, továbbmegyünk, nagy lelkesedéssel lecsapva az elsõ, útba esõ nyomóskútra. Nem járunk sikerrel, azonban nem csüggedünk, még Repkénynél van fél liter víz, nálam meg majdnem kettõ, így nem érint érzékenyen a kút passzivitása. Visszatérünk Dörgicsére, majd szépen elhúzunk a faluból, nyugat felé, fel a Balázs-tetõnek. Hosszabb, de nem meredekebb annál, mint amire számítottam – volt idõ felkészülni erre a kaptatóra, már régóta szemeztünk ezzel a dombbal. Nem mellesleg a Halom-hegy óta nem volt számottevõ emelkedõ, tehát épp itt az ideje, hogy legyen valami szintemelkedés útközben.

Átérünk a dombon, hasonló látvány tárul elénk, mint amilyet magunk mögött hagytunk: apró falvak, fehér templomtornyok, mögötte újabb dombok. Újabb ellenõrzõpontra érkezünk, ez a Szent Balázs-templom romja, amely mellett kellemes kis pihenõt találunk három pontõrrel és önkiszolgáló zsíroskenyér-ellátóhellyel. Betermelek két nagyobb szeletet, Repkény hasonlóan tesz, közben sorra érkeznek a rövidtávos résztvevõk, mi – most épp hárman – lassan elszállingózunk, legyen hely a többieknek is. Szentantalfa következik, ahol nem nézünk templomromot, viszont sikerül prímán legyalogolni a jelzésrõl és csak a faluközpontban észrevenni. Erre vezet, ha sokat jártatom a számat. :) Visszatérünk a helyes útra, következik is az újabb pont, a Mosó-kút, egy igen érdekes objektum: a víz valóban egy kútból tör fel, a talajszint alatt két méterrel. Egy rövid kifolyón kerül át egy kb. 3x4 méteres medencébe, amelyhez lépcsõ vezet le és a medencét odalent deszkapallón lehet körüljárni. Töltök a kiürült palackunkba vizet a kútból, hideg is, tiszta is, finom is. Széles mezõn sétálunk át, tõlünk a domb felé emlékhely, túl távol ahhoz, hogy kedvem legyen odaszaladni megnézni, a térkép viszont nem jelöli. Ezért már önmagában is érdemes lesz visszajönni máskor. :)

Erdõ következik, újra, majd szõlõhegyen, szépen rendezett pincék között kanyarog az út, ismét kilátással a Balatonra. Egy hirtelen feltörõ kanyar után sûrû, szúrós bozótosba térünk, az itiner szerint borókás, ez vezet a Hegyestû felé. Meg kell szenvedni a felérésért, majd odafent okoz némi fejtörést az egyébként kitûnõen festett jelzések iránya és pozíciója, lévén a mi térképünkön még egészen másként szaladnak a jelek, mint a valóságban. Úgy döntünk, hogy a térkép helyett a szemünknek – és a kevés maradék józan eszünknek – érdemes hinnünk, így aztán eltévedés helyett megérkezünk a Hegyestû alatti bemutatóhelyre. Itt ér utol Mecseki barangoló és társa, átveszik az elöl haladó hosszútávosok pozícióját. Újabb etetõpont vár, távcsövet is adnak kölcsön, ha felmegyünk a hegyre, külön köszönet érte. Ilyen ajánlatnak nehéz ellenállni, nem beszélve arról, hogy a túra résztvevõinek kedvezményes belépõ is jár. Megnézzük az ásványokat, a szabályos bazaltoszlopokat, odafent pedig a kilátást a hegytetõrõl. Sajnos annyi blõdséget hallunk az odafent kirándulóktól, hogy szellemi épségünk megóvása érdekében egész rövidre kell fognunk a távcsöves nézelõdést. Pedig van néznivaló rengeteg, a Tanúhegyek is közelebb kerültek reggel óta, mögöttük hosszú, egyenes vonalnak látszik a Keszthelyi-hegység keleti pereme.

Letrappolunk a hegyrõl, visszaadjuk a távcsövet, trappolunk tovább, kék sáv, sárga sáv, Monoszló. Aránylag eseménytelennek mondhatnám ezt a szakaszt, fiatal erdõben sétálunk, erõs napsütésben. Monoszlóra érve két akác alatt érdekes emlékhely tûnik fel, kívácsi vagyok, ezt most azért is megnézem: a község és a környék térképét találjuk ott, nem semmi környezet nekik. A faluban a sportpályán vág át a szalagozás a templom felé, sétálunk, hallgatjuk a harangszót. Monoszló után kiserdõ és szántóföld határán baktatunk Balatonhenye felé, kék traktor szántogat békésen mellettünk. A faluban templom, buszforduló (az itteni telefonfülkében vészeltem át egyszer egy vihart valami öt éve), kocsma: utóbbiban pecsét és üdítõ és fagyi, mert borzasztóan meleg van. A faluból kifelé találkozunk az utoljára a Hegyestû után látott pesza91-ékkel, pont egy fagyizásnyi idõ van köztünk. Kikapaszkodunk Balatonhenyérõl, megint kék jelzést követünk, ez azonban már az OKT. Birkalegelõn trappolunk át, bár birkát egy darabot sem látunk, elég egyértelmûen árulkodó nyomok maradtak utánuk. Valóságos aknamezõ. Megelõzünk egy rövidtávos csapatot, ezzel akkora lendületet nyerünk, hogy nem is lassítunk a célig. Egy idõre elbúcsúzunk a távolban kéklõ Balatontól és erdõbe térünk be. Elhagyjuk a kéket, hadd menjen Nagyvázsony felé, nekünk szinte pontosan kelet felé kell haladnunk. Ligetes, hangulatos tájon sétálunk, óriási, magányos fák kísérik az utat, néhol nagyobb mészkõdarabok bukkannak ki a fûbõl. Olyan, mintha a Bükk-fennsík egy mediterrán, szelídített változata lenne ez a környék. Találkozunk a pihenõt tartó eboláékkal, már messzirõl integetnek. Kiérünk egy rétre, tõlünk észak felé már a Bakony hegyei magasodnak, a Kab-hegy, jellegzetes adótornyával, amely reggel alig látszott ki a ködbõl, most minden részletében élesen kivehetõvé vált. A mellettünk lévõ szántó túloldalán, nagyjából a 120 kV-os távvezeték tövében birkanyáj legel. Ha nem tévedek, ez a Láz-föld. Újra emelkedõn haladunk, utolér minket a veszprémi spottárs, akitõl még reggel, Kisdörgicsén váltunk el. Hármasban érünk vissza a reggelrõl ismerõs országútra, elõttünk a Balaton, mellettünk a dombok. Visszaérkezünk Óbudavárra. 

Kitûzõt választhatunk, majd benevezünk az 1 km-es távra, tehát technikailag itt új beszámolót kellene kezdeni – a rajtban a kedves hölgy elmondja, merre érdemes menni, aztán útra enged. Kisétálunk észak felé, majd az elsõ utcán betérünk a kertek alatt futó, kecsketerelõ útra. Elsétálunk a porták mögött, (legalább megnézhetjük a sátrat) összefutunk a kört szembõl teljesítõ PrInCe-ékkel, majd egy lejtõn megérkezünk az itteni Mosó-kúthoz. Pont itt kezd el nagy cseppekben esni, aztán két perc után eláll – utóhûtés a túrázóknak? A forrást és környékét nagyon szép rendben tartják, van még itt két emléktábla is: az egyik a falu nevének helyesírásáról szól, a másik Óbudavár mind a 61, bejelentett állandó lakosát sorolja fel. Kimegyünk még a település déli végéig, majd visszasétálunk a célba, átvenni jól a megérdemelt díjesõt, majd leülünk gulyásozni. A két túráról csak pozitívan tudok nyilatkozni: friss útleírás, jól követhetõ szalagozás, sok ellátmány, a célban elsõrangú babgulyás. Az útvonal alig halad országúton, a táj pedig gyönyörû, de errõl már írtak nálam sokkal jobb tollforgatók is. Röviden szólva: Bõsz Imréék kitettek magukért, köszönöm a túrát! Kerek repkénynek és másik két útitársunknak pedig köszönöm a vidám társaságot. :) Még elsétálunk, immár teljesen távon kívül a falu határából induló „Házasok útjára”, amely majdnem tanösvény, viszont a jelzése fehér alapon két sárga, fonódó kör, amely akár jegygyûrûket is jelenthet. Nem volt rossz ötlet végigjárni. Éjszakára még a sátorban maradunk, csak a reggeli busszal térünk vissza Veszprémbe és ez a visszatérés olyan, mintha egy idõutazást tennénk egy egész más világból a szürke jelenbe.

-Kékdroid-

Képek - 40

Képek - 1

Teve a Balaton szerelmese

Úgy vagyok a Balatonkörnyéki túrákkal, mint Petõfi az Alfölddel. Nem tudom miért de szeretem. Nincsenek szép erdei, nem igazán hegyes, túl sok a falu és az összekötõ betonút vagy éppen szántóföld. Mégis valami miatt szívesen megyek a környékre. Talán a sokszor fel-felbukkanó Balatoni kilátásért? Talán a hely varázsáért?

Viszonylag késõn, 10 órakor indultam el kissé hûvös, tökéletes futó idõben. Lila nylon szalagokat kellett követni, melyek néha áttetszõvé váltak ugyan, de legtöbbször segítettek a továbbhaladásban. A leírás kissé érdekes volt nekem, de alkalmanként kisegített. Mint ahogy a térkép is, bár a fekete-fehér mivolta s a jobb oldalon lemaradt Vászoly érdekes megoldás. Ott el is tévedtem picit, ami nem volt baj, mert a falucska gyönyörû. Az elsõ kocsmai EP. hamar megvolt s gyorsan jött a Kossuth kilátó is. Megérte a kis kerülés, mert a kilátás fenséges róla. Kellemes tekergést követõen értem el a Vászoly felé vezetõ szekérutat, ami az elsõ kitartás próbának bizonyult, tekintve a hosszát és az unalmi fokát. Vászolyban újabb kocsmapont, ahol érdekes félszerzetek között pecsételtünk. Aztán egy talpgyilkoló betonút Kisdörgicsén és Dörgicsén keresztül. Némi felüdülés a Boldogasszony templomrom, körben a megszámlálandó fényvetõkkel. S végre egy finom emelkedõ, amely erdõben visz. Talán ez volt a túra számomra legjobban esõ része. A Szent Balázs templomromnál zsíroskenyér és itató pont. Némi energiapótlást itt beiktattam. S milyen jól tettem mert a következõ pincék közötti kanyarodás nem volt éppen kedvemre való. Az egyik egyenesben régi ismerõsök köszöntek rám, õk a 10 Km-es szakaszon haladtak. Aztán megjött végre Szentantalfa is . Szépen rendberakott falucska, az aljában ellenõrzõponttal. A Hangyás erdõ oldalában folytattam a futkorászást egyre melegedõ idõben. Oldalt lenézve a gyönyörû Balaton kísért. Egy kanyarban pedig feltûnt Hegyestû is, ami egy messzirõl is jól látható, erõborította bazaltömlés (régen bánya). Finom kapaszkodással sikerült feljutni rá s elfogyasztani a tövében kapott zsíroskenyeret és hûs vizet, mint jutalmat.  Monoszlóig még erdõben lehetett nyomatni, de átérve a falucskán súlyosan unalmas földút következett. S ráadásul kezdtem fáradni is. Balatonyhenyére érve újabb kocsmai EP. ahol egy vidám sörözõ "junger Mann" próbált beszédbe elegyedni velem. Maradtam volna én is egy sörre, de volt még 9 Km-em. S ráadásul ez egy finom és hosszú emelkedõvel indult, melyen friss szamár és birkaszarokat kellett sûrûn kerülgetni. Szerencsére nem sokáig, mert úgy 2 Km múlva egy erdei részen elmaradt a nyáj, amit akkor és ott hirtelen le"gulyáztam". Aztán erdõk és mezõk, helyenként szép faóriások szegélyezte dimbek-dombok között haladtam. Már vártam az Óbudavári betonutat, de csak nem akart feltûnni. Újabb ismerõs közben, inci-finci beszélgetés s nyomatás tovább. S meglett végre a betonút s onnan már csak pár száz méter  s lefele a Vilmos ház is. Oklevél, kitûzõ, barátságos rendezõk s kézfogásos gratula még. 

Jó kis túrafutás volt ez, amit a gyönyörû idõ tett még felejthetetlenebbé. Az út során a legváratlanabb helyeken és pillanatokban felbukkanó balatoni panorámát meg látni kell.  

Óbudavár 20

Szép idõt fogtunk ki, otthon esett az esõ míg mi hétágra sütõ napon sétáltunk a Balaton-felvidéken. Lankás dombokon délnek tartottunk  és Zánka felett szõlõskertek között a Balaton látványában gyönyörködhettünk. A két nehezebb emelkedõ egyikével feljutunk Hegyestûre, ahol bazaltbánya volt valamikor. A bazalt-oszlopok tetejérõl minden irányba kíválló a kilátás. A pont még két távcsövet is kölcsönad, úgyhogy lehet nézelõdni. A bánya, azaz inkább fejtés, most geológiai kiállítás is, szépen karban van tartva, nem sajnáltuk a 200 forintos belépõt.

Innét megint csak dimbek dombok, hol fák között, hol réteken, és már Monoszlón, majd Balatonhenyén vagyunk. A kocsmában betolunk egy kis frissítõt, meghallgatjuk a pletykákat, aztán nekivágunk az emelkedõnek. Meglepõen hosszú ideig felfelé megyünk, jól ki is fáradunk, de nem állunk meg, mert sokat elszüttyögtünk a bányánál és máshol is fényképezéssel. A célig vezetõ nyolc kilométeren nem keresztezünk lakott helyet, csak a madarak hangja hallatszik. Végül hat óra alatt a célban vagyunk és betápoljuk a befizetett csülkös bablevest.

Tetszett az útvonal, a kilátás, kedvesek voltak a pontõrök, jó helyen volt kút és kaja. Kicsit furcsa volt az itiner, néhol túl részletes, máskor meg szûkszavú - mi inkább a térképes oldalt néztük és követtük a turistajelet, ami jól ki volt egészítve szalagozással.

bye, krajo