Háfiz 25
GPS-el mért távolság: 23,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 510 m.
Ismételten szolgálatból indultam túrázni. Éppen leparkoltam Almádiban, amikor Annáék elkezdték a táv teljesítését. Gyors köszönés, készülõdés és irány nevezni. Hamar megtörtént, s már indultam is. A szervezõtõl elfelejtettem megkérdezni mi ez a furcsa túranév. Mivel érdekelt, otthon rákerestem a neten. Másfél megoldást találtam: Vagy Hvádzsa Samsz ad-Dín Muhammad Háfiz-i Sírází, XIV. században élt perzsa költõrõl kaphatta a nevét, vagy általában azokról a muszlim hittudósokról, akik kívülrõl tudták a Koránt, bármikor, bármelyik részét tudták fejbõl idézni, s ezzel megszerezték a háfiz címet. A költõ nevében a Háfiz-i szó ezt jelenti.
Gyorsan nekivágtam a táv teljesítésének. Az itiner, szerencsére több helyen is tartalmaz utcanevet, ami nagy segítség. E nélkül biztos, hogy KZ jelzésen megyek lefelé, s keresgethettem volna a kikötõt. Gyorsan meglett. Az idõ és a kilátás szép. A pontõröket is gyorsan megtaláltam. Megvan az elsõ pecsét. A kapott Balaton-szeletet gyorsan zsebre vágtam, s a kék háromszögjelzésen folytatom, keresztezve a 71-es utat. Ettõl kezdve, a Csere-hegyi kilátóig egyesületi túráról már ismerem az utat. Tempósan haladok. A kilátónál gyorsan meglelem a pontõrt. Átvágok a mezõn, keresztezve az õrkutya területét. Nem foglalkozik velem, mivel egy túrázó éppen akkor vett elõ egy szendvicset. Ez sokkal jobban izgatta, mint holmi területsértés. Néhány vakkantással igyekezett is magára, valamint a korgó gyomrára (ezt nem hiszem, de jól hangzik) felhívni a figyelmet. Pecsételés után, megosztottam vele a Balaton-szeletet. Az ujjaimmal együtt kapta be. A kutyánál alacsonyabb kisgyerek csámborog oda a kutyához, bottal a kezében! Szülõk jó távol. Szerencsére barátságos a kutya, csak képen nyalta. De ha elkezd a kicsi hadonászni a bottal, lehet, hogy nem ússza meg épségben. A kutya 40-50 kilós.
Mentem tovább a sárga jelen, bár azt is írhatnám, hogy vissza, mert újra leballagtunk a partra. Egy helyen elnéztem egy elágazást, de 100-150 m után gyanús lett, s helyesbítettem. Ettõl kezdve jobban figyeltem. Kiértem egy keskeny aszfaltútra, némi küzdelem árán, ugyanis valami sötét bunkó a turista jelzés bejáratánál csinált magának illegális szemétlerakót. Kellemes ösvényen és úton, egy szép vörös sziklás kilátóponton keresztül folytattam. A tanösvény jelzés, már nem tudott csõbe húzni, pedig igen rosszul fölfestett az elágazás. Egy vas villanyoszlop túloldalára festették föl a jelet. A mi haladási irányunkból nem, csak visszanézve lehetett észrevenni. Lényeg, hogy meg van. Érdekes a kõzetrétegzõdést bemutató hely. Rátértem a S+ jelzésre. Egy keresztezõdésig rendben, ott viszont akárhogy keresem, nem látok egy fia szál jelzést sem, pedig gyanús, hogy ott kéne jobbra fordulni. Megyek inkább egyenesen, a tájékozódás alapszabályai szerint. T elágazás. Sehol egy jelzés, így jobbra fordulok, a Balaton felé. Még mindig nincs jel, tehát a következõ elágazásnál megint jobbra. A következõ elágazásnál meg van a jelzés, s jobbra benézve az utcába ott is van kettõ. Jól sejtettem, hogy ott kéne lejönnöm. Nem gond kerültem még akár 200 m-t is. Leérek a 71-es úthoz, amikor jobbról a S jelzésen megjelennek Annáék. Nem vették észre a tanösvény jelzését. Kereszteztük az utat, s megyünk a jelzésen. Egy vasúti átjárónál keressük merre tovább, de sehol egy jel. Morogva fölmászunk a 71-es útig, mivel másfelé nem mehet, de ott sincs. Elõ a térképet, s menten kiderült, hogy a jelzés a vasútállomásnál megszûnt. Vissza le a partra.
Következett a túra legrosszabb része. Egy darabig a bicikli úton kellett gyalogolni. Ez nagyon nem tetszett. A Balatoni „politikus” körút nem egészen 2 méter széles. Azért nevezem „politikus útnak”, mivel a politikusok, közpénzbõl, a saját népszerûségük, autósok elõtti növelése érdekében építtetik, a kerékpárosok számára kilencven-akárhány százalékban használhatatlan, balesetveszélyes formában. Bõven volt kerékpár forgalom. Ha két gyalogos egymás mellett megy, már nem lehet elmenni mellettük. A csengõt nem hallják, maximum amikor az ember két-három méterre van mögöttük, csaknem állóra fékezve. Nagyon nem jó 50-100 m-enként csaknem megállni, majd újra felgyorsítani. Profi kerékpárosoknak nem kell ennyit lószolni a Tour de France 200 km körüli hosszúsági szakaszain, mint itt 5 km-en. Mindenesetre rászántam pár percet, s kitöltöttem a bicikli úttal kapcsolatos kérdõívet.
Újra elértem a kék háromszögjelzést, s megkezdtem a második kört. Szaporáztam a lépteimet, mivel Anna és Erzsi jókora elõnyre tett szert. Csak az Óvári-messzelátónál értem be õket. Fölmentem a kilátóba egy kicsit. Északról némi morgolódás gyorsabb mozgásra késztetett bennünket. Csak nem zivatar jön? De bizony az! Én is morgok egy kicsit, hogy csak délutánra ígértek zivatart a békák, de mint kiderült, már nyolc perccel elmúlt dél. Szalagozás vezetett a zöld jelzésig, amely csaknem a célig vitt. Alig mentünk egy kicsit a volt vasút nyomvonalán, amikor a jelzés kanyarodott róla, s kilométereken keresztül mellette, vagy a közelében haladt. Csak a Mikulást hiányoltuk az egyik elágazásból, ahol a Vödör-völgyi Mikulás túrán várja az indulókat. Persze azt sem bántuk volna, ha a Téli Tihany túra analógiájára a téli fagyi helyett rendes fagyival vár bennünket.
A Kõ-hegyrõl kellemes ösvényen ereszkedhettünk le a Malom-völgybe, félbeszakítva egy, az utolsó ellenõrzõ pontra vezetõ meredek kaptatóval. Igen szép helyre sikerült elhelyezni a pontot. Aggódva figyeltük, elkap-e bennünket a zivatar, vagy megússzuk. Kezdtünk bizakodni, mivel tõlünk nyugatra volt a góc, s a szél sem felénk fújt. Ha nem fordul meg, akkor kikerül bennünket. Így is lett. A túrának ez a Remete-völgytõl a Malom-völgy lakott területig vezetõ része a legjobb.
Sajnos vége a terepi résznek, s újra lakott területen ballagunk. Gyorsan beértünk a célba. Itt egy kis meglepi, mivel nem lehetett csak úgy bemenni. Kettesével kellett, két deszkalapon bejutni. (No! Én ezt megúsztam, egyedül lévén.) Megkaptuk az emléklapot és a kitûzõt, ettünk egy kis zsíros kenyeret, ittunk egy kis bodza, illetve nagyon finom házi málnaszörpöt, s hazafelé vettük az irányt. Eltoltam, mivel elõször ittam málnaszörpöt, s utána a bodza eléggé íztelen. Volt bor- és szörp- kóstolási lehetõség. Az akácvirág szörp kis csalódást okozott (Akárcsak a méznél. Mióta megkóstoltam a selyemkóró-, a kanadai aranyvesszõ-, s pláne a gesztenye mézet, az akácméz kicsit jellegtelenné vált a számomra.), a levendula szörp viszont meglepõen finom.
Szép helyen volt a rajt. Klassz a Magtár pincéje. A túra kellemes, gyakran látványos, bár egy kicsit sok a lakott területi szakasz. Újbóli rendezésnél, azt a bicikli utas szakaszt, valahogy nagyon ki kellene kerülni.
A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 1000 Ft-ért színes térképvázlatos igazolólap (saját térkép igen hasznos hozzá), emléklap, nagyméretû kitûzõ, a kikötõnél Balaton-szelet, az Óvári-messzelátónál ásványvíz, a Malom-völgy fölötti sziklán Pez cukorka, a célban pedig emléklap, kitûzõ, zsíros kenyér és többféle szörp, közte nagyon finom házi málnaszörp járt. A rövid távon a szalagozás jó. |
