TARPA TRAPP 32
Ha egy túrán a majd' 40 méter szintemelkedés leküzdésével járó Nagy-hegy megmászását iziben egy kupica szatmári szilvapálinkával jutalmazzák, akkor az már eleve nem lehet egy hétköznapi túra, úgye?
De ki állította, hogy a Tarpa Trapp az???
Mivel a panzióban, ahol megszálltunk, sokkal gyorsabban ment a reggeli, mint ahogy reméltük, a 8 órásra hirdetett rajthoz képest korán érkeztünk a tarpai mûvház elé, ahol a rendezõk éppen barátságos kis rajtházikójuk berendezésével foglalatoskodtak. Gyors nevezés, majd nekivágtunk a tarpai forgatagnak – s nem, ez most egyáltalán nem némi iróniával fûszerezett túlzás, Tarpa központjában ugyanis mindenki javában készülõdött a Szilvanap eseményeire, a község közepén akkora volt a sürgés-forgás, hogy ehhez hasonló aligha fordul elõ az év bármely másik napján...
Mi azonban elsõsorban túrázni jöttünk, úgyhogy a nevezés után a faluból kivezetõ út felé vettük az irányt, hogy rögtön megküzdjünk a túra „mumusával”, a már bevezetõben is megénekelt 40 méteres szintkülönbséggel és a Nagy-heggyel! Nem szeretném, hogy nagyképûséggel vádoljatok, de ennek ellenére is leírom: a túra legnagyobb kaptatója nem viselt meg igazán…
Na és? A csúcshódítás az akkor is csak csúcshódítás, úgyhogy a hegy tetején gyönyörûen kikészített „Tarpa” emblémás poharak várták, hogy kiválasszak egyet közülük, az éppen ott berendezkedõ pontõrök pedig azt, hogy azt máris teletölthessék tarpai szilvapálinkával. Aki ismer, az tudja, hogy nem szoktam túrán ilyesmit inni, de ez most egy különleges túraszakmai vészhelyzet volt, ezért úgy éreztem, hogy ezt egyszerûen nem lehet kihagyni, úgyhogy beadtam a derekam! Csak halkan, zárójelben jegyzem meg, hogy eme döntésemet késõbb sem bántam meg! :-)
A Nagy –hegy, amit a helyiek egyébként inkább Szõlõ-hegynek emlegetnek (s ez az elnevezés találóbb is) valahol érdekes látvány, de egyben legalább ugyanannyira szomorú is, mert a sok évtizeden át tartó kõbányászat gyakorlatilag teljesen lepusztította, alig maradt belõle valami…Ha igazán tényszerûek akarnánk lenni, akkor azt mondanánk, hogy Nagy-hegy igazából már nincs is…sokkal inkább csak az egykori hegy nyomai. De akárhogy is, miután megcsodáltuk az emberi pusztítás újabb remekmûvét, elindultunk lefelé, s hamar rá kellett döbbennünk, hogy a Nagy-hegy bizony lefelé is éppen olyan meredek, mint felfelé - azaz szinte észre sem vettük! :-)
Az elmondottak tükrében talán már nem is meglepõ, hogy nagyon hamar leértünk, s miután letudtuk a túra legnagyobb emelkedõjét, egy hatalmas mezõn át becéloztuk a gátat. A gát tövében nem csak ellenõrzõpont, hanem egy inverzbiciklis rutinpálya is várt ránk – engem ugyan nem tudtak rábeszélni, de hogy szemléltessék, hogy nem is olyan bonyolult dolog ez az inverzcajgázás, a pontõr fiatalember nagyon készségesen bemutatta, hogy miképpen kell úgy biciklizni, hogy mindent éppen fordítva csinálsz, mint ahogy logikus volna… :-)
Pár kilométer gátazás -és a falu elõtt útba esõ árvízi emlékpark- után értünk Tivadarba, ahol szatmári túrához illõen nem az ilyen túrákon megszokott, mondhatni „szabványos” zsíros kenyér volt az ellátmány, hanem szatmári szilvalekváros kenyér – úgy jó emberesen, vastagon megkenve, ahogy kell, szinte több volt a lekvár, mint a kenyér! Hát ilyet sem ettem még!
Két szelet kenyeres lekvár bedörgölése és Tivadar község fa haranglábának megtekintése után átballagtunk a folyó túloldalára, aztán a kisari gáton majdnem egészen Nagyarig mentünk, sõt még azon túl is, de csak azért, hogy útba ejthessük a Petõfi-fát, amely alatt a legenda szerint Petõfi „A Tisza” címû versét írta. A legenda bizony szép dolog, de csak a tényszerûség kedvéért azért érdemes arról is említést tenni, hogy az irodalomtörténészek szerint speciel ez a legenda nyilvánvalóan egyáltalán nem igaz… De igazából mindegy is, a rákot sem érdekli, hogy mit karattyolnak ezek az otromba irodalomtörténészek, mert akár így, akár úgy, nagyon jó érzés volt annak a sok száz éves fának a tövében heverészni, amelynek a tövében egykoron maga Petõfi is heverészett – de minimum, hogy látta, amikor éppen arra járt, na :-) S ha nem is itt írta a verset, ez a fa akkor is hatalmas és tiszteletet parancsoló korú, s egyszerûen jó érzés mellette ücsörögni és arra gondolni, hogy Petõfi NEM alatta írta meg „A Tisza” címû verset :-) A lényeg, hogy megtehette volna :-)
A fa Nagyar egyik látnivalója, de ebben a faluban aztán van látnivaló bõven! El sem sorolom, de annyit azért csak meg kell említenem, hogy a tökéletesen felújított Luby kastélytól egész egyszerûen tátva maradt a szám, gyönyörû lett az az épület! De a faluközpont több épülete is ugyanilyen lehet – ha ugyanígy felújítják majd!
Nagyar után sok aszfalt és Kisar, aztán Tivadar, újabb kenyeres szilvalekvár szelet és megint aszfalt, majd Tarpa... Tarpára beérve az ország egyetlen épen maradt szárazmalma mellett vezetett el az utunk, sajnos a szilvanapi forgatag átterjedt a máskor feltehetõleg senkit nem igazán lázba hozó szárazmalomra is, így odaérkezésünkkor egy kicsit sokkolóan zsufis volt a hely – no de legalább nyitva találtuk. Nagyon érdekes volt!
A szárazmalom meglátogatása után nem kellett már sokat gyalogolnunk, ugyanis a malom alig 100 méterre volt a céltól - és az egyszerûen leírhatatlan szilvanapi forgatagtól!
A célban az oklevél és a kitûzõ mellé egy kis üveg Tarpai meggypálinka is dukált, ráadásul pár lépésre a túrabázistól Szatmár-Bereg legnagyobb ínyencségei vártak ránk, szép sorban kirakva: kemencében sült rétesek, sok-sok helyi lekvár, mindenféle aszalt gyümölcsök, beregi sajtok és vagy 100 féle pálinka – mind-mind kínálgatta magát! Hát ezt a napot mintha direkt nekem találták volna ki!
A túra szervezõinek ez úton is szeretném köszönetemet és elismerésemet kifejezni a szívélyes vendéglátásért, a leírhatatlan ellátásért (jut eszembe, a nevezési díj 200 azaz kettõszáz Ft volt) és úgy anblokk azért, hogy itt lehettem és részt vehettem ezen a nagyszerû túrán! Annak ellenére mondom, hogy „nagyszerû”, hogy az útvonal egyáltalán nem szûkölködött sem aszfaltban, sem gátban, de valahol mégis klassz volt minden egyes kilométere, mert látnivalókból is pontosan ugyanannyi akadt, mint aszfaltból és gátból :-) Azaz sok! Íme itt a bizonyíték, hogy egy nem hegyes-völgyes vidéken is lehet szuper túrákat rendezni - mert kicsit sem kétséges, hogy a tarpaiaknak ez sikerült!
A gyaloglaton készült fotók már ott figyelnek a honlapon www.plecs.hu - még én magam is megnézem õket újra és újra, pedig én ott voltam...
Röviden összefoglalva: ez irtó jóóóóó volt! Köszönjük kedves rendezõk, köszönjük Tarpa!
|
