Nagyon megtetszett a kiírása ennek a túrának, így be is terveztem. Elõzõ nap futottam egy szolidat átmozgatásképpen, de ez még semmit nem garantált. Fogalmam sem volt, hogy mire számítsak majd ezen a túrán, hiszen ez volt életem második bicajos teljesítménytúrája. Az elsõ meg már réges régen volt, szóval újrakezdõ üzemmódban csak a babatávot mertem bevállalni, ami itt 70km volt. A hosszú 90km. De nem csak magam miatt voltak kételyeim. A bringám sem egy igazi terep-gép. De azért reméltem, hogy helytállunk majd mindketten. Vasárnap még szóltam Petinek is, hátha érdekli, aki hétfõn be is nevezett. Így péntek reggel ketten indultunk Csobánkára. A verdába kényelmesen elfértünk, mi elõl, a bringák hátul. Milyen hasznos tud lenni egy nagy kombi... ;)
A rajthelyhez nagyon közel állunk meg, de nem a Fõ utcán, hanem egy kisebb mellékutcában. Itt kényelmesen kipakolászunk, készülõdünk, majd odatekerünk a rajthelyül szolgáló Láry-Fáry étteremhez. Tömeg nincs, de azt látni, hogy jó helyre jöttünk. Bringák pihennek falnak támasztva a kis udvarban. A nevezés fent a teraszon gyorsan lezajlik mivel elõneveztünk. Egy aláírás után megkapjuk a túrafüzetet és a speciálisan erre az alkalomra készített remek kis bicajos kulacsot. Klassz. Mivel hoztunk azért sajátot, az új szerzemény a hátizsákba kerül. A füzet meglepõen bõszavú, korrekt leírás (ki fogja ezt olvasgatni a bringán útközben?), EP nyitvatartások, szint metszet, térkép részletek. Korrekt. Végsõ simítások a felszerelésen, majd indulás.
Rajt idõ regisztráció és már tekerünk is felfelé a fõúton. Eszembe jut, hogy be kéne kapcsolni a GPS-t is, így egy pár méter lemaradt a trackbõl a kezdésnél. Nagyon jól mutat a kormányra szerelve a kis Oregon. Jó szolgálatot tesz már az elején is, olvasgatás nélkül kanyagunk az utcákban. A Mária utca aztán szépen emelkedni kezd. Már most brutál meleg van a napon, mi lesz itt késõbb? Peti rögtön be is vágja a sisakot a hátizsákjába, nem bírja a fején tartani a hivatalosan kötelezõ felszerelést. Durvul a meredekség, az elsõ kerék meg-megemelkedik, néhol ki kell állni a nyeregbõl.
Fent az elágazásnál 3 srác pihenget. Egy pillanatra mi is eljátszunk a gondolattal, aztán elhessegetjük és nyomjuk tovább immáron egy sokkal kényelmesebb széles földúton. Ezt a Kinizsirõl már jól ismerem, hiszen itt megy a kék jelzés is. Igaz, hogy még mindig emelkedünk, de nagyon enyhén, így jól haladunk. Menet közben furcsa zörgésre leszünk figyelmesek, ami a bringámról jön. A tetõn félre kell állnom, hogy meghúzzak pár csavart, mert kilazult a kulacstartóm. A rázós út levisz minket a Szántói-nyeregbe. Itt tükörsima aszfalt fogad minket, amin leszáguldunk Pilisszentkeresztre. Itt hamar meg is leljük az elsõ ellenõrzõ pontot a cukrászdánál.
Jó a hangulat, a pontõr srácok nagyon jófejek. Alaposan végignézegetik a gépeket. Az Oregon is kap egy-két dícsérõ szót.
Kapunk egy pogácsát, amit be is nyomunk jóízûen. A kulacsokat újratöltjük a kis kertben levõ csapból.
A bringákra szerelt rajtszámunkra kapunk egy lyukasztást a gyalogos túrákról megszokott pecsét helyett. Beszélgetünk még egy darabig, aztán elbúcsúzunk és nekivágunk egy kemény 5km-es emelkedõnek a Két-bükkfa-nyeregig.
Igaz, hogy hosszan emelkedik az út, viszont nem olyan meredek és aszfalt, szóval lehet haladni. Viszont idõközben már elég meleg lett, úgy izzadunk mint egy ló. Peti 50 méterenként törölgeti a szemüvegét, mert nem lát semmit a szemébe csorgó sós-létõl. :) Nekem egy kicsit felfogja a sisak az izzadságot, de azért én is kapok a szemembe. Elhalad mellettünk egy igen szép veterán autó-konvoj. Jujj, de szépek vagytok! Végül felérünk, és letérünk balra a sorompó fele, ahol megleljük a 2. EP-t.
Itt is van frissítés, víz és szõlõcukor formájában.
Innen egy jó minõségû aszfaltos úton indulunk lefelé. Száguldhatunk 4,5 km-t a Hoffmann vadászházig, ahol letérünk egy emelkedõ földútra. Megkerüljük a Szakó-nyerget, majd a Rám-hegy felé vesszük az irányt.
Elzúgunk a híres fa kapu mellett, majd egy elég rázós köves úton gurulunk lefelé tovább. A kilátás gyönyörû innen.
Sajnálom a bringát, itt érzem elõször, hogy Õ tényleg kevés ilyen terepre. Ugrál a lánc, pattog a hátsó váltó, izzanak a fékek, nyöszörög a teló.
Hú, remélem egyben marad, mire leérünk. Persze kicsit szítjuk is a helyzetet, mert a körülményekhez képest azért eresztjük lefele. El is mellõzünk egy párost, akik nem ilyen galádok és tolják lefelé a gépeket. Nagy megkönnyebbülés végül leérni a Rám szakadék bejáratához. Itt a 3. EP.
A már megszokott víz és szõlõcukor mellé itt egy csokit is kapunk, ami tudjuk, hogy nagyon jól jön a következõ emelkedõs szakasz elõtt. Nem is variálunk vele, betoljuk rögtön.
Egy jópofa kiskutya nekiáll módszeresen sorban mindekitõl kaját kunyerálni. :) Még mutatványokra is képes az ügy érdekében... jókat mosolygunk rajta.
Kicsit nehezen szakadunk el a remek kis ponttól, de hát indulni kell. Irány a Szõke-forrás-völgy. Felfelé!
Meglepõen jól haladunk, nehezebbnek gondoltam ezt a szakaszt, mint amilyen valójában volt. Jól tekerhetõ enyhe emelkedõ, oldalt pedig a csodás völgy látványa kísért minket. Egyszer csak futók tûnnek fel velünk szemben, akiket felismerni vélek! Hogy mik vannak?? Anna és Tamás nyomják lefelé keményen, mikor üdvözlöm õket. Alig ismernek meg, így bicajos szerkóban, amit nem is csodállok... :) Furi, hogy egy bringás tt-n is futó ismerõsökkel találkozok. :D Õk nem találtak tt-t erre a napra, magánedzést tartanak. Elköszönünk és nyomjuk tovább felfelé. Meglepõdök, amikor átbukunk a hegyen és lejteni kezd az út. Valahogy túl hamar odaértünk, hosszabbnak gondoltam ezt a szakaszt. Ennek persze örültem nagyon, mert megint gyorsulhattunk kicsit.
Mellõzzük a Sikárosi-rétet és elérünk egy elágazást, ahonnan újra másznunk kell Pilisszentlászlóig. Ez az út azonban szép síma, könnyedén -igaz lassan- tekerünk felfelé. Izzasztó a hõség. Elérjük a Kis Rigó vendéglõ parkolóját, ahol egy közkútnál nyomunk egy kis frissítést magunknak. Jól esik a mosdás, piszok meleg van.
Tövább gurulunk. Elõször le, majd a falu végétõl újabb mászás indul. Egy szembe jövõ bringás bíztat minket, gondolom a rajtszámot látván, hogy már nincs sok az emelkedõbõl. Elértük a Pilisszentlászlói hegytetõt, ahol azonban letértünk balra egy másik útra, ami egy darabig tovább emelkedett. Na itt már eléggé elfáradtunk. Utólért minket egy négyfõs keménymag, Õk jól nyomták felfelé. Végül átbuktunk a hegyen és gurulhattunk le egészen a Pap-rétig, ahol várt minket a 4. EP.
Itt válik ketté a két táv is. Jó sokan pihennek a pontnál, egy igazi kis oázis van itt. Árnyékot adó fák tövében majszolgatjuk az újabb csokit, amit kaptunk. Víz, szõlõcukor itt is van, megtöltjük a kulacsokat újra. Egy nagyobb pihi után a rövidtávos útvonalon távozunk a pontról.
Újabb száguldás indul, jó hosszan, egészen Szentendre széléig. Az utat eddig is tökéletesen jelezték a szervezõk, de innnentõl vesszük csak igazán hasznát a terepre vestett nyilacskáknak. Áttérünk egy tekergõzõ földútra.
Keresztezünk egy újabb aszfalt utat és megkezdjük a kõ kemény emelkedést a Dobos hegyre. Petinek itt már görcsbe áll a lába, nekem is küzdeni kell. A nap tûz odafentrõl és itt nyílt a terep is. Csorog rólunk a víz. Utólér minket több kisebb csapat is, együtt érünk fel a csúcson levõ ponthoz. 5. EP: Dobos-hegyi vízmû
Itt is van egy kék kút, amibõl gyorsan cserélünk is vizet. Sokat nem idõzünk, elindulunk lefelé egy köves földúton.
Egy olyan úton haladunk, ami nincs rajta a térképemen. Viszont itt jó hasznát veszem a szervezõk által elõre legyártott és honlapra feltöltött track-nek, amin jól látom merre megyünk majd. Persze a navigálással egyébként sem lenne gond, a GPS csak több biztonságot ad, a földre, kövekre fújt irányjelzõ nyilak végig kivállóan mutatják a helyes utat. Átkavargunk a Pomázra vezetõ mûútra, és azon könnyedén betekerünk.
Miután átkeltünk a fõúton, egy egészen elképesztõ meredekségû út tûnik fel elõttünk. Bakker mi ez itt? Én ezen fel nem bírok tekerni az fix, nem is erõlködök, már az aljában leszállok és tolom a bringát. Peti nekiáll tekerni, a felénél begörcsöl, onnan Õ is tol. Ez egy komoly utca. :) Fent már barátságos földúton tekerünk tovább az utolsó nagy emelkedõ felé, a Majdán nyereg irányába.
Szép a táj, nyílt a terep, technikás az út. Amikor emelkedni kezd, az út minõsége rosszabbodik, itt nem nagyon lehet tekerni, megint le kell szállnunk. Én nem bánom, egyre meredekebb és meredekebb az út. A pontõrlányok már messzirõl fotóznak mindenkit vigyorogva a hegycsúcsról. A galádok! Mi meg alig élünk, ömlik rólunk az izzadtság. :) 6. EP. Miközben szúrják a lyukakat, figyelmeztetnek, hogy innen lefelé elég köves az út, rázós lesz. Nosza had lássuk, megyünk is tovább.
Tényleg nagyon oda kell figyelni, nem semmi itt az út. Már fárad a kezünk is. Aztán betont érünk és minden végtelenül egyszerûvé válik. Gurulunk gurulunk Csobánka utcáin, és azon vesszük észre magunkat, hogy egyszer csak visszaértünk abba az utcába, ahonnan indultunk. Innen már nincs messze a cél. 5:34 lett az összidõnk. Jobb mint amit vártam. Csodás!
Gyors regisztráció, aztán megyünk is fel az emeleti teraszra, ahol megkapjuk a meleg kaját. Egy tál valamilyen tésztát, ami nagyon finom, majd egy hatalmas szilvás-meggyes rétest, ami meg egyenesen isteni. Asztalonként jár még egy kancsó jéghideg limonádé is. Jó étvággyal elfogyasztjuk az ételeket, és élményekben gazdagon indulunk hazafelé.
Egy kiváló bringás túrát sikerült összehoznia a lelkes rendezõ gárdának. Iszonyatosan jól éreztük magunkat. Minden tökéletes volt, elsõ rendezésnek igazán hibátlan. Az extra jelzések mindig ott voltak, mikor kellett, az ellátás bõséges, az útvonal tökéletes, a pontõrök kedvesek, jókedvûek. Végül a bringa is jól bírta és én is. Még csak izomlázam sem lett. Nagyon köszönjük a rendezést, reméljük lesz még alkalmunk jönni legközelebb is! Ez állat volt!
Táv az órám szerint: 71,3 km
max 57,4 km/h
ave 14,7 km/h
GPS szerint: 67,5 km
netto ido: 4:49, allas ido: 45 perc
max 56,1 km/h
ave 12,1 km/h
Az igazság valószínûleg a kettõ között lesz, Peti oraja pl 69 km-t mért.
