Túrabeszámolók


Mansfeld Péter emléktúra

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2009 2010 2011
 Túra éve: 2009
moiwaTúra éve: 20092009.03.22 10:17:08
megnéz moiwa összes beszámolója
Mansfeld Péter emléktúra - hosszútáv

Várpalotára érkezve szép napos, de fagyos idõ fogadott, a kátyúkban lévõ pocsolyák csodásan be voltak fagyva. Bõ tízperces gyaloglással érkeztem a vasútállomástól a túra rajtjához, a Thury-vár elé. Nem tolongtak a résztvevõk, érezhetõen családias hangulatú séta elé néztünk. A fõrendezõtõl egy rövid, de velõs leírást tartalmazó, írólapméretû cetlit kaptam, amire adataimat is rögzítettem. Külön nevezési lap nem volt, hanem a túra végén kellett leadni, ugyanis a díjazást majd utólag postán fogjuk megkapni (ehhez kellett pl. postacím).

Sétálós bácsi ellenkezõ irányból érkezett a városba, nem sokkal 8 elõtt be is futott, a megbeszéltek szerint. Sétálós elmesélte, hogy kényelmes Csörgõs kékvonattal utazott át a Cuha-völgyön keresztül, és nagyon tetszett neki a havas táj, Veszprémbõl pedig hóföldte csúcsokat látott abban az irányban, amerre nekünk is mennünk kell ma. Várpalotán persze semmi hó nem volt, így kíváncsian vártuk, milyen terepviszonyok adódnak számunkra.

A Veszprém felõl érkezõ busszal elég sokan jöttek, köztük OT "vasútmentõ" András és OT István. Rövid eszmecsere után kiderült, hogy András maradna a többi kollégájával "normál" üzemmódban, míg István velünk szeretne tartani. Mint utóbb beigazolódott, ez a túra elsõsorban csoportosan teljesíthetõ, lévén, hogy igen sok helyen keresni kellett a jelzéseket. Sokat számított, hogy mind Sétálós, mind István már járt errefelé korábban.

Némi széllel és napsütéssel "megsegítve" indultunk el a túránkra. A Tési-fennsík túrákról jól ismert P sávon (egyben KDP) hagytuk el a várost. Már itt eléggé hiányos volt a felfestés és többször felvetõdött, hogy kinek milyen emlékei vannak a múltból... A Vár-völgyben megjelentek az elsõ hófoltok és hóvirágok. Az elsõ kisebb sziklák is azonnali megállásra és fotózásra késztettek. A leírásnak megfelelõen a völgyet rövidesen elhagytuk, hogy a P+ - en felsétáljunk a völgy fölé és a magasból tekintsünk le a peremen haladva. Pompás látvány fogadott, amolyan Meredélyfõs: fenyvesek, sziklák, nem túl mély, de azért impozáns völggyel.

Már itt jelzéstõl jelzésig haladtunk, a felfestés nem éppen volt frissnek mondható. Találtunk egy ideális tûzrakó / pihenõ (és Sétálós kedvéért: alvós / bivakolós :) ) helyet, ahonnét már nem volt messze a Bátor-kõ. Innét a magasból még sosem láttam. Az út aztán közelebb vitt hozzá, némi ereszkedéssel jutottunk el a romokhoz. Sétálósék felmásztak oda, én lent megvártam õket. Ezután tovább süllyedtünk vissza a Vár-völgybe, és ezután már egyértelmûen a KDP kilómétereit róttuk. Elvileg ismerõs kellett volna legyen egy darabig, de amikor egy múlt évezredbeli Tési fennsík túrán erre jártam, akkor épp egy hatalmas felhõszakadás viszontagságait élveztük Hegedûs Robival, másrészt ellenkezõ irányból haladtunk.

Ezután a Márkus-szekrényéig már csak annyi érdemleges történt, hogy nem egyszer letévedtünk az útvonalról, ugyanis a széles szekérútról a gyenge (vagy elsõ ránézésre járhatatlan) ösvényre való letérést csak "harmadik ránézésre" jelezte a jelzés. Némi tüskés-bozótos küzdés után ismét járható szakaszra értünk, majd jött egy kellemesebb murvás út, ahonnan Tés széle volt látható. Beérve az erdõbe dagonyás szakasz következett. Ismét elvétettük a jelzést, és Sétálós javaslatára ezúttal nem mentünk vissza az utolsó jelig, hanem a reálisnak mondható égtáj felé haladtunk tovább. Menetközben egy lövegtölteléket találtunk, Sétálós legnagyobb örömére. A jelzett útra visszakavarodva szép bükkösben találtuk magunkat, az út viszont sárosodott. A medvehagyma illata is belengte a vidéket, jelezvén, hogy most már visszavonhatatlanul március van, a hideg ellenére.

Némi szintutazást követõen bejött jobbról Tés felõl a P négyzet, majd egy balost véve gyönyörû havas bükkösben másztunk fel az Öreg-Futóné csúcsára. A négyszintes geotorony a szöveges tiltás ellenére csábító ajánlat volt, természetesen felmentünk rá. A létrák idõnként furcsa szögben álltak, valamint a ki- és visszamászáshoz is stratégiát kellett kidolgozni, de az élményért megérte. Odafentrõl ugyan nem volt kristálytiszta a panoráma, de a Balaton tükrét egyértelmûen ki lehetett venni, a nap hátralévõ részén ránk váró Papodot, tõle jobbra a távolban a Nagy-Som-hegyet és a Kõris-hegyet is azonosítottuk. A torony alatt tüzet rakó emberekrõl azt hittük, hogy ellenõrzõpont, de kiderült, hogy õk csak favágók.

A csúcsot elhagyva motorzúgásra figyeltünk fel, nemsokára feltûnt két crossmotoros. Nem örülök annyira ennek az élménynek, de ha úgy vesszük, ez a vidék turisták által szinte alig látogatott, védelem alatt nem áll, szóval ennyit még bõven el lehet viselni. Ahogy néztük, utána az egykori lõtér felé vették az irányt, ahol kifejezetten motorosoknak való terep várt rájuk.

Tettünk egy kitérõt a Mórócz-tetõ felé, ahol a kopár csúcsról megint szép kilátás tárult szemünk elé. Sétálós itt gondolta volna az elsõ kulináris pihenõt megtartani, de az erõs szél miatt ezt elvetettük. A gerincútra visszatérve némileg erõsebb sárdagasztás jött, a feketés tapadós fajtából jutott a cipõnkre elég. Egy enyhe jobbossal északnak fordultunk egy völgybe, és megint változott a táj: átlátható behavazott bükkösben gyönyörködtünk. Rövidesen kiértünk egy murvás útra, ami már egyértelmûen Alsóperére vezetett minket. Menet közben ismét különleges "ajándékra" lelhettünk: az út szélén hevert egy taposóakna. Az erdõbõl kiérve már tényleg ott voltunk Alsóperén, ahol a kereszt mellett egy arborétum jellegû, kerítéssel körbevett területen pihenõpadoknál megebédeltünk. Ellenõrzõpont itt sem volt, kezdett egy jóhangulatú maszektúra feeling kialakulni.

Emberrel ezen a szakaszon egyáltalán nem találkoztunk, a túra résztvevõi közül is csak néhánnyal. Alsóperét egy nyiladékon hagytuk el és a szemközti gerincig gyakorlatilag meg sem álltunk. Menet közben érdekes töbörszerû mélyedésekkel találkoztunk. A gerincen átbukva jobbra tértünk és egy kellemes füves részen áthaladva Köves-kútnál találtuk magunkat, ahol is Sétálós a kínálkozó széles dózerút helyett inkább jó UKK-osként a jelzést követte és "mocsarat jártunk". További ereszkedéssel egy egykori kisvasút hídja mellett elhaladva immáron betonútra jutottunk. Érdekes állapotú erdészeti jármûvet sikerült Sétálósnak lencsevégre kapnia: elöl egy traktor, ami vontat egy Robur-féleséget, aminek hiányzott az elsõ két kereke.

A mûúton kacskaringózás sem volt teljesen unalmas, ugyanis zöld színben pompázó tavak látszódtak alattunk, szemben meg a havas hegyoldalak. Alig néhány perc múltán már Eplény hóágyúzott sípályáit fotózhattuk. A sícentrum mellett aztán jött a várva várt sípályamászás. Szerencsére sízõkkel nem találkoztunk, csak néhány szánkózóval, így nyugodtan maradhattunk magán a pályán. Az emelkedése nem rossz: ki is találtuk, hogy lehetne egy olyan Monoton Maraton túrát rendezni, hogy az egyes körökön az egyik sípályán kéne felmenni, a másikon pedig le.

A sípálya irányváltásánál kisebb tanakodás következett, ugyanis nem találtuk meg elsõre a tovább vezetõ jelzést. Gyorsan átbuktunk a gerincen, majd ereszkedtünk le Eplénynek. A játszótér felé mutató nyíl csábító ajánlat volt, de mi inkább maradtunk a kijelölt utunkon :-) Eplényben a falu lenti szélén, a 82-es büfében kaptunk bélyegzést a tulajdonostól, ám a beígért tea szolgáltatást fizetõs fogyasztásként tudtuk csak igénybe venni. Ezután az elég forgalmas 82-es út mentén batyogtunk tovább a vasútállomás felé, miközben Sétálós vasutas és túrás élményeivel szórakoztatott minket. Vonat most nem jött, így Sétálós vonatfotózása ezúttal elmaradt.

Innét már viszonylag jobb állapotú P jelzések mentén haladtunk, nyiladékokon hullámvasutazva. Nagyon szép és jóállapotú magasleseket sikerült lefotózni. Nem egyszer széles dózerutakat kereszteztünk, egy szûk és alig járt ösvényen. Egy helyen ismét tanakodnunk kellett, de az égtájak helyes betájolása segített. A Gyökeres-völgy le-fel mászása valahogy a Valkonya-Homokkomárom DDK szakaszra emlékeztetett. Jött még egy szinttartó széles sáros út, majd a következõ balkanyarnál beindult az emelkedés: szûk 3 km-en 320 m szint a Papod csúcsáig. Érzésre hasonlónak véltem, mint a Vadrózsa túrán Püspöki felõl a Nagy-Hársasra való felkapaszkodást. A növényzet is változott megint, mohos kövek tûntek fel, és bár izzadtunk, érezhetõen hûlt a levegõ. Többszöri útkeresztezés után a sokadik apróbb hupli egyben az utolsó is volt. A Papod bár a környék legmagasabb pontja, de a jelzõkövön és két farönkön kívül semmi sincs. Ez utóbbi azért kínálta magát, hogy megejtsük második kulináris pihenõnket. Ezúttal nem idõztünk sokat, kiizzadva az erõs szélben.

Innét már folyamatos lejtés következett (elhagyva a KDP-t), de azért továbbra is figyelnünk kellett a jelzéseket. Az elsõ irtásos szakaszról szép rálátásunk adódott dél felé, Gyulafirátót - Veszprém irányába. Némi ellentmondást véltünk felfedezni az aktuálisnak vélt térkép és a valóság között, de aztán kiderült, hogy csak rövid szakaszon van eltérés. Egy erõsen lejtõ széles úton semmi jelzést nem láttunk, azonban a térkép által mutatott, egyenesen tovább folytatódó nyiladékon párszáz méter múlva feltûnt egy P háromszög jelzés. Ez az irány gyakorlatilag a túra végéig megmaradt. Egyre kellemesebb ereszkedõvel jutottunk ki az erdõbõl, ismét szép magasleseket illetve furcsa alakú fenyõket mellõzve. A Rátóti-Nagy-mezõ elvileg katonai terület, hivatalosan erre jelzés sincs, már emiatt megérte eljönni, hiszen akármikor nem lehetne erre vetõdni.

A leírásnak megfelelõen a vasút kanyarját lõttük be. Sétálós mindenképp meg akarta nézni a Vasutas emlékmûvet, így azt vettük célba elõször. Menet közben épp a közelünkben haladt el egy tehervonat, ami ismét boldogságot varázsolt Sétálós arcára. Betonos és aszfaltos utakat követtünk. Volt olyan aszfaltút is, amit félig már a moha is beborított. Még az erdõszélt elérve telefonáltunk a fõrendezõnek, hogy jöjjön elénk autóval (!) Jutas szélére - a telefonos jelzésre õ kért meg minket még a rajtban. A rendezõi mikrobuszt megláttuk az Ejtõernyõs emlékmûnél. Az emlékmû megtekintése után a rendezõ visszavitt a mikrobusszal a városba: engem és Sétálóst a vasútállomásra, Istvánt pedig a buszhoz. Ilyen szolgáltatásban nem sok túrán részesül az ember. A nevezési lapként is szolgáló útleírásos papírt leadtuk, és a fõrendezõ megígérte, hogy rövidesen küldeni fogja postán a díjazást.

Ha úgy vesszük, ez semmilyen értelemben nem volt klasszikus teljesítménytúra. Az útvonalkövetést nem vették szigorúan, hiszen ellenõrzõpontokat nem telepítettek (Eplényt leszámítva). Bár aki erre a vidékre jön, talán pont azért teszi, hogy a hosszú ideig elzárt, és most is csak ritkán látogatott Öreg-Futóné - Papod vidékét megismerje.

Ismét élményekkel és ismeretekkel gazdagodva térhettem haza. A vonaton közvetlen közelemben valamilyen futóversenyen részt vett csapat utazott, akik nem nehezményezték, hogy átöltözöm. Olyannyira nem, hogy õk is követték példámat :-)

Egy apró megjegyzés: Mansfeld Péterrõl nem hallottam sokat, és az sem nyilvánvaló, hogy mennyiben kötõdik ehhez a vidékhez. Egy rövid ismertetõt szívesen vettem volna. (Annyit utánaolvastam, hogy Mansfeld Péter kivégzésének 50. évfordulójára esett az idei emléktúra)

Köszönet a túra rendezõinek az igen egyedi útvonalat, Sétálós bácsinak és Istvánnak pedig a társaságot!

Képek: http://kep.tar.hu/moiwa/50630078#2