Túrabeszámolók

Sajnos a borongós idő nem mutatta meg a táj valódi szépségét, de még így is nagyon tetszett ez a dimbes-dombos táj. Nem voltak túl sokan a túrán, így teljesen el tudtam merülni a vidék csendjében. Az ellenőrzőpontok kínálata várakozásokon felüli volt, a túra útvonaljelölése pedig egyszerűen hibátlan. Csak ajánlani tudom a túrát, érdemes megismerkedni általa a Csereháttal.

Beszámoló

MAGASHEGY 2015.

Az újjáéledõ Szanticska meglátogatása vagy a hajdani csereháti kéktúránk emlékei motiváltak abban, hogy programunkba vegyük a 2014. évi Magashegy teljesítménytúrát, már nem tudom. A túra után kellemes élményekkel, lelkes rendezõk megismerésével lettünk gazdagabbak. Voksainkkal ennek hangot adtunk a 2014. év Legjobb hazai teljesítménytúrája szavazásakor. A TTT éves közgyûlésén, a szokásos évértékelõn néhány  túratárssal meg is fogalmaztuk, hogy viszonylag gyorsan felért a csúcsra a Felsõvadászi Diáksport Egyesület, rászolgáltak az elismerõ címre. 

A beígért õszi monszunesõk ellenére nem is dilemmáztunk azon túrázzunk - e, ha igen melyik túrát válasszuk 09. 26-án. Lakóhelyünk és Felsõvadász közötti  cc.170 km-en hol esõben, hol szárazon autóztunk a rajthely felé. Miskolc után vékonyodtak a felhõk, száraz úton érkeztünk meg. A rendezõktõl - akik gondterhelten figyelték a radarképet - megtudtuk, hogy az elõzõ napokban sok volt az esõ, errõl  a közeli települések útjain látható több kilométernyi iszapos átfolyás is tanúskodott. Érkezésünk elõtt bõ órával már indulhattak az elsõ résztvevõk. Útvonalleírásunk átvételekor meglepõdtem alacsony rajtszámaink láttán, a nem éppen rózsás kilátások ellenére több résztvevõt vártam.

A meteorológiai ígéretek, várakozások gyorsan beigazolódtak. 15 - 20 percnyi gyaloglásunk után megnyíltak az ég csatornái, elõkerültek esõkabátjaink. A térség fölött elterülõ felhõzet jellege és nagy kiterjedése egyértelmûsítette, hogy néhány percnyi különbséggel minden túrarésztvevõ részese lett az égi áldásnak. Az elõzõ napokban az átlagostól jóval több lehullott esõtõl átázott föld több csapadékot felvenni, raktározni  már nem tudott, pillanatok alatt kisebb tavakká nõttek az útmenti pocsolyák, csermellyé híztak a keréknyomokban folyton folydogáló vízfolyások. Esõszünetünk jószerivel az ellenõrzõpontoknál, a templomok bejáratánál található elõtetõk alatt, vagy a templomokban volt. Sokadszor beigazolódni láttam, nem kell feltétlenül a Meteórákig utaznunk, ha szépen megmunkált oltárképeket akarunk látni. Külön köszönet, hogy erre is figyelnek a rendezõk ! Az elmúlt évben Szanticska környékén segítette a résztvevõk útbaigazítását - merre lesz kisebb a sár a Magashegy alatt - az a rendezõ, aki most Irota környékén segítette tájékozódásunkat, bíztatott bennünket a zuhogó esõben széles mosolyával. Túránk során a résztvevõk 70% - val találkoztunk, az ideálisnak nem mondható túraidõ ellenére elcsüggedt túrázót nem láttunk. Valószínûsíthetõ, hogy mindenki látta a meteorológiai elõrejelzést, felkészült az esõre, sárra, ezekbõl nem is volt hiány.

Többször megfogalmaztam már, hogy fõleg vidéki régiókban egyre több olyan nívós rendezéssel találkozhatunk, amelyek megérdemelnék a nagyobb érdeklõdést, a jóval több résztvevõt. Felsõvadász az alacsony részvétel és a rossz idõ ellenére ismét bizonyította felkészültségét. Nyilvánvaló, hogy az elõre is látható körülmények számlájára is írható a mindössze 36 fõ induló, teljesítõ. Közel ilyen létszámmmal volt a helyszíneken a rendezõi csapat. Népszerû, sok - sok éve kiérdemelt köztiszteletnek örvendõ rendezõvel beszélgettem néhány éve egy túrarendezése alkalmával, ahol és akkor mindössze 70 túrázó kereste fel a rajthelyet, járta végig a választható távok valamelyikét. Mint mondta, megtanulták már kezelni a részvételi bizonytalanságot. Minden esetben a maximumot próbálják magukból kihozni, akár 70, akár 370 indulójuk van. A jelek szerint Felsõvadászon sem gondolják ezt másként. Õk bíznak abban, hogy egyre gyorsabban és minél messzebbre elvisszük jó hírét túrarendezéseiknek, mi bízhatunk abban, hogy hosszú évekig túrázhatunk az általuk kijelölt útvonalakon, ismerkedhetünk meg szûkebb régiójukkal, szembesülhetünk családias vendégszeretetükkel. 

Gratulálunk minden résztvevõnek a kitartásért, teljesítésért, köszönet a Felsõvadászi Diáksport Egyesületnek és támogatóinak a kiemelkedõ rendezésésért.

 Sziasztok!

Pár képpel emlékezek eme,nagyon jó túrára!!!

https://www.youtube.com/watch?v=KLpS7Bg6mls

35 km

Jó kis túra volt. Ma, vasárnap reggel arra ébredtem, hogy gondolataim Cserehát lankáin járják ismét a túra útvonalát....

A szeptember végi jó idõ ígérete csábított bennünket túrázni. A Tarpa Trapp is esélyes volt, de most a dimbes-dombos Cserehátra esett választásunk. Az Ebesi Sportbarárok közül öten (köztük egyedül képviseltem a férfi nemet) indultunk szombaton hajnalban Felsõvadászra, az ottani Diáksport Egyesület rendezvényére. Négy asszonyka csacsogta, csivitelte végig a napot, "...mesélt ilyet, mesélt olyat, mesélt sok csodát...". A rajtnak-célnak helyet adó szép iskolából a indulást megelõzõ formaságokat gyorsan letudva egy kicsit borongós idõben vágtunk neki a 35 km-es távnak, melyet sikerült kb. 5 km-vel meghosszabbítanunk,  de mindent sorjában. 

Elindultunk az iskolából Nyésta felé. A rendezõk által felfestett pink jelzések sokat segítettek az OKT ill. piros jelzés követésében, melyek bizony nem mindig voltak jól észlelhetõk. Nyésta Római kat. templomnál debreceni túrázók (futók) szaladtak el mellettünk (rossz irányba, de hamar korrigálták a hibát), majd Abaújszolnokon frissítõvel vártak bennünket a rendezõk. A következõ állomáshely,  Szanticska kis község,  rendezettsége, hangulata megfogott bennünket. Az ellenõrzõponton pótoltuk az addig elvesztett energiát, majd folytattuk utunkat..... a 15 km-es táv kiírása szerint. Közel egy kilométert haladtunk, mikor kocsival utolért bennünket az ellenõrzõpontnál megismert kedves hölgy és felvilágosított az általunk választott táv helyes útirányáról. Itt is szeretném megköszönni neki fáradozását ill. a lányoktól elnézést kérek, hogy a rendezõk által biztosított részletes túraleírás és térkép ellenére ráhúztunk egy kicsit. A Magashegyi kilátó már gond nélkül lett meg. Állaga elhanyagolt, felirat figyelmeztet  használatának életveszélyes voltára. Talán lesz gazdája, aki méltóképpen gondozza, hogy a táj szépségét tetejérõrõl is megcsodálhassa az erre járó kiránduló. Tovább haladunk Gagyapátiba, ahol megint frissíthettünk. Gagyvendégin áthaladva érkeztünk be Gagybátorba, a református egyház gyülekezeti termébe felállított ellenõrzõ ponthoz. Itt nagyon finom házi süteményeket ehettünk, de sajnos zsíros és lekváros kenyér már nem volt. Volt izotópiás ital is, melytõl az ígéret ellenére sötétben nem fénylettünk neonfényben, pedig majdnem szükség lett rá. Az ep. kedves férfiemberével még pár szót váltottunk a szanticskai üdülési lehetõségekrõl, majd Irota felé vettük az irányt. A helyes irány követését itt is a felfestett jelzések, nyilak tették lehetõvé, melyet a sárga szallagok jól egészítettek ki. Irotán már a túra 29. kilométerében voltunk, így jól esett az itteni ellenõrzõ ponton kapott házi bukta és kakóscsiga. A túra utolsó szakaszát felfrissülve kezdtük meg, haladtunk OKT-n ill. a jól megszokott felfestéseket követve, majd "árulás" történt. OKT jobbra fordult, az általunk megszokott színû (legalább is általuk olyannak vélt, egy fa törzsére jól láthatóan felfestett)  nyíl balra mutatott. A túraleírás is felhívta a figyelmet, hogy le kell majd válni a kék jelzésrõl, így mi elérkezttnek láttuk az idõt ennek gyakorlati végrehajtására. Persze egy idõ után feltünt a "pink pöttyök" hiánya, majd felismertünk, hogy olyan helyre jutottunk, ahol már egyszer voltunk. Utólag már tudjuk, hogy a térképen Cigány-hegynek jelzett hely közelében tévelyedtünk el. Eltévedésünk felismerve visszamentünk az utolsó általunk helyesnek vélt jelzésig, majd telefonos segítségkérést követõen haladtunk tovább az OKT vonalán. A rendezõk aggódó hivásaira egyre nyugodtabban tudtuk mondani, hogy a helyes irányt követjük, hiszen meglett a helyes elágazás, majd az erdõbõl kiérve megpillantottuk utunk végpontját. A 10 órás szintidõt teljesen kihasználva sötétedéskor értünk vissza az iskolához, ahol pár szóval megbeszéltük a történteket a rendezõkkel, majd átvettük a teljesítést igazoló oklevelet és kitûzõt. Külön jól esett, hogy a babgulyánál gondoltak ránk, így egy-egy tányér még jutott nekünk, tekergõknek is.

Összefoglalva: nagyon jól szervezett  túra, jó leírás, szines térkép, jól követhetõ jelzések, bõséges ellátás. Cserehát nagyon szép, ne hagyjátok ki!

Kiírás szerinti táv: 44,3 km, szint 810 m

Sokesélyes volt a mostani hétvégém. Azt tudtam, hogy valahova fogok menni túrázni, de 4-5 rendezvény is benne volt a pakliban. Utólag visszagondolva azt hiszem, hogy nagyon jó döntést hoztam. Plecs hívta fel a figyelmemet erre a rendezvényre, pontosabban megírta, hogy õ és Buba erre fog menni, egyben felajánlották a fuvart. A jóbarátok hívó szavának nem tudtam ellenállni.

Annak ellenére, hogy Csemõ egyáltalán nincs közel Felsõvadászhoz, már 7 után pár perccel meg is érkeztünk a rajtnak helyet adó Rákóczi kastélyhoz. A nálunk frissebb túratársak már el is indultak ezen a szép õszi napon.

Befizettük a jelképes nevezési díjat, megkaptuk a minden apró részletet tartalmazó itinerünket, térképvázlatot és már indultunk is. A rendezõi intelem ellenére (hogy biztosan meglegyen a kiírásban szereplõ táv) elõször rossz irányban indultunk el nagy elánnal, de aztán sikerült korrigálnunk.

Szép dimbes-dombos tájakon élveztük a gyaloglást, gyönyörködve a felkelõ nap sugaraiban, a szépen megmûvelt mezõk látványában. Nem véletlenül hívják ám ezt a vidéket Cserehátnak. Hamarosan szép cseres erdõkben koptattuk bakancsunk talpát. A lankás emelkedõk pont nekem valóak voltak, mert elég volt hozzá, hogy megdolgoztassam rozsdás izmaimat, de nem volt annyira meredek, hogy megakadályozzanak bennünket abban, hogy végig csacsogjuk az utat. Senkit nem zavartunk vele. A túratársaknak nem tapostuk le a sarkát, s õk sem a miénket.

Az útleírást gyakorlatilag nem is kellett elõvenni csak az ellenõrzõpontokon, mert a túra egyedi felfestését követve nem lehetett eltéveszteni. Kellõ sûrûséggel, a kényesebb helyeken besûrítve, szalagokkal megerõsítve hívogatott a megfelelõ útirány.

Az elsõ ellenõrzõpont a gadnai görög katolikus templom elõtt volt. A szervezõknek volt gondjuk rá, hogy a túrázók a templomot belülrõl is megtekinthessék. Mi éltünk is a lehetõséggel, mint ahogy késõbb sem szalasztottuk el a kínálkozó alkalmakat. A ponton két hatalmas ládányi friss almát kínáltak. Az egyikben édes, a másikban savanykás almák sorakoztak, kinek-kinek ízlése szerint.

Elköszöntük az igen kedves pontõröktõl, s folytattuk az utunk immár Irota felé. A táj hasonló volt, mint eddig. Legelõ tehenek, szántók és cseres, kocsánytalan tölgyes erdõk között haladtunk. Hamar beértünk Irotára, ahol egy magánháznál volt az ellenõrzõpont. Na de ilyet! Beinvitáltak a szobába, ahol terülj-terülj asztal várta a túrázókat. Az asztal roskadozott a friss sajtos stangli, alma, a csokoládé, szõlõcukor, tea, szörp, szódavíz alatt. Na és a legnagyobb szám! Házi somlekváros piskóta. Hmmm… Ez igen. Nagyon finom volt. Tisztelettel elköszöntünk vendéglátóinktól és a jellegzetes tetejû csereháti házak közül kiballagtunk a településrõl, tekintettel, hogy a következõ úti célunk Gagybátor volt. Itt a református gyülekezeti termét kellett keresni, mely egyáltalán nem volt nagy kihívás, mert közvetlenül a templom mellett helyezkedett el. Itt aztán még rátettek egy lapáttal, mert az elõzõ helyen kínáltakon túl itt már kétféle házi sütemény közül is választhattunk, s ez így ment minden ellenõrzõponton. Mindenütt olyan kedvesen kínáltak bennünket, annyira látszott a jó szándék, hogy nem tudtunk ellenállni. A pontõrök annyira kedvesek voltak, mintha évtizedek óta ismernénk egymást.

Szanticska volt a következõ állomás, persze elõtte még meg kellett „mászni” a túra névadóját, a Magashegyet. Az ellenõrzõkód felírása után beereszkedtünk Szanticskára, az ország legkisebb településére, mely gyakorlatilag egy élõ skanzen. A magánházaknál a régi mesterségek eszközei voltak kiállítva, melyet szintén meg lehetett nézni. Szanticska után Nyésta volt a következõ célpontunk. A római katolikus templom lépcsõjén fogadtak a pontõrök. Már meg sem lepõdtünk, hogy frissen sült házi kakaós csiga, szódavíz és alma náluk is korlátlan mennyiségben állt a túrázók rendelkezésére. Kicsit elbeszélgettünk a pontõrökkel, majd sietõs léptekkel Selyeb felé vettük az irányt. Talán itt volt egy kicsit kevésbé változatos a táj, viszont nagyon jól lehetett haladni a legelõ szélén futó gyalogúton. Itt már elég magasan járt a nap, ezért itt kicsit bele is húztunk. Útközben egy hatalmas gulyát hajtottak el mellettünk, mely tulajdonképpen az egyetlen látnivaló volt ezen a szakaszon.

Azt mondanom sem kellett, hogy Selyeben is kinyitott a kedvünkért a görög katolikus templom, melynek táblaképei különleges élményt jelentettek számunkra. A pontõr lányok minden finomsággal elhalmoztak. A kerti csapnál megmosdottam, amitõl egy pillanat alatt felfrissültem és már alig vártam, hogy az utolsó 10 km-nek neki kezdhessünk. Kevesebb, mint 3 km-re volt a következõ település, Kupa. Gyakorlatilag egy löszdombra fel kellett mászni és a túloldalon leereszkedni. A domb tetején aztán utolértem egy csapat kerékpáros túrázót, akik leültek gyönyörködni a kilátásban. Naná, hogy nem mulasztottam el velük a viccelõdést. Vették a lapot majd a kerékpárjukat és csak úgy porzott utánuk az út. Kupán kivételesen nem a templomnál, hanem a Mezõgazdasági Múzeum épületénél volt az ellenõrzõpont. Pecsételés után nem sajnáltuk az idõt és végigjártuk a Múzeum minden termét. A tárlaton bemutatták a régi paraszti élet munka eszközeit, a hétköznapi élet tárgyait. Igazán nagy dobás volt ez a rendezõk részérõl, szintúgy az a legalább félkilós ropogós alma, amit a pontõr kislány a kezembe nyomott induláskor. Nem is tudtam megenni csak hazafelé a vonaton.

Az utolsó kilométereken már nem igazán bántuk, hogy közeledik a cél. Azt hiszem elfáradtunk egy kicsit. Visszaérve a Rákóczi Kastélyba átvettük oklevelünket, s a számtalan kitûzõ közül mindenki kiválaszthatta a számára legszimpatikusabbat.

Nehogy azt gondoljátok, hogy ezzel a túrának vége van. A rendezõk az egész napot Rákóczi fejedelem kastélyában, stílszerûen fejedelmi gulyáslevessel koronázták meg. Õszintén megmondom ilyen kiszolgálásra nem számítottam, persze nem is vártam el. A rendezõk mindent kihoztak ebbõl a tájból, amit lehetett. A szép tájak és kilátások, az érdekes kulturális betétprogramok és a kulináris élvezetek magasiskolája volt ez a túra, melyek a legjobbak közé emelték az én szememben ezt a rendezést. Ha nekem nem hiszel nézd meg Plecs túratárs képes beszámolóját a http://www.plecs.hu honlapon.

Ajánlom ezt a túrát mindenkinek, aki szeretné megismerni hazánk e kevésbé járt részének számos gyöngyszemét. Hálás köszönetünk a rendezõknek, hogy itt lehettünk.