Túrabeszámolók


Börzsönyi Kék túramozgalom vándortúra/nyílt nyitótúra (BTHE)

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2008 2012 2014 2015 2017
 Túra éve: 2015
MarkerTúra éve: 20152015.07.12 17:04:15
megnéz Marker összes beszámolója

 Börzsönyi Kék 65


"Június utolsó hétvégéjéhez érve Magyarország É-i részére vetült figyelmünk, ugyanis egy nagyszerûnek ígérkezõ teljesítménytúra keretein belül lehetõségünk nyílt kékre színezni a Börzsöny vadregényes vonulatait. Célunk a Diósjenõ és Szob között húzódó kék szerpentin, mintegy 66 km-es útvonalának teljesítése egyhuzamban, mely elõzetesen remek kihívással kecsegtetett...."


A teljes túrabeszámoló képekkel az alábbi linken érhetõ el: itin3r.blogspot.hu/2015/07/borzsonyi-kek-65.html

 
 
stabatTúra éve: 20152015.07.05 19:16:59
megnéz stabat összes beszámolója

Pénteken némi kerékpározással dobtam fel a napomat (180 km az Alföldön), utána még eldolgozgattam éjfélig, a munkahelyemen aludtam (4 órát) és már indult is a vonat Diósjenõre. A járat népszerûsége hirtelen megugrott június 27-én, jó páran igyekeztek a Börzsönyi Kék startjához.


Egyikük fekete pólóban szaladt a vasútállomástól a rajtig. Nem tréfadolog ez a túra. Egy másik kérdezi társait indulás után: Akkor melyik jelzésen kell menni? Két hölgyet útbaigazítok a rajtba, már a kéken jártak. És ez még csak a rajt volt. Apropó, a Börzsönybõl elmaradhatatlan túrázók: Tomi, Zoli, Lajos, Zsolti és Hédi éppen indulnak, miközben én a rajthoz baktatok. Kell ennél több? Gyorsan felzárkózom hozzájuk, elkezdõdik/folytatódik Tomi és Zoli élménybeszámolója, fõleg a Kazinczyról, de megvolt nekik a Mátra 115-öt és a Turul 130 is. Prímán felkészültek a börzsönyi kékre. Közben kiderül, hogy Hédi eddigi leghosszabb távján van, mellesleg én is. Megbújunk a nagyok árnyékában.


Az indulástól számított egy óra múlva konstatálom, hogy az elsõ ellenõrzõpontig, a Kámori-völgyig 4,1 km van/volt. Ezt a nagy beszélgetésben nem vettük észre, vissza azért nem fordultunk. Pénzásásnál nemcsak a következõ pont, hanem a szúnyogok is vártak, õtõlük nem pecsétet és szõlõcukrot kaptunk, csak a vérünket szívták. Eddig csak hírbõl hallottam, hogy milyen jól néz ki a Szondi kulcsosház, most láthattam is. A többiektõl kicsit elszakadva innentõl gyakorlatilag végig Tomival és Zolival folytattam utamat. A 200 km-es teljesítõ pólóra többször visszatért a beszélgetés, pl.: melyik piacon vetted, mennyibe került a póló; lassan arra is rájöttem, hogy a rajt felé futó fekete pólós alak éppen Tomi volt, akire a többiek rátelefonáltak, hogy hol van ilyen sokáig (a vonaton volt különben).


Közben fogytak a kilométerek, Sárkány-törésnél már a pontot is észrevettük. Kõkapu után megint olyan szakasz következett, amin még nem jártam, ennek ellenére nehezemre esett a tájjal foglalkozni. Viszont a szél, az illatok, a jó idõ magukkal ragadtak, a legsötétebb mélyponton is arra kellett jussak, hogy csak örvendezni lehet okom, hogy éppen most itt lehetek. De ez még egy kicsit arrébb volt.


Bernecén kellõen felfrissültünk, különösen jó volt a zsíros kenyér hagymával, paprikával, almával és egyebekkel. Zoli már sörért kiáltott, Kemencéig várnia kellett. Közben Zsoltiék is utolértek. Az aszfalt kicsit kedvemet szegte, Lajos minden autóst számon kért, nem igaz, hogy nem látják, hogy itt gyalogolunk. Még a csodaszép Fekete-völgy sem derített fel, pedig elég változatos a patakon való ugrálással, a levegõben lógó vasúti sínnel, valahogy a sík terep nem fekszik. Zoli Hamuháznál hangot is adott nemtetszésének, talán más okok miatt, de együtt éreztem vele. A német úton, ami a börzsönyi kék egyik legszebb része, ahogy a patak fölé emelkedünk, minden bajom elszállt, persze nem örökre. Pár csepp esõ Zolit tovább hergelte (amúgy Bányapusztánál szinte mindig esik az esõ), de végül nem kellett beváltania fenyegetését, hogy futni kezd, ha esik (nem gurult el a gyógyszer).


Ismételten úton mentünk, megint elvesztettem az egyensúlyt, kicsit le is maradtam. Nagybörzsönyben újfent felfrissülhettünk, de már elõre féltem az újabb aszfalttól, aztán teljesen másként alakult. A legjobb rész lett a Farkas-völgy, csak annyi kellett hozzá, hogy Nagybörzsönyben lemaradjak bizonyos dolog intézése miatt és utána futva próbáljak visszakapaszkodni, ez sikerült is még a mûútról való letérés elõtt. Aztán a Koppány-nyereg felé vettük az utat, ahol nyomtam, ahogy a csövön kifért, Zoli lelkendezett, kellemesnek találta a tempót az izzadság ellenére, Tominak kevésbé tetszett, a végén már engem is a hányás kerülgetett, de az iramból nem lehetett visszavenni. Ezzel el is lõttem a puskaporom, a Széles-hegy már nem ment így, ott visszakínáltak társaim. A végén igencsak ingadozóra váltottam, egy-egy rövid szakaszon jobban ment a gyaloglás, de inkább lemaradoztam, és futással kompenzáltam. Minden tiszteletem Tomié és Zolié, akik elnyûhetetlenül, tempót tartva, meg nem inogva haladtak elõre. A végén arra is rájöttem, hogy az õ tempójukban gyalogolni sokkal nagyobb kihívás, mint gyorsabban futni náluk.


Utoljára a szépséges Sukola-keresztnél matricáztunk. (Hol is van a kereszt? Hát ott, a hátad mögött.) Szobon a templom elõtt Bogányi Gergely, világhírû zongoramûvész beszélgetett, aztán jött a pap is, ráköszöntem. Végül egy gyerek tépkedte a szalagokat, mikor rászóltunk, már megvolt a válasza: õ kezdte. Utálom a hárítást (fõleg mikor én csinálom), az Édenkert óta ez megy. A gulyás is az édent idézte. Az idõ valamivel több 11 óránál, az eddigi leghosszabb túrán a legjobb átlag, nem panaszkodhatom. A kihagyott matricát is elnézték (nektek úgyse hisszük el). Egymást a célban ezzel bíztattuk: Gratulálok, jó nagy hülye vagy. Köszi.


 
 
 Túra éve: 2014
kulcsTúra éve: 20142015.07.16 06:26:33
megnéz kulcs összes beszámolója

Börzsönyi kék


Elõnyök:

- nagyon szép táj, sok látnivalóval

- alapos, szépen kivitelezett itiner

- jó ellátás


Hátrányok:

- az útvonal értelemszerûen a névadó helyi kék úton halad, így nem érinti a Magas-Börzsönyt, a nagyobb hegyeket egész nap alulról csodálja a túrázó

- több szakaszon lapos, monoton, aszfaltozott átkötések vannak a tájak között

 

 
 
 Túra éve: 2008
moiwaTúra éve: 20082008.07.21 21:52:59
megnéz moiwa összes beszámolója
Börzsönyi kék túramozgalom nyílt nyitótúrája (BTHE)

Amikor elõször megláttam a TTT oldalán a nyílt nyitótúra kiírását, egybõl éreztem, hogy nekem ott a helyem. Különösen, hogy csak egyszeri rendezésrõl van szó. A program valami egészen mást kínált, mint úgy általában a teljesítménytúrák, érezni lehetett, hogy itt sok-sok extra élménnyel is gazdagodni fogunk! És nem is kellett csalódnom.

Látszatra elég korainak tûnt a nevezési határidõ a rendezvényhez képest, de a túra során azért megbizonyosodtam arról, hogy csomó szervezéstechnikai dologhoz bizony szükséges volt az a néhány hét, hogy olyan színvonalas legyen a lebonyolítás, amiben valójában részünk is volt.

OT Csabától jött a rendezvény elõtt majd három héttel egy email, melyben megküldte a részletes programot, szinte óránkénti bontásban.
Felvirradt a nagy nap, és reggel elindultam Diósjenõ felé. Azért csak felé, mert elõbb még felkerestem a nógrádi várat, ami még hiányzott nekem a Börzsönyi várak túramozgalomból. 1 óra alatt kényelmesen megjártam oda-vissza, fent a várban nézelõdtem, fotózgattam és egy kicsit nosztalgiázgatni próbáltam, mert sehogy sem akart elõjönni az a kép, amit még majd 20 éve láttam innét. Hiányzott a meredek keskeny ösvény, a düledezõ várfal. Helyette rendbehozott vár képe fogadott, amit kellemesen emelkedõ széles kövesúttal lehet most már megközelíteni.

A következõ vonattal mentem át Diósjenõre, ahol már zajlott a regisztráció. Az érkezõket az egyenpólós rendezõség várta és a részvevõket a regisztrációs asztalhoz irányította. Itt megkaptuk a névreszóló "induló csomagot", benne a névre szóló (!) igazolófüzetet színes-képes leírással, a közepén térképpel, a túra karszalagját (amit érdemes volt viselni a két nap alatt, jelezte ugye hogy a rendezvényen veszünk részt), és névreszóló bilétát a szállításra "ítélt" csomagokhoz, amely bilétán szerepelt az is, hogy melyik faházban lesz a szállásunk. A csomagban megtaláltuk még az elõzetesen megadott méretben legyártott egyedi emlékpólót is. Volt aki egybõl felavatta, nekem megy inkább a vitrinbe.

Diósjenõn a polgármester köszöntött bennünket, volt egy rövid népviselet-bemutató is, kaptunk némi pogácsát és ásványvizet, aztán nekiindult a menet. Eleinte ténylegesen együtt haladt a mezõny, de a bozótos, pocsolyás szakaszokon összetorlódtunk, emiatt a késõbbiekben inkább szétosztályozódtunk. A csapat legelején és legvégén is rendezõ ment. Tompa-harasztnál találkoztunk elõször a korábban felfestett, de a BTHE túramozgalmával semmi kapcsolatban nem levõ "Börzsönyi kéktúrás" kóddal, ami kinézetében hasonlít a Börzsönyi váras kódokhoz, csak a pöttyök kék színnel lettek berajzolva. Még a rendezõség sem tudta megmondani, vajon ki festhette fel ezeket a kódokat, illetve ki tart fent egy alternatív BKT mozgalmat.

Kint a terepen több helyen 3x3-as táblán elhelyezett kódot kellett felírni (hasonlóan a Börzsönyi váras mozgalomhoz), azonban itt nem csupán az alakzat helye volt fontos, hanem a formája is (kör, négyzet avagy háromszög). A kódok egyrészt fákra is fel vannak festve, de legtöbb esetben egy póznára erõsített fatáblára is ki van helyezve. Remélem, ezek a póznák hosszúéletûek lesznek és nem találják meg barbár kezek egyhamar!

A Kámori-völgynél írtuk fel az elsõ kódot, és ott tartottunk össznépi bevárást és némi pihenõt. A jelzéseket az útvonal teljes hosszában felújította a BTHE, a régi jelek leszürkítésre kerültek. Némi emelkedéssel értük el a dózerutat, elhaladtunk a most már részben romos Szondi kulcsosház mellett, és rövidesen már a Pénzásásnál találtuk magunkat. Itt a rendezõség finom barackkal kedveskedett. A Teleki túráról (igaz hogy visszafelé) jól ismert átkötõ szakaszon közelítettük meg Drégelyvárat. A kód a jelzéselágazásnál van elhelyezve.

Újabb rövid pihenõ következett, mert a tervezettnél hamarabb érkeztünk meg a vár alá. Felsétáltunk a vár alatti pados pihenõhöz, ahol már egy hosszabb szusszanás várt a csapatra, tudniilik az éppen aznap zajló Szondi várjátékok keretében a Drégelyvár Alapítvány elnöke több más csoportnak is elõadást tartott, és megvártuk, hogy a mi számunkra is rendelkezésre tudjon állni. Lent a pihenõpadoknál teljes véletlenségbõl felnéztem egy fára, ahol megláttam a többször már hiába keresett drégelyvári várkódot. Ennek örömére gyorsan fel is írtam a pöttykombinációt. Güszi és OT Laci közben eszmét cseréltek az Encián mozgalomról és ennek keretében szóba került az itt elhelyezett Enciános betû is, amit bizony csak nagy nehezen lehet észrevenni. Güszi elmesélte, hogy ezért a fránya betûért már hányszor tért vissza Drégelyvárhoz és sosem találta meg.

A rendezõség jelzésére felsétált a csapat a várhoz, némelyek a várfalon, mi inkább a sötét kapun keresztül. Fent már várt minket az Alapítvány elnöke, aki röviden ismertette a vár történetét, beleszõve Arany János balladáját is, és annak valóságtartalmát (ami majdnem 100% különben). Ezután összefoglalta az Alapítvány tevékenységét, jelenlegi helyzetét, céljait. Kiemelte, hogy a vár egy emlékhely, ahova emlékezni járnak fel az emberek, emiatt nem lesz soha visszaállítva a vár teljes egészében. A várból egyébként a "szokásos" pompázatos kilátás fogadott a Naszálytól Szandaváron át a Tepke és Muzsla gerinceken át a Karancsig bezárólag. Szlovákia felé is megkapó látványban volt részünk. Az elõadás után a Szondi várjátékokból kaptunk némi ízelítõt, amit a vár északi oldalán tartottak. Elõbb bajvívás volt terítéken, majd utána a hastáncos lányok következtek. Mivel utóbbi program már részben a hivatalos indulásra esett, jónéhányan inkább túlóráztak, hogy le ne maradjanak a tánc végérõl :D

A csapat itt már több jól körülhatárolható egységre esett szét, természetesen köztes bélyegzõhelyeken újra teljes létszámban voltunk jelen. Az északi gerincet már nagyon régen jártam és csak emlékfoszlányok maradtak meg egy küzdelmesebb Szondi túráról. Jó volt most ezt a részt nyitott szemmel kényelmes tempóban végigjárni. Nyár lévén igen dús lett az aljnövényzet és bizony mocorkás szakaszokban illetve reumakezelésben (csalán) is volt részünk. Kisebb hullámvasutazással értünk fel a Kõkapuhoz, majd utána szinttartó úton füves, helyenként pocsolyás, nyílt szakaszokon haladtunk, közben dél felé élvezhettük a Magas-Börzsöny felé a kilátást. Jelenc-hegyet elérve újabb várkód került fel "jól megérdemelt helyére".

Innét egy gyorslábú csapattal haladtam tovább, nevezetesen OT Gyulával, fiával és OT Tiborral. Elkezdtünk beszélgetni, amibe igencsak belefeledkeztünk, és részben köszönhetõ a kiváló jelzéseknek, a könnyû terepnek, nagy tempóval haladtunk és elmasíroztunk a soron következõ kód mellett, a Csitári-keresztnél. Akkor kezdett gyanús lenni a dolog, mikor már egyértelmûen lejtett az út az erdõben. Térkép alapján beazonosítottuk, merre is vagyunk, visszamenni a kódért már nem nagyon volt kedvünk. Ennyibõl szerencsés, hogy egy nagyobb csapat részesei vagyunk, lent a faluban már meg tudtuk kérdezni a többieket a kód felõl.

Az erdõt mielõtt elhagytuk, szép kilátás tárult Bernecebarátira, az erõdtemplomra. Nagyon hamar voltunk idõben, ezért szépen komótosan haladtunk a faluban az etetõhely felé. A rendezõség igyekezett meggyõzni minket hogy még nagyon hamar vagyunk és "menjünk vissza a csapathoz", de mi inkább letettük a zsákjainkat. A lépcsõsoron felnyargaltam a templomhoz az újabb várkódért. Az etetõpont nagyon kitett magáért: zsíros / margarinos kenyerek paprikával, paradicsommal, hagymával, kovászos uborkával és savanyú káposztával. Bár messze nem volt ttúra jellegû megterhelés, mégis jólesett a szolgáltatás. Vízkészleteinket a közeli nyomóskútból egészíthettük ki.

Megvártuk, míg a teljes csapat megérkezik, majd kisvártatva megjött Bernecebaráti polgármestere is, aki egy rövid beszédet tartott és ecsetelte a falu helyzetét és kilátásait. Tanulságos volt hallani a jelenlegi problémákról. Kemencéig már nem volt sok vissza, cikk-cakkozva haladtunk míg egy réten átsétálva gyakorlatilag Kemence szélén találtuk magunkat. A falu végiggyaloglása közben elhaladtunk sörözõk, éttermek és cukrászdák mellett. Utóbbinál bizonyos emberek "kényszerszünetet tartottak". Majdnem a Börzsönyi fõalapponthoz mentünk (régi Börzsöny éjszakais nosztalgia...), jobbkézfelõl elõbb a strand majd utána már a kemping következett. Itt megkaptuk az aznapi utolsó bélyegzést, elfoglaltuk a faházunkat és azonnal mentünk ki a szomszédos strandra (a belépõdíj benne volt a nevezési díjban!). Nem tudtunk sokat maradni bent a vízben mert elég hidegre volt állítva. Alkalmi túratársaimmal és szobatársaimmal egy sör mellett elemeztük ki a világ történéseit.

Strandolás után siettünk át a panzióba, ahol kétfogásos meleg vacsora várt, valamint Harrach Péter, a kistérség országgyûlési képviselõjének köszöntõje. A vacsora után még maradtunk egy kicsit beszélgetni, de idõvel udvariasan közölték, hogy zárnának. Töksötétben, lámpa nélkül bandukoltunk vissza a szállásra. Kellemes forróvizes tusolás után alvás következett.

Másnap reggel szemerkélõ esõre ébredtünk, de szerencsére ez csak az ijesztegtés volt. A csomagok leadása után megjelent az elõzõ nap már beharangozott kürtõs kalácsos bácsi, aki mindenféle ízû portékáját kínálgatta. Sokan nem tudtak ellenállni a kísértésnek. Én inkább a ránk váró reggelire tartalékoltam. Reggeli gyanánt bõséges ellátás várt: korlátlan tea illetve kenyér formájában, felvágottal. Ezután jött a program egyik fénypontja, a kisvasutazás. Közvetlenül a panzió elõtt állt meg és ott szálltunk fel rá. Nem is fértünk fel egyetlen járatra, ezért egymás után két szerelvényt is indítottak. Szó szerint múzeumi darab volt a kisvasút mozdonya is, de a kocsijai is. Ezen kívül eléggé rázott is, de nagy élmény volt az utazás maga. A VILATI üdülõ közeléig, a Pityur-rétjéig vitt a vonat (azaz majdnem odáig), onnét gyalog folytattuk. Hamuház felé még sosem jártam VILATI felõl a kéken, érdekes volt a sok patakátkelés. Egyik túratársunk kutyája fel-alá rohangált, ez is színfoltja volt a két napnak. A kisvasút egykoron Hamuházig (vagy talán még feljebb is) közlekedett, a régi sínek még megvannak, a patak hajmeresztõ módon kimosta helyenként a sínek alól a pályát, különös látványt nyújtottak a "levegõben lógó sínek".

Hamuházon OT Csaba személyesen adta át minden áthaladónak a ragacsot, ami jól megérdemelt helyére került ezután a füzetben. Kis pihenést követõen innét a Börzsöny éjszakaiból ismerõs emelkedõ következett az Aklok-rétjéhez, és valahogy sokkal kellemesebben is esett ;-) Fent a már sokszor érintett jelzéselágazásnál a létra mellett átbújva jött a keskeny csúszós ösvény Bányapusztára. Többek kétkedve fogadták, hogy ez lenne a helyes irány, de a jelzéseket megpillantva megnyugodtak a kedélyek. Bányapusztán ismét ragacsot kaptunk és nagyjából innét lett intenzívebb a böglyök jelenléte is. OT Csabától megkaptuk az engedélyt, hogy elõremehessünk, aztán majd Nagybörzsönyben úgyis találkozunk. Katalin-forrásnál leteszteltük a felhozatalt, majd a kellemesen lejtõ széles úton a Mûanyag SC-s sporttárssal folytattunk hasznos eszmecserét.

Nagybörzsönyt elérve elõbb betértünk a vízimalomhoz, többen itt házi lekvárokat és szörpöket vettek. A faluban a fõtéren volt újabb zsírosdeszkás etetés, de nagyon idõ elõtt érkeztünk, így számunkra szieszta következett. Elõbb persze egy kis sörözés az újdonsült ismerõsökkel :-) Kellemes ejtõzésre is lehetõség nyílt, a csapat jobban haladt, mint ahogy a "nagykönyvben" megtervezték a rendezõk. Innét már tiszta Julianus-nosztalgia következhetett, egészen a célig. A Koppány-nyeregig az emelkedés nem volt olyan tragikus, jól jött a tereprutin a megfelelõ erõbeosztáshoz. Mikor elõször jártam erre az útvonalmódosulás után, nem akartam elhinni, hogy ilyen hosszú a mûutas szakasz. Nem is baj a hosszú mûút, mert utána a velõs és meredek emelkedõ erõs kontrasztot ad. A széles szekérútról való letérés után, a völgyön átmászva keskeny és kacskaringós ösvény veszi kezdetét, amely egyre jobban körvonalazhatóan tart felfelé, eleinte kerítés mellett. Talán ez a szakasz "szedte szét" leginkább a csapatot. Koppány-nyeregnél a kód felírása után hosszú pihenõ várt ránk, mire felérkezett az utolsó ember is. Többen megmászták a két Koppányt eközben.

Ahogy elérkezett du. 2 óra, megkaptuk a jelet az indulásra. A létramászás után a meredek lejtõ (a szép virágok látványa mellett) leginkább a sûrû mocorkásról marad emlékezetes. Többen emlegették, hogy "nem mindig jó elöl menni" :-) Mivel a következõ közös bevárás a nosztrai mûútnál volt, eldöntöttük Tiborral, hogy mindenképpen fel fogunk mászni a Nagy-Gallára. Szégyen és gyalázat, de a több Julianus-túrám ellenére még sosem voltam fent a csúcson, pedig csak néhány száz méterre van a kéktõl. Tempósan haladtunk, hogy odafent kényelmesen elidõzhessünk és végül ne miránk várjon majd a csapat. A térkép alapján sejthetõ volt, mi vár majd ránk. Nagyjából egy tanúhegy-meredekségû mászást abszolváltunk. A panoráma, ami elénk tárult, minden képzeletet felülmúlt. Szinte érinthetõ közelségben a Burda északi hegysora, ami miatt Esztergom közvetlenül nem is látszik ide. Hátul a Nagy-Gete, kicsit jobbra-mögötte a Gerecse a TV toronnyal. Délkelet felé a Hegyes-tetõ, mögötte a Visegrádi-hegység vonulatai. Közelebb a Zuvár meredek tömbje, illetve a félig lebányászott Csáki-hegy. Élesen kivehetõ volt a nosztrai fegyház is. A Naszály ismét szokatlan oldaláról mutatta magát. A Kopasz-hegyet sem láttam még errõl az oldalról.

Gatyaféken ereszkedtünk le a jelzéselágazáshoz (egy újabb kódot kellett itt felírjunk). A kellemes lejtõn jól esik a haladás. Közben balról elénk tárul a Só-hegy, a hegytetõ rétjével. A Misa-réti völgy elõtt jön az ominózus rövid mászás az egykori kisvasút nyomvonalához. Elõször úgy gondoltuk, felmászunk a Zuvárra is. A BTHE-sek két nyomvonalon is felfestettek KL jelzést a csúcsig nagyjából 1 hónapja, itt lett volna az alkalom a letesztelésre. Mivel a várkódom megvolt, különösebb motivációt most nem éreztem erre az újabb kitérõre, ezért inkább kimaradt. A trükkös letérést a széles szekérútról nagyon jól ki volt jelezve. Még a réten várt minket OT István a müzliszelettel és ásványvízzel.

A csapatból többen már eléggé fáradtnak tûntek. Csabáék végül úgy döntöttek, hogy innét ki-ki a saját tempójában mehet egészen Szobig, mindenképpen ott fogja majd találni a rendezõséget. Ennek megfelelõen Gyulával és fiával megindultunk. A mûút keresztezése után jött az utolsó, de viszonylag enyhe emelkedõ. A nehézség már nem is az emelkedésnél ért minket, hanem utána: az utat ugyanis beszántották, jelzést ott nemigen találtunk. Érzésre egyenesen kellett volna mennünk, de az út nem volt bizalomgerjesztõ, emiatt a kukoricást felülrõl kerültük. A szakasz gyorsabb teljesítését egy, valamely portáról kiszaladó kutya is támogatta :-) Innét már nagyon közel volt a Sukola-kereszt, ahol véglegesen délnek vettük az irányt és megcéloztuk Szobot. Kellemes ereszkedést követõen jobbossal kerültünk közelebb az állomáshoz. OT Marci itt futásnak eredt és beszaladt a célba, nagyon jól bírta a srác élete elsõ túráját! A célban csomagátvétel, díjazásként 2 oklevél, 2 kitûzõ (egyet a túramozgalomért, egyet pedig a vándortúráért), emellett még további zsírosdeszka.

Nagyon jó volt a hangulat, profi a szervezés, kifejezetten egy nyaralásnak éreztem a két napot!
Egyértelmû, hogy rengeteg munka volt ebben a rendezvényben, valamint a túramozgalom elõkészítésében.

Hatalmas szerencsénk volt az idõjárással is, ennél ideálisabb túraidõt talán ki sem foghattunk volna. Az elõzõ napok esõinek nyomát nem találtuk, néhány pocsolyát leszámítva. A bögölyharc a Délnyugati-Börzsöny sajátja, fõleg nyáron, ezt már tudni lehetett.

Nagy-nagy köszönet a BTHE-nek a rendezvény megszervezéséért, lebonyolításáért! Sok-sok élménnyel gazdagodhattunk, és úgy érzem, ilyen sokoldalú élményt adó túrákra már épp szükségem volt, teljesítménytúrák közti levezetés gyanánt.

Még egyszer köszönöm!

Fotók:
http://fotoalbum.hungarotel.hu/moiwa/3610#2 (1. nap)
http://fotoalbum.hungarotel.hu/moiwa/3611#2 (2. nap)