Túrabeszámolók


Tenkes 30/15

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
 Túra éve: 2015
ThommybojTúra éve: 20152015.03.28 19:38:45
megnéz Thommyboj összes beszámolója

 Ez volt a második Tenkes 30 túrám. Tavaly elsõ ízben hiányzó Villányi-hegységet pótoltam, bár akkor a kiírásban szereplõ táv és szint helyett többet mentünk a Csarnótai tó munkálatai miatt.


Idén már rutinosan mentem és elsõ között indultam Dalma kutyámmal. Az idei útvonal a tavalyi eredetileg tervezett útvonal visszája volt.


Így elsõ állomásunk Bissére vezetett, itt csokival vártak minket, majd egy túratárshoz csatlakozva jött a túra elsõ emelkedõje amit viszonylag gyorsan letudtunk. Ezután már csuroghattunk is le Máriagyûdre. Szerencsére a tavalyi sziklás kaptatót idén lefele küzdöttük le, ami így sem volt egyszerû, de a 2. állomásra leérve, már el is feledtük. Itt bort és zsíros és lekváros kenyért kaptunk. Az elsõ kemény emelkedõ most jött, mivel ismét felkaptattunk a tetõre, de onnét már mentünk is lefelé a pincesorok felé. Pecsételés után jött a számomra lekeményebb emelkedõ. Ezt leküzdve a Csukma-keresztnél pihentem egy keveset, majd innen ismét visszamentünk Máriagyûdre,  ahol ismét magunkhoz vettünk némi itokát és élelmet. Az utolsó nagyobb emelkedõ is kissé izzasztó volt, de ide felérve már mentünk is lefelé a Tenkes csárdához onnét pedig a Csarnótai kilátóhoz. Itt is volt rengeteg utánpótlás, de itt nem idõztünk sokat. Csarnótára leereszkedve már nem volt sok hátra a célig. Megtekinthettük az elkészült tavat is. A célban megkaptuk a kitûzõt, ami külön tetszett, hogy mindenkinek a teljesítés számával jelzett kitûzõt adtak.


A túra ismét szuper volt, hiába volt erõs szél. Az egyetlen hiányosság talán Máriagyûdön a piros jelzések fakósága és néhol hiányosságra, de errõl nem a szervezõk tehetnek, ráadásul a térkép mellé részletes szöveges itinert is kaptunk, így nehéz volt téveszteni.

 
 
 Túra éve: 2014
MarkerTúra éve: 20142014.04.06 17:56:13
megnéz Marker összes beszámolója

 Tenkes Maraton


"Amióta túrázom, azóta a "Tenkes Maraton" mindig is nagy kedvencem volt, a "Szuadó 40" mellett kétségtelenül a tavasz másik legszebb túrája a környéken. Ezért minden évben már jó elõre várom az április elejét, amikor újra visszatérhetünk a Villányi-hegységbe......."


A teljes beszámoló képekkel az alább linken érhetõek el: http://itin3r.blogspot.hu/2014/04/tenkes-maraton.html

 
 
 Túra éve: 2010
lapisTúra éve: 20102010.04.11 16:25:45
megnéz lapis összes beszámolója

Idén is megrendezésre került a Tenkes 30 teljesítménytúra. A nagyszámú resztvevõt ideálís idõ fogadta (kb 800 an voltunk).A szervezés most is remek volt, és jocskán fogyott a hegy messzeföldön hires villány-siklósi borokból. Aki talán elsõre megíjedt a meredek emelkedõktõl,pár pohár után a Mount Everestet is megmászta volna.Ez a túra kihagyhatatlan,aki még nem volt, annak el jönnie, nem fog csalodni.


Atúrán készült képek megtekinthetõk itt: http://picasaweb.google.hu/jocogallery/Tenkes30Tt?feat=directlink

 
 
robertjTúra éve: 20102010.04.10 19:28:58
megnéz robertj összes beszámolója

Ezen a szombat reggelen kis elalvással 7-kor ébredtünk kedvesemmel és egyben állandó túratársammal, Kaposváron, úgyhogy lóhal állában  pakoltunk, irány a kocsi, aztán Túrony. Pécs után láttunk az úton rengeteg zarándokot, gondoltuk velük majd késõbb összefutunk, így is lett. Túronyban a gyönyörû Árpád-kori templom mellett a már megszokott parkolásosdi volt, irányító emberekkel, sok hellyel hibátlan ez így. Beneveztünk a 30-as távra, a rajtnál sorban álltunk egy fél órácskát, de sebaj mert mindig azt szoktam megjegyezni, hogy kevesen neveztek, hát itt nem, ahogy hallottam az egyik szervezõtõl, idén körülbelül 820-an neveztek, köztük sok iskolás, úgyhogy errefelé lesz utánpótlás bõven. Hibátlan szervezés ismételten.

Idén fordított menet volt, mint tavaly, úgyhogy figyelni kellett a térképet, hisz, a 2000-es években ez volt csak a második túránk a Tenkesen, jómagam 1997-ben voltam a Tenkes 40-en, de akkor közel sem errefelé ment emlékeim szerint.

Szalagozás sehol, de nem is kellett, mert használható térképet kaptunk. Beértünk Máriagyûdre, közben begyûjtöttük a Tisztás a Tenkesen geoládát [#248], miután trappoltunk egyet lefelé a domb aljáig, ettõl frankó izomláz lett a túra után 2 napig :D Máriagyûdrõl ismét felfelé vezetett az útunk, ahol találkoztunk minden elõzõleg leelõzött 20-as résztvevõvel, sõt, a mellettem rajtoló 1934-es születésû nénivel is itt összefuttottunk, aki fitten jött szembe, ill. akinek a teljesítménye elõtt emelem kalapom és innen is jó egészséget kívánok neki!

Gyönyörú tájakon jártunk, kihalt, de ép pincék mellett mentünk  a túronyi vasútállomásra, aztán fel a kereszthez a kellemetes kaptatón, ahol mindenki pihent körülöttünk :)

Lefelé beértünk ismét Máriagyûdre, ahol kis kanyarokkal övezett sárgán megkerestük az ellenörzõpontot, aztán beértünk a csomóponthoz, ahol épp nekem kedvezett a szerencse és kaptam egy Tenkes 30-as pólót! :)

Innen felkaptattunk a Csodabogyó tanösvényen, ahol újabb geoláda [#249] várt bennünket, ill. ezen a másfél embernyi széles ösvényen jött szembe vagy 300 zarándok, akik gyakran zsoltárokat énekelve, a felfelé kaptatókról tudomást sem véve özönlöttek lefelé, úgyhogy ha ezt tudjuk, akkor lent megvárjuk õket...

Túronyba beértünk, 06:15-ös eredménnyel, begyûjtöttük a jelvényt és kellemesen elfáradtam hazaindultunk.

Végezetül a track:


 
 
 Túra éve: 2009
S.VikiTúra éve: 20092009.04.06 23:56:54
megnéz S.Viki összes beszámolója
Tenkes 30 : 6. alkalommal, s ezúttal egyedül vágtam neki. S mégsem sikerült egyedül lenni, egyre több az ismerõs arc évrõl évre a túrán, ezúttal is üdv nektek, és köszi, ha segítettetek tájékozódni, illetve köszönet annak, aki a túraleírást készítette, s a térkép is klassz volt! Pedig én mindenhol el tudok tévedni, de ez szuper volt! Szép idõ, virágillat, gyönyörû táj, kilátás, mosolygós szervezõk az ellenõrzõpontokon és finom bor! :) Jól el voltunk látva minden földi jóval, s én még pólót is nyertem! Köszi! Jövõre találkozunk!
 
 
LillaTúra éve: 20092009.04.06 15:16:56
megnéz Lilla összes beszámolója
Tenkes 15 + mászás

Múlt szombaton a 15 km-es távot választottuk, nem a hosszabbat, ugyanis délutánra még sziklamászást is terveztünk Villányba. Szerencsére Kriszti ráért, így ketten mentünk a túrára, meg a Vacak. Zsoltték is voltak, csak õk már elõbb indultak. Mi meg szépen kényelmesen csak fél 9 után indultunk Pécsrõl, mert az egész hetünk igen fárasztó volt, így muszáj volt kicsit tovább aludni reggel. Túronyba 9-re értünk be, s igen meglepõdtünk, mivel százezer millióan voltak a rajtban. Kb. 50 percet álltunk sorba, s majdnem 10 óra volt, mire el tudtunk indulni. Bezzeg ha hidegebb, borúsabb idõ van, akkor sokkal kevesebben vannak. Jó tempósan haladtunk, nem gyõztünk elõzni. Mindegyik ellenõrzõponton kaptunk valamit, nem maradtunk éhesek. Dél fele már szinte nyárias meleg volt. Idén nagyon hirtelen jött meg a meleg, átmenet szinte nem is volt. A pontoknál nem idõztünk semmit, hiszen 2-re ért be Évi Túronyba (busszal), mert õ csak mászni jött. 2 után pár perccel azonban mi is beértük, Évinek nem kellett sokat várni ránk. Viszont a célban ismét sorbanállás, majd végre elindulhattunk egyik kedvenc mászóhelyünkre, ami Villány és Villánykövesd között van. A nap végére kellemesen elfáradva értünk haza.