Túrabeszámolók


Pata-túra 32/14/6 (Nagy-túra/Kis-túra/Mini-túra. Olimpiai 5Próba rendezvény)

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2007
 Túra éve: 2007
permaggieTúra éve: 20072007.11.21 19:07:10
megnéz permaggie összes beszámolója
Pata-túra 32

Ez a túra tényleg csodálatos volt,és úgy indultunk neki,hogy abszolút nem tudtuk,mire vállalkozunk.Mi még a kis családommal-azokhoz képest,akik évek óta mennek- kezdõ túrázoknak számítunk.A Lábatlan 15-ön indultunk elõször,és ez volt a 9. túránk,amin résztvettünk.
Ezen a túrán a 32 km-es Nagy-távot választottuk,mivel mentünk már 28-at(normál körülmények között),és úgy gondoltuk,ezt is bírni fogjuk.(Így utólag visszatekintve merész vállalkozás volt).

Rutintalan túrázókként a párom is és én is farmerban,edzõcipõben vágtunk neki,csak a kisfiúnkon volt valamivel vastagabb nadrág.Megmondom õszintén gondoltuk,hogy lesz valamennyi hó,de hogy lábszárig érõ,arra nem számítottunk....Pesten sem volt.
8 órakor indultunk,és az 1. ell.pontig(Vár)simán ment minden.
Igaz csúszott az út,de arra nem számítottam,hogy a dombról lejõve a kerítés mentén hanyatt fogok esni.Ekkor megijedtem,hogy mi lesz velem,ha egy meredekebb emelkedõn-lejtõn kell majd közlekednem.De szerencsére ahogy a kocsiútról letértünk,és egyre magasabbra jutottunk a Havason,egyre több hó borította az utat,ami jól tapadt,és ez megkönnyítette a helyzetemet.Így is nagyon kellett vigyáznom,hogy a lábam ki ne csússzon alólam,és ez nagy terhet rótt az izomzatomra.
Hamarabb is fáradtam el,mint a többi túra során,de mégis élvezettel meneteltem.Talán a hó lehetett az oka.Olyan hatással volt rám,és ahogy elnéztem más túratársaimra is,mintha újra gyerekek lettünk volna.
Volt aki belefeküdt a hóba,és úgy fényképeztette magát.Volt aki hógolyót gyúrt.A kisfiam is nagy élvezettel taposott a neki térdig érõ fehérségben.Mi is elõvettük a kamerát.
Az élvezetet leszámítva ez egy nehéz szakasz volt,és a Várhoz képest a 2. ell.pont egy fényévnyi távolságra lévõnek tûnt.Az itt kapott keksz viszont nagyon jól esett,mert én még nem reggeliztem.
A Gyepes-völgynél lévõ ponthoz 1/4 órával a zárás elõtt értünk,így próbáltunk belehúzni,nehogy a többi bezárjon elõttünk.Más túristatársakkal is összefutottunk.
Volt akikkel a túra során többször is,mert hiába hagytak le minket,késõbb szembejöttek velünk,mert eltévedtek.Egyszer mi is túlmentünk 10 méterrel,de idejében észrevettük,hogy rossz az irány.Menet közben elgondolkoztam azon,hogy azok,akik nem látnak tovább az irodájuk-lakásuk ablakából 50 m-nél,Õk el sem tudják képzelni,hogy milyen szépek a hegyek ebben az idõszakban,és milyen élményt nyújthat egy ilyen kirándulás.
Szeretem ezt csinálni.Szeretem,amikor ismerõst látok(mert már van egypár),és egymásra köszönünk.Szeretem,ha ismeretlenek rámköszönnek,és a rutinos túrázók azt is hozzáteszik,hogy "Jó utat",vagy valami hasonlót.Jól esik.Volt aki gratulált,hogy milyen jól bírom az erõltetett menetet felfelé,holott nekem kellett volna gratulálnom,mert Õ bringával ment fel ott,ahol én csak gyalog.De tudom,hogy Õ nem ma kezdte,és az "ilyenek" értékelik a mások teljesítményét.(ez egy másik túrán volt).

Szóval visszatérve elértük a köv. ell. pontot(János vára),ahol a fehér szakállas pontõr azt az infót adta,hogy a túristaház röpke 3 km-re van.Nekünk úgy tûnt,hogy volt az 6 is,vagy csak a terep nehézsége miatt,nem tudom.A zoknink már csurom vizes volt,nekem a nadrágom is térdig.Mondtam is a páromnak,hogy a pótnadrágját,amit váltásra hozott,én fogom felvenni.
Végre elérkeztünk a várva-várt túristaházhoz,ahol már nagyban folyt az eszem-iszom.Ínycsiklandozó falatok,forró tea,forraltbor várt minket.Nem maradtunk sokáig,mert a kisfiamnak fázott a lába a vizes zoknitól,így újra nekiindultunk.
Beállt nála a holtpont.Fázott.Fájt a lába,én pedig nekiálltam kiabálni,hogy ne csinálja a mûbalhét,mert nem akarok éjfélre visszaérni.Mondtam neki,hogy maradjon ott,majd felküldetek érte,(persze nem gondoltam komolyan).Volt is lelkiismeretfúrdalásom.Az olyan rutinos túrázók,mint piedcat,aki 2 hét alatt futott 65 km-t,még Õ is azt írta,hogy nehéz túra volt,és megérezte a lába,akkor mit szóljon az én 10 éves kisfiam.Ha én ezt elõre tudom,csak a 14-en indultunk volna.

Szerencsére hamar túlesett a nehezén és az édesapjával(akinek a térde fájt)kissé lemaradva,de jöttek utánam.Tót-hegyesre felmenni nem volt egyszerû.Többször sikerült hasraesnem a hóban.Lefelé pedig majdnem szabályos spárgákat produkáltam.Próbáltam a faágakban kapaszkodni,mert többen is jöttek felfelé,és nem akartam senkivel összeütközni.Innentõl inkább már lefelé vezetett az út.Hogy ne csúszkáljak,inkább kocogóra vettem az iramot.
A 7.ell.ponton túl már a sárral kellett megküzdenünk.Ha visszagondolok,hogy az elején még mondogattam,hogy ne menjünk bele a hóba,nehogy vizes legyen a cipõnk,itt pedig már semmi nem számított.Az sem,hogy 2 kg sár van a cipõnkön lábanként.
Nem tehettem mást,átadtam magam az élvezetnek,a kisfiam is nagyokat kacagott.
A következõ ell.pont,amire emlékszem a Danka-pataknál volt(9.).Itt a bácsika mondta,hogy a szintidõt megemelték 9 órára.Ennek örültünk,mert így is csak épphogy beértünk.Ekkor már teljesen besötétedett,közel 5 óra volt.A pincesor végén lévõ 10. ell.pontot meg sem találtuk,de nem is bántam,mert alig vártam,hogy a vizes-sáros hacukát levegyem végre magamról.
Ezután megérkeztünk az iskolához,ahol megkaptuk az okleveleket,és mindegyik jelvénybõl vehettünk egyet,hisz mi is 3-an voltunk.Falatozgattunk még a megmaradt zsíroskenyérbõl,és teából.Átöltöztünk és indultunk haza Pestre.

Megérte elindulni ezen a nem mindennapi túrán.Köszönet a szervezõknek ezért és a színvonalas ellátásért.Gratulálok minden résztvevõnek.

permaggie

2007.11.21.




 
 
piedcatTúra éve: 20072007.11.19 12:36:48
megnéz piedcat összes beszámolója
Pata 32, avagy kicsi Hanák Kolos télen :)

2007. november 17.

A héten elterjedt a médiában, hogy az ország több részén havazott. qvic rögtön ráizgult a hírre, és közölte, hogy õt nem érdekli a Budai-hegység, inkább megy a Mátrába havat taposni. Na azt lesheted, gondoltam, biztos voltam benne, hogy hó helyett csak sárban fogunk dagonyázni, nyakig. Mint késõbb kiderült, mindkettõnknek igaza lett. :)

Kicsit kómásan, félig csukott szemmel érzékelem, hogy egy településre érkezünk. Gyöngyöspata, informál a tábla. A háttérben gigantikus hegyek húzódnak. Persze ez csak viszonyítás kérdése, a nepáliak valószínûleg körberöhögnének. :) Újra itt vagyok a Mátrában, az éven már negyedszer, és ezzel abszolút rekordot döntöttem, hiszen eddig a mátrai túráim sûrûsége alig haladta meg az évi egyet. Leparkolunk az iskola elõtt, kikászálódunk a kocsiból, két túratársam qvic és Feri rögtön fényképezni kezdi a rajt helyszínét, ahol egy felfújható kaput próbálnak éppen talpra állítani. A felszerelés rendezése után bevonulunk a suliba, még elég kevesen vannak, így a nevezés csak néhány másodpercet vesz igénybe, az indítás már az ajtó közelében van, és ha minden igaz még számítógépre is viszik az adatokat. Tetszik a profi szervezés, 7.06-kor otthagyjuk a rajthelyet.

Gyalogos tempóban vágunk neki a település utcáinak. Az elmúlt két hétben összejött 65 km futás, így erre a hétvégére egy laza sétát terveztem összekötve egy német katonai bakancs tesztelésével. Három éve nem vagyok hajlandó bakancsban túrázni (ominózus Barcika 65 óta), de ez most kivételes eset. A honvédségben rendszeresített baki gore-texes, rendkívül kényelmes, és nem is olyan kemény, mint általában társai. Gondoltam ezen a könnyed túrán bejáratom. A túra nem volt könnyed, de a bakancs bevált. :)

Visszakanyarodva a lényegre: az elsõ pont alig 800 méterre van, a Vár, hozzá egy derékszögû emelkedõ vezet. Elképesztõ kilátás nyílik Gyöngyöspatára és környékére. Elõttünk már a Havas magasodik, amikor továbbindulunk a pontról. A talaj fagyott, de jól látszik, ha olvadás lesz, akkor úszás lesz. Egyelõre viszont még hideg van. qvic sopánkodva fürkészi a hegyet, szerinte a Havas nem havas, inkább deres. Fél óra múlva rádöbben, hogy kicsit tévedett. Úgy húsz centit. :) Egy fagyos, köves úton kapaszkodunk, hófoltok jelennek meg az út széli gazban, majd már az út közepén is. Aztán mikor elkanyarodunk balra egy szûkebb ösvényen, akkor már eltûnik az út, csak a vastag szûz hó marad. Elõkerülnek a fényképezõk, itt már muszáj fotózni. Varázslatosan szép az erdõ, hó borít mindent, még a legkisebb gallyacskákat is a fákon. És ahogy feljebb érünk, egyre mélyebben süppedünk a hóba, végül 8.17-kor pecsételtetünk a csúcson.

Elõre megyek, kocogva-csúszkálva zúzok le a hegyrõl, nem kímélem a bakancsot, nem reméltem, hogy hó-tesztnek is alá tudom vetni. Néha szétnyílik elõttem az erdõ, ilyenkor olyan kilátásban van részem, hogy az államat úgy kell összeszedni. Gyepes-völgybe negyed óra alatt érünk le, a szint csökkenésével a hó is csökken, újra az õszi erdõben haladunk. A szalagozás segít a tájékozódásban, jelzést ugyanis alig látunk, ami van, az is nagyon kopott. Utolérünk egy férfit, szintén Józsi, együtt nyomultam vele a Gödöllõ 60 utolsó kilométerein. Csatlakozik hozzánk néhány futó is, így öten-hatan kutatjuk a szalagokat. Végre kievickélünk a völgybõl, a szekérúton már könnyebb a tájékozódás.

János várához 9.23-ra érünk. A pontõrök elismerõen közlik velünk, hogy mi vagyunk az elsõk, akik a kijelölt úton jönnek. Ami azt illeti az elmúlt félórában pillanatok alatt el lehetett tévedni, így nem csodálkozunk. Józsival átbeszéljük a gödöllõi eltévedési élményeinket. A zöld négyzeten nyomulunk tovább, fülünkben a pontõrök bíztatásával, hogy a turistaház mindjárt itt van, ott pedig kajával megrakott asztalok várnak minket. Néhány perc után esik le, hogy a „mindjárt” az nagyon erõs túlzás, ugyanis még négyfél kili van elõttünk, rajta néhány diszkrétnek még távolról sem mondható emelkedõvel. Rátérve a sárgára kezd izgalmassá válni a túra, az út hol bemegy, hol kijön a szekérútra. Aztán hirtelen elkezd szûkülni, a hó mélyülni, igyekszem a lábnyomokban lépkedni, bár néhol teljesen szûz a hó, mintha senki nem járt volna elõttünk. Józsival elõre megyünk jelzést keresni. Kidõlt fák nehezítik az egyébként is nehezen járható utat. Mikor végre kiérünk egy szélesebb útra, két kisebb emelkedõ után megpillantom a Hidegkúti-turistaházat.

10.25-kor pecsételnek, addig én mákos bejglizek, karácsonyi hangulat november közepén. Aztán rájövök, hogy zsíros kenyeret is ennék, nem gond, a bejgli után küldöm két pohár teával. Néhány percet töltünk itt, Józsi elindul elõttünk, már csak a célban látom újra. Innen a következõ pontig a túra legdurvább része következik. A z+-en nagyon mély a hó. Egy árokban belelépek egy lábnyomba, combig süllyedek a hóba. Hát igen, az idei õsz az elmúlt évek legkeményebb tele. :) Nem tudom eldönteni, hogyan könnyebb haladni, ha a lábnyomokba lépek, vagy ha rugdosom magam elõtt a havat. Mindenesetre egy idõ után elkezd fájni a lábizmom olyan helyen, ahol már régen éreztem. Nem csoda, a hótaposást idén még nem gyakoroltam. Ráadásul, ahogy feljebb jutunk, a keréknyomok keskenyebbé válnak, alig fér el benne a lábam, nehéz így haladni. Majd hirtelen egy emelkedõ tetején zúgásra leszünk figyelmesek, és fél tucat quados robog el mellettünk. Nem is tudják, milyen jót tettek nekünk, a széles kerekek pompásan járható utat vájtak a hóba. :)

11.30 Tót-hegyes, a túra legmagasabb pontja. A csúcson összetorlódunk néhányan, sikerül rábeszélni valakit, hogy készítsen egy csúcsfotót hármunkkal. :) Araszolunk lefele, aztán a lankásabb részeken qvic begyorsít, és Ferivel nem tudunk mit tenni, követjük. A bakancs futás-tesztje következik, hóban, lejtõn. Jól mûködik. A Káva-kõ valahogy kimarad az emlékezetünkbõl, így váratlanul izmos emelkedõvel találjuk szembe magunkat. Pompás kilátás feledteti erõlködésünket, majd újra zúzás lefele Fajzatpusztára. A szint csökkenésével fogy a hó, nõ a sár. A kántoraljai ellenõrzõ pont váratlanul szembejön velünk, repülõ pecsétet kapunk, és nekivágunk az utolsó emelkedõnek, vissza a Havasra, legalábbis a feléig. Itt kicsit lemaradok, azon töröm a fejem, hogy valami még mindig nem stimmel a téli öltözetemmel, ugyanis az emelkedõkön túlságosan bemelegszem. Valószínûleg az a pulcsi okozza a problémát, amit a polár alá vettem, akadályozza a párologtatást. Sebaj, ezt a telet arra szánom, hogy kitapasztaljam mi a megfelelõ ruházat.

Az igazi sárdagasztás a Havas lábától kezdõdik. Néhány perc alatt pár kilóval nehezebb lesz a bakancs (sár-teszt), mintha súlyzóval a lábamon mennék (mint qvic a Bükk 900-on :)). Egy idõ után már nem vicces a dolog, a mûúton többé-kevésbé megszabadulunk a sár nagy részétõl. De kár volt annyira sietni. A település határában teszünk egy jobbost, és kezdõdik elölrõl minden. A jó büdös… !!! A Danka-patak partján kapunk még egy pecsétet, majd nagy nehezen, kisebb kerülõvel rábukkanunk a pincesori állomásra is. Itt borral kínálnak bennünket, én hevesen tiltakozom, a többiek becsápolnak. :)

14.23-kor esünk be az iskolába. A padló csupa sár, mi is hozzájárulunk, hogy még borzasztóbban nézzen ki. A 140 nagy-távosból viszonylag elöl érkezünk be, pedig már beléptünk az utolsó órába. Elgondolkozunk, vajon a többiek beérnek-e szintidõn belül. Aztán míg betolunk néhány lekváros kenyeret, sokan befutnak, kicsit sárosan, kicsit fáradtan. Nem volt egy könnyû túra, a hó és sár nehézséget okozott. Mégis megérte a Mátrát választani a Budai-hegység helyett.

piedcat
 
 
qvicTúra éve: 20072007.11.18 09:57:00
megnéz qvic összes beszámolója
Pata túra 2007

Ezen a szombaton az Online túra volt a vetélytársa a Pata túrának. Az Online mellett az szólt, hogy közel van, nem visz el sok idõt, igaz, az útvonala lerágott csont. A Pata viszont elsõ rendezés és olyan útvonalon vezet amerre még nem jártam. Az elõtte való napokban leesett egy adag hó, ami a Mátrában állítólag meg is maradt. Ezt persze Pestrõl nehéz volt elhinni, mert ott csak esõ esett és csúnya szürke volt minden. Az elsõ havas túra idén... kecsegtetõ. Ezután már nem is volt kérdés, hogy hova megyek.

Ferót veszem fel elõször, majd pár percre rá piedcat is bepattan a verdába és már repülünk is Gyöngyöspata felé. 7-tõl van rajt, mi 6:45 körül parkolunk le az iskola épülete elõtt. Odakint eléggé hideg van, dideregve készülõdünk a csomagtartóban rámolva, majd irány a suli. A nevezés nagyon gyorsan zajlik, nincs tömeg. Végül 7:06-kor nekivágunk a "Nagy-táv"-nak. Az igazolófüzet elsõ ránézésre is jó, sallangtól mentes, de minden rajta van, ami kell. Leírás, térképvázlat, pecsételõhelyek rész-szint és rész-táv adatokkal. Hónak nem sok nyomát látjuk, de a nem is olyan messzi távolban magasodó Havas hegy látszólag tényleg havas.. valamennyire.. olyan deresnek tûnik inkább onnan lentrõl. Egy-két kanyar után már mászunk is fel meredeken az elsõ ponthoz, ami a Várhegyen van a falu szélén. Itt két fiatal lány pecsétel nekünk. Odafentrõl nagyon szép kilátás tárul elénk. Ahogy Pata elterül odalent a völgyben és távolabb hegyek magasodnak elveszi pár percre a figyelmünket. A falu másik oldalán lévõ kisebb laposkás hegy kiköpött mása a déli Bükkbõl jól ismert Nyomóhegynek, így azt rögtön el is kereszteljük. ;) A lányok útbaigazítanak, innentõl szalagokat kell követnünk egy darabon, és már megyünk is tovább.

Útközben többször megállunk egy-egy fénykép kedvéért. Szerencsénkre a fagyott talajon jól tudunk haladni. Hosszan megyünk eléggé feltúrt utakon is, itt meg is jegyzem, hogy ez visszafelé megolvadva nem lesz kellemes. Ahogy feljebb és feljebb érünk megjelennek az elsõ hófoltok. Juhé! Egy hócsata? Na ez még kevés ahhoz.. de nyomjuk tovább rendületlenül, és egyre csak nõ és nõ a hófoltok mérete és mennyisége, míg végül egybefüggõ hatalmas lepellé nem válik. Mi csak ámulunk és bámulunk, és nagyon élvezzük az utat felfelé. Jelzés nem nagyon van, pedig kéne lennie, de nem gond, mert a szalagok tövábbra is vezetnek. A hó már több mint 10 centi és vigyorogva gázolunk benne felfelé menet az 599 méter magas Havasra. Hát ez a hegy nem viccel, beváltotta a nevéhez kapcsolódó elvárásokat. :) A teteje felé már érezzük is, hogy dolgoznak a combizmok a porhóban. És alig gyõzünk bámészkodni a porcukorba öltözött fákban és tájban. Fotózunk is rendesen. A csúcson pecsétet kapunk.

Lefelé még mindíg a szalagokat követjük. Egy hirtelen jobb kanyarral ráfordulunk a Gyepes völgyre, ahol egészen hihetetlen módon olyan jelzett úton haladunk, ami nincs is. Azaz van, de jelzés zéró, az út meg hát.. mindenki menjen el és nézze meg. Egy élmény, komolyan. Ahogy lejjebb érünk a hó lassan eltûnik. A szalagok azonban rendületlenül terelgetnek minket. Egy ideig.. aztán mikor a Mész oldalhoz érünk már azokból is kezd kifogyni a szufla, és szinte pásztázzuk a hegyet a szalagokat meg az utat keresve. És ez egy jelzett turistaösvény. Durva. Végül aztán elérjük a sárga sávot és onnan már nincs probléma. A János vára alatti pont az erdõ közepén van. A pontõrök saját bevallása szerint õk is nehezen találtak oda. :) Várat nem látunk onnan, azonban megtudjuk, hogy nemsokára etetõ ponthoz érünk.

Teljesen úgy hangzott a dolog, hogy ez gyakorlatilag a következõ kanyart jelenti, de ahogy csak mentünk és mentünk leesett a tantusz, hogy az bizony majd csak a Hidegkúti turistaháznál lesz, ami még 5 kilcsi. Aprítjuk a métereket, és útközben újra megjelennek a hófoltok, majd a teljes hó lepel, majd azon vesszük észre magunkat, hogy közel 20 centis hóban gázolunk, és azon töprengünk, hogy miért is nem hoztunk kamáslit magunkkal. A cipóbe már régen betört a hó felülrõl, és tocsogtunk a vizes zoknikban. Na jó, piedcat bakancsban volt, neki egy kicsit késõbb ázott be a baki, de az is megadta magát. A turistaháznál már csak pislogunk, alig hisszük el, hogy itt bizony kemény tél van. Valahogy álomszerûnek tûnik az egész így Pestrõl érkezve. A házban aztán tényleg kapunk szuper ellátást, de olyat, hogy alig bírom otthagyni a pontot. Többféle meleg tea, kenyér hegyek, diós és mákos beigli hadseregek várják a pusztulást.

A pontot jó meleg is volt, így indulás után didergünk kicsit. Most érezzük, hogy azért hideg van ám. Kell pár száz méter, mire visszamelegszünk. A Tót hegyese felé haladva sem csökken a hótakaró, gyönyörû fehérbe öltözött fenyves mellett haladunk el. A pont elõtt kicsit elkavarunk és ráteszünk kicsit a távra, de aztán visszafordulunk és megtaláljuk a tovább menõ utat. A pontra magára igen komoly emelkedõ visz fel, fent viszont a pontõr olyan helyen állt, ahonnan nincs kilátás. Feró tudta, hogy kicsit arrébb van egy tisztás az oldalában, ahonnan van, de a szûz hóban most nem másztunk el arra, hanem elindultunk visszafele a háromszögön.

Egy darabon ugyanazon az úton kellett menni, ahol feljöttünk, utána viszont Fajzatpuszta felé vettük az irányt. Egy nagyon hosszú szakasz következett, ami viszont nem telt el olyan lassan, mert kocogtunk lefelé szinte végig. Nagyon nagy élmény volt a hatalmas porhóban futni lefelé, úgy éreztük, és kicsit újra gyerekekké váltunk. A sok lefelé közben még azért a Kávát megmásszuk, ahonnan újra iszonyat szép kilátás volt. Aztán le le és le, míg végül elérjük Fajzatpusztát. Itt megint kínálgatnak minket minden félével, de mi most megelégszünk egy-egy pecséttel is. Itt váltott sárrá a hólepel elõször. Igazi sárrá, ez már nem volt megfagyva, viszont még nem is ragadt, szóval azért tudtunk haladni. Mikor visszaértünk a Havas lábához, majd másodszor is elkezdtük mászni, a sár visszaváltott hóra. Menet közben a Kántoraljai pontõrrel találkozunk, aki szembe jön velünk az úton. Mozgó pecsételõpont. :) Felmászunk a Havas oldalába, majd még egy kicsit feljebb, de a tetõre már nem, mert elindulunk lefelé Pata irányába. Na itt kezdõdött az igazi nagy sár. És ez ragadt mint a fene. Már kínunkban röhögtünk, akkorára nõtt a cipõnk a ráragadt agyagtól. Lassan és nehezen haladtunk elõre a reggelrõl már ismerõs úton. Újra szalagokat követtünk, amik a Danka-patakhoz tereltek minket. Ez már a falu széle volt, de innen már egy nagy kerülõ várt ránk a falu másik végébe.

Útközben a pincesort kerestük végig, de nem nagyon találtuk, aztán mikor végigértünk a körjelzésen és már a fõúton haladtunk az iskola felé már lemondunk az utolsó pontról. Hát itt aztán egy deka pince sincs. :) Végül egy túratárs segített nekünk, aki valamennyire ismerõs volt a környéken (bár Õ is rossz irányban jött utánunk), és együtt megtaláltuk a lejjebb lévõ pincéket, így ide is szép nagy kerülõvel értünk az ellenkezõ irányból. Késõbb beláttam, hogy figyelmetlenek voltunk, mert a leírásban szerepel, hogy merre kellett volna mennünk, de késõn olvastuk el. A pincéknél borokkal kínálnak. Mivel vezetek nem iszok, csak megkóstolom egy-két korttyal.

Innen aztán már hamar megtaláljuk az iskolát, ahol még felfújható befutó kapu is fogad minket.
A célban újra eszem-iszom, csoki hegyek, lekváros és zsíros deszkák, tea, sportitalok várnak ránk. Három féle kitûzõbõl választhatunk, az oklevél is tetszik. Mindannyian nagyon elégedettek vagyunk a túrával. A rendezés példás, a szalagozás bár nem volt tökéletes, de azért nagyon sokat segített, az ellátás szuper, az útvonal gyönyörû és egyedi. A táv kicsit többnek tûnik talán, de ez biztos, hogy a terep nem volt könnyû, jóval több idõt és energiát vitt el a túra, mint amivel elõzetesen számoltunk. Ez nem egy könnyû harmincas, maradjunk annyiban. Igazi kis kuriózum túra. És ami a havat illeti.. Ha ezek után mégsem lesz tél, úgy mint tavaly történt, akkor is elmondhatom, hogy de bizony volt tél. Igazi, hamisítatlan. A Mátrában, 2007 november 17-én.

http://picasaweb.google.com/qvic78/PataTRa2007