Túrabeszámolók


Makói hagyma - túra

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016
 Túra éve: 2009
loquunturTúra éve: 20092009.09.13 12:03:47
megnéz loquuntur összes beszámolója
Az õsz, és benne a szeptember a legtöbb túrát felkínáló hónap,de sajnos a gazdasági válság itt is érezteti hatását.Gyulai lévén egy közeli helyszínt kellett keresnem, és a választás a Makói hagyma-túrára esett.Alkalmaztam a félárúmat és busszal mentem Makóra.Már 7 órakor odaértem,volt idõ a reggelizésre és egy kis városlátogatásra.A rajthelyre érve éppen két hölgy lapokat és szalagokat helyezett el az utcán, s tudatták, hogy a rajt nem innen lesz indítva.Megvártam Õket,mert úgy is mennek az új rajthelyre,nem kell egyedül megkeresnem azt.A hivatalos indulási idõ 8 és 9 óra között volt három túratávban.Két gyalogos táv: 7 illetve 15 km-es,valamint egy 45 km-es kerékpáros táv.Én a 15 kilométeresre neveztem be,az útra egy kis pogácsával indítottak el,persze hagymát is lehetett vételezni.Nem sok induló volt a 8 órai induláskor,annak a zöme is kerékpáros volt.Elõttem egy anyuka két fiúcsemetével indult el,Õket az elsõ igazolóponton értem utól és haladtam Velük Kiszomborig.A Maros-hídján keltünk át,iszonyú volt a kamionos forgalom (készülhetne már gyorsabban is az elkerülõ út).A híd után a kerékpárúton vezetett a túraút,majd Kiszombort elérve az utcákon.A második ellenõrzõpont a falu központjában a templomnál volt,pontosabban a XI. századi rotundában,ahol hangszalagon meg lehetett hallgatni annak történetét.Ezt megtéve még egy kis pihenõ és fényképezés után visszaindultam.A kiírás szerint a visszaút azonos volt az elsõ ellenõrzõpontig,ezért úgy döntöttem,hogy nem a falu utcáin megyek vissza,hanem a Maros gátján.A 43-as út nagy forgalma miatt körültekintõen kellett áthaladni kétszer is.Az elsõ ellenõrzõpontot elérve,ami egyben a harmadik is volt,a túraút a Maros város felõli gátján vezetett három kilométeren át.A kanyargós gátról végigkísért a város templomainak látványa.A gátról letérve értem el a negyedik ellenõrzõpontot,ahol almával kínáltak a pontõrök.A célig még nagyon sokat kellett menni,ami a hagymafesztivál helyszínén volt.Sok volt az odalátogató,mi a rajtnál kapott belépõjeggyel juthattunk be.Vásári forgatagon keresztül vezetett a célig az út,ahol emléklappal díjazták a teljesítést.Nekem egy kicsit hiányérzetem támadt,ugyanis az eddig teljesített 37 teljesítménytúrán mindig kaptam kitûzõt.A netes kiírásban szerepelt is a díjazás között,de mégsem került rá a sor.Az értékelés szempontjai szerint az ellátottság közepes,a szervezõk kedvessége jeles,az itiner hiánya néha jelentkezett,az útvonal vezetése elfogadható,a díjazásról meg már szóltam.A túra végeztével még egy kicsit idõztem a fesztiválon,meghallgatva néhány Szandi számot,valamint vásároltam egy kiscsomag hagymát is.A buszt lekéstem,a vonat indulásáig még volt idõm,ezért kóboroltam a városban,meglátogatva a Juhász Gyula emlékfát és a Városházát.