Túrabeszámolók


Sárga

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2007 2008 2008 2009 2009 2010 2010 2011 2011 2012 2012 2013 2013 2014 2014 2015 2015 2016 2016 2017 2017
 Túra éve: 2017
regulatTúra éve: 20172017.05.11 05:31:42
megnéz regulat összes beszámolója

Egy év kihagyás után, ismét A sárgán... Ezúttal egyedül.


Még mindig nem volt kedvem a fejlámpás induláshoz, így "csak a 40" Pilisvörösvártól Budaörsig.  Egyszínű túra, így sokat gondolkodni nem kellett. Szerencsére a terepfutó versennyel sem akadtam össze Solymáron, úgyhogy maradt a kényelmes kocogás, eseménynek meg a pizza Hűvösvölgyben és a virsli a célban... Bővebben a blogban.

 
 
 Túra éve: 2016
PapsajtTúra éve: 20162016.05.16 15:47:07
megnéz Papsajt összes beszámolója

Sárga 70 - első benyomások


Felkészülésem a Kinizsire a Gerecse 50 után elérkezett második nagy mérföldkövéhez, amely a hétvégi sárga 70 személyében öltött testet. A túra egyben életem első éjszakai és 70-es túrája is volt.



Mivel nagyon rosszul mértem fel az éjszakához szükséges ruházatot, lábbelit, iszonyúan túlpakoltam magamat. Attól tartván, hogy az aljnövényzeten pihenő hajnali dér majd teljesen eláztatja a nem vízálló Saucony Exodus terepfutó cipőmet, a túra éjszakai szakaszát (35 km) egy 10 éves Lowa, C talpkeménységű magasszárú, tönkrevaxolt, nubuk marhabőr bakancsban toltam végig, ami kegyetlenül kiszívta az erőt a lábamból. Egyrészt iszonyatosan izzadtam, a zokni teljesen átnedvesedett, gyakran el is mozdult, másrészt az izzadtsággal átitatott bakancs nagyon nehéznek és erős túlzásnak bizonyult a terephez és a hőmérséklethez is. 


1. számú konklúzió: Soha, de soha ne vigyél magaddal magyarországi (50 km fölötti) teljesítménytúrára ilyen jellegű bakancsot.


2. számú konklúzió: Soha ne vigyél magaddal nagy (45 l) hátizsákot mert úgyis telepakolod.


Az egyetlen szerencsém az volt, hogy Pilisvörösváron a Sramli sörözőben is volt lehetőség csomagszállítást igénybe venni, amivel nyomban éltem is, racionalizáltam a batyum tartalmát, megtörtént a cipőcsere, de még így is tele voltam kételyekkel, hogy fog ez menni, mivel itt már 30 km-nél olyan fáradtságot éreztem, mint a Gerecse céljában. Nem lesz ez így jó...gondoltam.


Na de vissza az elejére. Tomi barátommal vágtam neki ennek a túrának, aki komoly tapasztalattal bírt és bivaly erős, szóval tudtam, hogy meglesz a kellő motiváció és ösztönzőerő. 18.40-kor kocsival rajt Győrből, majd autó elhelyezése a budaörsi célban, irány busszal a kelenföldi 4-es metro, átszállás a Kálvinon a 3-asra és már ott is voltunk pikk-pakk 10 perccel a vonat indulása előtt a Nyugatiban. Utóbb Tomi arcát felidézve azért ezt nagyon kicentiztük. :-)


A vonat esztergomi tervezett érkezési ideje 22:45 volt, így sejteni lehetet, hogy a 23:00-ás rajtra tekintettel, gyakorlatilag megszállják a „sárgák” a vagonokat. Így is lett, tele volt víg kedélyű harcosokkal. A vonaton még vacsora gyanánt bepusziltam 8-9 szelet nutellás palacsintát, no meg az éjszakai menetre tekintettel egy Red Bull-t felkészítve szervezetem a megmérettetésre. A vonat pontos volt (???) a nevezés gyors és 23:00-ás rajtidővel el is indultunk sokad magunkkal.


A túra első (éjszakai) szakaszában, a sok fejlámpa hegyre fel-le kígyózó sorának, a hajnali madárcsicsergésnek és pirkadatnak tényleg van egy romantikája és hangulata. Itt még több táv is együtt megy, így sok a túratárs, valamint a szervezők által elhelyezett fényvisszaverő sárga jelzések révén eltévedni szinte lehetetlen. Az idő gyönyörű volt, a meneteléstől pedig egyáltalán nem fázott az ember az 5-6 fokos átlag hőmérsékletben. A terep végig jól járható a túra során, éjszaka sem kell attól tartani, hogy kimegy az ember bokája, persze azért fő az óvatosság. Életem első éjszakai túrájaként kellemesen csalódtam, mert se nem fáztam, se nem tévedtem el és Tomival szinte az egész éjszakát végigbeszélgettük, így az idő is gyorsan röpült. Az első kettő EP (Vöröskereszt, S-S+ elágazás) nagyon hamar elérkezett, Pilisszentléleken valóban napszaktól függetlenül, mindig ugatnak a kutyák, majd a még alvó Klastrompusztán gyors artézi kútból történő vízpótlás után robogtunk tovább. Ezután egy viszonylag hosszabb szakasz következett, amelynek vége felé már a nap is pirkadni kezdett, elérve a Vörös-hegyi nyeregnél található EP-t. Nos GPS track a zsebben ide, vagy oda, a pilisvörösvári kálvária ideiglenes ellenőrző pontot nagyon benéztük és a nagy beszélgetésben úgy suhantunk végig a Kápolna utcán, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Sebaj a Kápolna utcába torkolva (a két utca ugyanis egy Y száraiként összefut kb. 1 km után) realizáltuk a hibát és visszafordulva gyorsan kitöltettük a kimaradt pecsét helyét. Itt egyébként megint volt szerencsém összefutni azzal az idős, egyedül túrázó őszhajú nénivel, akihez már a Gerecsén is volt szerencsém és a változatosság kedvéért most sem sikerült a tempóját tartanunk. :-)


A következő EP a Sramli söröző volt, amelyről fentebb már írtam élet és túramentő funkciójáról. Gyors pihi, átvedlés futócipőre, a hátizsák felének ürítése és már robogtunk is tovább a friss hajnali levegőben Pilisvörösváron keresztül. A bakancs után szinte suhantam és végre helyreállt a túrához ideális komfortérzet is.


A soron következő EP-éket nem részletezném, az út változatos volt, a kedvünk jó, talán ha egyet kellene kiemelnem, akkor a Hidegkúti út – Kötők padja közötti szakaszt említeném. Különösen a Rózsika forrás szakasza tetszett nagyon. Ide még a családdal is biztosan visszatérünk. Az Újlaki és a Nagy Hárs-hegy sokat kivett belőlem, már rendesen kivoltam, de már nem akartunk megállni. Itt érkezett el talán a legmélyebb holtpont, mert a Csacsi-rét csak nem akart elérkezni, az idővel sem álltunk túl jól. A rét előtti néhány kilométert már futva tettük meg, félve a szintidőből történő kicsúszástól és az ebből fakadó hirtelen jött adrenalin sokktól hajtva. Végre ez az EP is eljött, de már nem volt megállás. Bevallom innen már kicsit nyugodtabban folytattuk, ami nálam egy befelé forduló zombi üzemmód formájában öltött testet és már csak egyetlen vágyam volt, hogy végre vége legyen az erdőnek és meghallhassam, láthassam Budaörs utcáit, zaját. Az utolsó 20 km-en gyakorlatilag ugyanaz a 20 ember kerülte folyton egymást, attól függően kinek mi ment jobban: a hegyre fel, vagy a hegyről le szakaszok.


Az utolsó előtti EP-hez (Huszonnégyökrös-hegy) érve megkaptam amire vágytam, előttünk terült el Budaörs, de tudtuk, hogy még vár ránk a túra crème de la crème–je a Törökugratóra történő felszökés. A célba végül 17 órás szintidővel értünk be. Sajnos az utolsó 12 km-en nagyon belassultunk, gyakorlatilag 4 óránkba telt a megtétele. Ez 3 km/h-ás átlagot jelentett, amiről tudtam, hogy a „nagytestvéren” (K100) majd nem engedhetünk meg magunknak. Számomra a meredekebb lefelék mentek cudarul, mivel a fáradtságtól már nem mertem futni, félve egy esetleges sérüléstől, holott itt lehetett volna hozni a felfelé elvesztegetett sebességet. Összességében egy nagyon szép, kihívásokkal teli és tanulságos túra volt ez számomra, amelyből sokat tanultam a jövőre nézve.


Ami tetszett:


-   Nagyon szép és kiválóan jelölt túraútvonal (zéró dzsungelharc)


-   Az éjszakai és hajnali szakasz hangulata, a települések fényei az erdőből.


-   Kedves segítőkész szervezők, pontellenőrök (GPS track előzetes rendelkezésre bocsátása és vízvételi lehetőségekről történő tájékoztatás)


Ami nem tetszett:


-   Minden elfogultság nélkül kijelenthetem, hogy semmi érdemi nem jut eszembe. J


 
 
aa194545Túra éve: 20162016.05.03 11:24:38
megnéz aa194545 összes beszámolója

Sárga 10

Először jártam itt. A túra éppen május 1-ére esett, így csak a legrövidebb távot sétáltam végig a fiammal, hogy még a programokból is lássunk valamit. Esőt jósoltak, de szerencsére nem volt, legfeljebb kicsit erősebb szél, de az erdőben már ezt sem lehetett érezni. A pontos útvonalat nem írták ki a szervezők, de fölösleges is lett volna, mert jól jelzett útvonalon haladt. Azok kedvéért, akik lefutni szeretnék a távot, nem akarják az itinert és a jelzéseket keresgetni INNEN letölthető a nyomvonal többféle formátumban is.
Köszönöm szervezést, örülök, hogy itt lehettem.


Kiss Károly, Körösladány

 
 
olsenTúra éve: 20162016.05.02 08:50:47
megnéz olsen összes beszámolója

 Szia emberek,a sárga túra..


A túra egyik távja másik városból indul,meg a másik táv is,persze a messzebb lévőt választom.A Nyugatiban ólálkodom,többedmagammal környékezem a sínen veszteglő járművet,kékmackós túratársnő és másik fejkendős az eltérő vallásúaktól osztják az út unalmát,gombákról és túrákról esik szó,aztán megérkezünk,a vonat pedig udvariasan félreáll,nem megy tova,csak értünk van a MÁV.A peront elfoglalja a mezei ugróról elnevezett szervező és társasága,számítógép is játszik,gyors a nevezés és a rajt is.Arcok Tatabányáról,Ottorínó,debreceni túratársnő,akit felsőruházati termékkel segítek ki,amit egy korábbi túrán vetett le és ottfelejtett..két hölgy a múltból,akikkel együtt tervezem a caplatást.Éjjel tizenegy,indulás.Csapatjuk a várost,sokadmagunkkal,tévedés lehetetlen,sorban haladunk,de nem lesz ez mindig így..most így van,az első pontig.Szerelvényigazítás,és hátrahagyva a népeket,az egyik túratársnővel előrevetődöm,toljuk a harmatosban a távot,néha géppel megerősíttetem az irányt,csillagok ugyanis csak mi vagyunk,a többi felhőkön túl.Hosszas bandukolás,különösebb szín nélkül,fejlámpák sora,csak kék melegítőalsós társnőm tartja kezében,mint mindig..Át kell mászni a kerítésen,megtörténik baj nélkül.Farakások és ellenőrző pont mellett fogyasztjuk a távot,aztán Klastrompuszta,alszik a vidéki nép,egy-egy ebállat tart bennünket szemmel és ezt ugatással tudatja velünk.Idősebb túratársat fogunk be,beteg lehet,nem szokta hagyni,hogy utolérjem..Mesélek a pálosokról,aztán megint ketten vagyunk,társaságunk lemaradt,beosztja az erejét takarékosan,így helyes..megyünk előre felderíteni..Kevés víz van a nyomokban,de társnőm ügyesen megfogja az egyiket,csobban.Efölötti elkeserédésében..vagy más miatt..állva hagy,és szélvészként tűnik el a hold irányában,azaz előre.A debreceni ér utól,meg a két keresztnevű is,futó kézfogás,látom,nőt kísér..helyes..tévelygés a jelen,mert pont itt nincs szalag,ahol bevált a sűrűbe,sebaj,az alföldi meghálálja a ruháztatást és jó útra térít..Pilisvörösvár következik,föl a kálvárián..odafönn két pontőr,a női dolgozik,a másik vigyáz rá,ezért sor van,de aztán aszfaltrajzok  vezetnek a sramlihoz,itt pecsét és terülj-terülj asztalkám.Telefonon tájékozódok a csoportállásokról és a hadrendről,aztán egyedül haladok tova.Innen a fejlámpa nem szükségeltetik,történik a reggel.Az Antónia árokban érem utol társnőmet,akinek a kondíciója irigylésre méltó,próbálom vele a lépést tartani.Nagykovácsi,Muflon,jé,nyitva..kávét löttyintek a fejembe,aztán tova,már erősen kél a nap,mondhatni,pirkad..és a sárga sáv tartja magát a fákon,a Jegenye-völgynél frissítő pont,a Rozál vizénél ellenőrzés,a májusfánál néma csend..sebaj,irány fölfelé,jobb kondíciójú egyének húznak el mellettünk,sokan,nem hagyjuk magunkat,a Kötőkpadnál újra sor..aztán egy kevésbé látványos szakasz az Újlakira föl,és le,Hűvösvölgy,ifjú ikon az asztal mögött,nem csak a túrákon,a bitek között is otthonos..stempli és pizza,innen indul kistáv,kisFarkas és családja is most cihelődik.Megyek én is,túratársnőm még molyol,nem nőttünk össze..föl a Hárshegy,másik hátrahagyott túratársnőm gyermeke pontoz,és le a gyönyörű juhász csúf felesége irányába..át az úton,aztán egy másik arc,kistúrázik lányával,a tegnapi Karancs utáni levezető mozgás..irigykedem,és odahagyom őket(is)..Csacsi rét,szalonna sül és kerékpárosok száguldoznak,nem időzök,közben befog hátrahagyott túratársnőm,üldöz vagy csak örexem nagyon..?Irány a Sorrento,amit felfedezője után nevezett el a köznép,aki Nápolyt látta..Egyre több kistúrás,nyugdíjas tanárember az elmaradhatatlan társával,a ki annyira féltékeny,hogy még pontot is csak együtt őriznek..Kullancs ellen csomagolt barátném,ezúttal is jólöltözött,gyerekek,akiket a szülői önkény kikényszerített a hegyekbe kirándulni,szülők,akiket a gyerek magával rángatott,és a Huszonnégy ökrös,tájkép mindenfelé,főleg lefelé van..Látszik a törökugrató,ahol a legenda szerint leesett egy külföldi,lóval együtt,az lesz az utolsó pontja a mai túrának..Cirkálunk a városban,a sziklán fölfelé két ikon lefelé siet,lelkemre kötik,hogy jelenlétükről feltétlenül számoljak be,különben senki sem hinné el,hogy itt voltak..név nélkül megemlítem őket is,az egyik szakállas,a másik nem,az egyiknek negyvenkilences a lába,a másiknak nem, gondolom,innen egyértelmű ..Moiwa és a titkár,a gyöngébbek kedvéért..


Megfújatjuk magunkat a széllel,a szikla ugyanis széllelbélelt,legutóbb napsütötte volt..aztán lemászunk,a kútnál frissítek,bekísérem társnőmet a célba,ahol az ugrólábú és gyönyörű lányai nekem is osztanak,sőt egy régebbi teljesítésről is kapok igazolást..unicummal akarnék vigasztalódni,senki nem tart velem,így a kocsmárosnak nem lesz üzlete-


A busznál mosolygós társnő a múltból,a mai barátnémmal osztják az élményeket és kibeszélnek..


Remek kis túra volt,azt hiszem, ez mindig így is szokott lenni,remek szervezés,kiváló ellátás,a hegyek sem fájdalmasak,valahogy ezúttal is mindent sikerült elintézni,köszönjük Zalánnak,Miklósnak és az eltéseknek..

 
 
AranyperzsaTúra éve: 20162016.05.01 19:44:11
megnéz Aranyperzsa összes beszámolója
Sziasztok!
A sárga valahogy nem tartozik a kedvenc útvonalaink közé. Biztosan elbeszélgetjük a felfestéseket, de a sárgán, mindig történik valami kavirc. Nem is vállaltunk be hosszú távot, csak egy rövidke, szerényke 10kmt. Biztos ami biztos! :)
Rendben elindultunk, az idő, tökéletes túraidő volt. Kicsit sütött a nap, kicsit fújt a szél, kicsit felhős volt az ég. De nem esett!
Sokan voltunk. Több táv volt. Hosszabbak.
A szalagozás tökéletes volt. Egyszerűen lehetetlen volt az eltévedés. Még nekünk sem sikerült... A pontőrök mindenhol ott voltak, kedvesek voltak.
Ma, nagyszerű utunk volt a mumus sárgán. A véleményünk megváltozott!
Csodaszép ösvényeken haladtunk, jól éreztük magunkat.
Jövőre ismét itt a helyünk! Itt, a SÁRGÁN!
Köszönet a szervezőknek, jól csinálták!! :)
 
 
 Túra éve: 2015
regulatTúra éve: 20152015.05.08 08:21:25
megnéz regulat összes beszámolója

Vártuk... és aggódtunk, hogy elmarad (az volt sokáig kiírva), pedig a tavalyi menet nem a tervek szerint sikerült. Aztán úgy huszonöt kilométer magasságáûban egyedül maradtam és futós túra lett belõle... bõvebben a blogban. ...de majd jövõre!

 
 
SattelTúra éve: 20152015.05.03 11:05:52
megnéz Sattel összes beszámolója

Sárga 70


(Valahol Pilisvörösvár környékén, egy korán kelõ polgár....


- Jó reggelt fiúk! Teljesítménytúra?


- Jó reggelt! Igen, igen, sétálgatunk.


- Merre lesz tovább, honnan jöttek?


- Esztergomból indultunk, Budaörs a vége.


- (Legyintés) Az itt van a közelben, azért jó utat.......)


 


Este fél 11 körül értem a vasútállomás "patinás" épületéhez, majd némi kevergést követõen, a nevezést is letudva kerestem kollegámat, Attilát. Közben Pisti is feltûnt, majd Marcsi, és Zoli köszöntek rám. Jólesõ izgalommal, jókedvû beszélgetéssel telt el a rajtig hátralevõ idõ, majd az indító pecsét után megindult a teljesítménytúrázók végeláthatatlan folyama. Attilához csapódtam, aki erre a túrára nem tervezte, hogy terepfut, de róla viszont tudni kell, hogy a "sétatempója" sík szakaszon ugyanannyi, mint emelkedõn, tehát a Vöröskereszt elõtt már el is tûnt elõlem, legközelebb már csak a célban találkoztunk,megvárt, amiért nem lehetek elég hálás, hiszen haza is dobott minket Pistivel.


Hosszú sor kígyózott az ell. ponton, mindenki kifújhatta magát, aztán bele az éjszakába. A fejlámpák fénycsóváit követve gyorsan lehetett haladni( a korai indulás egyik elõnye), nem mellékesen kiválóan jelzett volt a szakasz. Hamarosan már Marcsiékkal koptattam az utat, repült az idõ a jó társaságban. Némi eü. pihenõ után után próbáltam belehúzni, majd a távoli kutyaugatást hallva tudtam, hogy Szentlélek nincs már messze. A kihalt, álmos, de a kutyáktól hangos falu hamar elmaradt mögöttünk, kezdõdött az emelkedés. Magamhoz mérten jó tempóban, megállás nélkül megvolt. Pilis-nyereg csak egy villanás. A Hold gyönyörûen világított be az erdõbe, egészen különleges érzés volt kocogni a lejtõn.Az éjszakai menetnek mindig megvan a varázsa, de ez a péntek kora hajnali erdõjárás, leírhatatlan volt....


Idõközben újra csatlakoztam Marcsiékhoz, sõt, Pisti is elõkerült, együtt frissítettünk az Ep.-n. Jó tempóban hamar elértük a Vörös-hegyet, majd a Kálváriát. Itt, valószínûleg egy másik túráról ott felejtett szalag miatt másik irányból mentünk fel a tetõre, de hamar megtaláltuk a pontõröket. Némi kevergés után végre a Sramli. Pihenõ, közben egy kis beszélgetés Sanyival (CsST), és túratársaival, akikkel kellemes meglepetésemre összefutottunk. Egy kicsit hosszabbra nyúlt pihenés után újra úton. A bevezetõben említett korán kelõ polgárral történõ beszélgetés után vidámabban, jó tempóban álltunk neki a Muflon-Itató elõtti emelkedõnek. Mögöttem egy lány folyamatosan a sarkamban, néha szólt, hogy jó a tempóm, ha nem gond, jön közvetlenül mögöttem. Hát ezek után aztán tényleg nem lehetett lassítani, bár mire felértem, minden oxigén molekulát külön-külön köszöntöttem...


Nem egyszerû túratárs csatlakozott hozzánk.. Nem igazán értettem a koncepcióját, a néha vad rohanás, és a folyamatos sör/rövid kombináció nem az én világom, nemsokára el is maradt tõlünk. Pisti visszavett a tempóból, én kicsit felpörgettem a ritmust. Újlaki-hegy elõtt már újra a Marcsi-Zoli párost boldogítottam. Káprázatos panoráma várt, de persze elõtte még a pecsét. A nem könnyû, köves szintleadás után Hûvösvölgy. Sokakkal ellentétben én nem vagyok oda a pizzáért, hamar indultam tovább. Elég komoly hibát követtem el, az utolsó kútnál nem töltöttem vizet, késõbb szenvedtem is ez miatt egy jó szakaszon.. Útközben aztán itatópont, ahol a hideg(!) bodzaszörp csodákat mûvelt. Jobb erõben lassan utolértem,korábbi túrákról megismert tatabányai különítményt. Feltûnt Budaörs, és a sokat emlegetett Törökugrató.Rosszabbra számítottam az elmondások alapján,de nem készített ki. Ellenben a célig tartó aszfaltkoptatás már nagyon nem hiányzott.... A Sörözõ elõtt aszfaltra fújt jelek nagy kavarodást okoztak, csak az elõttem járók helyismeretének köszönhetõ, hogy, másokkal ellentétben, mi egybõl rátaláltunk a célra.


Nagyon jól szervezett túra, valóban nagy kihívás, és valóban a Kinizsi 100 "elõszobájának" nevezhetõ. Szintes,sok helyen technikás, a 70-es táv valóban felkészültebb, motivált túrázóknak lett kitalálva.


Külön köszönöm kollegámnak, Attilának, hogy megvárt minket a célban, és Dorogig elvitt. Stílusosan a Molnár-sörözõben koccintottunk Pistivel. Köszönöm Marcsiéknak a jó társaságot, május végén találkozunk.


 


Sattel


 


 

 
 
Forrai U96Túra éve: 20152015.05.02 10:55:28
megnéz Forrai U96 összes beszámolója

 SÁRGA 18 20150501. Budai-hegység. Hûvösvölgy-Budaörs. PictureS: www.facebook.com/laszlo.forrai.16/media_set Forrai U96. Dunaújváros. PictureS 2: www.facebook.com/laszlo.forrai.16/media_set Varnyu Gyuri Mix.

 
 
 Túra éve: 2014
regulatTúra éve: 20142014.06.03 13:02:06
megnéz regulat összes beszámolója

Alapvetõen futó szemmel a Sárga 50 éjszakai

 
 
nemethlaci63Túra éve: 20142014.05.01 22:11:32
megnéz nemethlaci63 összes beszámolója

A Sárga...


Régóta kacérkodom vele, hogy végig kellene menni rajta, ha nem is teljesítménytúra formájában. Inkább 3 napra elosztva...:)


A 20 km-t néztem ki magamnak, ébresztõ reggel 4.45-kor, hogy elérjem a 6 óra 15 perces buszt az Árpád-hídnál.


Kinéztem az ablakon, zuhog... visszadõltem aludni. Hétkor ébredtem és átnyergelve a 18 kilométeresre irány Hûvösvölgy.


Tízre értem oda, gyors nevezés és rajt.


Az útvonalra nem vesztegetnék túl sok szót, a sárga sáv az a sárga sáv, eltévedni nem nagyon lehet.


Nekem mindig is a kedvencem marad.


Pozitívumok:


- kiváló itiner, egy helyen zavarodtam meg, másképp értelmeztem Törökugratónál a vágj át a bányán kifejezést...:) Szó szerint átvágtam rajta és a legmeredekebb részen kapaszkodtam fel, utólag jöttem rá, hogy ha jobbról megkerülöm a bányát, ugyanoda jutottam volna.


- nagyon udvarias pontõrök


- kiváló ellátás


Negatívum:


- nincs, talán a végére az a Törökugratós emelkedõ sokaknak nem hiányzott a nyögésekbõl és az elcsípett megjegyzésekbõl ítélve.


Jövõre megcsinálom a Pilisvörösvár-Budaörs szakaszt.


nemethlaci

 
 
 Túra éve: 2013
SumAnachenTúra éve: 20132014.02.18 12:25:45
megnéz SumAnachen összes beszámolója

 Életem elsõ teljesítménytúrája volt, a hozzá kapcsolódó beszámoló és emlékek: itt


 

 
 
bullwTúra éve: 20132013.05.11 17:38:00
megnéz bullw összes beszámolója

 http://bullw.blogspot.hu/2013/05/sarga-30-ejszakai.html

 
 
ZETúra éve: 20132013.05.06 19:42:06
megnéz ZE összes beszámolója

Gyakorlatilag kilenc,  egyvégtében munkával telt nap után nehezen vettem rá magam, hogy elinduljak - az elsõ vonat(pótlót) ugyan megcéloztam, de esélyem sem lett volna elérni, így aztán itthon megettem a bekészített két szendvics egyikét, és utána vágtam neki a pesti éjszakának :-)

Az Árpád-hídnál lévõ buszvégállomásra este tíz után nem sokkal érkeztem, de a vasúti pénztár már zárva volt, úgyhogy a buszra várók között felfedezett :) kalauznál vettem jegyet - innen már nincs visszaút, menni kell.

Esztergomban még motoszkált bennem a hetvenes táv, de inkább - számítva a napközbeni durva melegre - maradtam ötven km mellett. Ismerõsök a rajtban, úgyhogy picit nehezemre esett nekivágni, de aztán erõt vettem magamon, és elindultam a kellemesen langy éjszakába...

Vörös-keresztig a madarak most is erõsen aktívak voltak a városban - én meg a gondolataimba merülve egy elágazásnál jól bementem egy magánútra, de gyorsan korrigáltam. A ponton picit félreérthetõ volt a "merre tovább" kérdésre a válasz, a GPS szépen mutatta, hogy picit felfelé kell tartani - aztán az utánam érkezõket is sikerült jó útra téríteni :-D

Nemsokára Isti (Jeremcsuk István) és Ebola meg kis csapatuk ért utol, erõs tempóban mentek, jó volt csatlakozni hozzájuk - Isti ugyanis egy vak túrázó, idén túl van a Mátrabérc teljesítésén, most a Sárga 70-nek vágtak neki - felkészülésként a Kinizsi 100-ra. Szinte hihetetlen, vagy inkább megható, hogy mire képes az emberi akarat, ha kellõ segítséget, támogatást kap...

A Barát-kúti erdészháznál a kapu most zárva van - létrán mászunk föl, majd le - Istit két oldalról segítik, aztán Ebola Lordnak, a hûséges kutyájának is segít átjutni a meredek létrán, a végén én zárom a sort. A rövid aszfaltos szakasz után balra fordulva emelkedni kezdünk, aztán be az erdõbe, és némi felfelé után nagyjából szintesbe fordul az utunk a kényelmesnek mondható erdészeti úton.

A Cserepes-ároknál Istiék gyorsan végeznek és indulnak tovább, én frissítek, szusszanok, így aztán csak Pilisszentlélek elõtt, az erdõbõl már kiérve látom meg õket magam elõtt.

A faluban aztán végleg lemaradok - lélekben felkészülök a Pilis-nyeregbe vezetõ kapaszkodóra, ami emlékeim szerint hosszú és meredek...


Bõvebben, a szokásos fotókkal, térképpel, gps-trackkel: Túrablog   

 
 
EduShowTúra éve: 20132013.05.06 18:39:38
megnéz EduShow összes beszámolója

SÁRGA 70


A tavalyi év egyik legnagyobb személyes sikerélménye volt számomra, hogy a Karancs-Medves jubileumi ötvenes távja után (néhány órával) elindultam, majd szintidõn belül célba is értem a Sárga 70 túrán, úgy, hogy igazából nem is terveztem azt.

Csupa-csupa élménnyel és egy levakarhatatlan mosollyal tértem haza. Oly mértékben megtetszett ez a túra, hogy idén már fel se merülhetett kérdésként, hogy mi legyen a program május elsejére.

Vonat helyett ezúttal pótlóbusszal sikerült megközelíteni a rajtnak helyt adó esztergomi vasútállomást. A buszon az átlagosnál több turista kinézetû egyén utazott ezúttal is, kivétel nélkül a végállomásig.

Mivel csak 23:00-tól lehetett indulni, belefért még egy sörözés is a szokásos készülõdésbe. Sok-sok ismerõs arc tolongott a rajtban, örültem, hogy nem kell majd egyedül mennem, azonban rajt után valahogy mégis másképp alakultak a dolgok. Meglódultam.

Az elsõ szakaszon nem volt számottevõ emelkedõ se, ami megállított volna, így az elsõ 30 km-en sikerült végig 6 km/órás átlaggal sétálni.

Az elsõ bélyegzés a Vörös Keresztnél volt, ezután következett az éjszaka legszebb része: kilátás a város fényeire és itt csapta meg az orromat elõször az orgonaillat, ami aztán hellyel-közzel végigkísért a túra teljes távján.

Az erdõbe érve Pilisszentlélekig aztán semmi érdemleges nem történt, figyeltem a jelzésekre, a tavalyi emlékeimet kotorásztam fejben (egész szépen fedte egymást a kettõ), majd megérkeztem a kutyaugatástól hangos Pilisszentélekre. Már a falu elõtt halványan látszódott a Pilis-nyereg kontúrja, ahová a falu végén meg is kezdtük a felkapaszkodást. Itt értem utol Kláriékat, majd Popeyéket. Átbukva a nyergen leszaladtunk Klastrompusztára, lebélyegeztettem az itinerem és 10 perccel a hivatalos nyitás elõtt továbbindultam a túra legunalmasabb szakaszán, Pilisvörösvár felé. Nagyjából az Iluska-forrásig untam magam, de az nagyon jó volt, hogy egész gyorsan sikerült haladni. Ezen a szakaszon hellyel-közzel néhány futóval (Anita, Atros, Don Razzino, stb.) haladtam együtt. Én örültem a gyorsaságomnak, õk meg szenvedtek a lassúságtól, de a pontnyitások miatt kénytelenek voltak fékezni a tempón.

Az Iluska-forrás után, a Fehér-hegy (szokásos mumusom) ezúttal végre nem kényszerített megállásra, sikerült egy szuszra legyûrni és még mindig tartva 10 perces elõnyünket a pontnyitásokhoz képest, megérkeztünk a Vörös-hegyi pontra. Itt sem kellett várni a bélyegzésre, azonnal lódultunk is tovább. A gázvezeték homokos lejtõjén ért utol a Rudi-vezette négy fõs gyorsvonat. Szóvá tették a gyors tempómat, miközben elsuhantak mellettem. Muhaha. Bagoly mondja...


...csoszogtam tovább.


Még vaksötétben értem a vörösvári kálváriára, nem volt feltételes pont, de vártunk picit, hátha nyitásra megjelennek a pontõrök. De nem. Továbbálltunk a Sramli felé. A ponton még elég kezdetleges készültségi állapotok uralkodtak, így miután kentünk magunknak egy-egy lekváros kenyeret, elõkerült a bélyegzõ is. Pecsét, kaja, és picit le is ültem. Innen úgy döntöttem leszakadok az élbolyról, jõ lesz nekem a magam fényképezõs tempójában, különösen úgy, hogy hamarosan kivilágosodik...


...az Antónia-árokban jártam, amikor kezdett elõbukkanni a Nap és pontban 5:00-kor felértem a Zsíros-hegyre. A Muflon elõtt állt egy autó, amit pontnak néztem, de valójában csak Anitáék depósa volt. Megkínáltak palacsintával, mondjuk éhes épp nem voltam, viszont a víz, amit adott nagyon jól jött.


Pecsét a kocsma elõtt, mert az még sajnos zárva volt, majd irány tovább Solymár felé. Az Alsó-Jegenye-völgy elõtt elmajszolgattam néhány Dunakavicsot és szörppel töltekeztem a szokásos frissítõponton, a Rózsika-forrás elõtti tisztáson pedig begyûjtöttem az igazoló bélyegzõt. Következett a végtelen hosszú oldalazás a Virágos-nyereg felé, ami ezúttal rövidebbnek tûnt a szokásosnál. Annyira kerestem a feltételes pontot a Kötõk padján, hogy annak híján egyszer csak a Virágos-nyergi büfé elõtt/alatt találtam magam. Nyomtam egy kéktúra bélyegzõt a Kötõk padja üresen maradt pecséthelyére és felszaladtam az Újlaki-hegyre. Újabb pecsét és szép kilátás. A lefelé menet már kevésbé esett jól, mivel egy balos kanyarnál túlszaladtam a sárgán és egy régi kék kereszten lefutottam a kékig. Hoppsz. Kispistázás helyett szépen visszasétáltam az elágazóig, de szerencsétlenségemre pontosan szembe indultam el a sárgán, vissza Esztergomba. Tévedésemre akkor jöttem rá, amikor egyszercsak Bell Sanyi jött szembe. Ó, « Hogy az a Mari néni kirojtozott, ráncos szélû, lötyögõsre tágított, lilabojtos búcsújáró papucsa! » [ (c)Ottorino ]. :-) Jót röhögök magamon, és futóléptekben megindulok meg visszafelé, most már tényleg Hûvösvölgy irányába. Végül sikerült megtalálni. Félórát vesztettem, így 8:30-kor értem a pontra. Zsíroskenyér és szörp reggelire, majd irány tovább a Nagy-Hárs-hegyre. Ez is jobb volt felfelé, mint lefelé, de szerencsére itt már nagyon nehezemre esne nem megtalálni a sárgát. :-)

Szépjuhásznénál újabb kulacstöltögetés, majd még egy nagy lendület a Csacsi rét felé, mert az valahogy mindig nagyon messzinek tûnik... ééés tovább. A következõ cél, amit belõttem magam elé az már a nagyszénásszugi frissítõpont volt, ami tavalyi emlékeim alapján az egész túra egyik legjobb része.

Finom hûs bodzaszörpöt ittam és a kulacsba is töltöttem, ez már egészen a célig elégnek bizonyult. Sorrentónál újabb ellenõrzõpont, innen pedig már valóban nincs más hátra, mint Budaörs. Elõször csak a város felé kiérve figyelhettük hossssssszan oldalazva a hegyen, majd a várva-várt Huszonnégyökrös-hegy nyergében lévõ pontot elérve megindultunk lefelé. Már csak egy "Törökugrató" névre keresztelt apró kis bucka várt megmászásra, de ezt az akadályt is könnyedén vettem, mivel emlékeztem a nyomóskútra az aljában. A legszebb jutalom! Kár, hogy a cél még picit odébb van.

A Törökugrató csúcsán Petami készült éppen ropogósra sülni, magamban jót mosolyogtam rajta, hisz még egy hete se volt annak, hogy a Káli 60-on kifejtette, hogy ember nincs a világon, aki nála jobban gyûlölné a kánikulát. Muhaha.

A nyomóskútnál frissülés után a túra során elõször olvastam bele az itiner szöveges leírásába, hogy ne tévedjek el Budaörs utcáin a cél felé menet. Jó volt a leírás, de ki is volt szalagozva, így gond nélkül szambázhattam be végül a célnak helyt adó kocsmába.


Szuperjó túra volt idén is, köszönöm. Imádom ezt a színt! ;-)

 
 
ToteszTúra éve: 20132013.05.02 14:06:54
megnéz Totesz összes beszámolója

 A Sárga 40 beszámolója videóval és képekkel itt tekinthetõ meg. 

 
 
olsenTúra éve: 20132013.05.02 12:13:57
megnéz olsen összes beszámolója

 szia emberek,mégegyszer a sárgán,elõször a 18-on,,


reggel és két éjszakás mûszak között,éppen csak az íze kedvéért,meg hogy mégse szálljak ki a köztudatból észrevétlen,elindulok..fekete macska,defekt,és hiányzik a szépszemû,aki a rontást levette régebben,most cipelem tovább,busz,metró,villamos,áprilisi bérlet,hosszas magyarázkodás, majális is lenne,jut rám ellenõr bõséggel,megáldott vele a békávé..kidumálom,és nevezek,közben otthagyom azt az itinert,kettõt is,amit nem kellene,mert vigyem utánuk,mert õk csak mennek és nem várnak papírra és rám,de szép a reggel,derûs és máris nyáriasan meleg,rövidnadrág és övtáska van,nyomulok is fölfelé,sárga a jel,ami egyáltalán nem lep meg senkit..a hegy tele egyéb típusú kirándulóval,akár anno az ’átkosban’,kerülgetem õket és a Hárs hegyen befogom a korai nõket,anya és lánya,barna és fehér bõrszínekkel,bíztak bennem az itiner vonatkozásában,hja,így jár,aki pórul..az anya elkéri az enyémet,mert neki mindig tudnia kell a megtett és a hátralevõ távot,hogy folyamatában lásson,és két komoly hátizsák a hátukon,felkészülve mindenre..izzadunk lefelé is,zöldséges stand a Szépjuhásznénál,nyitva,át a Budakeszi úton,neki a János hegy oldalának,srégen el,Meredek és Csacsi rét,tüzeskedik két arc,fát nyû a fanyûvõ,reggeli és ital,hazaiból persze,és nézem a kistúrás arcokat,öregek és fiatalok egyaránt,mindenki halad,lassan mi is,nem szokta a cigány a szántást,mondanám, mint népi bölcsességet,de ennek ma már rasszista íze is lehet(ne),ezért csak gondolom..nyomulunk hosszan,csak a sárga jel,kék és sárga virágok,boglárkafélék és a tavaszi hérics,odvas keltike és ibolya, a hóvirág eltûnt,de a többi sem szokott együtt mutatkozni,a természet iparkodik jobban teljesíteni,ezért egyszerre indul több projekttel,mint Magyarország Brüsszelben,mindkettõ sikerre van ítélve,az elõbbit a tapasztalat mondatja,az utóbbit a miniszterelnök és vazallusai..mi pedig az út szélén dunakavicsot és bodzát kapunk,aztán a Sorrentó,ahonnan megkapó a kilátás,és innen el föl,huszonnégy ökör sem megy olyan lendülettel,mint mi,oldalazunk,sok a szembeember,kiéhezve adják elõ a fenyõk között,vezetik õket és nyögnek hozzá,mint egykoron mi is,aki még emlékszik az elsõ túrájára..fönn is vagyunk kis tévelyge után,aprótermetû lányka a pontõr,aranyos mint mindig,sátrazott fönnt..lefelé van erõsen és innen Budaõrs házai,a házak között sárga háromszög küld föl a Törökugratóra,S.jön lefelé,aki hetvenest adott elõ,dél elmúlt és a táv is alóla,nyugdíjjas flotillás,persze,mindig úszott az árral..felmegyünk,süti a nap a fejünket és virágtobzódás és pontõrök sapkában,majd le,kút és fürdõvíz,innen flaszter a sörözõig,Moiwa kerül el bennünket,a flaszteron is szédül,ha lassan menne..cél,kitûzõ és sárgája is a szaporodás egyik megjelenítõjének..


Szép túra,remek szalagozás,érdemes mindig..nem szorított a szintidõ sem..

 
 
 Túra éve: 2012
OttorinoTúra éve: 20122012.07.27 09:27:11
megnéz Ottorino összes beszámolója

SÁRGA 70 (2012.04.30-2012.05.01) Táv: 70.6 km; Szint: 2285 m; Szintidõ: 17,5 óra.



Szombaton a GERECSE 50-nel kíméltem magam, vasárnap pedig megtartóztattam magam a túrázástól, hogy hétfõn este pihenten állhassak a rajtvonalra Esztergomban. Idén is Spot jóvoltából menekültem meg a vonatozástól. A Dunántúlról érkezett sporttársak már ott üldögéltek a vasútállomás egyik padján, és vidáman cseverésztek, amikor mi beálltunk a parkolóba.

"Ott volt a postás, a rendõr, a villanyszerelõ, / a szomszéd, a gázos és a díjbeszedõ, / a handlé, a szódás és a képkereskedõ, / a házmester, a fia és a kéményseprõ."

A rendezõség kezdi összeállítani a rajt mûanyagasztalait. A klíma ideális, nem kell majd az elsõ emelkedõ elõtt vetkõzni, rögtön pólóval lehet nyitni. Egy vasutas nõ jelenik meg a forgalmi iroda ajtajában: - Ha nem tudok bezárni, ki fogja nekem megfizetni az idõmet? - kiabál a küszöbrõl a rendezõk felé. Válasz nélkül hagyják, de néhány méterrel arrébb viszik a rajtoltató asztalokat. Éppen elõbukkan a kanyarban a Budapest felõl érkezõ vonat reflektor-szempárja, amikor kiadják az elsõ nevezési lapot. Rohanvást jönnek a túrázni vágyók. "Gazda szeme hizlalja a jószágot." Szöcske fõrendezõ elégedetten méregeti a tömeget. Tomnak - aki a vonattal érkezett - mentettem egy nevlapot, így az egész társaság el tud indulni 23.00-kor. Szinte azonnal széthúzódik a mezõny. Kiss Pisti és Spot rögtön elporoznak. Amikor véget ér a szilárd burkolat, akkor már mindenki porzik. Kemény aszály van. A fejlámpa fénykévéjében felém száguldanak a porszemcsék miriádjai. Felérünk egy hatalmas mezõre.

1. ellenõrzõpont, Vörös-kereszt.

A hagyománynak megfelelõen néhányad magammal lazán tovább indulok lefelé. Utánunk kiabálnak, de akkor már érzem, hogy valami nem stimmel. Követõimmel visszamászunk a megfelelõ ösvényre. Normál esetben a cipõk már vizesek a fûrõl rájuk tapadt harmattól, most azonban a port rúgjuk tovább. Elõttem Priger Pisti VÁM-ZOLLKONTROLLE-CUSTOMS feliratú jól láthatósági mellényérõl vakítóan verõdik vissza a fejlámpám fénye. (És ez így lesz egész éjszaka.) Nadrágja vádlirészén is vannak fényvisszaverõ csíkok. Ezek azt az érzést keltik, mintha O lábú lenne a nadrág viselõje. Ezt Árpival egy kicsit kipoentírozzuk. Érdemes hátrapillantani, megéri a látvány: A bányász szakszervezet népes delegációja kígyózó sorban vonul a Május elsejei nagygyûlés helyszíne felé... A mezõn kanyargó utunk egy szántóföld szélén ér véget, amikor is bémegyünk az erdõbe. Hosszú, dumálós szakasz következik. Túránk egyetlen mászókájához érkezünk. Ezen sem akarok átmászni, de hiába próbálkozok a kapunál, zárva van. Hamarosan kiérünk egy erdészeti mûútra, amin jobbra fordulunk, és elhaladunk egy fatelep, vagy valami hasonló mellett. Nem maradunk a szilárd burkolaton, hanem balra felvágunk egy füves úton. Rövid emelkedõ után megint bent vagyunk az erdõben. Most mintha nem lenne annyi fatörmelék az úton, de az biztos, hogy a megkötött talajon könnyebb haladni, mint a tavalyi lekvárban. Nagyobb fényfolt bontakozik ki a sötétbõl, többen cihelõdnek körülötte.

2. ellenõrzõpont, Cserepes-árok, [S-] / [S+] elág.

A pontõrök tenyérnyi tábortûz mellett üldögélve osztják a bélyegzést. Nincs miért idõznünk, lámpáinkkal rést ütve a sötétségen továbbmegyünk. Lássuk csak! Mi is következik? Az erdei séta után meg kell pillantanunk a völgyben Pilisszentlélek éjszakai világítását. A fényeket távoli, folyamatos kutyaugatás vezeti be. Ugathatnak hajnalig, mert nem az volt az utolsó vonat, aminek az érkezését én is láttam Esztergomban. Jobbra lekanyarodunk a falu völgyébe. Odalent, a füves úton beveszünk egy éles balkanyart, aztán rátérünk egy szilárdburkolatú útra, amin besétálunk a faluba. Ezeket a magas hangfekvésû kutyákat betiltanám, mert ha közel ugatnak fel, hirtelen, akkor megrepedhet az ember dobhártyája. Árpinak nem ismerõs a falu, de amikor a sörözõhöz érünk rájön, hogy mégis járt már itt a 2010-es Turul megunása után. Feljebb a Klastrom vendéglõ már emelkedõ mellett áll. Nekem ez jelzi a Pilis-nyeregbe vezetõ út kezdetét. Árpi sóhajtva bök a feketeség közepébe: - Oda kell fölmenni? - kérdezi nem igazán lelkesen. Biz' oda ám - válaszolom. Nem hajtjuk magunkat eszelõs tempóban, hogy ne kelljen kényszerpihenõket tartani. Még ilyen üzemmódban sem telik sok idõbe, hogy felérjünk egy keresztezõ erdészeti mûúthoz. A túloldalán folytatjuk a felmenetelt. A következõ mûúton pár métert teszünk meg balra, és a majdnem 180 fokban kanyarodó könyökkel mi is jobbra fordulunk. Na, ez az a hely, ahol nagyon kell figyelni balra, fel, hogy hol van a jelzés folytatása. Tudva tudom ezt, és mégis mindig távolabbra képzelem ezt az ominózus felvágást. Most Árpi kiabál utánam, mert õ vette észre a belógó, megerõsítõ szalagot. Magyarázatként azt hozom fel, hogy egy lányt követtem, aki határozott léptekkel ment az úton. A többiek után én is felkapaszkodok az erdõbe, hogy nemsokára megint keresztezhessünk egy mûutat. Az emelkedõ nagyját már letudtuk, most már csak fel kell baktatni a Pilis-nyeregbe. Rávilágítok az emlékoszlopra, és megkérdem Árpitól, hogy ismerõs e. Nem csodálom, hogy nem vágja rá a választ. Nappal, a KINIZSIN egész más arcát mutatja a túrázóktól hemzsegõ nyereg. Most kihalt, még az asztaloknál sem pihenget senki. Mi sem állunk meg, hanem a jobbra behívó szalagot követve rátérünk a lefelé vezetõ ösvényre. Egyre kellemetlenebb szögbe áll a lejtõ. Nagyon sokat kell lefelé fékezni. Eszembe jut, hogy itt felmászni se volt semmi a PÁLOS 70-en. Az út peremérõl valahogyan a nagyon törmelékes mélyútba keveredünk, de a következõ felpillantásnál már megint látni a [S-] jelzést. Azért már leérhetnénk a pincébe, mert nagyon fáraszt a helyzeti energia felemésztése. Le is lassulok, megelõzendõ a fájdalmak megjelenését. A zakózás kockázata is kisebb így. A baráti kör tagjai meg is elõznek. Egyedül érek le egy karéjra, amin balra fordulok. Nagy megkönnyebbülés, hogy vége a lejtõnek, de én nem érem be ennyivel, tovább könnyebbülök egy beugróban, majd továbbsétálok a belógó szalagig, ami jobbra térít. Leballagok egy szûk növénysikátoron.

3. ellenõrzõpont, Klastrompuszta.

A többiek már frissülnek. Ki a kútnál, ki a szörpös tankoknál. Én is közibük állok. Csokival bevont desszertet kínál a pontõr, de amikor egy nagyobb társaság érkezik, akkor elteszi, mert pecsételni kell. Béla bácsi vállalná a kínálás feladatát, de a pontõr nem szavaz neki bizalmat. Én még egyet szörpögök, mert Pilisvörösvárig nuku frissítés, és az igencsak odébb van még. Továbbindulunk az emelkedõvel nyitó, jobbra ívelt mûúton. A mûútnak hamar vége, és az emelkedõ is enyhül bár még sokáig kitart. Ez is megnyúlt tavaly óta. Féltem kicsit ettõl a szakasztól, mert a múlt évben mocskosul fel volt dúlva. Most sem egy hengerelt golfpálya, de nagyságrendekkel jobb, mint tavaly. Hosszas menetelés után jobbra kanyarodunk, és nemsokára kiérünk egy távvezeték irtására. Nem követjük sokáig a vezetéket, mert egy jobbos szalagozás bevisz az erdõbe. Egy kis hullámvasutazás után útkeresztezõdés következik. Bejön a [P-], ez a Csévi-nyereg. Az ezt követõ Táloki-erdõ útja is jobban járható, mint a múltkor. Sokáig monoton szurkálom a botokkal az út felszínét. Munkám eredményeként eljön a lejtõs, jobbra kanyarodó mélyút, ami az erdei séta végét jelenti. Balra rátérek a gázpásztára. Csillagos az ég, de hideg nincs, ideális kirándulóidõ van. Lassan eljön a letérés a gázpásztáról, jobbra fordulok. Egy sorompóig pár métert lefelé kell menni. Itt minden átmenet nélkül több fokkal hidegebb levegõbe fejelek. Ez fölöttébb érdekes jelenség. Csak azért nem öltözök fel, mert tudom, hogy hosszan emelkedõ szekérút következik, ami majd biztosítja a fûtést. Az unalmas, nyúlós emelkedõt gondolataim szabadjára engedésével rövidítem. A Klotild-barlanghoz vezetõ letérés magasságában vízszintes lesz az út, és a kövek is elmaradnak róla. Felnézek az égboltra: tök sötét. Idõben vagyok, mert itt már megengedhetõ egy árnyalatnyi pirkadás. Balra tarts! Majd Iluska-forrás mellett el. Lélekben lehet készülni a Fehér-hegyre, ami most még totál fekete. Igen, itt balra-, majd pár méter múlva jobbra fel, a rétet lezáró kerítés mellé. A felsõ sarkától még néhány lépés balra, aztán be a fák közt a hegyre vezetõ ösvényre. Csak semmi kapkodás! Egyhuzamban fel kell csûrni a csúcskõhöz, aztán egy darabig békén hagynak a brutál emelkedõk. Huh, már meg is van. A mûfajra jellemzõen most lejtõ következik. Elõször poros, majd murvás és kanyargós. Lényeg, hogy elvezet egy esõházikóhoz.

4. ellenõrzõpont, Vörös-hegy nyerge, pihenõ.

Kíváncsi vagyok milyen lesz a gázpászta talaja, ezért leereszkedek a szintjére. Sejtettem. Süppedõs homok. A gázvezeték fektetésénél letúrták a turistautat, azóta nem tudott visszamászni a helyére. Lábaimat óvatosan emelgetve lépkedek, nem hiányzik egy adag homok a cipõmbe. Egy kilométer van ezen a kellemetlen terepen. Lejjebb már kicsit kötöttebb a homok. Korán kelõ madarak ébresztik a hajnali erdõt. Az éjszakát átmulatott fülemülék még mindig nem lankadnak. Róluk veszek példát. No, nem a dalolást-, hanem csak a kitartást tekintve. Lassan leérek a fenyõfacsoporthoz, ahol jobbra elhagyom a homokos útpótlékot. Nemsokára itt van Pilisvörösvár hétvégi házas övezete. Jólesik homlokomat megszabadítani a fejlámpától. A vasúti átkelõhöz érve fehéren villog a jelzõlámpa. Inkább körülhallgatózok, mint nézek, mert beláthatatlan kanyarban (Hol másutt lenne az átkelõ?) ez többet ér. A sínpár után már igazi utca van. A nyilazott [S-] balra, a Kálvária emelkedõs utcájába mutat. Aki elõször van itt, annak elég könnyû ezt benézni. Minden alkalommal akadnak is néhányan, akik kihagyják a felmenetelt. Szív, aki továbbmegy egyenesen, mert a tavalyival ellentétben most van pontõrség odafönt.

I. feltételes ellenõrzõhely, Pilisvörösvári kálvária.

A feléréshez viszonyítva jobbra fordulok, és egy murvás utcán, lazán lejtõzve egyre beljebb megyek a városba. Egy kis hídról a kanyarodó vasúti sínpárra nézek le. Az utca végén jobbra fordulok. Befigyelek a Mónika utcájába. Semmi mozgás. Gyanús ez nekem. Ebben a pillanatban szól egy sporttárs, hogy a Mónikát bezárták, arrébb lesz a pont. Jó, hát akkor menjünk egy utcával tovább, és ott forduljunk jobbra. Utcán végig, sikátoron balra, ki a 10-eshez, ott jobbra, arccal a vasút felé, ismét sínek keresztezése, zöldségesnél balra, lépcsõn fel, játszótér mellett el. Szent Szilvamag! Hányszor tettem meg már ezt az utat?! Nem tudom, mert más túrákban is benne van ez a szakasz. A játszótér utáni keresztezõdésben, egy akácfán, félig takarásban egy A4-es papírt látok. Kíváncsiságból oda megyek és elolvasom. A következõ pont neve van rajta, és a lap alján, sormintaként sok kis nyíl körvonala mutat jobbra. Akkor menjünk hát arra! Néhány tíz méter után olvashatjuk a számunkra új cégért.

5. ellenõrzõpont, Pilisvörösvár, Schramli sörözõ.

Egy tetõvel ellátott, de oldalról nyitott helyen van az ellenõrzõ- és etetõpont. Egy kempingszékben foglalok helyet, egy kenyérrel a kezemben. Lassan összeverõdik a csapat. Amíg a többiek átmennek az ivóba, addig én tovább frissítek. Megcsodáljuk Emese felkarra erõsített okos telefonját. A felerõsítés módjáról a vérnyomásmérõ jut eszembe. Meg is kérdezem, hogy tartalmaz e a készülék ilyen mûszert. A hölgy másik oldalán ülõ Gábor visszakérdez: - Miért, tán szükséged lenne rá? - Há', vérnyomásmérõvel nem sokra mennék, de ki tudja, talán egy defibrillátor a telefonomba még jól is jöhetne, csak vigyázni kéne a gombokkal, amikor felveszem... Cihelõdni kezdek. Suzy öccse, F. Zsolt megkérdezi, hogy végig megyek e? Igenlõ válaszomra azt mondja, hogy kemény lesz. Sejtem, mert most ugyan még nagyon komfortos az idõ, de napközben 30 körül lesznek a Celsius fokok az idõjósok szerint. Gratulálok F. Zsoltnak, és lemegyek megnézni, hogy áll a többiek sörszintje. Úgy ülnek a bárpultnál, mint a szépek és gazdagok az álomhajón. Vissza kell zökkenteni õket a rideg valóságba: Indulááás!!! Visszamegyünk az A4-eshez, és jobbra fordulunk abba az utcába, ami elvezet a Szentivánra lemenõ lépcsõ tetejéhez. Spot jön szembe dúlva fúlva. Nem vette észre az amúgy benézhetõ tájékoztatót, és lement Pilisszentivánra. Mázlink van, mert én se olvastam az itinert, és senki nem említette, hogy változás(ok) van(nak)... A lépcsõ tetejéhez érünk. A lépcsõn egy fiúcska ül "Szembe babám, ha szeretsz!" pózban egy lányocskával az ölében. Árpi gonoszkodik egy kicsit: tapsol egyet a pár feje fölött. Rá se bagóznak. Túra után megkérdeztem olyanokat, akik jóval elõttünk jártak, meg olyanokat is, akik sokkal utánunk értek ide, hogy látták e ezt a kedves jelenséget a lépcsõn. A megkérdezettek mindegyike látta. A rossznyelvek szerint összeragadtak. A Sramliban a csapos a "Sex on the beach" mintájára kreál egy új italt "Sex on the stairs" fantázianévvel... Május elsejei felvonulás helyett levonulunk Ivánra. A templomnál balra fordulunk. Megkeresem a bukszus által takart nyomós kutat. Csak a flakonomat tankolom meg, a törölközõt benedvesíteni a Rózsika-forrásnál tervezem. A villanyoszlopok - akárcsak tavaly - most is fel vannak lobogózva. Vajon ki szól a helybélieknek minden évben, hogy jövünk? Átmegyünk a fõút túloldalára, és az elsõ térnél jobbra fordulunk. Nehezítésként látszik a támadandó magaslat. A zsákutca táblával mit sem törõdve, továbbmegyünk egyenesen. A reggeli erdõ komfortos klímával fogad, de már látszanak a jelei, hogy késõbb gondok lesznek a meleggel. A keskeny, homokos, lókapálta ösvény most kordonnal van elkerítve; balra, egy vele párhuzamos mélyútban mehetünk tovább. Ismét szilárd burkolatú útra bukkanunk, de ezen csak röviden megyünk, mert a jel bevisz a bokrok közé, egy forgóajtóhoz. Az ajtó másik oldalán rövid idõre csatlakozik a [P-] jelzés. Kérdezem Árpitól, hogy ismerõs e a környék, mert a PIROS 85-ön jövünk erre egy darabon. Persze, a sötétben egész más a baba fekvése. Itt van már az info tábla, ami elõtt jobbra elmegy a [P-] a Hosszú-árok felé, mi pedig egyenesen az Antónia-árokba kezdünk bele. Finoman nyit az emelkedõ, aztán mind meredekebbé válik. Kell a türelem, mert ez a közepesen emelkedõs rész tart a legtovább. A távvezeték egyik tartó vasszerkezeténél hátra nézek; a többiek nem látszanak az út enyhe kanyarodása miatt. Nem várok, tovább megyek az árok felsõ vége felé. A finisben a legmeredekebb az út. A jelzés nem az árokban vezet végig, hanem a vége elõtt pár méterrel, jobbra kijön a mélyútból. Itt a legtechnikásabb. Ha rosszul választod meg a lendületet és a dõlésszöget, akkor könnyen visszahullhatsz, kuglibábként letarolva az esetleges követõidet. Innen már látni a mûutat, amin balra kell kanyarodni annak, aki a Zsíros-hegy felé igyekszik. Már ezerrel sziporkázik a Nap, de még nem veszek föl napszemüveget, mert úgyis mindjárt beérünk az erdõbe. A többiek is kimásznak az árokból, együtt megyünk a turistaház meghagyott kõmandzsettájához, ahonnan megint a fák takarásába mehetünk következõ pontunkra, egészen véletlenül egy kocsmába.

6. ellenõrzõpont, Zsíros-hegy, Muflon Itató.

Priger Pistit Béla bácsi kérte föl idegenvezetõnek; éppen távoznak. Egy öreg kutya totyog elõ üdvözölni. Lesi hátha leesik neki egy-két finom falat. A kávézni vágyók arcra zuhannak, mert még nem nyitott ki az egység. Menjünk is tovább, elég volt a kocsmázásból. Mielõtt ereszkedni kezdenénk Solymár felé, bejárjuk a [S-] bosszantó kitérõjét.

II. feltételes ellenõrzõhely, Kerek-hegy, éles úttörés.

Megmutatom Árpinak azt a kiálló gyökeret, ami azért nevezetes, mert az egyik évben ebben botlottam meg, és omlottam kishíján a pontõr hölgy lába elé. Most máshogy vannak elhelyezkedve az õrök, pozíciójuk szerencsére nem kedvez a gyökérbebotlásnak. Az ezután következõ szakaszt szeretem. Az enyhe lejtõ azt az illúziót táplálja az emberben, mintha kajakból tudna ilyen jó tempóban nyomulni. EduShow ér utol minket. Elmondása szerint non stop túrázik a hosszú hétvégén. A S70-re a Medves 50-rõl jött, de nem nedves a homloka. Sõt, EduShow annyira frisss, hogy fáradtság jelei egyáltalán nem mutatkoznak rajta. Egészen más látszik rajta. Olyas valami, amitõl az ember fia és lánya öt centire a föld fölött jár... A beszélgetés hevében egy ösvénnyel elõbb kanyarodunk le. Attila kiabál utánunk. Csak az útvonalkövetés miatt megyünk vissza, mert ez az út is a keresztezendõ mûútra fut ki. Attila már követeli is a vélt jussát, egy sört. Ha én minden útbaigazításomért egy sört kértem volna, akkor már anonim alkoholista lennék. Edu tovalibben, körülötte tarka lepkék röpködnek, vállán apró madárkák csivitelnek. Függöny! Lassan behozom az elkalandozásom miatti lemaradást, és a vadon burjánzó orgonabokrok mellett már együtt megyek el a többiekkel. Semmi perc alatt érünk le a téglagyári buszmegállóba, hogy aztán átkeljünk a széles fõúton, majd lemenjünk az Alsó-Jegenye-völgybe, a Paprikás-patak hídjait koptatni.

7. ellenõrzõpont, Rózsika-forrást megelõzõ pihenõ.

Azt hiszem a túra során most vagyunk utoljára a komfort zóna közelében. Ha errõl a viszonylag hûvös helyrõl kiemelkedünk, akkor egyre közelebb lesz a forrásponthoz a hûtõvizünk. Ezért amikor a forrás elé érünk, átmegyek a hídján, hogy bevizesítsem a törölközõmet. Gondban vagyok, mert Rózsika nagyon renyhén csöpög. Üsse kavics; a már kifolyt vízbe mártom a türcsit. Az ebihalakat és a szúnyoglárvákat lesöpröm róla, és enyhe csavarintás után a nyakamba lógatom. A többiek közben jól elhúztak, csak a rét után érem utol õket. A réten már majdnem minden készen áll a szokásos május elsejei bulihoz, a solymári rendezõgárda az utolsó simításokat végzi. Egy pillanatig irigylem a majdani részvevõket, de a következõ másodpercben rájövök, hogy mi sokkal szórakoztatóbb dolgot mûvelünk. Ugye? Tehát ennek szellemében nekivágok a hosszan tartó emelkedõnek. Utolérem a többieket. Úgy látszik Zolival egy kicsit gyorsabb tempóban próbálunk túllenni az emelkedõn, mert a társaság többi tagjai el-eltünedeznek a kanyarokban. Már fönt nyomjuk a hegyoldal keskeny ösvényén, amikor Kiss Pisti csörömpöli a telefonomat. Nem akarom elhinni, amikor közli, hogy õ már a Hûvösvölgyben van. Olsennel fûtik egymás agyát, hogy mikorra, kell a következõ pontra érniük. Hirtelen olyan érzés fog el, mintha le lennék maradva. Nem akarok túlzottan sietni, de ösztönösen rádobok egy lapáttal. Zoli inkább lelassul, hogy bevárja a csapatot. Állandóan a Hûvösvölgy jár az eszemben, de az még fényévekre van innen, és így még a következõ pont is lassabban jön el. Nagy sokára kezd hullámzani az ösvény. Jól van, már látom a jellegzetes sziklákat.

III. feltételes ellenõrzõhely, Kötõk padja.

Valaki beszél a pontõrhöz, vagy két pontõr beszélget egymással, nem tudom. Türelmesen kivárom míg befejezik, majd átnyújtom az itinert. Hajrázok tovább, hogy legalább ezen a keskeny, oldalra lejtõs ösvényen legyek túl. Azzal vígasztalom magam, hogy a KITÖRÉSEN a behavazott, éjszakai változata sokkal cudarabb volt. A Nap már egyre többször süt be a levelek közé. Egy távvezeték nyiladékánál pedig fényözönben részesít. Nemsokára számíthatok arra, hogy az ösvény szélesebb útba csatlakozik, (bejön a [K-]) és hamarosan megérkezek a Virágos-nyeregbe. Így is lesz. Itt azonban sokáig kitett helyen fogok kutyagolni, ezért türcsi a fejre, egy slukk ital a flakonból, és irány az Újlaki-hegy. Útközben odafelé találkozok egy másik rendezvény ellenõrzõpontjával. Ipari mennyiségû palackozott ásványvíz van felhalmozva a ponton. Lesz is rá szükségük itt a mezõn, ebben a melegben. Az út agyagos sara alaktalanra gyúrt állapotban kötött meg. Szemem szüntelen pásztázza a járófelületet, a legkevésbé bokafordító helyeket keresve rajta. A megfelelõ ponton balra fordulok, hegynek fölfelé, egy durva köves útra. Késõbb, jobbra bemegy a jelzés az erdõbe. Leveszem a törülközõt, és jó néhányszor meglengetem, hogy hûljön egy kicsit. Nemsokára kibukkanok az erdõbõl, és akkor megint kendõ lesz belõle. Mindjárt látszik a hegy teteje, errõl az oldaláról valamivel könnyebb felmenni rá.

8. ellenõrzõpont, Újlaki-hegy.

Nini! EduShow csattogtatja a gépét. Megfogta õt a reptér panorámája, és tán egy kicsit a hegymászás is. (Mint utólag kiderült, nem tudtam inkognitóban maradni, mert miközben a pecsételtetéssel voltam elfoglalva, orvul készült egy egészalakos fénykép, ami a törülközõbe rejtett fejû önmagamat ábrázolja amint igazolásra várok. A mûalkotást a fészbukon kommentezve láttam viszont. Dec dö véj áhá, áhá, Áj lájk it.) Alant a hangároknál - akárcsak tavaly - a Samsungosok nyomatják a decibelt. Nem érdekel mit mondanak. Le innen! Két mészkõvel távolabb kezdek lebotorkálni, mint ahogy azt a jelzett, poros ösvény diktálná. Oldalról Priger Pista kiabál kispistát. Neki is elmondom a szabályt: Amíg vizuális kapcsolatban vagyok a jelzett úttal, addig nem kispista. Majdnem olyan lassan jutok le a Szépvölgyi úti parkolóhoz, mintha onnan másztam volna fel. Néhány méter üdítõ szintbeli lépés után a dõlõ félben levõ határkõnél jobbra fordulok, és még meredekebben süllyedek a Határ-nyeregig. Eszembe jut a tavalyi túra, amikor e helyrõl imígyen tájékoztatta családját telefonon egy srác: " ... csak még ezen a szemét Vadaskerti-hegyen kell átmásznom..." A nyeregbõl én is a "szemét" Vadaskerti-hegy alá megyek, és elkezdek átmászni rajta. Jó meredek. És amikor felérsz az a jutalmad, hogy fékezhetsz, amíg le nem érsz a Hûvösvölgybe. Ez viszont nem megy olyan gyorsan, mint ahogy azt az ember szeretné. Megpróbálok belekocogni egy kicsit, de aztán belátom, hogy jobb a békesség. Végül gyalog is leérek az Ördög-árok kis kõhídjához. A lángosos elõtti közkútnál vígan frissül néhány túratárs. Én majd a kisvasút végállomása elõtt levõ csapnál fogom átnedvesíteni a törölközõmet. Elõzékeny autósok átengednek a zebrán, folytatom a bûzös aluljáróban, felmegyek a villamos szintjére, onnan pár lépcsõn és rövid murváson a gyermekvasutasok alakuló teréhez. Nincs ott senki. Jó ötlet, hogy az etetõpontot idén egy fa árnyékába telepítették.

IV. feltételes ellenõrzõhely, Hûvösvölgy.

Nagyon nincs kedvem enni. Inni annál inkább. Iszok is két pohár színeset. Bubu feltéttel szerel egy kenyeret. - A 70-en vagy? - kérdem tõle. - Nem - válaszolja, és valamilyen hármas variációt vázol a szervezésben perfekt, kitûzõ halmozó guru. Priger Pistit Béla bá valahol az Újlaki-hegy környékén útjára bocsátotta. Õ most indul tovább. Én is mindjárt megyek, csak még benedvesítem a... Hol a bánatban van a csap? A morva életbe! Idén még fel se szerelték a csapot. Hát, én bizony le nem megyek a lángosos elé. Majd a Szépjuhászné közkútjánál fogok mosdani. Neki vágok a [S-] folytatásának. Lemegyek a villamos árka fölötti útra, ami kivisz a bevásárlóközpont mellé. Rövid várakozás után átszaladok a mûúton és már hozzá is foghatok a Hárshegy állomáshoz vezetõ emelkedõnek. Nagy a jövés, menés: Különféle irányokból szalajtott emberek mászkálnak papírral a kezükben. Nem, nem a hasmenés jött rájuk, hanem a teljesítménytúrázhatnék. "Civilek" is vannak köztük szépszámmal, dacára a hõségnek. Felérek az állomás alatti szintbeli útra, ahol menet közben megszabadulok az oxigénadóságtól. Vas forgókorlát megpörgetve, lépcsõn fel, további emelkedõ. Kétszer nézek a padon ülõkre. Borika ül ott egy fiatalemberrel. - Milyen túrán vagytok? - kérdezem Borikától, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy csakis teljesítménytúrázhatnak. - Csak egy kis maszek kiránduláson vagyunk a - bemutatom - fiammal. Két mondatban beszélek nekik a túráról, és közlöm, ha maradnak még pár percet, akkor nem ússzák meg, az ismerõsök özönével való találkozást. Búcsúzok, megyek tovább a kitett, kiálló sziklás mezõ felé. Törölközõ megint a fejre. Mezõ vége, kanyargós kaptató. Csöng a telefon. Barbi kérdezi, hogy merre járok. - Mindjárt felérek a Bátori-barlang elõtti kis fahídhoz. Alig hagyom el a hidat, a mini szerpentinen jön már Barbi lefelé a párjával és a húgával. Talán nem lesz meglepõ, ha elárulom, hogy õk is valamilyen túra, valamelyik távját morzsolják. Ha megbeszéltük volna ezt a találkozást, akkor nem tudtuk volna így idõzíteni. Kölcsönösen jó túrázást kívánunk egymásnak, és ki-ki járja tovább a saját útját.

9. ellenõrzõpont, Nagy-Hárs-hegy, Kaán Károly-kilátó.

Miért idõznék itt, a pecsételés után? Megyek a meredek, köves lejtõ irányába, ahol majd óvatosan leereszkedek a Szépjuhásznéhoz. Már út közben a hideg vizet ontó, kékre mázolt, öntöttvas kút lebeg a szemem elõtt. A törölközõ megszáradt már a nyakamban, mostanra inkább melegít. A kút felé menet ismét kedves ismerõsökkel találkozok: Egon és Éva. Ezúttal nem az etetésünkkel és restaurálásunkkal vannak elfoglalva, hanem õk is túráznak. A vizezés után együtt megyünk, amíg a [P-] együtt halad a [S-]-val. Egyedül folytatom tovább, de mosolygok magamban, mert kellemesen feldobott ez a néhány találkozás, és a rövid beszélgetések. Kinézek a lombok között. A Vadaspark megálló peronjára látok. Nemsokára elérem a Kis-kõfejt, amit egy kis emelkedõ követ. A táblacsokor után, jobbra lemegyek a sínekhez, hogy keresztezve azokat, egy darabon a tüdõszanatórium szürke kerítése mellett lejtõzzek, majd fahídon keljek át, hullámozzak az ösvénnyel, és egy völgybõl felmásszak a murvás útra, amit a [P-] is jelez. Na, akkor most gyorstempóban siessünk le a Virág-völgybe, és innen toljuk fel magunkat a Csacsi-rétre. Ez utóbbi kívánság már sokkal lassabban teljesül.

10. ellenõrzõpont, Csacsi-rét.

Itt azért kortyolni kell egy párat. Ahogy rakom vissza a flakont, szemem sarkából már figyelem a lombokkal takart beugrót, amerre az utamat kell folytatni. Pihennék egy kicsit a padon, de inkább indulok, mert egyre fokozódik a hõség, ami majd odalenn, a flaszteren kulminál. Keskeny, vályús ösvény, aztán murvás a KFKI alatt. Rengetegszer koptatott utak. A [S+] fel, én meg le a [S-]-on. Lent, a kanyarban családi frissítõpont babával. A meleg elõl nem tudják elrejteni a dolgokat. A langyos vízbõl nem kérek, az nekem is van. Inkább a megolvadt bevonatú csokis akármibõl veszek be kettõt, majd elköszönök. Nemsokára jobbra bekanyarodok a Sorrentót megelõzõ völgybe, ahonnan laza emelkedõvel felkapaszkodok a mindkét irányból sokszor végigjárt, oldalra lejtõs alig ösvényre. Némely szakaszán száraz idõben is vigyázni kell, mert könnyen megint a völgyben találhatja magát az ember. Elérkezek a túra utolsó említésre méltó emelkedõjéhez. (Jótékony tudatlanság.) Alig gyûröm le, csöng a telefon. Kiss Pisti szórakoztat azzal, hogy õ már beért, és, hogy milyen cefet volt a végén a Törökugrató. Láttam én a pecséthelyek végén ezt a nevet, de nem gondoltam, hogy oda fel is kell menni. Azt hittem, hogy az új célhelyszín miatt iktatták be. Majd meglátjuk... Sziklák kerülnek az utamba, aztán egy pont.

V. feltételes ellenõrzõhely, Sorrento.

Az út menti kõtömb tetején ütött tanyát az ikerpár-gyanús fiú és lány. Eléjük járulok igazolásért. Már majdnem beteltek a pecséthelyek. "Leszaladok" a poros, fenyõtûs ösvényen, keresztezek egy murvás utat, és rátérek egy köves, de jól siethetõ útra. Egy kiágazó ösvényen letérek szervizelni. Amikor hátra nézek látom, hogy valaki nagyon nézi az itinert. - Tovább, egyenesen! Csak felforrt a hûtõvizem - szólok hátra, mielõtt beállna mögém a sorba. Visszatérek az útra, és én is megyek tovább, egyenesen. A sorompónál kezdetét veszi a hosszadalmas hegyoldali gyaloglás. A bevezetõ szakaszt már évek óta az ösvényre dõlt fák nehezítik. Egy idõ után elfogynak a kidõlt fák, és amikor már elhárulnak az akadályok, akkor az út levisz egy szekérútra, amin jobbra kell folytatni. Nem szabad elbambulni, mert akkor eltéveszted a kis, keskeny, jobbos letérést, és idõnek elõtte lenn találod magad Budaörsön. Kezdõdik az a rész, hogy sokáig erdõ, aztán kibukkanás egy tisztásra, aztán megint erdõ. Utoljára ezt néhány hete, a VÁROS PEREMÉN címû sétán jártam végig harmadmagammal. Na, azóta dupla annyi erdõ és tisztás nõtt ide, az fix. Nem igaz, hogy ez még mindig nem a balos letérés a pontra. Ezek olyan egyformák, hogy nem tudok megjegyezni egy jellegzetes objektumot, ami alapján tudnám, hogy ez már az utolsó. A türelmem végsõ határán aztán mégis eljön a várva várt balos. Mi az? Eltévedtem? Hol a pont? Távolabb helyezték, hogy onnan lehessen gyönyörködni a Törökugrató panorámájában.

11. ellenõrzõpont, Huszonnégyökrös-hegy nyerge.

Az egyik pontõr készséggel mutat nekem a túloldalon egy Gellért-hegyet, és elmagyarázza, hogy miként jutok fel oda. Kösz. Elõbb azonban meredeken le kell tipegni, nagyobb részt utcák vídia keménységû burkolatán. A néhai Csíki csárdánál átmegyek a mûút másik oldalára, és a [S3] jelzésen felfelé indulok. Nem megyek gyorsan, de egy ÖTYE tagokból álló csoportot így is utolérek. Frissnek látszanak, persze nem a korukból-, hanem a Hûvösvölgybõl kiindulva. Az emelkedõs utcáról a terepre érek. Kulturáltan meg van csinálva; ahol kell, ott új korlát, ahol kell, ott lépcsõ, ha kell, ha nem kell, ismeretterjesztõ táblák. Egy fölöttem levõ kiszögellésben valaki azt mondja, hogy jönnek az arabok, célozva ezzel a törülközõs fejemre és a sötét napszemüvegemre. - Humor Herold a babatávról nagyon szellemes vagy - gondolom magamban. Egy mászósabb résznél, csoffadt kinézetemet látva egy lány a szikla tetejérõl azzal vígasztal, hogy mindjárt vége. - Hát, nekem biztosan! - kacagtatom meg a hölgyet. Igaza van, mert már látom azt a pontot, ahonnan már csak lefelé van.

12. ellenõrzõpont, Törökugrató teteje.

A pontõr bácsi lelkesen magyaráz valamit egy kisebb társaságnak, már majdnem összerogyok, mire be tudom gyûjteni a pecsétet, és meg tudom kérdezni, hogy merre van a lefele. Valami fémlépcsõt emleget szalaggal. Ha ez lehetséges, lefelé még sz@rabb, mint fölfelé. Elõttem, lejjebb egy hölgy tétovázik, õ is a lépcsõt keresi. Na, most már elfogy a cérnám, nem akarok ebben a pokoli útveszõben bolyongva elpusztulni. Felhívom Kiss Pistit. Legalább egyetlenegyszer õ mondja el nekem, hogy merre kell menni. - Balra tartva? Bányaudvar? OK! Ennyi infoval rögtön rátalálok a lépcsõre, ami olyan cipõtalpszétvágós rácsból van. Ez tényleg levezet a bányaudvarba, ahol vár a túra fénypontja. Fürdõzés egy bõvizû csapnál. A fejemen kicserélem a vizesborogatást, és kortyolom a hideg vizet. Jaaaaaj de jóóóóó! A havajozás után tovább kell menni, mert még koránt sincs vége az operának; a kövér nõ még forte sikít. De én is sikítok ám, mert utcák, lejtõs utcák, forró utcák, talpszétszedõs utcák. Oááááá! Nem igaz! Balra csak nem egy sportpályának látszó tárgy az legott? Deee! Ott lóg egy szalag. Odáig még elkúszok. Odabent egy keskeny folyósón székel a fogadóbizottság. Hátizsákkal a hátamon be se férek. Ahhoz a taghoz lépek, aki elõtt a 70-es számot látom az asztalon. Õ átküld a másikhoz, a másik visszaküld az elõzõhöz, emez felfogja, hogy hozzá tartozik az ügyem, molyol valamit és visszaküldi a papírt a laptoposnak. Kapok egy négytojásos "TOJÁSSÁRGÁJA " kitûzõt, egy oklevelet, és egy ígéretet, hogy az ötödik 70-es teljesítésért járó jelvényt majd elküldik. Kiszédülök a tetõvel fedett "kerthelyiségbe", és egy lekváros kenyérrel lerogyok Diához és Sistergõhöz. Fantasztikus! Sistergõ most sem tudja letagadni gondoskodó természetét, nem a kajapontot üzemelteti, hanem túrázott, mégis kólával kínál. Itt egy másik gondoskodó típus: Olsen. Ide hívta a fiát egy szekérrel, és most közli, hogy van számomra egy üdülõhely rajta. Megment a távoli buszmegállóhoz való zarándoklattól, a betonrengetegen keresztül. Ezekért a pillanatokért érdemes volt Esztergomból Budaörsre gyalogolni...

Ottorino

 
 
EduShowTúra éve: 20122012.05.22 12:40:51
megnéz EduShow összes beszámolója

SÁRGA 70


Ez volt az a túra, amit egyáltalán nem terveztem. A négynapos hosszúhétvégére a Gerecse 50, a Káli 15 (mint pihenõ) és a Karancs-Medves 50 volt betervezve, remélve, hogy nem fog túlzottan elgyötörni egy hétvégén két ötvenes. Nos, legnagyobb meglepetésemre, a KM50-et letudva a nagy hõség ellenére -- valószínûleg a szuper társaságnak hála -- jobban éreztem magam, mint valaha. Felmerült hát bennem, hogy bevállalok egy résztávot a Sárgán. Sálgótárjónból a Bubumobil egyenest rákosrendezõi (ööö... asszem) pályaudvarig repítette kis csapatunkat, ahol Lestat kiszállt, hogy átszálljon az esztergomi vonatra. Fél perc, talán annyi se... ennyit gondolkodtam, majd meghoztam a nagy döntést: irány Esztergom! Egyszer élünk, irány a hetvenes... nos, így utólag is csak annyit mondhatok, jó ötlet volt, nagyon jó!


Esztergom felé zakatolva kicsit rendeztem soraimat, már ami a táskám tartalmát illeti, aludtam is egy szemhunyásnyit és már meg is érkeztünk. Nevezés elõtt némi átötözés és lábápolás egy virágláda szélén ülve, majd fizettünk/neveztünk, feladtam a hátizsákomat Budaörsre és innentõl már nem is volt más hátra, mint elmenni érte.


Sötétben botorkáltunk kifelé Esztergomból és kicsit sajnáltam, hogy pont azokon a szakaszokon kóválygunk az éjszakában, amelyeket korábban még nem láttam világosban. A Buják és Karancs-Medves rekkenõ napsütésétõl elcsoffadt Lestat kissé lemaradozott az éjszakában, így Pilisszentlélekre, majd Klastrompusztára már egyedül érkeztem. Kellemes volt az éjszaka, igyekeztem minél messzebb jutni, hogy a nappali kánikulában több idõ jusson a nyomóskutaknál frissülésre.


Pilisvörösvárra érve csodálatos panoráma kíséretében rámvilágosodott, így innen legalább a fejlámpától megszabadulhattam. Ekkor épp nagyon álmos voltam, pecsét, semmi több a Sramli sörözõben, majd irány tovább Antónia felé... ami sikeresen fel is ébresztett. A Zsíros-hegyen lepecsételtem a kéktúrámat és persze a S70 igazolólapot is, majd loholtam tovább. Pár pillanat erejéig utolértem Ottorinót, váltottunk néhány szót, majd rosszul vettünk egy kanyart, de gyorsan korrigáltunk...


Épp lendületben voltam, ki is használtam. Az Alsó-Jegenye völgyön átsuhantam, a Kötõk padja felé már fújtattam kissé, az Újlaki-hegy újból próbára tett, de azért kibírtam megállás nélkül.


Hûvösvölgy már nagyon kellett, bár jobban örültem volna, ha tényleg hûvös lett volna. Elõbb nyomóskútnál, majd egy büfében almafröccsel frissültem. Irány a Nagy Hárs-hegy, majd Szépjuhászné... újabb nyomóskút. Innen már csak víztõl-vízig éltünk. Csacsi rét, szusszanásnyi szünet, majd frissítés a Nagyszénászugnál. Budaörs egyre közelebb, de még mindig irtó messze.


Már elõre félünk a Törökugratótól, de még a Huszonnégyökrös-hegy is elõttünk van. Odaérünk, újból lepihenünk, majd megindulunk domboldalnak lefelé, irány a rettegett Törökugrató. Megmásszuk és kellemes meglepetés ér az aljában: nyomóskút, mint jutalom! :-) Vízzel töltöm meg vászonkalapomat és a fejembe húzom... kétszer is. Óriási! Van még idõ bõven, iszunk, dagonyázunk és veszünk egy nagy levegõt az utolsó kilóméter elõtt...


...és végül célba érünk, pecsételünk, eszünk-iszunk, örömködünk. Több ismerõs már rég bent, nem sokkal késõbb befut Lestat is.


Szenzációs élmény volt, köszönjük!

 
 
krajoramaTúra éve: 20122012.05.07 21:10:54
megnéz krajorama összes beszámolója

Sárga 20


Kicsit aggódtam, hogy napszúrást fogunk kapni, de szerencsére szinte végig fák árnyékában lehetett haladni. A Paprikás-patak mellett kifejezetten kellemes volt a kis pára. Emlékeim szerint a Sárga 18 naposabb lett volna, örülök, hogy a 20-asra jöttünk. Ott is és itt is rendben volt a szervezés, köszönjük.


Május elseje lévén több majális mellett itt is elmentünk, nagyon csábított a lacikonyha, de Eszter tovább hajtott. Végül is nem kajálni jöttünk, hanem túrázni. A vége felé kereszteztük a budai maraton és valamiféle szponzorált túra útvonalát. Az utóbbi elég vicces volt, velünk szemben teljesen felkészületlen, sportot max TV-bõl ismerõ emberek araszoltak felfelé. Nem igazán értettük mi van, végül leesett, hogy biztos sorsolnak valamit a résztvevõk között. Másnap derült ki, hogy tényleg, bicajt lehetett nyerni.


bye, krajo

 
 
toprongyTúra éve: 20122012.05.04 17:06:39
megnéz toprongy összes beszámolója

Sárga 18


Ezen a túrán eddig kétszer voltunk, mindkétszer a 40-es résztávon, így a 18-as némi újdonságot jelentett. No nem sokat.


Tegnap már legyûrtük az Élõ Táj Tanösvény 20-at, amelybõl objektív okokból lett 26 is. Hõség, kondícióhiány, és egyéb tényezõk játszottak közre abban, hogy ma egy kis 18-as megviselt minket.


Hûsösvölgy, Nagy-Hárs-hegy, Szépjuhászné, Csacsi-rét, szóval az unalomig ismert terep, de legalább a tegnapival ellentétben ma nem kellett, hogy eltévedés miatt fájjon a fejünk. Csacsi-rét után pár kilométerrel, egy olyan völgyben, amelynek mindig elfelejtem a nevét, kekszbõl, csokiból, vízbõl és bozdaszörpbõl lakomázhattunk kedvünkre; én személy szerint maradtam a csokinál és a víznél, mert lisztérzékeny vagyok, a szörpöt meg simán csak nem szeretem.


Imígyen felfrissülve vettük nyakunkba a Sorrentót és a Huszonnégyökrös-hegyet, ahol az itinert bújva konstatáltuk, hogy újdonság vár ránk a túra végén: ahelyett, hogy az eddigi évek tradícióját követve Budaörsre beérve egyszerûen lecaplatnánk a flaszteren a célba, elõtte még megmászandónk a Törökugratót, amelyet korábban minden évben megcsodáltunk távolról, hogy milyen szép, és mily szerencse, hogy nem kell felmennünk rá.


Mi tagadás: dögmelegben, tûzõ napon, betonon hegyet mászni korántsem üdvös. A Törökugrató tetején igényesen kiépített és tahó módon megrongált tanösvény, a kilátás szép, a napsütés tikkasztó, a légmozgás kellemes. Feltûnõen sok eladó villa között kanyargunk le a sportpályához, amely szívszorítóan messze van még: elvileg csak 1-2 km, de jóval többnek tûnik eme mérsékelten élvezetes vidéken.


De azért csak beérünk: átvesszük a Sárga és a Tojás Sárgája kitûzõt (tükörtojás ezúttal 3 tojából), no meg az okleveleket, majd rámozdulunk a lekváros, zsíros, vajas, savanyú káposztás kenyerekre. (Én a magam részérõl az otthonról hozott puffasztott rizst kenem meg.)


Feltöltekezünk, végezetül kibattyogunk az egyre mérsékeltebben kellemes környezetben elhelyezkedõ buszvégállomásra. Út közben további eladó villákat, az - ünnepnap lévén - bezárt Decathlont, és a szebbé varázsolás hiábavaló erõfeszítéseként színesre mázolt paneleket tekinthetünk meg.


Kellemes kis túra volt, nagy elõnye, hogy közel van, jó a kaja, külön köszönet út közben a csokiért és a vízért, jó, hogy van közben többhelyütt vízvétel. Szóval azért élveztük, na.

 
 
ToteszTúra éve: 20122012.05.03 22:03:20
megnéz Totesz összes beszámolója

 Embert próbáló menetelés Esztergomtól Budaörsig – A Sárga 70

 
 
MirPTúra éve: 20122012.05.02 20:16:45
megnéz MirP összes beszámolója

Sárga 50 Teljesítménytúra


Túrabeszámoló és képek az alábbi linken:

http://teljesitmenyturaim.blogspot.hu/2012/05/sarga-50-teljesitmenytura.html

 
 
olsenTúra éve: 20122012.05.02 09:06:20
megnéz olsen összes beszámolója

szia emberek,a sárga hetvenes..


szóval ültünk a vonaton, a két szenior bajnokkal,és dumcsiztunk,a kupé tele volt botos – zsákos emberekkel,akár lehetett volna nevezési lapot osztogatni,mint más túrákon már jó szokás..idõt és energiát kímél,stresszhelyzeteket véd ki,ha pörög a rajt..


Esztergom a sínek mellé építette a vasútállomást,ezért hamar sorba álltunk kétszer is,nevezési lapért és rajtidõért..senior társaim rutinosan tolakodva hamar elveszítenek,de ácsorgok és egyszercsak elfogynak a többiek és mehetek én is..Ottorínó és Tom késlekedik, hozzájuk csapódok,még sötét van,éjfél nincs,háromfõsen toljuk az utat,ami felfelébõl van,de aszfaltos és közvilágított..ellenõrzõ pont,innen sötétség,akár a lelkünkben,fejlámpa és a kormányba vetett bizodalom segít botorkálni,túratársnõ kerül rövidnadrágban,neki kevesek és lassúak vagyunk,a szépségünk pedig nem látszik eléggé a félhomályban..kerítésmászás,Marcsit érjük utol,majd el,Kispista elõttünk..nem hiszünk a szemünknek,ezt az embert utol lehet érni?gyalog?kiderül,szervízprogramja volt és fékkel is van..a viszontlátás örömére kissé pörgõsebbre váltunk,Kastrompusztát kettesben lepjük meg,elõtte a senior kettõt is elkerüljük, ami szintén nem túl gyakori mutatvány..fantasztikusan jó fizikailag még ma is,szellemileg meg fõleg..a ponton itatás fõleg,alma és szilva van, nem párlat,valami más technológia..


tovább és föl,avar,és fáradok,a nappali hatvanas most ér utol,és persze Tom is, aki vigasztal”..kellett ez még neked,a te korodban..”?kedveskedése új erõt ad,és egy darabig a Pisti lábnyomait ütjük,egyre messzebrõl,de a holtponton átesek,a Vörös hegyen nem,ezt mászni kell,Pilisvörösvár,Kálvária..vegyespárost találunk ellenõrzõ pontként,unicummal lazítjuk õket és máris a Sramli sörözõ,kávét tolunk arcunkba és sietõsen haladunk,nap lesz mindjárt..Zsíros hegy,Muflon itató,Kerek hegy,és máris a Jegenye völgy,Rózsika forrás,a réten a szokásos majális fogad,a bójánál senki,fotó és négyfõre duzzadunk,két fiatallal,vegyes páros,követnek illetve vezetgetnek bennünket,vénebbeket,fõleg a nõi egyed,aki Saci néven mutatkozik be..pontõr szembõl,egyedülálló ffi,a nõt elvesztette..véletlenül vagy szándékosan?megtaláljuk és ezúton is üzenjük,a Kötõk padjánál búslakodik,nem tudtuk magunkkal vinni,nem akart jönni..itt már borzasztó világos van és a Virágos nyereg büféje zárva—meglepõ,ugye?Újlaki hegy,fotó és Hûvösvölgy,etetés-itatás,nyargalás tova,kávé kell,mer” álmosnak és fáradtnak tûnik a viseltes ember,Hárshegy,a nagyobbik,Szépjuhászné,kávé és kútvíz,két csoportra oszlunk,vagyis a fiatalok otthagynak bennünket,úgy, mint mi a nálunk korosabbakat..Csacsi rét,a samsungosok összezavarnak de korrigálunk,Nagyszénászug,megjelenik a hosszú ember a botjaival,és állva hagy mindenkit,így szokta,hét-nyolc km/óra sebesség alatt nem hûti kellõképpen a menetszél,és ez benne van fölfelé is..tempózunk,és lassulunk,a Huszonnégyökrös hosszabb és magasabb mint eddig,hiába, tágul a Föld..jutalomképpen felmászhatunk a Törökugratóra,itt harmincnyolcfokot regisztrálok mûszeresen és celsiusban,ez hiányzott..innen lefelé és befelé,oklevél és zsíros-vajaslekváros,meg napszúrás,kinek-kinek..de mindenki él,a seniorok is itt vannak,szóval a nagy kerülgetés – elõzgetés félórás eltérést okoz,eredményez, szintidõn belül vagyunk ,remek volt,köszönjük..

 
 
 Túra éve: 2011
OttorinoTúra éve: 20112011.06.03 10:21:07
megnéz Ottorino összes beszámolója

SÁRGA 70 (2011.04.30-2011.05.01) Táv: 70,7 km; Szint: 2225 m.

Ma egész nap felhõátvonulásos, napos idõ volt, magyarul ideális kirándulóidõ. Bosszúsan gondolok arra, hogy pont estére mondják a záporokat és holnapra, azaz vasárnapra pedig az országos vizes borogatást. Megfordul a fejemben, hogy tán nekem is a HORVÁTH JÓZSEFRE kellett volna mennem, de aztán meggyõzöm magam, hogy így van jól, ahogy van, mert õs teljesítõ vagyok a SÁRGÁN - igaz, hogy az elsõ "csak" 40 volt -, és nem akarom megszakítani a láncolatot, arról már nem is beszélve, hogy fölöttébb kedvelem ezt a túrát. Ja, és minden évben ezt tekintem a KINIZSI SZÁZAS elõszobájának. Az ablakból fölfele sandítva pont egy tintakék felhõre látok. Lemondóan legyintek, és herót hangulatban készülõdni kezdek. Spotékhoz zötykölõdök Káposztásra, mert a tavalyihoz hasonlóan idén is felajánlotta a rajtba juttatásomat. Innen is kösz. A kapu elõtt éppen a lakók névsorát böngészem, amikor elered az esõ. Felcsöngessek, hogy engedjenek be vagy telefonáljak, hogy mégse megyek? Az ujjam dönt: bepötyögi a csengetõ kódot. Spot már teljes harci díszben- és felturbózott hangulatban vár, úgyhogy rövid udvariassági leülés után indulunk is. A Megyeri híd után valahol eláll az esõ, és Pomáz útjain már a nyomát sem látjuk. A Két bükkfa-nyereg felé vezetõ, erdõvel övezett országútról itt-ott már kisebb párafelhõk szállnak fel. Jobbról vaddisznó bukkan fel hirtelen. Mindannyiunk szerencséjére késõbbre halasztja az átkelést. Néhány km. múlva a süninek sem sikerül balról beszaladni az autó elé. Nagy élet van a párás országút mentén: Ugráló békák, száguldozó csigák kerülnek a reflektorok fénykévéjébe. Egész jól elszórakozunk Esztergomig. Itt azonban, sajnos ki kell szállni a komfortos autóból. Az állomáson már ott vannak a rendezõk, és még néhány barát, ismerõs. Kölcsönös üdvözlések után elkezdem menetkész állapotba hozni magam. Pisti reklamálja a kávét, amivel a SÁRGA elõtt megszoktam kínálni a szûkebb csapatot. Reméltem, hogy elfelejtik, de sajnos számítottak rá. Arra hivatkozok, hogy a termosz már nem fért bele a hátizsákomba az esõkabát miatt. A legfõbb ok viszont a herót volt, ami elblicceltette velem a kávéfõzést. Befigyelek a nevezõ helyiségbe; nemsokára elkezdik árulni a nevlapokat. Tomnak is veszek egyet, hogy ne kelljen sorba állnia. Õ vonattal jön majd Pest felõl. Permetezni kezd az esõ. Abban reménykedtem, hogy legalább az éjszakai szakaszt megússzuk szárazon, de ez a remény is szertefoszlott, mint a legtöbb társa. Befut a vonat Budapest felõl. Kezemben a papírjával integetek Tomnak, hogy jöjjön a rajtoltatáshoz. 23:00-t íratunk az itinerekre. Az utolsó simítások után megindulunk a kijárat felé. A számos túrabot láttán néhány "civil" kacagva állapítja meg, hogy megkezdi a szezonnyitó edzését a sí szövetség. Komoly pofával mondom, hogy ráhibáztak, mert éjszakai gyepsí edzésre megyünk. Az arcukra fagyott mosolyból ítélve egy pillanatra tán el is hitték a replikámat. Spot beterel minket a parkba, a [S-] jelzésre. A zöm a park út felöli járdáján özönlik. Padon ülõ fiatalok érdeklõdnek, hogy miért éjszaka vágunk neki. - Így sokkal izgalmasabb - válaszolom. A permetezés szaporább csepergésbe megy át, ezért egy üres padnál felöltöm az esõkabátom. A sarki TECSÓ fényében megpillantom Suzyt. Felgyorsítom lépteimet, de csak nehezen érem utol. Lassan állok rá az utazósebességemre. Beszélgetünk kicsit a neonfényes utcán haladva, aztán az elsõ emelkedõnél azt mondja: - Na, menj! Én megyek is, ahogy bírok, de nem akarom elrohanni magam az elején én sem. Az utcalámpák elfogytával bekapcsolom a fejlámpát. Az aszfalt is elfogy, ennek hiányában pedig  agyagos emelkedõ lesz az osztályrészem. A családi házas övezetet elhagyva hiányolom az itt megszokott fülemüleéneket. Feljegyzem a legújabb megfigyelésemet: Sz@r idõben még a fülemüle sem csattog, csak a teljesítménytúrázók csattogtatják botjaikat (vagy amijük van). Az elágazások közelébe kiakasztott, fényvisszaverõvel ellátott szalagok rezzenetlenül lógnak a bokrok ágain. Errõl jut eszembe: Annyi pozitívumot meg lehet említeni az idõjárással kapcsolatban, hogy eddig nem jött be a meteorológusok azon jóslata, ami viharos erejû lökésekrõl szólt. Remélem eztán sem jön be. Spot, Pisti és Tom már a parkbéli cihelõdésemkor elhúztak. Nem baj! Menjenek Isten hírével.

1. ellenõrzõpont, Vörös-kereszt.

Jól leizzadtam az esõkabátban. Úgyis vizes vagyok már, és az esõ is alább hagyott egy kicsit, én ezt levetem. A pakolás alatt utolér Suzy. Legalább együtt kevergünk ezen a hatalmas, füves mezõn. Összevissza, elõttünk, mögöttünk tûnnek fel a túrázók lámpái alkotta fénykígyók. A leszúrt fényvisszaverõ nyilak hiányában szinte lehetetlen lenne megtalálni a helyes utat. A mezei zakatolásunk utolsó mozzanata amikor rátérünk az erdõbe vezetõ szántóföldre. Nagyra értékelem, hogy az ösvényt már második éve nem szántották fel. Lehet, hogy rájöttek: hiába szántják fel az utat is, elõbb, utóbb úgyis kitapossák a kirándulók. Az erdõ bejáratát korlátozó sorompó után megint rákezd az esõ. Elõbb dacolok vele, de még mielõtt ronggyá áznék megint felveszem az esõkabátomat. Elhatározom, hogy ha melegem lesz, akkor csak a cipzárral, meg a kapucnival fogok variálni. Feltorlódott sor végére érek. Létrán másznak át az emberek. Elõre megyek a kapuhoz, hogy majd jól bemegyek rajta, és kiröhögöm a létramászókat. Sajnos lepattanok a kapuról, mert most be is van zárva, nem csak úgy behajtva, mint tavaly. Tépázott büszkeséggel kullogok vissza a sor végére, ahol most már kétszer annyian várakoznak, mint amikor ideértem. Szaporán kopog az esõ a kapucnimon, mire elérem a szekérutat, ahol jobbra kell fordulni. Néhány méter után már aszfaltossá válik az út de ez teljesen mindegy, mert úgyis föl kell vágni balra egy füves útra. A vizes fûtõl már érezhetõen nedves a zoknim, de attól tartok, hogy lesznek még sokkal durvább kényelmetlenségek is az út során. Beérek az erdõbe. Ja, igen, ez az a lehullott faágas, törmelékes rész. Sokkal rosszabb viszont, hogy a felázott turistautat gyurmává dagasztották a munkagépek. Folyamatosan szitkozódok. Csodálkozok rajta, hogy más kibírja szó nélkül.

2. ellenõrzõpont, Cserepes-árok, [S-; S+ elág].

A fiú és a lány egy kifeszített ponyva alatt pecsételnek. Amikor visszakapom a papírom nem hagyom, hogy a pont lazításra csábító hangulata átragadjon rám; egyedül hasítok bele a sötétbe. Itt egy laza, dumálós szakasznak kéne következni, de a feldúlt út ennek véget vetett. Minden lépésre oda kell figyelni. Ezért jön el oly lassan a jobbra lekanyarodó, Pilisszentlélek völgykatlanába vezetõ füves út. Már egy ideje a húzó ember szerepét játszom, a faluba vezetõ bal kanyar elõtt félreállok, hogy vissza tudjak térni a saját tempómba. A szilárd burkolattal együtt megjelenik a közvilágítás, kicsit szüneteltethetem a sajátot. Az egyik ostorlámpa alatt rápillantok az órámra: Fél kettõ. Évek óta szinte percnyi pontossággal fél kettõkor érek Pilisszentlélekre. Ha valaki krimibe illõen megkérdezné tõlem, hogy: "Hol tartózkodott 2008 vagy 2009 vagy 2010 vagy 2011 május elsején hajnali fél kettõkor?", akkor én röpke gondolkodást színlelve azt mondanám: "Lássuk csak, hol is? Hát, persze! Pilisszentléleken, és még papírom is van róla." (...) Lehet, hogy én vagyok a falu rossza, de nem csak engem ugat minden kutya egyedül, hanem mindenkit, és állandóan. A felvégen, a Klastrom vendéglõ teraszán mozgást látok. Nocsak, ezek nem is vendégek, hanem Béla bácsi és kísérõje vakaródznak a bezárt vendéglõ külsõ asztalainál. - Mi a pálya Béla bá? Ki akarod nyittatni a csehót? - kérdezem. - Jó lenne egy kis buli a nyeregmászás elõtt, mí? (...) Belehúzok a kólámba, és belehúzok az emelkedõbe, de nem veszett módon, hanem csak úgy andante, hogy fel is érjek. Miért van itt ilyen tök sötét? Ja, hogy meg kéne gyújtani a fejlámpámat. Lábammal a köveket keresem, mert meglehetõsen csúszik a sáros út. Felérek egy erdészeti úthoz, keresztezem, aztán felérek az igazihoz. Itt balra térek, majd a szerpentin könyökében jobbra. Figyelem, hogy hol lóg be szalag, és amint meglátom, balra bemegyek az erdõbe. Amikor megint keresztezni kell a mûutat, egy nagyobb csoport jön rajta jobbról. Elnézték a szalagozást, amit nem is csodálok ebben az esõs, párás éjszakában. Ilyenkor mindenki az orra elé néz. Enyhül az emelkedõ. Valaki mögöttem azt mondja, hogy mindjárt ott vagyunk a nyeregben. Persze! - gondolom magamban. - Odébb van az még. De, mégse! Hisz ez már a Pilis-nyereg emlékoszlopa. De jó! Elõttem ketten mennek tovább a szélesebb úton. - Jobbra! - mondom. Csak mennek tovább. - MONDOM, JOBBRA! - szólok megint, most már emeltebb hangon. - Jó, oké, kösz, rendben! - ébrednek fel végre a túratársak. Megvallom elsõ alkalommal nekem is gondot okozott az éjszaka észrevehetetlen keskeny kis jobbos ösvény megtalálása. Most szalag lóg a megfelelõ irányba kiakasztva, de még így is könnyû elmenni mellette. Minden alkalommal el is megy valaki. A kényelmesnél egy kicsit meredekebb lejtõ következik. Eleinte csak néhol csúszik; nagyon jó szolgálatot tesznek a túrabotok. Késõbb megtorpanni látom az elõttem igyekvõ futóruhás figurát. Amikor a kritikus pontra érek rögtön megértem, hogy azt a mélyútba vezetõ ösvényágat kereste, amelyik a legkevésbé síkos, és lehetõleg kapaszkodnivaló fa is van a közelében. A két bot gyakori leszurkálásával próbálok túljutni a hanyattesõs ponton. A cipõm kellõen terepes talpa sokat segít. Nem sokkal ezután egy még durvább ilyen pont következik. Az elõttem haladónál nincs bot, bevágja a hóeke pozitúrát, és úgy csúszik lefelé. Amikor sikerül visszanyernie az egyensúlyát felkap egy husángot, azzal próbálja megkönnyíteni a leereszkedést. Ezt az utat ilyen állagában hál' Istennek még nem ismertem. Most örülök, amikor egy karéjra érek le, ahol balra fordulok. Itt is van sár doszt, de legalább nem lejt az út. Jobbra figyelgetek, hogy mikor kell rátérni egy bokrokkal övezett, keskeny ösvényre, de ilyen rossz terepviszonyok között ez még viszonylag sokat várat magára. Végül szalagozással megerõsített turistajelzés figyelmeztet a várt letérésre.

3. ellenõrzõpont, Klastrompuszta.

A pontõrnek menedéket nyújtó autó egy lejtõ alján van leállítva. Mindenki becsúszó szereléssel érkezik a kocsi elé. Egy óvatlan pillanatban én is lemegyek hídba. A pontõr közli, hogy: "Vigyázat, csúszik!" Köszike! - válaszolom, miközben a függõlegest keresem, amit itt vesztettem el valahol. A kúthoz megyek, hogy lemossam a kezem, amelyikkel letámaszkodtam. Van aki beáll a lejtõ alá pontozni a következõ balek produkcióját. Mindössze másfél méterrel kéne arrébb állni azzal a kocsival, és ki lenne húzva a probléma méregfoga. Fogyasztok az ellátmány szörpbõl, és körülnézek az itt megszokott desszertet keresve, de nem látok ilyet. Nem kérdezõsködök felõle, inkább kihasználom, hogy most még nem indul tovább senki, és folytatom. A pontra esésemhez képest balra megyek egy szilárd burkolatú emelkedõhöz, amely hosszan, elnyújtva emel fel egy viszonylag szintben haladó, egyenes szakaszra. Egy vagy két éve ez még egy murvás út volt, még nappal is elég unalmas. Mostanra egy gyurma állagú massza lett a helyén az erdõ gondos gazdái jóvoltából. A murva kövecskéi csak elvétve látszanak ki a sártengerbõl. Aki nem látta ép korában, nem is hiszi el, hogy nemrég ez egy kiépített turistaút volt. Kétségbeejtõ, hogy a meglévõ értékeket milyen gyors tempóban lehet tönkretenni minden téren, és minden következmény nélkül. De próbálj meg leejteni egy csokipapírt az erdõben, ökológiai katasztrófa lesz. Unalom helyett most szlalom van az egyik útszéltõl a másikig. Egy örökkévalóság, amíg jobbra elkanyarodik az út. Ez a szakasz is hosszabbnak tûnik a szokásosnál, mire jobbra térhetek egy jól elõre jelzett, ember szélességnél egy kicsivel szélesebb, lejtõs ösvényre. Ez nincs feldúlva, csak az esõtõl sáros, ide már nem fértek be a gépek. Balra kivisz az út egy távvezeték alá. Az irtásban haladva hiába kémlelek fölfelé, a hold elbújt, de még egy tetves hunyorgó csillagot sem látni. Viszont egy kicsit mintha alább hagyott volna az esõ. Nagyon nem szabad bambulni, mert a villany megy tovább, egyenesen, de a jelzett út az jobbra bemegy az erdõbe. Késõbb, egy több utas keresztezõdésben felismerni vélem a Csévi-nyereget. A bejövõ [P-] megerõsíti a feltételezésemet. A Táloki-erdõben vezetõ út is ramaty állapotban van. Ezt már a PIROS 85-ön is konstatáltam, csak akkor legalább száraz volt. Hangosan anyázok végig. Az sem gátol, hogy valaki jön mögöttem. Az erdei út végét jelzõ, elnyújtott kanyar ráerõsít lejtõsségben és csúszósságban egyaránt. Alig bírok letipegni hátas nélkül. Lent nagyot sóhajtva balra felmegyek a gázpásztára. Ez is egy agyagos kulimász keréknyommal, de itt lehet menni a ritkás füvû padkán is. A vizes fû áztatja a cipõmet, de legalább valamennyi lejön róla a ráragadt sárból. Jobbos elágazásba nézek. Nem, sajnos ez még nem az igazi. Azért várom már a letérést, mert egy szekérút következik. Igaz, hogy kiálló kövekkel tarkított, de az most felüdülés lesz a sok sár után. Igen, már látom a szalagot, nagyon korrekt. Tehát jobbra át. Csodálkozom, hogy milyen könnyû átkelni az itteni átfolyáson. Arra számítottam, hogy az esõ miatt meg lesz duzzadva. A sorompó után kezdõdik a hosszan emelkedõ szekérút. Közvetlen a lábam elé világítva baktatok. Nem nézek az órámra, de még biztos idõben vagyok, mert a hajnal még nem hasad, de még csak nem is feslik. Lassan felérek egy platóra. A Klotild-barlang felé leágazó út környékén utolérek egy sárga széldzsekis alakot. Láthatóan húzza a lábát. - Mi van veled Tom? - kérdezem tõle, amikor felismerem. - Áh! A Pilis-nyeregbõl levezetõ csúszdán estem el, és reccsent egy nagyot a térdem. A Mónikáig még elvánszorgok, remélem kiadják az odáig szóló díjazást - válaszolja. Méltatlankodok egy kicsit (nagyon), mert kiváló túrabotjai vannak, és ilyen csúszós terepre nem hozta el. Nagy kitartásra lesz szüksége, mert a Fehér-hegy meg fogja kínozni. Sikert kívánva továbblépek. Az Iluska-forrás mellett úgy megyek el, hogy fel se pillantok. Az éles bal kanyarnál ocsúdok fel, hogy hol járok tulajdonképpen. Pár méter után jön a bekerített mezõ. Alig bírok jobbra felvergõdni az agyagos "feljárón". A kerítés mellett felmegyek az erdõ széléig és visszatekintek. Csak messzirõl világító lámpákat látok. Elõttem sincs senki. Nyugodtan, saját tempómban tudok felhágni a Fehér-hegy meredekén. A csúcskõtõl lazulok lefelé. Ezen a túrán minden olyan hosszadalmasnak tûnik. Túl sokat kell itt szörfözni ezen a murvás ösvényen, mire megpillanthatok egy kisebb csoportot egy piros-fehér bójával feldíszített esõháznál.

4. ellenõrzõpont, Vörös-hegy nyerge, pihenõ.

Le lehet ereszkedni végre a Pilisvörösvár irányába mutató homoksivatagra. Egy gázpásztát takar a homok. Még mindig csak gyér csomókban tudott gyökeret verni rajta a fû. Ez az egy elõnye van az esõnek a túrán: lenn tartja a homokot, nem megy tele az ember cipõje. Most már kezd pirkadni. A madarak ásítanak egyet két csipogás között. Jó kilométer múlva lehet jobbra lejönni a pásztáról. Nekem már messzirõl jelzi ezt egy fenyõfa-csoport. Közelebb érve megerõsítésnek egy szalag is lóg a fán. A füves út valamit lehoz a cipõmre ragadt sárból. A telkek után, a szilárd utat elérve rakom csak zsebre a fejlámpámat. A Budapest-Esztergom vasútvonal keresztezésénél ér utol az a spori, aki a Táloki-erdõben jött mögöttem. Megjegyzi, hogy milyen ízesen káromkodtam végig az utat. Õ most van elõször ezen a túrán. A hosszas utcai séta után megmutatom, hogy hol kell balra fordulni a Kálvária felé. Tetszenek neki a stációk fekete márványra maratott képei. Tényleg szép munkák. Az is szép munka lesz ide felmászni.

I. feltételes ellenõrzõhely, Pilisvörösvári kálvária.

Sehol ponteur. Menjünk föl egészen a hármas kivégzés helyszínéig! Közben érkeznek még egy páran. Körülmegyek a kis kápolna körül. Itt sincs senki. - Kinél van fényképezõgép? Síri csend. - Hát kamerás mobil? Csend, mint fent. - Hej, de egy elmaradott társaság ez! Le merném fogadni, hogy még beszélõ padlókefélõt se látott egyik se. Nem baj. A bal lator a tanunk rá, hogy itt voltunk. Néhányan még fölfelé tartanak. Szépen megvárjuk, amíg mindenki fölér, csak akkor indulunk tovább. A Kálvária legfelsõ stációjától nyíló utcán megyünk lefelé. Átmegyünk a vasút fölött átvezetõ kis hídon. Sokáig caplatunk az utcán, amíg elérjük a kis teret, amibõl jobbra nyílik a Mónika utcája.

5. ellenõrzõpont, Pilisvörösvár, Mónika italbolt.

"S jött a Mónika, aztán véget ért a kalandok sora." Sok célba érkezett emberre passzol már az õsrégi Expressz nóta idézett sora. Elõttem azonban még ott van a túra nagyobbik része. Nem is számszerûsítem a távot, inkább hátramegyek a garázsba pecsételtetni és falatozni. - Hát itt vagy Petami? Szóval elsunnyogtad a pontõrködést a Kálváriánál - évõdök vele. - Te bliccelted el a Kálváriát. Mutasd csak a bélyegzést! - vág vissza. - Inkább megeszem ezt a jóképû lekváros kenyeret. Itt egy szóló szék a garázs elõtt, gyorsan leülök rá. Már egy ideje nem esik az esõ. Latolgatom, hogy le merjem-e vetni az esõkabátomat. A túra elején is, amikor levetettem jobban rákezdett. Áh, nem érdekel, levetem. Ha kabát nélkül fel tudok menni a Zsíros-hegyre, már jól jártam, aztán majd meglátjuk. Mindenki nagyon elfoglalt, ezért angolosan távozok. Visszafelé a kis térig, aztán az elsõ sarkon jobbra. Az utca végén keskeny sikátorba visz a jelzés, aztán ki a 10-esre. Szemben az Emil cukrászdák egyike, átmegyek, majd jobbra fordulok. Átkelek a vágányon, majd balra, a kerítés után megkezdem a lépcsõzést felfelé egy játszótérhez. Fent, az egyik padon egy spori éppen szerelvényt igazít. Átvágok a játszótéren, és egy utcán egyenesen a lépcsõ Pilisszentivánra levezetõ ágához megyek. Úgy látszik, hogy most jól bírja a térdem, mert a botokat súlyban tartva, korlátra támaszkodás nélkül szaladok lefelé a fokokon. A lépcsõ aljában, egy templom mellett balra fordulok. Hol is van az a kék kút? Aha, már látom az út szélén, a sövény mögött. Arcot, kezet mosok és tankolok egy kis friss vizet. Átmegyek a széles út másik oldalára. A villanyoszlopok fel vannak lobogózva: Piros-fehér-zöld és sárgacsillagos kék zászlók váltják egymást. Nem is olyan régen a kék helyett még piros lobogott a tartóban. Ki érti ezt? Szeretném még megérni a következõ színt is. A legközelebbi térnél jobbra fordulok. A Mónika után jöhet az Antónia! Neki is az árka, de elõbb ki kell emelkedni Szentiván házai közül. A flaszterrõl egy homokos lóösvényhez érek, ami felvisz egy újabb, de rövid flaszteres útra, amirõl már a praktikus forgóajtóhoz vezet egy ösvény. Bemegyek. Pár méteren velem jön a [P-], hogy aztán jobbra felmenjen a Hosszú-árok mentén a Nagy-Szénásra. Mindjárt itt a Toncsi, és vele az emelkedõ. A távvezeték egyik tartójának lábánál ül egy spori és reggelizéssel gyûjt erõt a mászáshoz. Mintha dézsa fû élményem lenne: A tavalyi SÁRGÁN is éppen itt ült valaki és kosztolt. Lehet, hogy éppen õ volt az. Mindenesetre most is jó étvágyat kívánva haladok el elõtte. Egyre meredekebb lesz az emelkedõ. A csúcsot jelzõ fenyõfákat nézem, de még nagyon magasan vannak. Sebaj. Elõbb, utóbb a tövükben leszek, csak még túl kell jutni ezen a kõ- és fatörmelékes szakaszon. Ó, igen! Elöl már látom a több túrán felbukkanó két srácot, akik nagy hanggal másznak ki jobbra az árokból. Véged van Antónia! Rövid ösvény vezet ki a mûútra, ahol balra fordulok. Fent vagyok a Zsíros-hegyen, és még nem eredt el újra az esõ. Kész csoda. Elhaladok a turistaház romjai mellett, és lemegyek a soron következõ kocsmához.

6. ellenõrzõpont, Zsíros-hegy, Muflon Itató.

A Cserepes-árok két pontõre dermedten ücsörög az épület tövében. Szegények olyan csoffadtan néznek ki, mintha kétszer lenyomták volna a hosszútávot. Nem irigylem õket, jobb mozgásban lenni ilyen zegernye idõben. A két srác és csekélységem továbbállunk. Lájtosabb szakasz következik. Sáros rész azért itt is akad, de legalább nincs az a dúlás. Hamar elérünk a [S-] jelzés öncélú kitérõjének csúcsához.

II. feltételes ellenõrzõhely, Kerek-hegy, éles úttörés.

A Kálváriával ellentétben itt már vannak pontõrök. Már félig tele van pecséttel az itiner igazolólapja. Jól siethetõ erdei út következik. Ezen a környéken szoktam a bealvás közelébe jutni, de most szó sincs ilyesmirõl, inkább éhséget érzek. Azért az Antónia kivett belõlem néhány kalóriát. A fiúk egy jó darabon lemaradnak, aztán amikor jobban kezd lejteni az út, az egyik nagy trappolással elrobog mellettem. A másik csak jóval késõbb teszi ugyanezt, miközben megkérdi, hogy a társa elfutott-e már. - Mint a szélvész - válaszolom. Az erdõt átszelõ mûúthoz érek. Remek! Ez már Solymár közeledtét jelzi. Lassan leérek a szabadon növõ orgonabokrok mellé. Nagyot szippantok a kellemes illatból. Orgona egyenlõ ballagás, éreccségi. Há, nem irigylem az érettségire készülõket. Tizennyolc évesen a tavasztól elzárva, a szobájukban kell magolniuk a sok szecskát, és még el se ázhatnak az erdõben tisztességesen. Leérek az egyetlen házhoz, ami itt a fák közt áll. A kutyák megugatnak akár lentrõl jövök fölfelé, akár - mint most is - fentrõl jövök lefelé. Én nem tudom mi ebben a pláne. A kazánlemez híd után leérek Solymár fõútjára, és a benzinkút felé indulok. Elõtte piros-fehér bójás autó áll. Nem kell pecsételtetni, csak itatópont van itt. Egy félliteres bubis flakont szabadítok ki a zsugorból. Megéheztem, de nincs kedvem elõszedni egy szendvicset, ezért inkább a zsebembõl eszek egy kis csokit. Most látom, hogy a kocsi tetején van egy zacskó, benne bontott szaloncukrok. Abból is eszek kettõt. Ráiszom a vizet, és lemegyek a Paprikás-patakhoz. Valami nem tetszik a gyomromnak. Olyan érzésem van, mintha egy alien feszegetné belülrõl. Megpróbálok nem ráfigyelni. Az Alsó-Jegenye-völgy igen kihalt képet mutat. Se kocogók, se kutyások nem mutatkoznak. Kirándulókról nem is szólva, pedig pillanatnyilag nem is esik az esõ.

7. ellenõrzõpont, Rózsika-forrás.

A pihenõnél, ahol székel a pont nem idõzök, pecsételtetés után rögtön továbbmegyek. Rózsika még mindig bronzban domborít, és bronz korsójából szakadatlanul önti kifele a soha el nem fogyó bronz vizet. A rétre érve - ahonnan szerteágaznak a turistautak - látom, hogy már áll az ünnepi sátortábor. Mozgást még nem látok, de a rét "bejáratánál" posztol két sárgamellényes rendõr. Fura, hogy nem szekusok õrködnek, hanem igazi rendõrök. Az illendõség úgy kívánja, hogy jó reggelt kívánjak nekik. Vége a lazázásnak, ki kell emelkedni ebbõl a völgybõl. Elég hosszantartó mûvelet ez, de számítottam rá. Lassan érek fel a vassorompóhoz, és elõtte balra kanyarodva még mindig tart az emelkedõ. Mielõtt vízszintesbe menne át az út, egy bokorcsoportnál jobbra át kell térni egy keskenyebb ösvényre, ami a karéjon vezet. Nincs elõttem senki, és elõzni sem akarnak; sokan befejezhették a Mónikában. Nézem a morzsalékos talajt, mintha száraz lenne. Létezik, hogy itt nem esett éjjel? Hullámvasutazódik, és sziklásodik az ösvény, közeledik a pont.

III. feltételes ellenõrzõhely, Kötõk padja.

A pontnak nevet adó sziklaalakulat elé tántorgok. A kedves pontõr hölgy elõzékenyen vállalja, hogy kibányássza az itineremet a párától és esõtõl védõ nájlonból. Javasolja, hogy addig gyönyörködjek a hátam mögött feltáruló panorámában. Kiadom magamnak a parancsot: - Hátra nézz! Csodálkozz! Végre is hajtom: Megfordulok. - Hûha! Visszafordulok. Ezt a panorámát két hete láttam utoljára, igaz, hogy a másik oldalról. (KEVÉLY KÖRÜLI KEVERGÉS) - Jut eszembe: Itt nem esett az esõ? - kérdezem a hölgyeket. - Mióta itt vagyunk nem, és remélem nem is fog - válaszolja az, aki az itinerrel foglalkozik. - Ebben megegyezünk - köszönök el a hölgyektõl, és továbbegyensúlyozok az eddiginél is keskenyebb ösvényen. Ez is egy hosszú, unalmas szakasz. Ketten csattognak mögöttem, elõzni akarnak. Nem olyan egyszerû mûvelet ez itt, ilyen keskeny, hegyoldalba vájt ösvényen. Keresni kell egy helyet, ahova félreállhatok. A szövegkörnyezetbõl azt veszem ki, hogy ma reggel indultak a Mónikából. Ez megmagyarázza, hogy miért oly frissek és fiatalosak. Végre meglátom egy távvezeték nyiladékát. Ez azt jelenti számomra, hogy keskeny kis ösvényünk felköt a szélesebb [K-]-ra, amin egy fokkal kényelmesebben jutok el a Virágos-nyeregbe. Lentrõl is látni, hogy a Boróka zárva van. Nem mintha be akarnék menni. A réten félreállok egy kicsit szerelvényt igazítani, mert már lassan lecsúszik rólam a gatya, és az alsó ruházat is összevissza tekeredett rajtam. Egy komfort fokozattal feljebb lépve támadom az Újlaki-hegyet. Errõl az oldaláról talán nem olyan durva, de ezt a lemenetnél kell majd megfizetni. Ismét látókörömbe kerül a két ifjú lejtõrohanó. Néhány másodperccel utánuk érek a pontra.

8. ellenõrzõpont, Újlaki-hegy.

Lent, a repülõtér hangárjainál már nagyban verik a tamtamot. Onnan indulnak a SAMSUNG túrák. (Az egyik itatópontjukat láttam a Virágos-nyereg rétjén.) Ezt többen kihasználják Budapest Kupa hiénázásra. Ez a fogalom azt jelenti, hogy valaki egy napon több Budapest Kupa rendezvényen vesz részt, hogy meglegyen a 25 pecsét, vagyis a felnõtt méretekkel megáldott kupa. Tisztelem, becsülöm azokat, akik így csinálnak, de én nem váltanám fel a hetvenesemet egy ötvenesre és egy húszasra. A két barát már el is tûnt a sziklás, lejtõs ösvényen. Jó tempóban én is utánuk eredek. Az állkapcámon lekopogom, hogy most nem fáj semmim. Még a parkoló utáni, kirohadt lépcsõs meredélyen is simán le tudok sietni a Határ-nyeregbe. Egy fiatal versenyzõ éppen tudósítja a családját, hogy lefelé tart a Hûvösvölgybe, csak még ezen a "szemét" Vadaskerti-hegyen kell átmásznia. Tényleg, még ez is itt terpeszkedik. Hát, akkor toljuk neki! Háromnegyed tízkor - az idõpont fontos - utolér egy spori, aki szintén 23:00-kor indult Esztergomból. Azt magyarázza nekem, hogy 11:00-re be akar érni a budaörsi célba, így 12 óra alatt meglesz a teljesítése. Nem tudom, hogy az eddigi 4,5-es átlagából hogy lesz kb. 18-as, de szabályos idõközönkénti "aha, aha" mondásokkal ráhagyom. A Vadaskerti-hegyre való felmenetelnél csak a Hûvösvölgybe való lemenetel rosszabb. Már hosszú percek óta hallom a forgalom zaját, de még mindig lefelé trappolok. Még tíz méter lefelé, és üvölteni fogok! A megkönnyebbülést az Ördög-árok kis kõhídjának látványa jelenti. Mi az? Május elsején be van zárva a lángosos? Hát, ebbe sem szorult túl sok üzleti érzék. Átmegyek a zebrán, majd a rövid aluljárón, aztán lépcsõkön küzdöm fel magam az állomásépület tövébe. Erõs pöfögést hallok. Na, már megint kifogtam a kis büdös kávédarálót. Éppen itt állomásozik. Befüstöli az egész környéket. Van olyan utas, aki még rá is fizet nosztalgiavonat címen a viteldíjra, hogy háromnegyed órán át szagolhassa a csühös sûrû kénes füstjét.

IV. feltételes ellenõrzõhely, Hûvösvölgy.

Többeknek már az oklevelét töltik. Nekem csak egy poharat. Petami klónja sátorrudakkal bûvészkedik. EÜ gondokra hivatkozva nem vállalt pontõrséget, de így hatszor annyit dolgozik. Egy rendezõ hölgy van oly kedves és ken nekem egy zsíros kenyeret piros arany pöttyökkel és csalamádéval. Megiszom rá az imént kitöltött szörpöt, és kérek még egy kenyeret a "szokásos" díszítéssel. Ezzel és egy újabb pohár szörppel leülök a vízcsap melletti padra. Az itt ülõ srác jó étvágyat kíván, és megkérdi, hogy tovább teccek-e menni. Amikor elmondom, hogy már nem annyira tetszik, de végig szeretném tolni Budaörsig, akkor jó utat kíván a túra hátralevõ részére. Megköszönöm, és az utolsó falat után letörölöm a zsírt a kezemrõl, és a csap melletti ösvényen visszatérek a [S-] jelzésre. A katonasírnál jut eszembe, hogy meg is mosdhattam volna a csapnál. Üsse kõ, most már nem megyek vissza. A villamos árkától jobbra távolodva felmegyek a mûút szélére. A gyér forgalomban rögtön át tudok menni. A Hûvösvölgybe való hosszas ereszkedés után most némi túlzással azt tudom mondani, hogy jólesik egy kis emelkedõ. A restaurálástól frissen nyomulok fel a Hárshegy vasútállomás alatti vízszintes útra. Ez a szakasz elég is a pihenésre; a vágány keresztezése után ismét emelkedek. Feljutok a bokaficamító kövekkel aknásított mezõre. Egyre gyakrabban jönnek szembe papírokkal. Hát, persze! A SAMSUNG. Nem tudom megérteni, hogy miért kell egy régebben mûködõ túrára rászervezni egy újat, ráadásul úgy, hogy állandóan szembe jöjjenek. Ismerõsökkel is találkozok. Van aki fordítva hiénázik: a SAMSUNGról jön át a SÁRGA 18-as távjára. Jól van, nem baj; fõ az, hogy mindenki jól érezze magát. Rátérek a kilátó felé vezetõ emelkedõre. Ez kajak egy emelkedõ, de tart még a kenyérgõz, gond nélkül felcsûrök a kis fahídig. Örülök, hogy az utána következõ csúszdán most nem lefelé kell jönnöm. A mini szerpentin után már itt is vagyok a kilátó tövében.

9. ellenõrzõpont, Nagy-Hárs-hegy, Kaán Károly-kilátó.

Az adminisztráció után rögtön tovább is lépek. A szintbeli turistaúton kipihenem a feljövetel erõkifejtését, aztán a meredek köves lejtõn való fékezéssel fárasztom tovább magam. A Szépjuhászné kékkútjánál bepótolom a Hûvösvölgyben elmulasztott kéz- és arcmosást, és néhány deci vizet is vételezek a biztonság kedvéért. Átiszkolás a Budakeszi úton, és irány a János-hegyet elkerülõ út. A kisvasút Vadaspark megállója környékén megint elkezd cseperegni az esõ. Az már túl szép lett volna, ha vissza tudja tartani magát amíg célbaérek, de nem szólhatok egy szót se, mert eredetileg csak azért fohászkodtam Pilisvörösváron, hogy legalább az Antónia megmászása alatt ne essen, és ez bõven teljesült is. Nem veszek rögtön esõkabátot, elõször megvárom míg jól átázok, aztán megállok, és egy fa alatt elõbányászom a kívánt ruhadarabot. A Kis-kõfejt követõ gyönge emelkedõ után néhány tíz méterrel, jobbra lemegy az út a vágányhoz, hogy keresztezze azt, és tovább ereszkedjen a Korányi szanatórium kerítése mellett egy fahídhoz. Pár perc hullámzás után levisz egy völgybe, amelyben több út találkozik, és ahonnan nagy levegõvel fel kell kapaszkodni a Virág-völgybe vezetõ útra. Innen kellemes lejtõ következik a völgyig, ahol néhány fokozattal vissza kell kapcsolni a következõ pontig tartó emelkedõ miatt. Jelen körülmények között hosszúnak érzékelem ezt a kaptatót itt az árok peremén. Egyre sekélyebb az árok, és a felsõ csücskénél a jobbra-balra S kanyar jelzi, hogy már csak egy egyenes szakaszon kell feltolnom magam.

10. ellenõrzõpont, Csacsi-rét.

A pontõrség az esõházba szorult, láthatóan nincs melegük. A két barát egyikét muffinnal táplálva próbálják visszahozni az eléhezés közeli állapotból. Na, ja, tudni kell beosztani a kokszot. Tovább indulok a bokrosba veszõ úton. Az U alakú ösvény száraz idõben is kényelmetlen, most pedig jóformán csak a két szélén terpeszkedve lehet totyogni rajta. Kiérek a KFKI alatti szélesebb útra. Végre lehet egy kicsit normálisabb tempóban menni. Eljön a jobbos letörés, lejtõssé válik az út. A lejtõ alján frissítõpont. Sebtében fogyasztok egy kis üdítõt. Idõsek csoportját érem utol. Az egyik bácsi ernyõt tart a feje fölé. Nem semmi! Én két bottal alig bírom egyenesben tartani magam. A hátralevõ távról beszélnek. - Nem az a gond - kotnyeleskedek bele -, hanem a Sorrentó elõtti, oldalt lejtõs ösvény síkossága. - Lenn a völgyben azt ki lehet kerülni - így az idõs úr. - Igen, de akkor az nem ez a túra - válaszolom, de már bánom, hogy beleszóltam: Ernyõvel menjenek arra, ahol a legbiztonságosabb nekik, nem ér annyit az egész, hogy valami baj történjen. Elõzök, és várom, hogy jöjjön, aminek jönnie kell. Nem azt mondom, hogy sima ügy, de ügyesen botozgatva, lassú tempóban elég jól el lehet lavírozni; rosszabbra számítottam. Esõcsepp hullik le az orromról, amikor túránk utolsó számottevõ emelkedõjéhez érek. Egészen meg lennék hatódva, de inkább nekifogok a legyûrésének. Csúszik, de apró, óvatos lépésekkel felküzdöm magam. Fent egyre sziklásabbá válik az ösvény.

V. feltételes ellenõrzõhely, Sorrento.

Egy csoportot megelõzök a ponton, mert a múltkor beszorultam egy népes társaság mögé. A kutyájuk állandóan a lábam között futkosott, és ettõl hatvan valahány kilométer után nagyon cvíder tudok lenni. Leérek egy széles, murvás útra, amit csak keresztezek, hogy betérhessek egy keskenyebb, kissé köves, de jól járható ösvényre. Se elõttem, se mögöttem senki, lehet menni saját tempóban. Amikor nem a lábam elé nézek, akkor a távolban a sorompót kutatom. Sajnos túl korán. Amikor másfelé kalandoznak a gondolataim, akkor kerül a látóterembe. Az utána következõ szakasz egy jó hosszú kanyargást jelent a hegyoldalban. Egy kidõlt fákkal nehezített, szivatós ösvény vezeti be. Ilyenkor már örülök, hogy egymás után tudom rakni a lábaimat, nem, hogy Kánkánozzak. Egy szekérútba torkollik az ösvény, jobbra fordulok. Nem tart sokáig a széles út, mert lemegy Budaörsre. Jelzésünk jobbra letérít róla egy jóval keskenyebb útra, tulajdonképpen egy ösvényre. Távolabbról lépéseket hallok, ez gyorsabb haladásra ösztönöz. Húzó ember leszek a keskeny ösvényen. Egy idõ után ez idegesít, de nem állok ki, mert nem is nagyon van hova, meg aztán így talán valamivel gyorsabban fogy a táv. Már több alkalommal próbáltam megszámolni, hogy hány tisztáson kell áthaladni, hogy elérje az ember a pontot, de még nem sikerült, mert van, amelyik nem is igazán tisztás, hanem csak egy kis kibukkanás az erdõbõl, és nem tudom, hogy azt beleszámoljam-e vagy sem. A végén egy bal kanyarban számolás nélkül is megpillantom a piros-fehér lampiont.

11. ellenõrzõpont, Huszonnégyökrös-hegy nyerge.

Az egyik lány reszketve nyomja pecsétjét az itineremre, mialatt tartom fölé az ernyõjét. Arra gondolok, hogy pontosan egy éve, ugyanitt már a hõguta kerülgetett... Balra indulok. A hegyoldalból Budaörs panorámájában lehet gyönyörködni. Van aki fényképez. Én csak állok és bámulok a mélységbe, miközben csökkentek a testsúlyomon. Ismét balra következik a hegyrõl való lemenetel. Meredek lejtõ; elõször csak a szokásos, de lejjebb, egy jobb kanyar után egy építkezés hepehupáján kell átbukdácsolni, aztán jön a flaszter, ami egyre kínosabbá válik. Próbálok úgy menni, mintha nem is a csupasz talpcsontom érintkezne az aszfalttal. Nagyon nehéz. A néhai Csíki csárdánál vége a [S-] jelzésnek, de a SÁRGA 70-nek nem. El kell kúszni még hetven kilométert Budaörs központjának irányába. Elõször egy mellékutcába visznek a szalagok, de aztán egy jó darabot a büdös fõúton kell menni, hogy egy átkelés után az utolsó mellékutcán jussunk el a vágyott körforgóig, ahol most nem az iskola tornatermébe kell bemenni (sajnos), hanem az iskolával szemben levõ Nádor sörözõbe, ami annak idején az õs cél volt. A bejáratnál szokásos kedvességével fogad Szöcske, és pillanatokon belül megkapom az elismerõ tárgyakat. Sajnos az elsõ SÁRGÁM "csak" 40-es volt, ezért majd csak a következõ teljesítéstõl jár jelvény, de a 70-es mellé megkapom a három tükörtojást ábrázoló TOJÁSSÁRGÁJA kitûzõt is. Nagyon jópofa. (Zoli már a rántottás kitûzõrõl ábrándozik.) Az elsõ zsíros kenyér után Kriszta tûnik fel az ajtóban. Õ a SÁRGA 40 közben úgy látszik részt vett egy vizes póló versenyen is. Tuti dobogós. Kicsit még együtt élvezzük a rendezõség vendégszeretetét, aztán futás (!) a buszmegállóba.

Ottorino

 
 
VagdalthúsTúra éve: 20112011.05.03 11:50:05
megnéz Vagdalthús összes beszámolója

Akarjuk mi ezt egyáltalán?


Végül is Sárga 70 a nagy nemakarás-nyögés elõtt-alatt-után


A bográcsos palóc falusi idillt megtöri délután a "lassan indulni kéne túrázni", a "nézzünk idõképet a neten, bakker, mindenhol esik és fog", és a valóban háromdimenzióban meginduló csapadék kõkemény igazsága.


Holmik be a hátizsákba. Sárga 70-nek megfelelõ szolgálati ruha fel. Nehezen. Még az óvatos kérdések kölcsönösen: akarjuk mi ezt egyáltalán. Határozott nem a válasz. De ha az ember hazudik magának és a másiknak is, és nem teljesen szakad fel szivibül, ami bent van, hogy hát én nem akarok sz...á ázni 70 km-en át!, nos akkor még van mit tanulni önismeretbõl. Így jött a sorozatos szembesülés az öngóllal.


Elsõ ilyen szembesülés Újpest vasútállomás. Miszerint tényleg jön a vonat. (igaz, közben elállt a víz fentrõl, mézesmadzag rendesen). Esztergomba hamarabb érünk 1 órával, mondván kerüljünk sokaságot, meg aztán nem mindegy hol várunk egy órát? Irány az éjjelnappali. Hangolás. Autentikus hangulat, elképesztõ karakterek, szájharmonikázik az egyik, horkol a másik, a harmadik pedig, aki belép és Pistinek szólítják, valójában Gyula. Nehéz innen rohanni a rajtba. Azért csak megvalósul, éjfél után.


Bíborral benevezünk, és a rajt pillanatában jön a kérdés: akarjuk mi ezt egyáltalán? Az elsõ lépésnél rákezd az esõ. Az esztergomi utcákon végig megy a morfondír típusú társasjáték: elõre küldted a cuccod Budaörsre, 1-ig ott vannak a rajtban, menjünk vissza, oszt jóvan. De közben azért megyünk elõre, de miért is? Majd az elsõ epénél döntünk, legalább ezt eldöntjük. Már ha felérünk, merthogy habosra verte a nép a terepet, de tán fentrõl is segítenek. Kettõt elõre, vagy ötöt hátra. A körösztanyját úgy nagyjából a fél világnak. Oszt' csak elérünk a pontra, van már pecsét. Talán még örülünk is. Aztán valahogy tova... pedig jönnek szembe... libasor a mezõn... negyedszer csinálom a túrát, azért már csak tudom, merre.... õk is, de sokkal több eszük van, mint nekünk... de ekkorra egy újszerû elem társult demoralizált személyiségünkhöz: a dac.


És innentõl már semmi különös nincs, a dac tovalõtt minket, s bár a 70 kilométerbõl vagy ötvenet áztunk, a dac nagy úr, pláne ha palóc, és addig-addig dógozott belül, amíg történetesen a budaörsi Nádasban, álomszerû idõvel (personal best a korábbi 16:32 után 16,5 óra alá menni...), sárgára ázva, de egyszer csak ott voltunk. Talán célszerû viselet volt Ozzy Osbourne-pólóban nyomulni végig, az öreg átélt már egyet s mást, de nem nyafog, csak kiáll a színpadra, süvölti: "let the madness begin!!!", és elkap a gépszíj mindenkit. Hát kérem, ilyen egyszerû ez. És mi végig valahogy még jól is éreztük magunkat... ilyet! A rendezés pedig a szokásos Sárga, hibátlan, stabilan hozott nívó.


Most már Let the madness continue!

 
 
hatusiTúra éve: 20112011.05.03 11:47:15
megnéz hatusi összes beszámolója

Csináltam egy rövid videót, annak aki nem szeret olvasni: MEGNÉZEM


A sárga70-es túrát jó kis felkészülésnek tartom a k100-ra, így Attilával nekivágtunk. Esztergomban a vasútállomáson neveztünk 23:00-kor, majd 10perc múlva indultunk is. Esõ, sötét és elõttünk számos hegy tornyosult. Az elsõ pontig (Vörös-kereszt) semmi extra, jól eláztunk, de remek a hangulat. A sporttársak fejlámpáinak kígyózó sora, mint megannyi szentjánosbogár villogott az éj sötétjében. Ilyen díszkivilágítás közt gyorsan elértük a második pontot is (Cserepes-árok). Majd az esõ mégjobban rákezdett, így a terep egyre csúszósabb, dagonyázósabbá vált. Ennek következtében el is estem, kicsit beütöttem a lábam de semmi fájdalom, gondoltam nincs baj. (hétfõn a kórházban derült ki, hogy jobban megüthettem a lábam, mivel a csonthártya szépen bevérzett a bal lábszáramon, boka fölött, így már tudom miért fájt a hátralévõ 60...) No lényeg, hogy beértünk Klastrompusztára, Attila achillesét ismét elnyomta a cipõ, Görgey50-et végigszenvedte, most jobbnak látta ha nem teszi tönkre. Így lefutott Pilisvörösvárig és busszal haza. Így Rudival mentünk tovább (a célig), még korábban ismerkedtünk össze, jobb útitársat nem is kívánhat az ember! (Köszönet) Mit volt mit tenni, a csomagot elvitték Budaörsre, így végig kellett menni. :) Pilisvörösvár elõtt kicsivel (Vörös-hegy nyergérõl lefele jövet) elkezdtek énekelni a madarak - elég korán, de ez azt jelentette, hogy pirkadni fog. Öröm a köbön. :-)


Ismét visszatért a hitem, s nem foglalkoztam a térdeimmel sem. Újabb pecsét, finom zsíros kenyér, egy kis PowerAid és induás Zsíros hegyre! Felfelé összefutottunk három vaddisznóval, akik kb 20méteren egy 80fokos emelkedõn vágtattak fel s fél perc alatt eltûntek! Minden tiszteletem az övék. A 400m-es futóedzéseknek köszönhetõen a hegymeneteket én is remekül bírtam, s ez végig erõt adott.


A Mufflon itatónál kb féltáv, pecsét majd lassan átértünk a Budai-hegységbe. (király, pilis letudva) Rózsika forrásnál tankoltam egy kis csokit és isot. Megjegyzés Solymár után a Mária-útnak egy igen szép szakaszán haladtunk, oda vissza kell mennem, egy nyugodtabb környezetben!


Következett a Kötõk padja és Újlaki hegy, mindkettõt érdemes volt megmászni, csodás a kilátás! Lassacskán beértünk Hûvösvölgyre, ahol, evés-ivás, lábrendezés és zoknicsere után konstatáltuk, hogy már csak 18km van hátra. Itt már sejtettem, hogy nem a bokaszalagjaim vagy a sípcsont melletti vádli szarakodik, mert fizikálisan meg se kottyant, de ráfogtam, hogy biztos az elsõ 15km saras csúszkálós rész miatt van... Megmásztuk Nagy-hárs hegyet, ahol már félrebeszéltem, valószínûleg a fájdalomtól, már nem tudom, de nem Kõris hegyen voltunk, mint a videón kommentálom. A kilátóba nem másztam fel most sem, úgyis borús idõ volt, Csacsi rét felé ismét leszakadt az ég. Rettentõ boldog voltam, egy kicsit megszáradtam és újra bõrig ázhattam, csuda felemelõ érzés! :-D


Következett a Sorrento szikla, szép-szép de a függõágyas ellenõrzõpont, hát az volt a csúcs. :) Wellnes luxus, remek kilátással. Itt kaptuk meg a 15.pecsétet. Indulás elõtt egy fénykép Rudiról, mivel õ is elesett. - nehogy kimaradjon a jóból. :) Innem már nagy szint nem volt, csak a töltelék dombocskák 6 kilométeren. A célban oklevél és kiûzõ, nomeg pezsgõ és kaviár, mindenkinek ami jár... :D


Szeretném kiemelni a rendezõk nagyszerû munkáját, ilyen szépen szervezett, végig kiszalagozott túrát még nem láttam. A fényvisszaverõk és nyilak az éjszakai részen, egyszerûen zseniális! Nevezés 800ft, azonban ennek dupláját visszakaptuk, szinte mindenütt volt üdítõ, egy éves szaloncukor Klastrompuszán :) világbajnok zsíroskenyerek! Szuper volt minden, köszönöm, hogy itt lehettem. Gratulálok a csapatnak! Ja és 14 óra alatt értünk be a terepviszonyok és a lámam végett...

 
 
 Túra éve: 2010
MirPTúra éve: 20102012.07.27 14:15:59
megnéz MirP összes beszámolója

Sárga 30


Túrabeszámoló és képek az alábbi linken:

http://teljesitmenyturaim.blogspot.hu/2010/05/sarga-30-ejszakai.html

 
 
OttorinoTúra éve: 20102010.05.14 10:52:08
megnéz Ottorino összes beszámolója

SÁRGA 70  (2010.04.30-2010.05.01)

Táv: 70,7 km; Szint: 2226 m. (itiner)

By courtesy of Spot autóval érkezünk Esztergom pályaudvara elé. Bõ félóra van még a rajtnyitásig, de a peronon már szépszámmal igazgatják serényen a szerelvényüket. Olyanok is akadnak, akik már teljes túradíszben feszítenek. Sûrû üdvözlések mentén jutunk el egy padhoz, ahova lepakolhatunk, és megkezdhetem túratársaim számára a SÁRGA elõtt szokásos kávélöket kiosztását. Most tejszínt is hoztam, mert már második éve morognak ennek hiánya miatt. A rendezõk asztalokat hurcolnak a peronról nyíló, kellemetlen szagú, üres helyiségbe, és lassan elindul a nevezés. Befut a Budapest felõl érkezõ vonat is; özönlenek a túrázók. Sikerül az áradat elõtt benevezni, és az itinert átvenni. Néhány perc van még 23:00-ig, addig a derekamra kötöm a vékony dzsekimet és kihúzom a túrabotomat. Kiváló idõ van, így pólóban sem reszketek. Hát, akkor mehetnénk. Kilépve a pályaudvarról teszünk néhány lépést balra, aztán átmegyünk az úttesten, hogy megcélozzuk a nagy sötét parkot. Az ezt megelõzõ alkalmakkor mentünk már a régi sárgát követve, a park bal oldalán vezetõ, párhuzamos utcán, jó nagy kerülõvel; aztán mentünk már a park mellett, jobb oldalon, a járdán, a tömeget követve. Most Spot mindenkit akkurátusan beterel a parkba. Aha, látok is egy friss [S-] jelzést. Egy padon egy szerelmes pár (már szétválva) bámulja a menetoszlopot. Kiérünk a világosra. A Tecsó erõs neon fényében megfürödve megyünk tovább. Enyhén emelkedik a szilárd burkolatú utca. Még nem kell lámpát gyújtani, mert a közvilágítás kielégítõ. Késõbb aztán bokrok váltják fel a házakat, és a kövér, sötét sárga Hold próbálja átvenni az utcalámpák szerepét. Mindenesetre bekapcsoljuk fényvetõinket, és a csontszáraz agyagon kaptatunk fölfelé a fülemülék édes dalával teli éjszakában. A bokrokra akasztott, fényvisszaverõ csíkokat idegbajos szentjános bogarakként ütemesen csóválja a lágy szellõ. A bódító virágillattal fûszerezett, tavaszi levegõ felrepít az elsõ emelkedõnkön. Spot és Pisti, a két rakéta már elhúzott a látóterünkbõl, Suzyval nyújtjuk át itinerünket Petamiéknak.

1. ellenõrzõpont, Vörös-kereszt.

Megkezdjük kanyargásunkat ezen a Hegymeg nyugati széle címû mezõn. Az óriás Hold ide-oda görög az égen. A kellõ számú és megfelelõ helyekre kitett fényvisszaverõ nyilacskák nélkül nagy lekvárban lennénk. Van hogy egy mini erdõsáv miatt 180 fokban visszafordul az út. Az elõttünk imbolygó lámpák mintha mérgezett egereken lennének; teljes anarchia látszatát keltik. Végül rátérünk az erdõbe vezetõ szántóföldre. Szerintem idén még nem szántottak, mert van rajta egy viszonylag jól betaposott ösvény, amin tûrhetõen lehet haladni. (Nem úgy, mint tavaly.) Az erdõ bejáratát vigyázó sorompót kikerülve jól lehet baktatni a széles úton. Jólesik a "séta" a csillagos égbolt alatt. Arra gondolok, hogy a lehetõ legnagyobb távolságot kéne megtenni éjszaka, hogy a holnapi "hõségre" minél kisebb maradjon. Jóllehet tudom, ha megszakadok is, marad bõven holnapra. De hát, nem is szeretek túlságosan elõre gondolni, most egyelõre fókuszáljunk a 2. pontra. Elérjük a mászókával kombinált kaput. Okulva a tavalyiakból, most nem létrázok, hanem egyenest a kapuhoz megyek, amelyen egy "KEDVES VADAK!" kezdetû felirat fogad. Nem olvasom végig, mert jönnek mögöttem, de sejtem, hogy arra fut ki a dolog, hogy az utolsó csukja be maga után az ajtót. Hátra is fordulok ezzel a kéréssel, de aztán utánam az özönvíz. Az az érzésem, hogy hamar elértük a köves utat, amin jobbra fordulunk és ami nemsokára szilárd burkolatra vált. Az út közepén egy bazi, kivilágítatlan teherautó, megbuggyantva nagyátmérõjû fatörzsekkel. Csendben megyünk el mellette, hátha alszik benne valaki. Balra felvágunk egy útra, ami ismét bevisz az erdõbe. Itt se takarítottak tavaly óta; a lehullott faágakba még a gyakorlottabbak is meg-megbotlanak, bele-belerúgnak. Aztán hosszú szakasz következik, amit az erdõben közlekedõ jármûvek, munkagépek kerekei szántottak fel. A legtöbb helyen a megkötött sár peremein és azok között kell ide oda manõverezni, ahogy azt a sofõrök is tették valószínûleg. Sok helyen még puhán tartotta a víz a dágványt, itt ezt is figyelni kell. Állandóan azt lessük Suzyval, hogy az elõttünk feltorlódó lámpások vajon nem a következõ ellenõrzõpont eljövetelét jelentik e. De nem. Csak megyünk, megyünk. Egyszer csak egy visszafelé világító valakihez érünk. Miért világítanak visszafelé? - teszem fel a költõi kérdést. Erre a fényforrás gazdája válaszol cinikusan: "Mert várják a többieket." - És tovább vakít, bele a pacekba. Nem tehetek mást, ha valaki nem veszi észre magát; még én kérek elnézést. Most már tényleg nagyon hosszúnak érzékelem ezt a pont nélküli szakaszt; és amikor az órámra világítok, elképedve mondom, hogy ilyenkor már majdnem lent szoktunk lenni Pilisszentléleken. Alighogy ezt kimondom gyanús fényeket pillantok meg alant. Ez bizony közvilágítás, és akkor ez nem lehet más, mint Szentlélek lámpái. Rögtön le is szólítok egy utánam jövõt, remélve, hogy nem hagytunk ki pontot. Elmondják, hogy felhívták a rendezõséget és azt a választ kapták, hogy eltévedt a pontõr. Nem tudom eldönteni, hogy vicc ez vagy sem, de hát mit van mit tenni, továbbmegyünk.

2. (õrizetlen) ellenõrzõpont, Cserepes-árok, [S-; S+ elág].

Jobbra leballagunk a völgykatlanban elterülõ Pilisszentlélekre. Elõször nem a fények felé megyünk, hanem egy füves, mélyebben fekvõ részre, ahol már lehet érezni az éjszaka nyirkos, hûvös leheletét. Egy cserje sávnál élesen balra kell fordulni, és akkor már a rideg, kékes fényt árasztó utcalámpák felé haladunk. A fülemülék megint rázendítenek, a kutyák még jobban; aztán feljebb, a Klastrom vendéglõ részegjei még az elõzõeknél is jobban. Zajlik a night life a Pilisben. Egy másodpercre megállunk a felvégen; húzok egy kis málnaszörpöt a nagy emelkedõ elõtt. Megbeszéljük Suzyval, hogy a nyeregben mindenképp megvárom. Nyugodt tempóban vágok neki a kaptatónak. Meglepõen hamar érem el az országutat, amirõl nemrég az autóban ülve lenéztünk Szentlélekre. Keresztezem az utat, majd a túloldalon tovább emelkedek. Az egyik keresztirányú erdészeti út túloldali peremén áll valaki, és ez is visszafelé világít. Most már nem szólok semmit, csak lekapom a fejlámpámat és egy kis fényjátékot rendezek neki, hogy értse mirõl van szó. Enyhülni kezd az emelkedõ és hamarosan megpillantom a Pilis-nyereg emlékoszlopát. Távolabb egy csoportot látok lemenni a rossz úton. Már éppen kiabálni akarok, hogy jöjjenek vissza, mert itt jobbra kell lefordulni egy alig észrevehetõ, kis ösvényen, amikor látom, hogy maguktól visszafordulnak. Én is visszafordulok az asztalokhoz, hogy megegyek egy szendvicset, és üdítõt igyak. A háborús emlékoszlop tövében ülõ túratárs szól, hogy az elõbb jó felé mentem. Megköszönöm az észrevételt és megnyugtatom, hogy csak ide, az erdei bútorzathoz jövök. Folyamatos beszédre leszek figyelmes. - Te vagy az Zsolt? - kérdezek bele a sötét éjszakába. - Te vagy az Ottó? - válaszolja. - Hogy bírod? - Kösz jól. Zsoltnak a nem rég lezajlott GERECSE 50 volt az elsõ ötvenese, és most is az ötvenest akarta megcélozni, de a többiek azt mondták, hogy ha már megcsinálta az ötvenet, akkor már bagatell egy húszast rátenni a Budai-hegyekben. Hát, most itt tartunk. Megérkezik Suzy is. Neki is kell valamit enni, leül. Nekem már ráfagyott a póló az izzadt hátamra, ráadásul hátulról fújdogál a szellõ, úgyhogy visszaveszem a hátizsákomat, aztán fel is állok. Lassan Suzy is végez, elindulunk. Megjönnek Béla bácsiék, õk nem pihennek, így együtt ereszkedünk le a nyeregbõl. Meredek mélyútban óvakodunk lefelé, vigyázva a kiálló gyökerekre, kövekre. A fákon megerõsítõ, fényvisszaverõ pontok vannak, de akad [S-] jelzés is. Már nem is nagyon figyelünk rájuk, zsigerbõl megyünk, csak Béla bácsi kérdezgeti mindig, hogy "Láttatok jelzést"? Szintben haladó útra érünk le, amin balra fordulunk. Nemsokára a jobb kéz felöli növényzet levelei között fény és beszédhang szüremkedik át. Egy épület kerítése mellett megyünk le jobbra a

3. ellenõrzõpontra, Klastrompusztára.

A lányok a pados asztalnál pecsételnek, és amíg Suzy félrevonul szervizelés céljából, addig én jól becsokizok, bemálnázok. Zsoltékkal indulunk tovább balra, az emelkedõvel kezdõdõ, jobbra, nagyívben hajló úton. Hosszú, nagyjából szintben haladó, egyenes szakasz következik. Elég unalmas része ez a túrának, örülök, amikor végre jobbra elkanyarodik az út. A kanyar jeladás arra, hogy fokozottan figyeljek arra, hogy a nemsokára következõ jobbos kis beugrót nehogy elbaltázzuk. Most elég jól ki van irtva a növényzet az ösvény bejáratánál és a kiváló fényvisszaverõ táblácska is megerõsít. Nem hosszú lejtõ után balra kikerülünk egy távvezeték irtása alá, hogy némi séta után a csillagos égbolt alatt visszatérjünk az erdõbe. Jól haladunk a Táloki-erdõben, dumára is futja az energiából. Zsolt már most fél az Újlaki-hegytõl. Te jószagú! Hol van az még. Ha arra gondolnék, akkor most, rögtön leülnék. Inkább elõadok néhány taktust az Ocsi csornüje kezdetû dalból, nem törõdve a tetszési indexszel. Suzy hozzám lép és közli, hogy ne várjam a Mónikában, mert Pilisvörösváron befejezi. No, nem a dal hatotta meg, hanem legyõzte õt a diarrhoea. Nincs mit tenni ez ellen; fáradt térddel nem lehet únos untalan leguggolni az erdõben. Lassan elhúzok a csapattól, és a jobb kanyaros lejtõ után már egyedül bukkanok ki az erdõbõl, és lépek rá a gázpásztára. A szalagozás szabadít meg attól a félelmemtõl, ami akkor vált volna valóra, ha a kerítés menti dzsindzsásban kellene elõretörni. Picit fázok. Fõleg a hasam fázik, mert nincs rajtam a megszokott övtáskám. Azért se öltözök fel. Nemsokára emelkedõ jön, akkor majd felmelegszek. Megpróbálom a derekamra kötött dzseki ujját a hasam magasságába cibálni. A hosszú gázpásztának is vége van egyszer, és lehet jobbra kanyarodni, meg egy sorompót kikerülni. Kerítés mellett emelkedik a köves szekérút. Nem durva az emelkedõ, de elég alattomos és hosszú. Néha pocsolya szakítja meg az egyhangúságot. Amikor már szintben lehet haladni jó nagyot nyújtózkodok. Ahogy így feltekintek, még nyomát sem látom a pirkadatnak. Jól van, akkor még idõben vagyok. Elágazások jönnek, egyik a másik után. Mindkettõnél jól látható [S-] jel mutatja, hogy a bal ág a frankó. Így érek el az Iluska-forráshoz. Hálózsákos alakok durmolnak az út közelében. Bátrak, mert nem félnek attól, hogy rájuk lép valaki. Tapintatból nem csattogtatom a botomat a murván, de azért határozott léptekkel megyek tovább, egyenesen a következõ bal kanyarig. Innen pár lépésre, egy kerítésnél jobbra ki kell mászni a mélyútból, és a kerítés vonalát követve kell eljutni az erdõ széléig. Már csak egy pár méter balra, aztán be az erdõbe, a meredek oldalú Fehér-hegy lába elé. Jó pár csúcstámadó verõdött itt össze. Felfelé menet, fura módon senki sem akar elõzni. Lassú léptekkel, mélyeket lélegezve érem el a csúcskövet. Itt már nyugodtan lehet fújni néhány nagyobbat, Pilisvörösvárig nem lesz említésre méltó emelkedõ. Egy kis szlalomozás a murvás ösvényen és már itt is vagyok a kis esõháznál. Nincs tábortûz és a házban sem dekkol senki. Lejjebb veszem észre a piros-fehér bóját.

4. ellenõrzõpont, Vörös-hegy nyerge, pihenõ.

Innen már nincs messze egy újabb gázpászta, amin balra kell fordulni és kb. egy kilométert lejtõzni. A munkálatok óta ritkás sávokban gyökeret vert már homokos talaján a fû. A turistautat nem állították helyre, és a fákkal együtt kivágott jelzéseket sem pótolták. A szalagozás viszont korrektül rávezet mindenkit a széles nyiladékra. Most veszem észre, hogy már el lehet oltani a lámpát; hasad a hajnal. Az ezer féle madár is rákezdte, mindegyik mondja a magáét torkaszakadtából. Valódi tavaszi hajnal ez a nehéz virágillattal és a madarak kakofóniájával. A távolban, egy fenyõcsoportnál, már látszik is a pásztáról elvezetõ szalag. Jobbra kiágazok egy kellemesen járható talajú útra, ami a hétvégi telkek felé visz. Szabad jelzésnél keresztezem a Budapest-Esztergom vasútvonalat. Arrébb már hiába keresem, nem látom a kerítésbe épült kis Polszkit, úgy látszik kioperálták már. Hosszan megyek a szilárd burkolaton, amíg derékszögben, balra rá nem kell fordulni a Kálváriára. Jó magas, de legalább látni a dombtetõt. A fûcsomókon lépkedek fölfelé, elég volt a flaszter. Itt is Petamiék õrködnek, meg is kérdezem, hogy: "Ti ott vagytok minden kilométerkõnél?" Bár nem hiszem, hogy értik a régi film címével való célzást.

1. feltételes ellenõrzõhely, Pilisvörösvári kálvária.

Innen már lefelé kell menni, bár megint szilárd burkolaton. Ismét láthatom a vasúti síneket, de most fentrõl, egy keskeny hídról. Most nem látok szembejönni olyanokat, akik kihagyták a kálváriát és visszaküldték õket a Mónikából. Késõbb hallottam, hogy futók arra hivatkoztak, hogy nem volt kiszalagozva a kálvária felé vezetõ út, és el is fogadták a kifogásukat. Az nem számít, hogy ott a [S-] jel egy villanyoszlopon, a sarkon. Jó pár perc múlva kis idõre végzek a városnézéssel, és a szalagozás mentén, élesen jobbra kanyarodok. A Mónikából már szállingózik néhány túrázó.

5. ellenõrzõpont, Mónika italbolt.

Hátra megyek a garázshoz. A figyelmes pontõr hölgy a pecsételésnél elõnybe részesíti az 50-eseket és a 70-eseket, és felhívja a figyelmet a frissítési lehetõségre. Ez nagyon korrekt. Kiülök a kerthelyiségbe egy lekis kenyérrel. Sietve gyûröm le a falatokat, közben összeragacsozom a nadrágom. Kifûzöm a cipõmet, hogy egy kis púdert szórjak a sarokbélésre. Kiskabátomat leoldom a derekamról és belegyömöszölöm a hátizsákomba. Még nem jönnek a többiek, de elindulok. Rövid darabon visszafelé a térig, aztán élesen jobbra. Itt folytatódik a [S-]. Az utca végén balra egy kis sikátor van. Sokan visszafordulnak ez elõtt, mert azt hiszik, hogy az utca egy szürke kerítésben végzõdik, nem látják a keskeny sikátor bejáratát. Pár méter után a 10-es útra jutok, amin átmegyek és jobbra fordulok. A jó öreg sínpárt megint keresztezem, hogy balra, egy kerítésnél megkeressem a lépcsõt, ami felvezet egy játszótérhez. Játszani biztos nincs kedve senkinek, de le lehet ülni egy padra, ha valami igazítani valója van az embernek. El kell jutni a lépcsõ lefelé vezetõ ágához, amiben a szalagokkal megerõsített turistajelzés segít. A lépcsõ korlátja nagyban segíti a lejtmenetet; bátrabban csattogok lefelé. Egy templom mellett érek le Pilisszentivánra. Balra folytatom. Egy nyomós kútnál friss vizet iszok és vételezek, valamint arcot, nyakat mosok. A nadrágomról is nagyjából leszedem a lekvárt. Na, most jól nézek ki, de a lõtéri döglött kutyát sem érdekli a kinézetem, mondaná Pisti, ha nem húzott volna el a túra legelején. Átmegyek a széles utca túloldalára, és az elsõ térnél befordulok jobbra. Lélekben felkészülök az Antónia-árokra. A zsákutca T betûje alatt ott van a [S-] jelzés. Itt valaki viccbõl átszalagozhatott, mert az út enyhén balra kanyarodó ágában látok egy szalagot lengedezni. Remélem mindenki észreveszi a turistajelzést, és nem hagyja magát átverni a piros-fehér szalagtól. Az utcából egy keskeny, homokos ösvény nyílik. Nem valami komfortos menni rajta, (benne) mert U alakú, s így fokozottan kell egyensúlyozni. Megint flaszter, de aztán egy forgóajtón át elhagyom a lakott területet. Itt van mindjárt az info táblával ellátott elágazás; a jobb oldali ág a [P-] jelzésen hosszan megy fölfelé a Hosszú-árokban. Nosztalgiával pillantok arra, (PIROS 85) de egyenesen folytatom utamat az Antónia bejárata felé. Reggeli, komfortos klíma van, jó ütemben csûrök fölfelé. Megszólal a telefonom; Suzy az. - Hol vagy? - Az Antónia közepében. - Még csak? Én már a Flóriánnál vagyok. Mázlim volt, mert a Mónikából kijövet rögtön a megállóba mentem, és rögtön jött is a busz. Mire befejezzük a csevelyt, már közelebb látom azt az örökzöld facsoportot, ami a megmászandó magasság tetejét jelenti. Felszívom magam, még túl kell jutni a kõgörgeteges, hullott ágas emelkedõn. Amikor meglátom az árokból jobbra kivezetõ turistajelzést, még egy nagyot rugaszkodok, néhány lépés még és balra fordulhatok a Zsíros-hegyi th. romjai felé vezetõ úton. A korai órán is intenzív autóforgalmat túlélve érkezek meg a rétre ahonnan néhány lépéssel, kiálló mészköveken le lehet jutni egy újabb italbolthoz.

6. ellenõrzõpont, Zsíros-hegy, Muflon Itató.

A pontõr srácnak és lánynak láthatóan nincs melege a kerthelyiség egyik asztalánál ülve. A kocsmáros lélekmelegítõt hoz nekik; és õ se a reggeli hírektõl jókedvû. Az idillt hátrahagyva folytatom utam. Elõször egy nagyobb, majd egy kisebb mocsarat próbálok kikerülni, aztán már szabad az út. Tetõtõl talpig melegen felöltözött túrázó köszönt. Én is üdvözlöm, miközben izzadt homlokomat törlöm a kézfejemmel. Jól rá lehet kapcsolni, kellemesen lejtõs az út. Egy irtásra érek ki, a szembelévõ csücskében ülnek a pontõrök. Egy gyökérben megbotolva majdnem ráesek az egyikre. - Akkor jó helyre telepítettük az akadályt - mondja valamelyikük.

2. feltételes ellenõrzõhely, Kerek-hegy, éles úttörés.

Élesen jobbra utat török és tovább lejtõzök. Ez a szakasz is hosszúnak tûnik. Mikor érek már a keresztezõ mûúthoz? Nem tudom honnan hová vezet ez az út az erdõ közepén. Miután átkelek rajta valamivel változatosabb lesz a táj. Egyre lejtõsebb az út és most már ki kikerülök a lombsátor védelmébõl. Ezerrel süt a reggeli nap, de egyáltalán nem kellemetlen; még a napszemcsi felvételét is elodázom. Hajdan volt telkek orgonabokrai mellett visz az ösvény Solymár felé. Érdemes néhány mély lélegzetet venni, mielõtt kiérnék a nagy forgalmú útra. A virágillatot hirtelen kanálisszag váltja fel. Micsoda ingergazdag környezet. Sietek, hogy minél elõbb elérjem a kazánlemezbõl készült kis hidat. Elõbb azonban lehúzom a fejem a szakadt kerítés mellett, hogy ne kábítson el a kar vastagságú, belógó faág. Már nem tarka reklámszatyor hívja fel rá a figyelmet, hanem rátekert piros-fehér szalag. Már itt is a híd. Néhány lépés és kiérek Solymár fõútjához. A benzinkút után átmegyek a túloldalra. Nem várt frissítõpont fogad. Valszeg a futók végett létesítették, de nem zavarnak el; egy kis vizet és mogyorót fogyasztok. Lemegyek az Alsó-Jegenye-völgybe. Nem számolom a Paprikás-patak fahídjait; elég sok van belõlük.

7. ellenõrzõpont, Rózsika-forrás.

A pihenõ helyen székel a pontõrség. Egy megpihent túrázó csoport éppen indulni készül; leülök egy felszabaduló helyre. Szendvicset veszek elõ, hosszú, de fõleg szintes az út még a következõ frissítõpontig. Az utolsó néhány falatot már útközben fogyasztom. Valójában csak most érek a Rózsika-forrással egy vonalba. Valaki átment hozzá a hídon, de én innen látom a réztábláján a NEM IVÓVÍZ feliratot, úgyhogy megelégszek egy pillantással a Rózsikát ábrázoló mûalkotásra. Még egy kis kanyargó a patak mentén és kiérek egy nagy, füves rétre. Sátrak vannak felverve a szélén, már a hangosítást szerelik. Gõzerõvel készülnek a majálisra. Ez már komoly hagyomány lehet itt, mert a SÁRGA idején itt mindig vigalomra készülnek. Én azzal ünneplem május elsejét, hogy igyekszek épségben és idõben befejezni a tegnap elkezdett túrámat. Ennek szellemében most jobbra felindulok a meredeken. Úgy kb. a közepén járhatok ennek az emelkedõnek, amikor egy jobbos leágazásnál kapu szerûen elrendezett piros-fehér szalagozásra leszek figyelmes. Éppen az elõttem haladó akar arra fordulni. - Nem kell bekanyarodni - figyelmeztetem. Jóhiszemû vagyok, mert nem gonosz átszalagozásra gondolok, hanem feltételezem, hogy a lent ünneplõk részére rendeznek futó programot és ez nekik szól. Külön pechünk, hogy a szalagok színe megegyezik a mi szalagjaink színével. Persze, utóbb hallottam olyan véleményeket, hogy ezt az esetet a pilisszentiváni átszalagozással állítják párhuzamba. Lényeg, hogy itt megfelelõen sûrû a [S-] jelzés, tehát nyugodtan lehet azt követni. Én is azt teszem. Lassan balra kanyarodik az emelkedõ, és nagy nehezen felérek a vassorompóhoz, ami elõtt elsétálok. Innen lassan vízszintesbe vált az út. Valahol a közelben van Budapest határa, most már lehet mondani, hogy hazai pályán játszom. Minden esetre irány a Virágos-nyereg. A keskeny ösvényt jótékonyan takarja a növényzet. A levelek közt beszûrõdõ napfény vibráló fényjátékkal szórakoztat, ami már kezd egy kicsit zavarni. Inkább hunyorogva megyek tovább, de még mindig nem veszem fel a napszemüvegem. Nagy sokára kisebb, sziklás emelkedõ horgad elém.

3. feltételes ellenõrzõhely, Kötõk padja.

A pontõrség hölgy tagja kedves mosollyal fogad és megjegyzi, hogy milyen jó idõt jöttem. Egészen fitten jövök el a ponttól, az udvarias túlzás hatására. Tovább egyensúlyozok a keskeny ösvényen. Vigyázni kell, mert a baloldalon a nix van. Innen már többet látni; egy távvezeték nyiladékából nézek le a hegyoldalból. Esztergom felé csattog a piros vonat. Most valahogy nem vágyok vissza oda. Az ösvény becsatlakozik a [K-] jelzésû útba. A szélesebb, kényelmesebb útra térvén egy nagy sóhaj szakad fel a mellembõl, ami hangos nyögéssé fajul. Az imént mellettem elfutott túratárs visszafordul, hogy nincs e valami bajom. Megnyugtatom, hogy csak a szélesebb út miatti örömömet fejeztem ki eképp. Még egy elnyújtott emelkedõ és itt vagyok a Virágos-nyeregben. Most már felveszem a napszemüveget, mert sokáig kitett részeken kell kóricálni. Elõször viszonylag szintben haladok a repülõtér irányába, de mielõtt még elérném balra kanyarodok egy kétágú, durva köves útra, ami már tisztességesen emelkedik. Amikor a két ágát elválasztó növénysáv elfogy, akkor jobbra betérek az erdõbe. Kitartóan tolom fölfelé a lépéseket, nem állok meg. Kibukkanok a fák közül; néhány lépés és már látom a mészkõ alakzatot, ahová fel kell jutnom. Kõrõl-kõre lépegetve érem el a csúcs vaskályháját.

8. ellenõrzõpont, Újlaki-hegy.

A bélyegzést valamivel lejjebb, a repülõtér felöli oldalban kapom meg. Izzadt arcomat a lágy szellõben fürdetem néhány másodpercig. A rettegett Újlaki-hegy nekem lefele menet okoz gondot. Hogyan menjek  úgy, hogy ne fájjon egyik izületem se? Nem lehet. Megyek, ahogyan bírok. A parkoló után még egy fától fáig lejtõ a lepusztult falépcsõs úton. Nagy megkönnyebbüléssel fogadom a lejtõ megszelídülését, majd a Határ-nyereg után szívesen emelkedek a Vadaskerti emlékmû felé. Még mielõtt odaérnék az emlékmûhöz, a [S-] balra kanyarodik. Máris mászhatok fel erre a meredek buckára, hogy aztán a másik oldalán leereszkedhessek a Hûvösvölgy irányába. Az erdõ neszei közé a távolból beszûrõdik a forgalom zaja; az Úttörõvasút kürtje is felharsan. Elég volt már a lejtmenet, éppen ideje, hogy átmehessek az Ördög-árok kis kõhídján. A lángosos fejlõdött; elhaladva elõtte látom, hogy már gyrost is árul. Nehezemre esik a zebra elõtt ácsorogni; a sûrû forgalom egy résén átiszkolok, hogy a húgyszagú aluljáróból felemelkedve a vasutasok alakuló terének szintjére lépcsõzzek.

4. feltételes ellenõrzõhely, Hûvösvölgy.

A kajákat sasolom, de biztonság kedvéért megkérdezem, hogy a 70-eseknek is kell e bélyegeztetni. Jó, hogy így tettem, mert a tavalyival ellentétben most kell. Betolok egy lekváros kenyeret, majd a piros szörpbõl iszok egy pohárral. Itt olvadozik a Klastrompusztán megkóstolt desszert. Egy maréknyit a számba gyûrök, és a vízcsapnál hûs vizet kortyolok hozzá, utána kimosakszok a csokiból és az izzadságból. Sanyi már vidám képpel cseréli frissre a pólóját, azt mondja, neki elég volt. Nekem is! - válaszolom, majd gratuláció után, a csap mellett lemegyek, vissza a SÁRGÁRA. A villamos árka fölötti árnyas úton haladok el az ismeretlen honvéd sírja mellett. Emelkedni kezd az út; felkaptatok a mûút szélére. Gyors körbepillantás után azonnal át tudok menni. Innen kanyarogva igyekszek fölfelé a Hárshegy vá. alatt vezetõ szintbeli útra. Alig fújok néhányat, máris mehetek át a síneken és a vas forgóajtón, majd fel a néhány lépcsõfokon. Ezerszer bejárt útvonal ez már. Hamarosan feljutok a keresztezõdéshez, ahol a Szépjuhászné, a Kis-Hárs-hegy és a Nagy-Hárs-hegy között lehet választani. Én jobbra megyek a kövekkel sûrûn kirakott, vakítóan árnyékmentes utat választva. Az erdei pihenõhely után balra-jobbra fordulva beállítok egy sebességet, amellyel feltehetõen egyenletesen feljutok a kilátóhoz. A hajdani bánya bejáratánál következetesen lemegyek a kis fahídra, majd átmenve rajta visszakapaszkodok a rövid szerpentinre, amelyen felkanyargok a kilátó tövébe.

9. ellenõrzõpont, Nagy-Hárs-hegy, Kaán Károly-kilátó.

A ponton egy több túráról ismert hölgy vizet iszik, aztán maga elé mondja: "Én nem vagyok normális." Aztán rám néz és azt mondja: "De te se!" Nem tudom. Lehet, hogy ebben a világban nem is szeretnék normális lenni. Nem tökölök sokáig. Én is iszok egyet és továbbmegyek. Frappíroz, hogy most már belátható idõn belül vége lesz a megpróbáltatásaimnak. A kezdetben sétányjellegû út kellemetlen fékezést igénylõ lejtõvé válik. Most már minden kiálló követ érzékel a talpam. A Szépjuhásznénál megint kiérek az erdõ jótékony takarásából. Az út menti nyomóskúthoz megyek és bõven iszok a hideg vízbõl; nyakat is mosok. Nem viszek sok vizet magammal; egyrészt, mert nem akarom cipelni, másrészt meg számítok a Sorrento elõtti frissítésre. Átmegyek a Budakeszi úton és felmegyek a János-hegyet elkerülõ karéjra. A kellemes, árnyas út fái között rálátok a Vadaspark vasútmegállóra. Késõbb a Kis-kõfejhez érkezek, hogy onnan egy kisebb fajta emelkedõ után élesen jobbra fordulva lemenjek a vágány szintjére, sõt azt keresztezve, a Korányi szürke kerítése mellett, még lejjebb, a kis fahídhoz. Így hullámvasutazgatok egy darabig, mígnem egy völgybe "futok" le, ahol több jelzetlen út találkozik. Innen kell felkapaszkodni egy erõsebb emelkedõn a János-hegy felõl jövõ [P-] jelzéshez. Rám fér a pihentetõ lejtõzés a Virág-völgy irányába; kezdek komolyan kifáradni. Amikor a [P-] elmegy Makkosmária felé és én elkezdek egy árok baloldali peremén emelkedni, akkor már sóvárogva gondolok egy kis pihenésre, meg egy kis csokira, mert kezdek összezuhanni. A túlontúl hosszúnak tûnõ árok felsõ végén végre jobbra kanyarodik az út, és a lugas jellegû sétány felvisz a vágyott helyre.

10. ellenõrzõpont, Csacsi-rét.

A közelebbi asztalnál már ülnek; elvánszorgok a következõhöz, és lehuppanok a padra. Elroppantok egy zsebkávét, sûrû kávés töltelék ömlik el a számban, a csokoládét lassan morzsolom szét és nyelem le. Megiszom a maradék vizemet, de úgy érzem, hogy nem frissültem fel eléggé, kell még egy bonbon. Ahogy feltápászkodok az asztaltól rám szól egy túratárs: "Mi ez a csoffadt mozgás?" - Hát, messze van Esztergom - válaszolom. Amikor megtudom, hogy õ is onnan jött, sõt egy órával késõbb indult, akkor felteszem a kezem, nincs több érvem, egyszerûen kivagyok, és kész. a Csacsi-rétrõl kivezetõ út egy keskeny, U alakú ösvénybe torkollik, ahol csak úgy lehet haladni, mint egy kötéltáncos. Nézem, hogy jobbra, vagy balra dõljek e ki. Örülök, hogy kidõlés nélkül sikerül egy szélesebb útra kilukadni. Csíki csárda 8 km, olvasom a táblát. Aú, az még nagyon sok. Megint csöng a telefonom, ezúttal Pisti az. Nem találja a Huszonnégyökrös-hegy nyergében a pontot. Azt mondja, hogy már lent van a városban, de ep. az sehol nem volt. Innen a távolból csak azt tudom neki javasolni, hogy hívja fel a rendezõséget, mert nem tudom, hogy õ tévedt é el, vagy csak oda sem állt ki a pontõr. Lassan a KFKI alá érek, és nemsokára jobbra letörik az út. A keresztezõdésben nett, fiatal lányok tanulmányozzák az itinerüket. Kinézetükbõl ítélve a babatávon vannak. Megkérdezem, hogy a SÁRGÁN vannak e, igenlõ válaszuk után a helyes irányba mutatok, majd én is arra indulok. A lejtõ aljában, egy bal kanyarban megtalálom a várva várt frissítõpontot. Fél literes, bubis vizet kapok, és mogyorót, mazsolát tömhetek az arcomba. Most már egy fokkal jobban vagyok. kortyolgatás közben figyelem, nehogy tovább menjek egyenesen, ahol jobbra le kell kanyarodni a völgybe. Egy nagy szikla után keskeny balos ösvény nyílik, ami felvisz a domb oldalába, ami erõsen jobbra lejt. Sokszor csak a botomat erõsen leszúrva tudok állva maradni. Jönnek szembõl. Udvariasan félreállok, jobb lábam fél méterrel lejjebb van. Észreveszik a pólómat. - Mikor adtak sárga pólót a Balaton-átúszáson? - kérdezik csodálkozva. - Semmikor, a SÁRGA 70 tiszteletére festettem be. - SÁRGA 70, ami Esztergomba kezdõdik? Mikor indultál? Éjjel 11-kor? Mosolyt erõltetek az arcomra, és fél lábbal a völgyben fogadom a megelõlegezett gratulációkat. Visszakecmergek az ösvényre. Tovább mosolygok magamban, tetszik ezeknek a kedves embereknek az õszinte érdeklõdése. Nem is volt fárasztó ebben a hülye pozitúrában eltöltött idõ, inkább felvillanyozódtam a beszélgetéstõl. A túra utolsó nagy, meredek emelkedõjéhez érkezek. Akármennyire is fáradt vagyok, egy szuszra felmegyek. Egy fiatal apát érek utol, a kisfiával kirándul. Elõzékenyen félre állnak, amit hálásan megköszönök. Néhány lépés után egy sziklaoltár elé járulok.

5. feltételes ellenõrzõhely, Sorrento.

Pisti esetére gondolva megkérdezem a fiatal párt, hogy kiállt e a Huszonnégyökrös-hegy pontõre. Nem tudják, a posztjukat is csak nemrég foglalták el. Tovább megyek, mert hol van még a Csíki csárda. Rövid lejtõ után murvás utat keresztezek és balra betérek egy keskenyebb útra, amin egy darabon a METEOR 50-nel ellenkezõ irányban haladok. Egy sorompó után igazi akadálypálya következik. Számtalan fatörzs fekszik egymás után az úton, keresztben. A nagyobbakon átterpesztve, a kisebbeken átlépve jutok keresztül. Ilyenkor már a szimpla átlépés is nehézkes. Csikicsárda-csikicsárda-csikicsárda; zakatol ütemesen az agyamban. Már nagyon tele van a puttonyom. Félre állok, hogy legalább a hólyagomon könnyítsek. Beáll mögém egy tag, aki már elég hosszan jött utánam. Mutatom neki a helyes irányt. Alig akarja elhinni, hogy még nem lehet lemenni. Azt mondja, hogy a céllal ellenkezõ irányba haladunk. - Úgy is van, majd odalent vissza kell kutyagolni a forró flaszteron - mondom. Szerelvényigazítás után mozgósítom a maradék erõtartalékomat, és folytatom az utat a hegy oldalában. Leérek egy keresztezõ szekérútra, amin jobbra fordulok. Egy olyan helyen, ahol lelátni Budaörsre, a szélesebb útból egy keskenyebb ágazik ki jobbra. Mindössze három féle módon van ez jelezve. Egy nyílban végzõdõ fatáblán, egy az útra levert facölöpön, valamint egy élõ fán virít a [S-] jelzés; a szekérút megtartva vonalvezetését lemegy Budaörsre. (Késõbb kiderült, hogy Pisti ezen ment le.) Én tovább megyek a jobbra ágazó, keskenyebb úton. Sajnos még odébb van a lemenetel, de azért feszülten várom már a tisztást, ami ezt jelzi. Egyszer csak a hátam mögül szólal meg a túratárs akit nem sokkal ez elõtt engedtem magam elé. Õ is lement a fentebb említett, szélesebb úton, csak elõbb észbekapott, mint Pisti. Úgy látszik, már mindenki nagyon be akarja fejezni. A túratárs szövegébõl kiderül, hogy még mindig kétkedik abban, hogy a helyes irányba megyünk. Én már nem reagálok a felvetésre, megpróbálok belefásulni a gyaloglás ütemébe, és szótlanul caplatok tovább. Már azt hittem, hogy sosem érek ide, de most megpillantom a piros-fehér bóját, és a földön ülõ pontõr lányokat.

11. ellenõrzõpont, Huszonnégyökrös-hegy nyerge.

Az egyik közülük valószínûleg szintén Balaton-átúszó, mert õ is megkérdezi hogy mióta van sárga Balaton-átúszásos póló. - Azóta, mióta befestettem egyet - válaszolom. Köszönve az érdeklõdést tovább indulok balra, aztán kisvártatva megint balra, egy lejtõsebb, de árnyas útra. Nem tart sokáig az árnyék, itt van vége az erdõnek, és a túra természetben haladó szakaszának. Egy utcára érek ki, aminek a talaja kõkeményre száradt agyag. Az utcát alkotó telkeken építkezés folyik. Továbbra is meredeken lejt az út. Egy határvonal után keményburkolat váltja fel az agyagot, és a lejtõ is szelídül, csak a csapágyak nem akarnak forogni már a lábamban. A nap ragyogóan süt tovább, néha egy kis szellõ enyhít a melegen. Egyáltalán nem panaszkodom az idõjárásra; az ideálist megközelítõ idõben volt részünk, csak a fejem ne akarna meggyulladni. A keresztezõ utca, amire leérek, balra a Csíki csárdához vezet. Tessék, már itt vagyok, de messze még a cél, legalábbis kínos az odajutás. A Csíki már nem csárda. Udvarán szárítókötélen lengedeznek a ruhák. Budaörs központja felé araszolok. Nem tudok gyorsan menni, de nem is akarok; holnap reggel még fel kell kelnem a HALMI-DÛLÕre, mert még esélyes vagyok az MVTE éremre. Ennek okán már nem akarok hólyagot a talpamra, ha idáig sikerült megúsznom nélküle. Egy mellékutcában lógnak a szalagok. Nincs járda, félre kell állni az elölrõl-hátulról érkezõ autók elõl.  Amikor ennek az utcának vége, át kell menni a Budaörsi út másik oldalára, és lemenni egy ottani mellékutcába. Itt már van járda. Az utca végébõl már látni a körforgalmat, aminek a másik oldalán van a

cél: Budaörs, Illyés Gyula Gimnázium.

Felmegyek a körforgó szintjére; a zebránál átenged egy udvarias autós. Már csak az iskolaudvar néhány métere és pár lépés a tornateremig. Amíg (a változatosság kedvéért) Petamiék intézik az érkeztetést, fixírozok egy jóképû szivacsot, amire rávetem majd magam, mert ha így megyek ki az utcára, akkor ziher, hogy elájulok. A TOJÁS SÁRGÁJÁt automatice megkapom, de a négyszeres SÁRGA 70 teljesítõk (11 fõ) között nem lehetek, mert sajnálatos módon az õs alkalomkor "csak" a 40-en indultam. Elbotorkálok még a mosdóig, hogy lemossam arcomról az út porát, aztán visszatérve a tornaterembe már tényleg csak a cipõfûzõm kioldására van erõm, és elnyúlok a kiszemelt szivacson. A kötélen lengedezõ gyerekek zsivaja csak vattába ágyazva jut el a tudatomig, aztán már úgy se...

Ottorin

 

 
 
DJ_RushBoyTúra éve: 20102010.05.07 13:56:27
megnéz DJ_RushBoy összes beszámolója

Sárga 70



Kemény napnak tûnt ez a szombati. Péntek reggel fél 6-kor kelés, 12 óra munka, nem esik jól. Hazaérvén pakolás, majd a 23:25-ös vonattal indulás Esztergomba. vaddinoékkal utazok, legalább nem alszom el, de közel álltam hozzá, így egy energy drinket be kellett tolni.



Mivel terepfutásként is meg lett hirdetve a túra így erre a verzióra nevezek. Az új MSTSZ-nek nagyon jók a versenyei, és az ellátásokra sem volt még panaszom.



A rajtnál felfedezem Gabit, aki 2 hete megelõzött a IV Bélán. (ttt-n tétova hegyi-teve néven ír). 01:30-ig pakolászás, majd Andris kivezényel minket, és pár jó tanács után elindulunk a sötét éjszakába.

Jár az agyam, mikor futottam én éjszaka? Nem sûrûn, fõleg úgy hogy 01:30-kor indul, és egy 12 órás mûszak már bennem van. Izgultam meg kell hagyni.

A rajt után élre álok, majd három 30-as távon induló futót elengedek, nekem nem kell most így sietni. Hátranézek, jéé itt van Gabi. Mögöttünk máris lemaradtak a többiek.

Nem éreztem fáradtnak magam, valószínû az energia ital miatt. Viszont lehet hogy szintén ezért kicsit görcsölt a gyomrom az elsõ órában, de szerencsére aztán elmúlt.

Gabival együtt toljuk az éjszakai szakaszt. Szerencsére már kétszer voltam a túrán és jól memorizáltam a kanyarokat, így szépen haladunk.

A Vörös kereszt után szépen ki volt táblázva a szántóföldnél, illetve a sárga foszforeszkálós jelzések is rengeteget segítettek. Elérünk a Cserepes-árokhoz (9,7 km - 1:01). Mivel dugókás idõmérés volt, ezért a részidõket Andris elküldte nekem freemailen, így most látom át hogy milyen volt a sebesség.

Utólag nézve nagyon jól haladtunk, sokszor nappal is örülök ilyen átlagnak.

Tovább haladunk, Pilisszentléleken meglepi frissítõ pont. Nagyon jól jön, van minden finom futócsemege.

Tekintélyt parancsoló módon emelkedik elénk a Pilis-nyereg. Bizony, meg kell mászni. A tetõn egy nagyon ravasz jobb kanyar immár lefele, sokan be is lesik, több csapat jön visszafele. Elérünk Klastrompusztára (17,6 km - 1:59). Abszolút nem érzem fáradtnak magam, és ennek örülök. Kis pihi, majd robogunk is tovább.

Jön egy elég uncsi rész, no itt kezdek fáradni. Gábor kicsit ellép, én maradok most a saját ritmusomnál. Hosszú egyenes, sorban érjük utól a korábban induló gyalogosokat. Mielõtt végleg elaludnék, egy tábla mutatja az erõs jobbkanyart. Ismertem, ez is benézhetõ. Bejön a P-, jó darabig jön velünk. A két jel bemegy a susnyásba a Csévi-nyeregnél. Mi most kint maradunk a széles szekérúton, természetesen csak azért mert a szalagozás most itt visz. Piros 85 nosztalgia, ott is futottam. A kis híd után óvatosan kocorászok, majd átváltok gyaloglásba. Nem esett jól a futás, kicsit éreztem is a lábamat, meg álmos is voltam. Nem gond, legalább a gyalogosokat elõzöm így is :) Megmásszuk a Fehér-hegyet, ez nem a kedvencem, a Piroson is már van jópár kilcsi a lábamba meg most is.

A Vörös-hegyi EP után megjön a kedvem, most lejtünk jó darabig, és már közel a világosság. Megelõz minket újra a két 30-as futó akik még a rajtnál elfutottak.

Eltévedtek a Pilis-nyeregnél. Mi maradunk a saját ritmusunkban, nekik itt a cél mindjárt. Beérünk Pilisvörösvárra, kivilágosodott. Egy Kálvária látogatást megejtünk (feltételes EP), majd folytatva az aszfaltgyilkolást beérünk a Mónika Presszóba, ahol újabb pont vár minket. (31 km - 3:30) Még mindig épphogy 9-es átlag alatt vagyunk. Döcög a szekér :)

Itt megejtünk egy kis pihenést. Az okosabbak depóztatták a célba a fejlámpát mint kiderült, mi erre nem is gondoltunk. Gabinak nagy köszönet a narancsléért. Börcsök Andris pedig túlélõcsomagot adott nekem egy Gatorade képében, mivel a sörözõben nem volt fél literes üdítõ.. Hmhm.. Feltöltõdve indulok tovább, Gabin az ellenkezõje látszik. Tovább koptatjuk Vörösvár aszfaltburkolatát, majd jön az Antónia árok kapaszkodója. Tempós gyaloglással abszolváljuk ezt a részt, majd a tetõn egy nagy fújás és hamarosan már a Zsíros-hegynél "kopogtatunk pecsétért".

(36,3 km - 4:16). Kicsit visszavett a pihenõ az idõbõl, de nem gond, azért haladunk így is. Innen szépen lehet neki tolni, bizony jól is ment a lefele. Egy feltételes EP töri meg a lelkesedést, Gabi itt kicsit lemarad utántölteni. A Shell benzinkútnál megint dínom-dánom. Szuper frissítés, ezt így kell! Rózsika-forrás jön, majd a Kálvária-hegy nyergébe mászunk tovább. Azaz most épp gyaloglunk. Gabi itt végleg lemarad, innen remete módon magányosan futok tovább.

Alig egy hónapja voltam a Város Peremén túrán, igazából lehet azt mondani hogy bejártam az utolsó 25 km-t, nem mintha nem ismertem volna már. Sok az idegen szalag ahogy nézelõdök, és ez mint kiderült többeket meg is zavart.

Elérek a Virágos-nyeregbe, és nagyon kellemes idõben haladok fel az Újlaki-hegyre. Ismerõs pontõrök, és egy gyors frissítés. (49 km - 5:42) Így itthonról nézve precízen tartottam az átlagot.

Meredek lefele, majd Határ-nyereg, majd ismét emelkedõ, utána egy kellemes lejtõ és megérkezek Hûvösvölgyre. Börcsök Andris invitál fel a frissítõponthoz. Nyámm, nagyon jól esik minden, és nem is vagyok álmos. Kaja-pia után továbbállok, most meg kell másznom a Nagy-hárs hegyet. Nem tudtam Gabi mennyivel van mögöttem, de úgy döntöttem hogy a meredekebb részeken gyalogolok, mert 18 km még azért van. Felérek a csúcsra, szépen izzadok, itt a jó idõ, ennél pedig már csak melegebb lesz a nap során. (54,8 km - 6:38) Bár azt nem annyira hiszem el hogy az Újlaki-hegy és a Nagy-hárs hegy között csak 5,8 km van, de csak lehet hogy én vesztettem el az idõérzékemet.

Továbbállok Szépjuhászné fele, kezd nagyon melegedni az idõ, és én egyenes arányossággal rá kezdek is szenvedni. Csacsi rét elõtt nem bírom már megfutni azt az "emelkedõt" sem. Nézegetek hátra gyakran, de senki. Útközben eszem-iszom, majd hamarosan jön a Csacsi-rét, EP. Büntetem magam, "dugás után" (no nem ez a bûn :)) egybõl futok is tovább, most nem frissítek, csak nem a végefele vérzek el. Még 10 km! Erõsebb tempóra kapcsolok már amennyire lehet, ezt már be kell darálnom. Sorrentonál megfontolt gyaloglás még, ez az utolsó emelkedõ, innen Hawaii. Ez persze enyhe túlzás volt, ugyanis a Huszonnégyökrös-hegy soha de soha nem akart jönni. Balról már a Budaörsi víkendházak jöttek, viszont ez a rész nekem végeláthatatlan hosszú volt, pedig alig 1 hónapja gyalogoltam erre.

Végül csak eljött a pont. Nyomás tovább egybõl, kiérek az aszfaltra, ez már meglesz. Izzadok, már nagyon meleg van, pedig még fiatal az idõ.

Leérek a Csiki Csárdához, majd még egy hosszú szalagozás, ez már tényleg nem esik jól, nem is rohanok nagyon. Egyszer viszont mindennek vége szakad, beérek a suliba reggel 9 óra 41 perckor.

8 óra 11 alatt teljesítettem a távot, sikerült bezsebelni az elsõ helyért járó gyönyörû nagy kupát.

A célban még falatozgatás, Andrissal dumcsizunk, nagyon jó rendezvény volt!

Köszönet a szuper frissítésért, és a számomra hibátlan szervezésért!

 
 
ErathiaTúra éve: 20102010.05.06 18:59:14
megnéz Erathia összes beszámolója

Sárga 70 gyalogtúra


Az elõzetes terveknek megfelelõen készültem a túrára. Nagy örömömre egyik túratársam még csütörtök este felhívott, így gyorsan megbeszéltük, hogy péntek este együtt vágunk neki a távnak.


Pénteken elég korán sikerült elszabadulnom a munkahelyemrõl, így délután egy csekély 3 órás alvás belefért a programomban indulás elõtt. A fél 10-es kelésnél kiderült, hogy azért tudtam volna többet is aludni :) Gyorsan összepakoltam a cuccomat, két külön hátizsákba, és már indultam is a nyugatiba, hogy elérjem az utolsó vonatot.


Az elsõ megpróbáltatás a bejutás volt a pályaudvarra, mert egy általam ismeretlen okból majd minden bejáratot lezártak mire odaértem. A vonatút kellemes beszélgetéssel telt Esztergomig. A kényelmes és udvarias leszállás után nem volt meglepõ hogy egy kisebb sorbanállás után tudtunk csak nevezni. Én még a csomagomat is leadtam a rajtban olyan kéréssel, hogy Vörösváron szeretném viszontlátni. Ennek ellenére piros címkét kapott.... Sajnos ezt csak késõbb tudtam meg mit jelent.


Pontban 1:00-kor rajtoltunk el, és már az elsõ pár száz méteren szembetûnõ volt a "macskaszemekkel" ellátot jelzés, illetve szalagozás. A késõi indulásnak köszönhetõen rövid éjszakai menetre készültünk, kényelmes tempóval, hogy regggel majd begyorsítunk. Ennek ellenére az elsõ EP-t fél óra alatt elértük. Gyalogosok lévén a 6-os átlaggal elégedettek voltunk. A terep továbbra is könnyû volt, a mezõkön, réteken messzirõl "világító" jelzések segítettek. A második EP elõtt lehagytak a terepfutás résztvevõi, de ez sem szegte kedvünket az enyhe, orgonaillatos, és majdnem teliholdas éjszakában. 9,8 km-nél kaptuk a második pecsétet 1:45-ös menetidõvel.  Megállás nélkül mentünk tova, és nem sokkal késõbb be is értünk egy faluba, ahol még ott állt egy autó, ami a futókat frissítette volna, de kedvesen minket is kiszolgált :) A falu másik végén sötét sziluett magasodott, ami egyre közelebb került, így egyértelmûsítve, hogy oda bizony fel kell kapaszkodni. Kis párosunk mellé szegõdöt egy túrabottal rendelkezõ társ is, akivel hármasban ostromoltuk a hegyet, majd a túloldalán együtt ereszkedtünk le, egészen a 3. EP-ig. 17,7km 3:15 alatt. kimondottan tetszett a menetidõnk, ezért, illetve a sok finom frissítõnek köszönhetõen engedélyeztünk egy röpke 10 perces pihenõt magunknak.


Továbbálva újra ketten folytattuk utunkat, és megállapítottuk, hogy kezd világosodni az ég alja. Csodálatos volt érezni a hajnali erdõ illatát, hallani az ébredõ természet egyre erõsebb, dallamosabb hangját. A madarak igazi koncertet adtak a kedvünkért. A fák közül kiérve le is kapcsolhattuk a lámpákat, és mostmár a hajnali világosságra bíztuk lépteink biztonságát. Pár kanyar után egy meredek hegyoldal magasodott elõttünk, és itt értük utol a szerintem ELTE-s túrázókat is. Mi könnyed léptekkel elõzgettük õket a meredek parton felfelé, õk meg csodálkoztak, hogy nem bírnak felmenni, mikor a cigi ott lógott a szájukban.... Vicces volt látni a sok melékot ahogy halálukon vannak de két lihegés közben azért még beleszívnak a büdös cigijükbe....


Gyorsan magunk mögött hagytuk õket, és pár perc múlva már a 4. EP-nál kaptuk a pecsétet. Itt sem idõztünk sokat csak 1-1 korty  folyadékot küldtünk le és robogtunk is tova, hiszen már éreztük a finom kaják ízét a szánkban :P A hátlalévõ 4-5 km alatt 2 ep is az utunkat állta, elõbb a kálvária domb tetején, majd az italbolt udvarán. Itt finom kenyeret osztogattak lekvárral, savanyúsággal, vagy hagymával ízesítve. Sajnos a csomagomat hiába kerestem, ugyanis itt derült ki hogy kérésem ellenére budaörsre "címezték"... de szerencse a szerencsétlenségben, hogy a poggyászt szállító kocsi csak pár perce ment el, így a kedvemért telefonon visszahívták õket, és végül sikeresen átadták. Életmentõ volt hogy a hosszú nadrágot rövidre cserélhettem, és túratársam is így tett. Vörösváron olyan 30-40 percet elücsörögtünk, és továbbindulás elõtt én a biztonság kedvéért már sajáát kezûleg címkéztem fel a hátizsákomat kék színûre.


A zsíroshegyig vezetõ 5km-es szakaszt gyenge lemerevedett kezdés után erõsen fejeztük be, így 1 órán belül felértünk, és a pecsételés után már tovább is álltunk, hogy másfél kimcsivel késõbb újabb pontõr állja utunkat. Innen már könnyû utun volt egészen Solymárig, ahol kaptunk egy palack vizet, majd Rózsika forrásnál egy pecsétet is. A ponton jókedvûen lobogott a papír, ami hírdette hogy a maratoni táv már mögöttünk van. Mivel Vörösvár után a következõ pihenõ Hûvösvölgybe volt tervezve koptattuk is tovább a terepet. Hegyre fel, hegyoldalban végig, kötõk padja pecsét, hegyoldal kis hullámvasutazással, és már ki is értünk Virágosnyeregbe. Ezen a szakaszon a túratársam lemaradt, így egy kis kényszerpihit tartottam, majd együtt folytattuk utunkat az Újlaki hegy tetejére. Idén már sokadszor járok ezen a hegytetõn, de most talán szimpatikusabb oldalán kellett feljönni. Amíg gyönyörködünk a kilátásban, addig meg is kapjuk az újabb tinta adagot a lapunkra, és már gurulhatunk is lefele a sziklás között. Határnyereg, Homokhegy, Vadaspark, jól ismert rész, és már meg is érkeztünk hûvösvölgybe. 11:40-et mutat az óra, az azt jelenti hogy az eddigi pihenõkkel együtt 10:40 alatt teljesítettük az elsõ 52km-t.


Mivel a szintidõ elég bõven van szabva itt nagygenerált tartunk. Azon már meg sem lepõdöm, hogy a csomagom megint nincs itt. A címzés jó volt, de valamiért továbbszállították Budaörs felé, és csak késõbb jön vissza a kocsi. Lemondok róla. Inkább rakják ki ott és mostmár ne nyúljanak hozzá, minthogy a végén lába kéljen a teljes felszerelésemnek...  A  túra szervezése kitûnõ, az ellátmány is bõséges, az útvonaljelzés példás, de a csomagszállítás sajnos teljesen becsõdölt.... Egy órás pihit tartunk itt. Jégkrém szörp hagymáskenyér, a túratársam egy sört is ledob... Közben nekem befut anyum is aki az utolsó 18-20km alatt fog kisérni.


13:40-kor indulunk tovább. Immár anyummal kettesben, mert az eddigi túratársam 15 perccel hamarabb útra kelt. Mi kényelmesen "anyás" tempóban gyûrjük le a hegyet. Kaán kilátónál már rutinszerûen állunk meg, idén szintén sokadszorra, és még milyen sokszor fugunk... A kilátótól csacsi rétig egy kellemes szakasz következik kisebb emelkedõkkel és könnyû útviszonyokkal. Ennek megfelelõen jó isõt megyünk. A pontnál sem pihenünk, hanem megyünk tovább, a beigért frissítõpont felé. Pár száz méterrel a tavalyi helyszín elõtt kapjuk a frissítõ szolgáltatást. Itt újra megcsapolom a dunakavics készletet... hiába az a kedvencem :)) A kalóriabetöltés után viszont egy nemszeretem rész jön. Mégpedig azért nem mert a lekopott csúszós hegyoldal szerintem kicsit balesetveszélyes is, és ha rajtam múlna a terepbicajos suhancokat vadászpuskával lõném innen ki... Ennek ellenére elérjük az utolsó meredek emelkedõt, amit ennyi kilivel a hátam mögött is könnyedén veszek, és nemsokára Sorrentónál állunk sorba a pecsétekért.


A következõ egyben utolsó pontig (ha jól emlékszem) huszonnégyökrös hegy, már kis hulámvasutazás, és a hegy tetején, gerincén vezet utunk. Kicsit csalóka tud lenni, hogy alattunk már folyamatosan látszik Budaörs, ezért az ember úgy érzi hogy sose fogja elérni az az átkozott pontot, de mi tapasztaltan tudjuk, ismerjük az utat, hiszen tavaly is megcsináltuk, idén pedig a város peremén túrát is teljesítettük. A hegy végén a kis tisztáson kapjuk az utolsó pecsétet, és itt érjük utol korábbi túratársamat is, aki kicsit már meghalt így a túra végére, de azért még él, és mozog, jön tovább. Lefelé még egy bogarat is összeszedek a szemembe, de ez sem tarthat fel. A sorompó utáni szfalt aztán már nekem sem esik jól, de a cél közelsége hajt tovább és tovább. Végül 16:20-kor érkezünk meg a tornaterembe.


Megkapjuk a relikviákat és még egy plusz kitûzõt is a Tojás sárgája mozgalomra. Azon már meg sem lepõdöm hogy a hátizsákom nincs a többi csomag között... külön kell levadásznom, mert egyedül árválkodik a terem eldugott zugában... hogy hogy került oda? senki nem tudja... Viszont mostmár nem is érdekel. Veszek egy igazán kellemes melegvizes zuhanyt, ami  alatt teljesen újjászületek, és csak ezután állok neki tesztelni a felszolgált kalóriák minõségét, mennyiségét.


A szervezõknek külön köszönet jár a kiválló útvonal jelölésért, fõleg az éjszakai szakaszon alkalmazott "macskaszemes" módszerért, és összeségében az egész túrárért. A befizetett nevezési díj ellenében hihetetlen mennyiségû frissítõt kaptunk ami igazán pozitív élmény volt. A célban pedig üdítõ érzés volt, hogy használhattuk a tusolót, és hogy volt melegvíz :) Ha ilyen jó lesz a szervezés akkor biztos hogy minden évben ott leszek a leghosszabb távon.


A végén túratársam pár perces hátránnyla ért be mögöttünk de a teljesítés sikerébõl ez a mi szemünkben nem von le semmit. a 71km-t 15:20 alatt tettük meg. Figylemebe véve hogy mennyit és milyen kényelmesen pihentünk ez számomra felettéb jó idõ.


További sikeres túrázást kívánok mindenkinek!

 
 
PlecsTúra éve: 20102010.05.05 14:13:22
megnéz Plecs összes beszámolója
 

Sárga 70

 

Ami tény: ha valaki tényleg túrázik és nem fut, annak egy ilyen hosszú túrán úgy is kell sötétben mennie pár órácskát, tök mindegy, hogy mikor indul…  Ami ebben a túrában számomra kicsit szokatlan volt, az az, hogy a sötétben megtett kilométerek itt nem a túra végére estek, mint általában szoktak, hanem az elejére, ráadásul az éjfél körüli rajtidõnek hála, volt belõlük majd’ harminc…

 Szerencsére jártam már éjszakai túrán, így nem volt ezzel különösebb bajom, csak attól tartottam kicsit, hogy pénteken meló után elindulva, s aztán másnap délutánig folyamatosan gyalogolva egy idõ után nagyon álmos és fáradt leszek, s a végén emiatt jobban ki leszek készülve, mint ami indokolt lenne. Igazából picit meglepõ, hogy sem álmosságnak, sem extra fáradtságnak nyoma sem volt! Mármint a túrán… Este otthon azért fokozatosan egyre erõsebben kezdett derengeni, hogy valahol valamikor kihagytam egy éjjeli alvást… J

 A túra egyébként kitûnõ volt, az éjjeli szakaszon nagyszerûek voltak a kis „foszforeszkáló szemek”, amelyek úgy mutatták az utat a sötétben, mint valami világító turistajelzés, a komolyabb kanyarokban pedig 40-50 méterrõl is észrevehetõ fényvisszaverõ kis nyilacskákat is tettek a szervezõk – ez tényleg kifogástalan volt!

 A Pilis-nyeregbe való felkapaszkodás tök korom sötétben egészen más élmény, mint nappal, de a lényeg azért sötétben is, világosban is ugyanaz: ez bizony egy kiadós kis emelkedõ… :-)

Csak világosban legalább látni a végét…

 A szervezésrõl csak pozitív dolgokat tudok mondani, az éjszakai szakaszon a fényvisszaverõ jelzések nagyszerûek voltak, s bár végig a sárga sáv jelzésen kellett menni, a nappali szakaszon is volt néhol kiegészítõ szalagozás. Igaz, engem a Rózsika forrás elõtti szalag kavalkád pár másodpercre megzavart, mert az azt megelõzõ szakaszon nem nagyon láttam szalagot, ott meg hirtelen mindenféle színû szalagok lebegtek a kora reggeli szellõben a szélrózsa minden irányában, sárga, piros, kék, fehér… olyan volt, mintha május elseje lett volna…

Ja! Egyébként az is volt! :-)

 Az ellátásról csak áradozni tudok, abszolút kifogástalan volt, s ha belegondolok, hogy mennyit fizettem részvételi díj címén, hát azt kell mondjam, hogy egy nagy-nagy köszönet jár a szervezõknek, hogy ezt a túrát, így, ennyiért, ilyen magas színvonalon összehozták! A túraélményen és a szokásos díjazáson túl olyan ellátást kaptunk, amely szerintem önmagában is bõven többe került, mint maga a teljes részvételi díj!

 Errõl a túráról nehéz rosszat mondani, ha mégis akarnék, akkor azt mondanám, hogy a Budaörsi gimnáziumba vezetõ közel három kilométeres aszfaltút nem méltó befejezése ennek a túrának, mert 67 km után a betonút már nagyon nyírja a lábat, hazudnék ha azt mondanám, hogy ezt a szakaszt élveztem… De tudom, az iskola épülete nem mobil, a sárga jelzést sem igazán egyszerû arrébb vinni, úgyhogy azzal kell fõznünk, ami van…

 Köszönet mindazoknak, akik részt vettek a szervezésében, büszkék lehetnek magukra – mert ez a túra nagyon ott volt!  

 Ha akarsz látni egy Pilis-nyereg by night fotót vagy csak megnéznéd a túrán készült képeimet, itt megtalálod: www.plecs.hu

  
 
 
Boszi72Túra éve: 20102010.05.05 10:40:25
megnéz Boszi72 összes beszámolója

Sárga 70 terepfutó












Soha nem voltam még éjszakai túrán és soha nem voltam még 70km-es túrán sem. Kihívás ez a Sárga 70 fõleg úgy, hogy fél óra szundikálás fért csak bele az idõbe indulás elõtt, ráadásul a barátaim nélkül indultam, mivel nekik más elfoglaltságuk volt , így csak lelkiekben jöhettek végig a távon. A Nyugatiban viszont összefutottam Teve kollégával, akivel beszélgetve gyorsan szállt az idõ, amíg Esztergomba zötyögtünk.


A tömegrajtnál felgyülekezett a bátrak kis csoportja és elindultunk. Amíg aszfalton haladtunk nem volt gond, de ahogy elhagytuk a várost, akkor szembesültem az éjszakai futás sajátosságaival. Úgy lépkedtem pár percig, mintha tojásokon lépnék, nem éreztem a talajt, valahogy nem vettem a távolságot, hol van gödör és hova léphetek biztonságban. Pedig jó lámpám volt. Aztán hozzászoktam és 3 sráccal együtt gyûrtük a kilómétereket. A Hold biztos pontot jelentett, megnyugtatott, hogy bármikor felnézhettem rá és mindig ott világlott felettünk. Nagyon figyeltem a lábam elé, de azért így is sikerült egyszer-egyszer összecsapnom a bokámat. Váratlanul egy apró béka került a fénycsóvámba, természetesen kikerültem a kis zöld jószágot. Érdekes, nem szeretem a békaszerû lényeket, de most õt is kivételesen szépnek láttam.


Furcsa, hogy míg kevesebbet láttam a környezetembõl az éj leple alatt, felerõsödött a többi érzékelésem, a szaglásom, hallásom és az érintés is. Csudi jó volt beszippantani az éjjeli, tavaszi illatokkal átitatott hûs levegõt, már csak ezért is érdemes volt fent maradni. Finom, friss, roppanós volt, ritka élmény. Élveztem, hogy csend van, csak a madarak csivitelését és apró erdei zajokat lehetett hallani. Ami hiányosság, hogy a legtöbbször fogalmam sem volt, merre jártam.


A szalagozás Pilisvörösvárig egyszerûen fenomenális, a fényvisszaverõ darabkák segítettek talán a legtöbbet, de néhol a szimpla szalag is biztonságérzetet adott, amikor megláttam. Dicséret a rendezõknek, az alaposságuk nagyon segítette az elõrehaladásunk.


A napfelkelte Vörösvár elõtt ért, meseszép volt a táj a bíbor színû égbolt alatt. Vörösváron beért Szilvi, akinek tanácsára hallgatva ott hagytam a lámpám és a pulcsim, utólag is köszönöm neki a hasznos infót. Már kezdtem fáradni, nem emlékeztem, használtam-e a dugókát, visszaspuriztam, de megnyugtattak, hogy „dugtam”. :-) Szaladgáltam tovább, amikor szembe találkoztam 2 sráccal, akikkel az éjszakai szakaszt többnyire együtt tettük meg, túlfutottak a Mónika sörözõn, nekik ott volt a cél. Innen már jó néhány szakasz ismerõs, tavaly a 40-es távon mentem és gyakran futok a Budai-hegyekben. Szilvi beért megint az Antónia árok után, engem a gyomrom a bokrok közé ráncigált, valamelyik energia szelet nem tetszett neki. Kissé nyúzottan értem Solymárra, ott kérdeztem elõször, hány kilinél is jártam. Már mögöttem a maraton?!? Juhéjj! Ráadásul kedves barátom is rám telefonált és pár mondatos buzdítása nagyon jól esett. Megújult erõvel vágtam hát neki a jól ismert és egyik kedvenc szakaszomnak mondható Alsó-jegenye völgynek. Rózsika forrásnál figyelmeztetést kaptam, miszerint a bringások hasonló szalagokkal jelölték az útjukat.


Jól ismerem ezt a szakaszt, azt is tudom, hogy Virágos nyeregig kanyargós, keskeny ösvény vezet, ahol nehéz elõzni, de most senki nem állta utam. Aztán éreztem, hogy itt a holtpont. Nagyon kemény holtpont. Csak tántorogtam, nehezek voltak a lábaim, egy az egyben átmentem Kis Vukba. :-) Elõttem még jó 25km, úgyhogy elõvettem az eddig még nem próbált energia-sûrítményt – ezúton is köszönöm Csabiéknak, hogy kipróbálásra megdobtak vele - leküldtem a maradék futósót is, ittam és vártam a csodát. Ezen a szakaszon elég sokat gyalogoltam, túlélésre játszottam. Újlaki-hegyre felfelé hirtelen megláttam Szilvit elõttem. A ponton feltûnt, hogy kétszer vissza kellett kérdeznem, mint mondtak a pontõrök, mert nem jött át az üzenet. Ez utána rendszeressé vált, kezdett agyilag kiütni a fáradtság. Ennek tudom be azt is, hogy Hûvösvölgy elõtt egy jól ismert irányváltást vétettem, és hirtelen a kéken találtam magam. Persze, hogy felfelé kellett visszacaplatni, evidens. De legalább a piros most kimaradt, tavaly azt is érintettem a túrán. Ígéretes fejlõdés. :-) Viszont végleg darabokra hullott a remény, hogy Szilvit beérjem. De mentem tovább, emelkedõket nem futottam. Aztán valahogy kezdett végre visszajönni az erõm.


Budaörs fölött megdöbbenésemre Szilvi jött velem szemben az ösvényen, valaki félreinformálta. Én tavaly nagyon vártam a túra végét és emlékeztem, hogy ez a jó irány, ismerõsek voltak az ösvények, a kilátás, ritkán vagyok ennyire magabiztos a helyes utat illetõen, mint ott, akkor voltam. Szilvi nem sokkal a pont elõtt elõzékenyen elengedett, de egy lejtõn seperc alatt visszaelõzött. Nemhiába, ezek a fránya lejtõk a mumusaim. Kezdõdött az aszfaltos szakasz, ami a cél közelségét is jelezte, úgy funkcionált, mint egy mézes madzag. Elõttem futott Szilvi és bennem valahogy fellobbant a versenyszellem, összeszedtem a maradék erõm és belehúztam, így sikerült a végére épp hogy leelõznöm.


Lihegve értem a célba, lerogytam egy székre, kivoltam, mint egy liba. 9:13 lett a vége és külön ajándéka a napnak, hogy a fáradtságon kívül semmim nem fájt a futás után, úgy tudtam járni, mint más normális ember, semmi zombira jellemzõ mozgás nem jellemzett.


Nagyon jó túra volt, jó rendezés és ellátás, kedves pontõrökkel. Köszönet mindenkinek, aki lehetõvé tette ezt az élményt. Jövõre újra ugyanitt!

 
 
AnitaTúra éve: 20102010.05.04 16:20:22
megnéz Anita összes beszámolója

Az egész azzal indult, hogy nézegettem hogyan lehetne a Kinizsi 100-ra felkészülni. Forrástúrák 47 km - rendben. Majd megpillantottam a Sárga 70-t. Ojjé! Mi kellhet még ehhez mint egy jó társaság! Körlevél küldés. Május 30 ketten zötyögünk a vonaton Esztergom felé. A vonatkocsiban szinte csak túrázókat látni. A vasútállomáson egy kávét bedobok, mert ugyan sötét van, de ez nem azt jelenti, hogy tök mindegy, hogy nyitva, vagy csukva van a szemem. A nevezés után rögtön indulunk. A Vöröskereszt utáni szakasz gyönyörû: a Hold bevilágítja az egész mezõt , jól látszanak a környezõ hegyek, míg alattunk Esztergom fényei. Nem messze tõlünk egy õzike legelészet, majd gyorsan az erdõbe vágtatott, ahogy észrevette a közeledõ kisebb sereget. Egy kis vérfarkas játék után a Pilisszentlélek felett átmászom a kerítést, miközben gondosan felhívom András figyelmét, a túl oldalon lévõ mély árokra.  Cserébe a hátam mögül megkérdezi, hogy segíthet-e valamiben. Értetlenül nézek rá. Hogy került ide? "Nyitva volt a kapu... " válaszolja. Sebaj, ha már teljesítménytúra vigyünk bele minél több kihívást! A pirkadat Vörösvár felett ér utol bennünket, amit csak szebbé tesz a zsíroskenyér , a kávé és a néhány kedves ismerõs akiket észreveszek. Az ellenõrzõ pont után egyedül folytatom az utamat. Ami nem egészen így van, hiszen hol én csapódok valakihez/valakikhez, hol velem beszélgetnek mások. Jó hangulatban telik a túra, ahogy eddig is. A Kötõk-padja után nem sokkal térdkalács ficam! A túrát akkor is végigcsinálom, ha már eddig eljöttem, innen akár kézállásban is folytatom. A fölfelé menet még jó, de lefelé ordítani tudnék a fájdalomtól. Nem ordítunk megyünk! Nézegetem az órámat. Ha jól csinálom szintidõn belül leszek. Nemsokára ismerõsökkel találkozok. Mi újság kérdés után, javasolják együtt csorogjunk le  Budaörsre. A percek ha nem is szállnak,de érezhetõen könnyebben múlnak. Biztosan meg lesz a szintidõ! Az utolsó ellenõrzõ pontnál mondom, hogy haladjanak nyugodtan tovább én szusszanok egyet, mert muszáj a lábammal. A néhány perces pihenõ közben az egyik pontellenõrtõl kapok egy kis Sportkrémet még egy kis fájdalomcsillapító és ha nem is rohanok le a hegyrõl, de egy elfogadható tempóban érek be a célba. Sikerült!  A célba kedves ismerõsök mind a rendezõk , mind a túratársak között. Egy kis beszélgetés, egy kis lekváros kennyérre és így tovább...


Röviden összefoglalva: szuper volt a túra! Köszönöm a rendezõknek a nagyszerû szervezést és minden túratársnak a jó hangulatot. Jövõre ismét nekivágok, remélem térdkalácsficam nélkül.

 
 
biborTúra éve: 20102010.05.03 12:22:46
megnéz bibor összes beszámolója
Sárga 70 tf

 

Esztergom, vasútállomás

 

Éjfél elõtt pakolászok,mellettem túrázók veselkednek neki az éjszakának. Késõ van és nem vagyok ráhangolódva arra, hogy 70 kilcsi vár rám. A rajtban ráérõsen leülök,mondhatni kivárom a sorom. Aztán némi rábeszélésére végülis a terepfutásra nevezek. Nem mintha akár 10 kmt normálisan le tudnék futni, csak azért mert a 12 órás szint-szentidõbe talán beleférek majd. Ahhoz 6os átlag kell, valami esélyfélem van. Idõm is akad bõven az 1:30as tömegrajtig: elolvasom az egyébként igényesen kialakított itinert. Sokat nem jegyzek meg belõle, de ez már a szellemi frissességem dicséri:) Bejön az utolsó vonat, a rendes futók is gyülekeznek és fél 2kor tényleg útnak eresztenek minket.

 

Esztergom- Vörös-kereszt

 

A zsebkendõnyi parkban természetesen el is húznak a többiek, talán már az e.p.-ra térugrották magukat mire én átvágok rajta. Kihalt utcák, még egy park. Lámpát itt se kapcsolok, a beszûrõdõ közvilágítás elegendõ a gesztenyefák alatt. A Dobogõkõi úton szerencsésebb irányba fordulok : a S-val jobbra. A P felmegy a Vaskapu th.-hoz,na az elég gyönyörû kezdet lenne.. A S kíméletes, enyhén emelkedik csak. A hosszú utcán középtájt egy sünit látok: ül a kerítésen és rámnéz apró fekete szemeivel.Tõle pár méterre szintén a kerítésen egy macska a sünt nézi. Nagyon aranyosak így együtt:) Vajon hányan vették észre? Gyanítom egy kézen meg tudnám számolni.. bár a többiek futni mentek, nem nézelõdni:) Késõbb jó sok ibolya virít az egyik ház elõtt. Már nincs szezonja, de ezek nemesített, "nagyfejû" példányok, gondolom túlélnek mindent:) Elmegyek az Orbán kápolna alatt és lassacskán elkopik a fény. Egyszer véget ér a közvilágítás, egyszer elmúlnak a színes éjszakák..Egyszer véget ér Esztergom, egyszer véget ér a táv..Szóval kénytelen vagyok saját magamnak gyártani a fényt. Nem, nem Negróval:) A földút szélén lila orgonák bimbóznak, majd elõkerül az elsõ pont. Idõt nézek : 1:56. 26 perc alatt értem majdnem 3km-hez. 4 percet szereztem a 6os átlaghoz, még jól jöhet.

 

Vörös kereszt- Pilisszentlélek

 

A pont után a hold világít felettem a csillagokkal együtt. Laza részek jönnek, belehúzok és észreveszek néhány fényfoltot. Kanyargok a szántóföldön, jól látható jelzéses táblák nélkül itt nagyon el lehetne tévedni.. A világító pöttyök emberi formát öltenek: néhány túrázót elõzök.A Barát- kúti erdészház elõtt elolvasom mi van a vadkerítésre kiírva. Az ajtót csukjuk be:) Pillantásnyi aszfalt és ismét erdõ. Gyertyavilágítás, 2 fiatallal: e.p. 9,8 kmnél. Még nem jövök másfél órája, jól állok az idõvel. Tovább megyek, mi máson mint a sárgán:) A túra számomra legszebb része következik, nem a táj hanem a hangulat miatt. Kényelmes úton nézegetem az égboltot a majdnem teliholddal, a levegõ olyan friss amilyen csak egy tavaszi hajnalon lehet: virágillattal telve, harapnivaló hûvösséggel. A fák közül pedig macskabagoly szól; imádom a hangját. Legszívesebben itt maradnék…. A pálos kolostorromok után beérek a faluba. A buszmegnél frissítõpont, lehúzok 2 kólát, mást nem kívánok. Túrázók itt is vannak, elhagyva a kajabázist szembenéz velem egy horizontot betakaró magaslat. - Gondoljátok, hogy oda kell felmenni?? Bólogatnak. Méregetem a hegyet, a tetején csak félig látszik a hold. Így szokott ez lenni, ha vmi magas van a közelben 95% hogy fel kell rá mászni:)

 

P.szt.lélek- P. vörösvár

 

 Az aszfalt után egybõl emelkedni kezd és ki is tart jódarabig. Keresztezem a mûutat, érdekes hogy hajnalban is kocsikáznak erre. Továbbra is felfelé és közben arra gondolok, hogy a Nagy- Szoplák ugyan kicsit arrébb van , de ez is kaphatta volna a semmitmondó Pilis- nyereg helyett ezt a nevet.. Klastrompusztáig fentrõl felüdülés az út, ki is használom. Szentjánosbogárként világító emberek mellett megyek el. A kavicsos lejtek jobban mennek sötétben, mert csak a lábam elé nézek és nem látni annyira, hogy itt tulajdonképpen paráznom kellene:) A falu szélén újabb kajapont. 4:10kor indulok tovább eddig 2:40/ 17,7 km/537 m. Nem is olyan vészes, maradt bõ negyedórám a 6os átlaghoz. Visszabújok a fák közé és következik a legendásan eltévedõ szakasz. Az elmúlt nyáron Piliscsaba felõl jöttem

erre, tehát fordított irányban, de útközben úgy eltûnt a sárga hogy máig sem tudom hogy a csodába keveredtem végül Klastrompusztára nagy kalandozások után.  Legalább most, hála a fényvisszaverõs jelzéseknek a tisztességes sárgával is megbarátkozhatok merre kellett volna menni anno:) Pilisszántó balra, a hajnal pedig elõttem. Egyre világosabb van és kicsit elszomorít, olyan jó volt hajnalban sétálgatni, kellemes félhomályban..a faluba tartó balra útnál nem is pislákolok tovább. Viszont jobbra megyek, hiszen arra sárgul az út. A P+ elágazása után nem sokkal 3 vaddisznó röfög arrébb jöttömre. Aztán jön a kerítés melletti felmenetel rétestül. Plusz a Fehér- hegy. Ezen talán a leglassabban megyek fel az út során. Nem hosszú, nem is olyan meredek, de az hazavágja a lelkivilágom ahogy az imént elõzött pasi nagy lazán visszaelõz és ellibeg mellettem. Na ne már! Fent iszok a csúcskõnél és azért is belehúzok. A Vörös-hegyen újabb pont, itt már magam mögött tudhatom ismét az önbizalomgyilkos kollégát. Bár azt megköszönhettem volna neki, hogy önkéntelen akciójával kicsit segített összekapni magam. Szabadságligetig végig lejt, itt úgy is lehet csinálni mint aki tényleg fut:) Pilisvörösváron aztán utolérem Attiláékat akik jól rámijesztenek hogy voltam e már a kálvárián mert feltételes pont. Hool? Majdnem beveszem, pedig csak szórakoztak hiszen pár 100 méter múlva visz a szalagozás fel. De mivel nem tudtam hol van, elsõ hallásra megijedtem hogy kihagytam :) Ám nem,rövid emelkedõ után Petamiék hálózsákban tanyáznak fent és osztogatják a pecsétet a jónépnek. Továbbra is Vörösvár utcáit koptatom, majd a Mónika italboltba teszek kitérõt, az e.p. kedvéért. A kaja nem nagyon csúszik, valami oknál fogva a sörnek még a látványa se esik jól. Magammal viszek fél liter innit és visszabaktatok a S-ra.

 

P.vörösvár- Újlaki hegy

 

Aszfaltkoptatás majd sok lépcsõ fel- le és Pilisszentivánon vagyok. Itt az egyik elágazásnál baloldalon libeg a szalag , holott a S jobbra jól láthatóan van felfestve. Valaki biztos tréfás kedvében volt. Szemben a Zsíros - hegy vigyorog rám, s van benne valami sóhajtásra okot adó, hogy elõször még lejjebb kell spurizni , hogy majd felmehessen az ember lánya. Az Antónia- árok könnyen adja magát és Nagykovácsi szélén betonozhatok picit. A Muflon itatónál újabb e.p. és kéretlen betolakodók likvidálása a cipõmbõl. Innentõl örömséta következik. Lazsálós terep, alig több mint 1 km múlva még egy pont, majd a Kerek- hegy után elkezd vérezni az orrom. Már megint.. múlt héten a Mátrabércen is ezzel szívtam.Ráadásul pont egy jól haladható terepen.. A Hidegkúti útra leérve már megszabadulok tõle és a frissítõponton lehúzok még némi kólát. Más nem is kell. Az Alsó- Jegenye völgyben játszadozó út a patakparton. Ám a lazsálás végén mindig vmi hegy vár: ezúttal az Újlaki. Addig azonban fel is kell jutni. Az erdõben hasonló szalagozás volt egy másik rendezvényekhez. Engem nem zavar, hiszen a sárga az sárga, de volt aki a Virágos- nyereg elõtt egy keresztbeszalagozott ösvényen elment. Az Újlaki- hegynek ez a szerencsésebb felfelé menõ oldala, így különösebb megrázkódtatás nélkül ott termek. Iszok és továbbállok ha már megkaptam a megjegyzést h most ilyen köcsögölõs futó vagyok. Pedig én futó? Még a megnevezést is kikérem magamnak, ne sértegessetek:) Hûvösvölgyig talán túl jól ismert a S, viszont megfigyelem minden alkalommal egy fokkal jobban megy. Elõször a szívbaj kerülgetett a parkoló utáni meredektõl a Határ- nyeregig, mostanára már nem is  vészes. Két felfelé cammogó néninek kitartást kívánok majd Vadaskert, Hûvösvölgy. A kútnál töltök magamnak vizet, az állomásnál pedig találkozok Gézával, meglep hogy még itt van. Számolok: még 18 km és maradt majdnem 4 és fél órám. Hurrá, elég alig 4 feletti átlag ahhoz , hogy beérjek szintidõn belül. A biztos szintidõn belüliség és a csak 18 km tudata miatt úgy érzem mindjárt ott vagyok, ez hiba mert innentõl nem nagyon akar fogyni a táv.

 

Hûvösvölgy- Budaõrs

 

A Nagy- Hárs - hegyre felfelé ismét elkezd vérezni az orrom, amitõl a méreg majd' megesz. Ilyen hülyeségek zavarnak ahelyett, hogy mehetnék ahogy illik.. Így zsepistül nehezen adja magát a hegy. A múlt heti tapasztalat miatt pedig félek, hogy utána jön a bezuhanós szédelgés. Ezt megelõzendõ Szépjuhásznénál aláállok a csapnak, még nyomnom se kell, egy másik túrázó mosolyogva tartja nekem:) Átmasírozok a Budakeszi úton s remélem a legjobbakat. A S+ után már gyanús, hogy fáradok, Virág- völgy környékén pedig több mint gyanús. A Csacsi- rétre felmenet már megállapítom, az orrvérzés utáni rosszul-érzem magam ismét bejött, teljes erõvel. Valamit kéne kezdenem ezzel, nagyon nem jó.. A ponton iszok, bár nem érzem magam szomjasnak. Még 10 km. Belekoccanok , hogy elõbb beérjek na meg hátha jobb lesz. A nagyszénászugi sósmogyi után lazázok tovább amíg egyszer csak kinõ elõttem egy part. Hát ez meg hogy került ide? Hejj, nem számítottam rá és ugyan nem hosszú de úgy meglepõdtem rajta:) Felérve a Sorrento nevû sziklásnál vagyok, na már ezt is tudom. Innen még 6 km.. esetleg ha belehúzok meglehetne 10:30on belül? Próbálkozok, de a hosszú egyenesnek nem akar vége lenni. Aztán házakat látok lent és még 25 perc. Talán.. Nem ismerem erre az utat, úgyhogy nem tudom mennyi van még. Géza utolér, kérdezem,szerinte még több van hátra. Innentõl nagyjából együtt megyünk a célig, elõször persze fel a 24ökrös - hegyre,szerencsére nem meredek:) Az utolsó e.p. után hamarosan homokos út jön lefelé, a napfényben szinte vakít. Majd végre aszfaltot érezhetek a talpam alatt, hosszú utcák következnek, itt már megittam az utolsó cseppig a vizem és szomjas vagyok. A szervezõk biztonságra törekedhettek mert zebráknál jelölték az utat, sõt még az iskola udvarát is kiszalagozták:) Egészben megérkezve végül 10:40nél fejezem be, 6,6os átlaggal. Nekem ez tök jó, hiszen kételkedtem benne, hogy egyáltalán beérek e 12 órán belül. A Mátrabérchez hasonlóan ezt is "erõpróbának" szántam. Ha 70 km 10:40 alatt lett meg, vajon 2 hét múlva plusz 30 km és 1000 szint menne 18 órán belül? Nem tudom, tényleg nem.. Esélyeim latolgathatom, de az már más tészta.. Egyelõre ennek örüljek:) A szervezésre- ellátásra- útvonalra nem tudnék rosszat mondani, csak jót:)
 
 
ZETúra éve: 20102010.05.03 12:13:38
megnéz ZE összes beszámolója

Sárga 70 - avagy készülõdés a k100-ra - rövid beszámoló (helyett)


Elsõ teljesítés, az éjszakai részen -még- ismeretlen szakaszokkal. Nehéz a döntés, hogy korábban induljak, és sokáig menjek sötétben, vagy késõbb, és egy esetleges elkavarással kicsússzak a szintidõbõl? Minthogy saját tempóban (antiszoc. üzemmód) akartam végigmenni, így a késõi indulást választottam - bíztam abban, hogy 20-30 percnyi elkavarást be tudok hozni a kora reggeli szakaszon.

Esztergomból kifelé madárcsicsergés, a Vörös-kereszt után fényvisszaverõs lapokkal bõségesen megszórva az útvonal - nem lesz itt gond - nem is lett, kellemes éjszakai séta, bár Klastrompuszta elõtt lefelé... Nos, azt nem fogom szeretni :)

Csévi-nyereg elõtt köszönt rám a hajnal - és a madárdal betölt mindent. Csodálatos élmény, az egyszer biztos. A napkeltét a Fehér-hegyi emelkedõ elõtt, a kerítésnél csodálhatom kicsivel  késõbb.

A Mónika italboltban lévõ ponton egy-két szelet kenyér reggeli gyanánt, meg pólócsere (jó ötlet a túrapóló). A lakott területrõl igyekeztem gyorsan kijutni, hiszen az Antónia-ároktól már ismert útvonal, "hazai pálya" következett.

Az ismerõs terepen a természet élvezete részben átadta a helyét a sportteljesítménynek - a cél ezen a túrán elsõdlegesen a fizikai tesztelés volt a k100 elõtt.

Hûvösvölgyig kényelmesen megvolt az ötös átlag, onnantól elkezdtem az órával versenyezni. Nagyszénászugnál szinte életmentõ volt a frissítõpont, a Huszonnégyökrös-hegy ösvénye hosszabbnak tûnt, mint máskor...

A kényszerû aszfaltos szakasz után jó volt beérkezni a célba, megkapni a díjazást, ismerõsökkel beszélgetni...

Nagyon jó hangulatú, kellemes túra volt, sikerült jó tempóban, mégsem belehalósan megcsinálni - köszönet mindenért a szervezõknek, mindenkinek, aki dolgozott a túra sikeréért!


(Bõvebb beszámoló: Túrablog)

 
 
toprongyTúra éve: 20102010.05.02 18:43:58
megnéz toprongy összes beszámolója

Sárga 40


Reggel úgy tûnt, minden összeesküdött ellenem. Négyen terveztünk menni, egyikünk (Hugi) az utolsó pillanatban berezelt, másikunkat (RTL) ez szintén elbizonytalanította... végül keresetlen szavaim hatására mindketten jöttek, így - az elõzetes tervek szerint - négyen vágtunk neki a 40-es távnak 08:08-kor Pilisvörösvárról. Az itinert ki se nyitjuk, az út végig pompásan jelzett, meg aztán én már tavaly is megjártam. Bár jó melegen süt a nap, Hugi is hõsiesen jön egyelõre felfelé az Antónia-árkon. Vannak pedig fenntartásaim, Lilla barátnõmnek is ez az elsõ 40-ese, árgus szemekkel lesem, hogy hogy bírja. (Meglepõen jól.) Nagykovácsiig könnyebb kaptató, onnét hosszú lefelé trappolás a Jegenye-völgyig, közben két pont: Muflon-itató és Kerek-hegy, elõbbiben az italvételi lehetõségeket ezúttal kihagyjuk, az áraikhoz sajnos már volt "szerencsém". Fényképezkedés a pataknál és a Rózsika-forrásnál, mielõtt nekivágunk a Virágos-nyereg oldalának. A Kötõk padjánál feltételes ellenõrzõpont, amíg pecsételtetünk, Hugi lelkesen fotózgatja a panorámát (érdemes is, a szárba szökkenõ repcénél üdvösebb látvány kevés akad).


A vizünk fogytán, mondom útitársaimnak, hogy hamarost elérjük a Boróka-büfét, majd ott feltöltekezünk. Igen ám, csak hogy nincs nyitva, és ha jól értelmeztük a kiírást, nem is lesz egy darabig... Mi pedig szomjazunk, kunyerálunk hát vizet a BSI-sek frissítõpontjáról (hasonló útvonalon van ma egy BSI futóverseny is, érdemes figyelni, nehogy véletlenül az õ szalagozásukat kövesse az ember a mienk helyett). Jó fejek, adnak inni, így újult erõvel vágunk neki az Újlaki-hegynek. A láttán Hugi elhaló nyögést hallat; mondom neki, hogy ha 20-nál ki akar szállni, akkor ez az utolsó kaptatója. Az Újlakin ismét fotózkodunk, eldumálunk a pontõrökkel, bekapunk pár szem szõlõcukrot, aztán uzsgyi, már csak azért is, mert irtó lassúak vagyunk. Hugi teljesen kipurcant; folyton lemarad, de nem hagyhajtuk el, percenként meg kell állni, hogy megvárjuk. Pedig már csak lefelé trappolunk a Hûvösvölgyig, árnyas erdõk lágy ölén. Az autóút mellett a kútnál Hugi leroskad a padra, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy kilehelje a lelkét; mondom neki, már csak 100 m. A gyermekvasút-állomás épülete elõtt félholtan egy székbe rogy; biztatom, hogy már csak 3 méter, de ez is sok neki, így RTL haverom pecsételteti le az igazolófüzetét, és veszi át a kitûzõjét a sajátjával együtt.


Õ és RTL itt kiszállnak. Utóbbi keményebb gyerek, mint hittem, a Tojás 40-bõl még miatta szálltam ki Solymáron, most meg ha nincs Hugi, tutkó végigjönne. De emberáldozatot meghozni nem szándékunk, így ketten maradunk Lillával, ám nem sokáig: csatlakozik hozzánk ugyanis két túratársunk, akik csak a 18-asra neveztek. így ismét négyen folytatjuk utunkat. A Kaán Károly-kilátóhoz vezetõ kaptatót kicsit meghúzzuk: így is a szintidõ végén lavírozunk, nagyon nem kéne még jobban lelassulni... A lejtõkön valamelyest utolérjük magunkat, a Csacsi-rét és a Sorrento közötti kaja- és piaponton feltöltekezünk, aztán uzsgyi. Már benne járunk a délutánban, a meleg szerencsére csökkent. Ha ezt a tempót megtartjuk végig, nyert ügyünk van... Végül a 10 órás szintidõt maximálisan kihasználva, 9 óra 47 perc alatt tesszük meg a 40-es távot. Fejlõdés a tavalyi évhez képest, hogy van még kaja a célban - lekvár, csalamádé, szörp, minden, mi szem-szájnak ingere; emlékszem, tavaly, mire beértünk, már csak zsíros kenyér volt... Átvesszük a kitûzõket, Tojás Sárgáját (a 10. rendezésre rántotta lesz rajta...?), pecsételtetünk Budapest Kupát, egyebeket, zabbantunk, konstatáljuk, hogy kidörzsölte a sarkunkat a zokni, majd nagy vígan, egy nagyszerû nappal a hátunk mögött hazabuszozunk.


Elõnyök: példás szervezés, jó fej pontõrök, gyönyörû itiner, bõséges ellátás, kiválóan elhelyezett frissítõpontok, jó szinteloszlás, szép tájak, pörgõs rajtoltatás - céloltatás - pecsételés a pontokon, jól jelzett utak (a végét leszámítva, ott nekünk is sokat segítettek az emlékek...)  jó megközelíthetõség tömegközlekedéssel is. Hátrányt nem igazán tudnék mondani, a vége felé a jelzéseket leszámítva... remek túra volt, nagyon élveztük, köszönjük! :)

 
 
kutyaTúra éve: 20102010.05.02 12:17:07
megnéz kutya összes beszámolója

Voltam kocogni Sárga 70-et, nagyképûen terepfutó nevezéssel. Nem ment jól.



Vörösvárig lassú voltam, ott viszont nekiálltam zsíroskenyerezni és sörözni. Innét a Muflon itatóig lassú voltam, aztán kicsit mintha elkaptam volna a ritmust, a kék elágazása után még az is elõfordult, hogy Tyukodi pajtásost fütyörészve futottam fölfelé. Aztán a ritmusról kiderült, hogy valószínûleg nem a saját ritmusomat kaphattam el, mert Hárs-hegytõl alig bírtam futni: nem csak az emelkedõk nem mentek, de a vízszintes-lejtõs folyamatos futás sem, ugyanazzal a néhány gyalogossal elõzgettük egymást oda-vissza. A fiú mezõnybõl egyetlen induló (aki nagyrészt gyalogolva, két bottal teljesítette a futóversenyt) ért be mögöttem néhány perccel, de ha kell még menni kicsit, bedarál...



A szervezés klassz volt, bár az kissé elszomorító, hogy ez volt az elsõ olyan teljesítménytúrám, amin egyetlen kritikus pontról se tépték le a szalagokat, így teljesen értelmetlenné vált, hogy bejártam elõzetesen. Térképet egyszer se vettem elõ, a kapott vázlatot is csak azért, hogy megnézzem, hol van legközelebb pont. Az osztott információs anyagok mindent lefedtek, amire szükség lehetett, a rendezõk pedig meglehetõsen rugalmasan kezelték mindazt, amit lehetett rugalmasan kezelni (pl. túrafüzet a futóknak is járt, de helybõl felajánlották, hogy a célban is szívesen odaadják, ha valaki nem akarja cipelni). Minden volt, ami kellett. Nem csak az árát érte meg bõségesen, de összességében hibátlan rendezésnek tûnt.

 
 
tétova hegyi-teveTúra éve: 20102010.05.02 12:14:54
megnéz tétova hegyi-teve összes beszámolója

Sárga 70 avagy a bugyijából kivetkõzött teve


Vegyes kíváncsisággal és ennek megfelelõ érzelmi állapotban (mivel ennyire éjszakai túrán és ilyen hosszú távon még sosem voltam) szálltam vonatra, metróra aztán újra vonatra, hogy elérjek a messzi és addigra teljesen besötétedett Esztergomba. A Boszival való találkozás és beszélgetés oldotta némileg az éjszakai túrától való "félelmet". Kissé botor módon nem vettem és vittem magamnak és magammal sem térképet, sem itinert (pedig mintha lett volna a rajtban). Aztán nekivágtunk a távnak s óvatos futással abszolváltuk a sötét mezõket s erdõket. Újonnan vett fejlámpám kiválóan teljesített igaz sokáig csak takarékos üzemmódban használtam, mivel Rushboy (akivel sokáig együtt haladtunk) két lámpával valóságos fányáradatot teremtve világította meg az utat. Volt azért botladozás, nappal futni azért valljuk be más. Pilisszentlélek volt az elsõ, de nem utolsó frissítõpont, ahol mindenféle jóval kínáltak. A két frissítõ, aki aztán Solymáron tûnt fel újra nyerte nálam most a legjobb frissítõk díját. Amúgy az egész túrára jellemzõ volt, hogy mindíg akkor jöttek a frissítõpontok, amikor szükség volt rájuk. Igaz nem mindenhol volt ennivaló, de vizet szinte mindenütt adtak. Hasonlóan jó ellátás fogadott bennünket Klastrompusztán is. Aztán kissé unalmasabb, hosszabb szakaszok következtek, néha-néha városok fényeivel a távolban. Vörösvár elõtt kezdett el pirkadni, ami lenyûgözõ látvány és pirkadat illat orgia volt. A kocsmában lezúztam egy jó KV-t is. A város betonját elhagyva az Antónia árok fogadott, ahol felfelé alig tudtam lépést tartani Rushboy hatalmas lépteivel. A Muflon-itatóban épp hajnali borozgatás zajlott, Furcsa szokás. A zsíros hegyen még egy feltételes pont is volt, aztán hosszú lejtõ Solymárig. Megragadott a Paprika patak mentén való haladás is, ahol elõször jártam életemben. Aztán egy húzós emelkedõ s a nem szeretem hosszú hegyoldal a Virágos-nyeregig. Itt kezdett elszállni az erõm. Az Újlaki hegyre fel már szenvedtem kissé. Szerencsére innen sokáig lejt, leszámítva a közbensõ egy-két emelkedõt. A Nagy-hárs hegy aztán megadta  a kegyelemdöfést. Már csak vagy még 15 Km innen. A Csacsi réten a pontõr a saját sajtjából kínált és volt víz is. Köszönet a sajtért innen is. Jólesett a Makkosmária-i frissítõponton a cola. Átbukva Sorrento-n sok-sok gyaloglással, de elértem a 24-ökrös hegyi pontot. Az ott lévõ pontõr lányok szerint innen az egyértelmû szalagozást kellett csak követni. El is értem a Csiki csárdához, amirõl én azt hittem ott a vége. Mert az otthon megnézett térkép szerint a sárga ott ér véget. Vártam vagy 10 percet s nem értettem mi van. Aztán felfedeztem, van még egy szalag egy kisebb utcában is. Nyomás tovább tehát. Innen hosszabb közönként de volt egy-egy szalag. Aztán semmi. Újra visszaballagtam az utolsó szalagig s nem értettem a dolgot. Nyilván fáradt voltam s egyre dühösebb. Aztán jött egy futó s õt követtem. Így értem be végül is. Elnézést innen is a rendezõktõl, hogy a végén kicsit kifakadtam rájuk, de egy 70 Km-es futás végén szerintem sokkal-sokkal egyértelmûbb jelzésekre van szükség a futóknak. S az is érdekes, hogy az éjszakai szakaszt tökéletesen kiszalagozták, s a virágos nyeregtõl is nagyon jól felújított jelzések és szalagok voltak. Sajnálom mindenesetre a dolgot, hogy ez rávetült a végére. Pedig a kapott kupa, érem, oklevél, kitûzõ és még egy szép sárga polo is igazán gazdag ajándékok voltak. 


Végül is brutál mód elfáradtam, de ez volt a cél. Egyre tovább bírom a hosszabb távokat s ez igazán biztató.


A szervezõknek köszönet a rendezésért, az ellátásért és az ajándékokért. Leszámítva az etap végén a szalagozást minden rendben volt ezzel a túrával.  A sárga szín most már hordoz valami többletet is nekem.


     

 
 
 Túra éve: 2009
bükkjáróTúra éve: 20092009.06.24 09:06:23
megnéz bükkjáró összes beszámolója
2009.05.01.
Sárga 18
Táv: 18,55 km Menetidõ: 2ó 35p
Meleg, napos idõ volt.

Az indítási ablak végén indultam, mivel igen-igen kényelmesen keltem és készülõdtem a túrára. :)
Ekkor már nem volt sor a nevezésnél, viszont igen meleg kezdett lenni. Jó ütemben vettem a Hárs hegyet, majd tovább a sárgán hullámoztam Virág völgy felé. A KFKI elágazástól most már ismert útvonalon mentem, hiszen másodszor jártam erre. Sokkal jobb olyan helyen menni, amit már ismer az ember. Semmi hezitálás, út keresés. Ez a szintidõben is meglátszott. 2ó 35p alatt értem a célba. Még maradt egy kis vizem is. A célban étel-ital várt. Otthon azért megettem a "túra" sütit is. (Ha rövid túra, akkor is túra, ergó jár a süti. :) )
 
 
OttorinoTúra éve: 20092009.05.08 09:20:42
megnéz Ottorino összes beszámolója
SÁRGA 70 túrabeszámoló 2009.04.30 - 2009.05.01
Táv: 69,63 km; Szint: 2348 m; Szintidõ: 17 óra.

Szerencsére a MÁV kegyeskedett nem sztrájkolni a ballagókra való tekintettel, így mehetünk vonattal. Reggel figyelmeztettem a többieket, hogy fél órával az indulás elõtt legyenek a Nyugatiban, mert tavaly csak egyetlen kocsit indítottak, és emiatt még az állóhely is kevés volt. Lehet, hogy szintén a ballagásnak köszönhetõ, de most két kocsi indul. Persze árnyalatnyi malõr most is van; a kiírt 1. vágánytól átküldenek a 2.-hoz, de annyi baj legyen. Vera alig bírja feltenni a hátizsákját a csomagtartóra. Kiderül, hogy csak italból van benne háromliternyi. Edzésnek nem lesz rossz végigcipelni, még ha útközben iszogat is belõle. Suzynak forró a homloka, lázas, ezért latolgatja, hogy "csak" az éjszakai 30-at vállalja. Vilmost látom felszállni, integetek neki, odaül a mellettünk levõ négyes ülésre. Végre befut Tom is, 21:21-kor õ indítja a vonatot. A lányok szenderegni akarnak, de nem hagyjuk õket. Az elõzõ 70 történeteivel múlatjuk az idõt Esztergomig. Az állomáson üdvözöl Pisti, aki már be is nevezett, és menetkész állapotban van. Odalép Attila kollegám is egy kézfogásra, neki ez az elsõ SÁRGÁJA, ezért kellõen izgatott. Ugyanazzal a lendülettel, ahogy odajött, sarkon fordul és a kijárat felé elvágtat. A múlt évi hagyománynak megfelelõen, a sorbanállás közben megkávéztatom a többieket, (most is hiányolják a tejszínt) majd benevezünk.
Vilmos még vár egy túratársára, ezért 23:10-kor nélküle, öten nekivágunk. A közeli kis park szélén egy spori máris könnyíteni kényszerül feszítõ érzésén; fejlámpája fénycsóvájánál gyönyörködik legkedvesebb szökõkútjában. Mi egyelõre megelégszünk az emelkedõs utca neonfényével, aztán ahogy elfogynak a házak, elfogy az aszfalt, megszûnik a közvilágítás, mi is LED-fényre váltunk. Bemelegítésnek jó hosszú ez a keréknyom alakba, cementálódott, emelkedõ. Széldzsekimet magamon tartom, csak az ujját gyûröm fel. Több fénypont gyülekezik, ez itt az

1. ellenõrzõpont, a Vörös-kereszt.

A pontõr apró gikszer miatt dátumbélyegzõvel pecsétel, de ez cseppet sem von le az igazolás értékébõl. Most jön az ominózus Hegymeg nyugati széle, ahol tavaly fák - és így jelzések hiányában - nem tudom, hogyan vergõdtünk rá a helyes útra. Most azonban fényvisszaverõ sárga sáv táblák teszik fölöslegessé a jelzés keresgélését. Nyugodtan szlalomozhatunk az éjszakában, élvezhetjük az elõttünk haladó lámpások tekergõzõ fénykígyójának látványát. Elég egy fél perces fûzõvel való vacakolás, és a többiek kilõnek mellõlem. Csillagos az égbolt, friss a levegõ, jó gyalogolni a mezõn. Egy mini kaptatón átjutok az út egy olyan szakaszára, ahol az egész terepet úgy, ahogy van turistautastul, szántófölddé alakították. Hiába válogatok a barázdák közül, mindegyik göröngyös. Valahogy elbotorkálok az erdõig. Elõttem megy valaki, nagyjából megfelel a menettempója az enyémnek, és az õ lámpafénye kiegészíti az én lámpámét, ezért mögötte maradok. Az úton itt is van keréknyom, de még könnyen járható. Egy kerítésen mászik át az elõttem haladó. Már vártam ezt a kerítést, úgyhogy én is átmászok. Mögöttem egy lány felolvassa a kapura függesztett papírt: "Kedves túrázó! Kérlek, csukd be magad mögött a kaput." Nyit, belép, csuk. Ilyen egyszerû az írástudók élete. Késõbb egy betonútra bukkanunk ki, de már látni a mozgó fényeket, amint balra felvágnak az erdõ felé. Tavaly itt kellemes sétaút vezetett, de most ezt a részt is fakitermelés alá vonták, és szétbarmolták az egészet. Bosszúsan érkezek meg a

2. ellenõrzõpontra. Cserepes árok, S-S+ elág.

A két lány még ott van a ponton, Suzy elemet cserél. Tom és Pisti már elhúztak, a túra idejére csak telefonos kapcsolatban leszünk egymással. Húzok egyet a kólámból, aztán hárman továbbindulunk. Ez a szakasz részemrõl a káromkodás jegyében telik el. Nem elég, hogy az utat traktorkerék szántotta, de haladtában jobbra-balra cikázott, és így nekünk is állandóan ide-oda ugrálni kell a nyomok között. Nagyjából végig megkötött sár van, de egy helyütt még képlékeny, és majdnem beszopja a jobb cipõmet. Nagy öröm volt, mikor a fák között átderengett Pilisszentlélek lámpáinak fénye. Ez persze nem azt jelenti, hogy rögtön, toronyiránt letámadhatjuk a falut, hanem amikor elkezdünk süllyedni, akkor egy hatalmas, fejére állított L betût kell leírnunk egy mezõn, egy "óriási", feketéllõ hegy elõtt, és csak ezután érjük el a település fõutcájának alsó részét. Távolból már ugatnak a kutyák, de most nincs olyan acsarkodás, mint a múlt évben. Lehet, hogy már megtanulták a helyiek, hogy mikor "szoktunk" jönni, és olyankor eldugják a kutyák nagy részét. Ketten a kocsmánál próbálkoznak, de már zárva van. (Félkettõ!) Az emelkedõ elõtt röpke szerelvényigazítás, és nyeregbe pattanunk, mármint Pilis-nyeregbe. Földút után többször keresztezünk egy mûutat. Minden átvágásnál szalag jelzi a folytatási pontot. Néhol még egy darabka fényvisszaverõ is van a szalagra ragasztva. (Csúcs.) Egy helyen mégis valahogy tízméternyit bukdácsolunk rágallyazott út miatt, de hamar visszatalálunk a frankóra. Megint lejtõs az út, hoppá ez már a Pilis-nyereg. Itt dukál egy kis ki- és bemeneti anyagcsere. Jobbra egy fán csillog az utunk folytatását jelzõ, kis fényvisszaverõ korong. Ez egy eléggé rejtett kis ösvény, ezért tavaly itt keresgéltünk egy kicsit, sõt sokan el is indultak a rossz irányba. Most, ezen a lejtõs úton végig ezek a kis fényvisszaverõ lövések erõsítik a sárga jelzéseket. Az út amúgy is mederszerû, de azért vannak kiágazásai. Egy nagyjából vízszintes karéjra érünk le, amin balra fordulunk. Néhány perc múlva a sûrû növényzet mögül már elõ- elõcsillannak a mesterséges fények. Jobbra, egy keskeny ösvényen kell leereszkednünk a

3. ellenõrzõpontra Klastrompusztára.

Most nem a telefonfülke mellett pontoznak az õrök, hanem feljebb a klastrom-rom mellett. Málnával és nugátszelettel kínálnak, mindkettõ jólesik. Verának nyomom a kutat, arcot mos. Megjelenik Gergõ is, egy veszprémi sporttárs, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan tovább is áll a vele jött ismeretlennel. Továbblépünk egy emelkedõ hátán, és ami most jön arra nem nagyon emlékszem tavalyról. Aztán rájövök, hogy sokáig egyenletes, monoton úton haladunk, azért nagyon nem is volt mire emlékezni. Messze, elõttünk Gergõék fénypászmái, hosszasan mennek, aztán nagy sokára, jobbra elkanyarodnak. Végre valami változatosság. Mostanában kell majd átvergõdnünk a Csévi-nyeregbe. Igen, itt van jobbra egy alig észrevehetõ beugró, feltûnõ, széltében kifeszített szalaggal jelölve. Bújj-bújj zöldágazunk jobbra, aztán egy magasfeszültségû távvezetékkel együtt balra kanyarodunk. Emlékezetem szerint a távvezeték nyomvonalát kell követni. Fel-feltekingetek, de mire észreveszem, hogy a vezeték elkanyarodott, az út már húsz méterrel elõbb letért jobbra egy ugyanolyan sunyi kis beugróval, mint az elõbb. Utánunk kiabálnak, de én magamtól is tudtam a frankót. Visszamenve látjuk, hogy egy alacsony, nyeles, fényvisszaverõ tábla egészen az útra van leszúrva, majdnem átestünk rajta. :-) Rövid lejtõ után elõtûnik a PIROS túrákról ismert keresztezõdés, ami akkor ellenõrzõpont; ez a Csévi-nyereg. A piros sáv betársulásával ez megint egy kellemes erdei séta szokott lenni, de oldalt rakásolt rönkfákat látok, és az utat itt is feltúrták, jóllehet, nem olyan vandál módon, mint a Cserepes árok környékén. Amikor jobbra kezd kanyarodni az út, már tudom, hogy nemsokára kiérünk a Táloki-erdõbõl. Egy rövidke, meredek lejtõn kell leszaladni, aztán balra kiérünk egy szabad terepre. Bõ szalagozás visz be jobbra egy kerítés melletti dzsindzsásba, ahol most mintha ritkább lenne a dzsindzsa, nem kell minduntalan indákba megbotlani, tüskés ágakat leszedni a ruháról. A messzi távolban városi világítás fényei hunyorognak a hegyek alatt. Pilisvörösvár már látótávolságban-, de még nagyon messze van. A szalagozás kivisz egy mezei útra, majd jobbra egy sorompó után, murvás úton emelkedünk jó hosszan, kanyarokkal tarkítva. Kellõ számú a piros-sárga jelzés, és én úgy érzékelem, hogy frissek is vannak köztük, mert van egy elágazás, ahol sose tudom azonnal, hogy merre is kell menni, de most ez is jelezve van. Eljött ez a kis fatákolmány, szembe vele egy kõtömbbel. Szerintem ennek kell lennie az Iluska forrásnak; mindenesetre világosban még nem láttam. Hamarosan balra felvágunk egy emelkedõn, és amikor egy bekerített mezõhöz érünk, jobbra felfele irányba a kerítés mellé szegõdünk. A fenti sarkon balra fordulunk, majd tíz méter múlva jobbra betérünk a sötét erdõbe. Elöl megyek, jó reggelt köszönök egy fának, majd halálsikolyt hallatok. Ettõl a lányok kicsit összerezzennek. A PIROS 50-en itt már meg kell innom egy dobozos lórúgást, hogy a következõ emelkedõn fel tudjak menni a Fehér-hegyre. Most még jó erõt érzek magamba, a löttyöt elteszem ínségesebb idõkre. Suzy a lelkünkre köti, hogy fönt várjuk meg. Nekivágunk, és Verával egy svunggal felmegyünk a csúcsra, sõt, még egy kicsit túl is szaladunk rajta. Na kapunk is ezért a fejünkre Suzytól, hogy nem fönt vártuk meg. Várakozás közben észreveszem, hogy állati éhes vagyok. Felül van egy tepertõs pogim, azt be is falom izibe. A Zajnát-hegyek fenyõfái között kavargunk egy jó darabig, amikor vállaik közé behúzott nyakú pontõröket fedezünk fel.

4. ellenõrzõpont Vörös-hegy nyerge pihenõ.

Itt elválik tõlünk a piros, mi balra, lefelé indulunk. Mire kibukkanunk a gázvezeték nyomvonalára, már el is lehet oltani a lámpákat. Most már nincs akkora homoksivatag a munkálatok miatt, mint tavaly, de persze a turistautakat nem állították helyre. Jó kilométer hosszan kell lejtõzni ezen a nemszeretem úton. A lányok sietnek elöl, én spórolok a térdeimmel. Tom telefonál; most indul a Mónikából, Pisti már régebben elhúzott. A gázvezetékrõl jobbra letérve elérjük Pilisvörösvár peremét. Elõször hétvégi telek jellegû kertek mellett visz az utunk. Az egyik kerítésbe kis Polski épült be. Átmegyünk az egyvágányos vasúti átkelõn, és lassan aszfaltozott szakaszhoz érünk. Balra tekintgetek, hogy szégyenszemre nehogy elbökjem az utcát, amin fel kell menni a Kálváriához. Nincs hiba, már kaptatunk is fölfelé. Közel megyek az egyik stációhoz; fekete márványra maratták rá a jelenetet, szerintem egyfajta fotóeljárással. Nagyon szép munka. Már messzirõl látjuk a sátrat a domb tetején.

I. feltételes ellenõrzõpont Pilisvörösvári Kálvária.

Jobbra, laza lejtõn hagyjuk el a Kálváriát. Rossz májam bánkódik, hogy idén nem jön szembe senki, akit a Mónikából küldtek vissza, mert elbliccelte- vagy "véletlenül" kihagyta a feltételes ellenõrzõpontot. Most megint keresztezzük kedvenc vágányunkat, csak most hídon megyünk át fölötte. Lassan leérünk a Vásár térre, itt élesen jobbra fordulunk a Munkácsy utcába, majd bemegyünk az

5. ellenõrzõpontnak helyet adó pilisvörösvári Mónika italboltba.

Van itt minden: rajt, cél, tranzitállomás, etetõpont. Kicsit Leülünk egy asztalhoz. Ki-ki eszik a hazaiból. Friss vizet tankolok egyik kiürült flakonomba, jólesik egy kiadós arclemosás. Gergõék most mennek tovább, mi is cihelõdünk. Fel se merül, hogy Suzy ne jönne tovább, úgy látszik szervezete csökkentette a fûtést a túra idejére. Visszamegyünk a Vásár térre, ahol már festett sárga sáv mutatja a helyes irányt. Az utca bal felsõ csücske sikátorba torkollik, ami kivezet a 10-esre, az Emil cukrászdával szembe. Állítólag ez egy jó cuki, de ezt sohase fogjuk megtapasztalni, mert mindig hajnalban járunk erre. A változatosság kedvéért megint átmegyünk a síneken, majd balra megkeressük a lépcsõt, amin fel kell mennünk, hogy Pilisszentivánnál, a másik oldalon lejöjjünk egy hasonló lépcsõn. A két lépcsõt bõséges szalagozás köti össze. Egy templomnál érünk ki egy széles útra, ahol balra fordulunk. A villanyoszlopok nemzetiszínû- és EUs zászlókkal vannak fellobogózva. Egy nagy térig megyünk, ahol jobbra fordulunk. Célbavesszük a magas hegyeket, és lélekben felkészülünk az Antónia-árokra. Egy vadrácsig azonban flaszteron megyünk még egy jó darabon. Ilyen átkelõt szeretnék minden kerítéshez; ugyanis itt nem mászókázol, hanem egyszerûen besétálsz egy forgóajtón. (Ilyet a Visegrádi-hegységben láttam, a Moli-pihenõhöz közel, de az már igen romos állapotban van.) Gyönyörû a reggel, harsogóak a színek, harapni való a levegõ és az elején az árok sem emelkedik drasztikusan. Már igencsak túl vagyunk a felénél, amikor sûrûsödnek a hordalékfák, és a nagyobb kövek is megjelennek az úton. Az utolsó negyed az igazán meredek, de fönt már sejlik a vége. A fenyõfákról már tudom, hogy a tetõt jelzik. Amint az árok felsõ végénél várom a lányokat, látom, hogy az emberek rendezõi-balra felszaladnak a peremre, beveszik magukat a csalitosba és csak tõlem lejjebb bukkannak ki a mûútra. A lányoktól tudom meg, hogy arra vezet a sárga sáv. Villámcsapásként hasít belém a szörnyû felismerés, hogy kispistáztam. Most jövök erre harmadszor, de mindig az árok vonalvezetését figyeltem, halványlila pingem sem volt, hogy itt jobbra eltérhet az út. Ezzel a súlyos teherrel a vállamon érkezek meg a

6. ellenõrzõpontra, a Zsíros-hegyi Muflonitatóhoz.

Szó sincs itatásról, a tulaj nincs nagy üzleti érzékkel megáldva, nem nyitotta ki a boltot, a sok muflon szomjasan baktat tovább. Egy kis pihentetõ szakasz következik, nagyjából szintben bolyongunk az erdõben. Háromszög csúcsán van a

II. feltételes ellenõrzõpont, Kerek-hegy, éles úttörés.

Innen Solymárig általában lájtos lejtmenetben szaporázzuk. Kerítések mellett gyakori a sötétlila orgona, kellemes virágillat lengi be a környéket. Pityeg Tom SMS-e; a benzinkútnál lelt megkönnyebbülésre és felfrissülésre, a civilizáció áldásait igénybevéve. (Na, ide akkor nem megyünk be!) Amikor mi is leérünk a solymári mûúthoz, alig tudunk átkelni; valamelyik irányból mindig jön autó. Végre bevesszük magunkat az Alsó-Jegenye-völgybe, és sorozatban átkelünk a Paprikás-patak fahídjain. Jó sok van belõlük, de egyszercsak itt a

7. ellenõrzõpont, a Rózsika-forrás.

Persze ez még nem a Rózsika-forrás, de nyilvánvaló, hogy a pontõrség inkább ül a kényelmes erdei bútorzatnál, mint a forrás hideg kövén. Elmondják, hogy a 70-esek háromnegyede már elment, ezért a belehúzás mellett döntünk. A dögös nõnek ábrázolt bronz Rózsika a patak túloldaláról sárgállik felénk. A következõ réten kaja- és piasátrak vannak felállítva, hangfalak ontják a vidám zenét. Folyik a majális, a "dógozók" fittyet hánynak a gazdasági nehézségekre. Mi is nekifutunk egy nehéz, elnyújtott emelkedõnek. A lányok leveszik a kabátot, fölveszik a kabátot, én ehhez már nem asszisztálok, a magam tempójában nekiállok leküzdeni a magasságot. Már nagyon örülök, amikor végre meglátom a fekete-fehér fém sorompót, mert ez azt jelenti, hogy a nagyja emelkedõn már túl vagyok. Egy keskeny ösvényen kell most egy nagyon hosszú, enyhe hullámokkal és sûrû fatönkökkel tarkított útvonalat bejárni. Szerencsére nem sok futó miatt kell félreállni, és csak egy-két embert kell megelõzni. Erõltetett menetben megyek, mégis napoknak tûnõ idõ alatt érek a

III. feltételes ellenõrzõponthoz, a Költõk-padjához.

Az ott pecsételõ csinos hölgy láttán egy kicsit erõre kapok, de messze még a Virágos-nyereg. Szembe fut egy fiatalember, és a túrán igyekvõkkel közli, hogy ahol kétféle szalagozás van, ott a piros-fehér a mienk. Mire a Virágos-nyeregbe érek nagyon megéhezek. Egy bokor árnyékában megeszem az utolsó pogácsámat, és megiszom rá a Zajnát-hegyeknél megspórolt energiaitalomat. Lassan elõtûnnek a lányok, és megugorhatjuk az Újlaki-hegyet. Az emelkedõhöz közelítve a piros-fehér szalagokkal szemben tényleg lógnak kékek is, de mi már szalag nélkül is ismerjük az Újlaki-hegyet, mint a rosszpénzt. Itt sem a fölfelé menettõl félek, mert egyenletes tempóban, pihenés nélkül fel lehet rá menni.

8. ellenõrzõpont Újlaki-hegy.

A pecsételtetés után viszont nem várom meg a többieket, hanem lefelé lépegetek a fényesre koptatott mészkövek között. A parkoló után jobbra következik az általam legjobban utált lejtõ. Innen már régesrég kirohadtak a múlt század valamelyik átkosában ideépített falépcsõk, térdgyilkos lejtõ visz le a Határ-nyeregbe. A lányok utolértek a lejtõn, így együtt megyünk a Vadaskerti-hegyet áthágva a Hûvösvölgybe. A lángosos melletti zebra elõtt is több idõt töltünk el átkelésre várva, mint szeretnénk. Végre feljutunk a

Kisvasút végállomása alatti frissponthoz.

Két pohár málnát mindjárt le is gurítok. Úgy ennék egy kis lekváros kenyeret, de a lekvárnak már csak az üvege van ott. (Hétfõn kiderül, hogy az egészet Attila kollegám falta fel :-) Ha ló nincs, jó a szamár is; zsíros kenyeret eszek valamilyen szecskával. Még egy pohár csapvizet is utána küldök, egy fél litert meg betárazok. Lemegyünk, vissza a sárgára, a villamos árka fölé, és agyilag ráhangolódunk a Hárs-hegyre. A Nagykovácsi úton most akadálytalanul át lehet menni. Valamelyest felfrissülve nekivágunk a jól ismert emelkedõnek a Hárs-hegy vá. felé. Szintbeli haladás a vasúti átkelõ forgóajtajáig, majd fel a mindig eltömõdött lépcsõfokokon. Innen már nehezítik a haladást a kirándulók, és a Hûvösvölgybõl indult 18 km-es sétára indultak. A murvás útról jobbra áttérünk egy kiálló sziklákkal tarkított útra, ahol most még a nap is tûz. Amikor megérkezek az igazi emelkedõ aljába, hátranézve már nem látom a lányokat. Most már nincs kecmec, nekivágok egyedül. Nagyon szégyellem, de amikor felérek a Báthory-barlanghoz, nem visz rá a lélek, hogy lemenjek ahhoz a nyomorult kis fahídhoz, hanem inkább a sziklákon egyensúlyozva megyek át az út folytatásához. Ezt az egy kispistát mindig tudatosan követem el. Kénytelen leszek trenírozni magam erre a fölösleges kis hídra. Boa!

9. ellenõrzõpont Nagy-Hárs-hegy, Kaán Károly kilátó.

Itt még két percre leülök egy kõre, de mivel a lányoknak még a színét sem látom, ezért továbbmegyek. Leereszkedek a Szépjuhásznéhoz, ahol a nyomós kútnál egy liter vizet tankolok. Nagyon melegem van. A Kisvasút mellett visz a sárga, itt már kellemesen árnyas az út. A Kis-kõfej után kirándulók érdeklõdnek, hogy merre menjenek a Budakeszi Vadasparkhoz. Azt javaslom, hogy menjenek vissza a sárga keresztig, mert az odavisz. Remélem, nem küldtem õket rossz irányba. Most jobbra kanyarodik a sárga sáv, le kell menni a vasúthoz, majd keresztezni azt. A Korányi szürke kerítése jobb kéz felõl mellõzve, fahídon át, kanyargás a völgyben, majd erõsebb emelkedõ, és rácsatlakozás a pirosra. A Virág-völgyig ki lehet pihenni az emelkedõ okozta fáradalmakat. Itt leválik a sárga a pirosról, és emelkedik a Csacsi-rét felé. A keskeny erdei ösvény hullámokkal tarkított, de kidõlt fákkal már több, mint egy éve nem kell technikázni. A kritikus pontnál szalag erõsíti a sárga jelzést; itt kell élesen jobbra eltérni az egyenes iránytól. Lugasszerûen borulnak a lombok arra az útra, amelyik aljából már látszik a Csacsi-rét esõháza.

10. ellenõrzõpont Csacsi-rét.

Itt aztán folyik a dolce vita. Fát aprítanak, tüzet élesztgetnek, (tûzrakási tilalom!) esznek, isznak, még az utat is labdajátékkal foglalják le. Nekem már csak az hiányzik, hogy jól fejbe baltázzanak egy kemény labdával. Sietve elhagyom a környéket a jobb fenéken. Hosszú, unalmas út következik, nincs kihez szólni. Elõttem megy egy fiatal pár, a fiú kezében olyan zsuga van, mint a mi itinerünk. Valszeg a babatávon vannak, mert semmi felszerelés nincs náluk, és ahhoz túl nettnek hatnak, hogy tizenegynéhány órája úton legyenek. Nagy a szárazság, porzik az út. Jobbról jön fel a murvás a Végvári-szikla felõl; ezt már bíztatónak veszem. Mielõtt jobbra rátérnék a leszakadozó, kellemetlen ösvényre, egy nem várt itatópont bukkan fel. Vagy nem volt ilyen tavaly, vagy már elfelejtettem. Minden esetre, most a legjobbkor jön a fél liter dúsan buborékozott víz. A felét rögtön be is nyakalom, a többit útközben tyopogatom el. Jobbra következik a leerodált ösvény. Így száraz idõben is nehezen lehet haladni rajta lecsúszás nélkül. Bot nélkül komoly mutatvány lenne az egyes szakaszokon túljutni. Eljött az utolsó erõs emelkedõ, egy szuszra felcsûröm magam, és megyek is tovább. Egyre több a szikla, majd egy nagyobb szikla alatt egy kisebb tömeg.

IV. feltételes ellenõrzõpont Sorrento.

Ez az utolsó úgynevezett feltételes ellenõrzõpont. Természetesen, ahogy vártam, most is minden ilyen ponton volt pontõr, és volt bélyegzés is. A következõ murvás ösvényen (, ami a METEOR ösvénye is) beragadok egy nagy létszámú, társaság mögé, akik kutyával, tokkal vonóval, ráérõsen vonulnak. Amikor futók elõztek én is elmehettem volna, de nem volt erõm kilõni. Cserébe hosszasan hallgathatom, hogyan készítik a töcskölt fuszulykát az asszonyok, és milyen sörrel locsolják a barbecue-t a férfiak. A böhöm, rõt kutya meg föl-alá szaladgál, és egyszer oldalról meg is lök. Mikor megint hátulról törne elõre, finoman keresztbe teszem elõtte a botot; lévén intelligens állat nem akar többé elõrejönni. (Kutya eliminálva!) Balra az erdõ ritkásabb részein már elõ- elõbukkan Budaörs. Egy szakaszon unos-untalan kidõlt rönköket kell átlépegetni. A hegy karéján haladunk, igen keskeny ösvényen. Nagy sokára adódik egy útvilla, ahol megállnak hezitálni az elõttem battyogók, és ahol nekem sikerül eltûznöm. Már csak az újonnan elõbukkant két kis vietnámi liheg messze mögöttem. Mindig, amikor kiérek egy tisztásra, reménykedek, hogy itt van már a lejárat, de csak egy túl hosszúra nyúlt caplatás után, a negyedik vagy ötödik kibukkanás után látom meg balra egy fán a piros-fehér bugyit.

11. ellenõrzõpont Huszonnégyökrös-hegy.

A pontõr hölgy kedvesen gratulál, hogy sikerült idáig eljutnom, és a Nyíltvízi Úszóklubos pólómról kérdezi, hogy a Balaton-átúszásra vonatkozik e. Bizony, többek között az is benne van. Elmondja, hogy õ is jön erre a nyári eseményre. Jó, akkor július 25-én együtt kapálózunk a Nagy Nemzeti Lavórban. Végre a cél felé ereszkedhetek, le a hegyrõl. Kõkeményre döngölt, agyagos, rettentõ lejtõn kell lefelé araszolni. A bal talpamon már biztos a vízhólyag, nagyon csíp. Hétágra süt a nap, de a maradék löttyömet már nincs kedvem meginni, az iskoláig ki kell bírni. A több, mint három kilométer városnézés Budaörsön nem éppen a megkoronázása ennek a változatos túrának. Egy keskeny utcában kell menni, ahol nincs járda, a kocsik elõl félre kell húzódni. Végre itt a tavalyi sörözõ, amivel szemben itt a cél, az

Illyés Gyula Gimnázium.

Még az iskolán belül is szalagozás segít a tornaterem megtalálásában. Beírják az érkezési idõmet, pecsételnek. A SÁRGA kitûzõ mellé megkapom a TOJÁS SÁRGÁJA kitûzõt is, amit az kap meg, aki a TOJÁS valamelyik résztávját is megcsinálta. (Én a 40-et csináltam.) Átnyújtják még a háromszoros teljesítésért járó kulcstartót is. (2007: 40 km; 2008 és 2009: 70 km) Tom a kiterített matracok egyikén alszik édesdeden, Pisti már rég szerzett egy szívességi fuvarozót a Kelenföldi pu.-ra. Én bõsz málnázás és zsíros kenyerezés közepette várom a lányokat, akik nemsokára be is futnak. Megérkezik Vilmos is, no meg a két kis vietnami, akiknek megtetszhetett a "SÁRGA Teljesítménytúrák" elnevezés. Felcuccolunk, megköszönjük a rendezõknek a kitûnõ szervezést és a színvonalas túrát, majd megpróbálunk méltóságteljes tartással, sántításmentesen kivonulni a tornaterembõl...

Ottorino.
 
 
RrBmIrGaMiDTúra éve: 20092009.05.06 15:19:30
megnéz RrBmIrGaMiD összes beszámolója
Sárga 30É


Kiírás szerint:
Táv (terepen): 30.86 km Szint (terepen): 982 m


Mit is lehetne most ide felvésni. Nekem ez volt az elsõ éjszakai túrám, így nagy lelkesedéssel vágtam bele az egészbe. Ahogy fogytak a kilométerek, úgy a lelkesedés is. Végül mindkettõ elérte a 0-t.
Még mielõtt valaki félreértné, gyorsan leszögezem, hogy nem magával túrával, az útvonalával, a szervezéssel vagy a szervezõkkel lett volna gondom. Egyáltalán nem!
Egy dolog miatt vagyok kicsit bizonytalan azzal kapcsolatban, hogy gyakori látogatója leszek-e az éjszakai túráknak, és ez nem más mint: a sötétség.
Igen, igen, tudom: a nevében is benne van, hogy éjszakai, és akkor általában sötét van, de azért, ha egyszer sem próbálta az ember, akkor még nem foglalhat állást róla. Most ezen már túl vagyunk, így visszatekintve elmondhatom, hogy mit érzek.

Összegezve: hiányzik az egyik legfontosabb dolog, amely miatt túrázni járok. Méghozzá a szemem által felfogott ingerek, melyet a csodálatos tájak és a folyton változó, de mégis sziklaszilárd természet jelent, mely egy fontos örömszerzési forrás!

Mivel nem láttunk semmit, ami a lámpánk által bevilágított körzeten kívül esett, így végsõ soron a saját fantáziánkra hagyatkozhattunk, hogy mit képzelünk el magunk elé/mellé (vagy akár fölé, alá ill. mögé). Sokszor tudtam, sejtettem, éreztem, hogy szép helyeken járunk, de látni nem láttam. Ez hiányérzetet hagyott bennem.
Viszont ez nem jelenti azt, hogy unatkoztam volna. Egy percig sem. Egy régi barátommal indultam neki a túrának, akivel már ezer + 1 éve nem találkoztam. Így volt témák bõven, végigbeszéltük az utat. Már akkor, mikor kaptam levegõt. Ugyanis kettõnk erõnléte között van különbség: nem is kevés. Ennek köszönhetõen az eddigi túráim közül ez volt a "leggyorsabb". És még így is többször várni kellett rám. :-)
Furcsa volt az is, hogy éjszaka nem aludtam, hanem trappoltam. Elaludni persze nem volt lehetõség, szerencsére.

A célba beérve gyorsan átvettük az oklevelet és a kitûzõt, majd irány a vasútállomás. A kaját kihagytam, mert az volt nálam, ugyanis az összes szendvics megmaradt. Azt már csak otthon ettem meg.

Egy érdekesség: Nagyot kacagtam a Kálváriánál, a cél elõtti feltételes ellenõrzõ ponton, amikor egy kispistázó "lekispistázott" bennünket. "Finoman" közöltem vele, hogy jobban teszi, ha csendben marad, mert ahonnan õ érkezett, az a kispistázó útvonal. A magyarázkodását már nem hallgattam végig, nem érdekelt.

A szervezésre nem lehetett panasz. Eltévedési esély: 0,1% A teljes útvonal szalagozva volt, és a legtöbb helyen fényvisszaverõs jelzések is segítették a tájékozódást.

Köszönet a szervezésért!

Szintmetszet*:

GPSies - Sárga 30 (éjszakai)
tovább


* A képre kattintva részletes térkép és adatok
 
 
btmTúra éve: 20092009.05.04 15:18:20
megnéz btm összes beszámolója
Az elõzõ beszámolókban méltatták a Sárga teljesítménytúrák szervezését, amivel egyet tudok érteni. Az útvonal végig jól jelölt, az árfekvés kedvezõ, több helyen lehetõség adódik a kiszállásra, amennyiben a résztvevõ nem tudja tovább folytatni az útját. És mindenképpen dícséret illeti a szervezõket az extra vízosztásért a harminc-valahanyadik km tájékán.
A hûvösvölgyi frissítõnél és a célban tapasztaltak viszont sajnos kicsit keserûvé tették a szánk ízét. Történt ugyanis, hogy elfogyott Hûvösvölgyben a csalamádé, a célban pedig a zsíroskenyér (illetve minden egyéb kenõanyag, a piros aranyon kívül). Mindez nem lenne egy hatalmas tragédia, de mi nagyon számítottunk rá. Már Szépjuhászné óta nyaltuk a szánk szélét, és készültünk a hagymás zsírosdeszkára.
Mi egyébként nem is a legvégén érkeztünk be. Igaz nem kapkodtunk, de 8 óra 40 perc alatt teljesítettük a kijelölt útvonalat. Bõven érkeztek utánunk is még nevezõk (a seprû másfél óra múlva jött be), és nem is pont elõttünk fogyott el az ennivaló.
Szerintem az étkezési zsír nem olyan gyorsan romlandó, hogy ennyire ki kellene számolni a mennyiséget. Kár ilyesmivel szeplõt ejteni az összképen.
Természetesen szívesen részt veszünk a jövõ évi túrán is. Legfeljebb akkor jobban csipkedjük magunkat! ;)
A legjobbakat
BTM
 
 
lomhaTúra éve: 20092009.05.03 16:57:26
megnéz lomha összes beszámolója
Sárga 40

A rajt Pilisvörösváron volt, meglepõen jól megközelíthetõ tömegközlekedéssel is, busszal az Árpád hídtól egy bõ fél óra alatt ott voltunk, és a busz is valami 20 percenként járt. Szóval már itt is látszott a jó szervezés. A rajtnál kisebb tömeg, nem sokan, kb. 15 másik túrázóval indultunk együtt.
Nyakunkba vettük a Pilis más túrákról már szegrõl-végrõl ismert útjait, amely egyébként az egyik kedvenc hegységem az országban. Az elsõ ellenõrzõpontnál kisebb malõr: a csontrészeg pontõr lánynak kb. 5 percig tart, mire sikerül lepecsételnie az elõttünk levõ ember itinerjét, miközben kedélyesen elcseveg vele arról, hogy õ milyen jól bírja a piát. Ekkor már kicsit elszállt az agyam, ráreccsentem a csajszira, hogy legyen szíves haladni. (Egyik kezében a bélyegzõ, másikban a házipálesz.) Végül megkaptuk a pecsétet, és siettünk tovább.

Nemsokára áthaladtunk az elõzõ beszámolóban is említett faág alatt, amely pont fejmagasságban ívelt át az út felett - én még pont átfértem alatta, a földön virító vérfoltok azonban arról árulkodtak, hogy nem mindenki volt ilyen szerencsés. A faág elõtt pár méterrel azóta már "Fejre vigyázz!" feliratok óvták a túrázók testi épségét.
A gyönyörû, árnyas Alsó-Jegenye-völgyben rátértünk a kb. 1 hónapja megjárt A Város Peremén túra útvonalára. Itt kezdõdtek a kevésbé izgalmas szakaszok, de legalább nem fenyegetett az eltévedés veszélye.
Fel a Virágos-nyeregbe, a büfében beöntöttünk egy kólát, majd irány a vitorlázó reptér, ahol egy - azt hiszem - bicikliverseny útját kereszteztünk, de ez nem okozott különösebb fennakadást. Fel az Újlaki-hegyre, pecsét, majd le róla. Május elsejére való tekintettel sok egyéb kiránduló is császkált a környéken.

A Hûvös-völgyben elhelyezett frissítõponton zsíros és vajas kenyér csalamádéval, víz, málnaszörp. Nagy figyelmesség a szervezõk részérõl, amikor van vajas is, mert a zsírosat nem mindenki szereti. :) Tovább a jól ismert utakon, immár kicsit megnövekedett társaságban, a 18-asokkal együtt.
A Csacsi-rétnél pár perces zivatar, de ez még jól is jött, legalább egy kicsit felfrissült tõle a levegõ. Nem sokára egy útelágazásnál újabb frissítõpont, ahol fejenként két üveg 0,5-ös ásványvizet kapunk, aminek nagyon örülünk. Ilyen hõségben nagy kincs a víz, még akkor is, ha a túra során gyakran van vízvételi lehetõség!
Az utolsó 10 km már szinte a célegyenes. Még egy rövid, de viszonylag meredek kaptatóval kell megbirkóznunk, majd kóválygás a budaörsi hegyek oldalában, gyönyörû természetvédelmi területen. Végül leslattyogunk a városba, és a múltkori célt, a Csíki-csárdát elhagyva kb. negyed óra múlva elérjük a célt, amely egy gimnázium. Itt jól bekajálunk, habár lekvár, vaj és csalamádé már nincs, ami nagy kár. Megkapjuk a kitûzõt ezért a túráért, illetve a Tojás Sárgájáért is, majd kisétálunk a gimi elõtti buszmegállóba, ahonnét már BKV visz hazáig. Ez nagyon jó, mert gyakran jár, így nincs tömeg, kényelmesen és hamar be lehet jutni Budapestre.

Ez az egyik legjobban szervezett túra szerintem. Eltévedni nem lehet, a neccesebb részeken szalagozás segít. A 40-esen 600 (kedvezménnyel 500) Ft-os nevezési díjért reális szolgálatások, szép kitûzõ (fénykép, ha jól emlékszem, a Huszonnégyökrös hegyrõl) és oklevél, és a 2x0,5 ásványvízért külön köszönet.
Javaslat: legközelebb ruházzatok be több lekvárba és csalamádéba, mert az utánunk érkezõknek már csak zsíros-piros aranyas kenyér jutott... (Ami nem rossz, de azért mégsem ugyanaz! :) )
Egyébként nagyon jó túra volt, még akkor is, ha jártunk már "egy párszor" az útvonal jelentõs részén. Érint egy pár nagyon szép és ritkábban megjárt helyet is, pl. Rózsika-forrás, Kötõk padja, stb. A szint (1366 m) jól van elosztva, az elsõ pont elõtt, az Alsó-Jegenye-völgy után, ill. a cél elõtt nem sokkal volt egy nagyobb kaptató, meg közben pár kisebb, fel a Kaán károly kilátóhoz, ill. az Újlaki-hegyre. Jövõre remélem, menni fog a 70-es is... :)
 
 
HalcsiTúra éve: 20092009.05.02 09:15:58
megnéz Halcsi összes beszámolója
Hali!

Az asszonynak más dolga volt és én is csak csütörtök 6 után szabadultam fel, hogy elmehessek a Sárga 40-re.
El kell mondjam az egyik legjobban szervezett túra. (Tele szponzorokkal reklámokkal (ezért viszonylag olcsó is))
Szóval köszönet a szervezõknek!
8 körül indultam. Az elsõ ellenörzõponthoz hamar eljutottam kicsit kevesebb mint 1 óra alatt. A másodiknál gondoltam meghúzom, mivel nincs benne szint és sikerült is de történt egy két izgalmas dolog.
Solymárhoz lefelé a kerítés mellett van egy veszélyesen kidõlt fa fõleg a futóknak, illetve az 190 magasaknak. Vagy levél vagy nagyon rossz szögben van de belefejeltem. :)
Csak annyit vettem észre, hogy jó tempóban megyek le a másik pillantban már a földön ülök. Körbe mindenütt vér, hátulról meg egy kérdés: jól van?
Kiderült nem én vérzek, hanem egy futó nagy hátizsákos kolléga, akit még így sem sikerült beérnem, pedig csak 5 perccel elõttem törte ott be a fejét. :)

Na mondom megvolt a mai izgalom is. És siettem tovább. Egy fiatal sráccal meneteltem egész Hûvösvölgyig. Kiderült ez volt az elsõ teljesítménytúrája.(14 éves)
Agyilag még felkészültem a Hárshegyi emelkedõre, de aztán kicsit elkapott a holtpont. A Csacsi rétre alig bírtam felmenni. Ott 3 percet ültem és csokikat ettem, meg vizet ittam, majd sikerült frissen elindulni. Sörbontóra hamar felértem, hozzáteszem a fél liter víz nagyon jól esett elõtte, hiszen már kezdtem beosztani a vizemet, de azzal a fél literrel is épp elég lett. :) A 24 ökrös hegy nagyon nehezen jött el, illetve a várt szintet 80-100 méter nem éreztem. Lehet el volt nyújtva, de azt a 3,5 km-et 5-nek éreztem és kvázi lapos terepnek :)

Volt kis lelkiismeretfurdalásom, hogy a fiatal srác nélkül indultam Hûvösvölgybõl. Kicsit fájt a lába, meg néha fáradtnak tûnt. Kicsit féltem feladta valahol, vagy vár.

De a célban találkoztam vele, hamarabb végzett. Örültem hogy sikerült neki.


Összeségében tetszett a túra. Jó helyen ment, kevés autó kevés ház sok erdõ. negatívum a sok bogár. :)

Mindenkinek jó túrát H.
Ja én 7 óra 20 perc alatt nyomtam le.
 
 
ZETúra éve: 20092009.05.01 22:51:24
megnéz ZE összes beszámolója
Rövid bemelegítés a vasárnapra tervezett kissé õrültnek hangzó 5*12.4km-hez, avagy Sárga 18 (Nem vagyok Dorothy, és a célban sem várt Óz...)

Az elõttem szólónak egy rövid válasz a 10-es rajtnyitással kapcsolatban: A túra az Esztergomból induló Sárga 70 utolsó bõ 18km-ét járja be, ezért aztán a rajtot, meg a 18-as táv pontjait is a 70km-es táv indításához számolták ki. A késõi rajt miatt nem siettem, mindenképp délidõben, erõs napsütésben abszolválandó gyaloglatra kellett számítanom. A gyors nevezést követõen 11:50 került a papíromra.

Az NHH kaptatóján utolértem egy kedves ismerõst, aki a 70-es távon indult, úgyhogy szépen, komótosan toltuk felfelé a kedves pontõrök által õrzött kilátóig. A továbbindulás elõtt egy másik ismerõst "megóvunk" a sziklák közötti botladozástól :-) azaz utána szólunk, hogy a S- jelzés nem a kilátó mögött folytatódik :-)) A táv elsõ buckája letudva, Szépjuhászné után jön a hullámvasút: fel, le, majd megint fel -- csak hogy ne egyben kapjuk a szintet, bár lesz még olyan is... Például a Virág völgy oldalában, Csacsi-rétig. Itt messzirõl érezzük a tûzgyújtási tilalom illatait :-)) füst és belevegyült bográcsos kaja érzõdik messzirõl. A pont jól elbújt, de megleltük.

Nagyszénászugnál fél literes, szerintem finom ásványvizet kapunk, majd kb. másfél km múlva a feltételes ponton (na ja, azért feltételes, mert a pont léte feltétele a túrának :-)) természetesen vannak, kapjuk a következõ bélyegzést. A S- S+ elágazásánál jobbra megyünk -- igen, ez nem a Város Peremén túra, itt van még egy ep., kint a "csücsökben" a Huszonnégyökrös hegyen...
Az erdõbõl kiérve gyakorlottan fordulok jobbra, hááát... a szalag nem túl meggyõzõ, de legalább van... A következõ pontig többhelyütt nagyon szép a kilátás, nézelõdünk picit, majd zúzunk tovább, hiszen a 70-en indult kolléga kevesebb idõvel gazdálkodhat... Pont, pont ott, ahol a s- jelzésen végigmenõ túrán lennie kell, majd lejtõ, ronda aszfalt, szalagok, csendes utcák... A csárdát nem is vesszük észre, csak megyünk... A gimi elõtt ismerõs mosolyog, mutatja, hogy hol kell bemenni... Udvar, folyosó, tornaterem... bélyegzések, szép oklevél, elegáns kitûzõ, (meg mégegy, a "Tojás Sárgája" teljesítéséért) rámás és zsíros kenyér, meg limonádé, ez utóbbi saját készletbõl.

Bevallom, az itinert még nem olvastam végig, így arról nem mondok véleményt :) a szervezés, a díjazás a szokásosan magas szinvonalat hozta, kedves pontõrök, visszafogott, de a bevezési díjjal összevetve korrekt szolgáltatás, egyszerû, jól követhetõ útvonal... A szervezõk részérõl, úgy gondolom ennél több nem is kell.
 
 
napvirágTúra éve: 20092009.05.01 18:03:52
megnéz napvirág összes beszámolója
Sárga 18
Táv:18,55 km
Szint:616 m

Nagyon meglepõ volt számomra, hogy csak 10.00 órától lehetett rajthoz állni ezen a távon, biztos megvolt az oka és a miértje.
Tíz után pár perccel érkeztem a hûvösvölgyi Gyermekvasút állomásához. Már jó néhányan várakoztak elõttem. Kétszer kellett sorba állni. Elõször a nevezési lapért melyet a túra összegének befizetése után kaptam meg, majd kitöltés után újra, hogy kézhez vehessem az útvonaltervet. Ez a megoldás is szokatlan volt számomra, de szerencsére nem járt nagy idõveszteséggel. Én lettem a 488 - as! A leírás nagyon pontos volt, térkép is segítette a tájékozódást ill. a "kritikusabb" helyeken a feltûnõ szalagozás mutatta a helyes utat. Mindig a sárgán, Óz után szabadon. :-)
Az elsõ ellenõrzõ pont a Nagy-Hárs-hegyen volt. A kilátó megmászását most kihagytam, mert kissé vádliszaggató volt a feljutás. Jól esett utána a lejt menet a Szépjuhászné átjáróig. A második ellenõrzõpont a Csacsi-réten volt. Ezt a pihenõ helyet nemcsak a túrázók látogatták meg, több család is ide tette székhelyét a mai napra, egy kis feltöltõdés, kikapcsolódás végett. A túra 10,87. kilométerénél fél literes ásványvízzel frissíthette magát a tikkadt résztvevõ. Ez a pont a Nagyszénászugban volt. Bõ egy kilométerre volt onnan a sorrentoi ellenõrzõpont, ahova eljutni, nem mindig volt egyszerû, mert több helyen is keskeny, meredek és csúszós volt a talaj, de némi ügyességgel el lehetett kerülni a bajt.
Innen már túl a nehezén, igazán nem volt megerõltetõ a túra, persze az elõttem meg meg roggyanó térddel haladó egy-két "hetvenes kollega" biztos másképp nyilatkozott volna. A Huszonnégyökrös-hegynél lévõ pecsételõ hely után már hamar elértem Budaörs szélét. Tetszett, hogy a végén, úgy állították össze a szervezõk az útvonalat, hogy a fõúttal párhuzamosan haladó csendesebb, benzingõz mentesebb utcákon át lehessen bejutni a célba.
A szép oklevél és kitûzõ átvétele után egybõl indultam haza, mivel én "csak karnyújtásnyira" lakom a Gimnáziumtól.


KÖSZÖNET mindazoknak akik idõt és energiát szántak a túra megszervezésére és lebonyolítására!
 
 
 Túra éve: 2008
kockaTúra éve: 20082008.05.08 14:03:29
megnéz kocka összes beszámolója
Sárga 35 :)

Reggel fél 3-kor felkeltem, kibóklásztam a Kerek hegyhez hogy a túrabürokrácia erejével kényszerítsem az embereket a helyes (Sárga) útvonal betartására. Már reggel fél 5 korül ott voltam, de csak fél hat után jött az elsõ pár ember.

Aztán ahogy felkelt a nap rendesen, megindult a forgalom, jött erõsítés is, hogy ne unatkozzak. Jól eldumáltuk az egész délelöttöt. Aztán 11 után jött Szöcske és Attila, serpõemberek, addigra úgy másfél órája szinte nem is volt forgalom. Együt nekivágtunk a hátralevõ 35 kilóméternek. Helyenként ahol ismerõs volt a pontõr, megálltunk kicsit dumálni, Hûvösvölgyben kajázni. Ilyenek.

Ezzel nehezítettem meg a távot, nehogy túl könnyû legyen:
- Nem hoztam ennivalót
- Nem hoztam vizet, de azért nem ittam a fosatóforrás vizébõl, inkáb lejmoltam
- A túrázásra bejáratott cipõmet a munkahelyi fiókomban hagytam. Ellenben elhoztam némi átolvasandó dokumnetációt. Jó mi? :)
- Csacsirét után egy ponton eltévesztettem az utat egy keresztezõdésben. Mindjuk az szerintem szivatós volt.
- Linda bicóján kellett hazatekernem, -pontosabban nem kellett, önként bevállaltam- még így is gyorsabb mint busszal, és pláne olcsóbb, de elég kicsi.
Meg persze eredetileg nem is mentem volna végig. De hát a tervek arra valók, hogy legyen mitõl eltérni.

Na, ettõl jól begörcsölt a bal vádlim, így megvolt a kihívás a hétvége hátralevõ részére is. Bringatúrák.

A célon mérgelõdtem, mert nem akart inni adni a pincérnõ, mindennel mással foglalkozott. Elég lepukkadt egy hely, meg én se vagyok egy szimpatikus arc :)
 
 
OttorinoTúra éve: 20082008.05.08 13:06:23
megnéz Ottorino összes beszámolója
SÁRGA 70 TÚRABESZÁMOLÓ 2008.04.30.- 2008.05.01.
Táv: 69,63 km; Szintkülönbség: 2348 m; Szintidõ: 17 óra.

Egész héten azt szuggerálom magamnak, hogy NE induljak a "Sárga Hetvenen". A bokahajlító izmomban volt ínhüvely gyulladás, ami még igen-igen érezteti a hatását. Este 7-re már össze van pakolva a cuccom és öt percenként pillantok az órára. Amikor eláll a Pestet áztató zápor elindulok a Nyugati felé. A pénztárnál találkozom a túratársnõmmel, aki meglepõdik láttomra. Lefoglalok három helyet a vonaton, mert várunk még egy sporit. Érdemes foglalni, mert a két kocsiból álló Piroskából egyet lekapcsolnak. A túrázók elfoglalják az egész szerelvényt, a "normál" utasok és akinek nem jut hely szardíniázhatnak egész Esztergomig. A végállomáson már vár minket negyedik túratársunk és 23:10-kor el is rajtolunk. Már az elején nagypistázunk, mert a régi sárga jel megkerüli a kis parkot, amin egyszerûen át kellett volna vágni. Az elején, utcákon haladva segítenek az utcalámpák, de utána ki ki bekapcsolja saját világítását. Én fejlámpával megyek az

1. ep.-ig, a Vöröskeresztig.

Ezt elhagyva átváltok kézi lámpára, mert innen már keresgélni kell a jelzést. Túl is megyünk vagy 100 m-t, a jobb kanyaron, ahol egy beljebb levõ kerítésoszlopon van a jel. A Hegymeg nevû mezõn többször megállunk tanakodni az útirányt illetõen, mert lévén sík terep a jeleket nehezen találjuk, vagy ritkák. Lényeg, hogy addig kavargunk, míg végre betérhetünk az erdõbe és itt a fákon már jól láthatóak a jelek. Átmászunk egy kerítésen és baráti társaságunk egy vicces tagja magával viszi túratársnõnk, az átkelés idejére letett botjait. Az én szemszögembõl hülye tréfa volt, mert ha az én egy botomat viszik el, fájós lábbal igen csak megszenvedtem volna. Egyenletes ütemben haladunk felfelé a sötétben, néha átlépve egy-egy letört faágat, elgurult követ, néha megbotolva bennük. Örömmel vettem észre, hogy feltûnnek a nem várt

2. ep., fényei. Ez a Cserepes-árok.

Itt már várnak az elõreszaladt sporik. Az egyik elvitt, majd szétejtett botot kell megreparálni. Tovább megyünk, nem sokára élesen jobbra lefelé kanyarodunk egy bevágásban, a kanyarban LED lámpások hideg fényei imbolyognak. Nem túl sok gyaloglás után a fákon keresztül egy település közvilágítása pislákol. Csalóka módon közelinek látszik Pilisszentlélek. Mielõtt odaérnénk jócskán tekergünk egy hatalmas mezõn. Mélyvörös háttérbõl elõfeketéllik a hatalmasnak látszó Fekete-hegy. (Gyengébb idegzetûek ne nézzenek oda.) A nudli alakú faluban egyszerre ugat minden kutya, a mezõny elnyújtottan halad az emelkedõ felé. Megkezdjük a felfelé kaptatást, itt az utolsó utcalámpa, ismét gyújtani kell. Az erdõben az út mentén itt is, ott is egy kisebb nagyobb szemétkupac. A meredek úton alig bírok csak orron keresztül lélegezni, amíg feljutunk a Pilis-nyeregbe. Ha nem mondja valaki, így sötétben nem is ismerek rá. Leülünk egy fatörzsre csokizni, kólázni... Tényleg rövid lihhentés után tovább megyünk, mennénk, mert alig találjuk a kicsi sárgát. Mikor megvan, visszafüttyentjük a szlovák határról a két elõreszaladt ifjoncot és nekiállunk egy kis magasságvesztésnek egy technikás utat magában foglaló völgyben. Két túrakutya összekap, nem várjuk meg, míg gazdáik szétszedik õket. Megint csak váratlan fények tûnnek elõ, egy telefonfülkés erdei bútorzatnál itt a

3. ep., Klastrompuszta.

Jól esik a két pohár meggy-ízesítésû szörpike. Olyan hideg, hogy a poharat eldobva, az utolsó kortyot a számban melengetve sietek a többiek után. Könnyen megtaláljuk a balra felfelé vezetõ sárgát. Hosszan megyünk egy viszonylag szélesebb erdei úton, amikor véletlen jobbra nézek és keresztben kifeszített szalagot veszek észre, ami egy sötétbe veszõ ösvényt jelez. Ketten közülünk túlszaladtak, ezért megint fütyülök. Egy kisebb csapat jön velük visszafelé. Amikor becsatlakozik a piros sáv, már otthonosan érzem magam, mert tavaly a PIROS 50/A-n mi csatlakoztunk itt a sárgához a Csévi-nyeregnél. Itt hosszas séta következik a Táloki-erdõbe, majd kiérve egy tisztásra le kell térni a széles útról és a kerítés mellett bemenni a dzsindzsásba. Szalagozás nincs, ezért a többiek alig akarják elhinni, hogy erre kell menni. Leteszem a nagy esküt és elindulunk. (Vasárnap találkoztam a fõszervezõvel, tõle megtudtam, hogy a kedden kirakott szalagokat kedves emberek átvitték egy másik helyre.) A domború füves ösvényrõl le-le csúszik a láb, oldalról marasztal a növényzet. Olyan jó 50 m bukdácsolás után rávilágítok egy beton oszlopon levõ piros-sárga jelzésre és megnyugszanak a kedélyek. Idegesítõen hosszúnak tûnik ez a kellemetlen szakasz. Végre kibukkanunk és egy murvás utat korlátozó sorompó elõtt kisebb csoportosulás van, balról pedig mint fáradt bányászok egy nehéz mûszak után túrázók érkeznek. Jelzés itt sincs, de én megkerülöm a sorompót és emelkedek felfelé a murvás úton egy kerítés mellett. Látják magabiztos lépteimet és a többiek is megindulnak. Hosszú, alattomban emelkedõ úton megyünk, bõséges a fákra festett piros-sárga jelzés. Az Iluska-forrásnak vélt kõtömb mellett megyünk el, majd egy bal emelkedõ után rögtön jobbra kell térni egy mezõre. Meglepõdök az új kerítés láttán, ami elzárja a kitaposott ösvényt, ezért az erdõ szélén kicsit keresni kell a bejáratot. Már lámpafény nélkül kapaszkodunk fel a dög meredek Fehér-hegyre. A friss hajnali levegõt tûlevelûek illata fûszerezi. Kanyargunk egy kicsit a fenyõk között, szép a kilátás, múltkor a PIROS-on már tök sötétben jöttünk a Táloki-erdõtõl, így nem láttunk semmit. Kisvártatva megpillantjuk a

4. ep.-t a Vörös-hegyi pihenõ esõházánál.

Elválunk a pirostól és kibukkanunk a gázvezeték építkezésénél. Pont a turista út kellett nekik, homoktengerré változtatták azt. Óvatosan kellett lépdelni 1 km-en keresztül. Ha homok megy a cipõbe, biztos a vízhólyag. Végre letérünk a gázvezeték nyomvonaláról, nem sokára elérjük az Áfonya utcát, majd a vasúti sínen kelünk át, amin tegnap éjjel a mi vonatunk "száguldott" Esztergom felé. A Kápolna utcában balra felkanyarodunk és megyünk fel a Kálváriához. Fent ott van a

pilisvörösvári Kálvária, feltételes ep.

És vannak is pontõrök, az egyik pecsétel, a másik szunnyad. Halkan elköszönünk és megyünk lefelé a Kálvária utcán. Kaján örömben van részünk, mert szórványosan szembe jönnek velünk azok a gyalogok, akik "elfelejtettek" felmenni a Kálváriához, az egyik még meg is jegyzi magyarázatképpen, hogy nem vette észre az élesen balra kanyarodó sárga jelet. Nem tudom letörölni a fensõbbséges vigyort az ábrázatomról. Lassan leérünk az

5. ep.-hoz, a Mónika italbolthoz,

ahonnan tavaly startoltam a 40-en. Leülünk egy asztalhoz, kopog a szemem az éhségtõl. Eszünk, frissülünk és kis szünet után nekivágunk. Pilisvörösvárról átlépcsõzünk Plilisszentivánra. Lelkileg felkészítem a többieket az Antónia-árokra. Mire fellihegünk, mindenki azt mondja, hogy éppen elég volt belõle. Innen még el kell lézengeni a

6. ep.-hoz, a Zsíros-hegyi turistaház romjaihoz.

Észreveszem, hogy a pontõröknek milyen szép nagy sárga túrás plecsnijük van. Ránk is hasonló vár a célban kicsiben. Bevesszük magunkat az erdõbe és egyenletes meneteléssel megpróbáljuk kipihenni az Antónia-árkot. Megint csak egy kis csoportosuláshoz érkezünk, a

Kerek-hegy alatti keresztezõdés feltételes ep.-ja az.

Ez néhány száz méteres kispistázás ellen van felállítva. Tovább bandukolunk, elõkerül a napszemüveg, amit hazáig magamon tartok. Füves részen lankázunk lefelé, most úgy érzem, hogy mindjárt bealszok. Keresztezünk egy mûutat, telkek mellett megyünk el és mindjárt átdobogunk a vashídon, már itt is a Hidegkúti út, a benzinkútnál átmegyünk a túloldalra. Az Alsó-Jegenye-völgyben kanyargunk a Paprikás-patakkal, többször fahidakon átkelve rajta.

A Rózsika-forrásnál, 7. ep.,

rövid szerelvényigazítást tartunk. Továbbmenve kiérünk egy rétre és innen megint emelkedni kezdünk. Érzésem szerint most tovább tart az emelkedõs út a sorompóig, ami az emelkedõ kisimulását jelzi. Pillantást vetünk a keskeny ösvényre, ami a helyi Kálváriához vezet és amelyiken a Hegedûs Róbert Emléktúrán mentünk fel. Most balra térünk egy szintén keskeny ösvényre. Kidõlt fákkal kell technikázni, és mikor szembe jönnek (futók szépszámmal) ki kell térni. Ez mindig kizökkent a felvett menettempóból. Egy pici emelkedõnél ott van a

Költõk-padja feltételes ellenõrzõpont,

ahol természetesen ott vannak a pontõrök. Pillantás a mélybe, köszönünk a piros vonatnak és tovább megyünk. Kicsit emelkedünk, hátulról kiszélesít a kék, rátérünk a Virágos-nyereghez vezetõ útra. Túratársnõm iszik valamit a Boróka büfében, én közben a réten négykézlábra ereszkedve pihentetem a gerincemet, rákészülve az Újlaki-hegy viszontagságaira. Végre megindulunk, elõször nagyjából vízszintesen, aztán egy durva, mészköves úton kaptatunk fölfelé. Bevisz az út az erdõbe, ott is fölfelé tartunk, majd mikor kiérünk a tisztásra, még egy jó kis emelkedõ a csúcskõig, a

8. ep.-hoz, az Újlaki-hegy csúcsára.

Fent megjegyzi egyik túratársam, hogy milyen pazar a kilátás, mire én lihegve, egy nagy kõre támaszkodva megmondom, hogy mit teszek rá. Óvatosan leindulunk, most nyaktörõ meredek lejtõkön kell lefelé menni. A többiek elhúznak, én nem kockáztatok fájós bokával, és most már a térdem is rákezdett. Levergõdök a Hûvösvölgybe, a Gyermekvasút végállomása bejáratának folyosóján ott vannak a túratársaim. Fogyasztok a terülj asztalkámról két zsíros kenyeret jól megsózva, csalamádézva, a piros lébõl többször is kérek. Mielõtt továbbmennénk megtöltök egy kiürült féllityis flakont csapvízzel, ezt kortyolgatom majd a Nagy-Hárs-hegyre vezetõ úton. A vízcsap mellett visszatérünk a sárgára és a villamos árka mellett megyünk, majd egy kis emelkedõ után átrohanunk a hatalmas forgalmú Nagykovácsi úton. Innen megint tisztességes emelkedõ a GYV hárshegyi állomásáig, majd egy szusszanásnyi plató. A vágány forgóajtóján átnyikorogva megint emelkedünk egy durva köves úttal rendelkezõ sziklamezõig. Nincs árnyék, és bár jár a levegõ, mégis lehet érezni a Nap erejét. Ismét be az erdõbe és neki a nagy emelkedõnek. El is kortyolom a fél liter vizet, mire felérünk a

9. ep.-hoz, a Kaán Károly kilátóhoz.

Fent szólok a többieknek, hogy menjenek nyugodtan a saját tempójukban tovább, mert én kímélõ üzemmódra kapcsolok. Így is lesz, utoljára a Szépjuhásznénál látom õket átkelni a Budakeszi úton. Tankolok a nyomós kútnál egy liter vizet és én is átkelek. A Kis kõfejig és még egy kicsit a János-hegy karéján megyek, majd le a Korányi Szanatórium kerítése melletti ösvényre. Hullámvasutazás után felkapaszkodok a piros sávhoz, majd ereszkedés a Virág-völgyig. Itt balra egy kis ösvényen be a csalitosba és menet fölfelé. Csodálkozom, hogy az ösvényt teljesen elzáró, kidõlt fát már fölszeletelték és nem kell rajta átküzdeni magam. Felérek a

10. ep.-hoz a Csacsi-rétre.

Többeket inzultálok, hogy pecsételjék le az itinert, mire a hetedik határból jelentkezik az illetékes fiatalember. Keskeny vonalvezetéssel, aljnövényzet között vezet tovább a sárga. Széles, murvás úton lehet lekispistázni, néhányan meg is teszik. Nagy sokára érek el a Sorrentóhoz vezetõ, keskeny, oldalt lejtõs ösvényhez. Megszenvedem a fájós végtagjaimmal, ráadásul még szembe is jönnek, udvariasságot erõltetek magamra és félreállok. Elérkezek az utolsó nagy emelkedõhöz, itt végleg leelõzöm a minden túrán résztvevõ, idõsebb sporttársnõt, akivel a Szépjuhásznétól elõzgettük egymást. Nemsokára megérkezek a

Sorrentó sziklához, ami feltételes ep.

Mondanom sem kell, hogy itt is pecsételnek. Itt jegyezném meg, hogy minden feltételes ep. üzemelt, ezeket is számmal kéne ellátni és besorolni a normál ep.-k közé. Felnyújtom a papíromat a sziklán trónoló pontõrhölgynek és bemondom a sorszámom. Visszakérdez, hogy a 18-on? Nem - mondom - a 70-en. Mellettem is áll egy hölgy, végigmér, mintha idegen bolygóról jöttem volna és azt mondja komoly arccal, hogy hûûûûûû. Ez felvillanyoz egy kicsit és sikerül sántítás nélkül elhagyni az ep.-t. Keresztezem a murvás utat, bemegyek a bokrokkal szegélyezett ösvényre, nemsokára becsatlakozik a METEOR túra piros M-je, tavaly itt ellenkezõ irányba mentünk. Lassan elérem a Csík-hegy oldalát és a karély keskeny ösvényén nyomulok elõre. Itt is gyakran jönnek szembe, még nehezebbé téve az utolsó szakaszt. Elõttem megy egy versenyen kívüli túrázó, akinek a tempója megfelel az enyémnek. Mikor elérjük a

11. ep.-ot, a Huszonnégyökrös hegyet,

neki is akarnak pecsételni, de nem hagyja. Mindjárt le kell kanyarodni a lejtõs utcákra, ezt utálom a legjobban. A Csíki csárdánál a sporttárs a 88-as busz felé indul, én pedig a nagy forgalmú úttal párhuzamos, csendes kis utcán megyek a lakótelep felé. Szerencse, hogy most nem olyan erõs a nap, mint tavaly. Végül negyed órával a többiek után, 15 óra és 31 perc alatt érek be életem leghosszabb teljesítménytúrájának céljába a budaörsi Nádas sörözõbe.
Ottorino.
 
 
PSPTúra éve: 20082008.05.06 21:30:56
megnéz PSP összes beszámolója
A "Sárga 70" Teljesítménytúra (2008.05.01.)

táv (2D vetületi hossz): 68,349 km (forrás mindegyik adatnál: Garmin GPSmap 60 CSx)
szint: 2431 m
menetidõ: 14:23

Jelvény, Google Earth file, szintábra: http://papics.eu/2008Sarga70.html

Ezt a túrát már tavaly kinéztem magamnak, de akkor pont aznap délután érkezett haza Flóra Norvégiából, és mindenképpen ki akartam menni elé Ferihegyre, így maradt a 30É+20, de ezzel legalább egybõl két Sárga túrát teljesítettem egy év alatt. No de idén nem volt semmi akadály, az idõ is jónak ígérkezett, így belevágtam. Mentálisan nem készültem fel eléggé, és kicsit motiválatlan is voltam, de azért végigtoltam, és így utólag persze nagyon örülök neki, még ha közben voltak igencsak ellenkezõ gondolataim is...

A Nyugatiból 22:20-kor induló Siemens Desiro-ra Angyalföldön szálltam fel, majd majd' másfél órán keresztül szép lassan elgurultunk Esztergomig. Hûvösvölgyig nem írok túl részletes leírást, tavaly már megtettem. Szóval vissza a rajtra, ELTE hallgatóként nem kellett nevezési díjat fizetnem, így 074-es sorszámmal a GPS beélesítése és egyéb technikák beüzemelése után pontban 00:00-kor indultam neki - így a menetidõm nyomonkövetése nem igazán okozott problémát a késõbbiekben :-) Az egész túrára jellemzõ, hogy ahol nem volt jel, ott elég jól ki volt szalagozva az útvonal, ennek ellenére sokan elkevertek, aztán meg morogtak. Azért egy ilyen túra a tájékozódásról is szól, szóval az ilyen rosszalló megjegyzéseket nem értem, és átérzem, miért is esik olyan rosszul a rendezõknek. Csak hogy megvédjem õket.

A Vörös-kereszthez egy kicsit megváltozott úton kellett felmenni, de így sem tartott sokáig, a szép csillagos, vidéki ég alatt 00:30-ra értem fel. Ja, azt nem is írtam, hogy egyedül mentem. Innen megint megváltozott a sárga sáv vonalvezetése, és mivel még a GPS-ben sem volt benne az aktuális állapot, nekem is igencsak figyelnem kellett, de a leírást követve nem lehetett elvéteni a mezõn keresztül kanyargó utat. Ez a szakasz biztosan szép lehet nappal is, egyszer meg kéne nézni... Elég jó tempót mentem, egyfelõl kicsit féltem a délutánra elõrejelzett zivataroktól, másfelõl pedig soha nem bírom visszafogni magam... 01:35-kor érkeztem meg a Cserepes-árokhoz, ahol elfogyasztottam az elsõ szendvicsemet is. A falu elõtt igyekeztem másokhoz csatlakozni, mert a sok ugató kutya nem a kedvencem az éjszaka közepén, de így aztán nem volt vészes. Még Pilisszentlélek elõtt van egy érdekes kis hurok, ami lejtmenetben szinte neki vezet a Pilis tömbjének, aztán 180°-ban visszakanyarodik a falu felé. Nos ebbe a hurokba szépen lefolyt a hideg levegõ, nagyon szépen érzõdött lefelé és fölfelé a hõmérsékleti rétegzõdés. A Pilis-nyeregre egész jól felértem, majd kb. 20 ember után kiabáltam, akik elvétették a sárga leágazását a széles földútról... Innen ledöngettem, és 02:57-kor ittam meg a frissítõt a klastrompusztai ellenõrzõponton.

A Pilis oldala most sem volt valami nagy izgalom, de aztán a túra egyik legszebb momentuma volt, ahogy a Táloki-erdõbõl a Vadföldöt elkerítõ kerítés felé fordulva megpillantottam a narancssárga színben játszó kelõ Holdsarlót. Szép volt. Aztán megint jött a "kedvenc" emelkedõm fel a Fehér-hegyre, ott egy kis szusszanás, majd 04:43-kor megérkeztem a Vörös-hegy nyergébe - ekkor lassan már fejlámpa sem kellett. Sajnos a szép sziklás fenyves ösvény gázvezeték fektetés miatt eldózerolásra került, helyette maradt egy kis szaharai lejtmenet, ugyanis a vezeték nyomvonalán tiszta homok volt minden, a cipõm két lépés után tele is lett az apró szemcsékkel... Az építési terület után le is vettem a cipõket és kiszórtam a homok nagyját - bár még így is maradt jócskán, amit csak az ellenõrzõponton sikerült kiszórni... A Kálváriához 05:17-kor, a Mónika italbolthoz 05:29-kor értem. Ez 01:11-el jobb, mint egy éve, és idáig 5,5 km/órás átlagot jelent! (Akkor mondjuk nem egyedül mentem...)

Itt kis pihenés, zoknicsere, kóla vétel a késõbbi álmatag percekre, majd hajrá, tovább! Hirtelen elég kevesen lettek körülöttem, hiszen ez a 30-asoknak már a cél volt, a 40-re vagy 20-ra nevezõk pedig ilyen korán még nem keltek fel. A falvakon hamar átjutottam, aztán jött az Antónia-árok, ami szokás szerint megizzasztott, pedig nem durvultam annyira, mint egy éve (mert akkor nagyon meghajtottam). A Zsíros-hegy nyergében kitartó de nagyon álmos pontõrökhöz 6:45-kor értem, sajnos itt azt is megtudtam, hogy elõzõ este a Liverpool végül elbukta a BL elõdöntõt :-( Letargiába azért nem estem, de sajnos kicsit unalmas szakasz következett, így nem is volt ami nagyon feldobjon. A 2. feltételes pont a Kerek-hegyen volt, ide 07:03-kor értem, majd gyorsan mentem is tovább. A Rózsika-forrás felé vezetõ Alsó-Jegenye-völgy most is tetszett kis hídjaival, sziklaalakzataival, így itt már jobb kedvvel haladtam, az ellenõrzõ ponthoz pedig 07:46-kor érkeztem meg.

Gyors szusszanás után vágtam neki a következõ emelkedõnek (ahol tavaly elég ramatyul éreztem magam). Szép volt az erdõ, csicseregtek a madarak, és nem is volt túl meleg, szóval jól haladtam, tavalyhoz képest sokkal szélesebbek voltak az ösvények is, így nem kellett folyton a belógó ágakkal hadakozni (ez fõleg a Csúcs-hegy oldalára vonatkozik). A Kötõk-padjáról feltáruló csodálatos kilátást 08:23-kor értem el. Jó volt látni az út túloldalán a Kevélyeket, a Kinizsi útvonalát egészen Dorog környékéig. Majális volt mindenütt, a repülõtéren is sokan voltak, én pedig csak mentem és mentem elõre (Elõre!), mígnem 09:15-kor felértem az Újlaki-hegy csúcsára. No, innen lefelé már kezdtem érezni a jobb sípcsontom környékét, de egyébként jól voltam. Ennek a túrának abban van a nehézsége, hogy alig van benne vízszintes szakasz, baromi sok a lejtõ, ami egy bizonyos pont után már nem olyan kellemes. 09:53-kor értem Hûvösvölgybe, ami nem rossz idõ. Itt megint ettem egy szendvicset, volt zoknicsere, meg kis pihenés is a továbbindulás elõtt.

És akkor következett az "ismeretlen" - persze nem teljesen, mert így vagy úgy már a hátralévõ útvonalon is jártam. A Nagy-Hárs-hegyre igencsak hosszú volt az emelkedõ, nagyon örültem amikor végre felértem (10:57-kor). Innen ledöcögtem Szépjuhásznére, majd enyhe hullámvasutazás következett a Csacsi-rétre felvezetõ emelkedõig. Itt utolért egy túratárs, de már akkor, amikor az emelkedõ szûk ösvényén voltam - kérdeztem, elõz-e, de azt mondta, ha tartjuk ezt a tempót, akkor jó lesz. Mondtam hogy tartjuk, de bevallom, nem így terveztem, de gondoltam ha õ bírja, én is :-) Na miután 6-6,5 km/órás tempóval szinte fölsuhantunk a rétre (12:04), kiderült, hogy a kolléga a 20 km-es távot teljesítette éppen... Még jó hogy ilyen vidáman bírta ezt a tempót. No nem baj. Innen lejtõ, majd szint, majd lejtõ, és mit ad Isten, találkozom azzal a sráccal, akivel a Budai Trapp második felét együtt mentük. Õ most a 40-et csinálta, és a végét így megint velem együtt :-) A Sorrentora felvezetõ emelkedõ elõtti ferde ösvény elég gyilkos volt, majd maga az emelkedõ is, de csak felértünk (12:57). Itt szép sziklák, és kilátás fogadott minket.

Végül csak elértük a Budaörs feletti hegyeket, ahol életem elsõ geoládáit megtaláltam, közben viszont kezdett nagyon meleg lenni, én meg lusta voltam megállni a pulcsit levenni :-) A Huszonnégyökrös-hegyet 13:47-kor hódítottuk meg, és innen már csak lefelé kellett menni! A budaörsi beton nem igen feküdt már kissé megfáradt lábainknak, de azért behúztuk az utolsó kilométereket is - habár a kocsma megpillantását már alig tudtuk kivárni. Aztán volt nagy öröm, hogy megcsináltuk (nekem 14:23 lett a végeredmény, ami az elõre tervezett 15:00-15:30-hoz képest is nagyon jó), Joey is ott volt, ittam egy kólát, kicsit ültünk, majd hazamentünk. Este már nem is voltam fáradt. Jó volt, na!
 
 
kekdroidTúra éve: 20082008.05.05 22:13:44
megnéz kekdroid összes beszámolója
Sárga 30É

A hátul álló motorkocsi ottmarad a Nyugati pályaudvaron, elõrébb lévõ társa pedig hihetetlen menetidõvel vánszorog elõre az éjszakában - fedélzetén utasként rengeteg túrázó és kicsit kevesebb hazatérni igyekvõ ember. A társaságban kicsit gyorsabban telik az idõ, de épp ideje megérkeznünk, mert már kezdek épp álmos lenni. Beállunk Kerek repkénnyel a formáját még csak éppen bontó sorba (vagyis a rengeteg ember közé valahová) és várunk. Rengeteg rég - és kevésbé rég - látott ismerõssel futunk össze a vonaton, a rajtban és késõbb a túrán is, a felsorolástól csak azért tekintenék el, mert félek, hogy valakit kihagynék. :) Elindul a nevezés, egész hamar elfogy a sor és már ott állunk, fizetünk és leadjuk a két utazózsákot, nekik könnyebb utuk lesz Pilisvörösvárra. 23:10-es rajtidõ kerül itinerünkre (szöveges leírás, lesz mit olvasni, táblázat a résztávokkal), az állomási óra pont ennyit mutat, amikor ellódulunk.

Kisvártatva megelõzzük Siményi Viliéket, majd Budai-H.G. mellé társulunk be, aki pont jókor tudja, hogy hol tolták a mérõkereket. :) A kellemesen emelkedõ esztergomi utcákon aztán szép lassan kettesben maradunk Repkénnyel, igyekszünk nagyon, jó lenne elérni a 6:00-ás vonatot Zalaegerszegre. Ehhez legkésõbb fél ötre célba kell érni, de még jobb lenne a negyed ötös vonatot megcélozni, hogy ne legyen rohanás. Lett.

Visszatérve a túrához: emelkedõvel folytatódik az út, próbálok visszaemlékezni, ez tavaly is itt volt, valóban. Aztán kiérünk egy szép nagy rét szélére, ahol megkapjuk az elsõ pecsétet, összefutunk Jámborral és nem sokkal ezután megejtjük az elsõ kisebb eltévedést (birkaeffektus). Ezt korrigálandó az elsõ adandó lejtõn lekocogunk, közben bámuljuk a Pilis óriásnak tetszõ vonulatát, melynek kontúrját a nagyváros fényei festik vörösre. Jódarabig gyaloglunk ezzel a látvánnyal magunk elõtt, közben a felhõk is eloszlanak az égrõl, hogy zavartalan, csillagokkal teli égbolt kísérhesse utunkat. Ezt az érzést nem sikerül megörökíteni semmiféle fényképpel, ott kell hozzá lenni, hogy megértsük. A történeti hûség kedvéért készül viszont útközben néhány videó, melyeknek fõleg a hanganyaga érdekes, Repkény jóvoltából. A helyenként elfüvesedõ szekérutat egy ponton erdei út váltja fel, örülök a változatosságnak a hosszú mezei séta után. Igaz, legalább kimaradt a kutyaugatástól zajos tavalyi szakasz a nyaralók között.

Az erdei úton kihasználjuk azt, hogy momentán kevésbé van szükség tájékozódási készségünkre. Ballagunk, figyeljük a terepet, néha rápillantunk a jelzésekre, szalagokra, hogy jó helyen járunk-e, amikor hirtelen lövést hallunk a nagy éjszakában. Ez meggyõz arról, hogy a láthatósági mellények felvételének épp itt az ideje, világítós öltözetben talpalunk tova. A második ponton néhány sporttárs pihen, Repkénnyel gyors pecsételés után továbbállunk. Épp kezdek azon meditálni, hogy Pilisszentlélektõl milyen távolságra lehetünk, amikor kiérünk egy mezõre, lent a falu fényei hívnak. Lekocogunk a lejtõn és már bent is vagyunk, vízvételi céllal megnézek két kék kutat, de a nyele mindkettõnek hiányzik. Kerek repkénynél szerencsére még van tea (nálam is van még két liter víz, csak lusta vagyok elõvenni :)), iszunk mindketten, majd nekivágunk a Pilis-nyereg emelkedõjének.

Lassú kanyargás a szerpentinúton, kis séta az éjszakai országúton, utána még néhány meredek kaptatón izzadás - és máris az elhagyatott, sötét Pilis-nyereg fogad minket, fejlámpáink fényével próbáljuk otthonossá tenni. Aztán rögtön nem vesszük észre a kis csaliösvényt - a szalagozást rosszul értelmezzük -, jutalmul egy bõ negyed óra kavargás jár, másokat is visszafordítunk, nem ez a helyes út. Hogy hozzunk hátrányunkon, belesietünk a lejtõbe, majdnem végig, közben majdnem az árkot választva. :) A pontõrök Klastrompusztán készségesen megtöltik Repkény fémbögréjét, kétszer is. A táv felét kipipálhatjuk, most kevésbé szintes szakasz következik.

Ez azonban nem azt jelenti, hogy nincs több emelkedõ, hiszen a ponttól a kolostorromok mellett felfelé kaptatva kell indulnunk. Széles szekérutat követünk, 120 kV-os távvezeték szegõdik útitársul mellénk, hogy aztán mi otthagyjuk és magányosan zümmögjön tovább az éjszakában. Néhány helyen már elõbukkannak a pilisi falvak fényei, mögöttük a láthatáron Hármashatár-hegy tömbje tornyosul, Budapest közvilágítása sárgásra festi az eget körülötte. A Csévi-nyeregben Repkény készít egy gyors videót, dokumentálandó áthaladásunkat. Nem sokkal odébb, az egynyomos ösvények környékén elbizonytalanodunk, amikor két sporttárssal futunk össze: Vasssalmosék érnek utol, majd lépnek el sietve. Aztán megint csõdület támad, már egész sokan keressük a helyes utat, egy határozottan kirakott szalag jelezte útnak keressük a folytatását. Jó negyedóra kavargás után visszamegyünk az utolsó látott (de eddig meg nem figyelt) jelig, Repkény észreveszi, hogy a régi jelzés nyilat formáz, Vasssalmos rögtön el is kezd futni a jelölt irányban.

Mi ketten szorosan utána, keresésünk eredményesen zárul, kiáltunk a többieknek is, hogy megvan a jelzés. (Most haladok át itt negyedszer, égõ kissé, hogy nem emlékeztem... :)) Aztán a futás folytatódik, elöl Vasssalmos diktálja a tempót, Kerek repkény utána, közvetlen mögötte én, kicsit késõbb Vasssalmos társa is utolér. Az Iluska-forrásig töretlen a lendület, utána az emelkedõn Repkénnyel inkább tempós gyaloglásra váltunk. A Fehér-hegy nem viccel. A bekerített rész után párszor már meg kell állnunk felfelé, de így sem túl hosszú a fölfelé vezetõ út. Felértünket hatalmas orraeséssel ünneplem meg, társam ver lelket belém. :) A kanyargós ösvényen ezután figyelem a terepakadályokat, amikor hirtelen találkozunk a pontõrökkel, elmondják, hogy a gázvezetéknél majd figyelni kell. Rendben.

Nevezett gázvezeték meglehetõsen sokkoló hatással bír mindkettõnkre ezen a hajnali órán, nem egészen ebben a volumenben gondolkodtunk. Hirtelen telemegy homokkal mindkét cipõm, még jó, hogy enyhén nedves a talaj. A sötétben óriásinak tûnõ munkagépeket kerülgetünk, aztán a szalagokat követve hátrahagyjuk a létesítményt, reméljük rövedesen csak a megszokott oszlopok fognak emlékeztetni a vezeték nyomvonalára. Szinte észre sem vesszük, hogy a látottakon elmélkedve már be is érünk Pilisvörösvárra. A házak között kutyagolva meghalljuk az elõzetesen kiszemelt vonat zakatolását, már régebben tudtuk, hogy errõl lemondhatunk. A Kálvárián feltételes pontõrök, innen egészen a célig futunk, a buszt el kell érni jelszóval.

A számunkra célként szolgáló pilisvörösvári ponton már ott vannak Álmosék, Animanó42 és DJ_Rushboy, valamint még két sporttárs, mindnyájan a hosszútávon. Megkapjuk a díjazást (szép a kitûzõ), elköszönünk a többiektõl, felmarkolunk néhány szem kekszet és a kiküldött csomagokat és elhúzunk a buszmegálló felé. (A déliben az utolsó pillanatban - de még teljesen szabályosan - sikerül még felpattanni a vonatra. :))
Hangulatos, vidám túra lett idén is a Sárga, köszönet mindenkinek érte, gratulálok minden távon minden teljesítõnek!

-Kékdroid-
 
 
tvikTúra éve: 20082008.05.05 11:18:25
megnéz tvik összes beszámolója
23:35-kör szálltam fel az igencsak kellemes vonatra Újpest állomáson. Mindig szeretek Esztergomba utazni, viszont a városból ezúttal nem sokat láttam. Eredetileg úg terveztem, hogy a vonaton megkajálok és összekészülök, de csak arra tellett, hogy feltettem a kamáslimat. 0:49-kor érkeztünk meg a végállomásra ahol gyorsan neveztünk és rövid hezitálás után megkezdtem a túrát 0:50-es rajtidõvel.

Viszonylag nehéz felszereléssel készültem: Bakancs, kamásli, nadrág, polár, dzseki, hátizsák. 1l ital, 4 szendvics, kb. fél kiló csoki. 1 fejlámpa, 1 kézilámpa és egy mini a térkép/itiner olvasáshoz. Délután Pesten volt egy esõ ami kicsit megijesztett, nem akartam úgy járni mint a Mátrabércen ahol egész nap futó felszerelésben áztam.

A park, a Tesó és az Orbán kápolna utcája után gyorsan felértem a Vörös-kereszthez egy másik túrázó tempójához igazodva. Itt közölték, hogy a rajtpecsétem sajnos lemaradt. Mindegy, visszamenni már nincs értelme, másrészrõl a rajtpecsét nem annyira kardinális dolog, remélem nem valami véreskezû rendezõvel találkozom a célban. A Hegymegen enyhe kavarás, össze-vissza kóboroltak a mezõn a turisták, de végül megtaláltuk a helyes irányt. A túrázó akit követtem közben lehagyott, nem láttam már a lámpáját. Megettem a szendvicset amit a vonaton akartam és lerendeztem egy kis dolgot, hogy közben felzárkózzon rám egy kisebb csoport túrázó. Eszembe jutott hogy még be sem kentem magam -márpedig az fontos a kidörzsölõdések ellen- úgyhogy szerezve egy kis lépéselõnyt félreálltam és megejtettem a dolgot a sötétben. A Barát-kúti erdészháznál kezdtem tüzetesebben tanulmányozni az itinert és figyelni a leírást. A kisebb csoportot közben nagyon lehagytam és teljesen egyedül nyomtam a kilométereket az erdõben az éjszaka közepén. Bár a szalagozás és a jelzések elég jók voltak, úgy gondoltam hogy jó lenne utolérni valakit.

A Cserepes-ároknál azt mondták, hogy 5 perccel elõttem van az a valaki akit eddig követtem, úgyhogy nekiiramodtam a futásnak, de Pilisszentlélekig nem találkoztam senkivel. Ott két kis puli szigorúskodott. Tudtam hogy nem messze többen is járnak elõttem, mert a kutyák igencsak csaholtak a faluban. A Pilis-nyeregbe felfelé menet utolértem egy nagyobb csoportot, ami kicsit megnyugtatott. Így már együtt kerestük a jelzéseket. Egyszer õk kiabáltak vissza engem egy rossz ösvényrõl, egyszer pedig én igazítottam útba a õket egy elágazásnál. Klastrompuszta elõtt is majdnem elkavartam ahogy elbambultam, de szerencsére észbe kaptam és így csak 200 métert kellett visszamennem. 3:57-et mutatott az óra. Frissítettem és tovább léptem. A csoport lemaradt pihenni, így ismét magamra maradtam.

A következõ terep nem volt nehéz, egykedvûen gyalogoltam és ittam a kólámat. Lassan világosodott és az erdõ hangos volt a madárcsicsergéstõl. A Csévi-nyeregi szakaszt jól ismerem a Piros túráról. A lámpák bekerültek a hátizsákba, egy szendvics pedig a hasamba. Egy helyen a téves szalagozásnak köszönhetõen letértem az útról többedmagammal. Szimpatikus csapat volt, valami régi sárga jelzésen kavartunk vissza a hivatalos útvonalra. Vörös-hegy, pecsételés.

Csúnyán széttúrt szakasz, majd Pilisvörösvár következett a Kálváriára kihelyezett ponttal és egy hosszú utcával. A Büfében sokan pihentek, páran most indultak a 20-as vagy 40-es távon, páran most mentek vissza a kihagyott Kálvária ellenõrzõponthoz. Meglátogattam a klotyót, nem gondoltam hogy szükség lesz még a lámpára ma. Lenyomtam 2 deci kólát és indultam.

Nem esett túl jól a járás, mert éreztem hogy megint kezd kidörzsölõdni a lábam. Félre kellett állnom és felraknom a második kenetet - a farmer nem egy jó választás hosszabb túrákhoz. Felbaktattam az Antónia árokban és közben konstatáltam, hogy az eredeti tervhez képest -hogy 10-re érjek Hûvösvölgybe- igencsak le vagyok maradva. Új terv: 10:30. Közben Zsíros-hegyi e.p., levettem a kamáslit mert semmi értelme nem volt. A tegnapi nagy esõzés ellenére sehol sem találkoztam sárral. Sõt, levettem a polárt is.

Néha futva közelítettem meg a Kerek-hegyi feltételes pontot, csokit majszoltam, majd egy magabiztosnak tûnõ párost követve sikeresen benéztem az útvonalat és Solymár üdülõözvezetében találtam magamat velük együtt. Egy nénike kézségesen útbaigazított minket. A pár eltûnt a javasolt útvonalon, én inkább a tájékozódásra szántam pár percet és a térkép alapján lefutottam a benzinkúthoz, ahol ismét megtaláltam a sárga jelzést és az Alsó-Jegenye-völgyet. A forrásnál töltöttem 3 deci vizet, bár nem ivóvíz. Mindegy, remélem megmaradok.

Egy készülõ majális mellett elhaladva felkapaszkodtam a Kálvária hegy oldalán. A Kötõk padjánál 9:11-kor jártam, a Virágos nyeregbe pedig 9:40-re értem. 10:00-kor voltam az Újlaki hegy tetején, ahol nagyon szép volt a kilátás, a lábam viszont több helyen is igencsak fájt és enyhe kimerülés jeleit vettem észre magamon. Pár percet pihentem és lezúgtam a Határ-nyeregbe, majd Hûvösvölgybe. Mivel az összes italom elfogyott a zebránál töltöttem fél liter vizet. Az állomáson pihentem pár percet, amíg megérkeznek a túratársaim az utolsó 18 kilométerre. Közben volt alkalmam levenni a bakancsot és megcsodálni a vízhólyagjaimat. Szerencsére nem volt nálam tû, úgyhogy nem tudtam hülyeséget csinálni. A többiek neveztek és így már ötösben folytattuk az utat. Ezúttal én voltam az, aki visszafogja a csapatot. A Nagy-hárs hegyen mégegy szenyát beugrasztottam az arcomba, a vízbe pedig pluszt pottyantottam.

Szépjuhásznénál a másik fél literes kulacsot is feltöltöttem, merthogy ezután már nem lesz vízvételi lehetõség. A Csacsi rétig nagyon hosszú volt az út, nekem legalábbis hosszúnak tûnt. A lábam nagyon sokféleképpen fájt. A Csacsi réten pihentünk táplálkoztunk pár percet.

A Sorrentóig megintcsak egykedvû bandukolás volt a jellemzõ. Nagyon izzadtam, kiült a só a pólómra és a sapkámra, miközben a többiek alig érezték meg az emelkedõket. Nekem kb ez volt a max tempó most, nekik könnyed kirándulás. Közben azért jó volt a hangulat, néha elvette a figyelmemet a lábamról. Sorrentónál már nem emlékeztem arra a bazinagy emelkedõre, de végülis feljutottunk, pecsételtünk és megcsodáltunk egy szép vizslát. Innen már tényleg zombi üzemmódban kanyarogtam a többiek után a szûk ösvényeken a huszonnégyökrös hegyig. Próbáltam kikötni a cipõfûzõmet, de az sem segített. A beton sem hozott túl sok megkönnyebbülést, de végül feltûnt végre a cél épülete.

15:04-re értünk be, szerencsére megkaptam az oklevelet és a jelvényt is. Gyorsan szereztünk némi kaját és innivalót, majd elidõztünk egy kicsit a vendéglátóipari egységben. Nem volt egyszerû a hazaút, otthon pedig beájultam és másnap reggel ébredtem csak fel. Harmadnap még fájt itt-ott a lábam, de aztán szépen lassan elmúlt.

A felszerelést legközelebb jobban átgondolom. A bakancs ezen a túrán abszolút nem vált be -pedig más túrákon jól szokott szuperálni, igaz ott nem futok. A hozott csoki 90%-a megmaradt. A lámpák jól bírták a strapát, pedig már a Piros 85-ön is teljesítettek ugyanezek az elemek. Nagyon jól szervezett és különleges túra ez, ha tehetem máskor is eljövök.
 
 
tolimanTúra éve: 20082008.05.04 16:26:15
megnéz toliman összes beszámolója
Szép napos reggelen indultunk kis csapatunkkal Pilisvörösvárról (Sárga 40). akkor még azt hittük, hogy a sramli zene kifejezetten nekünk (túrázóknak) szól, de még se. Hamarost kiderült, hogy az EU-s csatlakozás emlékére zenélgettek. Utunk során a táj szépségeibe gyönyörködve meg-meg áltunk, vendéglátó ipari egységekbe kellemesen iddogáltunk. Az idõ így kissé elszaladt. A célba meglepõen tapasztaltuk a szervezõk rugalmatlan, pökhendi hozzáállását a néhány perces idõtúlépés miatt. Szerintünk a túrán a részvétel, a táj és hazánk szépségeinek megismerése a fontosabb mint a szintidõ könyörtelen betartása. Több rugalmasságot és pozitívabb hozzáállást remélünk jövöre.
A másnapi Pásztó 25 ennek a gyökeres ellentéte. Kedélyes fogattatás,kedvesség, bõséges ellátás jellemezte. Ide jövõre is szivesebben visszatérünk.
 
 
krajoramaTúra éve: 20082008.05.04 10:22:34
megnéz krajorama összes beszámolója
Sárga 18

Május elsején kilenc felé ébredeztünk. Mivel a túra a gyermekvasút végállomástól indul Budapesten, szokatlan módon nem kellett hajnalban kelni. Kicsit tartottam tõle, hogy rengeteg ember lesz, ezért meglepett, hogy csak a 30. induló voltam. A hosszabb távokra biztosan többen jelentkeztek, mert az én sétálós tempómat elég sokan lehagyták, és rajtuk látszott, hogy nagyobb távon mennek.

Az itiner nem is kellett volna, hogy az utat kövesük, végig fel van festve rendesen a sárga jel. Olyan szempontból viszont jó, hogy a részletessége miatt mindig van mit várni, ami növeli az ember haladás érzetét. Számomra meglepõ módon nem volt vízvételi lehetõség, csak a rajtnál, de azért a fél literes ásványvíz is elég volt, csak be kellett osztani.

Bõven szintidõn belül mentünk végig, pedig nem siettünk. Két-három kisebb húzódást kellett csak megmászni. Az utolsó két kilométer azonban aszfalton vezetett a célba, és ez igencsak meggyötörte a kemény talpú túracipõs lábat. A rajt elõtt befújtuk magunkat kullancsriasztóval, de aztán nem láttunk egy szemet se. Vagy nem is volt, vagy már az elõttünk járók felszedték õket. Helyenként elég keskeny az ösvény és nem lehet nem hozzáérni a bokrokhoz.

Összességében kellemes kikapcsolódás volt, a 18-as távot bárkinek tudom ajánlani.
 
 
 Túra éve: 2007
PSPTúra éve: 20072007.04.25 15:37:42
megnéz PSP összes beszámolója
A "Sárga 30É + Sárga 20" Teljesítménytúrák (2007.04.22.)

távok: 30,971 + 20,830 km (forrás mindegyik adatnál: Garmin GPSmap 60 CSx)
szintek: 1066 + 795 m
menetidõk: 6:40 + 4:05

***

A 30-as:

Ezt a túrát, pontosabban a Sárga 70-et már akkor kinéztem magamnak, amikor megjelent a nyomtatott naptár, de igen hamar rájöttem, hogy az nap lesz, amikor kedvesem visszajön Norvégiából, így letettem a teljesítésrõl... Mivel azonban csak 18:00-kor érkezett a gépe, úgy döntöttem, hogy a 30-ast és utána a 20-ast azért bevállalhatom, és akkor még haza tudok menni fürdeni, aludni, enni - mielõtt kimennék elé a reptérre. A szokásos kéktúrázós társasággal vágtunk neki a távnak, Tomi és Dávid 70-en indultak, Kata és Eszter pedig csatlakoztak 40-re.

A 22:20-as vonatra Angyalföldön szálltam fel, majd Dávid is csatlakozott Aquincum-nál. Sajnos a MÁV pont vágányfelújítást végzett, így egy szakaszon (Piliscsaba-Leányvár) buszra kellett váltanunk... Egyébként nagyon szép idõ ígérkezett éjszakára, viszont fel kellett készülnünk még a gyenge fagyra is. Én ezt sapkával és vékony túrakesztyûmmel meg is tettem, nem így Tomi, aki bízott egy szál polárpulcsijában... Végül is nem sokat tévedett, mert a széldzseki rólam is az elsõ kilométer után lekerült, és végig a polárpulcsiban mentem én is. A hõmérséklet-szabályozást pedig a sebességünk növelésével vagy csökkentésével oldottuk meg. No de ne szaladjunk ilyen elõre.

Éjfél után nem sokkal értünk az állomásra, ahol gyorsan kitöltöttük a nevezési lapokat (én ingyen nevezhettem, mert ELTE hallgató vagyok - sõt még a kaller sem volt hajlandó jegyet adni, úgyhogy teljesen free volt ez a túra), majd a GPS-ek beizzítása után a hivatalos feljegyzések szerint 00:15-kor elindultunk. Gyorsan átvágtunk a parkon, és lassan elõvettük a fejlámpáinkat is, miközben hozzánk csapódott egy negyedik ember - aki a szervezõkkel közelebbi kapcsolatban lehetett, mert ott volt a szakasz elsõ részének lemérésében - így kisebb eséllyel tévedtünk el :-) A folyamatosan meredekebb emelkedõ tetejére 00:46-kor értünk, innen szép kilátás nyílt volna a tájra nappal, de így sem volt csúnya. Mondjuk a Kincses-hegy mögül UFO-leszállópálya fényei cikáztak keresztül az egyébként szép csillagos (késõbb kicsit fátyolfelhõs, de reggelre kiderülõ) égbolton...

Innen tovaindulva majdnem rossz fele mentünk, de szerencsére a pontõr útbaigazított minket. Emberünk helyismerete révén az egyetlen nem túl jól jelzett kanyart is szerencsésen bevettük, és robogtunk lefelé. Az út elég kemény volt - azaz a lámpák fényében a látásunk nem igazán jelezte a kisebb nagyobb huplikat, ami néhol meg-megbotlást, vagy rosszul kitámasztott lépést eredményezett. Meg poros és köves is volt, de tetszett :-) Egész jelentõs mélységû löszvölgyben haladtunk a kertek alatt, majd egy éles kanyarban megint felfelé indultunk, bár az eddiginél jóval kisebb meredekségû terepen. Itt a kutyáknak még a mi megugatásunkra is volt ereje, pedig sokan elmentek már elõttünk.

Innen egy darabig nem sok mindenre emlékszem :-) Tudom, hogy amikor kiértünk egy tisztásra az erdõbõl, akkor megcsapott minket a hideg, meg volt pár szûkebb ösvény is a domináns poros-köves szekérutak mellett, meg hogy élveztük a gyaloglást, de semmi egyéb :-) Az S- S+ elágazásához 02:12-kor értünk, itt a világ legkisebb tábortüzét (képzelj el két 10 centis ágat keresztbe rakva, pár száraz falevéllel, ami ég) csodálhattuk meg, és elfogyasztottunk némi elemózsiát is. Hamar továbbálltunk, aztán néhol még egy két pocsolyával is találkoztunk, mielõtt egy nagy hajtûkanyar után beértünk volna Pilisszentlélekre.

Itt a beton nem tetszett, lélekben már a következõ emelkedõre gyúrtunk - ami annak rendje és módja szerint el is érkezett. Itt jött a szervezõk legjobban becsülendõ cselekedete, az addig még csak igény szinten emlegetett, de itt már megvalósuló fényvisszaverõ jelzések sora! A fákon nem csak jelzések, de messzirõl látható apró fény-négyszögek jelezték az utat - ez nagy segítség volt, mert a kaptatón legalább a jelekre nem kellett koncentrálni. Egyszeri megállás után (a csapat 70 km-es részlege kezdeményezte) értük el a nyerget. Innen kis folyadékpótlás után indultunk el lejtmenetben - szép erdõben ereszkedtünk, több helyen meredekebb völgyfalak között. 03:57-kor értük el a kéktúráról már ismert Klastrompusztát. Itt sárga italt ittunk szuper csapolós szerkezetbõl (mûködése: aláfekszel, nyitod, iszod - na jó, pohárral is lehet...), finom sárga íze volt, és mivel már kevesen voltak utánunk, és még volt elég, repetázhattunk is :-) Szomjat oltotta rendesen, így felfrissülve indultunk tovább.

Az elsõ métereken igen hûvös volt a menetszél, de ahogy elindultunk felfelé, beindult a klíma, és megfelelõ temperált környezetben (pulcsin belül persze) haladtunk tovább. Itt magamba diktáltam egy pezsgõkrémes croissant, ami nem esett jól... A Pilis alatt széles, és kissé göröngyös úton haladtunk, a fák között átszûrõdött a csillagok fénye, és lassan a hajnalpír is megjelent a hegy felett. Sokáig szintben vezetett utunk, majd lassan ereszkedni kezdett, és elértük a már több túráról is ismert (de a Piros 50B-n elsõ látásra megszeretett) piros sávot. Pilisszántótól délnyugatra, ahol a Vadföldet kerüli ki az út, már nagyban hajnalodott, és gyönyörû kilátás nyílt egészen a HHH-ig. Itt kicsit álmos lettem, és csatlakozott hozzánk két másik túratárs is, akik pár száz métert még a Pilis alatt tovább mentek az S+ mentén, de mivel õk visszafelé jöttek onnan, mi nem vétettük el ugyan ezt a hibát (nem is értettem, miért csipog az a fránya GPS-em... talán mert azt akarta mondani, hogy itt majd le kell fordulni? :-).

Innen már csak a Fehér-hegyet kellett megmászni, ami egy gyönyörû négyszögletû (és nem kerek) irtás (és nem erdõ) után következett. Hát jól meg is adtam a hegynek a magáét, feldörömböltem, mindenkit állva hagytam, és a csúcson megpihentem :-) Jó volt, pár perccel késõbb jöttek a többiek is, így nem jutott ki nekik abból az örömbõl, hogy lássák, miként zihálok 200-as pulzussal :-D Innen kis hullámvasutazás és egy gyönyörû napfelkelte megtekintése után értünk el a Vörös-hegy nyergéhez 06:01-kor. Gyors pecsételés és egy csoki elfogyasztása után el is indultunk lefelé a sziklás, fenyõkkel teletûzdelt tájban.

Pilisvörösváron még megmásztuk a Kálváriát (ami igencsak váratlanul ért, lélekben már a következõ húszra készültem, és azon gondolkoztam, tényleg nevezzek-e még húszra, vagy inkább irány aludni, de aztán gyõzött a menni akarás - és egyébként sem voltam még fáradt), aztán begyalogoltunk a célba (06:55). Itt és átvettem az oklevelemet és kitûzõmet, majd ugyanezzel a lendülettel neveztem is a 20-as távra, majd gyors zoknicsere következett - miközben megérkezett Eszter és Kata is.

***

A 20-as:

Az elõzõ 30 kilométer után még teljesen rendben volt a talpam, fáradságnak nyomát sem éreztem, így ahelyett, hogy hazamentem volna, és kialudtam volna magam, beneveztem még a 20-asra is :-) Ha nem pont aznap jön haza Flóra Norvégiából, akkor biztos a 70-esre mentem volna, de nagyon jó volt ez így is! Azért nehéz volt nem jól behagymázni az odakészített zsíros kenyerekkel, de kibírtam - fõ a békesség :-) 15 perc pihenõ után hivatalosan 07:10-kor (valójában pár perccel késõbb) indultunk neki az elõttünk álló kilométereknek.

Itt már Eszter és Kata is csatlakoztak hozzánk (látszott is rajtuk, hogy nem gyaloglással töltötték az éjszakát...), valamint Gnadig Pétert is láttam, sõt beszéltem is vele pár szót (volt Vektorszámítás tanárom). Kis kerülõvel értük el a sárga jelzést, mert egybõl lementünk a fõútra, és nem mentünk a kis utcán tovább, de itt már olyan sok túrázó volt, hogy õk is jöttek utánunk :-) Pilisszentivánon még leereszkedtünk egy kis templom mellé, majd kis betonséta után végre elindultunk kifelé a településrõl. Itt mivel a többiek elég kényelmes tempót mentek, úgy döntöttem, hogy inkább sietek, hogy hamarabb hazaérjek, és normális állapotba hozhassam magam a délutáni ferihegyi utam elõtt. Szóval nekiindultam a hegynek, és elmentem mindenki mellett, aminek az lett az eredménye, hogy amikor felértem az Antal vagy Antónia árok tetejére a nyeregbe, akkor kb. kiköptem a tüdõmet, de nem álltam meg, gondoltam ha már egyszer elindultam, akkor menni kell (meg azt is gondoltam, hogy milyen hülye vagyok, hogy nem otthon pihenek...). 08:11-kor értem el az elsõ ellenõrzõ pontot - az emelkedõn jóval 6 km/órás átlag felett mentem...

Innen aztán gyorsan tovább, a kedvesen útbaigazító pontõrnek is már csak hátrafelé integettem. Innen kicsit unalmas szakasz, a város peremén kanyarog az út az OKT-val együtt, majd egy feltételes (és most valós) ellenõrzõpont a Kerek-hegy alatt (08:26), hogy a csaló, sunyi rövidítõket kiszûrjék :-) Innen lejtmenet a Hidegkúti útig, ahol megpillantom a Solymár táblát... Azért ez meglepett :-) No de gyorsan jobbra át, és be a Jegenye-völgybe - ami gyönyörû! Árnyas, kanyargós utak, kis csobogók, vízesések, illetve egy hatalmas, világos szikla (talán a Lesõ-pad). A Rózsika-forráshoz (melynek vize sajnos nem ivó, annak ellenére, hogy szépen ki van építve) 09:08-kor értem, közben pár túratárssal elõzgettük egymást.

Innen egy nagyobb emelkedõre, aztán kb. szintmenetre számítottam a térkép agyamba égett képe után, aztán nem így lett. Az emelkedõt még lenyomtam - bár a Sport szelet nagyon nehezen adta meg magát (nem esett jól, na, viszont a vizem még mindig jó sok és jó hideg volt...), aztán szintút helyett elég nagy hullámvasutazás következett, ráadásul egyre szûkebb ösvényekkel - amit annyira nem szeretek. Mindenért kárpótolt azonban a hihetetlen panoráma, mely legjobban a Kötõk-padjáról mutatkozott meg (09:44). Itt egyébként kicsit mélyponton voltam, mert közvetlenül a pont elõtt kirakott papírnál megálltam, és néztem bambán, hogy akkor most meg mi van, mert itt a papár, de hol a pont. Legalább fél percbe tellett, hogy felnéztem, és megláttam az embereket :-) Egyébként az S- nagy emelkedõje után ahol egy nagy földbucka után folytatódott a jelzés (és ezt nehéz volt ám észrevenni) elõttem pár túratárs szerintem elment a rossz irányba, de nem volt erõm utánuk kiabálni...

A Csúcs-hegy alatt gondolkoztam azon, hogy a kéken kerülök (mert az eddig megtett 656,5 km-en csak ezen a szakaszon tévesztettem, amikor erre jártam, és véletlenül a kék helyett a zöldön mentem...), de aztán maradtam a sárgán, ami elég szûk volt, és ez nem tetszett... De aztán a hegy vége elõtt a kanyarban szerencsére volt szép kilátás, és megbocsátottam :-) Újabb embereket hagytam le (végül is az egész nap folyamán csak két futó elõzött meg), és a Virágos-nyeregbe érve kezdtem érezni a talpamat... Szép kilátás nyílt a vitorlázó-repülõtérre, és a fölötte a dombon gyakorló paplanernyõsökre, miközben a tûzõ napon haladtam az Újlaki-hegyre vezetõ emelkedõ felé. Itt kb. 10 embernek spóroltam meg pár kilométert, amikor utánuk szóltam, hogy nem arra - egybõl elkezdtek érdeklõdni, hogy miket tud a GPS :-) A csúcsról (10:37) nagyszerû kilátás nyílt minden irányba, itt idõztem volna többet is, de akkor már szerettem volna 4 órán belül letudni ezt a húszast.

Sajnos lefelé nagyon elkezdtem érezni a talpam (pedig izomfáradság szokás szerint nem volt, de ez a cipõ valahogy 45 km-ig bírja velem), és az utolsó kilométeren már nagyon néztem a GPS-t, hogy mennyi van még hátra... Kétszer is meg kellett állnom egy percre, mert már nagyon elegem volt, és éreztem, hogy a négy órán belüli idõ már nem lesz meg, de azért az boldogított, hogy sokkal hamarabb érek be, mint ahogy azt fél nappal elõbb elterveztem. Végül azért szerintem nagyon szép idõvel 11:15-re beértem (jobb, mint a Mátrahegy 20-on, pedig most volt elõtte egy 30-as éjszakai is...), itt is kaptam oklevelet meg kitûzõt (kicsit kárörvendtem azon, hogy én voltam az elsõ, aki eleve 30+20-ra nevezett, és nem azért hagyta itt abba, mert nem bírta tovább...), aztán finom hideg sárga innivalót, majd kis beszélgetés után felültem az 56-os villamosra. Nagyon jó szervezés volt, remélem jövõre is lesz!

[PSP]

www.kektura.eu
papics.web.elte.hu
 
 
kekdroidTúra éve: 20072007.04.24 09:54:03
megnéz kekdroid összes beszámolója
Sárga 70 - Túra az éjszakából a napvilágra

Kezdeni az elején illik minden beszámolót, tehát most is: indulás a nyugatiból a rajtidõ abszolút elérését lehetõvé tevõ 20:20-as vonattal, amelyrõl Piliscsabán autóbuszpótlóra (így mondta a mozdonyvezetõ) kellett átszállni. Tiszta, kellemesen hideg éjszakára lehetett számítani, sok csillaggal az égen. (Ez utóbbi volt az egyik fõ motiváció.) A rendezõk nagyjából fél tizenegyre érkeztek, és csodák csodájára 11-re majdnem - sõt, talán minden - ott várakozó túrázó nevezhetett. Mi az állomás órája szerint pontosan 11 órakor vágtunk neki a 70 kilométer hosszú útnak. Ritkaság ez Magyarországon - általában a hosszú túrák reggel indulnak és túrája válogatja, mennyire, de belenyúlnak az éjszakába. A Sárga 70 pont az ellenkezõjét tette, vállalta a "napszakok" megfordítását, szerintem nem vált hátrányára.

Négyes csapatunk - Álmos, aki rettenetes gyors tempót diktált ; Petifater, aki gyõri, fórumos sporttárs; Ken-Shi Kun álnéven létezõ évfolyamtársam, valamint jómagam - vidáman, szépen elhagyva a mezõny elejét érkeztünk meg az elsõ ponthoz, amely a Vörös-keresztnél volt található. A Pilis körvonala, a mögöttünk érkezõ sporttársak lámpáinak fénye és persze a csillagos égbolt hihetetlen, varázslatos (mondhatni, giccses, pedig nem is) hangulatot keltett. Még egy darabig kvázi lakott területen vitt utunk, mindenfelé kutyák látták el házõrzõi feladatukat, amely nem kevés zajjal járt. Aztán egyszerre elhagytuk a civilizációt és beértünk az erdõbe. Itt egyrészt valamivel melegebb volt, másrészt az ösvény kicsit keskenyebb lett, tehát beálltam sereghajtónak évfolyamtársam mögé. Nem sok idõ telt el a következõ ellenõrzõpontig sem, egy elágazást ugyan elnéztünk, de nagyon hamar korrigáltunk (volt is panasz, hogy túl jól jelzett az út :)). Gyors pecsételés után már csak le kellett jutni (rímel arra, hogy futni, tehát ezt tettük) Pilisszentlélekre.

A faluban érdekes volt a sok összevágott, de az út mentén heverõ fa látványa, sokkal több nem is maradt meg, mert nagyon nyomta a talpamat néhány kavics. Ezen hamar segítettem, majd a többiek után szaladtam, hogy megvizsgáljunk még egy utat, majd egyhangúlag megszavazzuk, hogy nem is arra kell menni. Visszatérve a sárgára megkezdõdött a hosszú emelkedõ a Pilis-nyeregig. Errefelé jelentek meg a fákra erõsített fém négyszögek, amelyek kiváló megerõsítésül szolgáltak az utat illetõen. Itt kell megjegyeznem, hogy amúgy egy-két helytõl eltekintve végig jó jelzések és szalagozás kísérte a túrát. Továbbá itt maradtunk le elõször évfolyamtársammal.

Pilis-nyereg szerintem aránylag hamar eljött, innen szépen kocogható lejtõ vitt le egészen Klastrompusztára, ahol addigi társaink bõven frissítettek az itt lévõ málnaszörp, valamilyen narancsléféle, illetve víz típusú italokból. Mi is így tettünk, majd szakaszosan lemaradva haladtunk tovább a teljesen jól követhetõ szekérúton. Itt megint rá kellett jönnöm, hogy akárki akármit mond, éjszaka túrázni jó. (Igaz, itt nem volt hideg.) Becsatlakozott a piros jelzés is, elméletileg itt ismernem kellett volna az utat (hiszen valahol itt tévedtünk el a Piros tt-n is õsszel :)), egy helyen azonban némileg elbizonytalanodtunk és visszamentünk a szalagozott, széles útra. Balra Pilisszántó fényei, szemben pedig a Hármashatár-hegy tömbje, alatta elfelé Budapest, felénk pedig Pilisvörösvár. Elsõrangú, hibátlan látvány.

Még egy kis séta a kerítés mentén, egy elõzést végrehajtó terepjáró és megérkezünk az Iluska-forráshoz. Közben megelõz az a sporttárs, aki még a Lemaradáson segített rajtunk a Gödöllõ térképpel. Felfelé a Fehér-hegyre útitársam kicsit lelassul, kezdi fájlalni a talpát. Sebaj, még bõven idõben vagyunk, lehet lassítani. Kellemes, egynyomos sétaúton érjük el az ep-t. A város felé vezetõ út eléggé köves, néhol keresztbe rakott fatönkök, néhol gumiabroncsok nehezítik a motorizált "természetjárók" dolgát, nagyon helyesen. (Igaz, ha futni akarnék, más is lehetne a véleményem.) Nemsokára beérünk Szabadságligetre, valahol a környéken vonat járhat (csak le ne csapjon ránk lesbõl:)), tisztán hallani a zakatolást. Nemsokára felmegyünk a Kálvárián, nincs feltételes pont, viszont az eddigi hûvössel ellentétben határozottan hideg kezd lenni.

Szalagozott letérésnél érjük el a Mónika italboltot, ahol korlátlan zsíroskenyér a jutalmunk. Társam evés után kicsit áthangolja a futómûvet, beragasztja a talpát. Hátha jobb lesz (nem lett jobb). Közben én hasonló jeligével veszek egy kávét, nekem jobb lett. Induláskor a hideg miatt nem érünk rá nyafogni a fáradtság miatt, a vasutat is keresztezzük a tilos jelzés ellenére, mentségünkre szóljon, hogy a sorompó pont akkor ért le, amire mi átértünk. Legalább nem fagytunk oda. A várost innen hamar elhagyjuk és megérkezünk az Antónia-árok aljára. Nem meredek annyira, viszont nem is járható olyan könnyen az út, nekem mindenesetre nagyon tetszik (hat már a kávé). A tetejére is egész hamar felérünk, rádöbbenek, jártam már itt, nem is egyszer, de mindig az ellentétes irányból. Pillanatok kérdése hát az érkezés az ep-re, itt teázunk, ami nagyon jólesik. Közben nem lehet nem észrevenni, hogy kiértünk az éjszakából, felkelt a nap, dalolnak a madarak.

Eme nagy vidámság közepette példátlan hibát követek el, kéknek nézem a zöld jelzést, ami alatt ráadásul nincs is sárga, de vagy 20 méter után korrigálok. Megint a sárgán, a Kék eltér, mi pedig megtaláljuk az elsõ feltételes pontot. Ez jó hír, mondom is útitársamnak, hogy itt lehetne nagyot rövidíteni, de most nem hagyják. Innen végig a hajnali erdõben sétálunk, nem is olyan lassan. Egy pillanatra belekóstólunk a városba, de tényleg csak egy pillanatra, mert már át is érünk Solymárra, aztán rögtön visszatérünk a természetbe. A Rózsika-forrásnál megcsodálom a szépen foglalt forráson a "Nem ivóvíz" feliratot, jót derülök rajta. Az ezt követõ emelkedõn némileg az arcomra fagy a mosoly, bár sporttársam talán még rosszabb állapotban van. A szintúton optikai tuning név alatt bedobunk fél-fél tábla étcsokit, rajtam sokat segít. Közben azért figyelni kell a panorámát is, nem szabad, nem is lehet elsiklani felette, olyan szép. A Kötok padja megint feltételes ep. helyszíne, innen pedig csak pár pillanat a Virágos-nyereg.

Ez tekinthetõ túratársam szempontjából a fordulópontnak, látszik az arcán a "Csak bírjam még egy kicsit!", illetve a "Mennyi is az a 70 km?" kérdés, valamint az a tény, hogy inkább csak a lelkesedés hajtotta a túrára. Az én hibám viszont, hogy hagytam eljönni és nem intettem le - igaz, ha a bakancsa nem olyan, amilyen, akkor valószínuleg kutya baja lenne. Feladásról viszont még szó sincs. Irány tehát az Újlaki-hegy, amelyre felmenet elnézzük a - vélhetõen szalagozott - letérést, leszegett fejjel megyünk, nem figyelve semmit. Jutalmunk egy kiadós eltévedés, amelyet csak némi futkosás árán javítunk ki. Végre meglett a sárga és kisvártatva a hegy is. A kilátás hihetetlen, mondja is a pontõr, hogy ha megunná a Pilisre nyíló panorámát, akkor ott a pesti, ha azt is, akkor ott a Budai-hegység. Bámulatos, itt ellennék én is egy fél napot :). Kollégám itt jelenti be feladási szándékát, ezzel viszont még várnia kell - hiszen a hegyrõl le kell jutni valahogy. Rögtön rosszfelé indulunk, a pontor kiált vissza minket (is) a helyes útra. Innen lassan, de biztosan haladunk, már megismerem a terepet, innen nem lesz tévesztés a célig. Még próbálok lelket önteni sporttársamba, egyre kisebb sikerrel, ez is inkább abban merül ki, hogy néha hellyel-közzel pontos távadatokat mondok a hûvösvölgyi ponttól. Kéktúra egyszer, majd még egyszer, Hûvösvölgy felé érkezõben. Még fel kell mászni a lépcsõn, itt éppen szalagoznak, kérdezem, hol a pont, kedvesen mutatják, a pontõr lány tölt innivalót is, szinte kérés nélkül.

Elválnak hát útjaink társamtól, sajnálom, hogy fel kellett adnia. Jómagam viszont, két méretes zsíroskenyér menetközbeni eltüntetése folytán erõre kapok és igyekszem a normál saját tempóra beállni, hegynek felfelé. Mivel többnyire túrabotokkal gyaloglok, ez eleinte nem könnyû. (Felszerelésileg most nagyon nem a túrázós holmi volt rajtam, nálam, egyedül a fejlámpa - láthatósági mellény páros stimmelt, az is csak éjjel.) Megfigyelem a rengeteg kirándulót, akik frissek és üdék, igyekszem senkit nem zavarni amikor elõzök, vagy amikor szembejönnek. Furcsa, hogy sokan visszaköszönnek ismeretlenül, sok emberrel jó utat kívánunk egymásnak. A hegyen barátságos pontõr lányok, zavaromban elõször útitársam rajtszámát adom meg, mondják is, hogy akkor nem szálltam ki Hûvösvölgyben, gyorsan kijavítom magam. Még váltunk pár szót és indulok. Ránézek az órára és észreveszem, hogy még beérhetek 14 óra alatt. Ez nem lesz rossz szer fáradtság ellen - általában nem tartom fontosnak, mennyi idõ alatt fejezem be a túrát, most viszont fõ motivációs eszköz lett.

Elindulok hát és az "ami a csövön kifér" taktikát követem innen az összes lejtõn. Néznek is rám, mint a bolondra. Szépjuhásznétõl megint ismeretlen, de eltéveszthetetlen az út, nagyon hangulatos erdõben haladok, nem gondolnám, hogy a hegy túloldalán egy zajos, forgalmas város van. Pedig ott van, csak tudni kell elszakadni tõle, nem nehéz és nem is tart sokáig. Ezen elmélkedem menet közben és egyszerre szembejön egy apuka, kisfiával, kezében itiner. Kérdezi, mikor indultam Esztergomból, visszakiáltom neki, mert éppen lejtõ van és a direktívát nem változtattam meg, lefelé futok. Közben eszembe jut, hogy a Gyertek ki a Vadasparkba! tt. is valahogy erre kell, hogy haladjon, szemben. Innentõl sokan jönnek szembe, mindenkinek jó utat kívánok, sokan megköszönik. A Csacsi-rétre érve két ellenõrzõpont is feltûnik, de elég eltérõ a "dizájn" ahhoz, hogy tudjam, melyik kell nekem. Visszautasítom a nagyon kedvesen felkínált csokit, jó lesz az még valakinek, aki nálam fáradtabb. Ugyanis közben egészen felfrissültem, a ponton sincs semmi bajom, hát megyek is tovább.

Eleinte az út kicsit nyílt terepen halad, aztán a ligetes jelleg késõbb sem sokat változik. Megelõzök egy sporttársat, még talán a Virágos-nyereg elõtt találkoztunk utoljára. Hiányolja évfolyamtársamat, elmagyarázom dióhéjban a helyzetet. Ezután egy elég borzalmas kaptató vezet a Sorrento feltételes ep-hez, ahol a pontõr lelkesen mondja, mennyi van még hátra és milyen terepen. Lelkesedése átragad rám, indulok is tovább. Hamarosan kiérek Budaörs szélére, innen már nagyon kevés van hátra. Sok a "zöld alagút" típusú rész, ahol a növényzet enyhén szólva is simogatja a túrázót, jobbról, balról. Hiába, menni kell. A kilátás viszont itt is díjnyertes, a belátható terület Budaörs nagy részét, mögötte a Tétényi-fennsíkkal, az M1-M7 autópályát és az 1. sz. vasútvonalat jelenti (ez utóbbi inkább csak hallható). Néhol az ösvényen való maradás lekényszeríti a szemet a földre, egy rossz lépés elég sok gurulást jelentene egy barátságtalan dõlésszögû parton. A pont azonban már nincs messze, ismerõsök kérnek épp pecsétet, köszönök, de semmi konstruktív beszélgetést nem tudnék most kezdeményezni, innen végig futok a célig.

Ez a szakasz viszont nem a kellemessége miatt marad meg bennem, az 1-es fõút forgalma túl nagy ahhoz, hogy bármilyen szinten élvezni lehessen. Végül azonban megérkezem a célba. El sem hiszem. Véget ért a túra, bent gratuláció, szép emléklap, egy rendezõ célfotót készít az érkezõkrõl. Van ennivaló, rengeteg, de most inkább folyadékra vágyom, ez csak külön pénzért jár a kocsmában. Veszek némi hideg õszibaracklét, a zsíroskenyérre viszont nem tudnék ránézni sem, megyek is a buszhoz, nem alkalmatlankodom a célban.

Köszönet jár a rendezõségnek a túráért, a szalagozás jó volt, az útvonal tetszett, az egész ötlet szintén. Köszönet illeti az összes útitársamat, akik hajlandóak voltak elviselni jelenlétemet :), Esztergomtól azon pontokig, ameddig éppen együtt mentünk. Gratulálok mindenkinek a teljesítéshez!
 
 
csibaTúra éve: 20072007.04.24 01:06:31
megnéz csiba összes beszámolója
nos, hol is kezdjem. talán a legelején. úgyis az volt a legizgalmasabb)

úgy volt, hogy az éjszakaira megyünk, aztán a megyünkbõl csak megyek lett, így meg egyedül mem akartam este menni, szóval maradt a 40. Hajnalban 3* is meggondoltam, hogy kikeljek e a jó meleg ágyból, de végül is megtettem. Elõzõ nap lecsekkoltam, hogyan érem el a vonatot a nyugatiban, aztán így készülõdtem. Persze az egyik busz elment kb 5 perccel hamarabb, a másik meg nem jött. Így maradt egy harmadik megoldás. Ekkor már megfordult a fejemben, hogy nem érek oda. Aztán épp hogy elértem a metrót, majd Blahán persze nem jött a villamos) Már taxizni akartam, mire megtudtam, hogy több mint 1000 lenne a blaha nyugati táv. Ekkor tudtam, hogy inkább lekésem. Végül is sikeresen elértem a vonatot egy gyors sprinttel. Bemelegítés megvolt)
Gondoltam, ennyi veszõdés után már csak jobb lehet a nap. Örültem, hogy ott leszek idõben a rajtnál.
Aztán Pilisvörösváron leszállt a háromnegyed vonat (még a kalauz is megjegyezte, hog yitt mindenki Pilisvörösvárra megy?), és megindultunk a rajt felé. Ami jó volt, mert elõl mentünk kb 3 4-en, de senki nem tudta, hogy pontosan hol a rajt) Többiek meg jöttek utánunk. Szerencsére az egyik rendezõ kijött, és elkalauzolt bennünket a nevezés helyére.
Gyors nevezés, cipõ megszorítása, csoki kéztávolba helyezése és usgyi.
Az útvonal szerintem végig jól volt jelölve. Egy két hely volt ahol kicsit vacilált az ember, de a szalagozás ott is sokat segített. Zsíros hegy utáni feltételes ellenõrzõ pont nagyon tetszett) De hát aki eljön, az járja is végig rendesen a távot, és ne akarjon rövidítgetni. A Költõk - padja rész nagyon szép volt. Aztán kiérve a Virágos nyeregbe csodálatos látványban volt részünk. Meg persze rengeteg emberben.
Sejtettem, hogy sokan leszünk, mármint Budapest közelében, meg pláne hogy volt egy másik telj. túra is ott, de azért ennyi emberre nem számítottam. Sokszor már azért fohászkodtam, hogy érjek ki errõl a részrõl, mert kezdtem unni az 5 másodpercenként "szia" "jó napot" "további jó utat":)), mert ugye illik köszönni a szembejövõknek. Szépen teltek a kilóméterek, és lassan már Budaörs közelében találtma magam. Még a sorrentó elõtt volt egy kellemesnek nem mondható emelkedõ, de azon felérve tudtam, hogy a neheze már megvan, és innen már "be is lehet gurulni". Itt utolértem egy pár 70-es távon induló embert. Nem semmi, ahogy még ekkor, így 60 km után nyomták.
Aztán az utolsó ep után indulás lefelé Budaörsre. Mondjuk ez egy kicsit rossz volt. Elég sokat kellett menni a városon belül. De kárpótolt érte a gratuláció, kitûzõ és oklevél a rendezõktõl, és a 2 sör meg a zsíros kenyér.

Köszönet a rendezõknek, ill azoknak akik elvittek Budapest határáig! Nagyon jól meg volt szervezve a túra, jelölések is passzentosak voltak.
Találkozunk jövõre ugyan itt.
 
 
Ken-Shi_KunTúra éve: 20072007.04.23 10:33:44
megnéz Ken-Shi_Kun összes beszámolója
Sárga 70é (itt csak 50-ig)

A túra érdekessége már az odajutáskor is kezdett körvonalazódni. Vonatpótlózás, alvás nuku. Sebaj, elõb érkeztünk, kis ismerkedés, ivás, készülés a startra, és felderíteni a terepet, hogy merre indul a sárga. Majd rajt. 23:00 a tömeg megvan, a hangulat méginkább. Kikerülvén a városból élesítve a lámpa, menve-mendegélve. Elsõ EP. Gyönyörû lankás dombok, gyönyörû kilátás, csillagos ég. Kimondottan jó ötletnek tûnt volna, hogy a lámpákat le, dõljünk le és nézzük az eget és a környéket, de indulás tovább, hosszú még az út. A mögöttünk jövõ csoportok ösvényben vonuló világító pontként kimondottan Walt-Disney-be illõ látványt nyújtottak, majd ismét erdõ. Ezek után sajnos nem sok minden jön fel, többek között azért is, mert a túrafelszerelésem és felkészülésem elégtelensége miatt nem igazán tudtam már a tájra koncentrálni, de sötétben mondjuk nem is volt sok mindent nézni. Amire közben emlékszem jópár combos emelkedõ, melyek végén kis pihenõvel fojtattuk az utat túratársammal. Útközben a szalagozás (hiánya? mondjuk a zöld lombokon a nem világító sárga kreppapír nem a legjobb választás, de ez legyen a legnagyobb baj) elégtelensége sokszor mellékútra terelt minket, d végülis mindig sikerült rátalálni az útra. Úttatrtást elõsegítve egy részen voltak fényvisszaverõ kis négyzetek nagyjából szemmagasságban a fákon, ez elég tuti ötlet és sokat segített ott is ahol a szalagok nem. Majd érkezünk be Pilisvörösvárba. Friss napfelkelte, az égalja kezd világosodni: gyönyörû kilátás. EP és 30é végállomás. Zsíros deszka kilóra, én közben a lábammal próbáltam valamit kezdeni, hogy a maradékot is kibírja tevõleges vízhólyagképzõdés nélkül. Majd indulás tovább. A nap már-már felkelt. Ennek kimondottan örültünk, ugyanis kimondottan hûvös volt az idõ egész este (bár a völgyekben némiképp nap közben is). Innen még gyönyörûbb táj tárult szemünk elé, és ebben azért sokszor tudtam gyönyörködni is, bár lassacskán már lépkedni sem nagyon tudtam. Majd Kerek-hegy EP-nél végülis túrabottal kisegítve továbbindultunk. A kötõk-padja EP elõtt és utáni táj határozottan mgérte a fáradtságot, gyönyörû táj mindenfelé. Ez után volt gondunk rendesen a szalagozással, illetve a jel kereséssel, majd egy kisebb(hosszabb?) kitérõvel megérkeztünk az Újlaki-hegy EP-re. Innentõl azt mondták, hogy rendesen ki van szalagozva és jelezve az út. Hát nem volt. rögtön utánna rossz fele is fordultunk, és ha nem lett volna velünk még egy pár túratárs ismét eltévedtünk volna. Innentõl én már csak vánszorogtam és végülis Hüvösvölgy frissítõpontban feladtam a viadalt. Társam továbbindult és teljesítette is a 70-et, én pedig megmaradtam a "sárga 50"-es teljesítéssel. A túra gyönyörû volt és élvezetes, a szervezésre sem lehet panasz. Ha ismét megrendezik én biztosan ott leszek.
 
 
JandiTúra éve: 20072007.04.23 00:39:46
megnéz Jandi összes beszámolója
Sárga 30É

Már hiányzott egy jó kis éjszakai túra, és amúgy is beleillett a mostani levezetõs, pihengetõsebb profilba a túra, szóval már jó elõre bekerült a naptáramba.

Hárman indultunk Dáviddal, és egy haverjával, Gáborral. 23:15-ös idõvel rajtoltunk, és akár intõ jelként is fel lehetett volna fogni, hogy a vasútállomás elhagyása után kapásból rossz irányba fordutlunk. :)

Azért sikerült kitalálni Esztergomból, és nagyon hamar jó kis kaptató következett egy mélyúton. Az elõzetes jelszó ugyan a "nem megyünk majd gyorsan" mondat volt, viszont Dávidék nagyon nekiugrottak a hegynek, én pedig gondoltam, hogy hát ennek a fele se tréfa, itt menni kell.

A Vörös-keresztet így nagyon gyorsan sikerült elérni, ezután lazább részek jöttek, erdõ itt nem volt, és sokat gyalogoltunk a "kertek alatt" is. Volt itt egy-két trükkös kanyar, amiket szalagozás nélkül elég nehéz lett volna teljesíteni...fõleg így sötétben. Az éjszaka amúgy is többször megnehezítette a dolgunkat, a Barát-kút utáni aszfaltoson se vettük észre például a letértõt, még szerencse, hogy néhány túratárs visszakiabált minket.

Itt viszont végre magunk mögött hagytuk a civilizációt, a köves és aszfaltos utakat, és betértünk az erdõbe. Nemsokkal ezután már egy igen szûk, kishíján benõtt ösvényen kaptattunk fölfelé, majd megérkeztünk a Csereps-ároki EP-hez. Itt mindenki igényt tartott egy kis tápolásra, szóval tápltunk. :)

Egy laza 10 perc után indultunk tovább. Az út errefelé nagyjából szintesen haladt, széles erdészeti utakon mentünk, és hamarosan meg is érkeztünk egy domboldaba, ami nem volt fákkal benõve, így kitûnõ kilátás nyít Pilisszentlélekre.

Alul a falu fényei, kutyaugatás, mögötte a Pilis-nyereg vonulata az éjszakai égbolt hátterével, körülöttünk pedig a vadon. Nagyszerû pillanatkép volt ez, érzékletes leírása pedig jócskán meghaladja képességeimet, így nem is próbálkozok tovább vele. Aki nem látta (vagy nem vette észre) az menjen ki (vissza), és élje át. Amúgy elvarázsolt egy hely benyomását keltette ez a kis falucska...ahogy mondani szokták itt az "Isten háta mögött". Tényleg nehéz volt ott és akkor elképzelni, hogy itt élnek emberek. :)

A faluba leérve tapasztalhattuk, hogy még itt is van élet. A helyi szórakozóhely mulatóstól zengett, mi pedig mosolyogva konstatáltuk, hogy lám-lám... :D

Akadtak azonban negatívumok is. Gábor elejtett egy mondatot, amibõl a túra további részére vonatkozó kételyeit említette, meg volt benne valami feladás-szerûség is. Dávid persze egybõl visszakérdezett, hogy "mi?"...aztán közölte, hogy ilyen tartalmú mondatokat meg se hallunk.

Eztán következett a túra talán legjobb, és egyben lekeményebb része is: a Pilis-nyereg megmászása. Hosszan tartó meredek kaptató, elõször szerpentinen, majd egyre egyenesedõ úttal, és enyhülõ emelkedõvel. Itt bekapcsoltam a "gõzmozdony-üzemmódot": kilégzésnél jókora párafelhõket fújtam ki a számon...hiába, ez jelezte hogy eléggé hideg lehetett már ekkor. A mászás is jól ment (a Mátrabérc túra edzésnek sem rossz), végig magabiztos voltam, és jól is haladtam...volna, viszont Gábor miatt párszor meg kellett állnunk, aki eddigre már eléggé készen volt.

Nem baj, gondoltam, majd ha elkezdünk ereszkedni a túloldalon, akkor erõre kap. Hát, sajnos lefelé még lassabban jött a srác, mint felfelé, és nyilvánvalóvá vált, hogy ezzel a tempóval képtelenség lesz beérni idõben. Az út amúgy itt is nagyon hangulatos ösvényeken vezetett, nagyon élveztem ezt a szakaszt.

Klastrompusztán 3:15-kor pecsételtünk, és ez a falu (?) Gábornak egyben a megváltást is jelentette. Fel kellett sajnos adnia. Ismét egy tanulság: ha csak nincs az ember valami miatt nagyon mozgásban/edzésben, akkor nem érdemes az elsõ túra hosszát 20 km fölé vinni.

Itt kicsit aggódtam a szintidõ miatt, hiszen négy óra alatt jöttünk nem egész 18 km-t, és elég blama lett volna bebukni ezt a túrát, szóval úgy döntöttem, hogy mostantól szuperszónikus sebességre kapcsolunk. :)

Ennek köszönhetõn mentünk mint az ökör. Néha szó szerint, mert egy két helyen sikerült figyelmen kívül hagyni a jelzéseket, és csak a többieket követtük. Kb 10 percet vesztettünk azzal hogy, sikerült jól bemenni a S+-os útra, csak azért mert mentek elõttünk. Meg ugye a S+ is nagyon hasonlít a S sávra. :)

Nem sokkal eztuán jött a túra egyik legviccesebb jelenete, amikor egy elágazásnál kb hatan-heten rohangáltunk fel-alá egy domboldalban az út folytatását keresve, amikor egy szemfüles kolléga végre felfedezte, hogy melyik bokor mogött folytatódik az út...

Kényelmetlen murvás szakaszon folytattuk utunkat, és elkezdett világosodni is, így hamarosan a lámpákat is ki lehetett kapcsolni. Megállíthatatlanul közeledtünk a Fehér-hegy felé, ami az utolsó komoly erõpróba volt a túrán. Izmos kis emelkedõ volt, de most nekem nagyon ment, így eldózeroltuk kegyetlenül. Azért, hogy a hegy is örülhessen, a csúcson pihiztünk egy nagyon rövidet, ami után a Vörös-hegyi nyereghez vezetõ úton megcsodáltuk a kilátást a napfelkeltében.

A nyeregben lévõ pont után láttuk, hogy van még idõnk bõven, de azért mentünk tovább...csak visszafogottabban. A kellemetlen köves, poros, homokos ereszkedés után már Pilisvörösváron is találtuk magunkat, ahol volt képünk sebességünket annyira visszafogni, hogy akár egy óvodás kirándulásra is elmehettünk volna vele. :)

A Kálváriát majdnem kihagytuk, de azért ezt kár lett volna kihagyni, így miután rájöttünk, hogy egyesek csak rövidítettek, visszafordultunk, és becsülettel megmásztuk. Kiváncsi vagyok, vajon hányan tették ezt meg...

...amúgy pedig megérte, mert a napfelkeltés kilátás innen szenzációs...a Budai hegység látképével a háttérben. Idõ volt bõven (közel egy óra), így leültünk, élveztük kicsit ezt a kora reggeli pillanatot, majd végsõ elhatározásra jutottunk: befejezzük ezt a túrát.

Már csak egy utca, és egy kanyar, és az ott pedig már a "Mennyország"...a Mónika italbolt. A CÉL.

Innen pedig már minden sablon...de örülünk. Kitûzõ, oklevél, gratuláció, zsíroskenyér, pihenés. Néhány sporttársat még útbaigazítunk a ponthoz; volt aki elõtte kedvesen megjegyezte, hogy "Mivan, ezek már feladták, vagy mi?"...

Összességében: nagyon jó túra volt, én az elsõ kilométertõl az utolsóig nagyon élveztem. A talaj kifejezetten technikás és nehezen gyalogolható volt sok helyen (elismerés a futóknak), és azért a tájékozódás se volt teljesen egyértelmû, de a szalagok nagyon sokat segítettek. Gratula a szervezõknek.

A célban pedig furcsa érzés kezdett úrrálenni rajtam: szerettem volna továbbmenni. Nevezni mondjuk a 20-as távra. És kicsit elégedetlen is voltam: ezen a túrán nem gyilkoltam le magam. Talán félmunkát végeztem? Talán tényleg tovább kellene menni?

De nem, MOST nem. Ez most a szórakozásról szólt.

Jandi
 
 
kpeterTúra éve: 20072007.04.22 22:58:57
megnéz kpeter összes beszámolója
30É

Nappal biztos szép környék, megnézném úgy is, éjszaka nekem egy kicsit unalmasnak tûnt. Az út jól követhetõ festését szalagozás is segítette, bár kb. 3szor a sötétben sikerült letérni a helyes útról.

Néhány durva emelkedõ is volt útközben, meg néhol különbözõ fadarabok nehezítették a gyaloglást, de legalább sikerélmény volt befejezni, a napfelkelte pedig különösen szép látvány volt.
 
 
kockaTúra éve: 20072007.04.22 20:50:24
megnéz kocka összes beszámolója
Én nem gyalogoltam ma sokat, ûgyhogy a pecsét másik végérõl összeszedett tapasztalataimat nem copy-pastelem ide :) Folyamatosan kussolva pecsételek

Remélem jól éreztétek magatokat!
 
 
maciHUNTúra éve: 20072007.04.22 15:52:46
megnéz maciHUN összes beszámolója
Sárga 30É

Ez a túra csak annyiban különbözött az eddig teljesítettektõl, hogy itt az átlagosnál többször merült fel bennem a "mi a fenét keresek én itt?!" kérdés...
Már odafele a vonaton aludtunk, meg persze a rally-ba illõ vonatpótlózáson is, vagyis csak próbáltunk:)
Egom-ban egy globus-dupla-babgulyáaskonzerv és egy feles megadta a kezdõlöketet,úgyhogy indulhattunk.
A túra eleje kellemesen emelkedett (a szintek majdnem végig ilyenek voltak),és az elsõ EP-t elérve már egészséges távolban voltunk a civilizációtól. Nem tudom milyen lehet a táj nappal, de éjjel gyönyörû volt:)váltakozva haladtünk mezõkön meg bozótosban, és a második Ep már erdõben volt, ahol egy kis beszélgetésremeg kajálásra azért megálltunk. A következõ pontig 7km volt hátra, ez kicsit szenvedõsre sikerült, mert beütött a holtpont, de a klastrompusztai meggyszörp segített:)
Innentõl 10 km a köv. pontig, és valahogy itt vettük észre, hogy már kb 1 órája didergünk, mert szokatlanul hideg volt, ekkor még többet firtattuk, hogy miért nem otthon a puha ágyikóban alszunk most...
A Vörös-hegyi pihenõbe már világosban értük, innentõl csak 4 km a célig. Ez az utolsó szakasz volt a leggyönyörûbb az egészben: a tipikus pilisi fenyves...kopár sziklákon lazán elszórt fenyõk között...
A célban volt egy kis trükk, mert a Mónika italbolt el volt dugva, de semmi gond, megtaláltuk:) gyors zsíroskenyér, oklevél-kitûzõátvétel, és irány vissza a Nyugatiba...érdemes volt eljönni!

...majd elfelejtettem: a 3 lámpánkból 2 tönkrenemt útközben:)