Túrabeszámolók

Vasárnap: Buda Bércein 38 km - 1207 m szinttel - 5 óra 38 perc alatt

Buda Bércein 38

Ez komoly volt :) Tudtam hogy nagy eső várható vasárnap, de inkább délután fele. 8:30-kor indultam a túrán, előttem mindössze egyetlen résztvevő indult el ezen a távon. A bemelegítés markáns, a Tábor-hegyi barlang után egyből a Hármashatár-hegy volt az első EP. Itt két idős hölgy didereg, és ossza a pecsétet. Nem irigylem őket, kitartást kívánok nekik. A Határ-nyereg meredek S- jelzésén érem utol az előttem fél órával induló kis fiatal hölgyet. Egyedül nyomja, nagy bíztatást adok neki, sajnos aztán a célban megtudakoltam, Fekete-fejről lefele kiment a bokája így hamar véget ért neki a túra.  Hűvösvölgyre lekocogva a S-n érem utol a Budai-hegységben elmaradhatatlan Ottót, aki az időjárás viszontagsága miatt most a 25-ösre nevezett. Abszolút megértem. A Nagy-rét után a P+-en lassítom le egy picit az éppen kb 15 km/h-val edző Józsa Gabit, akivel pár percet eldumcsizunk. A Fekete-fej mászása könnyen megy, 10 km pipa, az eső még csak szemerkél, kibírható. Egy futó akivel a rajttól kerülgettük egymást (sőt még a rajtba is együtt mentünk) lefordul a 25-ös táv irányába, én tovább a P-on. Meglepő, de számomra új rész következik egész hosszan. A P- lemegy ugye a kerékpárútra a lovaspark után, majd jobbra vissza is kanyarodik. Én viszont a K-kerékpárúton haladtam tovább egészen a Cserkésztábor bejáratáig, ahol mint első résztvevőt üdvözölnek a pontőrök. Innen hosszasan K-kerékpárút tovább. Erre még nem jártam, tök fura.. Jó helyeken visz a jel, tetszik az útvonal. Végül belecsatlakozok a Z+ K+ kombóba, na innen ismét ismerős az út. Tarnai-pihenő következik, tejkaramell-t választhatok, markolok is bele jócskán. Innen a Z3-ön föl a Csergezán-kilátóhoz, ahova a pontőrök 5 perccel érkezésem előtt jöttek. Ez is pipa. Na de innen nagyon begorombult az időjárás, mocskosul elkezdett esni, hamar ronggyá áztam, a tempót viszont ezáltal tekertem fölfele. Olyannyira, hogy a következő EP még nyitva sem volt. Természetesen lőttem egy fotót, amivel a célban igazolom itt jártamat. Elkönyveltem hogy innen valószínű végig semmi sem lesz nyitva de nem így lett. A P+-en lefele Remeteszőlős irányába látom hogy hamarosan a jelzés P-négyzetre változik, szépen tájékoztatták a turistákat, és a fehér jelzésalap is már fent van. Lehet majd átírni millió egy túra itinerjét ami erre kering :) Remetekertvároson a K-négyzeten már ronggyá áztam, gyalogolnék, de hőt kell termelni, így inkább kocogok. A Polgármesteri Hivatalnál volt a kövi EP. Szerencsémre a rövid táv is itt már becsatlakozott (bár egy léleket nem láttam ebben az időben), így a pontok már nyitva lesznek, lehet hasítani. Megtöltöm flakonjaimat, kapok még tejkaramellát, majd a Remete-szurdokon átsietve érek fel a Kegytemplomhoz. Km jelzés végig az Alsó-Jegenye-völgyig. Nosztalgia Sárga 70, a lábfejem itt kezdett el nagyon fájni, szerencsére most nem érzem végre.. Itt is pecsétet kapok, majd hosszan S- a Kötők-padjára felemelkedve egészen a Csúcs-hegyi nyeregig, ahol jobbra K-Z-. Egy bácsi áll az erdő közepén, ő a pontőr szakadó esőbe. Szegény, őt sem irigylem. Z-ön le Virágos-nyeregbe, ahol már rendesen lejött a köd is. Innen K+ majd S-kerékpárút visz le az immár szakadó esőbe. Megnézem térképemet, mert nem tudom hogy kell a célba menni, de végül a S-kerékpár jelen. A legvégén még ismét utolérem Ottót a röviden, aki nem túl boldog mert egy kis ideje már kevergett. Erős tempóval érek be a célba, 14:08 perckor, ahol nagyon megörülnek hogy csak lett hosszú távos teljesítő is ma :) Szuper jó kenyerek, uborkával, hagymával, és mennyei meleg tea fogad, ami minden porcikámat átjárja. Közben beér Ottó is, mindketten elismerésünket fejezzük ki a kint ácsorgó idős pontőröknek, remélem átadták nekik üzenetünket. Jól belakva elköszönünk, Ottó megvárja a buszt, én lesprintelek a Bécsi úthoz a villamoshoz. Széjjel ázva érek haza, de egy mennyi jó fürdő visszahozta a pozitívumokat a mai napba is :)

Buda Bércein 25

Képek az idei túráról!

Öt éve nem született új beszámoló, errõl a túráról, és sajnos csak ismételni tudom a korábbiakat.... a rövidebb távot választottam, bár azt hiszem a hosszabb távval jobban jártam volna. Részletesen a blogban.

Buda Bércein 25

Az elõzetes ttervek szerint az 50-es távra készültem, de kisebb kimerülés, kialvatlanság és talán egy lappangó betegség hatására, a nagy napon nem volt kedvem 5:00-kor felkelni, így csak a 25-ös távot vettem célba, azt is csak azért mert "kötelezõ"

Egy kiadós alvás után csak a 10-es rajtidõt céloztam meg, és csupén a szerencse kérdése, hogy sikerült elindulni, 9:50-kor. A rajtban már ott vár anyum, akinek csak pár perccel korábban derült ki hogy nem az 50-es táv teljesítõi közül fogok felbukkani, hanem a 22-es buszról :) Az õ "korán" érkezésének köszönhetõen, kettõnknek jutott egy menetlap. Miközben nekivágtunk a túrának hallgattam a beszámolóját, hogy már 9 óra körül fegytán volt, majd el is fogyott az itiner, és 1 órás tanakodás után jutott eszükbe elmenni fénymásolni. Természetesen nem a busszal mentek le, hanem külön taxit hívtak... no comment :))  Azért az érdekes volt hogy sport szeletbõl készültek, mert az volt bõven, ellenben itinerbõl az elsõ fél órában kifogytak. Én ezt nem értettem, hogy mért vesz vki pl 500 csokit ha csak 200 nevezési lapom van. ???

Mindenesetre mi közös papírral gazdálkodtunk, és a leírást sem nézegettük, hiszen már rutinosan ismertük a terepet, és a budai hegységet. Mindig csak a következõ pontot olvastuk le és már mentünk is. Makkosmárián gyors pecsételés, egy csoki és egy kis víz után, a kényelmes anyás tempóban folytattuk utunkat a Z+on felfelé. Normafánál a székelykapu elõtti asztalnál kaptuk a pecsétet, és elviccelõdtünk azon, hogy a frissítõ biztos a kutat jelenti, amibõl szabadon engedhet magának az ember vizet :) A jól bevált Kkörút jelzésen majd a P- jelzéssel már fent is voltunk a kilátónál, igaz útközben annyit csaltunk hogy a járdán mentünk fel és nem a lépcsõkön. Nem akartuk hogy miattunk tovább kopjon vagy romoljon a lépcsõk állapota.     Egy gyors ereszkedés után már újra szépjuhásznénál voltunk. Útközben udvariasan leelõztük Jávor kollégát is. A Kaán kilátóhoz felfelé egy népes gyerekcsoportot is utolértünk, akiket én felfelé cikkázva elõzgettem. A kilátónál egy leányzó pecsételt, majd két pecsételés között nyugodtan kötögetett tovább. Hûvösvölgyig már vitt a lendület, és hagytuk hadd gyõzzön a gravitáció. Útközben mi is belefutottunk a korábbi beszámoló(k)ban említett, nagy dologba...... Csak remélni tudom hogy aki ott hagyta jár még arra és arccal elõre fog beleesni.

Az aszfaltúton átkelve mi sem tudtunk ellenállni a csábításnak hogy 1-1 lángos erejéig megálljunk, így egy sajtos tejfölös fokhagymás ízélménnyel gazdagodtam. Ez kicsit meg is ülte minkettõnk pociját, mert a vadasparki, amúgy kényelmes emelkedõn, csak komótosan sétálva tudtunk felmenni. A lapon jelzetteknek megfelelõen a vadaskerti emlékmûnél tényleg nem volt pontõr, így robogtunk tovább immáron a K- jelzésen. Árpád kilátóig az egyetlen izgalmat az szolgáltatta, hogy belefutottunk egy kígyóba, vagy siklóba.... sajnos szerény ismereteim nem elegendõek a pontos azonosításhoz, de szép sárgásbarna kinézete arra ösztökélt, hogy kikerüljük, és csak távolabbról szemléljük, ahogy tovasiklik a túristaúton. A kilátónál aztán mi is megtaláltuk a tisztes korú pontõrt, aki élettapasztalatához mérten megfontolt lassúsággal beszélt, és kívánt nekünk további jó utat. Idén a pontos utat is megtaláltuk fenyõgyöngyére, nem úgy mint tavaly. A hosszú kényelmes emelkedõ HHH tetejére már-már unalmas is tudna lenni, ha az ember nem várná már a végén azt a meredek kis kaptatót. Mivel csak a 25-s távon voltam már vágytam egy kis kihívásra, így az aljában begyújtottam a hajtómûveket, és felrobogtam a pontig, ahol a pecsételést követõen a kilátásban gyönyörködtem unalomûzésként, amíg a kényelmes tempójú turisták is felérnek a hegy tetejére :) Innen együtt hullámvasutaztunk a HH oldalában, majd ereszkedtünk le a vihar hegy elõtt, hogy utána felkapaszkodjunk rá. A túloldalon már Virágosnyereg várt ránk, és pár - már említett - A/4-es papírlap, igaz mi ezek nélkül is tudtuk a dolgunkat, így térdizületeket nem kimélve ereszkedtünk le az aszfaltútra, hogy 2 perccel késõbb már a jól megérdemelt szörpöt, és ásványvizet fogyasszuk el.

A célban meglepõdve tapasztaltam, hogy kicsit átrendezték a menedékház elõterét, de ez most kimondottan szipatikus volt mert kényelmesen belesüppedtem a kanapéba, és csak 1 liter folyadék elfogyasztása után keltem fel. Sajnos a hûvösvölgyi lángos megtette a hatását, mert nem voltunk éhesek, így a meleg kajáról nem tudok vélemény alkotni, de biztos finom volt, mert a vizuállis inger az 5*.

A rendezõk felé azt a kérdést nem feszegetném hogy az 1000 forintos nevezési díjért mit kapunk, vagy mit nem, hiszen pl a menedékházat is fenn kell tartani valamibõl,  DE másodszor voltam ezen a túrán és másodszor volt fejetlenség a rendezés. Tavaly a rajtnál 1 órát késtek, idén nem volt itiner stb. stb.

Én jól éreztem magam a túrán hiszen ismerõs hegyekben ismerõs útvonalon voltam, és a természet is lenyûgözött, hogy 1 hét alatt mennyit zöldült, változott, de akinek ez volt mondjuk az elsõ teljesítménytúrája, az nem biztos hogy emiatt a túra miatt fogja megszeretni a dolgot.

További kellemes túrázást kívánok mindenkinek, a rendezõknek pedig sikeres(ebb) rendezést. Köszönöm a lehetõséget, és a túrát.

Buda bércein 25

A sors most is ellenünk dolgozott, Gergõ haverom pénteken összetörte magát tesi órán, én pedig pár napja napszúrást kaptam - nem akartuk azonban cserben hagyni két további túratársunkat, Mauglit és Krisztiánt, így A tanú címû film örök érvényû szlogenjét tûztük ki magunk elé, amely jelen esetben nem az, hogy Dezsõnek meg kell halnia (bár ez is örök érvényû mondás), hanem hogy  "Csapások jönnek, de álljuk!" Azaz elindultunk a kis távon. Eredeti tervünk az volt, hogy végigfutjuk, ennek sikere az elõzmények fényében enyhén szólva is kétséges. Miután bevágjuk a rajtban kapott Sport szeletet (köszcsi!! :) ), lendületes kocogással vágunk neki a sárgának a Szépjuhásznénál - azt már az elsõ pillantásra megállapítjuk, hogy az itinerre nem érdemes hagyatkozni, meg aztán ezt a vidéket ha százszor nem, akkor egyszer se jártam még be. Itinerek tehát a táskába.

A Csacsi-rét elõtti hegyoldalig minden flottul megy, lelkesen futunk, s közben néma elismeréssel adózom Mauglinak, aki mögöttem kocogva a rajt óta mélyenszántó eszmefuttatást tart a sejtbiológiáról... Kis szerencsével a túra végére profi génsebész is leszek, gondolom, miközben szívem örvend, amiért a napszúrás kellemetlen mellékhatásai egyelõre nem mutatkoznak. Ez az állapot azonban nem tarthat sokáig: a Makkosmária felé vezetõ úton egyszer csak egyre erõsebb rosszullét kezd úrrá lenni rajtam. Jó túrázó nem szól, fut tovább bõszen, mígnem pár perc múlva csak egy gyors "Állj"-ra telik tõlem, s midõn elsötétül elõttem a világ, Kristóf vállára borulok. Egy-két perces kényszerpihenõ után, melyet állva töltünk, benyomok némi sportitalt, szõlõcukrot és egy-két kocka csokit, majdan uzsgyi tovább, ha nem is futva, de erõltetett menetben. A srácok ragaszkodnak hozzá, hogy kövessük az itinert, rájuk hagyom, eltévedünk. A továbbiakban senki sem kérdõjelezi meg a helyismeretemet és az itiner kevéssé megbízható voltát. Normafánál frissítõpontot ígért az említett nyomtatvány, mely azonban a valóságban nincs - csalódottan vizet iszunk a kútból, majd ismét futva vesszük a nyakunkba a János-hegy felé vezetõ, jól ismert utat, közben a szaporodásbiológiában kulcsszerepet játszó feromonokról cserélve eszmét, mely Maugli kedvenc témáinak egyike.

Ha már itt vagyunk, felmegyünk az Erzsébet-kilátóba, de nem idõzünk sokat; pecsételtetés után megfutjuk a Szépjuhásznéhoz visszavezetõ lejtõt, itt vissza is nyerjük a rosszullétemkor illetve a kilátóban elveszített perceket. A kaptatón ismét kezdek szédülni, ezúttal nem akarok kockáztatni, bekapok pár szem cukrot, iszom, illetve belekarolok Gergõbe... mire felérünk, már semmi bajom, a Kaán Károlytól lefelé ismét futunk. A Kis-Hárshegy és a Hûvösvölgy ezúttal nem pont, de utóbbiban utántöltjük kulacsainkat, majd nekivágunk a Vadaskertnek, majdan pedig az Árpád-kilátónak, amelyet - õszinte megkönnyebbülésemre - ezúttal nem az Apáthy-szikla és a hozzá vezetõ, tekintélyes hosszúságú lépcsõsor felõl közelítünk meg. Rövid fényképezkedés után lekocogunk a Fenyõgyöngyéhez; egy tábla palacsintázó jelenlétérõl árulkodik a közelben, ide betérünk egy pár falatra. (A palit magunk tölthetjük meg - Gergõ élelmesen egy fél üveg nutellát ráborít a magáéra, amelyet a tulaj rosszalló szemöldökráncolással konstatál, de szerencsére nem kér érte dupla árat.)

Miközben a Hármashatár-hegyet másszuk erõltetett menetben, a biogenetika témáját már kimerítvén a fegyverkovácsolásról cserélünk eszmét Mauglival. Odafent megkapjuk utolsó pecsétünket, s miután megcsodáljuk az erre igencsak méltó kilátást, figyelmeztetem a srácokat, hogy a következõ szakasz elég rafinált, tavaly alaposan el is kavartunk itt egyszer, talán ennek a túrának az 50-es távján, ha jól emlékszem. Legnagyobb örömömre azóta mintha újrafestették volna a jelzéseket, most ugyanis lazán tudjuk követni, s mire észbe kapunk, már a Virágos-nyereg zöldellõ pázsitú mezeje dereng fel testi szemeink elõtt. Kis A/4-es útbaigazítása és az emlékeink alapján percek múlva a célban vagyunk, ahol átvesszük a szép kitûzõt és oklevelet, valamint a finom és kiadós mennyiségû paprikás kolompért uborkával, kenyérrel, ízlés szerint ásványvízzel, szörppel vagy teával. Mivel a busz ritkán jár, zabbantás után ismét felkerekedünk, és besétálunk a villanegyedbe a buszvégállomásra. Felnézünk az égre; lóg az esõ lába, de szerencsére egyetlen zápor sem kapott el minket, amelyre pedig titkon számítottam. Gyönyörû idõnk volt!

Ami nem tetszett: az itiner enyhén szólva igénytelen, aki nem ismeri az útvonalat, és csak a leírás alapján próbál tájékozódni, az alaposan megnézheti magát. Ami sokkal jobb volt tavalyhoz képest: a megreparált K- jelzések a Hármashatár-hegy és a Virágos-nyereg között legszörnyûbb kétségeimet oszlatták el. Ami jó volna: korábbra tenni a rajt kezdetét, mert így hiába indultunk a legelején, kicsit belelógott a napba... De azért jó volt, na! :)

Új év, új lendület, új beszámoló... Úgy látom, felcsaptam a túra krónikásának :-)

A reggeli "alapozást" megadta a Farkastorki út felújítása, illetve az ott kialakult dugó, de legalább már tudtam, hova kell menni :-) A buszforduló környékén körbenéztem, majd inkább elmentem a célba az autóval, és visszagyalogoltam -- némi kocogással vegyítve... Ez utóbbit jól tettem, mert már épp pakoltak a kocsiba a rajtban lévõ rendezõk, de 32. indulóként, 9:30-kor elrajtolhattam. Ismét családias túra, de nézzük, mi szerepel a papíron... 49km, 1960m szint, 12 órás szintidõ. Nem, nem az útvonal változott tavaly óta, a kiírást pontosították, köszönjük -- így azért lélekben könnyebb rákészülni a távra. A kettéhajtott A4-es lap belsõ oldalán az ellenörzõpontok felsorolása, koordináták, a követendõ jelzés, illetve a nyitvatartás szerepel táblázatos formában. A táblázatban szerepel az egyes szakaszok hossza, illetve a szintadat -- nem vagyok telhetetlen, majd ha valahol érdekel, összeadom. Elvileg 12 EP lenne, de a 3. (Vörös-pocsolya), illetve a 10. (Vadaskerti emlékmû) áthúzva -- nem jutott oda rendezõ...

Virágos nyeregig K+, onnan S- (A Katonasíroknál a jobbra betérés totál benézhetõ, szerencsére elég gyakran járok erre, úgyhogy rutinból sétálok be a bozótban lévõ ösvényen, majd kocogósra fogom a tempót -- itt, az enyhén hullámzó S- jelzésen lehet menni.

A Rózsika-forrás után, a szokott helyen (balra a padon) van a pontõr srác, bélyegzek, érdeklõdik, hogy elõztem-e valakit, mert a 30-as számmal indult túratárs nincs, nélküle meg nem tud pontot zárni. Sajnos nem, mondom, beszélgetünk még egy kicsit, aztán megyek tovább.

A Zsíros-hegyen lévõ pont elõtt a szinte "kötelezõ" frissítés a Muflonban, majd irány az aszfalt -- Nagykovácsiba le a Z- jelzésen (temetõnél a balra kunkort nem kihagyva), utána meg a P- követésével meredeken fel a Vörös-pocsolyás hát felé. Az erdõben kellemes idõ, a tarvágásoknál izzasztó napsütés, minden esetre jól jön a fejemen lévõ kalap. A következõ pont a Fekete-fej tetején fogad, megkapom a 4. számmal jelzett bélyegzõ lenyomatát, majd indulok tovább, a Fekete-fej kellemetlenebbik oldalán lefelé. Meglepõen hamar lent vagyok a mûútnál, a Hárs-hegy oldalában is igen hamar sikerül felkapaszkodnom -- kevesebb, mint öt és fél órája jövök, és nagyjából a táv feléhez, Szépjuhásznéhoz érkezek. Itt két pezsgõtabletta a frissítés - van C-vitaminos, Multi, Ca illetve Mg-tartalmú, én ez utóbbiból kérek, majd a csapnál lassan, több pohár vízzel nyakonöntözve szépen elkortyolgatom.

A felfrissülés után irány Makkosmária (S- majd P-), ötven perc alatt ott vagyok, a bélyegzés után pihenek egy picit (a Z+ elõtt nem árt), majd 20 perc alatt felcaplatok a csokispontra, a Z+ K körtúra keresztezõdéséhez, ahol két igen kedves leányzó adja a bélyegzést, illetve kínál csokival. Szívesen beszélgetnék, de szintidõ is van a világon, meg sokat ácsorogva nehéz újra elindulni, úgyhogy elköszönök tõlük, és tovább indulok az Erzsébet kilátó felé. Ott a változatosság kedvéért :) szintén két igen kedves leányzó õrzi a pontot. Itt is rövidre fogom a beszélgetést, szeretnék jó idõvel beérkezni, úgyhogy menni kell -- most sajnálom igazán a túra elején itt-ott elszórt 5-10 perceket...

Kevesebb, mint fél óra, meg némi kocogás után lihegve bár, de a Nagy-Hárs-hegyen, a kilátónál vagyok, és újabb ifjú hölgy által õrzött pontot találok -- igaz, õ egyedül teszi a dolgát. Némi túraszakmai beszélgetés után tõle is búcsút veszek, hiszen vár még némi gyaloglat rám... Innen a cipõm szinte magától követi a S- jelzést a Határ-nyeregig, ahol az utolsó jelzésváltással a K- következik. Az árpád-kilátónál a tavalyról megismert úriember bélyegez -- a lányok után vele kevésbé van kedvem társalogni :-)) pláne, hogy megemlíti, idén gulyás vár a megfáradt vándorra a célban. Ezt hallva gyorsan elköszönök, és suhanok tovább a kéken.

A Hármashatár-hegyre fel, illetve a Fenyõgyöngye utáni teljes szakasz a hab a túrán:6.6km, 350m szint, plusz két igen kellemetlen lejtõ... Minthogy ennek tudatában vágtam neki, így nekidurálom majam, és meg sem állok a Hármahatár-hegyen lévõ pontig, ahol már érezni a hûs esti szellõt, úgyhogy gyorsan indulok tovább. A Vihar-hegy nyergét most sem zártam a szívembe, de mivel hogy ott van, arrra visz a jelzés, hõsiesen átküzdöttem magam rajta, és egy túratárssal együtt ballagtunk tovább a jelsét követve egészen Virágos-nyeregig, ahonnan szolid lankának nem nevezhetõ ereszkedés vette kezdetét a Menedékház u.-ig. Itt valaki "tréfából" kirakott egy totál ellentétes irányba mutató nyilat, mi azonban (én a tapasztalat, a kolléga a GPS jelzése alapján) nem dõltünk be ennek, így nulla elkavarással benavigáltunk a célba. A célban kitûzõ, emléklap, fincsi és sûrû gulyás várt ránk, tea, ásványvíz társaságában, no meg az elmaradhatatlan zsíroskenyér, úgyhogy az ellátásra sem lehet panasz.

Köszönöm a szervezõknek a túrát, kár, hogy a Kinizsivel egy napon volt, nagyon valószinû, hogy más napon nagyobb résztvevõi létszám jött volna össze.

Úgy a rendezõi, pontõri hozzáállás, mint a túrán kapott szolgáltatás példaértékû, ráadásul tanulva a tavalyi túrából, a kiírás is pontosításra került, így jövõre, pláne, ha nem a Kinizsivel fog ütközni, akkor mindenképp szeretnék újra a teljesítõk között lenni.