Túrabeszámolók


A Budai-hegység távoli csúcsai

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
 Túra éve: 2019
kekdroidTúra éve: 20192019.02.11 18:34:34
megnéz kekdroid összes beszámolója

A Budai-hegység Távoli Csúcsai


Feltűnik a sokaság. Nem rettentő a tömeg, talán azért érzem annak, mert tavaly a Budai-hegységben csak hétköznap túráztam teljesítményt, ott meg kicsi volt a népsűrűség. A beszélgetésekből kihallom, hogy a többség közeli csúcsokat céloz, a beszélgetők átlagéletkora szemtelenül alacsony. Itinert és rajtidőt szerezve rászabadulunk az útra, a többes számot Kerek repkénnyel alkotjuk. Szembejövő sisakos-lámpás ember int óvatosságra, szerinte odafent maga a havas-jeges apokalipszis várja a magunkfajta szerencsétleneket. Vaddino fentebb lendületből előz meg, de egy kicsit beszélgetünk, régi túrák emlékére. A Nagy-Szénás alatt az előttünk járók nyomait percek alatt fújja szét a szél a poros hóban, ez még nem jelentene gondot, de közben az orrunkig sem látni a ködben. Pataporc egymaga állja a sarat (havat), és a havas-jeges apokalipszis helyett őrzi az egykori turistaház helyét. A kört nem négyszögesítjük, csak megfordítjuk, a korábbi alkalmakkor követett iránnyal ellentétesen indulunk a Nagykovácsi feletti, féllakott határmezsgye felé.


Alsó-Zsíros-hegy, potya egy óra plusz, oda-vissza tíz perc kitérővel, amiben benne van a feldíszített fa alatti zenélős doboz meghallgatása és a kutyasétáltató pár megnyugtatása. Alattunk a solymári közvilágítás világít fel a ködből.


Vissza a kékre, majd a zöldre. Felsberg, bánya feletti tető, magányos őrrel és némi további kitekintéssel Solymárra.


Megint vissza a kékre csak úgy, toronyiránt. A Buda Határán-emlékelágazás előtt elhagyjuk a jelzést, bizonytalankodó csoportosulást kerülünk. Közel a Kálvária-domb, vidám pontőrökkel. Kezdem kicsit unni ezt a Solymárt, a köd viszont oszolgat.


Jármű számára is elég széles földúton trappolunk le Remeteszőlősre. Sehol egy kocsma, kultúrtelepülés ez. Ki az országútra és be a sűrűbe, fel a Vörös-pocsolyás-hátra, a hó alatt méretes zúzottkődarabok forognak a lábunk alatt. Nekimegyünk a piros sávnak, majd a háromszögnek, aztán le mindről. Megnövekszik a szembeforgalom, egész kicsi gyerekek bóklásznak némelyik társasággal. Kikanyarodunk a jelzésről, irány napkelet, a térképen lekerítettnek jelzett fiatalost kerülünk. Csak az eszemmel tudom, hogy a hegyek fekete tömbje mögül feltörő, az eget sárgásra festő fény forrása, a nagyváros nincs olyan messze, mint amilyennek érzem. Felkanyargunk egy jól kijárt csapáson a térképen névtelen, a rendezők által Vörös-Kecske-hegynek keresztelt 464 m magas tetőre. Sátorból bélyegeznek, visszabóklászunk. Az ebédidő a múltból integet, harapok valamit. A közelebbi csúcsokon túl volnánk, jöhetnek a távoliak.


A kereszt alakú, változatos színű jelzések elágazásánál mintha Optikát vélném felfedezni, de nem merek ennek hangot adni. Elballagunk a Fekete-hegyig, tömegek korzóznak fel és alá az éjszakában, ki beszélgetve, ki csendben.


Kikerüljük a Szarvas-árkot, jelzés vezet a Nagy-Kopaszig. Lemerül a lámpám délután feltöltött akksija, pedig direkt a legkisebb fokozaton világítottam, azt is inkább a térkép nézegetése miatt. Lehet, hogy kicsit hideg van. A holdfény és a hó segít, igazából lámpa nélkül is el lehet oldalogni. Odébb Lestaték jönnek szembe. A Nagy-Kopaszon vidám, népes társaságok gyülekeznek összefelé, a pontőrök kérdezik, hogy honnan jövünk, hová megyünk. Mindnyájan a semmiből jövünk, és visszamegyünk a nagy büdös semmibe, idézném Örkényt, de nem vagyok én olyan frappáns gyerek. Fiatal túratársnő csatlakozik, amikor a kérdésre konkrét választ adunk, miszerint a Fekete-hegyről jövünk és a Zsír-hegyre megyünk. Hárman trappolunk tovább, ami úgy néz ki, hogy Repkénnyel igyekszünk tartani a Bori által adott sebességjelet.


Átvágunk a Széltörés-erdőn, majd mindenféle jelzéseket érintgetve nekimegyünk a Zsír-hegynek ott, ahol éppen találunk egy szimpatikus csapást. A pontőri sátor a susnyásban várja az éjszaka maradékának vándorait. A továbbiakban helybéli Niva erősíti meg a tippünket, miszerint a megfelelő dombháton indulunk az Ilona-lak felé.


Az Ilona-lakban megteázunk. Mégis jó ötlet volt a végére hagyni ezt a részt, így nem tolongunk a tömeggel a házikóban. A Meszes-hegy sziklás oldala fehérlik a völgy túloldalán, a távolban pedig a Zsámbéki-medence falvai-városai fénylenek ide. A láthatárt a Gerecse-tető zárja, a jellegzetes toronnyal. Átkelünk, leevickélünk a meredélyen és fel a túloldali még meredélyebben. Fent az előbbi kilátás bővített változatát szemlélhetjük, a Meszes-hegy hátán Csanya pontőrködik sátorponyvába burkolva.


Trükk, hogy a Meszes-hegyről úgy kell lemenni Nagykovácsiba, hogy előbb fel kell menni. Bori itt elbúcsúzik, miután rájön, hogy még ereje és ideje is van teljesíteni a túrát. Pár perccel később már a nyomát sem látni. Felszüttyögünk a Perem-hegy alatti hágóba, a Perbál és Nagykovácsi közötti út legmagasabb pontjára. Innen már csak lefelé, a nem átvitt értelemben. Az Öregiskola bejáratánál tocsogós szőnyeg, bent díjazás, leves, szundikáló Tinca és beérkező Bubuék. Bedobok egy pohár kávét a végig érintetlenül cipelt kistermoszból, mielőtt hazaindulunk. Kiváló túra ez, köszönöm minden közreműködőnek.


-Kékdroid-

 
 
 Túra éve: 2018
olsenTúra éve: 20182018.01.08 09:16:36
megnéz olsen összes beszámolója

 szia emberek,a BHTCS megint..


Kevés számú barátom és ennél is kisebb létszámú tisztelőm tudja,nem szokásom a túrák ismétlése.A 2017-es túranaptár a negyedik oldaltól a négyszáznegyvenötödikig túrákat sorol,ebből mazsolázok,inkább mindig az újra éhezve.Az átlagos ikonok nyolcvan-száz túrájához  - vagy a szakállas vasutas tavalyi 199 –es darabszámú sétáihoz képest a szóra sem érdemes kategóriát céloztam meg,ami a teljesítménytúrázás 20-30 darab/év és hasonló nagyságú egyéb mozgolódásban nyilvánul meg.A béhátécsé azért egy kicsit más,erre rá lehet cuppanni,mint az unicumos pohárra vagy a füves cigire,mert év eleje van,ami télben nyilvánul meg.Nincs tömve az internet túrával,pláne éjjelivel,ami most sem a füles edényt jelzi,hanem a késő délutáni kezdést,ami alkonyatot sem jelent,szabályos sötét van.Nappali túráról csobbanok Nagykovácsiba,tömegközlekedésileg.Mások is erre törekednek,mivel körtúra és lazán haza lehetne reggel autózni,de a volán éjjeli járata is műxik.Ez persze csak azokra vonatkozik,akik abban a szerencsés vagy kevésbé örvendetes helyzetben leledzenek,ami a fővároshoz köthető életvitelszerűen. Kispesti srác dumál rá erre a túrára,aki soxoros teljesítő,a rádió munkatársa,nőket és végső megoldást hoz magával félhat után.Okostelefonok és GPS segedelmével állítunk össze útvonalat a szembeni kávéházban,ahol sör nincs,csak üdítő,kávé,vodka..a hölgy mosolyog,azért az üzlet felejthető kategóriát kap tőlem.És elindul a menet,egyelőre a fényárban úszó nagykovácsi utcán,az ebről elnevezett hegy felé.Bár nem osztottuk meg kevéske tudásunkat –hogyisne,majd elosztogatjuk és nem marad –mások is tartanak erre,a lakott részek után már a fejlámpa jótékony világa rejti arcukat,azért mindenki mindenkinek köszön,mert így szokás éjjel az erdőben,nappal nem feltétlenül..Gallyakon és kidőlt törzseken bukdácsolunk,fölfelé törexünk,csúcs kell,mert ott a pecsét.A két csaj bírja,egyedül a szakállas küzd a szinttel,bemelegedés van,azért pontot is találunk,pecsét is kerül,cukorral és pontőrrel,aki magányos,mert mindenki rohan,eleje van a távnak még..aztán lefelé,az egyik nő borul,mert csúszik a sár,nem hóba esett.Életben marad és folytatja,de nyög hozzá..van ilyen,éltem át hasonlót néhányszor,volt,hogy nem lehetett tovagolni,mert olyan mértékűt produkáltam,hogy a traumatológus szájában összefutott a nyál..A Kutya hegy után a Meszest célozzuk,ide már jártabb utat fogunk,séta,sokan elfutnak mellettünk,még többen szemben,el is tévesztjük,mert szövegelés van egymással és ápolás lelkileg,sikerül visszakorrigálni a navigálást és a pontőr is ott van még..mert negyed nyolc,egy óra alatt két stempli,nem lesz mindig így,sejtjük,mert az Icuka épülete lefelé és aztán föl van,röviden..ezt választjuk,gyalogos ösvény,igen kedvez a halálra rémülésnek és az aggódásnak,úgy lefelé,mint fölfelé.Megoldjuk,és megvan,a tea elfogyott,de bélyegző van..meggyurmázom a sérültet,annál szívesebben,mivel nőből van..hálásan köszöni,lehet,hogy tényleg jólesett neki..Sokat nem piszmogunk,még messze van az a ház,ami szintén nőről van elnevezve,az következik,de előtte a Zsíros..A vártnál könnyebben érjük meg,itt megbeszélés és vadvíz fogyasztása után több részre oszlunk,mindenki a maga feje után..a sérülttel tartok,vagy ő választ engem,mint a legérettebbet,mert a többiek a kalandosabb utat járják..Anna vadászház,innen rugaszkodunk el a Telki hegynek,ahol gyér tűz,pecsét,pontőr és két társunk.Az ötödik elszakadt és lemerült,elemileg és bensőleg,feladás is szóba kerül..maradunk négyen,miután pár percet várakozunk,se telefon,se üvöltés az éjszakából,pedig kieresztem a hangom,az ércesebbiket,a solymári kutyák is válaszolnak..Gyerünk négyesben,két koronája a teremtésnek és kettő egyéb..a NagyKopaszt választjuk,a Csergezánnal és hegymenettel,sikeresen,izzadtan és csapzottan,feliratkozunk és bélyegeztetünk,elemet cserélek a lámpában és a GPS-ben,és otthagyom a Budai térképet,nem mintha szándékosan szemetelnék,de így sikerült..ha Te találtad meg,visszaveszem..innen a névtelen csúcs,a végsőre hagyatkozok,navigációs programja jobb,mint a garminé..vagy nem tudom használni,mert még csak néhány éve van a tulajdonomban.A piros háromszög-zöld kereszt kombináció megvan,még biciklit is írtak azóta hozzá,de honnan kell bemenni,fölmenni valamennyit,mert alig csúcs innen,464 az írott és 460 fölött mutat a műszer..izzadunk,de aztán a fejlámpák hosszú sora és a vörös fény,megvan ez is..szuszogunk rendesen,de inkább csak szokásból.Aztán a Hosszúerdő hegy,ezúttal Ady felől,házak között és fölfelé..megjárni hosszabb volt,két srácot szedünk össze,jönnek velünk remek tempóban,én a sérülttel kissé lemaradva,de látótávon..hatan kapjuk az érdemet a kőbánya tetején,dió,mandula és cukorka,előbbiek a kispesti piac termékei,utóbbi a szervezőké..aztán lefelé,kissé szigorú a pálya,a Remete folyóig,ahonnan menj föl,mert arra van a Kerek hegy,csak előtte izzadj,égess zsírt,ugattasd a környéki ebeket,akiket zavar a lihegésed..iskolás arcok faggatnak,kerülnek el és maradnak el idővel,a végső megoldás vezeti a hatfős színtársulatot,mogyorós csokival kenyerez az új ismerős,kis elgabalyodás és keserves mászás után a Kerek hegy teteje,ide nincs út,nagyon nem vezet semmi,az útépítő cégek és a Magyar Út sem mászik –mászott még ennyit..hacsak ez a beszámoló nem ad lökést a természetvédelembe ékelődő építészetnek..mert biztosan van innen kilátás,csak uniós pénz legyen,elegendő,mert lopni is kell..jó,legyen szervezési költség a neve,de ez a nagyobbik rész a két félből..Persze csak itt a Kárpátok öblében,mert máshol mindenütt minden rendben van..sőt..Nna menjünk,mert a cél következik,csak merre is..?visszatörtetünk vadsertések módjára,túratársnőnk hősiesen haldoklik – a sérült -,de már enged a feszkó,lazul a táv,ismerőssé fajul a jelzés,és Nagykovácsi,ami közepében ott az öregiskola..biztosan nyugdíjasokat képeznek aktívakká..tornaterem és toalett,díjkiadás és zacskós leves..ötödik társunk telója továbbra sem..csak reménykedünk,nem alaptalanul,mert már a pesti buszon bejelentkezik,miszerint minden a legnagyobb rendben..


Kiváló szervezés,remek helyszínek,nehéz terep a hóhiány ellenére,remek versenyzőgárda és a pontőrök is igen szépen sátraztak..mindenkinek itt a helye,akár többször is,mert mindig más..

 
 
Petya83Túra éve: 20182018.01.07 17:55:18
megnéz Petya83 összes beszámolója

 BHTCS 2018


2018.01.06-07.




Mivel Bp-en voltam aznap, úgy gondoltam, jó évindító lenne egy éjszakai tájékozódási túra. Sajnos a tavalyi Kék Balaton 100 óta nem mentem értékelhető távot, így a cél a szintidőn belüli teljesítés volt.


Úgy terveltem ki, hogy óramutató járásával ellentétesen megyek, amit korrigálok majd a 3, rajtban megismert csúccsal. Szerencsére nagy kitérő nem kellett. 18.36-kor indultam egyedül (szinte végig egyedül mentem), elsőként a Kutya-hegyre. A S sávról letérés után elég sok kidőlt fa volt, azok kerülgetése, átmászása miatt lassabban értem a csúcsra a tervezetnél. Innen viszont jó úton lehetett haladni a Meszes-hegyre. Itt már időben is jól álltam. 


A hegyről le- és az Ilona-lakra vezető felút is meredek volt, jól megdolgoztatott. Pár perces teázás után már indultam is tovább, kellemes út volt a Zsíros-hegyig. Ezután volt az első meglepetés-csúcs, a Telki-hegy, ahol max a villanypásztor megtalálása volt a nehézség. De ezzel se ment el sok idő. 


Szinte toronyiránt felfelé utat választottam a Kopaszra, hát, húzós szakasz volt. Fent pár perc beszélgetés a pontőrőkkel és irány tovább a 2. meglepetés-csúcs, a Vörös Kecske-hegy. A hegy aljáig nem volt gond, a pont megtalálása már kicsit problémás volt. De csak mentem felfelé és pár perc után csak meglett. Lefelé kicsit eltértem az előzetesen gondolt iránytól, így korrigálnom kellett árkon-bokron átkelve. :)


Egy földutat elérve innen a piros jelzésen legurultam Remeteszőlősre, ahol az egyik mellékutcáról közelítettem meg a Hosszú-erdő-hegyet. Itt éjfél előtt voltam, így kitűztem a fél 2-es beérkezést. Irány a Kerek-hegy. De előtte a Remete-hegyre való felmászás már eléggé nem hiányzott. De csak legyűrtem. A Kerek-hegyi pont hasonló volt, mint a Vörös-Kecske, toronyiránt fel mindenen át. Aztán csak megtaláltam a pontőrt. 


Vissza ugyanígy a földútra, amin pár perc és Nagykovácsira értem. A faluban még 2,5 km-t kellett kutyagolni és 1.24-kor már a célban voltam.


6 óra 48 perc alatt sikerült legyűrnöm a kb. 34 km-t, ami számomra elég jó teljesítmény ahhoz képest, hogy túrázni és edzeni is régen voltam. Szép helyeket mutat meg a túra, a nem fix útvonal pedig ad egy kis pluszt a hagyományos túrákhoz képest. Nekem most is bejött (2003-ban és 2004-ben is teljesítettem, de persze már semmire nem emlékeztem az útról), remélem jövőre is tudok jönni!


Köszönet a szervezőknek!

 
 
 Túra éve: 2017
Pap GáborTúra éve: 20172017.01.17 22:40:38
megnéz Pap Gábor összes beszámolója

 Beszámoló a hosszú távról:


kerektura.blogspot.hu/2017/01/bhmtcs-2017.html

 
 
Hambuch NorbertTúra éve: 20172017.01.09 09:30:42
megnéz Hambuch Norbert összes beszámolója

Életem első éjszakai teljesítménytúrája volt a 2017-es BHTCS.


Mivel a Budai-hegységben lakom, ismerem a környéket, de azért az előre megadott csúcsokat a túra előtt felkerestem. A várható -20 C fok miatt a rokonság próbált lebeszélni, de aztán 22 éves fiammal csak belevágtunk, és nagyon nem bántuk meg. Nem volt tapasztalatom abban, hogy ilyen hidegben milyen ruházatban jó elindulni, végül a legmelegebb cipőmben, síkabátomban mentem, így azért az emelkedőkön néhol sikerült megizzadnom, aminek következtében a lejtőkön a kabát belső zsebében megfagyott a testpára. A terepismeretnek köszönhetően a 10 csúcsot sikerült 8:18 alatt bejárnunk. A Sportstracker 41 km-t mért. Csak 2-3x tévedtünk el egy kicsit, de ez összességében talán + 1 km-t jelenthetett.


18.15-kor indultunk a plébániáról. Számunkra a Nagykovácsi, Adyliget környéki terep volt kevésbé ismert, ezért még pihenten ezeket akartuk letudni, így az óramutató járásával megegyező irányban indultunk (Felsberg>Kálvária-domb>Hosszúerdő-hegy stb.). Mint kiderült a túratársak nagyobb része az ellenkező irányba vágott neki, így a túra első és utolsó harmadában szinte teljesen egyedül róttuk a kilométereket a fiammal, a középső harmadban pedig folyamatosan nagy volt a "szembeforgalom".


A Felsberg-bányához levezető ösvény megtalálása okozta az első fejtörést, de a velünk egyidőben induló tapasztaltabb túratársak segítettek. A 2 kedves pontőr lány a Kálvária-dombon nagyon fázott, mi voltunk a 2. pecsételők. A Hosszúerdő-hegyhez vezető ösvényen sikerült egy fürésszel ugyan levágott, de az útba azért belógó vastag ágat a bal bokámmal telibe találni, de szerencsére tudtam folytatni, bár kb. féldiónyira dagadt a bokám. Drága SILVA Ninox II, elemes lámpám kb. 3 óráig bírta a hidegben a kihívást (30 órát igér a specifikáció), így a Fekete-hegyhez vezető hosszú szakaszon, kihasználtuk a holdfényt és lámpa nélkül magányosan haladtunk. Fiam olcsó tölthető decathlonos lámpája egyébként sokkal jobban vizsgázott és még a túra végén is reflektorként világított. Én a túra végefelé azzal bírtam működésre bírni a lámpámat, hogy betettem a kabátom alá, hogy az elemek kicsit felmelegedjenek.


A Fekete-hegynél és a Tarnai-hegynél már sorra jöttek szembe, előbb a futók, majd a túratársaságok is, ezeken a pontokon nagy volt a forgalom, aminek a hosszú magányos kilométerek után örültünk, hisz így a pontokat is könnyebben találtuk meg.


A Csergezán-kilátó után már szinte nem jött szembe senki, így a Vasvári-hegyet kicsit nehezebben találtuk meg, ahol nem a szokásos piros lámpa, hanem egy kékesen derengő fényfüzér jelezte a pontot. Az eldugott Zsír-hegyi ponthoz, az ágakra felragasztott fehér szalagok jelezték a sürű, szúrós bozótosban a legjobban járható ösvényt. Ezeket a jelzéseket már az előzetes bejáráskor is láttam, nem tudom, hogy a rendezők vagy valamelyik túrázó helyezte-e ki.


A legjobban a Csergezán kilátó és Ilona-lak közötti könnyű lejtős szakaszon fáztunk, így az Ilona-lakban majd 20 percet melegedtünk. Ez alatt azon gondolkodtunk, hogy a kb. 2 km-el hosszabb, de könnyebb visszafelé vezető szekérutakat, vagy a Meszes-hegyre felvezető meredek ösvényt válasszuk (a pontőrök sem fogllatak ebben állást :-)), de végül ez utóbbi, rövidebb és nehezebb utat választottuk az utolsó ponthoz, a Mária-hegyre. Ott még rengeteg fagyott sportszelet várt a túrázokra, amiből fejenként kettőt megettünk.  


A pontörök mindenütt nagyon barátságosak voltak, jól esett a változatos ellátmány (nápolyi, leves, csoki, szőlőcukor, kávé, tea stb.). Vérprofi szervezés, nagyon barátságos közeg, Köszönjük a szervezőnek ezt a kellemes élményt!


Amikor a túra után Nagykovácsiból hajnal 3-kor hazaindultunk, az autó kijelzője - 21,5 fokot mutatott (van fotó is róla), tehát a beharangozott nagy hideg nem volt üres ijesztgetés.





 
 
 Túra éve: 2016
kekdroidTúra éve: 20162016.02.14 17:35:10
megnéz kekdroid összes beszámolója

A Budai-hegység Távoli Csúcsai


(asztalfiókból előkotort túrabeszámolók-ciklus, III. rész)


Nagykovácsi. Ez nem csúcs, és a távolisága is relatív. Az eljutási időt tekintve épp eléggé távol van. A végállomáson szállunk le Kerek repkénnyel a fűtött, kényelmes járműről, amit most még a fővárosi hárombetűs rendel meg a Volánbusztól. Egy szempontból csuda szerencsénk van az időjárással: száraz, fagyott, javarészt könnyen járható utak állnak majd előttünk éjjel – ugyanakkor lehet számolgatni, hogy a -6°C mellett milyen szélsebességhez milyen hőérzet tartozik. Bemegyünk a rajthelyként üzemelő plébániára, ahol csupán egy maréknyi futó és náluk is kevesebb gyalogos lézeng. A nevünket egy lapra írjuk, ezzel is kifejezve részvételi szándékunkat. Itinert kapunk, szokásosat: szerepel rajta egy sor tudnivaló és néhány hasznos információ a felkeresendő hegyekről. Pár éve egyről háromra nőtt a rajtban meghirdetett meglepetés csúcsok száma, ez tetszik. Egy percig elmélázok, hogy miként fogjuk felfűzni a mostani hármat az útvonalra, aztán arra gondolok, hogy majd kitaláljuk útközben. Fél hét után néhány perccel kilépünk az ajtón.


Nagy-Szénás, egykori turistaház emlékfala. Megszokásból ezzel kezdjük, mert ugyan magasan van, de legalább nagyon könnyű megtalálni. A piros sávon kell felsétálni ütközésig. A pontőr pár szőlőcukorral kínál, ezt ropogtatom néhány percig. A helyszínt a piros, majd kék sáv jelzéseken, a Nagy-Szénás csúcsa felé hagyjuk el. Találkozunk egy társasággal, valószínűtlenül nagy kijelzőjű tabletbe épített GPS-t használnak tájékozódásra. Ha a szerkezet a mostani szeles hideget kibírja, akkor ejha.


Meszes-hegy, kereszt. A Nagy-Szénás – Kutya-hegy – Fehér út vonalon folytatjuk a túrát, végig a kényelmesen járható jelzett úton maradva. A sárga sávot jellegzetes, táblával is jelölt ponton hagyjuk el, itt mindig izgulok kissé, mint általában, amikor egy túrán először kell eltérni a biztonságot jelentő jelzésektől. Sikerül egy dombháttal korábban megpróbálni kimenni a tetőre, de a követni próbált csapás szerencsénkre elég hamar elvész a bozótban. Korrigáljuk a hibát. A pontra kiérve gyönyörű kilátás tárul elénk, mindemellett elképesztő erős szél fúj minden létező égtáj felől egyszerre. Anomália. A kapott csokit rágva sétálunk vissza a dombháton.


Ilona-lak. Légvonalban alig egy kilométerre található a Meszes-hegytől, de itt kiválóan igazolható, hogy a legrövidebb út nem feltétlen biztosítja a leggyorsabb eljutást. Csúszós, meredek, és láthatóan használt csapáson ereszkedünk le a Cseresznyés-völgybe, majd kevésbé csúszós, ám sokkal meredekebb csapáson kanyargunk fel a házhoz. A csapás csalfa, hajlamos elvészni a rázuhant ágak között. A lényeg, hogy mindig fölfelé kell menni. Felérve egy bögre forró teát kapunk a ház melegében: nem véletlen írja a túra honlapja, hogy ez az egyik legnépszerűbb pont.


Nagy-Kopasz. Az Ilona-laktól hosszú, pihentető, nagyrészt szintben haladó erdei úton trappolunk tovább az éjszakában, hogy egy nyiladék keresztezését követően nem sokkal visszatérjünk a jelzett utak világába. Zöld négyzet, zöld sáv és a térképemen még nem is szereplő sárga kerékpáros jelzések vezetnek tovább, amíg eljutunk a Nagy-Kopaszra vezető szokásos útra. Jobbra, egy benőtt nyiladékban fényeket látunk közeledni: ez a nyiladék ismerős, a múltkor annyira nem tetszett, hogy idén inkább letettünk arról, hogy kipróbáljuk, javult-e. A kilátó tövében magányos pontőr ácsorog, pár percre leülünk nála, megpihenünk, teázunk a saját készletből. Feltűnik, hogy a kilátó nevét jelző betűknek csak a körvonalai látszanak, továbbá a betűk és a torony közötti nehezen, de végül mégis oldható kapcsolatot biztosító kötőelemek helye.


Kopasz-hegy. Az első, általunk felkeresett meglepetés-helyszín, egyben közepesen erős szívatás. A Nagy-Kopaszról a soron következő szép kilátóhely, a Tarnai-pihenő felé távozunk, majd jócskán tovább veszítjük a magasságot, ragaszkodva a jelzett úthoz. Egy szélesebb ösvény letérésénél, nagy létszámú csapat nyomában megyünk be az erdőbe, majd a társaságot elhagyva, nagyjából toronyiránt (D-DK) tartunk a hegycsúcs felé. A letört ágak nagy száma mellett lassan haladunk, de legalább a tetőt megtaláljuk, és kicsivel alatta, egy nyeregben a pontőrök sátrát is. Bentről egy hang müzlivel kínál, nem utasítom vissza. Hogy ne kelljen visszamászni, kelet felé, vadcsapást követve törünk át a száraz, fiatal facsemeték között vezető csapáson.


Szarvas-domb. A második meglepetés, ami ráadásul nem kötelező, de nekem hiányozna a leltárból, ha nem keresnénk meg. A Kopasz-hegyről a murvabánya vagy micsoda kikerülésével jutunk vissza a jelzett útra. Nem trükközünk, felmászunk újra a Tarnai-pihenőig és még fentebb, elkanyarodunk a Vörös-pocsolyás-hát felé. Egy kilométert sétálunk a kétszeresen jelzett úton, majd jobbra, dél felé a dózerúton elhagyjuk azt. Az itiner szerint a dombtetőn észak felől sűrű bozót burjánzik, úgyhogy megpróbáljuk délkelet felől megközelíteni. Itt kevésbé sűrű bozót és sűrűn letört faágak akadályozzák az utat, de az iránytű és a ráérzés (már megint fölfelé kell menni) együttes használata végül elvezet a tetőre. Kivilágított szánkó és szaloncukor vár jutalmul, előbbit nézhetjük, miközben az utóbbiból eszünk. Itt találkozunk először azzal a két futó sráccal, akikkel egészen a Kápolna-dombig újra és újra össze fogunk fut..., ööö, találkozni.


Fekete-hegy. Ismerős hely, ismerős megközelítéssel. Innen is akad némi szép kilátás, főleg az alattunk tátongó Szarvas-árok felé. A Szarvas-dombról visszavergődünk a dózerútra, majd egy, a Szarvas-árok felső végében található földutas rövidítés segítségével átsétálunk a zöld keresztre, amely a Budakeszi határában növögető mammutfenyők felé vezetne, majd tovább Makkosmáriára, majd a Normafán is túlra. Az előbbi sem hiányzik most, pláne az utóbbi kettő, úgyhogy a Fekete-hegy melletti kurflinál időben korrigálunk és kisétálunk az egyébként észrevehető csapáson a ponthoz. Tábortűz és általános vidámság fogad a ponton, talán még a szél is alábbhagy egy percre. Sokadjára is végigtárgyaljuk Repkénnyel az útitervet.


Hosszú-erdő-hegy. A Fekete-hegy után kell a legtöbbet menni, hogy a következő, felkeresendő csúcsokban gazdagabb környékre eljussunk. Betájoljuk a cserkészparkot és a Petneházy-rétet, és némi erdei kavargás után megérkezünk egy széles útra. Az erdőből kilépve tudomásul kell vennünk, hogy ma csaknem akármelyik irányt választjuk, mindig szemből fúj a szél. A cserkészparkot kikerüljük balról – a kerékpáros jelzésnek saját kapuja nyílik itt –, majd hosszan baktatunk egy aszfaltúton, rátérünk a piros sávra és hamar el is engedjük Budaörs felé. Adyliget következik, utcákon sétálva trappolunk fel a kék körséta jelzésig. Kilátogatunk a szakadék felett Csanyához, aki a Hosszú-erdő-hegy pontőre, és olsenhez, aki a Hosszú-erdő-hegyen Csanyánál várja útitársait. Bezsebelve az itt is lebélyegzett itinert és a tejkaramellt visszamegyünk oda, ahonnan jöttünk, és közös megegyezés alapján a Remete-hegy meredélyét a szurdokkal együtt kihagyjuk. Ketyeg az óra, és célszerűnek látszik kerülni az unalmas, ám gyors haladást ígérő budaligeti utcák felé.


Kálvária-domb. Némi unalmas aszfaltkoptatás után vágunk neki a kék kereszt ismerős kapaszkodójának, és a térképen is rajzolt, valóságban is jól észrevehető csapáson könnyedén kisétálunk a tetőre. Az innen nyíló kilátás jórészt Budaligetre nyílik, meg a solymári kapura, amit biztos nem így hívnak. Az itt fagyoskodó Lendvai-házaspárral utoljára az Őrség túrán találkoztunk, akkor sütött a nap és meleg volt, bezzeg most alig hajnalodik, és olyan szél van, hogy tűzrakásra nem is gondolhattak. További kellemes pontőrködést kitartást kívánva visszasietünk a szélvédett erdei utakra.


Alsó-Zsíros-hegy. Jutalomjáték, mert nem kell keresni és könnyű megközelíteni. A Kálvária-dombról átvágunk a kék jelzésre, ezt követjük a Zsíros-hegyi turistaház maradványánál lévő elágazásig. Ami könnyű még itt, a többi ponthoz hasonlóan, az a kockára fagyás, legalábbis a pontőr srácok közel járnak ehhez az állapothoz. A kilátás mindemellett innen is pazar, alattunk a közelben Pilisvörösvár és Pilisszentiván fényei terülnek el, jobbra Solymár tekinthető meg, a háttérben pedig Pilisszántó. Több most nem.


Megint Nagykovácsi. Lesétálunk a célba a zöld sávon, kapunk díjazást és meleg levest és a buszt is simán elérjük. Valószínűtlenül szerencsésen mennek a dolgok. Ezúton ismét köszönöm a túrát a rendezőknek, és földig hajtom kalapomat a pontőrök előtt, akik éjhosszat álltak a fagyos szélben.


-Kékdroid-

 
 
olsenTúra éve: 20162016.01.07 17:28:12
megnéz olsen összes beszámolója

 szia emberek,a béhátécsén..


Tavaly elmaradt,idén nem,mert az égiek kegyesek voltak,a szervező bevetette klerikális kapcsolatait és hát többen fohászkodtunk,ezért eljött az igazság pillanata este Nagykovácsiban,ahol itiner helyett igazolólapot kaptunk és kilöktek bennünket az ebeknek is hideg éccakába,ráadásul sötét is vala.Szóval,ha kedved támad utánunk csinálni,lámpát és pálinkát mindenképpen hozzál magaddal,ezek fontosak lehetnek.A lányok is növesszenek szakállt vagy kössenek kendőt az arcuk elé.Miután számbavesszük egymást és a körtepálinkát,útvonaltervet készítünk és térképpel,gps-el próbálkozunk legyúrni a csillagokat,akik szemérmesen elbújtak. Félhét,este,rádiós barátom és elsőbálozós túratársnőnk hozza a társulatot.Hamar kompromisszumot kötünk az útvonalban,vagyis az én ötletemet lesöprik és irány a Meszes.Ez köztudomásúlag egy domborulat neve a buckák között,meg kell találni.Futók húznak el mellettünk,Bubuék bújnak ki a kékkeresztről,még sok nép együtt halad,együtt kóvályog a keresztig,amit szigorú tekintetű pontőrök vigyáznak,pecsételnek és elhessegetnek valamennyiünket.Közel van a második pont és mégis távol,nincs ugyanis direkt út vagy kötélpálya innen oda,ehhez még nem adott az unió forrást.Sebaj,le és felkecmergünk,odaát finom a tea és nyitva az erdészház is..benézünk pecsételésileg és szedjük a lábunkat,a Kopasz hegyet célozzuk,a Csergezán útbaesett,így már három a pecsét.És ténfergünk keményen a Tarnain át-mellett-keresztül,aztán iránymenet a zöld háromszögről,erdőirtás nyomai,és barátságos pontőrök,hja,még kora van és rengeteg fölfelé van,visszatérünk a jelzett útra és iszunk,mert aki nem teszi,kiszárad..a torka bizonyosan.Séta fölfeléből,szakállas barátom megviselődik,szokása..de lefelé vagy egyenesből meg nem tartható,sokszor tarthatatlan..mint a kék-fehér –emtéká-alapú tábla a kékbuszon  vezetőfülke hátán,ami olyan szót tartalmaz,hogy „..szíveskedjen..’,persze,hogy nem,részletekért olvasd el Te is. Hölgytársunk angyali türelemmel nézi bíbelődésünket a technikával,meghagy bennünket hitünkben,miszerint ezt mi jobban tudjuk..ez lehet is,csak nem látunk,nem eleget,se hó,se holdfény,csak elemes fejek,kolbászolunk a szarvasról elnevezett hely közelében,a pont nem szól..de mivel még halványan pislog,befogjuk.Ember a környéken sem,nos,azért elvesszük a részünket,pecsét és szaloncukor,bár utóbbira ilyenkor kevesebb inger van.A továbbmenetel fordítva sül el,mint ahogy terveztük,de mégis jó az út,csak jelzett,és ez így megy a Fekete hegyig,csak így hosszasabb.Éjfélkor bevesszük azt a pontot is,tábortűz és széplány segít odatalálni.Mindenki bőségesen sátrazik és öltöz,pontot őrizni hideg van,ki is akarná elvinni?Barátom elemet cserél és utána alig tudjuk követni,persze,némileg lefelé van.Azért Remeteszőlős házai között utolérjük,sőt Csanyáig el is hagyjuk,mert odavész a nadrágja is..Sanya sem tart tűt-cérnát,a kékdroid pedig előttünk húz el nőtársával,szóval,ebből is okulva, kombinátfogó,szigetelőszalag,szeg és kalapács,szöghúzó és más ilyesmi legyen nálad,mert a túraszervező sem káptalan fejileg és különben is a saját nadrágod,saját felelősség,másfél éves kor alatt saját széklettel..Igen,ez a Hosszú-erdő hegy,amit a  nép keresztelt el,és igen,részben el is hordott barlangépítéshez.Ma már ezt táblával akadályozzuk,is mivel könnyű lebeszélni bennünket a munkáról,elviseljük,meg persze jobban teljesítünk közben.Megragasztjuk a rádióst és lekecmergünk a szurdokba,aztán föl hegyileg Remetéhez.Mondtam már,hogy innen kék a jel?hol kereszt,hol sáv,hol valami más,csak kék..Egyenes szakasz visz a Kálvária dombra,pontőrök fagytak ide,hajnali szellő simogatja arcukat..Jöhet az unicum,hidegre jár az idő.Sietünk,idő van,és egyre kevesebb,vissza a kékre,tizenkét eltévedéssel vesszük az Alsó Zsírost,hol ha nem itt..?ezt a szakaszt rutinból,évente többször is..hát most mégse..


Azért a tisztásról – a volt turistaház előtt –hiányolom az itt-ott,erre-arra táblát,valaki felkarolhatná,Brüsszel is adhatna rá,ha már jobban teljesítünk..


Ki a kéken a Nagyszénás siratófalához,szakadozunk egyre inkább..vegyes ivarú pontőrök,unicumot töltök beléjük,közben összevárom a bandát,együtt csattogunk végig a városka utcáin és közben hőstetteinket varrjuk össze egésszé.A cél zsúfolt,várni kell,szék nincs,későn jöttünk..azért csak lesz lassan üresedés,megkapjuk a virslinket,Bubu is beesik Andrással,aki nagyjárású,mint az andrisok általában,legyen az előnevük erdei vagy szemerédi,esetleg börcsökkel kezdődő és végződő..és itt van másvallású társnőnk is harmadmagával és még több tízen,mindenki örül,az emléklapos is.


Megállapítom,hogy az eddigi teljesítésem a BUKU idei füzetében közel 100 százalék..pedig már harmadik napja van az évnek.


Hozzánkvágják a nyereményt,tű-cérna itt sem van,azaz nincs,ezért is buszra kell szállni..hátha a sofőrnél,aki jegyet is árul..


Remek túra,remek pontőrökkel,mi pedig jó társaság vagyunk,voltunk..próbáld föl Te is.

 
 
 Túra éve: 2014
csorgo2108Túra éve: 20142014.01.07 22:00:57
megnéz csorgo2108 összes beszámolója

BHMTCS

Miután leszálltunk a kellemesen befûtött 63-as buszról kb másodikként érkeztünk meg moiwával Nagykovácsi plébániára, ahol már Rushboy is ott volt. Õ a Görgey 10+25-öt választotta a délelõtti programnak. A rajtban kb 17:05-kor már ott voltunk, de tudtuk, az csak 17:30-kor nyit ki, így egy kis várakozásra kényszerültünk, ami jókedélyû beszélgetéssel és ráhangolódással telt el. Az idõjárás nem éppen volt kedvezõknek mondható, a hõmérsékletet leszámítva. A látótávolság 2 méterre redukálódott, és az éjszaka második felére a jófej meteorológusok kb. 5 mm esõt prognosztizáltak, így nem is volt kérdéses: nehéz lesz nagyon. Ugyanakkor tudtam, hogy lesznek emberek, akikre lehet számítani a tájékozódásban. 17:30 elõtt sok ismerõs tûnt fel a láthatáron, a legtöbb futó és sok tapasztalt túrázó is jelen volt. Én megbeszéltem már hetekkel korábban, hogy orsipankával és ha úgy dönt, moiwával megyünk. A rajtban sajnos kiderült, hogy Barta Laci késõi érkezése miatt GPS-ünk nem lesz. 17:35-kor sikerült beneveznünk, és konstatálhattuk is, hogy idén bizony nem vicceltek a rendezõk, az eddigiektõl eltérõen az egy meglepetés csúcs helyett idén már 3 is volt. Nevük szerint: Zsír-hegy, Alsó-Telki-hegy és Tarnai-hegy. A térképen csak-csak sikerült beazonosítani a csúcsokat, de tudtuk, ez nem lesz sétagalopp. 18:00-ás rajtbélyegzõvel sikerült indulnunk, ezen a túrán próbálhattam ki élesben egy nagyon finom lila gyümölcsrõl elnevezett új fejlámpámat is, ami meg kell hogy mondjam, nagyon jó vétel volt, ugyanis teljesen jól világít, és meglehetõsen erõs fénye van, ami eddig egyik fejlámpámról sem volt elmondható. Az utat elõször hármasban kezdtük meg a sárga sáv Nagykovácsiból Perbálra vezetõ szakaszán. A köd szinte mindent beborított, így kénytelen voltam maximális fényerõre kapcsolni, a sárga sávról egy murvás útra kellett letérni, ami szinte eltéveszthetetlen volt, ám ebben a ködben én észre sem vettem. Érdekes kontraszt volt az októberi futásom óta beállt változás az idõjárásban. A GPS hiányát itt éreztük elõször és utoljára, ugyanis lassan befutott a Rudi-Rushboy-Tinca trió a futó lányokkal, név szerint: Szabó Juci, Kertész Dóra és Szimandl Anita társaságában. Innentõl végig velük mentünk, lévén Rudinál volt GPS. Az elsõ csúcs így könnyen meglett, ahol - mint tavaly is - erõs szél fújt. Finom csokis kekszet is kaptunk, majd egy korty víz után indultunk is tovább a következõ csúcs, az Ilona-lak felé. Kissé kalandosnak bizonyult, ugyanis a Cseresznyés-völgy egy igen meredek, néhol sziklákkal tarkított lejtõjén ereszkedtünk le. Miután moiwa egy hatalmas kõgörgeteget indított el, végül sikeresen leért mindenki. A Cseresznyés-völgybõl való felmászás az Éles-kõ Ilona-lak gerincre viszonylag könnyen ment sajnos, ugyanis valaki fényvisszaverõ kockákat helyezett el néhány fára (ejnye!!!!!) Ilona-lakban idén is nagyon finom teát és friss vizet kaptunk, a pontõrök fenyõvízzel is kínáltak, de azt most nem fogadtam el. Jó lenne egyszer egy éjszakát itt eltölteni, nagyon hangulatos kis hely ez szerintem. Ezután viszonylag könnyen, a Bükk-völgyön keresztül sikerült feljutnunk az instrukciók alapján ÉK felõl az elsõ meglepetés csúcsra, a Zsír-hegyre. Itt egy finom mézes puszedlit zsebeltünk be. Innentõl megint egy kicsit a jelzésen mentünk, ahol elértük az Anna vadászházat, majd innentõl egy éles jobbost vettünk és egy szántóföldön keresztül értük el a névtelen, de jelzett csúcsot, az Alsó-Telki-hegyet, ahol egy ízletes karamellás sütit kaptunk. Bár tudtuk, már a szintidõbõl ugyan nem fogunk kicsúszni, de azért mindenképpen érdemes felkeresni a Budai-hegység legmagasabb csúcsát, hogy az összes csúcs meglegyen. Ez pedig nem volt más, mint a Nagy-Kopasz. A köd egyre jobban fokozódott, amint a tavalyról már ismerõs útvonalon egy nyílegyenesen induló szántóföldön átvágtunk, majd egyre erõsebb emelkedõ után értük el a Csergezánt, ahol szépen kivilágított kis dobozban volt a bélyegzõ és rengeteg finom karamella és olvadós cukorka. Én a karamellát választottam, ugyanis van benne laktóz és poliszacharid, így elnyújtottam az élvezeteket J . Innetõl a Tarnai-pihenõ érintésével értük el a második meglepetéscsúcsot. A Tarnai hegyen is fincsi sütivel, sörrel és Jägerrel kínáltak minket, amibõl a Jäger kivételével mindenbõl fogyasztottunk. Itt kell megjegyeznem, hogy fõként azért szeretem ezt a túrát, mivel rendkívüli misztikus kilátás nyílik a környezõ településekre, székesfõvárosunkra is. Ezek után leereszkedtünk a hegy ÉNy-oldalán, aminek egy tisztásán hatalmas meglepetés ért minket. Valószínûleg a vadaknak voltak kirakva friss gyümölcsök, de amin én személy szerint meglepõdtem, szinte mai péksütemények, köztük lekváros fánk, vaníliás csiga és társaik. A Fekete-hegyet tudtuk, hogy a legjobban a Szarvas-árok felõl lehetne megközelíteni, de nem kockáztattunk és maradt hû társunk az új Z+ jelzés. Közben Tinca óriási eséssel zúgott Dani lábai közé, de szerencsére nagy baj nem történt. Itt kaptunk szerintem a legfinomabb süteményt, ami nagy energiával töltött fel minket. Innentõl már a még távolabbi csúcsok meghódítása várt minket. A csapat végig jó tempóba maradt és sikerült végig együtt haladnunk, aminek én személy szerint nagyon örültem. Amúgy is nagyon illusztris és kellemes társaság voltak. Sajnos a Cserkészparkon idén sem nagyon tudtunk átmenni, a kerítésmászást pedig nem kockáztattuk meg a kutyák miatt. Így a kerítés mentén értük el Adyligetet. Hûvösvölgybe érkezés elõtt értük el a Fazekas hegyet, ahol sajnos bélyegezni nem tudtunk, mert az eltûnt. Helyette az itt hagyott barackos Nesteát ittuk meg (eddig nem volt bajom tõle). A kék elérésekor kicsit nosztalgiáztam, mintha ma már jártam volna erre? A kútnál feltöltöttük vészesen fogyó készleteinket, majd a sárga sávon folytattuk utunkat és csakhamar elértük a Homok-hegyet. Innen is csodálatos kilátás volt a városra. Az új még távolabbi csúcsot, a Vörös-kõvárat már láttuk szemben így majdhogynem toronyiránt mentünk, és értük el a szélzsákot. A Gercsényi templom mellett elhaladva a 2011-es Gercse túra jutott eszembe, hát az is régen volt már…. A Kálvária-hegytõl már tudtam, nem sok van vissza, de a beígért esõ innentõl a célig már erõs intenzitással esett. Így mielõbbi gyorsabb tempóra váltottunk. A városi monoton szakasz után kész felüdülés volt ismét az erdõben lenni és a BUÉK-ról megmaradt szaloncukrot majszolni a Kálvária-dombon. Már csak a két Kovácsi fölé magasodó szirt volt hátra, az Alsó-Zsíros-hegy, illetve a Nagy Szénás. Az Alsó-Zsíros-hegy nagy kedvencem, ugyanis tudom, innen már csak egy pukli és ismét Nagykovácsiban vagyunk. Itt is finom sütibõl választhattunk, ami egy utolsó löketett adott még a cél elõtt. A Szénáson frappáns kérdés megválaszolása után kaptunk pecsétet, és megkezdtük a zúgatást lefele Nagykovácsiba. A célban egyedi új díjazás és szintén új oklevél várt minket, így már a díjazás is bizonyítja, hogy a MÉG TÁVOLABBI csúcsokat hódítottuk meg. Klasszikus Smack leves, egy pár pohár bor és tea elfogyasztása után a 03:12-kor induló 963-as busszal távoztunk Pest irányába majd Hûvösvölgyben újabb buszra szálltunk, ami már a Moszkváig repített engem, moiwát meg a Keletiig. Innentõl kényelmes séta, forró csoki és jól befûtött 5341-es Talent várt engem a 4-es vágányon. Hazaérve 3 óra pihentetõ alvás elég volt.

Azt hiszem, még mindig a legjobb Budai-hegységben megrendezett túra marad a BHMTCS, aminek az ár/érték aránya olyannyira jutányos a nyújtott szolgáltatások fejében, hogy az nem hagyhat kívánnivalót maga után.

 
 
 Túra éve: 2012
tetova hegyi teveTúra éve: 20122012.02.04 09:51:59
megnéz tetova hegyi teve összes beszámolója

Teve megint neten no + a hegyen.


Ujra tavaszias januar, s igy lehetoseg 1 jo kis ejszakai futasra s az uj technikai polocska kiprobalasara. Hamar abszolvaltam a Zsirost, ahol a kilatas melle egy foto is jart. S kozben surun esni kezdett a ho. A raadas csucson szines palcikak a pontorok es a tavalyi gumimacik helyett. Sajat szorp szurcsolese maradt tehat mig atvagtam a sargara, s felkapaszkodtam a Kalvaria dombra. Gyorsan jott a Perem hegy szele is, ahol vidam lanyok regisztraltak, s csodalkoztak ram: je 1 futo fiu. Aztan hosszu maganyos, havas felfutas a Pocsolyasra, s tovabb a piroson. A teli erdo hangjai, zorejei kisertek csak tetova kocogasomat. A nyesett reszen megkeveredtem kisse, de 2 erkezo versenyzo tovabb segitett. A Fekete hegyi satortol lefele ujabb kisebb kavaras. A Nagy kopasz viszont mar elteveszthetetlen. A meglepi csucs nem volt 1szeru, amit a sok-sok bolyongo fejlampa is jelzett. Egy muholdkeresos fiu vitt ra aztan eme csokis pontra. Az Anna hazikonal megint megkeveredtem s egy ujabb GPS-el jol felszerelt csapat segitett az ut-azonositasban. Majd az Ilona lakig veluk tartottam, de a lassan ramfagyo izzadtsag ujra futasra osztokelt. Kedvenc futott EP-omon megpihentem, szaritkoztam kicsit. Innen lefele szomorkodva lattam, megint dolgoztak a favagok. A Meszesen ujra eltevedtem, de nem kicsit. Epp elkezdtem panikolni, mikor felvillant a korabban elhagyott csapat fejlampa csovaja. Hajotorott orul igy meg vitorlat (oceanjaro radarrendszeret) meglatva. Innen a csapattal folytattam a feher utig s a sarga jelzes megjotteig. A Szenasra ujra maganyosan, bokaig hoban nyomtam. A tetejen a regi delta kezdo kepei ugrottak be. Nehany frissnek latszo nyom segitett a falig, ahol mennyei izu csokis kexet tomtem magamba. Aztan a piroson lefele csuszkalva, Nagykovacsiban az olvado latyakban lotyogve ertem el a celt.


A futas epp ugy jolesett, mint a ho, vagy a meleg leves. Jovore ha jovok, az ellenkezo iranyba kezdem majd a korozest. Korom miatt mar megfontolando a meg tavolabbi csucsok becserkeszese, de semmi sem lehetetlen. Koszonet a tura megszervezeseert, az uj kituzo hatarozottan utosebb.

 
 
kekdroidTúra éve: 20122012.01.17 10:48:04
megnéz kekdroid összes beszámolója

A Budai-hegység Távoli Csúcsai


A közlekedési vállalat 63-as számú járatát vesszük igénybe Nagykovácsi megközelítésének utolsó lépéseként. Az Ikaruson utas alig akad, viszont a füstgáz egy részét az utastérbe köhögõdik vissza, amint az az indulás után fél perccel kiderül. A jegyérvényesítõ automata ezúttal az üzemszerûség határát súrolja: felszálláskor nem enged jegyet érvényesíteni, csak indulás után – ezáltal a jegyét érvényesíteni kívánó, csekély számú utast komoly egyensúlytartási kihívás elé állítják. Végül minden, környéki bérlettel nem rendelkezõ vállalkozónak sikerül a mûvelet, ezután csak annyi itt a feladatunk, hogy az oxigénhiánytól egyre zöldebb fejjel zötykölõdjünk a túra rajthelye felé. A többes számot ezúttal három fõ jelenti: Kerek repkényen és saját magamon kívül Gábor lakótársunk tagozódott mellénk. A nagykovácsi buszfordulónál elhagyjuk a túlamortizált jármûvet. Belépünk a felújítás alatt lévõ, csupasz vakolattal enyhe indusztriális beütésû plébániára, a rendezõk létszáma a rajtidõ ezen kései percében közel áll az épp jelen lévõ túrázókéhoz. Egy Budapest Kupás molinó mellett rálelek laci069-re, sikerül elhárítani kezdeményezését, miszerint igazán mi is vehetnénk kupafüzetet. Kitöltött nevezési lapokkal járulok a rendezõk elé, majd némi apróvadászatot követõen ezt még kétszer megismétlem, amire sikerül egy többé-kevésbé épkézláb nevezést végrehajtani. Rajtidõ igénylése elõtt még szemrevételezzük az idei év meglepetését, ez az Alsó-Telki-hegy, a térképen az Anna-vadászháztól alig egy kilométerre található, dél-délnyugati irányban. Ha nem valami fiataloson keresztül kell odaverekedni magunkat, akkor nem lesz vele nagy gond, gondolkodom hangosan. Folyosón kapunk rajtidõt, este hét óra nyolc perckor indítanak utunkra.


Azért, mert nem szeretjük az egyszerû megoldásokat, és azért, hogy ne valami meredek hegymászással kelljen kezdeni az estét, ötletszerûen megcélozzuk a Meszes-hegyet. A sárga sáv kényelmesen, hosszan kapaszkodik ki Nagykovácsiról, lágy hóesésben baktatunk a majdnem teljesen fagyott úton. Mellettünk sötét, súlyos tömb: az a Nagy-Szénás, amelyet az idén ki is hagyunk, legalábbis a csúcsra nem kell kimenni. Lassan elhagyjuk a mûvelt területet, erdõben kanyarog a szekérút, ahogy emelkedünk, felbukkannak a nyugati, déli láthatáron a Zsámbéki-medence falvai, fények az éjszakában. Kerítések mentén tájékozódunk, a sárgáról annyira jellegzetes helyen kell letérni, hogy ha nem lennének nyomok a friss, pár szemnyi vastag hóban, akkor sem tévesztenénk el. Itt le is sétálunk a térképemrõl, az út azonban egyértelmû, kényelmes. Utolér egy sötét ruha kék táskával, amelyek matus.petit körvonalazzák, egy ideig együtt kirándulunk az éjszakában. Körülbelül negyven percet hozott rajtunk, meg egy Nagy-Szénást. Sietsége érthetõ, neki néhány Még Távolabbi Csúcs is szerepel az étlapon. Hosszas, laza hullámzás után egy nagyobb tisztásra érkezünk, farakások sorakoznak pedáns rendben egymás mögött. Enyhe emelkedõ vezet ki egy füves oldalra, a végében látható az ellenõrzõpont körül összegyûlt túrázók fénycsomója. Mármint a lámpáiké. A pontõröktõl kapunk édességet, meg gyors pecsételést. Másfél pillanatig gyönyörködöm a hóeséssel tarkított panorámában, majd megcélozzuk az Ilona-lakot, mint következõ, logikus úticélt.


Visszaballagunk a fakitermelõk tisztására, ahol szinte véletlenszerûen teszünk egy derékszögû jobbkanyart, s egy tisztáson átvágva máris kényelmes ösvényre lelünk. Ez kevésbé meredek és sziklás, mint a tavaly választott út, leandalgunk rajta a Cseresznyés-árokba. Az árokban futó út elõnyeit nem élvezhetjük sokáig, mert a házhoz vezetõ út rögvest ki is kapaszkodik belõle, villanypásztornál lépünk nagyot lent is és fent is. A kettõ közötti állva legelõs parton csanya és csapata kirándulnak el mellettünk, kényelmesen társalogva. A második villanypásztormászást követõen fényt látunk balról az éjszakában, a kerülõ irányon közlekedõ matus.peti csatlakozik ismét. Szelídülõ emelkedõn érkezünk meg az Ilona-lakhoz, próbálok egy béna képet készíteni a házról, naná, hogy nem sikerül. Odabent a bélyegzés mûveletét teaosztás követi, a lelkes pontõr a fémbögrét „Noblesse oblige!” felkiáltással veszi át és oszt bele teát. Helyet adva a többi érkezõnek, kihátrálok a házikóból, kint kortyolom el az igen ízletes nedût. Matus.peti térképét tanulmányozzuk egy kicsit, majd elindulunk a hosszú, széles, egyenesnek tûnõ szekérúton, majd ott, ahol illene lekanyarodni róla, mi dafke egyenesen megyünk tovább. Lekerített erdõsaroknál véljük aztán úgy, hogy mégis maradni kellene a kanyarodó irány mellett, a kerítést követjük, egy derékszögû háromszög jól járható átfogóját cseréltük ki egy jól és egy rosszul járható befogóra. Visszatérünk az akadálypálya után széles korzónak tûnõ földútra, ezt követjük a zöld sáv eléréséig, amazt pedig az Anna-vadászházig. Az idõjárás az idáig elmaradt hóesést változó intenzitással próbálja pótolni. Most például nagyon havazik. Átvágunk a vadászház elõtti kis réten, a zöld kereszt jelzést követjük kényelmesen egy vadátjáróval védett kapuig, ahonnét az Alsó-Telki-hegy megközelítése szinte gyerekjáték. A szélben lassan kockára fagyó pontõrök a levegõ hõmérséklete felõl érdeklõdnek, közben csokiszelettel kínálnak, amely mérsékelten fagyott gesztenyepüré ízét idézi bennem. Elhagyjuk a helyszínt.


Visszaballagunk az Anna-vadászházhoz, teszünk körülötte egy tiszteletkört, majd a térképen még szereplõ ösvény megtalálása köt le. A szántón átkelünk valahogy, meg egy bokros-bozótos susnyáson is elkanyargunk egy darabig, majd magas, villanypásztornak tûnõ kerítés teszi próbára a ruházatom átütési szilárdságát. A próba nálam sikeres, a többiek mérsékelt lelkesedéssel veszik tudomásul, hogy a bekerített területrõl kifelé menet is enyhe áramütésben lesz részük. Mögöttünk egy hang gazdája súlyosabban nehezményezi ugyanezt, sõt, még kidörzsölõdéses és karcolásos tüneteket is felvonultat. A kerítés mentén rátalálunk ugyanarra az egyenes nyiladékra, amelyet a múlt évben is követtünk a Nagy-Kopasz felé (pedig az nem is volt a felkeresendõ csúcsok listáján tavaly). Ez egyrészt hosszú, másrészt meredek, tehát nyugodt lélekkel beiktatunk közben egy hosszabb (2 perces) szusszanást. Aztán felmegyünk, megállapítjuk, hogy a hóesés mellett príma köd is ül a hegyen, és ennek megfelelõen az elsõ útvillánál rosszfelé kanyarodunk. Korrekció után afféle iránymenetben galoppozunk fel a hegytetõre. Itt a kilátó tövében fázó pontõrök tudatják velünk a pontos idõt és a levegõ hõmérsékletét (0,7°C, menet közben, szélcsendes helyen nem fázom), valamint fruttival kínálnak, csak a számban olvad, mert már bõven megfagyott. Készítünk róluk fényképet, cserébe õk is készítenek rólunk fényképet.


Immár sûrûn szakadó hóban indulunk tovább, simán valami jelzetlen ösvényen, majd a lábnyomok elfogytával (más is megszívta) visszatérünk a hegyre és gondosabban betájoljuk a zöld háromszög követendõ ágát, matus.peti ellép lassan elõre. Nem sokkal késõbb jelzést váltunk, az alak marad, a szín változik, pirosra. Közben valahol két túrázó jön ki az erdõbõl valami ösvényen és a Nagy-Kopaszt keresik. Eligazítjuk õket. Továbbmegyünk, ismét jelzésváltás jõ, zöld keresztet követünk jó sokáig, sõt, túl sokáig. Az éjszakában véletlenszerûen, ezúttal viszont harmadmagával megjelenõ matus.peti tájékoztat hirtelen, hogy túlmentünk a Fekete-hegy elágazásán. Társasága pesza91-bõl és mgruberbõl áll, peszával tavaly szinte ugyanitt találkoztunk, mgruberrel pedig utoljára ehhez a túrához hasonlatos, nyári, Velencei-hegységbéli eseményen. Kisétálunk a Fekete-hegyre, sátorból nyúl ki egy kéz, elveszi az itinereket, egy másik kéz közben sütivel teli tállal nyúl felénk. A süti hókifli és nagyon finom. Köszönöm! A tál visszahúzódik, lepecsételt igazolófüzetekre cserélõdik. Elbúcsúzunk a kezektõl és tulajdonosaiktól, megcélozzuk a Remete-hegyet.


A következõ szakaszon máig sem tudom, hogy pontosan hol megyünk, csak úgy ballagunk valami jól járt, széles földúton nagyjából északkelet felé, a táj szép és elõttünk Budapest fényei sárgítják az eget. A hóesés is mérséklõdik. Matus.peti ellépett, ezúttal végleg, peszáéktól pedig mi léptünk el kissé. Találunk néhány házat és egy még szélesebb, aszfaltozott utat, amelyen elõbb-utóbb megjelenik a piros sáv. Ez annyira megtetszik, hogy rövidesen el is hagyjuk rajta a mûutat és jelzetlen földutat követünk Adyligetig. A játszótérnél aztán fogalmam sincs, miért, de nem ismerem meg, hogy ott járunk, ahol tavaly ilyentájt. Ezért aztán kétszer megállunk, hogy a térképen is meggyõzõdjek arról, hogy nem vagyok biztos abban, hogy hol vagyunk. Aztán lassan kezdem kapisgálni, de addigra elérjük a Remete-szurdokot. A szurdokban sötét van és kényelmesen járható út, a fákról viszont sûrûn csöpög az olvadó hó. Fényeket is látunk, méghozzá pesza91 és mgruber járnak ugyanitt, a találkozás örömére együtt kaptatunk fel a havas-sáros emelkedõn a Remete-hegyi ellenõrzõponthoz. Valahol visszafordulok, megnézem jól a Hosszú-erdõ-hegy sötét oldalában fehérlõ bányát. Arra a hegyre most nem mentünk. A ponton a három lány egy sátorban vacog, õk amúgy pálinkával kínálnak, elfogadok egy szûk kortynyit. A sátorral szemben zöld villogóval jólláthatóvá tett kutya szomorkodik. Bevesszük magunkat a sûrûbe, a kék kereszt elágazása elõtt érjük utol peszáékat, az elágazásnál népes csapat jön szembõl: Rushboy, Rudi István, orsipanka és még sokan mások, majd a sort mse-foot zárja. Õk már voltak a Kálvária-dombon, mi még nem, és meglepõen sok idõt eltöltünk azzal, hogy megkeressük. Végül az egyre szélesebb csapásokat követve sikerül megtalálni Lendvai Imréék állandó éji pihenõjét, cukorkával kínálnak a tumultus közepette.


Másik, egyértelmûnek látszó úton indulunk dél felé, ez a K+ jelzésre bukkan ki, enyhe emelkedõ vezet vissza a Kéktúra vonalára. Menet közben népes csapat jön szembõl: Rushboy, Rudi István, orsipanka és még sokan mások, majd a sort mse-foot zárja. Flashback. Mi volt abban a cukorkában?! - kérdezem Repkényt, de megnyugtat, hogy a vízió közös, õ is ugyanazokat az embereket látta még egyszer szembejönni. Áthosszantolunk Nagykovácsi szûkebben vett nyaralóövezete mellé, közben peszával beszélgetek, majd hiába mutogatom a méltán népszerû Muflon Itatót, az ismét háromfõsre apadt társaság ezúttal nem reagál rá. Igaz, most zárva van a kocsma. A turistaház szomorú romjainál térünk ki az Alsó-Zsíros-hegy felé, a nyílt tetõn messzirõl látni az ellenõrzõpontot jelzõ piros villogót. Az út elejét hóember õrzi. A csúszós le-fel huplit áthidalandó, rövid futást tartok, remélve, hogy nem botlok meg semmiben, beleértve a saját lábaimat is. A pontõrök komoly felszerelést felvonultatva, príma beállítással végrehajtott fotózást tartanak, külön köszönet a képért, ami született. Alattunk, körülöttünk Solymár és Pilisszentiván fényei szóródnak az enyhe ködben. Gyönyörû a kilátás.


Visszakapaszkodunk a kicsúszkált csapáson a turistaház romjáig, majd a zöld jelzést követve közelítjük meg a Felsberget. Ismét népes csapat jön szembõl: mse-foot nyitja a sort, majd Rushboy, Rudi István, orsipanka és még sokan mások következnek. Durva volt ez a cukorka. Mindig ugyanazok az emberek, és mindig szembõl. Kitérünk a Felsberghez, bár, csodával határos módon nincs akkora szükség a plusz egy óra szintidõre, de úgy érezzük Repkénnyel, hiányozna az a pecsét. A tetõn eltörésre aktiválódó, világító rudacska a meglepetés, eltörünk egyet-egyet és a többire tesszük, X alakban, amely vélhetõen a tizedik rendezést hivatott szimbolizálni. Ötletes! Lebélyegezzük a lapjainkat, visszatérünk a zöld sávra, majd a kékre. Iszunk pár korty kávét, már csak át kell battyogni a Nagy-Szénás alá, s így is teszünk, az út meglepõen rövid ideig tart, a szélben nagy robajjal zúgó fenyvesek elérését követõen alig telik el egy kis idõ, és máris a következõ sátornál találjuk magunkat. Az egykori turistaháztól egy utolsó, rövid emelkedõvel jutunk fel a Nagy-Szénás alatti nyeregbe. Itt elhagyjuk a kék országutat és a piros sávot követve battyogunk vissza Nagykovácsiba. Visszasétálunk a plébániára, lelkes rendezõk gratulálnak, kapunk szép, tuningolt, X. rendezéshez méltó kitûzõt és szintén szép emléklapot. Köszönöm a túrát az RMSE-nek és külön elismerésem a pontõröknek, akiknek a szélben, hóesésben egy helyben állva-ülve-sátorozva kell átvészelni az éjszakát. A díjazás átadása után levessel, forralt borral, teával kínálnak, leülünk párologni, enni. Falatozás közben fény derül arra, hogy miért jöttek mindenhol szembe a mindenhol szembejövõk, megérkezik pesza91, majd mgruber, és látjuk a még távolabbról visszatérõ Börcsök Andrásékat még távolabbról visszatérni. Evés után kisétálunk a buszmegállóba, épp bent áll egy Ikarus, épp pár perc múlva indul, és Hûvösvölgyben épp csatlakozik hozzá egy villamos. Sima hazaút, bundáskenyér-sütés, alvás a hátralévõ program.


-Kékdroid-


Képek

 
 
 Túra éve: 2011
kekdroidTúra éve: 20112011.01.12 16:24:23
megnéz kekdroid összes beszámolója

A Budai-hegység Távoli Csúcsai 


Már induláskor sötét van, a villamos harsányan kivilágított utcákon, tereken zúg keresztül, mielõtt rákanyarodna a sötétebb, csöndesebb, de szintén beépült völgyre. Sivítva veszi a vonal északi végének a kanyarjait, majd megáll, géphang köszön el az utasoktól. Jármûvet váltunk, a háromtengelyes Ikaruson határozottan tapossa a sofõr a gázpedált, hegymenetben beleüvölt a motor az éjszakába. Néha kisandítok az ablakon, de nem tudom megállapítani, hol tarthatunk éppen: legutoljára négy éve jártam Nagykovácsiban busszal, akkor ugyanilyen sötét volt és ugyanúgy nem láttam semmit az ablakból. Igaz, akkor tömve volt túrázóval a járat, most Kerek repkényen és rajtam kívül hiába keresnék másokat, akik hegycsúcsok után akarnának bóklászni ezen a szép estén. A végállomástól alig pár lépés a Plébánia, a takaros kis templom diszkrét, szép kivilágításban tündököl. Besétálunk a rajthelyre, elintézzük az ilyenkor szokásos procedúrát: lap kitöltése, saját felelõsségre, fizetés, majd az itiner és a falra függesztett térképek a szokásostól behatóbb tanulmányozása. A meglepetés hegy a Kis-Kopasz, ilyen néven hiába is keresném a térképemen: a nevet a Nagy-Kopasztól alig egy kilométerre délre fekvõ magassági pont viseli. Beszélgetünk egy kicsit Lükepékkel, de üzleti alapokra most nem helyezõdik át a hangsúly, hiába ajánlja figyelmünkbe a nála lévõ mozgalmak igazolófüzeteit. Kilépünk az utcára, pesza91-ék éppen érkezõben vannak, õk a Téli Mecsekrõl utaztak ide.


Észak felé indulunk. Elhagyjuk a zöld jelzést, amely a Zsíros-hegyen át Solymárra vezet elsõ közelítésben, nyaralók, házak mellett emelkedik folyamatosan, kitartóan az utca. Egyre jobban belesétálunk a felhõbe, a levegõt szándékosan lefelé fújom ki, hogy legalább ez a képzõdõ párafelhõ ne zavarjon. Az utca végén egy kerékpáros indul lefelé, jó utat kíván, mi pedig rátérünk az ösvényre. A látótávolság itt már alig húsz méter, lámpával csak kettõ. Mégsem kapcsolom le a fejemen viselt három LED-et, a „látni és látszani”-elv második tagja szerintem van olyan fontos, mint az elsõ. Repkény kézilámpájának a sárgás fényköre néha mellettem ugrál a fákon, köveken. Háromfõs futó társaság elõz nagy lendülettel, pár pillanat múlva teljesen belevesznek a ködbe. Nincs szükségünk nagy tájékozódási képességre, követjük a széles csapást, amelyet az elõttünk járók alakítottak. Ötletem sincs, hogy hol tarthatunk az emelkedõn, és már éppen ott tartok, hogy ezt Kerek repkénnyel is közlöm, amikor hirtelen egy álldogáló ember mellett diszkrét papírtáblával ékesített sátorba botlok. A papírtábla arról tájékoztat, hogy a Nagy-Szénáson vagyunk. Hitetlenkedve nézek, pedig tényleg ott vagyunk. A pontõr (az itineren: Peti) energiaital-ízû cukorkával kínál, érdekes az íze, de: jólesik, mert leköt. Továbbá: nagyobb, mint az átlagos keménycukorkák és egész sokáig kitart. Meredek, erõsen csúszós lejtõn botladozunk lefelé, szigorú útvonalkövetésre váltunk a kék sáv mentén, egy-két, a hó alól kikandikáló, kék sávval ellátott kõdarab tájékoztat, hogy a próbálkozásunk sikeres. Enyhén hullámzik velünk az út a ködös éjszakában. 


Elérjük a kék kereszt elágazását, követjük a többség által kijárt, biztos csapást. Emelkedõ visz fel a Kutya-hegy nyergébe, ahonnét óvatosan leügetünk, éles kanyarokat beletéve utunkba, hogy minél kevesebbet csúszkáljunk. Megpillantok egy lábnyom-párt, amely betér, elõkerül a tájoló és a térkép, de az út enyhén mintha északabbra vezetne, mint ahogy a Perem-hegy felé kell indulni. Háromfõs társaság ér utol, szerintük tovább kell még menni, majdnem egészen a sárga sávig. Igazuk van: odébb egy sokkal határozottabb csapás indul északnyugatra, amely többé-kevésbé határozottan belevezet egy másik útvonalba. Két fénypont jön szembe, megerõsítenek, hogy a jó úton járunk, ez igen kellemes, mert a köd azóta nem oszlott egy percre sem. A hang viszont ismerõs, Nagy Attila a gazdája, a másik fénykör pedig Bell Sanyihoz tartozik. Jó utat kívánunk egymásnak, a következõ pillanatban pedig már el is tûnnek. Követjük a nyomokat, a pontnál összesereglett lámpafények mutatják az irányt, ez a Perem-hegy. A pontõrök (az itineren: Dani, Zsiga) nagy lelkesedést tanúsítanak irántunk, továbbá megkínálnak valamilyen töltött keksszel, elropogtatom. Nem tartunk hosszú szünetet, a tûz fénye barátságosan hunyorog utánunk, ahogy elsietünk, vissza a kék kereszt felé. Közben összeköttetésbe lépek a Szeged környéki gátakon kirándulgató -rafter-rel, aki éppen valahol Makó és Klárafalva között küzd a sárral, Cam Mogó társaságában. Azok alapján, amit mesél a gátak járhatóságáról, úgy ítélem meg, hogy a köd ellenére is jobb nekem itt. Elbúcsúzunk, visszatérek a ködös jelenbe. Az út közelebb van, mint sejtettük, egy élesebb kanyar pedig már a sárga sávra vezetne rá, de elõtte még kerítést kell mászni, síkos, magas létrán. Kihagyom az utolsó két fokot, lehuppanok, irány nyugat. Készenlétbe helyezem ismét a tájolót és a külön nyomtatott térképrészletet. Utóbbira azért van szükség, mert a Cartographia 2005-ös kiadású mappájáról méltatlanul lefelejtették a Budai-hegység nyugati peremét (nem is beszélve a biatorbágyi piros sáv nagyrészérõl, vagy éppen a Törökbálint feletti Anna-hegyrõl).


Egyértelmû a letérés a sárga sávról, lassan elhagyjuk tényleg a színes térképet. Elkerített területre lépünk be, de lehet, hogy éppen most megyünk ki onnét, amikor beszédfoszlányok szûrõdnek fel a völgy felõl. Három túratárs érkezik, az Ilona-lak felõl jönnek, iránymenetben. Aggódva gondolok bele abba a lehetõségbe, hogy esetleg nekünk is ennyire vissza kell jönni. Búcsút veszünk egymástól, sétálunk tovább a széles szekérúton, majd annak a nyugati irányú folytatásán. Talán nem is szükséges leírni, a köd kitartóan lebeg körülöttünk. Hirtelen nagyobb társaság érkezik szembõl, némán baktatnak, csöndesen köszönnek, majd baktatnak tovább. Lépéseik hangját sokáig visszhangozza a pára. Követjük a hegygerinc vonalát, kiérünk egy nagyobb tisztásra, elvésznek a nyomok a sárban, kivágott fákat rendeztek magas kupacokba, a gallyak, kisebb ágak szanaszét szóródva beterítik a területet. Érzésre egyenesen átvágunk a réten, az ötlet jónak bizonyul, a nyomok folytatódnak: megérkezünk a Meszes-hegy peremére. Még oldalgunk egy kicsit észak felé, enyhe emelkedõvel a füves gerincen, amikor megpillantjuk az ellenõrzõpont fényeit. Megkínálnak kindercsokival, megállunk egy kicsit a tábortûz mellett, körülnéznénk, de csak a felhõ látszik, amiben vagyunk. A pontõrök (az itneren: Levi, Lõrinc) éppen kezdik ecsetelni, hogy amúgy innen milyen szép a kilátás, amikor, mintegy varázsütésre, egyszerûen megszûnik a köd. Nincs szél, nem történik semmi különös, elõször csak megjelennek a csillagok az égen, majd a körülöttünk lévõ hegyek körvonalai rajzolódnak ki feketén a fehérrel pettyezett ég alatt, végül a közelebbi falvak fényei bukkannak elõ a messzeségben. Fantasztikus látvány, az ott tartózkodók állát úgy kell felvakarni a földrõl. Megtárgyaljuk Ilona-lak irányát, amikor egy fénypont villan fel a mélységen túli elsõ hegyrõl: arra visz a mi utunk is.


Visszasétálunk a fakitermelõs rétre, ahol halvány nyomok vezetnek egyenesen az Ilona-lakot rejtõ magaslat felé. Eleinte kényelmesen ereszkedünk, kikerülve a gallyakat, kidõlt vagy kidöntött fákat, majd hirtelen nagy mélység nyílik ki közvetlen elõttünk, a sötétben elvész a lámpa gyönge fénye. Óvatosan, piciket lépkedve, fákat ölelve araszolunk. Félreállunk (ülünk) a magabiztosabb léptû túratársak elõl, majd Repkény megindul a lejtõn, ahol végül a túrabot inkább hátráltat, mint segít. A fákba kapaszkodva végül leérünk a síkos lejtõ aljába, ha nem csal emlékezetem, ez a Cseresznyés-völgy. Az elõttünk álló meredély kicsit kényelmesebb fölfelé, mint az iménti volt lefelé, sietség nélkül, lépésrõl lépésre haladunk rajta, az út egyértelmû és viszonylag kényelmesen járható. Repkény szerint Ilona lakhatott volna kevésbé magasan is, hosszan tapossuk a latyakos hóréteget. Alacsony kerítést keresztez az ösvény, elõször az emelkedõ alján, másodszor valamivel a teteje alatt, utóbbitól már nincs túl messze a hegytetõre emelt kunyhó. Az apró, fehér falú házikóban a kályha kellemes melege fogad, valamint a pont két õre (az itineren: Fanyûvõ és Balu), akik teával kínálnak. Kerek repkény fémbögréje osztatlan sikert arat, kiülünk vele, ne foglaljuk odabent a helyet. Helyet szorítanak nekünk a padoknál, Repkény le is ül, én csak támasztom az asztalt, közben puskázok a társaság térképérõl. Szóba elegyedünk, kitárgyaljuk a Budai-hegység térképkészítõinek a lelkivilágát – ne legyünk igazságtalanok, a legújabb kiadáson már rajta van ez a nyugati vidék is. Felajánlják, hogy mehetünk együtt, amíg vissza nem térünk a korlátozottabb látószögû térképek otthonába, mi azonban lassabbak vagyunk náluk, rövidesen le is maradunk. Az irányunk stabilan délkeleti, a terv szerint bele kell ütközni vagy a zöld négyszögbe, vagy a zöld sávba, onnan pedig megcélozni a Nagy-Kopasz oldalát.


Elhagyjuk az otthonos, gyertyafényes lakot, folyamatosan hullámzó, széles út vezet szinte nyílegyenesen. Néha, csak önmagam megnyugtatása érdekében ránézek az iránytûre, a korong lomhán fordul rá a bolygó mágneses erõterére. Az eredmény láttán bólintok, becsukom a szerkezetet, továbbcsúszkálunk a letaposott havon. Nagyobb fénycsoport közeledik szembõl, feketébe öltözött futók robognak el, lámpáik fénye feltûnõen egyszerre ugrál, mintha mindnyájan egy ritmusban lépnének. Széles út keresztezi a miénket, a zöld sávon járunk, az Ilona-laknál utat mutató trió éppen most tér rá egyenesen eddigi utunk folytatására, amelyet mi is követni szeretnénk. Repkény elvonul pár perc szünetre, közben egy túratárs úgy dönt, nem hagyja el a járt utat a járatlanért és inkább a zöld háromszög felõl közelíti meg a következõ hegyet. Ugyanakkor az érkezõ Szabó Elemér rutinosan, minden teketória nélkül átrobog egyenesen az elágazáson. Amikor Repkény visszatér, mi is követjük az egyenes utat. Ez eleinte erdõben vezet, egyre szélesedõ csapáson, majd csillagsütötte tisztás sarkán bukkan fel. A látvány annyira elragadó, hogy innentõl egy ideig lámpa nélkül sétálunk, majd megállunk, tartunk egy kis éji piknikezést, a zsömléket újításképpen energiaitallal öblítjük le. Ez nem feltétlen jó ötlet, ugyanis abszolút nem érzem sem pozitív, sem negatív hatását. Bámuljuk tovább a csillagoktól fényes eget, elõttünk fenyegetõn tornyosul a Nagy-Kopasz fekete tömege, a hegy tetejére vékony sárga derengést fest a túlnani fõváros közvilágításának fénye. Amikor visszakapcsolom a lámpát, hogy vessek egy pillantást a térképre, fényt látok felvillanni a hegy tömbjének északnyugati oldalán. Párszor villogunk egymásnak, nem tudom, ki lehet ott és miért, de szerintem eltájolta magát. Összeszedjük magunkat, elindulunk, végig a tisztás mentén, majd egyenesen be az erdõbe. Mellettünk kerítés, az ösvényen pedig rengeteg belógó ág. Némelyik egész hirtelen jön, kénytelen vagyok visszakapcsolni a lámpát, nem az én testmagasságomra tervezték ezt az utat. Lassan felcsúszkálunk, az emelkedõ, mintha soha nem akarna véget érni, egyre laposodva, de folytatódik. Nagy sokára megérkezünk a tetõ alá a zöld háromszögre, itt jobbra fordulunk és kihagyjuk a Nagy-Kopasz csúcsát, ugyanis kicsit megszorultunk idõvel az eddigi sétálós tempó miatt. Az út itt csúszósabb és latyakosabb, mint idáig bárhol, mûkorcsolyázókat megszégyenítõ ugrásokat produkálunk felváltva. Elballagunk a Tarnai-pihenõ mellett, az itiner abszolút korrekt leírása szerint tényleg látszik az ellenõrzõpont a Kis-Kopaszon. Továbbá mindenfelé lámpafények, ezt a hegyet sokan sokféle irányból közelítik meg. Nézelõdés közben beletoccsanok egy pocsolyába, a cipõm eddigi viszonylagos komfortja hirtelen megszûnik, a lábam csendesen fázni kezd. Lekanyargunk az írásban meghatározott vízmosáshoz, ha nem lenne kitaposva már az ösvény, akkor sem lenne olyan nehéz megtalálni. Felkapaszkodunk, fákat kerülgetünk, kibukkanva a nyílt oldalra sûrûn visszanézünk. A távolban a Széchenyi-hegytõl a János-hegyig húzódó vonulat zárja a láthatárt, alatta Budakeszi fényei vibrálnak. A pontõrök (itineren: Merse és barátai) Túró Rudi jellegû csokival kínálnak, amíg elmajszoljuk, nagyobb társaság érkezik egészen valószínûtlen irányból. Repkény elemet cserél a lámpában, a fényképezõgép elemeit kell felhasználni az elcsoffadt akksijaim helyett, ennek egyenes folyománya, hogy innentõl nincs több fotónk a túráról.


Elbúcsúzunk a pont szalonnát sütögetõ õreitõl, majd ott, ahol jöttünk, visszatérünk a jelzésre, visszamászunk a Tarnai-pihenõn át a piros háromszög elágazásáig. A Fekete-hegy következik és egy újabb tanulságos kis szösszenet az itiner olvasásának hasznos mivoltáról. A piros háromszöggel egyidõben ugyanis egy újonnan festett zöld kereszt jelzés is indul, amely egészen a Budakeszi határában álló mammutfenyõkig vezet. A leírás világosan és egyértelmûen megmondja, hogy a Fekete-hegy eme jelzés mentén is megközelíthetõ. Amit mi ennek ellenére teszünk: követjük a Szarvas-árok felé a nyomokat és a széles erdei utat. Ahol ez a széles út éles kanyart vesz, ott elindulunk az árok irányában, ám az általunk követett csapás egyre nagyobb hóba visz, míg végül arra a következtetésre jutunk, hogy rossz utat választottunk. Visszasétálunk, találkozunk még pár túratárssal, majd végül egészen az erdészeti útig visszasétálunk. Legutóbb is erre jöttem, feltételezésem szerint most is biztos lesznek páran, akik a Szarvas-árkon keresztül, meredeken le, majd fel közelítik meg a pontot. Elkanyargunk egy ideig, a szomszédos hegygerincen fel-felvillanó lámpafények kissé elbizonytalanítanak. Lehet, mégis arra kellett volna menni? - teszem fel a költõi kérdést, de már nem megyünk vissza. Repkény észreveszi a letérést ott, ahol az elõttünk haladó lábnyompárok gazdái letértek és ott, ahol a kerítésnek lennie kéne. Fától fáig haladva, mint a Meszes-hegyrõl, ledöcögünk esés nélkül a Szarvas-árok aljába. Elõttünk, szembe, szinte függõleges völgyfal emelkedik, sötéten és zordan, néhol a kerítés maradványai villannak ki a hóból. Négykézláb, gyökerekbe és fatörzsekbe kapaszkodva vonszoljuk magunkat, mire kiérünk az árokban futó gyenge földútra. Néha megcsúszom, néha Repkény csúszik meg. A kerítés maradéka és a viszonylag stabil drótok néha segítenek ott is, ahol nincsenek éppen fák a közelben, a vékony fém a tenyerembe vág, rántáskor surrogó hangot ad, de stabilan tart. Nem számolom, hányszor esek hasra a kapaszkodás közben, tíz felett elvesztem a fonalat. A nyomok ismeretlen kitaposói (talán yoyo-ék?) elõttünk viszont egészen ésszerû utat taposott felfelé. Mászunk a végtelen falon, néha visszanézek, szédít a sötét mélység, amelybõl csak néhány fatörzsre világít halványan a lámpafény. Szemben a Fekete-hegyek talányosan sötétlenek vissza, nem sokan választják ezt az irányt. Nem csoda. Végre, szelídül az emelkedõ, kényelmesebben lehet továbbsétálni, lámpák fénye tûnik át a bozóton, átvergõdünk, kiérünk a Fekete-hegy ellenõrzõpontra. Itt sütivel kínálnak a sátorral felszerelt pontõrök (itineren: Eszter és Tamás), sõt, egy elõre nyomtatott egyesületi tanmesét is kapunk arról, hogy néha süketnek kell lenni. Egy társaság arról kezd beszélgetni, hogy õk a Kis-Kopasz felé a Szarvas-árkon keresztül szeretnének eljutni, megpróbáljuk lebeszélni õket errõl a tervrõl. Itt összetalálkozunk pesza91, Koppány és Ábris triójával, innentõl Nagykovácsi széléig nagyjából együtt túrázunk.


Új irányt veszünk, nem térünk vissza a piros háromszögre, amit én amúgy tettem volna, hanem Adyligetet célozzuk meg, jól járható, széles szekérúton. Az eddigiekhez képest ez valóságos álomszakasz: nem kell figyelni a pocsolyákra, nem emelkedik az út meredeken, egyszerûen csak ballagunk kelet felé. Pesza91-gyel megvitatjuk az internetes képtárak dilemmáját, miszerint amikor valamelyikre az ember már feltöltött egy csomó albumnyi képet és úgy tûnik, minden rendben van, akkor általában az a rendszer tönkremegy. Amikor már kezdenénk beleunni a folyamatos keleti trappolásba, akkor hirtelen egy kis telepre bukkanunk az erdõ mélyén, ha jól sejtem, ez Juliannamajor. Kitrappolunk egy mûútra, cserkészparkot hagyunk el úgy, hogy nem is tudtam, hogy egyáltalán beléptünk. Hiába, a Budai-hegységben nem mozgok valami otthonosan. Kerek repkény egy régi cserkésztalálkozó tájékozódási versenyén tapasztalt élményeit meséli, közben becsatlakozik mellénk a piros sáv. Nem követjük sokáig, inkább Buda határán folytatjuk a sétát, néhány behavazott határkõ mellett. Megérkezünk Adyligetre, útirányunkat az utcanév iránti szimpátiánk dönti el, majd keresztezzük a Nagykovácsi felé vezetõ országutat és megcélozzuk a Hosszú-erdõ-hegyet. Ebbõl az irányból érezhetõen könnyebb feljutni, mint a múltkor már kipróbált csúszós gerincúton. Mielõtt a Rézsû utca elérné a lokális maximumát, egy parkolónál balra betérünk az erdõbe és iránytû után követjük a hegy lankás gerincét, amíg bele nem futunk egy széles csapásba. Kioldalgunk a bánya peremére, óvatosan körülnézünk, a völgyben már Remeteszõlõs kezdõdik, az utcai lámpák sejtelmes fénycsomókat festenek a lassan felszálló ködben. Megérkezünk az ellenõrzõpontra, itt a pontõrök (itineren: Bence és barátai) váratlanul teával kínálnak. Ez nagyon jólesik. Elmondják, hogy sokan érkeztek a nehezebb úton, ennek ellenére egyöntetûleg a kerülõ mellett maradunk. Visszakanyargunk a Rézsû utca felé, ahol a csúszós ösvények miatt nem is térünk már rá a burkolt útra, eloldalgunk a kerítés mentén a Remete-szurdok felé.


A távolban a Még Távolabbi Csúcsok tornyosulnak, a Vihar-hegy és társaik, továbbá a Hármashatár-hegy, a Kecske-hegy, köztük és közöttünk Máriaremete és Pesthidegkút lakónegyede húzódik, a közvilágítás sakktáblaszerûen hálózza be az elõttünk terülõ feketeséget. Az éjszakai enyhébb hõmérséklet újra fagypont alá csökken, ezzel még csúszósabbá válik az ereszkedõ ösvény. Egy nagy ugrással lehuppanunk a Remete-szurdokba, koromsötét van, az öt lámpa fénye ötféleképpen hasít bele. Végigballagunk a szurdokon, a patak vízállása viszonylag alacsony, a két parton nehezebb megmaradni a síkos lejtõn, mint a gázló kövein. Az emelkedõ a Remete-hegyre viszont a vártnál nehezebben megy, a helybenjárás a legjobb szó arra, amit néhány helyen mûvelek. Pedig van nálam túrabot és elég sûrûn sorakoznak a fák ahhoz, hogy ne lehessen panaszom. A kaptató felsõ, sziklás szakaszán már könnyebb stabil lépést találni a lábunknak, végül a hegyfokon megtaláljuk a bónusz ellenõrzõpontot. Nyerünk egy órát és szükség is van rá, enélkül most a szintidõn kívül beérkezõk táborát növelnénk. Pesza91 pecsétel sorra mindnyájónknak a hangulatos, karácsonyfaizzókkal kivilágított ellenõrzõhelyen, majd sétálunk tovább, megcélozva a Kéktúra és a K+ elágazását. Itt tartunk egy pár perces gondolkodást, majd Ábris javaslatára követjük az egyenesen a fák közé betérõ csapást. A Kálvária-dombra a múltkor sem volt egyszerû eljutni, most sem az, bár a hóban legalább lehet követni mások nyomait. Sárga villogó vezeti elõ az ellenõrzõpontot, ahol a pontõrök (itineren: Mária és Imre) személyében a Bakonyi Mikulás rendezõségét köszönthetjük nagy lelkesedéssel. Kapunk is pár szem tejkaramellát.


Visszafelé indulunk el, mivel a bánya miatt nem lehet egyenesen leereszkedni Budaliget északi végére. Némi bozótharcot követõen rálelünk a kék keresztre, amelyen szánkóval vagy síléccel egyszerûbb lenne közlekedni, de kocogva is sikerül. Rátérünk a Koppány vezér utcáról a Zerind vezér utcára, amely végül kivezet újra Budapestrõl, bele a hajnali, ködös erdõbe. A pára lassan, de határozottan lecsapódik, majd ráfagy az útburkolatra, néha meglepõdök az általam produkált megcsúszásokon. Keresztezzük a sárga sáv vonalát, Kerek repkénnyel folyamatosan számoljuk a szintidõ maradékát és folyamatosan arra a következtetésre jutunk, hogy az bizony nagyon kevés. Ráadásul egyre fogy. Beballagunk Solymárra, itt már újra ugyanaz a sûrû, tejfölszerû köd ül a tájon, mint a túra elején. Solymáron belül is a Vendel-dûlõ területére érkezünk, amelyet hosszanti irányban átszelve gyorsan el is hagyunk. A térkép ezúttal nem szépítette és nem is csúfította a valóságot, amikor széles szekérutat ígért, amely átvezet egyenesen a zöld jelzésre: valóban széles szekérútról van szó, ez kezdetben enyhén emelkedik, majd erõsen lejt, nyilván azért, hogy minél többet lehessen fölfelé kapaszkodni majd a zöld sávon. Néhány szerpentinszerû kanyarral végül lecsusszanunk a jelzett útra, alig egy kilométerre a Felsbergtõl. Meglepetésemre két lámpa fénye imbolyog szembõl a ködben, túrázók kérdezik, hogy messze van-e még a pont. Már messze van – mondom, de ez a poén nem túl szerencsés hajnal négy körül. Visszafordulnak, majd simán megtalálják a Felsberget, amikor mi Kerek repkénnyel éppen elsétálni készülünk mellette. Felballagunk a rövidke ösvényen, a két pontõr (itineren: János, Bálint) a bélyegzés mellett itt gumicukorral kínál, kétszer is. Nyamm.


Mivel az idõ fogytán van, Repkénnyel nem maradunk fent megvitatni a megfelelõ utat lefelé, hanem egyszerûen ott, ahol jöttünk, visszasétálunk a zöld sávra. Elõrelépek, hogy siessünk, de benézek valami elágazást és a Zsíroshegyi turistaház romja helyett valami egész másik utcán érkezünk meg Nagykovácsira, még egy tábla is áll egy kerítésen, miszerint Nagykovácsi már csak 2,5 km a zöld sávon. Már csak azt nem értem, hogy hol kereszteztük a kék és a sárga sávok közös szakaszát... Rejtély. Végül egy szimpatikus elágazásban jobbra, azaz észak felé visszatérünk a három jelzés közös szakaszára. Repkénnyel kilépünk, a lecsapódott párától síkos járdán letrappolunk, végig a nyaralók közötti telepen, majd bezárjuk a kört a piros sávnál. Itt kocogásra váltunk, rákanyarodunk a fõútra, végül tíz óra és negyvennégy perc elteltével térünk vissza a Plébániára. A rendezõk nagyon kedvesek, megkapjuk a díjazást, valamint egy tányér instant levest, sõt, egy nagy bögre forralt bort is tölthetünk. Még rengeteg ismerõst látni itt: DJ_Rushboy, Budai-H.G., R.Gellért, Lestat1758 és még jópáran ücsörögnek a célban, mi odakint foglalunk helyet, mivel bent már eléggé szûkösnek bizonyul a tér. Elkanalazzuk a levest, majd elbúcsúzunk az ittlévõktõl és újra felszállunk a kék buszra, majd a sárga villamosra, közben a Puszta télenre tartó Rushboy-jal beszélgetünk, amíg õ le nem száll. Nagyon köszönöm a túrát a rendezõknek, szerintem a Budai-hegység legizgalmasabb teljesítménytúráján járhattunk, az pedig külön kedves gesztus, hogy minden ponton megkínáltak valami aprósággal, vagy éppen nehezen felhurcolt vízbõl fõzött teával. Köszönöm a társaságot Kerek repkénynek, pesza91-nek és társainak, és természetesen gratulálok a teljesítõknek!


A villamos végállomásán leszállunk, körülnézünk. Már kivilágosodott, ronda, szürke köd lepte el a várost, amely azóta is tart. Mintha a csillagos, felhõtlen éjszaka csak egy álomkép lett volna...


-Kékdroid-


Képek

 
 
pesza91Túra éve: 20112011.01.11 23:08:16
megnéz pesza91 összes beszámolója


Budai Hegység Távoli Csúcsai

Idõpont: 2011.01.08-09

Tájegység: Budai-hegység

Idõjárás: enyhe, szélcsendes csapadékmentes idõ: -2- +5 fok, Eleinte hatalmas köd

Terepviszonyok: jeges, nem túl nagy havas, szakaszok váltakozása

Útvonal: Nagykovácsi Plébánia-  Nagy-Szénás- Perem-hegy- Meszes-hegy- Ilona-lak- Kis-Kopasz- Fekete-hegy- Hosszú-erdõ-hegy- Remete-hegy pereme- Kálvária-domb- Felsberg- Nagykovácsi Plébánia

Rajt: 19:32 Cél: 5:45

Táv: 35-40 km Szint: 1100-1300 méter

Mozzanatok: vonat pontosan indul, túratársak: Koppány, Ábris, IC szintidõn belül fut be, köszönet BKV-nak 61/63-as rögtön jön, este hétkor már rajthelyen készülõdünk, gyors itiner, térkép tanulmányozás, óramutató járásával ellentétes indulás, bemelegítés Nagy-Szénás felé az egyre nagyobb ködben, pont után Kutya-hegy felé indulunk Kéken, majd Kék-kereszt 1 m-es  látótáv, találkozás az elsõ túratársakkal, Attilával, létránál visszafordulás Perem-hegy felé, a tûz messzirõl látszik, az egész túrán itt a legnagyobb a népsûrûség, vissza létrához, majd sárgáról balra letérés, hullámvasút, két túratárs szelíd, virgonc kutyussal, lábnyomok a hóban, tisztás, Meszes-hegy. Örülünk. Iszok a hideg vízbõl. Pontõrök tûz mellett zenélnek. Kupaktanács 1 perc: irány Ilona-lak. Vissza pár száz méter, majdnem gyönyörû kilátás, lejtõ, szeretem a fákat, emelkedõ, hamar Ilona-lak. TEA, melegedés, kevesen jártak még itt, meglepõdök. Sokáig szintben haladunk, látszanak Budapest fényei az ég aljában. Meszes-hegytõl ismét senki. Keresztezzük a zöld sávot. Haladunk, haladunk, futók vagy 8-an szembõl, haladunk, haladunk.  Kaptató kerítés mellett, magányos futó szembõl, zöld háromszög, vaniliás karikával. Újra jelzetlenen, szép fenyõerdõ, Égei-vándorlás szembõl. Mi le, õk fel. Egyszercsak Kis-Kopasz, meglepett és  ez csúcs! Csirkés szendvics Koppánytól,   zöld háromszög, letérés, zöld kereszt.  Ismét letérés, keresztezõdés, mindenfelé lábnyom, tájoló, térkép, árkon átkelés, tarvágás, 500 m, fények, jobbra be, kis emelkedõ és Fekete-hegy. Házi készítésû süti, innen Kerek Repkénnyel, Kékdroiddal kiegészülve 5-en. Álmosság, de pihentetõ szakasz, Adyliget, utána majdnem panoráma, Hosszú-erdõ-hegy. Megint tea! Nyüzsgés, majd ismét csönd. Vissza a lankásabban. Patakátkelés a Kéken, heves jeges felfele, tehát ismét szeretjük a fákat. Díszkivilágítás, majd balra át, nincs még itt a Kálváriánk. Nyomok, hangok, fények, pont, kutyával. Bánya mellett vissza, aszfalt, Solymár, aszfalt, Koppány Vezér. Zöld-lejtõ, zöld-kaptató. Jobbra be, kissé fel, pontra lel. Cukorka be, hullámvasútra rá, erdõbõl ki, Nagykovácsiba be. Utca jobbról, utca balról, sok száz métert még így trappol. Plébánia illat, még sötétben, beérkezünk bõven még idõben. Szép oklevél, finom leves. Forralt bor íze még mindig a számban,muszáj volt belõle repetáznom, pedig nem is szeretem.

Mosdás, pakolás, indulás. Busz, villamos rögtön jön, vonat üres, alvás van.

Köszönet a rendezõknek! (piros pont a BKV-nak és a Máv-nak)          

Képek: http://bhtcs2011.pesza91.fotoalbum.hu/

Péter



 
 
yoyoTúra éve: 20112011.01.10 22:46:27
megnéz yoyo összes beszámolója

Nem akartam beszámolót írni,hiszen már 4x írtam ,mit lehet még írni  errõl a TT rõl  ?  Lehet !


Kezdem azzal ,hogy ezt a beszámolót Jocinak ajánlom, mert vidámmá tette a beszámolómat .


Jocival a Moszkván taliztam , és  együtt jöttünk ki  Nagykovácsiba . Már a 63 as buszon ültünk ,mikor elkaptam egy mondatfoszlányt  ,hogy 10 + 1 óra a szintidõ !


Hát igen,az ember füle pár év terepezés után már nem csak a huzatra ,de a szintidõkre is érzékeny  :.


 Beszédbe is elegyedtünk ,mert a fiúk már tudták,hogy mi lesz a meglepi csúcs ,mert egy ismerõsük megtelefonálta  .Így már a buszon elõvettük a térképet,ami nálam nem volt ugyan ,de a fiúktól elkértem J


A Meglepi csúcs a Kis-kopasz névre halgatott,csakhogy ez nagyon nagyon kiesne a „körbõl „ ez már  Zoliék fõdjére esik . Kiderült aztán a nevezésnél,hogy ez nem az a csúcs lesz így megnyugodtunk ,hogy nem kel az üveghegyen túlra menni .


7:05 kor tudtunk elindulni ,mert munkából jöttem haza ,és szinte arra volt csak idõm,hogy néhány falatot magamba tömjek,meg benyomtam egy kávét. Zoli mondta ,hogy enni, innivaló való lesz  nála . Azért 2 csokit zsebre vágtam ,meg egy szezámkit,innivaló sem kell,ezért övtáskát sem viszek ..Majd eszek havat ,ha még marad hajnalra . 


A Nagy-szénás


Az aszfaltot végig megfutottuk felfelé a piroson ,majd az erdõbe érve gyalogolni kezdtünk,aztán  futás gyaloglás ,és már fent is voltunk ,állt a víz a csúcskõ környékén,a két nappal ezelõtti meseerdõt elvette tõlünk Németh lajos :/


Kaptunk helyette locspocsot,meg ködöt ,meg cukorkát is ,természetesen ezt nem Lajostól .


A dzseki hamar a derekamra került meleg volt olvadt is  gondoltam,hogy majd eldugom,és vissza jövök érte,de aztán csak jó ,hogy nálam volt ..,kesztyû meg nem is volt a kezemen végig . A Kutya –hegyen tova robogtunk ,és a


 


Perem-hegy


 felé vettük az irányt, ahol  már messzírõl éreztük a füstszagot ,pecsét ,egy töltött keksz  a kezünkbe ,és már indultunk is tovább.


A forgókapu most nem volt befagyva , a sárgán ,majd a kerítés mellett egy szekérúton mentünk tovább ,ami nagyon folyós volt,ezen az úton  jutottunk ki a Meszes-hegyre .


 


Meszes-hegy


Langy meleg ,semmi hó ,még a fû is kilátszott helyenként , itt egy kinder csokit kaptunk a kezünkbe,és már fordultunk is vissza,mentünk lefelé az egyik kedvenc részünkhöz a Cseresznyés- völgybe lefelé .


Itt tapasztaltuk elõszõr,hogy Joci nem mer lefelé jönni.álítólag csúszik a cipõje. Zolival már lent topogtunk a völgyben mikor megláttam,hogy Joci lámpája még valahol az égbe világít.Drága kenyér ez még ma leér ,vagy küldjek érte felvonót ?  :) ez nem lehet igaz ,baromi rossz itt lejönni az tényleg igaz,szinte pofára tudna esni az ember annyira lejt,csak fától fáig lehet menni lefelé,és mivel olvadt is ,a hó,avar sár keverék csúszott. Zolival átmásztunk a villanypásztoron ,és vártunk vártunk ,és vártunk :)


Aztán mikor már sokadjára vártuk, a szaribabát ,látom,hogy jön egy lámpa, ahelyett,hogy lejött volna a kitaposott „úton „ elindult arra amerre a lámpánk fénye volt,de ehez oldalazva kellett jönni a hegyoldalba .


Aztán leért végre valamit motyogott ,hogy csúszik meg ilyenek ,,tényleg ?


Aztán fel az Ilona lakhoz, a latyakos  havon.


Ilona –laknál ilyen még soha nem volt,hogy tárva nyitva volt az ajtó ! Máskor mindig olyan jó betérni a meleg kis házikóba ,most meg kint ácsorogtunk elõtte,és ittuk a meleg  teát . Egy szezámkit is megettem ,mert most elég sok lesz a felfelé kell az energia . egy jó  darabon felfutottunk majdnem a nyeregig,onnan  tovább a Z kersztezõdésig majd tovább,az Anna-rét dülõjén ,tovább fel a nyiladékon ,ahol Zoli elmotyogta magábam,hogy az erdõ nyomokban Jocit is tartalmaz :))


,de addigra már fent is voltunk a Nagy-kopaszon, tovább le a Tarnai pihenõ felé,amin olyan de olyan jól lefutottunk ,aztán mikor Zolival leértünk a pihenõhöz vettük észre ,hogy Jocit jól elhagytuk . Vártunk vártunk ,és vártunk ,majd elindultunk lefelé,Joci sehol,,,aztán láttuk a lámpáját,és reménykedtem ,hogy majd utól ér, Zolival addig megkerestük a nyiladékot ahol a Kis-kopaszra kell felmenni,mert én már elõvettem volna  a térképet bizony ,mikor megláttuk a nyiladékot. Gyors territórium jelõlés ,Zoli is jelölt, én is ,vagyis szét osztottuk a fõdeket  ,addigra  Joci is megérkezett satufékkel :)  . Innen aztán tiporhattuk felfelé magunkat a latyakba ,egészen addig míg a tüzet megláttuk


Kis-kopasz a meglepetés csúcs


Na ez lesz az a hegy csúcs,ahová pár nap múlva vissza jövök világosban. Csodás kilátás , csillagos ég,kopasz hegycsúcs,néhány derekas fenyõvel a tetején,és bagolyhuhogás ,na és persze túrórudi !


Joci most ügyesen jött lefelé ugye ,hogy nem csúszik az a cipõ ? ;)  aztán a Tarnai pihenõ felé ismét hallottuk a bagoly huhogást,sokáig ,és hangosan huhogott,azóta sem tudjuk,hogy valódi volt-e vagy a pontõrök a Kis-kopaszról adtak mûsort  . A kanyarban találkoztunk a futók elitjével !


Ispi Végatti Gergõ,Andi, júj kik voltak még  pedig 6an voltak ..szóval mentek a Kis –kopasz felé némi útvonal javaslattal reméljük könnyen megtalálták .  Elek is bombázott néhány esemessel sajnálta biztos ,hogy nem jöhetett velünk  na majd jövõre Elekem !


Fekete-hegy  Fekete-hegy de csodás !


Kár lenne ezt a csúcsot kihagyni a rendezõknek ,fõleg mióta a Szarvas-árokból is fellehet menni ugye Jocikám ? ;)


Zoli is mondott valamit mikor felértünk,de  nem értettem,mer úgy zúgott a fülem mint a nádas szúnyograjzáskor  .Joci mögöttem csak azt hajtogatta,hogy mikor érünk már fel ? sok van még ? nyugi szóltam neki vissza ,a Budai hgysgben nincsenek magas hegyek :)


 


A csúcskõnél kaptunk ismét kekszet ,és dicséretet a sziklás feljövetelért . Most érzem csak,hogy milyen jó kis izomlázam lett a vállamba ..


A Fekete-hegyeket az új Z+ on hagytuk el,majd a majori dûlõn a nagyon latyakos mezõn értünk fel az erdõ aljába  A dûlõn máskor olyan fagyos szél fúj,hogy a lélegzetünk is elakad,most langy tavaszi szellõ lengedez, köszönhetõ a mi Lajosunknak :P


Becsatlakozunk a piros sávba ,és úgy döntünk,hogy Adyliget felé megyünk „körbe” . Jocit is megkérdeztem,hogy itt akar-e a nyiladékon menni ,vagy körbe menjünk ?de neki mindegy vót ,mivel az utat úgysem tudja :)


Hosszú-erdõ-hegy nem csak arról híres,hogy tea van a csúcson,hanem hogy most már arról is ,hogy Zoli idáig titkolta a palacsintát,amit végig cipelt egy dobozban. Rácsaptunk mint a vércsék a lekváros palira,és teával a tábortûz mellett a csillagos ég alatt és a remek kilátással a fényekre megettük. Ugye milyen gicces ?  Elköszöntünk a fiúktól és a sziklákon ,ami azóta már szépen lefagyott leereszkedtünk a Remete-szurdokba . Elõbb én mentem elõl,aztán mögöttem Zoli,de jobbnak láttam ha lemarad picit,mert a bokrok úgy csapódtak ki a kezem közül,mint a parittya. Na meg az sem lett volna jó ötlet,ha monnyuk Zoli rámcsúszik,és letol a bányagödörbe :)


Joci is jött ám ügyesen, bár a mormolását még messze elhozta a szél ,még akkor is, mikor már nem csak õt ,de a lámpa fényét sem láttuk. Zoli elém került,mert gondoltam jelölök megint ,és bevárom Jocit,de az ácsorgáshoz azért hideg volt , inkább mentem tovább,,,hagyom egyedül szaribabáskodni :)


Szembõl is jöttek felfelé ,az sem lehetett könnyû,mi guggolva szépen leereszkedtünk ,és akkor megláttam a lámpafényt olyan magasan,hogy ez a hegy nincs is olyan magas,egyik leg laposabb lim lom hegy a környéken .. Kicsit vártunk lent ,aztán elindultunk a   Szurdokba.  Zoli átment az elõzõleg kinézett farönkön ami jól lefagyott,ott tanakodtunk,hogy majd én is átlépek rajta ,miközben  rájöttünk,hogy Jocit jól  elhagytuk   Zoli mondta õ már nem jön vissza a farönkön , elkezdtem kiabálni ,de semmi .Lehet   másfelé ment ? van másfelé is út,elindultam  visszafelé érte , mikor egyszer meglátom ,hogy jön


Állitólag a cipõfûzõje tartotta fogva ,miután az beakadt egy ágba  :)


Ejj ezek a huncut ágak ,épp a mi Jocinkat  szivatják...


Az ördög árok átkelés megvolt tehát a farönkön ,mentünk felfelé az addigra már elég komolyan lejegesedett


 Remete-hegyre ,és  a fák segítségével hamar felértünk. Csanya írt egy esemest hogy már beért,és mindjár kipukkad a sok  tésztalevestõl .


Na innentõl kezdve kinai levest vizionáltam ,már nem kivántam a havat enni ,pedig még vagy 1.5,  2 óra míg leveshez jutok . A Remete-hegyre felérve a kivilágított,(most nem karácsonyfa) hanem egy fa alatt volt a pecsét,a gerincen . MikorJocinak akartam pecsétet nyomni,kiderült,hogy elhagyta a zsebébõl .


ejne ejnye ennek  a csúnya Hosszú-erdõ -hegynek nem csak a cipõfûzõ,de az itiner is kell  


A nyeregbe  végig jól tudtunk jönni ,aztán a Kálváriához a nyiladéknál bementünk ,és már fent is voltunk a ponton .Remek volt a kilátás ,láttuk az extra táv hegycsúcsait ,amit már nem kívántunk volna megfutni .


Az ösvényen visszafelé elhagytuk a pontot,és a kékre kiérve ,majd a sárgáról letérve a már megfagyott havon elértünk az utolsó ponthoz a Felsberghez . Utolsó pecsét,és egy utolsó maoam cukorka ,és mentünk a Zöldre ami már a templomhoz visz . Az aszfalt út teljesen jeges volt ,a csendes kihalt utcákon csak néhány terepjáró nem bírt magával ,itt most az autókra gondolok ;)  02:09 kor  értünk be 7:04 el , egy tányér kínai leves,és 2 pohár forralt bor után,szépen  hazasétáltam :P


Köszönöm a lehetõséget élmény volt ismét,és köszönjük,hogy jövõre minket Túrázókat bíztak meg azzal,hogy a 10.jubileumi futáson mi választhassunk csúcsokat. Részemrõl a Fekete.és a Hosszú –erdõ-hegy  hegy biztos,hogy  újratöltve !

 
 
tétova hegyi-teveTúra éve: 20112011.01.10 21:10:36
megnéz tétova hegyi-teve összes beszámolója

BHTCS enyhült télben


Másképp nem is vágtam volna neki. 2 óra futás után teljes átizzadás és lassú fagyhalál, ami rám vár. Ebben az évben viszont kegyes meleg adatott s végre megnézhettem magamnak ezt a jó kis éjszakai - s ami a hab a tortán, tájékozódásos - túrát.


7 elõtt kicsvel indultam neki a Zsírosnak  a Felsenberg felé véve az irányt. Hát én az Ördög-barlang másik oldalán kerestem, mint ahogy azt szerintem a térkép mutatta. Szerencsére az itinerben lévõ kis térképvázlat segített s toronyiránt menve leltem rá a gumicukros fiukra. Ez jól kezdõdik gondoltam s ha lúd legyen kövér. Hasonló erdõn keresztüli levágásos módszerrel dobbantottam a közeli sárgára, amin - leszámítva egy röpke kék szakaszt - lefutottam a betonútig. A hó annyira világított, hogy a lámpát csak néha-néha kellett bekapcsolni, biztosítandó a bizonytalant. A betonon haladva kerestem s találtam is meg a nyiladékot. Némi mászka felfelé s máris egy újabb csúcs és a pontõrök. Innen a Kék becserkészése gyerekjáték volt. Bepróbálkoztam a ráadás ponttal is. Igaz én a tetõn kerestem. Aztán elolvasva az itinert vissza az útra s a villanyvezetékektõl nem messze leltem rá az önkiszolgáló pecsétes, kivilágított fenyõre. Nekem "teccett". A Hosszú-erdõ hegyi csúcsot a kék+ on végig, a bánya aljából lõttem ki. Visszafelé át az úton, a mezõn, s az erdõn és mindenen át és keresztbe értem el a Pirosat. A Piros végében az út no meg a kerítés. Átlendültem. Aztán újra a következõn is. Az erdõ s a hó halkan tûrte magányos csörtetésemet. Így lett meg egy út a hegy oldalában, majd a Z+ is. Még 1 kerítés s a hosszú nyiladékon végig a Fekete-hegyi pont. Sapka csere, fel a sál s lelassítás, amivel az ekkorra kialakuló fagy ellen próbáltam védekezni. A ponttól a Z+-en lefelé majd rátérve a P3szögre folytattam az utat. A Kis-kopasz nem kicsit dolgoztatott meg. Jóval messzebb volt és lejjebb, mint számítottam rá. De keresték mások is. Túró rudival és némi vízzel jutalmazták a pont megtalálását. Innen merészen (jól kitaposott ösvényen) jutottam el a Nagy-kopaszra telepített kilátóig. Aztán le a Z3szögen s a kerítés mellett hosszan, jelzetlen utakon nyomtam. Egyre fogyott a szembe jövõ túrázók száma. Kissé paráztam is, mivel ezen a szakaszon tíz egynéhány éve futottam utoljára, valaha-korabeli tájfutóként. Sajnálkozva tapasztaltam, hogy mekkora ritkítások voltak azóta. A halk erdõben hallani véltem keserû fák sóhaját. Szerencsére az út egészen az Ilona lakig vezetett. Felvertem a szegény, épp elpihenõ pontõröket. De nem bánták, sõt. Sapka és itiner szárításban segítettek míg benyakaltam 3 pohárka meleg teát. Mennyei ital, ambrózia íze a számban. Közben leküldtem 2 szaloncukrot s lecsekkoltam a mumus Meszes-hegyet a térképen. Gyomortályról felvidulva futottam le a széles csapáson s a másik oldalon egy hasonlóan szélesen, de jóval meredekebben fel. Aztán a hegy peremén haladva jött 1 út, ami egészen elvitt a pontõrök sátráig. Visszafelé besegített egy futó csapat (igaz én is adtam némi infót az Ilona laki pontról nekik). Az út amire irányítottak végül is kivitt a fehér útra, majd a Sárgára. Itt azonban balfék módra balra fordultam a jobb helyett. Vagy 3 Km lefelé után ébredtem s jöttem rá mi a gond. Bosszúsan visszakapaszkodtam a keresztútig s értem el a kerítésnél a kék+-t. Innen ugyancsak széles csapás vezetett a Perem-hegyi pontra, ahol kiderült, nincs meg az itinerem. Sebaj, a Nagy-Szénás már nem volt messze. Közben beért a Meszes-hegyi futócsapat, kikhez csatlakozva értem el a csúcsra. Õk még - Andi kivételével - folytatták távolabbi csúcsok felé. Mi meg leballagtunk a piroson s hamarosan élveztük a padlófûtés örömeit a plébánián. Még benyomtam egy nagyon jólesõ zöldségesnek hívott tésztalevest is. 


Jó kis túra volt ez, bár máskor is jöhetnék rá. Ha legközelebb is ilyen barátságos lesz az idõ akár a távolabbi csúcsokat is megnézem majd. Ráadásul jövõre jubilálás is lesz extra meglepikkel és demokratikusan "beixeltetett" csúcsokkal.          

 
 
LestatTúra éve: 20112011.01.10 16:25:22
megnéz Lestat összes beszámolója

A Budai-hegység távoli csúcsai elõször


"Én nem akarok széttörni semmit

Csak azt mondom, hogy olyan nincsen,

Hogy mindig a jó ösvényt, hogy

Rövid is meg biztonságos is, meg minden."

(30Y: Semmi szédítõ magasság)


Negyed hat után érkeztem Nagykovácsiba, de mivel a rajt csak fél hatkor nyitott így pár percet kint kellett várakoznunk. Fél hatkor aztán besereglett a kisebb csapat túrázó. A falon ki volt táblázva, hogy a meglepetés csúcs idén a Kis-kopasz lesz.. A nevezést késõbbre tartogattam, bevártam Bubuékat, addig elfogyasztottam egy BÚÉK-ról maradt croissant és narancslevet. Olyan hat körül megérkeztek Bubuék, elkezdtem készülõdni az indulásra. Ekkor vettem észre, hogy a lámpám nem mûködik. Egy kicsit még próbáltam bütykölni, aztán inkább feladtam a dolgot.. 6:17-kor indultunk el, egy kb. 10 fõs csapat verõdött össze Bubu vezetésével. A P-on kezdtük meg utunkat, ezen másztunk fel a Nagy-Szénásra, ahol a pecsét mellé cukorkát kaptunk. Egyáltalán nem volt hideg éjszaka, ezért le is vettem a pulcsimat, így is melegem volt egész éjszaka. Ezután a Perem-hegyet vettük célba a K, majd K+ jelzésen haladva. A csúcson újabb pecsétet és töltött kekszet kaptunk. Lementünk a kerítéshez, rövid ideig a sárgán haladtunk, majd letértünk a Don Bosco túráról ismert útra, így mentünk fel a Meszes-hegyre. Közben csatlakozott hozzánk R. Gellért sporttárs, õ ezzel a csúccsal kezdte a túrát, és elvileg a másik irányba haladt volna, de mivel meghallotta Bubu hangját úgy döntött inkább velünk tart. Az Ilona-lakhoz egy meredek hegyoldalon ereszkedtünk le, majd átellenben kapaszkodtunk fel. A kis házikó most nyitva állt, s teát adtak a pecsét mellé.Egy hosszú szakasz következett jelzetlen úton, egészen a Nagy-Kopaszig, ahol rövid ideig a Phsz-ön, mentünk, majd egy hirtelen jobbost vetve megindultunk a Kis-Kopasz felé. Elõttünk egy túratárs már járt erre, így az õ nyomait és Tanker gps-ét követve könnyen megtaláltuk a csúcsot, amiért egy újabb pecsét és egy túró rudi volt a jutalmunk. Visszafele egy kicsit nehézkesebb úton mentünk, egy meredek, csúszós domboldalon oldalaztunk, majd négykézláb másztunk fel a Zhsz-ig.Rövid tanakodás után úgy döntöttünk, hogy nem toronyiránt indulunk el, hanem a Z+-en, s majd onnan vágunk le valahogy. Ezután a többiek nagyon lemaradoztak, mert térképet böngésztek, engem ez eléggé zavart, mert annyi idõ alatt már a jelzésen is felértünk volna a hegyre, mire kitalálták merre akarnak menni, így én Gellérttel és egy másik társunkkal picit elõreléptünk. A jelzés elhagy tuk egy jelzetlen úton, majd egy keresztezõdésben javasoltam, hogy inkább vágjunk át a jelzésre, nem akartam nagyon a hegy alá bemenni, nehogy túl meredeken kelljen felmászni, meg nem is ismertem azt a részt, így átmentünk a Z+-re, s azon másztunk fe a Fekete-hegyre, ahol persze a többiek már rég fent voltak. Ezután visszamentünk egy jelzetlen úthoz, amin elindultunk Juliannamajor felé. Egész jól álltunk idõben, ezért mondtam Gellértnek, hogy elkísérem õt az utolsó két csúcsára, a Nagy-Szénásra és a Perem-hegyre, amennyiben a Zsíros-hegyig megmarad az elõnyünk. Ezért elléptünk a csapattól, s ketten vágtunk neki a Hosszú-erdõ-hegynek. Ezen a hegyen még nem jártam, ezért itt Gellértre bíztam magam, aki javasolta, hogy ne a Rézsû út felõl másszuk meg a hegyet, hanem menjünk a fõúton Nagykovácsi felé, s alulról szúrjunk be a hegynek, mert õ a régi térképén látott egy földutat fel a hegyre onnan. El is indultunkegy utcán, majd az elfogyott, s egy ösvény váltotta fel, majd azt egy nyom, majd az is eltûnt, s csak a sziklás hegyoldal magasodott elõttünk. Kipróbáltam, hogy fel lehet-e mászni rajta, s sikerült, így a többiek is jöttek utánam (idõközbe egy magányos túratárs csatlakozott hozzánk), s néhány méterre a ponttól bukkantunk ki. Itt is kaptunk teát, s nem sokkal utánunk Bubuék is megérkeztek. Kis pihenõ után Elindultunk lefele a Remete-szurdok felé, ahová egy igen meredek és csúszós út vezetett le, itt többen vissza is akartak fordulni, mi Gellérttel kielõztük a csapatot és megindultunk lefelé. Közben szembetalálkoztunk Földi Roliék csapatával, nem irigyeltük õket amiért itt fel kell jönniük. Sok csúszkálás után végül megérkeztünk a szurdokba. Átkeltünk a patakon majd megkezdtük a kapaszkodást a Remete-hegyre, ami nem volt egyszerû, ugyanis annyira ki volt taposva az út, hogy minden lépés után kettõt csúsztunk vissza. Felérve megláttuk a karácsonyfát, egy gyors pecsét után indultunk is a Kálvária-domb irányába. Ide inkább a biztonságosabb utat választottuk, azaz lementünk egy kicsit a K+ en, majd élesen balra fel az ösvényen. Pecsételés után a hegy másik oldalán ereszkedtünk le egészen a mûútig, hogy a S jelzésre térve mászhassunk fel a Felsberghez. 3:07 volt, így úgy döntöttem, hogy az a 2 óra 10 perc elegendõ lesz ahhoz, hogy elkalauzoljam Gellértet a maradék két hegyre. A Nagy-Szénást a már milliószor bejárt útvonalon másztuk meg, s szûk háromnegyed óra alatt át is értünk, Még a csúcs elõtt találkoztunk Jámborékkal, valószínûleg õk már a cél felé haladtak. Az utolsó szakaszon próbáltam minél jobb tempót diktálni, de szegény Gellért már eléggé el volt fáradva, egyszer meg is kellett állnom bevárni õt, de nagynehezen csak elértük a Perem-hegyi pontot. Itt elléptem társamtól, mert õ már nem bírt túl gyors tempót diktálni, meg amúgy is ráért hatig beérni, én viszont 4:37-kor voltam a kerítésnél, így volt negyven percem végigmenni a sárgán. Tempós gyaloglásra fogtam magam, s kerek fél óra alatt elértem a plébániát, majd a sorállás miatt 5:10-es célidõvel megkaptam a díjazást. 10:53 lett a menetidõm, hát a végefelé azért voltak pillanatok mikor kételkedtem a sikerben, de végülis összejött. Gyorsan leültem, kellett majd fél óra, hogy összekaparjam magam, hogy el tudjak menni kezet mosni és levest kérni. Kényelmesen megettem a levest, majd szép lassan elindultam hazafelé.


Nagyon jó, kalandos, élvezetes kis túra volt, a végére azért jól elfáradtam, jövõre szeretném a hosszút megcsinálni.

 
 
 Túra éve: 2010
yoyoTúra éve: 20102010.01.07 21:15:40
megnéz yoyo összes beszámolója

BHTCS Ezt a beszámolót Eleknek ajánlom ,akivel már 3x megcsináltam ezt a túrát ,most viszont nem tudott eljönni. Bemutatom a piciny kis csapatunkat . gyaloggalopp ! a csapat mókamestere,aki soha nem tudja merre van Nagykovácsi ,és rengeteget beszél :) Farkas ! Spártai hõs, a nyugalom megtestesítõje. Joci! a kilóméter halmozó ,47 es lábával könnyen halad ,és szintén sokat beszél :) Sancimanó! Õt csak látásból ismerem ,kedves udvarias ,és nagyon meleg a kesztyûje,keveset beszél :) A találkozó hatra volt megbeszélve nálunk , a térképet kiterítettük a kõre ,átnéztük az útvonalat farkassal . A Szénás felõl kezdünk majd,és megyünk szépen sorba .A Meszes-hegynek viszont már nem jutott hely az én térképemen ,az valahol a 3.kockakõre esett ,az Ilona lak,meg még 1 kõvel odébb . Koccintottunk egy kis pezsgõvel ,ettünk egy kis tatárt ,majd lassan készülõdni kezdtünk ,mert csak úgy röpült az idõ . Kisétáltunk a parókiára ,és tele volt a kis helység túrázókkal .Többen a meglepetés csúcs kiirása körül tömörültek . Természetesen amiket bejártam az egyik sem volt benne . De nem volt nehéz , a Szénás ,és a kutya-hegy között kellett keresni . Sancimanó ekkor jött oda,hogy jöhetne-e a csapattal,mert nem ismeri a környéket ,Örömmel befogadtuk ,és 6:50 kor indultunk a Nagy- Szénás irányába a hõmérséklet -3 (ez jövõre kell ) Kutya-Szénás 520m Most nem a piros sávon mentünk a Szénásra , inkább a Virágos sétányról ,majd a Viola utcán mentünk fel az erdõbe. Már itt elkezdtük a négykézlábas mászást a sziklákon , igaz ugyan,hogy rövidebb erre,de ennek bizony ára van :P A szél iszonyú erõvel fújt , farkas sapka nélkül tûrte a szél erejét felértünk a Nagy-szénás aljába ,és egy szûk kis ösvényen mentünk feljebb a kék sávig. A kék sávon párszáz méter után jobbra tértünk le, a Szénás ,és a Kutya-hegy közötti nyilt részre .(az én térképemen ezt is Nagy -szénásnak hívják ) Gyorsan pecsételtünk , Petinél,és Gergõnél .és farkas is jobbnak látta ha felveszi a sapkáját . Azonnal indultunk tovább a Perem hegyre 486m Elég sok túrázó jött erre ,elõzgettünk a meredekebb részeken bele bele gyalogoltunk . a kék sávról és a kék + rõl egy megfelelõ letéréssel hamar odataláltunk . A szél erejére szinte rákellett feküdni úgy fújt ,Teljesen nyilt csúcs ez is . A tüzet András ,és Dani magában a csúcskõben rakta ,kaptunk kekszet ,és indultunk is tovább a Meszes -hegyre 381m A sárgán mentünk egy darabon, majd egy jelöletlen úton tovább hullámvasutaztunk a Meszesig. A szitáló hó,és a viharos erejû szél szinte elvakított minket , bõrradírként dörzsölte a fagyott havat az arcunkba ,csak a szivárványos ragyogás lebegett a szemünk elõtt ,a szempillám sok kilóméter/órás sebeséggel rebegett egyfolytában . Kitaláltuk,hogy lekapcsoljuk a lápáinkat ,és úgy futunk ,ez be jött ,mert tök jól lehetett látni . A két pontõr Valek és Laci ,ügyesen sátrat vertek ,hogy reggelig mi lett a sátorból elképzelni sem tudom . Itt is kaptunk finom csokit ,a kilátás jobb volt mint bármelyik csúcson eddig ,Perbál fényeit egész jól kilehetett venni . Bár Béla szerint a lenti település Nagykovácsi lehet :P mindegy jövõre kap tõlem egy y love Nagykovácsi kitûzõt :P ...irány az Ilona-lak 368m A csillagok háborúja tovább folytatódott a szemünk elõtt . A gerincen visszafutva birodalmi lépegetõk jöttek szembe vagy tizen ,élükön talán Solo kapitány (csanya) követõi skywolker és társai ..Csubakka nem volt velük az biztos ,meg Jabba sem , õ nem is birta volna a hájas testével :) de yoda mester biztos,hogy ott volt :P Aztán a sziklafalhoz értünk Már vártam ezt a részt ,és dörzsöltem a tenyeremet :)) A vadakat már ugye tavaly elkergettem ,így idén már nem volt mit kergetni , Farkas szerint biztos van út ,és azon kéne lemenni . Út az nincsen ,szakadék van ,megfelel nemfelel ...jöttök utánam mint a kisangyal :)) ,csúszik minden amire csak ránehezedünk ,gurulnak a havas kövek ,és gurulunk mi is .Farkas valami olyasmit mond,hogy nem itt kéne telefonálni . Mert ,hogy éppen Steve hívott ,így éppen lemaradtam , mikor Béla elkapott egy fát ,ami tövestõl a kezébe maradt :)) Pár perc alatt lent is voltunk a völgyben , a villanypásztort nem kerültük meg, inkább óvatosan átbújtunk alatta,aztán elindultunk felfelé,és csak mentünk mentünk , a fák között ,az útnélküli emelkedõn , a villanypászoton megint bújni kellett és menni menni felfelé . A kis házban a két pontõr fanyûvõ,és Balu várt .Jó meleg volt bent ,és kaptunk forró teát,amibe egy kis futyülõs barackor löttyintettünk. Elköszöntünk ,és mentünk a .. Nagy -kopasz felé 559m A házból kilépve megcsapott a fagyos szél. Minden féle írányból másztak felfelé az emberek ,még az új pihenõnél is jöttek felfelé ,pedig ahhoz már a fél hegyoldalt megkellett kerülni ;) , A hó mintha egyre jobban esne,egész mély nyomok is vannak . Béla és Joci nem jönnek még ,biztos beszélnek,hogy cillagomat hogy lehetne leszerelni . A felfelé utat végig megfutjuk ,Sanci is maxon van ,nekem is kevés a levegõ,de mindjárt felérünk a keresztezõdéshez . Jobbról látunk három lámpafényt ,csodálkozom,hogy arról jönnek,hiszen ott nem is volt csúcs :P Megörültek mikor megláttak ,de nem mondom meg kik voltak ;) viszont jó hamar ott is hagytak ..aztán persze ismét utól értük õket,mikor épp a térképet nézték :) Ismét egy kis segítség ,és már elis nyelte õket a nyiladék a Kopasz felé . Bélával nyosztalgiáztunk a nyiladéknál mikor tavaly "menekültünk". Ezt bezzeg tudta,de hogy Nagykovácsi milyen irányban van fogalma sem volt :) Ezt a meredeket szinte végig gyalogoltuk,csak már a tetején futottunk bele ami egyre nehezebben ment . A nagy "durvulat" hegyekkel megvoltunk ,mikor felértünk a kilátóhoz .Szegény Sopánka az asztalnál pecsételt , pedig a kilátó tövében szélcsendesebb lett volna ,javasoltuk is az átköltözést,de a tüzet nemtudták magukkal vinni ,így maradtak .Kaptunk cukorkát is ,farkas a cipõjét melegítette ,én is oda dugtam az oldalamat egy kicsit . Futottunk tovább a ráadás csúcshoz ,ami nem kötelezõ .. Tarnai pihenõ 435m . Lefelé futunk a Z hrszgön . A fenyõk környékén nagyon köves a hó alatt , végig lefelé futunk vigyázni kell ,szinte repülünk bele a kanyarokba . Nyom az nem nagyon volt eddig,pedig szembe jön egy srác tehát õ már megjárta ,de a szél elfújta a nyomát . Leérünk a pihenõhöz,már messzirõl világít a kis karácsonyfa ami fekszik az oldalán. Kikotorjuk alóla a dobozt benne a pecsét,és a szaloncukor. Annyira fúj a szél ,hogy lentebb kell mennünk ,mert állni is alig birunk .Farkasnál van a pecsét ,mindenkire ügyesen rányom ,és megyünk is tovább. A sapkánk már keményre fagyott ,Jocinak a térdgumija is jégkristályos legalább lefagyasztja a fájását :) Felfelé megyünk a piros hrszg felé. Itt ismét találkozunk a csanya karavánnal ,akkor jönnek a pihenõhöz pecsételni . Mi már útban vagyunk a Fekete-hegyekre 463m Még élénken él bennem mikor 4 éve Elekkel leterítettük a térképet ,és fûszálakkal méricskéltük a kiliket a Fekete-hegy környékén .2 órát bolyongtunk úgy eltévedtünk. Most viszont teljesen másfelé megyünk ,eddig "körbe" mentünk ,de most a Tarnai pihenõ miatt innen van közelebb . A pirosat elhagyva,egy széles szekérúton futunk lefelé, Jocit ,Sancit bevárjuk a keresztezõdésnél ,mert óvatosan jönnek .Aztán jobbra fordulunk be a sûrûbe ,majd rögtön balra ,a Szarvas-árkot keresztezve ,végig megyünk az árok peremén .Nagyon szép az árok ,és tök jól lehet kacskaringózni a szélén . Aztán megállunk ,és elindulunk felfelé a hegyoldalba. Szerencsére a szél ereje elnyomta amit mondtak .Béla , farkas ,és Sanci másztak elõl , mi Jocival hátramaradtunk . A bandita egyfolytában monja a magáét,hogy így meg úgy elhallgattam a mászást . .Farkasék is mondják a magukét tervük is van ,,mégpedig az ,hogy amelyik követ kirugják maguk alól ,az lehetõleg csapjon agyon . Már félúton járunk mikor csörög a telefonom ,tulajdon képpen nemtudom kivel beszéltem ugyanis kiesett az ujjaim közül, amik már elfagytak teljesen ,ezért vissza csúszott a nyomorult ,és csak csúszott lefelé a hóba . Sajnálom kedves játékos ,mivel megszegte a játékszabájokat , miszerint a veszélyes szakaszon nem telefonálunk, ezért lépjen vissza két mezõt :) Kénytelen voltam vissza lépni azannyaúristenit ,Béláékat viszont már elnyelte a hegytetõ,Jocival mi még küzdöttünk felfelé . A sziklafalnál rátaláltunk egy ösvényre azon mentünk fel a csúcskõig.Mikor kiértünk a fák közül Eszter ,és Tamás nem akarták elhinni ,hogy itt jöttünk fel. Kaptunk süteményt ,meg egy kis idézetet ,és mentünk is tovább ,mert iszonyú hideg volt . Csanyáékkal megint találkoztunk ,õk másfelõl jöttek ,akkor értek fel mikor mi eljöttünk . Mentünk tovább a Hosszú -erdõ-hegyre 363m Megint csörgött a telefonom,de semmit nem hallottam amit Judit mond ,mert anniyra fújt a szél,így inkább leraktam,majd egy szélcsendesebb résznél vissza hívom. Kiértünk egy rétre ,és akkor vissza hívtam ,de itt sem volt jobb ,így leraktam. Ezután felértünk az erdõ szélére a Julianna major felett. Alattunk lámpafények világítottak, Bélától megkérdeztem merre van Nagykovácsi ,és hát bizony ez történelmi pillanat volt,mert tudta,hogy mögöttünk van . Farkassal egymáshoz lapulva mennek felfelé ,gyorsan visszakiálltom õket ,hogy nem arra megyünk . Futunk kint a majori dûlõn a szél repeszt ezerrel a fülünk mellett,de a telefon csörgés még meghallom . Basszus most raktam el,melyik nemtud aludni éccaka . Ismeretlen szám hmm ..halló tessék ,valami morgó mély hang szól bele ,halló halló , mondom ,valamit motyog de nem értem,és nem is hallom a szél miatt ,kérdezem,hogy kivel beszélek ,de csak dörmögést hallok ,valamit mond egy túlvilági hangon ,amitõl annyira megijedek ,hogy riadt hangon mondom a többieknek ,valaki követ minket ,és tudja ki vagyok. húzzunk innen gyorsan . Abban a pillanatban ,Béla elkapja a lábam szárát ,és a szokásos kutyaugatással ,jól megugat .Az,hogy össze sza@rom magam egy dolog ,de mind a 4 fiú sikoltozik a nevetéstõl ,hogy milyen jól megtréfált a Béla . Megállj megállj bitang gazember ,majd a Hosszú-erdõ-hegyen te fogsz sikoltozni gondoltam magamban :) "Rózsinéni" kitalálta,hogy a tel számát gyorsan letiltja ,hogy nekem ne írja ki ,hogy ki hív ,Nem tünt fel,hogy sugdolódznak farkassal ,és egymáshoz dörgölõdnek :) Na ez a vicces rész kitartott egy jó darabig , míg leértünk egy keresztezõdéshez ,ahol nem hittem a szememnek ,mert valaki biciklivel jött felfelé egy csoportal . Ady-ligeten átrobogva már messzirõl láttuk a hegyet . Sötét volt ,de a havas hegy ,olyan volt messzirõl,mint egy fekvõ triceratops ,aminek a hátán ,majd a hullámos taraján kell végig menni .Csináltunk egy csoportképet egy lámpa alatt ,hogy mennyire vagyunk szétfagyva, és kinek van több jég a fején ,de nem lett jó a kép . Kevés volt a fény a telós képhez . Aztán a fekvõ dínó fenekén bementünk az erdõbe ,majd a hátán felkocogtunk ,és a nyakánál ott volt a tábortüzes pont . Sobi ,és Bence várt minket egy pecsétre ,gyorsan rátapadtunk a tûzre ,és a megérdemelt teánkat kértük . Elmondták,hogy most rakták fel a tûzre ,mert az elõbb itt járt egy nagyobb csoport (delta kommandó birodalmiak) és megitták mindet . Így nekünk ,csak hideg tea jutott . De nem bántuk mindenki ivott 2 pohárral ,és mentünk lefelé a taréjjon. Nekem semmi gondom nem volt lefelé :P , pedig jókis szakadék tátong mindkét oldalon ,viszont úgy láttam,hogy Bélának már gondot okoz a lejövetel ,(hihi szaribaba visszakapja ) farkas próbált a fák között jönni,de azt csak lentebb tehette,így õ is vissza kényszerült ,Joci a 2 méteres lábával szintén akadályba ütközött ,rá vártunk a legtöbbet :P Sanci jött utánnam mint a kisangyal ,megálltunk a taraj tetején ,és csak vártuk vártuk a szaribabákat :) A pamut kesztyûm csupa hó és vizes , a kezem szétfagyott ,annyira kapaszkodtam a havas kövekbe ,Sanci kölcsön adta a meleg polár kesztyûjét, szóval még erre is volt idõ ,hogy elõkotorja ,na aztán egyszer csak... megjelentek a banditák , mentünk tovább mostmár lefelé a triceratops orrán . Befutottunk a Remete-szurdokba ,és a patakon nem éppen volt egyszerû átkelni az elfagyott végtagokkal ,valahogy túl nagyot már senki nem tudott lépni . Aztán mindenki partot ért,és elkezdtünk mászni felfelé a köves Remete-hegyre. Bélának mondtam,hogy itt jöttünk a T százon ,de természetesen nem emlékezett rá . Kálvária domb 486m A kék sávon jól tudtunk menni , most nincs olyan köd erre mint tavaly,mert hogy ezt tavaly is jól benéztük ,és beleraktunk egy nagy kunkort. A kék + ról is belehet jönni ,szerintem kb egyforma ,mi a kis ösvényen jövünk a kék sávról ,és megyünk végig . A fák közt kevés nyom van ,de gond nélkül odatalálunk ,Mária és Imre jégbefagyva állnak egyhelyben, ugyan mit is csinálnának egy bányaszakadék szélén ;) Szóval nagyon fáztak ,nem volt tüzük és sátorjuk sem .Nehéz lehetett így végigposztolni szinte reggelig . Kaptunk mézes negrót,és indultunk tovább a. Felsbergre 355m Vissza a kék sávra , erre már egészen tisztességes hó volt ,Bélának mondtam,hogy a metropolis fényei már látszanak :) leértünk a sárgára,azon is mentünk egy jó darabon,majd egy jobb kanyarral lefelé a Z sáv csatlakozásáig.onnan meg már a kis ösvényen felértünk a Felsbergre . Gyorsan pecsételtünk Eszternél ,és Bercinél, nekik volt tüzük és sátruk is ,kaptunk valami kis édességet itt is ,és kicsit kimentünk a szakadék szélére panorámázni . Béla elkezdte mutogatni ,hogy jobbra balra milyen települések vannak , verte a mellét aztán a nagy megmondásból az jött ki,hogy ott lent Nagykovácsi van .Erre Bencéék felvilágosították ,hogy az bizony Solymár . Elindultunk lefelé az ösvényen ,és tudatosult bennünk,hogy 3km múlva vége a BHTCS nek , kocogtunk felfelé a vastag hóban ,leértünk a Szeles utcához .Na ott aztán kaptunk a pofánkba ,komolyan mondom,hogy még a levegõt is kipréselte belõlunk ,az aszfalt kilátszott annyira fújta ,a kanyarba meg majdnem térdig merültünk . Gyorsan keresztül robogtunk a temlom kerten és 1:04 kor nyitottunk ajtót a plébánián . Mindenki kapott szép oklevelet jelvényt ,kaptunk forró tészta levest,meg volt boros tea is . Kicsit még nosztalgiáztunk a pályán , aztán hazaballagtunk ,Béla farkas ágyat kaptak ,Jocinak meg egy 4 csillagos fekhely jutott a földön . Köszönöm a rendezõknek ,hogy az arcom tükör sima lett másnapra ,és hogy megrendezték nekünk a Csillagok háborúját ,..szerintem jövõre is jönnek a birodalmiak ,hogy újra ellepjék  a fõdemet ezt a szép metropolist :)

 
 
martyeTúra éve: 20102010.01.05 12:44:06
megnéz martye összes beszámolója
BHMTCS - 2010.01.02.

[Elõzmény a Téli teljesítménytúra beszámolóknál]
...

BHMTCS.

Én bizony töredelmesen bevallom, hogy a rövidebb távra készültem, és annak is voltam a pártján a végsõkig, mivel úgy gondoltam, hogy ez a társaság azt tudná viszonylag biztonságosan teljesíteni. No de hát a többiek kötötték az ebet a karóhoz, így megbeszéltük, hogy a hosszabb távon próbálunk szerencsét, viszont mindenki vállalja, hogy ha esetleg veszélyeztetné a teljesítést, akkor nyugodt szívvel ott lehet hagyni, a többit õ megoldja. Hát, én részemrõl nem szeretek ennyire kockáztatni, de õk tudják, hát legyen.

Némi készülõdés után 6 órakor elindul ötfõs társaságunk (Juli, Andi, Kristóf, Jani és jómagam) egy futósráccal kiegészülve. A hó szinte rögtön elkezd esni, ahogy kifordulunk a faluból. Az elsõ emelkedõ egy kicsit szétszakítja a társaságot, de azért nagyjából lendületesen haladunk. Az elsõ két csúcson (Kutya-Szénás, Perem-hegy) rögtön kedves ismerõsök várnak. Jó tempóban megyünk tovább a Meszes-hegyre majd az Ilona-lakhoz. Ezután egy kicsit hosszabb szakasz következik a Nagy-Kopaszig, ahol a két lány sajnos úgy dönt, hogy a hosszú távot feladják, esetleg a simán mennek tovább, ha lesz kivel, amúgy lesétálnak a célba.

Így már csak négyen megyünk tovább a ráadás Tarnai pihenõhöz, ahol egy vízszintes karácsonyfa vár minket az önkiszolgáló pecséten kívül. :) Az ilyen kitett helyeken kicsit tombol a szél. Közben a hó folyamatosan esik, és már a földön is szép egybefüggõ, többcentis hóréteg van, ami egyre nehezíti a haladást. A Fekete-hegyre viszonylag gyorsan átérünk, itt finom házi sütit kapunk és pár apró bölcsességet egy kis füzetkében, amit csak most jut eszembe megnézni, ahogy most ezt írom. Innen a Hosszú-erdõ-hegy felé vesszük az irányt, aminek sziklás gerincén igen csak izgalmas a feljutás így hóban-fagyban. Itt finom teát kapunk, viszont Janitól (aki helyi révén élõ GPS-ünk volt eddig) sajnos el kell búcsúznunk, mivel rosszalkodik a csípõje, így az eredeti ötfõs társaságból sajnos már csak ketten maradtunk Kristóffal, aki amúgy tájfutóként az alakulat fõ tájékozódója. Jani a rövid távra áttérve szépen visszasétál Nagykovácsiba, mi pedig ismét négyen (mivel idõközben kiegészültünk egy kétszeres bhmtcs-teljesítõ sráccal) folytatjuk az utat a még távolabbi csúcsok felé.

Elsõként az igencsak városias jellegû Fazekas-hegyet hódítjuk meg, majd Hûvösvölgyet - ahol mintha már jártam volna valamikor :) - keresztezve haladunk tovább a Homok-hegy felé, a változatosság kedvéért a sárga sávjelzésen, amit a napközbeni két túrán már mindkét irányban volt szerencsém megjárni. Ezt a csúcsot is elhagyva a Vihar-hegyre menetelünk át, ahol stílusosan élet-halál harcot kell vívni a szélviharral, hogy azt a négy szerencsétlen pecsétet lenyomja az ember. Innen minél gyorsabban elmenekülve a szintén ismerõs Virágos-nyerget keresztezzük, majd viszonylag hamar és fájdalommentesen átérünk a Kálvária-hegyre.

Az igazi móka innentõl kezdõdik, mivel elhagyva a kellemes turistautakat egészen meghökkentõ helyeken vágunk át a Kálvária-dombra, sok-sok dzsungelkommandóval, tízkörmös kapaszkodással és egyéb finomságokkal. Én már amúgy is erõsen fáradtam az elõzményeknek köszönhetõen, de ezek az egész testet megmozgató túlélõakciók végleg beteszik a kaput, teljesen kimerülök. Azért csak-csak felérünk a csúcsra, de innen a Felsbergig egyre jobban lemaradozok a társaságtól. Az utolsó csúcson belátom, hogy nem vagyok jó állapotban, így egy percre leülök, és megeszem a második ( köszi ebola! :) buékos croissantomat. A két srác elõrement, így már csak ketten folytatjuk az utat. A kaja jót tett, fokozatosan föl tudok zárkózni Kristóf tempójához, aztán Nagykovácsi utcáin (ahol még kicsit elcsûrünk) lefelé már kocogunk is.

Végül 3:37-kor nyitunk be a plébániára, ezzel 9:37 lett a vége. Itt már a lányok várnak minket, akik társaság híján végül visszasétáltak a Nagy-Kopaszról. Megkapjuk a kitûzõt és az újfajta (és nagyon szép!) oklevelet, majd még egy kicsit beszélgetünk Radványi Bence fõrendezõ úrral. :)

Hát, kemény túra ez...no meg a fagy, a folyamatosan esõ hó és a jeges szélviharok sem könnyítettek a dolgon. Ahogy leülök enni rám tör az iszonyatos fáradtság, egyszerûen semmihez nincs erõm. Azért nem semmi kis nap volt ez. Valamivel négy után hazaindulunk. Juli egészen házig fuvaroz, ezzel sokat könnyített a szenvedéseimen. Rendhagyó módon (azért egy forró fürdõre eddig mindig volt erõm) rögtön bedõlök az ágyba és azonnal el is alszom.


Köszönjük a rendezõknek és a hõsies pontõröknek a túrát, ismét egy tökéletes rendezvényt és egyben felejthetetlen éjszakát köszönhetünk nektek!
 
 
r.eszterTúra éve: 20102010.01.05 01:32:21
megnéz r.eszter összes beszámolója
BHTCS 2010, avagy egy méltó évkezdés


Már december elején kinéztük ezt a túrát a magunknak, mondván „kell egy kis izgalom”. Helyismeretünk elég hiányos, ami a Budai hegységet illeti: egy tt-t és két rövidebb barangolást leszámítva nem sokat jártunk még ezen a tájon, így különösen izgalmasnak ígérkezett ez az éjszaka. Már hetekkel a túra elõtt a térkép fölé görnyedve ismerkedtünk a felkeresendõ csúcsokkal és tervezgettük az útvonalat. Aztán eljött a várva várt nap. Indulás elõtt eszmecsere arról, hogy mi a”jobb”: a szél vagy a hó. Én a szélre szavaztam, Czigó a hóra. Nesze nekünk, mire Nagykovácsiba értünk, mindkettõnek „örülhettünk”. A rajtban már izgatott hangulat uralkodott, mindenki a térképet bújta. Az elõnevezésnek hála megúsztuk a sorban állást. Indulás elõtt még mi is átbeszéltük az útvonalat, és megörültünk, hogy a meglepi csúcs nem túl nehéz. Gyors méricskélés után 18:45-kor indultunk. A Felsberg felé kezdtünk. Nagykovácsiban elbizonytalanított párszor a legrosszabbkor eltûnõ zöld jelzés, de hát kellett a bemelegítés, hogy késõbb minden olajozottan menjen:) A zöld jelzésen haladtunk, amelyrõl a zöld romjelzés után kanyarodtunk le, a hegyet könnyen észrevettük. Nagyon jó ötlet volt a piros jelzõfény! A kilátás gyönyörû volt Solymárra.
Ezután gyors rövidítéssel a kéken találtuk magunkat, majd a hosszabb de biztosabb utat választva a kék keresztig ezen haladtunk, ahonnan bemértük a Kálvária dombot. Az elsõ rossz próbálkozás után másodjára sikerült feljutnunk :)
A Hosszú-erdõ-hegy felé a kéken lefelé elég zúzós volt a lefagyott meredek lejtõ, aztán a hegyre föl sem volt egy sétagalopp. A csúszós sziklák meg a keskeny ösvény elég veszélyesnek bizonyultak, óvatosan haladtunk. Azonban még éjjel is feltûnt, hogy mennyire gyönyörû helyen járunk, meg is fogadtuk, hogy ide nappal mindenképp visszajövünk. A bicikliprizmás jelzés nagyon jól követhetõ volt, finom volt a tea fönt a ponton.
A biztonságos keleti oldalon mentünk le, Remeteszõlõsig könnyû volt az út. A buszmegállóban a szilveszteri pogácsa maradékait fogyasztva összeverõdtünk két túratárssal, akikkel a Fekete-hegyig mentünk. Ez volt a legnehezebb átmenet, gyakran került elõ a térkép meg a tájoló, de együttes erõvel átverekedtük magunkat a jelzetlen utakon. A Fekete-hegyen finom jégbe fagyott süti és Fekete-hegyi bölcsesség :) volt a szolgáltatás. Egy kedves túratárs valami frankó térkép alapján elmagyarázta az Ilona-lakhoz vezetõ utat.
A következõ ponthoz, már újra ketten tapostuk az egyre nagyobb havat. Nagy-Kopasz elõtt beiktattuk a Tarnai-pihenõt, ahol a felborult és hólepte karácsonyfa (nagyon klassz volt, kár, hogy a szél erõsebb volt nála) alatt nem találtuk meg a bélyegzõt, de egy szaloncukorpapírt eltettünk bizonyítéknak :) Ez volt a túra egyetlen szakasza, ahol már jártunk. Rövid nosztalgia után irány a Nagy-Kopasz, ahova nem volt feladat föltalálni. Itt kezdtünk már „kicsit” odalenni, magunknál jobban már csak a pontõrt sajnáltuk:).
A következõ nagy próbatételünk az Ilona-lak megtalálása volt. Biztos ami biztos, a lehetõ legtovább a jelzésen haladtunk. Sokat segítettek a lábnyomok, ennyi ember nem tévedhet, gondoltuk :). Persze azért néha ránéztünk a térképre is. Hosszú és nyomasztó erõltetett menet volt, az erõnk és az idõnk is fogytán volt. Ilona-lak végre egy jó infrastruktúrájú pont, kellemes meleg fogadott, forró tea és bejgli. No meg utólag is köszi a pontõr srácnak a gigantikus méretû szendvicset :)!
A Meszes-hegyig egy négyfõs társasággal haladtunk. Az egyiküknél gps volt, pihentetõ volt végre nem állandóan a térképet bámulni. Õk is kimerültek voltak már, a beszélgetés már csak az útirányra korlátozódott. A Meszes-hegyre egy rövid, meredek kaptatón mentünk föl, ahol körülbelül a Himaláján éreztem magam, már ami az idõjárást illeti. Czigó szerint, ha létezik pokol a földön, akkor az csak is ez lehet (ez az elmélet a Perem-hegyig tartotta magát) :). Gyors pecsét az iszonyú szélben, az egyébként csodaszépnek tûnõ hegycsúcson, aztán irány tovább az utolsó elõtti csúcsra, a Perem-hegyre. Eredetileg úgy terveztük, hogy a völgyben menõ murvás úton megyünk a S-ig, de mégis inkább a gerincen vezetõ utat választottuk. K+-t elérve könnyen feltaláltunk a hegyre, ahol megbukott a Meszes-hegy elmélet, miközben a szél visszafele lökdösött és jeges karmaival vagdosta az arcunkat. Itt már az bíztatott, hogy a vége felé járunk. Többször aggódva kérdeztem, hogy ugye meglesz a szintidõ? Egy-egy megnyugató válasz után, bizakodva álltam a sarat.
Hosszú monoton menet következett a K+-on az utolsó pont felé, az elején sok szinttel, majd végre föltûnt a K jelzés. Ezután nemsokkal elértük a Kutya-Szénás oldalát és irány a csúcs. Végre egy kopasz csúcs, ahol a szél elviselhetõ volt: itt szimplán csak meg akartunk fagyni :)
Az utolsó szakasz következett Nagykovácsi, a cél felé. A Nagy-Szénáson nem tettük tiszteletünket, inkább az oldalában menõ, barátságos, szintben haladó, jelzetlen ösvényen mentünk a P-ig. P-on lefelé bámulatosan szép volt az erdõ, az apró, girbe-gurba tölgyek között a hóban remekül láttunk lámpa nélkül (a túrán nem elõször), és csodás volt a látvány az alattunk elterülõ faluval. 5:25-re, 10:40 alatt értünk be a célba, még épp szintidõben. Szép oklevél és kitûzõ a jutalom.
Összefoglalva remek túra volt, igazi nagy kihívás, sok izgalmas tájékozódással, és rengeteg megpróbáltatással. Utólag nagyon nem bánjuk, hogy elmentünk, bár akkor elhangzott az „azt is bánom, hogy megszülettem” kijelentés, amit egy félórás forró zuhany és két nagy alvás után már visszavontam :)

Õszinte elismerés minden indulónak és teljesítõnek, és fõként le a kalappal a pontõrök elõtt, és köszönjük nekik, hogy hozzájárultak a túrához.
Azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, nekem eddig ez volt a legnehezebb...
 
 
piedcatTúra éve: 20102010.01.04 13:11:11
megnéz piedcat összes beszámolója
A Budai-hegység távoli csúcsai

Mivel már néhány hete tudom, hogy januárban csak az elsõ hétvégét szánhatom túrázásra, ezért a BHTCS-re mindenképpen szerettem volna elmenni. Eljátszottam a gondolattal, hogy most kivételesen futva kellene a hegycsúcsokat keresgélni. Szerencsém volt, qvic is sietni akart, Feró pedig csúcsformában volt, így vele se lehetett gond.

Nagykovácsi fele autózva qvic felvet egy szenzációs ötletet: az eddigi gyakorlattal ellentétben most az óramutató járásával megegyezõ irányba induljunk, és úgy fûzzük láncra a hegyeket. Otthon elemezte ezt a verziót is, és kisebb szintet számolt, rövidebb emelkedõkkel. Ráadásul így a kritikus Hosszú-erdõ-hegyet nyugat felõl közelítjük meg, felfele talán könnyebb lesz az a szûk sziklaösvény. Az idõjárás nem tûnik nagyon kedvezõnek. Havazást és erõs szelet ígértek éjszakára. Pazar, így talán valóban extrém lesz a túra.

A plébániára már alig férünk be annyian vannak, mindenki javában a térképet böngészi. A meglepetés csúcs térképvázlatát megtaláljuk a falon kifüggesztve, Kutya-Szénás, a két nagy hegy között egy kopasz dombocska. Ráérünk vele foglalkozni, ez lesz az utolsó állomás. Nevezünk, beöltözünk, közben megjön Feró is, és 18 órakor rajtolunk. Arra számítunk, hogy mindenki a Meszes-hegy felé veszi az irányt, ezért nem kicsit meglepõdünk, amikor a tömeg elindul balra. Néhányan a Nagy-kopasz felé indulnak. Hm, érdekes taktika, sok jó nem sülhet ki belõle. Kiválva a tömegbõl futni kezdünk a piroson, majd leválunk jobbra. A következõ jóslatunk bejön: sokan az új csúcsot akarják elõször becserkészni, mi pedig a Felsberg felé fordulunk. A kékig felsétálunk, onnan futunk a hegy lábáig, és hamarosan be is gyûjtjük az elsõ pecsétet. Solymár fele szép a kilátás, már amit lehet látni a nagy hóesésben és szélben. Ha ilyen marad végig az idõ… klassz túrának nézünk elébe.

A zöldön megyünk tovább, majd jobbra térünk, egy combos emelkedõn nyomulunk felfele, hogy visszajussunk a kékre. Annyira azért nem egyszerû, bár a nyiladék nyílegyenes, és GPS is van nálunk, qvic mégis bevisz minket a málnásba. :) Persze õ rám keni az egészet, mivel én terveztem az útvonalat. Rövid erdei bolyongás után újra a kéken futunk, aztán azt is elhagyjuk. Csak egyszer jártam erre két éve, furcsa módon mégis emlékszek a tájra. Átküzdjük magunkat egy árkon, végigfutunk egy mezõn szélén, és máris a Kálvária-dombon vagyunk. Még egy órán belül járunk, amikor megkapjuk a második pecsétet.

Ismét vissza a kékre, és két necces szakasz következik. Elõször Remete-hegyrõl kellene valahogy lejutnunk, én pókjárásban teljesítem a feladatot, valahogy nincs kedvem ezeken a sziklákon hátast dobni. A patakon átgázolunk, és már kapaszkodunk is felfele. Már egy vékony hóréteg megmaradt a sziklákon, ezért rendesen figyelni kell a csúszásveszélyre. Hát ez nem a kedvenc utam. Valóban szép a kilátás, nappal gondolom még szebb lehet, de most nagyon nem tudok erre figyelni. Néhol lapos kúszásban jutok át egy-egy szûk szakaszon. Mikor már azt hiszem, hogy vége, na akkor kezdõdik igazán. A rendezõk kijelölték az utat a pontig, ami segítségünkre is van. Bár hideg szél fúj, mégis leizzadok kétszer mire a ponthoz érünk. Kicsit megmelegszünk a tûznél, és forró teát is kapunk, szétégetem a torkom, de most jól esik. Huh, a nehezén túl vagyunk. Legalábbis akkor még azt hisszük.

Hosszú, de jól futható szakasz következik a Fekete-hegyekig, Adyligetet megússzuk esés nélkül, (bár nekem majdnem sikerül) Julianna-majort pedig kutyaharapás nélkül. A majori mûúton a szél tépázza a ruháinkat és az idegeinket. Fák között még elviselhetõ, de nyílt terepen már kevésbé. Nincs túl hideg, de a jeges szél miatt mégis Szibériában érezzük magunkat. A pontot hamar megtaláljuk a hegyen, itt is mi pecsételünk elsõként.

Nagy-kopasz fele megint sikerül letérnünk az útról. Éjszaka, hóban ez könnyen elõfordul, még GPS-szel is, elég ha csak 3 métert téved, és máris a semmiben érezzük magunkat. Feróval kicsit kételkedünk, hogy jó helyen vagyunk-e, de qvic magabiztosan halad, és végül kijuttat minket az útra. A kilátót se a jelzésen közelítjük meg, hanem egy egészen jó minõségû úton, amely egyenesen oda vezet. Itt már több túrázóval is találkozunk.

Ilona-lakig nagyjából hat kilométert futunk, sok, remek lejtõ van ezen a szakaszon. Sajnos nyílt tereppel is találkozunk, és a kellemetlen hófúvással. Olyan, mintha ezer apró tûvel szurkálnák a pofámat, a sálam egyszerûen kõvé fagyott, és a sapkám is recseg-ropog a jégtõl, amikor meg-megigazítom a fejlámpámat. Itt találkozunk a legtöbb emberrel. Egyszer olyan sok lámpa közelít, hogy qvic meg is jegyzi: milyen város ez? Mások viszont lámpa nélkül nyomják, kivilágítatlanul. Erõsen figyelnem kell, nehogy frontálisan nekirohanjak valakinek. A zord idõjárás ellenére mégis élvezem a futást, és meg is lepõdöm, amikor hirtelen feltûnik a pici erdei ház. Kapunk pecsétet és teát, kicsit felmelegszünk, bár a futás elég jól melegen tart.

A hegyrõl nagyon gyorsan leérünk, a gravitációra bízzuk magunkat. A Cseresznyés-völgyben még villanypásztorral is küzdenünk kell, de az még semmi ahhoz képest, ami ezután következik. A fordított iránynak ez az egy hátránya, innen nem egyszerû feltalálni a Meszes-hegyre. Irányba megyünk, nekiesünk a hegynek. Az elején még tûrhetõ a dõlésszög, de feljebb haladva eldurvulnak a dolgok. Kezeimet a hóba fúrva, négykézláb araszolok felfele, és a fákat is segítségül kell hívjam. Néha meg-megcsúszom, de nem akarok Feró fején landolni, erõsen koncentrálok. Aztán végre egy sziklasor mellé érünk, amibe lehet kapaszkodni. Néhány perc múlva felkiált felettem qvic: basszus, nagyon kemények vagyunk. Felérek, fújtatok, azt sem tudom fiú vagyok-e vagy lány. Visszanézek… az anyját! Feró is már csak pár lépésre van a tetõtõl, de alig lehet látni belõle valamit, annyira meredek az a szikla, amin felkúsztunk. Hát lefele nem erre mentünk anno, az tuti. Kész öngyilkosság lenne. Aprócska szélviharok kíséretében sikerül pecsételtetnünk Meszes-hegyen.

Kezdem kevésbé komfortosan érezni magam. A cipõm megadta magát, beázott. A vékony kesztyûm tocsog a hólétõl, és a dzsekim is tiszta víz. Ráadásul emelkedõk következnek, ahol nem futunk, így nagyon nehezen melegszem. Perem-hegyet is irányból támadjuk, ez viszonylag könnyen megy.

Pecsét után nyílt terepen teperünk a Kutya-hegy lábáig, a szél úgy átfúj rajtam, mintha szita lennék. Újabb séta a hegyre, vacogok a hidegtõl. Persze tudom mi a bajom, de már mindjárt itt a vége. Eddig csak szaloncukrot és a pontokon kapott nasit ettem, már nincs mi belülrõl fûtsön. Kicsit leszakadva végre felérek, és lefele újra futhatunk. Lassan érzem a hatását, talán nem leszek jégtömb. Közben kapunk egy szembe jövõ túratárstól egy kis eligazítást az új csúcsról, ami a Kutya-Szénás nevet kapta, bár ezzel a logikával akár Nagy-Kutya is lehetne. :) Két úton is betérünk a kékrõl, de csak a harmadik próbálkozás a sikeres. Sokat emlegettük, hogy mennyire jó, hogy nem kell felmenni a Nagy-szénásra. Mindegy, ezen a hegyen is hasonló a cidri. Alig várom, hogy végre a fák közé érjünk. Sikerül, futás végig, kikerüljük Szénást, csatlakozunk a piros jelzéshez, és végre beérünk Nagykovácsiba. Feró még bemutat egy talajtorna gyakorlatot, aztán sprintelünk a plébánia felé.

Alig hiszem el, de még szombaton célba érünk. Idõnk: 5:55. Nem sokan szoronganak a célban, azok is feladók. Az idõjárás kicsit megtépázta a mezõnyt. Megkapjuk az oklevelet, kitûzõt, és választhatunk a leves-menübõl. Levetem vizes ruháimat, szinte teljesen szétáztak. Megvacsorázunk, majd dideregve kimászunk a kocsikhoz, és hazaindulunk.

Nem is kezdõdhetne jobban az új év, mint egy sikeres BHTCS-vel.
 
 
 Túra éve: 2009
KöbarkaTúra éve: 20092009.01.10 11:34:11
megnéz Köbarka összes beszámolója
Bemelegítés Fóti Somlyó 35.
Ráhangolódás BUÉK 20.
A két évvel ezelõtti jó sikerült, a pontok és utak egy kivételével jól ismertek.
Két térképpel, leirásban levõ kiegészítõ térképekkel, elengendõ elemlápma készlettel a hosszabb túrára jelentkeztem.
Fagy, de nem fáj a térdem. Induláskor imerõsöktõl érdeklõdöm, hogy hosszú vagy rövid. A válasz hosszú, de olyan hosszan készülõdtek, hogy nem vártam meg õket. Általában ilyenkor csapódik az ember más társaságokhoz. Az elsõ csoport jó ütemben indul, tudom is a tempót tartani, de a meglepetés pontot a kerités mellett továbbhaladva akarják megközelíteni. Elhagyom õket és elindulok a Meszes-hegy irányába. Nem nehéz pont, de a következõ Ilona-lakhoz segítséget kérek. Már voltam ott, de az versenyen és tájfutó térképen volt. Bízom térképolvasási tudásomban.
A Budai 50 útvonálától megyek befele, majd elhagyva azt egy kerítéshez érek ki. Többszöri szemüveg és térképcsere után visszafordulok a kiindulási ponthoz. Még mielõtt kiérek jött egy fiatalokból álló csoport jön szembe. Vezetõjük elég jól olvassa a térképet. Csapódok ismét, de "eltéved"-nek. Vissza a kerítéshez. Szembe jövõ két túratárs útbaigazít. Két mély levegõ és komolyabb térképolvasás után rátérek az ismert gerincre ami kimegy az Ilona-lakhoz. Már sokan voltak ott, és felrémlik, hogy rossz irányba kezdtem a kört. Harmadik órában vagyok, de még látok reményt a szintidõn belüli teljesítéshez.
A meglepetés pont tájékozódás szempontjából egyszerû és utána már az ismerõs részek jönnek. Nagyszénás (elõtte egy kis ködcsomóval), Alsó-Zsíroshegy (karácsonyfával és zenélõdobozzal), Felsberg, majd kaptató a Nagykovácsi földekhez. A kék túra útvonalán csoport jön szembe akik a Kálvária dombot keresik. Magammal viszem õket a bozótoson keresztül. Lehet hogy szidtak, de sokkal hamarabb odaértünk.
A nagy kerülõnek kezdtem. A Kálvária hegytõl a Vihar hegyig sok túratárs jött szembe, az ismerõsök hangja is. Sajnos a Vihar-hegyen már nem volt számomra csoki. A Homok dombon a pecsétpárna leesett. A Fazekas-hegy után aszfaltozott úton fel a Hosszúerdõ hegyre és végre meleg tea. Elvitelre is. Az idõ szûkös, de most már nem adom fel, innen úgy is visszafele megyek.
Hosszabb átmenet következett, amire külön figyelni kellett. A térkép segítségével reggel 6 órára sikeresen felértem a Szarvas-árok szélére. Rövid számolgatás után úgy éreztem, hogy másfél óra elég lesz a Nagy-Kopaszon keresztül beérni Nagykovácsiba a célba. Feltéve hogyha a keritést megtalálom, amit közben lebontottak. Ott álltam az erdõ közepén, a tájolóm otthon nevetett, és vártam a pirkadatot, hogy legalább nagyjából meg tudjam állapítani merre van kelet. Térerõ nulla. Sacperkb ráálltam egy enyhén felfele menõ útra és amikor elértem a piros csúcs jelzést a telefon is megszólalt. Nejem hiányolt. Kértem jelezze a késésemet a rendezõknek.
Hét órakor Nagy-Kopaszról még helyszini tájékoztatást adtam a páromnak a kihûlõben levõ tûzrakásról és a csendes tájon leballagtam Nagykovácsiba.
Reggel 1/2 9. A takarítónõk köszöntése után, hiányolva egy kis megértõ mosolyt, egy pár korholó szót, a pavlovi megerõsítést, a szikrázó napsütésben elindultam hazafele.
Jövõre ?
Igen, jövõre is eljövök.
Valszeg a másik irányba kezdem.
 
 
VagdalthúsTúra éve: 20092009.01.04 19:46:54
megnéz Vagdalthús összes beszámolója
Évnyitás - Budai-hegység távoli csúcsai

Elõször voltam ezen a túrán, de már izgatott, milyen is ez, mindenki emlegette, mekkora buli -persze ez relatív, alapvetõen nem bulitúráról van szó, csak az élmény miatt-, szóval már sebtiben elõneveztem, elsõként, így meg is kaptam a 2-es rajtszámot :-)

A terv az volt, hogy este hatkor indulunk Jámbor társaságában, a helyszínen kiderült, hogyhárman megyünk, laci069 is csatlakozik, ennek örvendeztünk. Elvileg összekattintottam egy tracket a csúcsok ismeretébem, amit a mûszerre töltöttem, és ez sokat is segített, de két dologgal nem számoltam: a meglepetés-csúcs hollétével, ami persze, a Perem-hegy személyében, a körvonalamon kívülre esett, továbbá, hogy amit gondoltam Kálvária-hegynek, az nem a Hegedûs-Róbert-emléktúráról ismerõs csúcs, hanem a Kálvária-domb, szintén ezen túra közelében, de egész máshol. Viszont ott volt a csapatban Jámbor, aki már nappali bejárások alapján, nagyondinnye segítségével összerakott egy tracket és egy jó adag személyes tapasztalást, és laci069, aki nem elõször vesz részt az álmatlanok újévi fagyoskodásán. Belõttük, hol is lehet ez a Perem-hegy, aztán az elõzetes tervemhez képest -Meszes hegy az elsõ, Nagy-Szénás az utolsó- elõször a Nagy-Szénásra mentünk fel, onnan a Kutya-hegy nyergén át a Perem-hegyre, ami könnyen meglett. Innentõl a kör már logikusan adta magát az óramutató járásával ellentétesen.

Gondolkodtam, mit csináljak: két pulóver és ujjatlan kabát, vagy vastagabb ujjas kabát és egy pulóver? Elõbbi verzió gyõzött, és jó döntés volt, mert nem dunsztolódtam be, miközben a fûtött plébánián várt a meleg kabát hajnalban.

Minden havas, deres, a sötétséget a hold, a hó, a pontõrtûz és a mindenfelé jövõ-menõ fejlámpák törték meg rendre. Már az elsõ 5-7 km-en ráéreztem az ízére, miért is vannak oda ezért a túráért. Tényleg pazar hangulata van. A Meszes-hegyre szinte ereszkedtünk a 486 m-es csúcs után, közben csanya és egy futócsapat másodszor húz el ill. jön szembe, cejas szintén, Bubu nem tudom, merre jár, õ a még távolabbi csúcsokra is ráment, a rajtban láttam utoljára.

A Ilona-lakhoz elõször lezúztunk a hegyoldalban, aztán völgy felett oldalazva, na itt már kezdett igazi tájékozódási jelleget ölteni a dolog, aztán megláttuk az ösvényszerû valamit, ahol fel kell menni. Jaj. Innen már mindegy mi volt rajtam, pára száll belõlem, szemüveg le, közben mögöttem lassan döcögõ fények fejmagasságban a meredeken, elõttem szintén, Jámbor jól húzott végig a túrán, aztán csak megvan az Ilona-lak, ahol láss csudát, nyitva a kis vadászház, benne meleg klíma, meleg tea. Most mondja azt valaki, hogy a januári éjszakában egy ilyen élmény nem a túrázás netovábbja! Össze is torlódunk rendesen. 4 csúcs már megvan, és akkor jöhet az igazi támadás, a Nagy-Kopasz. Eleinte csak óvatos becserkelés, de közben már benne járunk a késõben, a csillagok el, helyette köd, és durvít a tél. A hõfok -10 körül mozoghat, és a csúcstámadás az addigi óvatos gyalogsági menetbõl szuronyrohamra vált a meredeken. A csúcson is pattog a tûz, bíztunk benne, hogy nem kell kilátót mászni, hát nem is kellett. Jámbor lekváros palacsintája a legjobb idõben, a legjobb helyen kerül elõ. A cukros táp erõt ad, közben még az egyik korábbi pontõrsátorból kinyújtott csokit is elõkapom. Monotonra vált az est, a Fekete-hegyig egy darabon kevesebb az ember, legfeljebb egy magányos harcos megy el keresztbe. Nem túl gyakori jelenség, a többség csapatban tolja. Aztán ahogy jövünk visszafelé az immár hatodik csúcsunkról, hirtelen ugrik a létszám. laci06 megörökít minket: szakállunk alapján egyértelmû Mikulásokká lettünk, egy ideje tartós a cidri. Az ásványvizem egy palack ásványjég, csak arra jó, hogy ellenõrzõponton kapott forró teát hûtsön, emberi fogyasztásra önmagában nem alkalmas. Még jó, hogy a kólám a zsákon belül, tartalékruhák közt pihent, így a maga mindössze "rohadt hideg"-hõmérsékletével még iható. Remeteszõlõs felé közeledünk, de ezt az útvonalat, a Vöröspocsolyás-hát felé, ahogy látni, csak mi választjuk, mivel szépen a meredeken mehetünk majd fel a következõ pontra. Közben ismét csillagos az ég, pár fokkal enyhül, elkezdem nézni, látok-é hullócsilagot, ahogy ígérték a jelenséget, de csak én hullok: a felfelé bámulás közben borulok egy jót, pont térdre, ez nem kellett. Beérünk Remeteszõlõsre, ismét durvul a hideg. Aztán elérünk a bányához, látni fent a fényeket, basszus, az ott nem csillag, oda föl, bizony itt kölcsönkérem Laci egyik botját, másként nem megy, valódi küzdelem ez, aktív anyázással. A ponton minden enyhül, nem azért, mert szép a panoráma, kit érdekel ez már akkor? :-) Egyszerûen lábosban fõ a meleg tea, nem csak kapunk inni, de vihetünk is. A pontõr kedvesen kitöri a jégfalat a mûanyag palackomból, a kása felét kiöntöm, másik fele forró tea, rögtön iható ital kerekedik. Innen be a civilizációba, sok puhány, mindenki alszik... Budaligetrõl egy darabig az a kék kereszt jön, ahol olyan jól lehet lekocogni szembõl. De az szembõl volt. Ez most más. De megvan, immár 8/10. Göröngyös mezõ szélén monoton, óvatos emelkedés, nem szeretjük, de megint csillagos az ég, igaz, nézem hiába, szerintem már csak én látok zuhanni egy meteoritot. Nagykovácsi széléhez érünk, immár a kéken, és tudjuk: nagyon már nem távolodunk el a célt képezõ településtõl. A zöldre viszont át kell térnünk a Felsberghez, mindkettõnk mûszere szerint lesz egy jó kis átvágás. Hát az. Pontosabban lezuhanás, farra üléssel, térdgyilkos ereszkedõvel, jaj megint. Jó kis szívatós útvonalat hozunk össze a végére. Felsberg megvan, tanakodunk: rámenjünk-e az Alsó-Zsíros-hegyre, és +1 óránk van, vagy anélkül is beérünk idõben? Végül arra szavazunk, úgysem jártunk még ott, nézzük meg. Kár lett volna kihagyni. Feldíszített karácsonyfa, alatta nagy ajándékosdoboz, kinyitva zenél, benne a pecsét, és vehetünk a fán lévõ szaloncukorból. Az még sötétben is látszik, micsoda kilátás lehet innen. Innen már lényegében aszfalton ereszkedünk a célba, 9:35 a vége, hajnali 3:50-kor, tehát a 10 órán is belül vagyunk, 11-en bõven, közben erõsít a hideg elvégre 4 óra körül járunk. Lényegesen gyorsabb menetet nem is terveztünk, de szerintem olyan nagyon nem is ment volna. Meg értelme sem, ez így volt kerek. A célban csupa kellemes dolog: fûtés, virsli, forralt bor, ruhacsere, és a hír, hogy Laci Újpest-Városkapuhoz visz, egyenesen a távolsági busz szájába.

A túra óriási élmény volt, köszönet a hibátlan munkát végzõ, lelkes rendezõknek, és túratársaimnak a hangulatot és a csapatmunkát!

Pazar évkezdet volt!
 
 
yoyoTúra éve: 20092009.01.04 19:45:27
megnéz yoyo összes beszámolója
BHTCS 3x .

Nagy volt a nyomás rajtam,mikor úgynézett ki ,hogy többen is jönnek a túrára ,Csike Mamba Böki , Bejártam még a hétistent is elõtte ,nehogy rosszúl emlékezzek .Aztán úgy alakult,hogy mégsem jöttek.
Viszont Béla azt mondta õ jön ..így akkor hárman maradtunk. Elek már lassan megtanulja az útvonalat is 3x jött velem eddig ,Bélának ez volt az elsõ !

Már 5 elõtt kiért hozzánk a két bandita ..Elek hozott egy ü pezsgõt Buékoltunk kicsit . Aztán csorgott a nyáluk a kocsonyáért ,hát adtam nekik egyenek csak , hosszú még az este .De elég lesz egy tányér kettõnknek mondta Béla ! Aztán kiraktam egy egy tányért ,és még a csontot is megették cillagaim …

Elkezdtünk öltözni ,,ugyan miféle göncöt vegyünk magunkra ebben a hidegben ,Elek egy egész utazótáska rongyot hozott magával ,és annyi szendvicset ,hogy egy Kinizsit meglehet csinálni belõle :) én bevágtam egy dupla zsíros kenyeret a zsebembe ,meg egy csokit ,,vizet sem vittem ,úgyis lesz tea több helyen . Elek ,és én két futónadrágot húztunk magunkra ,egy télit ,egy nyárit ,,felül rétegesen ,sapka ,sál,kesztyû ,arcmaszk ..Bélát viszont féltettem , a vékonka futó naciban ,arra ráhúzott egy nyári libegõs rövidet ebbe akart jönni ,,Mikor megláttuk Elekkel elkaptuk a fejét .. .Elõvettem a ruha kollekciót a szekrénybõl ,,rövid,hosszú, térd,capri , Béla kiválasztotta a Rózsaszín betétes caprit :),,erre azért még felhúzta a nyári libegõst is ,,,
Felülre is akartam még egy polárt ráhúzni,de nem hagyta , féltettem a testét ,hogy a széldzseki ráfagy reggelre ,,és kesztyût sem hozott .
Viszont sapka sálat igen .

Lassan elröppent az egy óra ,még indulás elõtt ,koccintottunk egy kis jagerrel .
Kisétáltunk a templomhoz , jó sokan voltak ,de hamar végeztünk, hála az elõnevezésnek. .Közben megtudtuk ,hogy mi lesz a meglepetés csúcs . Örömmel fogadtam,hogy ezt tudom merre van ,,,Mégis másfele mentünk ...

Na de nem menjünk ennyire elõre ,,18:05 kor rajtoltunk .

Nagy Szénás 550m
Hamar túljutottunk az aszfaltos részen ,és gyalogoltunk felfelé a hegyre ,balkézfelõl Nagykovácsi fényei ragyogtak.Béla már itt elvesztette a fonalat ,mert egész más településre gondolt.
Felértünk a csúcsra , és ragyogott az ég ,Meganyi csillag a fekete égen ,alattunk a legalább 6-7 település fényei . Ettõl még Béla is elcsendesedett :) A két pontõr Piro ,és Jockey sátor nélkül posztolt a szeles csúcson ,volt meleg tûzük,de messze még a reggel ,és ez a legzordabb csúcs . Gyorsan pecsételtünk fényképezkedtünk, kaptunk vajkaramellát . Piró mondta ,mintha leesett volna valami a kezembõl ..Néztük ,de semmit nem láttunk …Elindultunk lefelé a hegyrõl ,,,bezárom a zsebeimet ,és akkor érzem…Igen az itiner ! Hol van az itiner ,,,vissza a hegyre szerencsére pár métert jöttünk ,,,A szél máris odébb rendezte a papír darabot ,még jó,hogy ott egy gödör van ..Meglett,és elzártam szorosan .Mentünk tovább a.

Perem-hegyre 486m
Ez lesz a meglepetés csúcs amit a rajtban hírdettek ki ..Elõtte még letértünk a karácsony fához amit feldíszítettem magunknak ,majd vissza tértünk az útra .Lekapcsoltuk a lámpáinkat,hogy úgy milyen az erdõ .Csodás volt a milliárdnyi csillag,ahogy ültek az ég tetején ,a lábunk alatt a szikrázó hó ,és a gyémántként ragyogó bokrok, némelyik olyan volt ,mit egy korall telep .
Kocogtunk óvatosan ,ekkor hívott Steve ,dicsekedtünk,hogy már megyünk a 2.csúcshoz ,mikor egy pillanatra ,irányt váltottunk ,jajj erre ,,,korrigáltam rögtönt ..ezután már Steve nemhívott engem, csak Eleket;)
Ha lekapcsolt lámpával mentünk jobban láttam, a hegy sziluettjét ,merre magasodik,hol vannak írtások ,a lámpával ezeket nemvettem néha észre .
A Perem-hegy környékén óvatosak voltunk , De nem, jó , ez nem az a tisztás ,még menni kell tovább ,a következõ jó lesz cillagaim ,vannak nyomok is ,,Mentünk mentünk,de villogó fényeket nemláttunk .Sajnos jött utánnunk egy csoport ,õk GPS szel jöttek utánunk . Nekünk semmink nem volt ,csak a beépített ismeret ami most elhagyott ,,még térképet sem vettünk elõ .
Aztán villogtatott nekünk a pontõr a másik hegyrõl ,,na megindultunk lefelé az árokba ,majd a túloldalon fel a meredeken .Béla „szidott” mert azt mondtam nem lesz hó,,itt mindjárt bokáig süllyedtünk bele .
Felmásztunk a meredélyen és a ponthoz értünk .Nagyon hangulatos kandallót csinált a csúcskõbõl, András,és Dani :) Kaptunk kekszet is . Innen már tudtam a vissza utat a sárgához , ott lesz a létra ,és forgókapu ,csak eléggé benn volt a búrjában a kerítés mentén Végül a GPS- es társaság lefelé ment,az árokba , emlegettük õket ,mert a kerítés biztos útjukat állta .

Meszes –hegy 381m
Ez a hegy a térképen nincs is rajta ,bár állítólag az újra már rátették ,.
Végül hamar kiérünk a meszesre ,ahol Csenge ,Zsófi,és Sebi,szintén tûz mellett várt . ,Kaptunk egy igazolást , egy csokit , fotó ,és elköszöntünk ..Közben Eleknek ,és Bélának folyton telefon ,vagy sms jött .Izgultak, az érdeklõdõk is,fázunk majd ,és eltévedünk ,de eddig egészen jól haladtunk ,minimális kavarással ugye cillagaim :)

Ilona –lak 368m
Ha valaha volt is Vad ,ezen a környéken , nemhogy az erdõbõl,de tán még az országból is kiszaladtak . Elek,és Béla egészen frissen futkostak a gerincen ,,úgy menjetek cillagaim, kiálltottam utánuk,hogy elõttetek szakadék van :D
Ítt megyünk le ? itt bizony ,,gyertek csak bátran , jó lesz majd meglátjátok ..
Már az elsõ pár lépés után felvertük az erdõ csendjét ,,ha valaki nem tudta volna,hogy itt kell lejönni ,az is idetalált volna , A legjobb módszer az volt ha legugoltunk,így legalább nadrágféken mentünk lefelé .Elek még egy fára is felcsavarodott ,ügyesen .
Bélának ment a legjobban a lefelé ,igaz õ kétszer is elesett ,míg én csak egyszer , próbáltam fától fáig ,zuhanni ,ilyenkor gyorsan elkaptam az ágat , ,ami persze mindig leszakadt :) Végül már két „gerendával a kezemben , húzott a gravitáció .
Leértünk az árokba ,és a másik oldalon kapaszkodtunk felfelé ,,út az nem volt ,csak úgy a fák bokrok közt mentünk ,,,míg aztán kicsit jobbra sodródva ,egy ösvényen felkapaszkodtunk az Ilona –lakhoz . Benn a kis házban Fanyûvõ,és Balu várt minket ,kaptunk finom teát , amibe aztán Becherovkát töltöttünk ,mert Bélánál ez is volt …csináltunk néhány fotót .,és mentünk is tovább

Nagy-kopasz 559m
Ez picit távol volt az Ilonától ,de ahogy tudtuk gyûrtük a távot . Amikor mozogtunk tempósan akkor nem fáztunk .Viszont ha lazáztunk a csontunkig hatolt a hideg ,ez nagyon kevésszer fordult elõ .A hideg egyre erõsebben támadott ,de nem annyira ,hogy Béla száját befagyassza :)
Bejártunk mi mindent más túrát általa ,míg már nemcsak a BHTCS be ,de az általa elmondott túrákba is belefáradtunk . Reménykedtünk Elekkel ,hogy majd a major felett elhallgat a fagyos pofaszéltõl …De addig még 2 hegy volt hátra, várnunk kell . Mentünk szépen a saját tempónkat ,mint akit üldöznek …aztán egy nyiladék meredek emelkedõjén , elcsendesedtünk .Jó volt a csend a sötét ,hogy csapkodnak a csipkebokrok ,és hogy bukdácsolunk a fagyott vakondoktúrásba ,. Béla nem bírta ki , még itt is suttogott . Kiértünk az útra ,és a kerítés mentén felmentünk a kilátóhoz . Meleg tábortûz, Tamás,Zoltán, és Balázs, igazolta ottlétünket valamilyen édesség itt is volt .De nem kértünk . Indultunk tovább ,mert dermesztõ hideg volt ,,,irány a

Fekete-hegy 463m
Idáig még sohasem találtuk meg elsõre ;)
Na de nem ez a lényeg ,hanem az ,hogy végre csend volt és nyugalom ,Béla végre evett, Elek is falt valamit ,én csak egy darab csokit erõltettem le . Mintha a Fekete-hegy tudná,hogy jövünk ,szépen leszállt a köd . A lámpák falat emeltek elénk ,így kevesebb fényt használtunk, néha bekapcsoltuk néha meg ki. Haladtunk szépen a Fekete-hegy felé ,míg aztán addig addig, míg jól túlmentünk rajta a köd miatt . Szerencsére hamar korrigáltuk ,egy 100 méteres plusz lehetett,
A csúcskövet Elekkel ,már rutinból megrugdaljuk ,utána ráültünk és Béla lefényképezett . Azután odasétáltunk a tûzrakáshoz ,és Zsuszától kaptunk süteményt ,meg mindenki ,egy kis idézetet .”Hidd el,az életben legfontosabbak éppen a kicsinek látszó dolgok „pestalozz!
Tibortól pedig kaptuk a pecsétet ,és néhány fotó is készült .elhagytuk a Fekete-hegyet , és vissza nézve ,a Szarvas-árok felé mindenhonnan fények jöttek ,több irányból is .Mi nem erre jöttünk ,lehet picit kerülõ,de inkább az úton jövünk ,,,még így is nehézkes megtalálni
Szerelvényt igazítottunk magunkon ,és elindultunk ..

Hosszú-Erdõ-Hegy 363m
Mentünk a hosszú odavezetõ úton ,a Julianna-major felett , Balkéz felõl erdõsáv hosszan ,jobbkézfelõl nyilt préri ,amolyan dûlõ . Fagyos szeles zúzmarás ködszitálós rész ,na itt éreztük elõször ,hogy nagyon hideg van ,futottunk ,hogy hamar beérjünk az erdõbe , míg aztán egyszer berepültem a bokrok közé ,A fiúk gyorsan összekapartak semmi bajom nem lett ,bár utána ,még szemen szúrt egy bokor is ,Igaz Eleket is pofánvágta néhány …Bélában nem tett kárt a fagy , simán tudott beszélni ;)Leértünk végre az útra ,és átsiettünk Ady-ligeten . Tamás,és Luca várt a szakadék szélén ,nekik is meleget adó nagy tüzük volt ,és forró teájuk ,picit megbolondítottuk a maradék becherovkával .
Ez a hegy hozza a második legtöbb izgalmat szerintem, megtalálni könnyû ,viszont már már életveszélyes ösvények vezetnek végig a gerincen.. Meredek szikláival,csúszós köveivel ,hoz annyi izgalmat,hogy az ember élvezze. Egyesével mentünk a nagyon meredeken,mert ha valaki megcsúszna, nehogy rácsússzon a másikra ,és letolja a szakadékba . Ez az egy hegy amit végig jelöltek a rendezõk ,,,mondjuk másfelé nem is lehetne menni ..de a prizmás jelek nagyon jól jöttek ,és a szalagok is .Ez volt az a hegy ahol tényleg ,nagyon komolyak voltunk .

Leértünk végre a hegyrõl,és éles jobbost vettünk befelé a szurdok belsejébe .átugrottuk ördög-árkot ,és többszöri szusszanással felmásztunk a Remete-hegyre .Mentünk a kéken a második kedvencünkhöz a Kálvária –dombhoz

Kálvária –Domb 388m
A pénteki bejáráson úgy fordultam be térkép nélkül az ösvényre, mintha minden nap erre járnék ...
Hát igen …a Kálvária megint gyõzött , unalmas is lett volna ,ha simán megy minden ..Nemsokkal a nyiladék elõtt kezdtünk technikai szünetet tartani . A vetkõzés után mindig fázunk , épp egy pici lejtõs szakasz jött , gondoltuk,hogy kihasználjuk és ,futni kezdtünk ,de közben figyeltem a vadlest ,mert az jobbról lesz, igaz a fák takarják .Elek viszont állította,hogy majd ha a két hullámos árkot elhagyjuk ,akkor lesz a nyiladék . Kezdett gyanús lenni ,régóta jövünka kéken ,és házak fényei is látszanak,…mi több, ezt a madár etetõt láttam is a bejáráson ,és még ez elõtt van a vadles. ,,,közben jönnek szembõl ,õk is most mennek a Kálváriára . Megfordulunk és megyünk visszafelé ,Elekkel mondjuk a magunk Kálváriáját ,elegünk van a hegybõl , 2 kilit simán rádobtunk ,De visszafelé meglett ,bár Elek szerint sokat jöttünk vissza ,de aztán simán befordultunk,és a nyomorult szúros bokrai közt a nagy fûben ,megtaláltuk a bánya peremén .ott pöffeszkedik ,és nézi a város fényeit . .
Mária,és Imre hamar pecsételt nekünk ,aztán gyorsan mozogtunk tovább ,mert hideg volt ha álltunk . kimentünk újra a kékre ,az legalább levisz a sárgára ,nem megy. A mozgásunk viszont kezdett beállni , de azért haladtunk,mentünk a Felsbergre

Felsberg 355m
Hasonló a Kálváriához ,csak sokkal könnyebb megtalálni , bár fáradtak voltunk ,de kezdtük sajnálni,hogy már csak egy csúcs lesz ezután . A Felsbergre érve ,Panka ,és Péter pontõrködött ,volt klassz tábortüzük,és sátruk is ,kaptunk csokit ittunk,és mentünk a Zsíros-hegyi nem kötelezõ csúcs keresésre . Ezért a ráadás csúcsért 1ó plusz szintidõ jár. Mondjuk nekünk nem kellett ,de felkerestük ..

Alsó-Zsíros-Hegy 424m
Még oda sem értünk a csúcshoz,de már éreztük,hogy itt lesz a leghidegebb . Fújt a fagyos szél ,a feldíszített karácsonyfa ,a kis égõsorával ,állta a szél erejét , Volt rajta szaloncukor amirõl vehettünk ,és a kis doboz amiben a pecsét volt zenélt mikor felnyitottuk . A plusz meglepi az a papír zsebkendõ volt ,,,Nekem már régóta vizes cafattá vált ,nagyon jól jött köszönjük.
Elek mindenkit lepecsételt ,és ekkor rájöttünk,hogy bizony betelt az igazoló lap . Vége a BHTCS nek ,ilyen hamar:( Egyrészt elég volt, nagyon is elég…,másrészt meg sajnáltuk ,mert annyira jó az éjszaka sötétjében , hegycsúcsokat keresni . A fagyos szél hamar kijózanított minket ,és odébb álltunk ,hihetetlen idõvel 01:12 kor értünk célba .
Csak álltunk,és vigyorogtunk ,gratuláltunk egymásnak ,mint elsõ beérkezõk ,persze idõ alapján nem mi,mert korán is indultunk … ,,De ez nem lényeg,mert ha hajnali 4 re végeztünk volna az is épp ilyen értékes nekünk ,kinn voltunk a meseszép hegyekben,most jól ment ,kedvezõ terepviszonyok voltak ,talán már egyre javuló helyismeret is van .

Leültünk az asztalhoz,és mint az étteremben, kihozták nekünk a tészta levest ,én csak így hívom ,,és kaptunk virslit, teát, forralt bort . hihetetlen,hogy 600 forintból ennyi szolgáltatás jár .,végig a túrán,és itt is .Köszönjük szépen .

Ücsörögtünk egy fél órácskát, Csanyáék is beértek a hosszúról ,fantasztikus idõvel,majd lassacskán össze szedtük magunkat ,és elsétáltunk hozzánk.Amint kiléptünk az ajtón , kirázott a hideg mindhármunkat ,2 perc a házig ,de olyan cidrizõ zizegõ,fogcsattogtató koncertet adtunk ,hogy még a kutyák is megugattak . Hazáig ezt hajtogattuk, hogy mi ebben voltunk kinn ? .Ebben bizony ,és ugye milyen jó volt …eszünkbe sem jutott ,hogy fázzunk . pedig az tél leghidegebb napja volt -15 fok . Nagyon élveztem isteni túra ,és köszönöm Elek és Béla ,és az összes telefonos érdeklõdést . Jövõre újra BHTCS ami egyszer még biztos vissza vág ,de akkor is ugyanúgy fogom szeretni :)
 
 
qvicTúra éve: 20092009.01.04 17:08:08
megnéz qvic összes beszámolója
BHTCS 2009

Nagyon szeretem a tájékozódási túrákat, a BHTCS is nagy kedvenc lett már az elsõ teljesítés után. Idén ismét elsõbálozókat kalauzolhattam, így egy kicsit újra átélhettem az elsõ alkalom izgalmait velük. Több médián már elõre beharangozták, hogy ezen a napon várható a tél leghidegebb éjszakája. Készültünk is meleg cuccokkal, felkerültek a plussz rétegek alulra és felülre is, a vékony selyem kesztyû helyett pedig polár kesztyût vettem magamhoz.

Nagykovácsiba jó korán odaérünk Feróval, a rajthelyiség nyitására még pár percet várnunk is kell. Közben megérkezik Gyöngyi is, együtt lépünk be a plébániára. Fél hatkor még nincsenek sokan a kis helyiségben. Ezt ki is használjuk, hamar nevezünk és összekészülõdünk. Elolvassuk a kiírást, amibõl kiderül, hogy az idei meglepetés pont egy névtelen csúcs, amit a füzetben Perem-hegynek keresztelnek el. A Kutya hegyhez közel fekszik. Amíg kivárjuk az indítási idõnket (18:00), addigra elég sokan érkeznek már, tömve van a terem.

Ahogy kilépünk a fûtött épületbõl, nagyot változik a klíma. Mivel jól felöltöztünk, most még nem tûnik vészesen hidegnek, de azért csípõs a levegõ. Jó kedvûen indulunk el Nagykovácsi utcáin a Nagy-szénás felé. Az út egyre meredekebb lesz, de legalább kezdünk bemelegedni. Lehet lazítani a ruházaton is. A terepre nem lehet panasz, ahogy betérünk az erdõbe, máris ropog a hó a lábunk alatt. Így hangulatos az esti séta. A tetõn egy spori kavarog, meg is kérdi, hogy merre lehet a pont. Mutatom neki a másik hegycsúcsot, hogy ott kell keresni. Mi is áthullámzunk. Itt már jóval zimankósabb az idõ. A pecsét mellé még egy karamell cukor is dukál. Az alatt a kis idõ alatt is, amit itt töltünk álldogálva kezdünk átfagyni a hideg széltõl. A pontõröket nem is irigyeljük. Itt nyílt a terep, nem egy leányálom itt ácsingózni, húzúnk is lefelé.

Lentebb bemenekülünk a fák közé, ott már kellemesebb a hõérzet. Irány a meglepetés csúcs, a Perem-hegy. Az új hegy eléggé bejön, ennek is klassz nyílt füves teteje van. Az odajutás viszont elég kalandosra sikerül.. Na jó, úgy is mondhatjuk, hogy kicsit elbénáztuk. Érdekes módon nem csak mi (vagyis én), több csoport is azon az úton kötött ki, amirõl már csak egy völgyön keresztül lehetett felmászni a hegycsúcsra. Törtük elõl az utat, a többiek követtek. Ahogy felértünk a lapos tetõre már nem volt nehéz dolgunk, a pont messzirõl látszott. Újabb pipa. A másik csoport fotóztatja magukat velünk, cserébe õk is készítenek egy fotót rólunk.

Indulás tovább a messzi Meszesre. Nem sokat megyünk a fenti ösvényen, irányba állunk és meredeken lefele indulunk a hegy oldalán. Belefutunk egy gazosabb erdõrészbe, de hamar átverekedünk rajta. Lejjebb azonban újabb akadály áll az utunkba. Egy kerítés. Ja persze, erre emlékezhettem volna, hiszen a másik oldaláról ezt már ismertem régebbrõl. Nosza, másszunk át. Gyöngyinek és Ferónak hirtelen támad némi kételye, hogy ez menni fog -e. Gyorsan bemutatom milyen egyszerû is a dolog és õk is nagyon ügyesen veszik az akadályt. Csak a kezem fagy le a mutatványtól, amit kesztyû nélül mutatok be. Mászunk még felfelé egy kis szintet, és már el is értük a sárga jelzést. Pont ott lyukadunk ki, ahol kell, és szinte csak keresztezzük a jelzett utat, máris robogunk lefelé a jelzetlen földúton a Meszes felé. A pontig sok emberrel találkozunk, akik szembe jönnek velünk az úton. Az egyik csapat lámpa nélkül tolja, ezen meglepõdünk és gyorsan mi is kipróbáljuk a dolgot. Egész jó! A hó elég fényt ver vissza a földrõl, hogy még lámpa nélkül is lehessen közlekedni. Gyönyörû tiszta éjszaka vár ránk, a hold sarló alakban ragyog, a csillagok meg mint távoli lámpák fényei tündökölnek odafent. Hullócsillagot is emlegettek a rádióban, de azt nem láttunk. Begyûjtük a pecsétet és a csúcscsokit. Haver szelet. Ez komoly. :)

Visszafelé indulunk mi is, de nem sokáig. Az Ilona lak jön, amihez a Cseresznyés-völgyön keresztül vezet az út. Újabb izgalmas szakasz áll elõttünk. Az ereszkedéshez keresünk egy fákkal tûzdelt völgyet, a gerincen nem próbálkozunk. Még így sem árt az óvatosság, nagyon köves, csúszós a hegyoldal. A lejutással még nem érnek véget a megpróbáltatások, a másik oldalon való feljutás sem egyszerû. Hosszú meredek emelkedõn érjük el a kis házikót. Odabent jó meleg van, ihatunk forró teát is, ami nagyon jól esik. Az egyik pontõrtõl, aki régebben mindig a Nagy-szénáson õrködött, érdekes infókat tudunk meg a két pontról. Megköszönjük az ellátást és elbúcsúzunk a kis pihi után.

Most persze megint fázunk, mint a kivert macska. Kemény hideg van. Most egy hosszú út áll elõttünk a következõ pontig, ami a Nagy Kopasz lesz. Az idõ mégis nagyon jól telik, mert jókat beszélgetünk és viccelõdünk elég abszurd dolgokról út közben. No meg megcsodáljuk Gyöngyi kényszerzubbony-táska-szendvics melegítõ technikáját. :) A zöld jelzésen áthaladva hirtelen egy csoportot látunk magunk elõtt feltûnni, találgatjuk, merrõl jöhettek. Mindenesetre ugyanarra mennek, mint mi, úgyhogy haladunk utánuk. A tempó kiváló, mindenki jól bírja a felfeléket is. Amikor nyílt területre érünk szinte megdermed a levegõ, annyival hidegebb van mint bent az erdõben. Szaporázzuk is a lépteket. Ahogy elkezdjük mászni a Nagy-Kopaszt már javul a helyzet, az út meredeken vezet felfelé. A csoport elõttünk odafent a jelzésen kerülve indul tovább, mi egyenesen felmászunk a kilátóig. Hárman õrzik a helyet. Mikor odaér a másik csapat is, nekiállnak találgatni a pontõrsrácok neveit. Az igazolófüzeten minden helyhez fel van tûntetve az ott levõk keresztneve. Gyöngyi is tippel, de végül a másik csapat viszi el a pálmát. Itt is ropog a tûz, de nem maradunk melegedni, irány a Fekete-hegyek.

Itt a nekem már bevált úton megyünk, ami nem teljesen irányban halad, valamennyit kerül. Ezt a többiek is észre veszik. Viccelõdnek is vele, hogy biztos direkt megyünk körbe-körbe a hosszabb úton, mert ilyen heppim támadt. ;) Egy másik útról futók érkeznek mellettünk, akik között Orsit véljük felfedezni Feróval a lámpák fényében. Orsi nagyon megörül nekünk, mert már kiloholta a lelkét a többiek után futva. Úgy dönt, hogy leszakad róluk és velünk tart. Gyorsan egyeztetjük még azért a csúcsokat, de úgy tûnik egyezik az eddig bejárt útvonalunk. Csak késõbb derül ki, hogy Orsi véletlenül összekeveri a Nagy-szénást a Nagy-kopasszal és hogy õk a Nagy-szénáson valójában még nem voltak. Nagy köd vár a hegy tetején minket, nehezen vágják az utat a lámpák a sötétben. A pontnál nagy a forgalom, jönnek-mennek a túratársak. A tûz mellett kényelmesen elhelyezkedett pontõrségtõl sütit és lelki támogatást is kapunk egy-egy papírcetlire nyomtatott idézet formájában. Ötletes. Pecsét, hátra arc.

Lefelé menet azt vesszük észre, hogy nem akar csökkeni a köd. Lejjebb szállt, és továbbra is körülvesz minket. Fagyos utakon haladunk a Julianna major felé. Orsi különösen fázik, mert rajta futócucc volt, amiben a mi gyalogos tempónk kissé dermesztõen hat rá. Ezt próbálja ellensúlyozni egy kis futva sétálással, ami közeli rokonságban állhat a helybenfutással, mert igen hasonló. :) Azért mi sem poroszkálunk, kilépünk kicsit, nehogy kihüljön. A majornál most nem hallunk egyáltalán kutyaugatást. Vagy nincsenek most itt a kutyusok, vagy csak beléjük fagyott a vau... Adyliget utcáit elérve még jobban érezzük, hogy milyen nagy zima lett. A lámpám fényereje is hamar lecsökkent a hideg miatt, ezért itt én megállok az egyik sarkon akksit cserélni. Nem egyszerû feladat elfagyott ujjakkal. A Nagykovácsi úton átkelve elindulunk az utcákon felfelé a Hosszú-Erdõ hegy irányába. Felfelé Gyöngyi kezd kicsit bóbiskolni, néha rákérdezünk, hogy fent van -e még. ;) A mûút után ösvényeken jutunk fel a hegy tetején található bányához, aminek az északi odalán megtaláljuk a pontot is. Itt szusszanunk egyet, mert olyan forró teát kapunk, hogy csak lassan tudjuk letolni. Közben átmelegszünk kicsit a tûz mellett.

Mikor tovább indulunk, én is felhívom a figyelmet a következõ nagy odafigyelést igénylõ igen technikás szakaszra. Szépen lassan ereszkedünk a sziklás gerincen lefelé. Egyes részeken csúszik is az út, de azokat is sikerül mindenkinek abszolválnia. Lent azért megkönnyebbülök, hogy ilyen szépen le tudtunk jönni ezen a szakaszon. Újabb megpróbáltatásnak, most egy hegy tornyosul elénk. A Remete hegyet be is harangozom elõre, hogy ez bizony egy szuszogós hegy lesz. Szuszogunk is derekasan, mire felérünk a tetejére, igaz nem totyogunk egyáltalán. A lányok is derekasan helyt állnak felfelé. Gyöngyi még fel is élénkül a mászás után. Felébredt végre. :)) A mumus Kálvária dombot, most nagyon szépen csont nélül fogjuk. Ezt persze csak én értékelem igazán, mert volt szerencsém már megtapasztalni korábban, milyen jókat lehet itt kavarogni a sûrû erdõben. ;) Számolgatjuk a pecséteket, már csak 1+1 van hátra.

Innen már gyerekjáték a vége, gondolhatnánk. A szintek és a táv nagy részén is jócskán túl vagyunk már. Álmomban sem gondoltam volna, hogy mégis ezen a szakaszon ér majd minket a túra legnehezebb szakasza. A Kovácsi erdõföldek mentén haladó ösvényen olyan hideg volt, mint addig még sehol. Ez a szakasz ráadásul nagyon hosszú, brutálisan átfagytunk, mire újra beértünk az erdõbe. Itt mínusz 15 és mínusz 20 között lehetett a hõmérséklet. Orsit nem irigyeltük a vékony futónaciban. Itt már mi is kocogtunk itt-ott, annyira fáztunk. A fák között aztán már sokat javult a helyzet. Innen már gyorsan elértük Nagykovácsi utcáit. Orsi annyira átfagyott, hogy úgy döntött nem is jön tovább velünk, hanem leszalad a célba melegedni, neki sajnos itt véget ért a túra. Újra hárman maradtunk. Egy nyiladékon indultunk lefelé, ami jó meredek lett a végére, néhol már seggen csúsztunk. Mókás volt. Kiértünk a Solymár felõl jövõ zöld sávra, amin nem kellett sokat mennünk és már meg is láttuk a Felsberg fényeit. Odafent vörös villogó fény jelezte a pontot, amit a ritkás erdõn át már messzirõl ki lehetett szúrni. Gyorsan fel is érünk. A pecsét mellé itt egy mûzlit kapunk. Itt megtanultam, milyen éles tud lenni egy fagyott mûzliszelet mûanyag csomagolása... sikerült elvágnom vele az orromat egy rosszul sikerült mozdulattal lefelé menet.

Innen már csak a becsületpontot kellett felkeresnünk az Alsó-Zsíros-hegyen. Ez egy gyönyörû szép hegy, még így sötétben is. Nagyon jó érzés így utolsó pontként becserkészni. A többiek már nagyon kíváncsiak voltak, hogy mi lesz a meglepetés, illetve Gyöngyinek az extra meglepetése. Itt aztán minden kiderült. Szerencsére nem volt köd, így mesés panorámában gyönyörködhettünk, Gyöngyi is hamar rájött, hogy mi is a testre szabott meglepetése. Madártávlatból láthatta otthonának pislákoló fényeit. Feró a másik beígért meglepinek esett neki, ami szintén szép volt. Készítünk még pár fotót a varázslatos helyen, aztán viszont szedjük a lábunkat visszafelé, mert jéggé fagytunk közben.

Irány a cél. Visszamászunk a turistaház romjaihoz, aztán már zúgunk is lefelé Nagykovácsi utcáin egészen a templomig. Fél kettõ van, mikor benyitunk az ajtón. Hát ez várakozáson felüli idõ lett. Megkapjuk a díjazást, mellé enni innivalót. Orsi is megkerül, egy asztalnál eszeget. Jólesõen pihentünk még egyet, mielõtt hazaindultunk volna. Igen jól éreztük magunkat a túrán, köszönjük a rendezést és az emberfeletti kitartást a pontõröktõl ebben a farkasordító hidegben. Ez nem csak a tél leghidegebb éjszakája volt, de egyben a legragyogóbb is. Remélem sokszor eljöhetünk még erre a kiváló túrára, ami minden évben hatalmas élmény újra és újra.

Képek a túráról
 
 
 Túra éve: 2008
JandiTúra éve: 20082008.01.15 12:29:01
megnéz Jandi összes beszámolója
BHTCS 2008 – csúcsról csúcsra

Moszkva tér, találkozó, autózás. Nagykovácsi, nevezés, meglepetés csúcs, térkép nézegetés, pakolás, rajt.

Jó kedv, vidámság, kaptató, elsõ kilátás, süvítõ szél. Hú, azért mégiscsak hideg van! Nagy-Szénás.

Ismerõs útvonal, menetelés, hozzánk szegõdött kóborkutya, letérés a Meszes-hegy felé. Ebbõl az irányból azért könnyebb. Meszes-hegy.

Fagyos, süvítõ szél. Egy északi-sarki expedíción érzem magam. Kár hogy ilyen idõ van: így szinte lehetetlen élvezni ennek a hegynek a különleges hangulatát. Hegyrõl le, völgybe be, vadetetõ mellett el. Oda kell fölmenni? Oda! Szuszogós, meredek, úttalan. Ilona-lak.

Házikó, meleg, pára. Nem látok. Tea, szendvics, 10 perc szünet. Indulás, hosszú menetelés. Atti viccet mesél megrendelésre. Kaptató, még nagyobb kaptató. A nappali bejárás során tapasztalt ködös-zúzmarás hangulatból ezúttal nem sok tapasztalható. Végre turistaút. Nagy-Kopasz.

Nem, nem látunk ki. Egyrészt láttuk már, másrészt most úgyse látnánk semmit. Inkább: tea, csoki, banán. Aztán: lejtõ, még több lejtõ, kezdõdõ bozótos, döglött róka, mint tájékozódási pont. Egy hete is itt pihent szegény… Árkon átkelés, lebontott kerítés, nyiladékon föl. Fekete-hegy.

Tea, süti, vers, recept. Mehetünk? Megyünk. De merre? A hegy nehezen enged, az utak elfogynak lábunk alól. Van ennek értelme? Van. Megyünk, és kész! Még jó, hogy észak mindig ugyanarra van. Megmenekültünk: megint út. Tanya, aszfalt, civilizáció! Menetelés. Utálok aszfalton gyalogolni… Remeteszõlõs. Utcán föl, erdõbe be. Hol van az út? Itt! Gyerünk tovább a bánya peremén! Hosszú-erdõ-hegy.

Tûz, meleg. Tea, szendvics, vízmelegítés, menekülés a füst elõl. Csípi a szemem. Irány lefelé a hegyoldalon! Esés-kelés, csúszás-mászás, gurulás. Lent vagyunk. Irány a túloldalon fölfelé! Miért olyan sûrûek a szintvonalak a térképen? Mert ez itt k***a meredek, azért! Remete-hegy.

Megint tûz, megint tea. Menjünk! Nem lesz nehéz: odamegyünk a turistaúton a hegy lábához, és fölmegyünk toronyiránt. A hegy errõl máskánt gondolkozik: bozótos, még sûrûbb bozótos. Itt már csak a vaddisznók járnak. Meg a teljesítménytúrázók… Hol a csúcs? Menjünk fölfelé! Itt már jártunk, nem? Nem tudom… Ez a turistaút, ahonnan indultunk: körbe mentünk… Próbáljuk máshogy! Kicsit lefelé, és megvan az út, ami felvisz. Kálvária-domb.

Öröm. Aztán meglátjuk a következõ csúcsot… Merre menjünk? Irány megint a dzsungel! Hegyrõl le, árokba be. Hol vagyunk? Forognak az utak, néha az égtájak is… A kedv csökken, az erõ fogy. Mentálisan is. Elvesztünk. Vagy mégse? Van még remény! Nem szabad feladni! Az út megkerül, és vele együtt Nagykovácsi is. Irány a csúcs. Jé, itt egy barlang! Kár, hogy a pont a másik oldalon van… Felsberg.

Az utolsó pecsét is a helyére kerül: megvan a kilenc csúcs. Induljunk, szorít a szintidõ! Falu, menetelés, visszatérõ életkedv. Cél, gratuláció. Leves, virsli, tea, révedõ tekintetek, sajgó izületek, fáradtság és öröm. Megcsináltuk.

Jandi
 
 
yoyoTúra éve: 20082008.01.08 17:31:59
megnéz yoyo összes beszámolója
BHTCS extrém éjszai túra !

Egy héttel a túra elõtt ,elhatároztam,hogy idén nem kockáztatunk ,,és bejárom a Fekete-hegyek környékét .
Elõkaptam egy papir cetlin és ráirtam "jó helyen jártok",majd egy másikra "közel a csúcs".. Gondoltam ,ezt majd jól felhelyezem egy bokorra puskának,, A másik puskám egy faágakból kirakott nyil, egy elágazásnál .. Persze a nyilból semmi nem lett ,mert belepte a hó .
Viszont a papirok ott voltak :)
Szóval ilyen magnyugtató elõzményekkel ,mentem nevezni ,,jó sokan voltak a plébánián ,mindenki a térképet bújta ,mert ekkor kaptuk meg a meglepetés csúcs helyszinét , Elek is befutott hamar ,gyorsan elmondtam neki,hogy ezt a Felsberg nevû csúcsot nem nagyon tudom melyik.
A csomagtartóból Elek elõkapott egy kis ü pezsgõt, azt jól megittuk,és uzsgyi a távoli...

Meszes-hegy(381m)
Eleinte kocogtunk,de hamar megállitott minket a mélyülõ hó ,igy gyaloglásra váltottunk , már majnem át értünk a Gerecsébe,mikor egy farönk hevert az úton,de nem farönk volt,hanem egy sátor becsomagolva
Elek magához vette,és vittünk ki a Meszesre, biztos a pontõrök,hagyták el,mert szánkó nyomok is voltak .Aztán egyszer csak jött velünk szembe egy fiatal ember (Andris) Szegény eléggé kétségbe volt esve ,mert a barátnõjét ott hagyta a sötétben ,,elindult megkeresni a sátort ,,Nagyon megörült mikor mutattuk,hogy nállunk van.Rögtön megtelefonálta a jó hirt ,és elindult velünk a ponthoz ,Hálából meghivott minket egy kupica pálinkára ;)

A pezsgõ,és a pálinka ,kezdte megtenni a hatását,bár idáig sem fáztunk,de én azt hittem leolvad rólam a ruha. Eleknek ekkor már erõsen vacakolt a gyomra.,néha az enyém is becsavart ,meg is állapitottuk,hogy mindketten bezabáltunk ,õ sztapacskát ,én meg túrós csuszát ,igy valószinû a túró csipked minket ..

Ilona -lak (369m)
Hát ez bizony messze volt,mert mi nemvágtunk át árkon bokron,hanem jöttünk az "úton" .Ebben az idõben találkoztunk a rókával.. Elek valami furcsa hangon próbálta elriasztani,de a róka nem mozdult,csak a szeme világitott a lámpánk fényétõl,,Na akkor brutálisabb eszköz kell cillagom .,hógolyó !!! Igen igen az jó lesz a rókának dobjuk meg .. De a hógolyót kikerülte ,és jött felénk a kis vörös,ami aztán mint kiderült, inkább kutya volt :),Szegénykém ,hogy mit keresett ott a sûrû erdõben kitudja?de elindult utánnunk . Sajnáltuk,mert mi is nehezen jártunk. A nápolyi nem kellett neki,a csoki sem ,, ,Sokáig talán egy órát is jött velünk ,de aztán egy elágazásnál lemaradt . Leértünk az Ilona-lakhoz.. Na Eleknek ekkor robbant a gyomra ,jajj jajj,neki menni kell ,, Menjél Elekem !ott van egy tábori WC mondtam neki ... Hát ettõl teljesen kész volt ,hogy az erdõ mélyén ekkora szerencséje van ,hogy "kultúrált" körülmények közt trónolhat :)

Nagy -kopasz (559m)
Az Ilonáról ,tulajdon képpen "torony iránt " mentünk ,jó kis út volt ,nem rég ezt is bejártam,de nemgondoltam,hogy egy hét múlva egy másik út is lesz arra, az volt gyanús,hogy traktornyomok voltak a hóban,és nem volt ismerõs egyáltalán. Persze jöttek mögöttünk,de én befékeztem , mondom Eleknek nem jó helyen vagyunk,vissza kell menni,,talán 2-300m lehett visszafelé,,,a társaság azt mondta ,õk maradnak,mert ez a jó út ..Utánna még sokat emlegettük õket . Mi viszont ráleltünk a nekünk megfelelõ útra,de olyan sokáig mentünk rajta,hogy kezdtem elbizonytanodni, hol van a Zöld sáv,és hol,van a rét ?
Aztán persze jött mindkettõ,csak olyan soká,hogy azt hittük elkavartunk,,
Felértünk a Nagy-kopaszra , gyorsan pecsételtünk,és irány Feket-hegyek .

Fekete-hegy(463m) jelige .. Ó de könnyû ! ;)
Most más stratégiát vetettünk,be egy "rövidebb " úton indultunk el..
igen igen, ezt bejártam bizony ,itt egy vad etetõnek kell majd lenni, hamarosan elhagyjuk az etetõt ,majd megyünk tovább , csúszkálunk merülünk .aztán a piros háromszõget keresztezzük ,és megvan ez is jajj dejó,,gyerünk Elekem ,itt lesz egy kerités amin át bújunk,majd , aztán egy ösvény ,,és balról becsatlakozik egy széles út is ,,Ez az!! meg van! idáig jók vagyunk ,teljesen lázba jövök futni kezdünk ,ahogy csak tudunk sokáig lefelé, Elek nyög vacakol a gyomra megint . Nemsokára jön egy vadrács igen ez is meg van ,,és itt a papir nem ázott el ,,de jó olvasni ,megnyugtat mert személyt köthetek hozzá :) ,,Gyerünk cillagom,mondom igy magamnak , itt jobbra fogunk fordulni ,itt raktam le a nyilakat,de nem látszik semmi,,, De mi ez ? tarvágás ? A multhéten még nem volt semmi , jajj hová lett az út ,mindenhol traktor nyomok, itt kell lenni a keresztezõdésnek, hó hó szûz hó mindenütt ,pipa leszek , ,nem lehet,hogy a Feket-hegyek elbánjon megint velünk.
Forgatjuk a fejünket világitunk minden felé, futkosunk jobbra ballra ..és akkor meglátjuk a kereszt utat . alig 100 méteren múlt ,,itt menjünk fel Elekem ,jó,helyen vagyunk , ballagunk ballagunk jó sokat ,a bokrokra tett cukros papirjaim ,már nincsennek ott ,meg a taknyos zsepkendõm sem,Úgy kidekoráltam ezt a részt,hogy még véletlenül sem menjünk mellé,;) A következõ papirom már a nyiladéknál van ,,Nagyon megörülünk tök simán meg lett a csúcs ,kettõt belerúgok a csúcskõbe a tavalyért cserébe ,meg le is köpöm ,Elek is büntet ;)
A pecsétnél meleg tábor tûz fogad ,és egy tepsi sütemény :shock:
Elpanaszolom ,hogy csupa viz a zoknim ,erre a pontõr hölgy( Zsuzsika ) ad egy zoknit ,és zacsit is ,hogy húzzam rá.. Nagyon hálás vagyok neki ,De milyen érdekes ,jó tett helyében jót kaptam, mert az õ lánya ,és társa hagyták el a sátrukat .

Hosszú-erdõ-hegy (363m)
Hát jó hosszú volt az út odáig, átvágtunk egy nagy tisztáson . A Júlianna major felett ,mentünk végig a gerincen ,senki nem jött arra ,pedig nem volt rosz az út ,viszont kegyetlen hideg volt ,,
Aztán belefutottunk a piros - ba és levitt minkett a fõ útra . Ekkor olyan éjfél volt már . Itt viszont tényleg láttunk egy rókát ,épp az erdõbõl szaladt ki,majd egy ház kertjébe be :shock: Mi idén is a gerincen mentünk végig ,a pontnál itt is tábortûz fogadott,ahol picit melegedtünk. Ha már a biztonságos gerincen jöttünk fel hát akkor menjünk le a szakadék szélén ,fákba bokrokba,,egymásba kapszkodva csúszva mászva értünk le ,De azért beszóltunk,egymásnak,hogy milyen nevetségesen könnyû itt lejönni ;) Itt meg egy ollót találtunk, amit szintén pontõrõk,hagytak el ,Betettük egy veszélyre felhivó papir mellé a zacsiba .

Remete -hegy (370m)
Ezt nagyon könnyû megtalálni, szerintem az egyik legkönnyebb csúcs ,, bár feljutni rá nem egyszerû, tiszta szikla az egész,és a hó teljesen letaposott ,és jeges volt , A tábortûznél melegedtünk ,majd mentünk tovább .

Kálvária -domb(388m)
Idén itt állitották fel, a legnagyobb szopóbódét :))
Nehogy már sima ,és unalmas legyen a túra ,tavaly itt szintén nagyot kavartunk,hát idén is ,,
Már a Remete -hegyen is nagy köd volt ,de mire ide értünk kb 5 méter volt a látótávolság ,valami hódara is kezdett szitálni ,és erõsen hüllt a levegõ, Mi tuti biztosra fordultunk ,le a kékrõl,mert ,hogy mindeketten úgy emlékeztünk,hogy a vad lesnél kell letérni a tisztásnál,, Mentünk mentünk a prérin ,Kérdem Eleket ,hogy jön valaki mögöttünk ?,,Nem !! mondja ,,,,Na aztán mikor én néztem hátra láttam két lámpafényt ,jönnek jól van ,,Megyünk megyünk ,nemtudom ,mennyit jó sokat ,,,mikor egyszer csak kijutunk a kékre ahonnan elindultunk,,csak pár kilivel odébb ,Mi a franc ez ? Kék ,és hová lett a két fény pont? Mennek a kéken yoyoka ,,szaladok utánnuk hahó hahó kiálltom,,Megvárnak ,fagyott számmal megkérdezem,hogy a Kávária do mee taáható :) Õk is megcsinálták ezt a potya kört,de nemtudják,elmondani ,hogy jutottak oda (biztos az õ szájjuk is elfagyott :)).Naa gyerünk Elekem vissza a kiinduló pontra hátha beugrik valami,,a baj az ,hogy nemlátunk semmit csak szitál a sûrû köd ,már már ismeretlen minden ,mikor fényeket látok megint ,,,egy csoportot ,,A kálváriáról jönnek ,kérdezzük,hogy merre van ,,és szinte ott állunk az ösvénytõl 20 méterre ahol be kell menni A mindenit ezt jó benéztük ..Követjük az ösvényt kanyarog baromi sûrû bozótoson át ,fel fel akadunk rá ,de megyünk ameddig csak lehet ,,mindenfelõl csapások ,merre tovább ,,menjünk erre ,de megint változik a csapás ,,végül felérünk ,gyorsan pecsételünk,és azonnal indulunk vissza ,,megyünk a különleges nevû...

Felsber csúcs (365m)
A kéken folytatjuk tovább utunkat elõttünk két túrázó õk is a Fesbergre mennek ,együtt mentünk oda ,,elõsször kék ,és zöld,majd utánna árkon bokron ,,,Elég könnyen meg lett.
Itt gyönyörû lett volna a kilátás a bánya szakadéknál,ha nem lett volna köd , Innen is hamar tovább álltunk ,és mentünk a (nem kötelezõ)

Zsiros -hegyen (424m) lévõ Felsenberg csúcsra
Itt is sokat jártam már ,tudtam,hogy két nagy dombot kell megmászni,de a látvány kárpótolna ,ha lehetne látni bármit is ,,Hamar átértünk a két dombon ,itt találtuk a feldiszitett szaloncukros ,égõsoros karácsonyfát ,,alatta egy ajándék doboz masnival,amiben a pecsét volt ,mikor kinyitottuk elkezdett zenélni :) Itt is köszönet az ötletért .Levettünk egy egy cukrot ahogy irva volt az utasitásban,majd elhagytuk a terepet ,,,mentünk a második legmeredekebb hegyre a

Nagy-Szénás (550m)
Kedvenc imádott hegyem ,most sem csalódtam benne ,nem viccelt az idõjárás tekintetében .. Az, hogy éjjel milyen meseszép oda felmenni ,hát ezt leirni nem is lehet ,A fenyõk !!!! hát még most is elõttem vannak ,ahogy rájuk világitunk a lámpánkkal ,,Elek fényképez ,én csapongok ezt nézd azt nézd ,szikrázik ,mint a gyémánt ,mindent bevont a jeges dara,, közben olyan hideg van ,hogy a sálam pomponja koccan ahogy egymáshoz ér ,kis jégcsapok lógnak rajta ,de nem fázunk melegünk van ,többször meg meg állunk mire felérünk,,Fennt viszont még a levegõt is kipréseli belõlünk a sarkvidéki szél ,,Olyan köd ,és szél van,hogy félek fel sem találunk,,de simán felérünk ,,A pontõrõk sátra egy jégkupola ,bennyujtom a kezem a lappal ,cserébe kiadnak 4 vajkaramellát ,és a pecsétet, Hajnali 4óra van .

Irány lefele remélem megtaláljuk a jelet ,annyira köd van,hogy az én lámpámmal semmit nem látunk ,,Elek világit messzebbre ,és akkor meglátom a fenyves szélét itt az út . Lesétálunk,és 4:25 kor nyitunk ajtót a parókián ,,Átadjuk a lapunkat ,és kapjuk a nagy gratulát ,hogy mind a 11 csúcsot megcsináltuk , Bár az idõnk nem lett valami nagy (9:50) ,de ha térkép ,és iránytû nélkül belefértünk a 11 órába ,nem is olyan rossz .
Nagyon köszönünk mindent a rendezõknek ,már most mennék a következõ BHTCSre ,Mindenkinek csak ajánlani tudom . És Elek köszönöm,hogy velem jöttél ,jó barát vagy ! Valamit a (nem alvó) barátoknak a telefonokért ,és esemesekért jól estek ,,Juditka,Anita,Nikol,tandi,Bocsi,és Steve ,köszi nektek is ,,

Pár hónappal késõbb nappal is megcsináltam Ursikával :)
A képek telefonnal készültek
http://picasaweb.google.hu/yoyooka/BHTCsNappal
 
 
piedcatTúra éve: 20082008.01.08 08:24:41
megnéz piedcat összes beszámolója
A Budai-hegység távoli csúcsai

2008. 01. 05-06

2005-ben ez a túra volt az elsõ éjszakaim. Jó visszaemlékezni rá, csak egy dolog hiányzott akkor: a hó. Hát most itt van. Így lett igazán extrém ez a kis séta. Hárman vágunk neki: qvic, Tamás, jómagam. Hatra érünk ki a Nagykovácsi plébániára, bõven van idõnk felkészülni. Megnézem a meglepetés csúcsot, elsõre még a nevét sem tudom kimondani, nemhogy betájolni merre van. Kint repkednek a mínuszok, jól felöltözünk, aztán fél hét elõtt pár perccel már az ajtóban toporgok, induljunk már!

Nagy-szénás: Idén is ezzel kezdünk. Könnyen begyûjthetõ kis hegyecske, csak azt felejtem mindig el, hogy milyen hosszú, meredek emelkedõ vezet hozzá, és a tetõn olyan orkán erejû szél fúj, hogy a levegõ belefagy az orromba. Elõször használom a téli kabátom kapucniját, most jól jön.

Meszes-hegy: Jó messze van. Elõtte még Kutya-hegyet is megmásszuk, ezúttal itt nincs pont. A túrán javarészt én navigálok az új gps-szel, így egyszerû a tájékozódás. Ezen a hegyen is erõs a szél, nem maradunk sokáig, csak begyûjtjük a pecsétet.

Ilona-lak: A kalandok csak most kezdõdnek. A két hegy között nincs út, csak irányba lehet közlekedni. Egy szakadék fogad minket, amit balról kerülünk, és nagyon lassan beleereszkedünk a rendkívül mély Cseresznyés-völgybe. Fától fáig csapongok, néha megcsúszom, ilyenkor gyorsabban haladok. A neheze csak akkor jön, mikor leérünk a völgybe, ugyanis egyenes tovább kell mászni felfele. Pompás. Megyek elõre a nagy semmiben, néhol már a földbe kell kapaszkodjak, annyira meredek a hegyoldal. Aztán végre feltûnik a kis házikó, benne nagy meleggel. Szemüveges lévén nem látok semmit a párától, csak azt veszem észre, hogy valaki a kezembe nyomja a lepecsételt igazoló lapot és egy pohár forró teát. Inkább kint fogyasztom el.

Nagy-kopasz: Kedvenc hegyünk, a hozzá vezetõ út annyira nem kedvenc. Elég hosszú, sok leágazás, a gps-szel könnyen haladunk, egy tanácstalan csoportnak próbálok segíteni, de nem kérnek belõle. Nem a jelzésen, hanem a kerítés mellett támadjuk a csúcsot. Már-már hiányolni kezdem a kilátót, amikor a következõ pillanatban úgy bukkan fel az éjszakai ködbõl, hogy majdnem nekimegyek. Megállunk egy nagyobb generálra, a kilátó megvéd minket a széltõl. Szendvics, keksz és tea, amiket magamhoz veszek, már nagyon hiányzott egy nagyobb energiadózis.

Fekete-hegy: Hát nem egyszerû odajutni. Útvonalterv alapján haladunk, amiben van jó néhány vágás, így a következõ pillanatban megint az erdõben találom magam, taposom a szûz havat, kerülgetem a fákat. Érzem, hogy a természet befogad, legalábbis nem törik ki a bokám, faágak nem bökik ki a szememet, és vaddisznó-csorda se támad rám. Itt vagyok szombat éjjel mínusz tíz fokban az erdõ mélyén, bokáig süllyedek a hóban, civilizációnak semmi nyoma, és hegycsúcsokat keresek. Kell ennél nagyobb buli?! Nem hiszem. :) A csúcshoz közeledve qvic emlékezete egészíti ki a technikát, rémlik neki merre vannak a pontõrök. Itt elteázgatunk, megkérdezem, hogy a Julianna-majornál vannak-e szabadon kutyák? Kutya nincs, csak vaddisznó, de az nem bánt.

Hosszú-erdõ-hegy: Nemcsak a hegy az út is hosszú. Adyliget utcáin nyomulunk, éjfélt üt az óra, most érzem elõször, hogy kezdek álmosodni. A fáradtság szerencsére elkerül. A pontot könnyû megtalálni, begyûjtjük a hatodik pecsétet.

Remete-hegy: Lefele már kicsit rázósan megy. Nincs szándékunkban a sziklás gerincen lejutni, ezért egyenesen a Remete-szurdok felé vesszük az irányt. Az elején még nem is olyan meredek, aztán csúszni kezdek, és csak a fák állítanak meg, majd végül a gravitációra bízom magam, lábbal lefelé gatyaféken szánkázom le a hegyoldalon az útig. Egy nehéz lefelét általában egy nehéz felfele követ. BHTCS-n másztam fel elõször a Remete-hegyre. Most a hó nehezíti a haladást. A pontnál pecsétet és teát kapunk.

Kálvária-domb: qvic szerint ezzel nem fogunk nagyon dicsekedni, egyet értek vele. Nem az úton megyünk, az túl egyszerû lenne, ismét bevágjuk magunkat az erdõbe. Csak ez az erdõ kicsit másabb, mint az eddigiek. Itt vannak olyan sûrû részek, hogy az ember úgy felakad a faágakban és tövisekben, mint szerencsétlen légy a pók hálójában. Így hiába mondom, hogy balra, vagy jobbra kellene tartani, ha az adott irányban õserdõ állja az utunkat. Ez a domb nem akar minket befogadni. Csak arra tudunk menni, amerre kevésbé susnyás, egyszer csak azt veszem észre, hogy visszaérünk oda, ahonnan elindultunk. Ráadásul néhányan követnek minket, gondolom azt hiszik rólunk, hogy jól ismerjük a terepet. Egy idõ után lemondunk a csúcs megtalálásáról, inkább az utat próbáljuk keresztezni. Néhány szitkozódás után, végre sikerül, innen már egyszerûen eljutunk a pontig. Mondom qvic-nak: jövõre mindenképpen az ÚTON megyünk!

Felsberg: A meglepetés csúcs. Meglepõdtem én is, mert azt hittem, könnyebb lesz eljutni a lábához. qvic átveszi a navigálást, szótlanul követjük, olyan kietlen tájakra visz minket, hogy sokáig kételkedem, vajon tudja-e, hogy merre járunk. Már éppen szóvá tenném aggodalmamat, amikor váratlanul Nagykovácsi mellett lyukadunk ki. Persze az élet nem egyszerû, a kékrõl a zöldre kell váltanunk, egy semmilyen úton tesszük ezt, aminek a végén megint „ereszd el a hajam”, egy meredek lejtõn hóban bukdácsolok le az útra. A kis kiszögelés innen már nincs messze.

Zsíros-hegy: A bónusz csúcs, ahol meglepetés vár. Mivel erõsen sejtem, hogy szaloncukor lesz a meglepi, ezért teszek egy erõtlen kísérletet, hogy lebeszéljem qvic-ot a hegy megmászásáról. Persze a kíváncsisága nagyobb, mint a fáradtsága. Végigvonulunk a kék háromszögön, megcsodáljuk a fenyõfát, amire szaloncukrokat akasztottak, önállóan pecsételünk, majd irány a Nagykovácsi.

Cél: A hosszú aszfalton majdnem bealszom, egy-egy másodperc ki is marad a valóságból. Hajnali négyre érünk be a plébániára. Oklevél, kitûzõ, virsli, tea, gratulációk fogadása. Szerintem egy ideig nem eszem virslit. :) Az oklevélre büszke vagyok, nem akármilyen túra teljesítését igazolja, megfogadom, hogy ezek után mindig eljövök ide. Köszönjük RMSE.

A természet a barátunk. A lelkünk a barátunk. A természetnek ereje van. A természet maga a lelkünk. A lelkünkben ott van ez az erõ. Csak használni kell.
 
 
 Túra éve: 2007
moiwaTúra éve: 20072007.07.17 18:30:18
megnéz moiwa összes beszámolója
BHTCS

A nekünk rendezõknek mindenképpen extrém BUÉK túra után mi mással lehetett volna felfrissülni, mint egy extrém téli éjszakai tájékozódási túrával:) A BHTCS-n úgy érzem teljes mértékben sikerült is regenerálódni. Grobáék társaságában (groba, V. Kati, Pintz úr és Herr Bakancs) mentünk egy ötös konvojban. Ahogy megfigyelhetõ volt túra közben is, szinte mindenki egy kisebb-nagyobb csapattal tartott, hiszen a csúcskeresgéléshez bizony jól jött a sok-sok szempár.

Az útvonalat groba javaslatára a Meszes-heggyel nyitottuk, gyakorlatilag az Ördögkerék egyik lehetséges kezdésével azonos módon (amit én tavaly pontosan ilyen formán csináltam az Ördögkeréken). Érezhetõ volt, hogy a Nagykovácsi körüli erdõk talaja egy fokkal sárosabb mint a Budai parkerdõ klasszikusai (mint pl. a BUÉK 20 útvonala), de ennek ellenére még mindig nem okozott komoly gondot.

A Meszes-hegyet még full lámpákkal közelítettük meg, de az ottani pontõrök tanácsára késõbb egyre inkább az "égi lámpás" fényére bíztuk magunkat. A viszonylag tiszta idõben sokszor hosszú idõre pihentethettük a saját pilácsainkat.

A Meszes-hegy után az ott kapott Bounty szeletet magunkhoz véve visszafordultunk és a K+/S sáv elágazásig visszamenve a Nagykovácsitól északra levõ hegyeket vettük célba. Kutya-hegyet valóban nagyon egyszerû volt meglelni, és a triviális Nagy-Szénás (ahonnan pazar esti panorámának lehettünk részesei, + ahol isteni finom tejkaramellát is elvehettünk!) illetve a kicsit odébb költöztetett Zsíros-hegy után komolyabb tájékozódást igénylõ hegyek következtek.

A tapasztaltabb kollégák könnyedén elnavigáltak a részben dzsindzsás úton a Kálvária-dombig, ahol a délelõtt még a BUÉK rendezésben segédkezõ 2 MVTE-s kollégánk, Sz. Jani és Ebola fincsi teával kínált. Ezután a Remete-hegynek nem is a megtalálásával volt a gond, hanem az onnét való leereszkedés "óvatosságtechnikai" praktikáival. Mondanom sem kell, hogy mindenki a saját testi épségét kímélendõ egy göthös csiga tempójával csoszogott le a Remete-szurdokba, ahonnan nem az itiner által is ajánlott csodaszép de veszélyes meredélyen másztunk fel a Hosszú-erdõ-hegyre, hanem a Remete-szurdokon át kerülõt téve elõbb "civilizált területre" jutottunk, majd a hegynek a gerincútját meglelve kényelmesen az EP-re értünk. Nagyon finom volt a gesztenye!

Idõben nagyon jól álltunk, és már csak 2 hegy, a Fekete-hegyek 2 púpja várt ránk. A Fekete-hegy megtalálása volt tájékozódásügyileg a mai legkomolyabb feladat. Meg is izzadtunk vele, fõleg amikor már azt hittük, hogy egyre közelebb értünk a hegycsúcshoz. Több csoport is összeverõdött a Fekete-hegyet keresve és közös erõvel aztán meglett ez a pont is. Az ottani pontõr több lehetõséget is vázolt a Nagy-Kopasz megközelítésére - km-ben rövidebb, de technikás és tájékozódós; illetve távban hosszabb, de szinte eltéveszthetetlen -, mi a "lassan de biztosan" elvet követve a kijárt utakat választottuk.

Nagy-Kopaszon is finom tea fogadott, valamint az az öröm is, hogy a Fekete-hegyekben a tájékozódás nem vett el annyi plusz idõt, mint amire elõre számítottunk. Innét már csak a - Budai kilátók túra végébõl is jól ismert - Z háromszög / Z sáv kombinációval be kellett sétálni a célba.

Megjegyzem még, hogy a Nagy-Kopasz déli oldalán szokatlanul enyhe szellõk fújdogáltak, amit persze egyáltalán nem bántunk:)

A célban 3 kitûzõbõl választhattunk, valamint korlátlan mennyiségben nagyon tartalmas zöldséglevest illetve teát, palacsintát és virslit. Mivel a virslikbõl a BUÉK rendezésén volt elég, ez alkalommal inkább kihagytam.

Nagyon pozitívnak találtam, hogy gyakorlatilag az összes ellenõrzõpontról fantasztikus panoráma nyílt, a települések / utak fényei által a hegyek kontúrjai is kirajzolódtak!

Klasszul éreztem magam a BHTCS-n és köszönet a rendezõségnek érte! Az idõjárásra abszolút nem lehetett panaszunk, ahogyan gondolom fél nappal korábban a BUÉK résztvevõinek sem;)

Köszönet a szervezõknek a túráért!
 
 
yoyoTúra éve: 20072007.01.10 17:19:38
megnéz yoyo összes beszámolója
BHTCS

18:30 kor indultunk Elekkel a piros jelzésen ,fel a Nagy-Szénásra . (1.ep) Éppp,hogy beértunk az erdõbe ,már láttunk embereket elõttünk menni .Ekkor hallottuk elõször a bagoly huhogást . Ahogy mentünk feljebb biztosak voltunk benne,hogy az elõttünk haladók csinálják ,mert ez olyan mû huhogásnak hallatszott . Gyorsan felértünk a csúcsra kentük vágtuk a terepet térkép nélkül .Miután kigyönyörködtük magunkat a kilátásban tovább indultunk a Kutya-hegyre (2.ep)Annyira jól esett a futás ,hogy tulajdon képpen lefutottunk a hegyrõl .Na mehettünk vissza ,mert kimaradt a csúcs ,de itt még nem bántuk frissek voltunk belefért .

Ezután mentünk a távoli Meszes -Hegyre (3.ep) .Szerencsére itt is tudtam az utat a sárgán indultunk el ,majd a vadrácsot elhagyva kb 500m múlva egy jelöletlen út a kerités mellett végig . Sok túrázó jött szembe ,mindenki ott kezdett ahol akart ,nincs sorrend ,csak a pontok meglegyenek .Mi a legmagasabb hegyekkel kezdtünk direkt . Miután sikeresen megtaláltuk a pontot ,elindultunk vissza a sárgáig .
Mondtam Eleknek,hogy itt most átvágunk az erdõn ez is jelöletlen ,de jól futható volt . Jó pár kilit kellett megtennünk mire felértünk a Nagy-Kopaszra (4.ep) Itt 3 fiú fogadott minket épp fõzték a teát bográcsban . Nagyon hangulatos volt ,fõleg ahogy fújta a szél a nagy kilátót ,úgy nyikorgott ,hogy azt hittem mindjártössze omlik mint egy rozzant viskó .
Kicsit pihentünk mig hült a tea ,és megbeszéltük,hogy tök jól állunk idõben . A négy legnehezebb hegy megvolt ,kevesebb mint három ó alatt.
Még volt öt csúcs amibõl kettõt nemtudtam .

Elindultunk hát azt a nyomorult Fekete-hegyet megkeresni ,de sokat emlegetem azóta is !!! Annyi szép emlékem van róla ,hogy felkerült a fekete listámra ;)
Szóval jó tempóban mentünk lefelé ,majd a piros jelzésen összetalálkoztunk egy csoporttal .Rögtön lecsaptunk rájuk,mert õk a Fekete-hegyekrõl jöttek ,mutogatták a térképen a sok jelöletlen utat .
Tulajdon képpen értettük is , mégis eltévedtünk. Ezt leirni nemlehet mennyit kerestük .Több mint két órát, oda vissza árkon bokron .Fogalmunk sem volt,hogy hol vagyunk egyszer a Szarvas árok balján,másszor meg a jobbján voltunk. Mondtam Eleknek menjünk vissza a pirosra a kiinduló pontra ,itt letéptem egy fûszálat ,és azt tettem a térképre ,hogy távolságot mérjünk. Ekkor rájöttünk,hogy mégtovább kell menni .Persze ez idõ alatt senki de senki nem jött arra ezért biztosak voltunk,hogy rossz helyen keressük. És arra is rájöttünk,hogy a Nagy-Szénáson sem emberek huhogtak ,meg valószinû a bokrokat sem õk rázzák -e pillanatban.

Nagy lendülettel nekiindultunk ,egyszer csak lámpa fényt láttunk ,egy túrázó!óó istenem megmenekültünk ,de szegény ember tán még a nevét sem tudta ,õ is órák óta bolyongott .Na mi meg magunkkal rántottuk ,mert akkor már sejtettük merre van a csúcs .. De arra nem volt ,igy az ember otthagyott minket ,azt mondta õ nemkeresi neki elege van..Ez a kijelentése rám is kezdett átragadni ,mondogattam is egy párszor ,de Eleknek mindig volt egy jobb ötlete,ami persze nem volt jó ....Na egyszer megint fényeket látok jó messze ,elkezdtünk kiabállni ,hahóóó hahhóó ,na jött a válasz neeeeküüünk kiaaaabáltoook ? iiigennn ,Tudjátok az utaaat? naaaaggggyábbbóól !

Hát ezt látnotok kellett volna megindultunk.... ,mivel út az nem volt gázoltunk át mindenen,, bokrokon,kidõlt fákon ,pocsolyákon,én még lehet egy alvó vaddisznón is átmentem . nemtudom de futottunk ahogy birtunk :) semmi nemérdekelt, felérünk végre a nyomorult hegyre ..

A két fiúnak volt tájolója ,bár lehet az eggyik lány volt ,de ez most nemérdekes ,csak az hogy feljutottunk végre ..
Ezután két percre mindenhonnan világitó fények jöttek ,legalább huszan lettünk .
Itt találkoztunk elõször tapirkáékkal ,vele volt Balázs is (halálcillag)valamint Lõw A . Gyalogosan indultak a túrán,és csodálkoztam is ,hogy milyen jól elviselik egymást ! Igaz tapirnál volt a tájoló ;)

Megvolt tehát az ötödik hegy is ,itt hozzácsapódtunk egy társasághoz ,õk kivittek a Julianna majorig onnan ,már tudtam megint az utat.
Futni kezdtünk igy hamar elértük a Hosszú -Erdõ -Hegyet (6ep)
Mi a gerincen mentünk végig ,mert az tünt biztonságosabbnak . A pontnál kaptunk sültgesztenyét ,és megindultunk lefelé a szakadék mentén.Ekkor jöttek felfelé Balázsék . Hamar leértünk ezen az életveszélyes helyen .

A Remete -Hegyre (7ep) igen meredek csúszós úton lehetett felmenni ,de a kék jelzésen könnyen megtaláltuk ,na meg tudtam is .
Itt is tábortûz és csodás kilátás fogadott mint eddig mindegyik csúcsról..
a Kálvária -Domb (8ep) Na igen ezt nemtudtam hol van ,nem is találtuk meg . Csak mikor már úgy egy órája bolyongtunk térkép kiterit stb minden megvolt akkor jöttek tapirkáék ,már messzirõl kiabáltak, cillagom !nem jó helyen vagytok. õk már fenn voltak a kálvárián.
Na aszonygya tapir menjünk vissza úgy 200 m aztán balra be ,és 20 lépést elõre egyet balra ,huszat elõre eggyet balra ..
Cillagom ha tudnád mennyit emlegettünk négykézláb a bokrok alatt :)

Kezdtek megint többen lenni ,igy gyorsan rátapadtunk egy párra ,õk szintén iránytûvel rendelkeztek !!
Az õ segitségükkel jutottunk fel a csúcsra. Itt is forró tea ,és csodaszép kilátás fogadott.Alattunk bányaszakadék .

Innen már a Zsiros-Hegy (9ep) volt csak hátra,ezt tudtam megint igy kentük vágtuk hamar oda értünk .
Még 4 óra elõtt beakartunk érni ezért futottunk,ahogy birtunk lefelé . 3:53 kor nyitottunk ajtót a parókián .A célban megjegyeztem a Fekete-Hegyeket ,mondták,hogy ennyi nehezités kell . Sok igazoló lapot láttunk az asztalon , amin kevés pecsét volt ,igy kaptunk egy jó erõs kézszoritó gratulát a teljesitésért .
Volt még forró leves ,és virsli a célban,de nem voltunk éhesek .Elek haza autózott ,én meg hazasétáltam .
Jövõre ha tudok újra eljövök ,és bosszút állok a Fekete-Hegyeken ;)
 
 
kekdroidTúra éve: 20072007.01.07 12:09:08
megnéz kekdroid összes beszámolója
A Budai-hegység távoli csúcsai, avagy hosszú éjszaka az ismeretlen hegyek között

Már tavaly kinéztem magamnak ezt a túrát, de mostanra sikerült úgy történnie a dolgoknak, hogy el is tudtam rá jönni. Nem kissé aggódtam pedig elõtte, hiszen szinte teljesen ismeretlenek számomra az érintedõ hegycsúcsok, kivéve a Nagy-Szénást, amelyre már volt szerencsém túrát tenni.
Este háromnegyed hét után sikerült neveznem a római katolikus plébánián Nagykovácsiban, a nevezési lapomra pedig 7 órás rajtidõ került - össze kellett rakni a felszerelést (felvenni a láthatósági mellényt) és végül pontban hét órakor rajtoltam. Ismerõs úton, elég nagy tempóban (magamhoz képest) siettem fel a Nagy-Szénásra, ahol barátságos pontõr várt (ez minden hegyre jellemzõ volt) és egy darab tejkaramella, valamint a kilátás a környezõ falvak fényeire. A következõ hegycsúcs a Kutya-hegy volt, egyszerûen fel lehet rá sétálni, fõleg, ha jó sokan vannak már a ponton.
A Meszes-hegy volt a legnyugatabbra fekvõ hegycsúcs, ettõl külön féltem, hogy nehéz lehet megtalálni. Az is volt. Csatlakoztam ugyan két túrázóhoz és együttes erõvel el is jutottunk a sárga jelzésen valahová messzire, ahonnan, meglátva a ponton lévõ fényeket, gyakorlatilag egyenesen áttörtünk egy kis ösvényt - vadcsapást? - követve a Mária-völgybe, onnan pedig fel a hegyre. Vissza már a "rendes" úton bandukoltunk, majd a sárga útról ott, ahol alkalmasnak éreztük, elindultunk egy valamilyen földúton, a Nagy-Kopaszt megcélozva. A hegyoldalban már lehetett lámpa nélkül haladni, köszönhetõen a tiszta égnek és a majdnem teliholdnak. Felérve a kilátóhoz elváltam útitársaimtól, akik hosszabb pihenõt iktattak be.
Innen egyedül még minden probléma nélkül jutottam le ahhoz az elágazáshoz, ahol a piros háromszög jelzést elhagyva, a Szarvas-árok mentén többedmagammal (utólag is köszönet a navigációs segítségért) elértem egy vadkerítést, melynek mentén el lehet jutni a Fekete-hegynek elnevezett pontra. Elméletben. A gyakorlati megvalósítása a tervnek sikerült ugyan, de szinte 0% az esély arra, hogy azt az utat valaha is újra kipróbálom. Meredek lejtõ, majd még meredekebb emelkedõ, a sáron-füvön-egyéb növényzeten elcsúszik az ember, a láb beakad... azért valahogyan csak felértem, ahol követve a fényeket (és az emelkedõt), meglett a pont és egy marék finom gumicukor.
Innen az egyszerûbb úton történt a lejutás, majd a piros háromszög - piros sáv - piros kereszt jelzéseken lesétáltam Remeteszõlõsre, majd a Remete-szurdok bejáratától a "majdnem magashegységi" terepen fel a Hosszú-erdõ-hegyre. Ezt a majdnem magashegységit érdemes komolyan venni, nem volt egyszerû út (nappal lehet, hogy nem mernék elindulni) - viszont a jutalomként kapott feldíszített fa látványa és rajta a szaloncukor (és nem mellesleg a kilátás) kárpótolt a nehézségekért.
Ugyanitt lementem és rögtön fel is a Remete-hegyre, ahol a pont szinte az út közepén állt, eltéveszthetetlenül. A Kálvária-dombra megint csapatban mentünk fel, itt is szép kilátás, majd, mivel az idõm vészesen fogyott, nekivágtam a hátralévõ szakasznak a Zsíros-hegy felé.
Az út innen egyszerû volt, gyors pecsételés a hegyen, megint gyönyörködés a kilátásban, majd bezsebelve egy "kukások gyöngye", vagy valami hasonló humoros megjegyzést, séta le Nagykovácsiba. A célban gratuláció, sok finomság - ezt kihagytam, érthetetlen módon nem volt étvágyam :(, majd busz - villamos - metró -vonat haza.
A rendezés megérdemel minden dicséretet, kedves pontõrök és rendezõk; majdnem minden hegyen kaptunk valami apróságot (tudom, nem az ellátás miatt kell menni túrázni, de nekem pusztán a gesztus is nagyon sokat jelent); valamint követhetõ, jó jelzések fel a Hosszú-erdõ-tetõ gerincén. A mázli-faktor része a tiszta, holdfényes éjszaka és számomra az, hogy a térképen kritikusnak tartott szakaszoknál mindig volt legalább egy fénypont, amit követni lehetett.
Jövõre remélem újra lesz BHTCS és remélem újra talpalhatok az éjszakában a már nem is olyan ismeretlen hegyek között.
 
 
 Túra éve: 2005
piedcatTúra éve: 20052005.05.19 10:49:43
megnéz piedcat összes beszámolója
Éjjel a Budai-hegység távoli csúcsain

Két hónap punnyadás és egy közepes erõsségû vizsgaidõszak után szerettem volna egy jót túrázni. qvic már korábban beszélt egy éjszakai tájékozódási teljesítménytúráról, a BHTCS-rõl, amit jó évadnyitó túrának tartott. Igaza volt.
Már jócskán besötétedett, amikor fél hét után leparkoltunk Nagykovácsiban, a plébánia mellett. Bent már sokan voltak, mindenki a térképet bújta. Néhányan GPS-be pötyögtették be a megtalálandó 9 hegycsúcsot. Mi maradtunk az õskori módszereknél: térkép és tájoló. A legtöbb csúcsot nem lehetett turistaúton megközelíteni, esetleg nyiladékon, vagy még azon sem.
Gyorsan felszereltünk, neveztünk, és pontban hétkor útra keltünk. Mivel tetszõleges sorrendben lehetett felkeresni a csúcsokat, útközben nem számítottunk nagy tömegre. Északnak indultunk, erre senki nem jött akkor, a többség valószínûleg a távol esõ Meszes-hegy felé vette az irányt.
Elhagytuk Nagykovácsit, elõkotortam a fejlámpámat, amit most használtam elõször, mivel még sosem voltam éjszakai túrán. A Nagy-szénáson felfele visszanéztem Nagykovácsi felé, és mint oly sokszor a túrákon, most is elfogott a kellemes érzés: a természet közelsége és a szabadság érzése.
qvic szerint a Nagy-szénásra mindig egy szívós férfit küldenek pontõrnek, mivel a kopasz hegycsúcson erõs szél fúj, ami télen, éjszaka nem éppen kellemes. Szél az volt, de férfi helyett egy fiatal hölgy pecsételt. Elismerõen néztünk rá.
Kutya-hegy felé elnéztünk egy nyiladékot, eggyel korábban hagytuk el a turistautat. Szerencsére qvic hamar észrevette a hibát, jobbra be a susnyásba, egy perc után már a megfelelõ nyiladékban haladtunk. Hamarosan megpillantottuk az automata ellenõrzési pontot, ami annyit tett, hogy a pecsét és a bélyegzõpárna egy fán lógott egy zacsiban.
Meszes-hegy felé kicsit sokat gyalogoltunk, itt is sikerült eggyel hamarabb letérni az útról. Innen már nem jutottunk ki olyan könnyen. Percekig bolyogtunk a sötétben a fák között. Gondolataim horrorfilmek körül jártak. Végül túratársam kivezetett a helyes útra, utána már hamar megtaláltuk a csúcson sátorozó pontõrt.
Nagy-Kopasz felé is hosszú volt az út. Errefele már bõven találkoztunk túrázókkal. Egy kisebb csoportot útbaigazítottunk, a Meszes-hegyet keresték. Mi sem találtuk meg olyan könnyen.
Kipipáltuk Nagy-Kopaszt, a csúcson teázgattunk. Következett a meglepetés csúcs, a Fekete-hegyek egy névtelen pontja. Nem volt egyszerû feladat. Jelöletlen utak mindenfele, könnyû elkavarni. Lassan, de biztosan haladtunk, párhuzamosan tájékozódtunk két térképpel. Így itt is sikerrel jártunk.
A Hosszú-Erdõ-hegy felé vettük az irányt. Útközben akadt egy kis problémánk. A Julianna-major. qvic-nak nem volt kedve vérengzõ, négylábú gyilkológépekkel (szokták kutyának is nevezni :) találkozni, ezért megpróbáltunk egy kerülõutat találni. Térkép szerint volt is egy ilyen út, de nem találtuk meg. Odaértünk a farmhoz, több kutya is ugatott. Fejemben megint filmkockák jelentek meg: ilyenkor szokott megjelenni a gazda egy sörétes vadászpuskával, és fejbe lövi a rókának látszó embert. Nem kockáztattunk. Balra be a susnyásba, átkeltünk egy árkon, és kerítésbe botlottunk. Remek. A kerítés mellett viszont nem volt sûrû az aljnövényzet, és mivel az irány jó volt, követtük azt. Legalábbis egy darabig. Aztán keresztbe is kaptunk egy kerítést. A farmon voltunk bekerítve. Nincs mit tenni, mászni kell. A drótkerítés össze-vissza hajlongott, én néhányszor felakadtam. Közben eszembe jutott a tavalyi Corvin 40, amikor rögtön a túra elején eltévedtünk, és egy rohadtmagas kerítésen keresztül pattantunk meg egy gyümölcsöskertbõl. A kerítésen túl rátaláltunk a megkerülõ útra is. Megkönnyebbülve folytattuk az utat. Bátor túrázókat láttunk, akik simán begyalogoltak a farmra a kutyaugatás ellenére.
A Hosszú-Erdõ-hegyre könnyû volt felkapaszkodni, annál jobban tartottam a lefele menettõl. qvic szerint „majdnem lezuhanós”. A bánya szélén, tábortûznél melegedtek a pontõrök. Kaptunk pecsétet, meg teát. Alattunk Remeteszõlõs fényei látszottak. Megindultunk lefele. Néhány perc után rájöttem, hogy ezt a hegyet még nappal sem másznám meg, nemhogy éjszaka. Egy szûk, sziklás ösvény vezetett le. Lámpámmal nem mertem oldalra világítani, mert a szakadék látványa nem derített volna jobb kedvre. Vigyázz, csúsznak a kövek, figyelmeztetett QVic. Igazán pompás! Már csak az hiányzik, hogy szembe is jöjjenek. Nem kellett sokáig várnom, hamarosan feltûntek a mélyben a fejlámpák, és megjelentek a felfele araszoló túrázók. Óvatosan kerülgettük egymást, még egy embernek is szûk volt az út, nemhogy kettõnek. Néhol a hátamon csúsztam lefele.
Végre leértünk, még élek. Gyors eltévedés, majd Remete-hegy. Akkor nagyon meredeknek tûnt, ma már az egyik kedvencem, futóedzésünk egyik pontja. A csúcson automata pont volt.
qvic tapasztalatainak köszönhetõen a Kálvária és a Zsíros-hegy csúcsát hamar megtaláltuk. Leereszkedtünk Nagykovácsiba, hajnali 3.46-kor értünk be. Kicsit fáradtak és álmosak voltunk. Többen aludtak széken, asztalra borulva. Mi beültünk az autóba, és hazahúztunk.
 
 
 Túra éve: 2004
JoeylineTúra éve: 20042008.01.15 01:56:00
megnéz Joeyline összes beszámolója
2003. XII. 16. este 8 óra körül
10 sakkbábuval és egy 2003-as teljesítménytúra-eseménynaptárral felszerelkezve görnyedek az íróasztalon kiterített Budai-hegység turistatérkép felett... Elhelyezem a királyt a nagykovácsi templomnál, a bástyát és a 8 gyalogot a megadott 9 csúcs helyén. Tervezgetek. Vajon melyik lehet a legideálisabb útvonal? Több mindent is figyelembe kell venni. Elsõdleges az út hossza, de számít még a szintemelkedés, az utak járhatósága (nagy) hó esetén (pl. aszfalt, széles szekérút, gyalogösvény közti különbségek), esetleges jelzések követésének lehetõsége, stb. Világos, hogy egy "kört" kell végigjárni, amibõl hiányzik egy "körcikk". Kérdés, hogy melyik két megadott pont közti "körívet" hagyjam ki, úgy, hogy az ezért cserébe kapott 2 "sugár" megérje. A különbözõ tényezõk figyelembevételével végülis 2 alternatíva tûnik nyerõnek:
1. Az elején gyorsan elsietni az országúton Kútgyûrûtelepre, ahonnan a 4. utcán a lehetõ legkevesebb felesleges szintet megmászva a térképen jelölt gyalogösvényen hátulról felmenni a Remete-hegy oldalába, ahonnan már meg kell lennie a csúcsnak.
Ilyenformán az óramutató járásával megegyezõ irányban járni a kört, végül a Nagy-Szénásról lefelé felesleges plusz szintek nélkül némi kitérõvel a Zsíros-hegyen zárható a körív, és onnan végig lefelé aszfaltos (megsiethetõ) lesz a célbamenet.
2. A Nagy-Kopasz és a Meszes-hegy közti hosszú jelzetlen (és bizonytalan) szakasz kihagyásával a Meszes-hegyen kezdve és a Nagy-Kopaszon befejezve.

2003. XII. 18. 9:53 óra
Hûvösvölgyben rajta ülök a 10 órakor Nagykovácsiba induló 63-as buszon. Mivel az eleje egyértelmû országút, rögtön a hegyek-csúcsok részével kezdem a dolgot, 10:13-kor leszállok Kútgyûrûtelepnél (13-as km kõ, vagy mifene a megálló neve). 10:15-tõl irány a túra! Elképzelésem bevált, megtaláltam a felvezetõ ösvényt, jól járható. Minimális hó azért van. Szépen felvezetett a térképen is látható földútra. A csúcs tömbjét látni már, amikor úgy érzem, hogy a szekérút a legközelebb ér hozzá, irány neki! Nem találtam geodéziai mérõpontot (mint utóbb kiderült, csak itt és a következõ ponton nem volt meg), úgyhogy amikor úgy éreztem, hogy minden irányba lejt már egy picit, ott írtam fel az idõmet (10:35). Tovább lefelé kicsit mellémentem az úttalan cserjésben a jelölt nyiladéknak, így kissé nehézkesen értem le az OKT útvonalára, valamivel a nyiladék elõtt! A K-en lementem a szurdok pereméig, de semmi kedvem nem volt a nyaktörõ, veszélyes, köves leereszkedõhöz, már elõre kinéztem, hogy a távvezetéknyiladékban fogok lemenni. Alkalmas ösvényt is találtam benne, így értem Remeteszõlõs egyik felsõ utcájára. Az utcán végigmenve, majd egy kiszáradt patakon átkelve lehet rálépni arra a széles útra, amelyen a K+ érkezik szembõl a Remete-szurdokból. Jobbra térve a házak mögötti ösvényt kellett választani, szerencsém volt, hogy egyáltalán valahol át lehet menni a lakott részen arra a földútra, amely már a Remete-hegy óta a célom volt. Az ösvényen, majd annak folytatásaként az említett földúton bejön egy P0 jelzés. Miután az egyenesen megy tovább, arról balra letérve kellett felmenni a széles úton a bánya kõfejtõjének aljába. Eddig tartott itt a térképen kinézett útvonal, innen a helyi adottságokat kellett figyelembevenni. Fárasztó, meredek ösvény indul a bánya fölé, de legalább van!!! A tetõn megtaláltam a gerincutat, de a Hosszú-erdõ-tetõ geodéziai mérõpontját szintén nem (mint a ttúrán kiderült, nem igazán ott van, ahova a térkép jelöli). A bánya peremén 11:04-kor voltam, pár percet pihiztem. Innen könnyû menet volt, le a gerincen, majd folytatásaként a szélsõ utcán. Ráfordulni a Zrínyi útra, majd onnan a Feketerigó utcára, átvágni a játszótéren, fel a Feketefej utcán a nyeregig, onnan P jelzés a Fekete-fejre. (11:36) Vissza a P-on, majd az erdõ után átvágni a mezõn a széles kocsiúton, fel újra a P-ra. A kerítés után a P jobbra megy, lent maradtam a széles úton, mert ugyebár a kövi csúcsig a jelzés egy felesleges kerülõt tesz (sok szinttel). Az út egy idõ után az erdõ szélére simul. A második kerítéssaroknál megvolt rendben a féljobbra felvezetõ út, rövidesen metszettem a P hrsz-et, a folytatástól kissé jobbra éreztem a csúcsot, átvágtam, ott is volt a tisztáson a mérõgúla. (Kopasz-erdõ-tetõ 12:36) Innen jelzetlen utakat követtem, a térkép egyértelmû. Ennek ellenére késõbb a ttúrán legnagyobb meglepetésemre a túlnyomó többség körbekerült a jelzéseken, összeszedve a plusz távon kívül némi felesleges szinttöbbleteket is! A csúcsnyiladékban az eddigi irányt tartva indultam tovább, az elsõ szekérútnál balra térve 100 m-en belül elértem a csúcs elõtti utamat. Azon jobbra fordulva egy szabályos keresztezõdés a kövi elágazás, balra lefelé kell indulni a völgybe. Ott ismét jobbra, eddigi fõirányomba fordulva. Rövidesen mellõztem a térképen is jelölt vadetetõt, és kiértem a Z hrsz-re. Balforduló, majd nyílegyenesen fel a Nagy-Kopasz csúcsára a kerítés mellett. A tetõtõl balra a fák között kb. 30 m-re volt a mérõgúla, 13:02-kor voltam ott. Vissza az eddigi úton a Z hrsz-re, majd azon végig le az erdõbõl a Z sávig. Az eddigi út irányának folytatásaként a csemetéket védõ új kerítés mellett nyílegyenesen végig az erdõ szélén. Na innen, mikor egy magasles mellett a kerítés balra tér, én is balra fordultam a földúton. Az új kerítések az erdõbe érve zavaróvá váltak, valahogy irányt vétettem, és a tervezett S jelzésû széles kocsiútra való kiérkezés helyett némi kóborlás után (mint utóbb, az útmenti jellegzetes sziklákból rájöttem) a Cseresznyés völgyben találtam magam. Nem volt mit tenni, végigmentem a völgyön, és a tervezetthez képest hátulról közelítettem meg a Meszes-hegyet. A völgy végén lévõ vadetetõnél felmentem a szemközti keskeny oldalgerincre, és az ott futó ösvényen értem fel a megcélzott hegy tágas, szinte kopár fõgerincére. Ott balra térve már látszott a fátlan csúcs tetején a nagy feszület. Páratlan a körpanoráma ott a Budai-hegység távoli, érintetlen vidékére és a Zsámbéki-medencére! 14:50-re értem oda, de nézelõdtem vagy 10 percet még. Onnan már szépen megvolt az a szintút, amit eredetileg kinéztem a sárgáig, illetve attól. Jó tájékozódási lehetõség itt, hogy szinte végig a térképen még nem jelölt kerítést kell félig-meddig követni. A sárgát elérve jól megjegyeztem az elágazást, egy Tájvédelmi Körzet táblánál van! S, majd K+ a Kutya-hegyre. A csúcsra a csúcsnyiladékban mentem fel (15:39-kor voltam a mérõpontnál). A keresztnyiladékban irány lefelé. Ebbe futott be balról a K+ jelzés is. Le a nyeregbe, majd az OKT-n fel a Nagy Szénás kopasz csúcsára (15:57). Tovább (innét már végig lefelé) OKT a Zsíros-hegyre, mármint a romig. Bár már sötétedett egyre erõsebben, azért érdemes volt még ide is átjönnöm, és nem egybõl a P-on Nagykovácsiba, mert fent a csúcson még nem jártam. Továbbmentem egyenesen, és figyeltem balra. Elég szedres dzsumbujban sikerült feljutni a csúcsra a kis emlékmûhöz (16:30). Láttam, hogy a gerincen szélesebb, járt ösvény fut. Ezen indultam tovább, aztán balra, egy szekérútra tértem le, majd a fák közül kibújva a romok mellett találtam magam :-) Már tudtam, hogy itt kell majd anno felmennem a ttúrán. A mûúton lezúgtam Nagykovácsiba, átvágtam a Piros 85-ön rövidítésnek számító kis közön, és már ott is voltam a buszmegállóban. A busz meg fél perc múlva jött is :))) Mivel 16:53-ra végeztem, a menetidõm 6 óra 38 perc volt. Ha ehhez hozzáadjuk a kihagyott országutas részt, még mindig 7 és fél órán belül vagyok. Ez bizalomgerjesztõnek tûnt a 10 órás szintidõt illetõen...

2003. XII. 20. Topiktúra a Gödöllõi-dombságban
Az akkor megismert Optikával beszélgettem BHTCS-s tervemet illetõen. Kiderült, hogy változás van: a Remete-hegyen nem a csúcson, hanem a szurdok peremén van a pont (ez a kisebbik gond), viszont ÚJ PONT van a Kálvária-domb "személyében"! A terv összedõlt, megbukott!!! Világossá vált, hogy ilyen körülmények között már nincs variáció: egyértelmûen a Meszes-hegy - óramutató járása - Nagy-Kopasz megoldás a legrövidebb, és talán a leggyorsabb is, figyelembe véve, hogy így kimarad a két hegy közötti bizonytalan rész is!

2003. karácsonya és szilvesztere körüli napok
Ezekben a napokban sokat töprengtem, hogy mi legyen. Revansot akartam venni a S elõtti keverésért, így azt a szakaszt nem akartam kihagyni, és nem a fentebb vázolt legrövidebb utat választottam végül. Úgy döntöttem, hogy a változásoknak megfelelõen csak a legszükségesebben írom át a tervet: szintén aszfalt az elején, de ezúttal fel a Zsíros-hegyre, onnan OKT, felugrani a Kálvária-dombra, OKT, majd végig ugyanaz, kivéve, hogy a legvégén a P-on már egybõl irány a cél.

2004. I. 3.
A BUÉK 20 rendezése miatt korai kelés, majd a fárasztó nap, sok munka után 17 óra körül mentem el a még részben takarítás alatt álló célból. 1 óra BKV, otthon frissítõ-melegítõ fürdés, bnõm által már elkészített meleg vacsora! :)) Átöltözés, összekészülés, 19:20-kor indult az autó. Bnõm autóval kivitt a város másik végén túl lévõ Nagykovácsiba, fél óra alatt értünk oda. A rég nem látott Sopánkával (tényleg rég nem, ugyanis már több mint 2 éve levágattam a hosszú copfomat, és Neki ez még új volt :)) és Viczián Gyöngyivel még váltottam pár szót, aztán végül 20:20-kor rajt. Egyedül indultam, és a fentebbi terv szerint haladtam. Két lassabb sporttársat elõztem a Z mentén. A Zsíros-hegyen lévõ emlékmûnél (20:45) találkoztam egy 5 fõs, a szemközti bozótból jövõ társasággal, õk már 1 órája úton voltak :)) A romokig együtt mentünk le az én útamon, onnan Õk a Nagy-Szénás felé mentek. OKT, majd a kinézett szekérút, át a Kovácsi-erdõföldeken. Ez volt ugyebár a nem bejárt szakasz! Fantasztikus a terep, nincs sár, hó, van viszont telihold, szinte nappali a túra! Balra már sejtettem, hogy melyik pukli lesz a Kálvária-domb, de az út sajnos elkanyarodott mellõle, és mivel a mezõn a bozótos nem volt járható, a felsõ sarokig át kellett mennem. Ott balra át, majd a belsõ erdõsaroktól az erdõbe lépve már látszott balra fent a pont fénye. A tea finom volt, a lányok kedvesek, csinosak :)) (21:25-kor voltam ott.) A szakadék mellõl sikeresen lejöttem a hegyrõl (nem tartom szerencsésnek a bánya miatt, hogy ez a pont belekerült a ttúrába!), de a K-et kicsit kalandosan értem el, mert a K+ -be szaladtam. Fel kellett jönni a K-ig, onnan a jelzésen a Remete-szurdok pereméig (21:50). Elõtte pár m-re a távvezeték nyiladékában találkoztam az elsõ szembejövõ (inkább futó) 4-5 fõs társasággal. Bnõmet felhívtam, aki aggódott az elõbbi be nem járt pont kapcsán a szakadék miatt. Megnyugodott. Innen már a nappali bejárás szerint mentem. A Hosszú-erdõ-hegyen (22:33) szintén találkoztam egy szembejövõvel, majd onnan továbbindulva néhány lépés után még a bánya peremén az Optika, Talpaló, Hugi trió csörtetett szembe egy számomra ismeretlen 4. ttúrázó társaságában. Õk is, mint az elõzõ sporttárs, a Kopasz-heggyel kezdték. Jól haladtam, a bejárásnak köszönhetõen mindig tudtam, hogy merre kell menni, idõben ez nagyon sokat jelentett. A Fekete-fejre felfelé találkoztam elõször az irányomban körüljáró Fekete Lacival és társával. Megbeszéltük, hogy jövök utánuk, és utolérem, és megyünk együtt, mivel azonos útvonalat néztek ki a kövi pontra menet, mint én. Fent (22:45) pontõrbuli, önkiszolgáló tea. (Tûzforró, szinte abszolút ihatatlan ebben a formában. Tanácsomra lejjebb vették a gázt, és öntöttek hozzá hideg vizet.) A P-on a kerítés elõtt, majd a P után az erdõszéli földúton jött szembe egy-egy társaság (Kopasz-hegy, illetve Nagy-Szénás kezdéssel). A P hrsz elõtt nem sokkal találkoztam és beszélgettem a BHG, Valter, Hevér Éva társasággal. Õk szintén Nagy-Szénáson kezdtek, Valter a 80 napos útról kérdezett. A jelzés keresztezésétõl ki volt jelölve a csúcsig az út, ez számomra nagy csalódás volt, ezzel sokat vesztett szememben a ttúra a jellegébõl :( A ponton (Kopasz-erdõ-tetõ 23:50) Lendvai Imre személyében az elsõ ismerõs pontõr. Itt találkoztam az éppen pihenõ, egyébként szembehaladó Vadmalac, Bíró Balázs csapattal. Vadmalac megjegyzi, hogy jól nyomom. Erre én: jó formában vagyok, jó a terep, és tudom, hogy hol vannak a pontok. Még a csúcs elõtt találkoztam másodszor is Fekete Laciékkal, nem értettem, hogy miért jön le szembe a hegyrõl a jelzésre. Mondtam, hogy hátul visz a rövidebb út, végig jelzetlen, széles kocsiutakon. Nem hallgatott rám. A ponton pihenésemkor húzott el a Gazdag Tamás féle futócsapat az én bejárási irányomnak megfelelõen, de Õk is a kerülõ jelzett úton mentek tovább. A bejárás szerinti úton mentem, mindegyiküknél elõbb értem a Nagy-kopaszra (0:22), gyalog, nem futva! A pontot az MVTE biztosította (Ebola, Székely Jani), extra szolgáltatások :)) 4 óra alatt megvolt 7 pont a 10-bõl, ekkor nagyon jó idõt sejtettem magamtól, de azért tudtam, hogy most jön egy hosszú, legalább másfél órás csúcsnélküli rész. A Z hrsz-ön lezúgtam a hegyrõl, menet közben Czékli Bélával találkoztam, akinek a Nagy-Kopasz már az utolsó elõtti pontja volt, lévén a Fekete-fejen kezdett. Érdeklõdtem tõle a sárgára való átmenetrõl, azt mondta, hogy kb. az erdõ szélét kell követni majdnem végig. Amikor a Z jelzést metszettem, akkor találkoztam a Zsíros-hegyen már látott csoporttal, Õk hátul, a Cseresznyés-völgy felõl jöttek le a Meszes-hegyrõl. Mentem a bejárás szerint a kerítés szélén, de valahogy megint nem sikerült megtalálni a sárgára átvezetõ szakaszt az út túlvégében. Itt kifejezetten rossz a Budai-hegység turistatérkép!!! :( Elkavarás következett, kb. 10 percet bolyongtam, de a fények irányába mentem, le az erdõszélre. Ott már megtaláltam azt az árkot, amit a térkép is jelöl, annak mentén értem el a jelleghatárt, és némi bozóttal megtûzdelve az már felvezetett a S-val jelzett széles szállítóútra. Kb. negyed órát veszthettem, nyilvánvalóan lejjebb értem el a jelzést, mint terveztem. A Kutya-hegyre vezetõ K+ elágazásához épp ugyanakkor érkeztem, amikor utóbbi jelzésrõl az a sporttárs is, akivel a Hosszú-erdõ-tetõn találkoztam szembe. Neki már az utcsó pont következett, de hamar lehagytam, jóval gyorsabb voltam nála. A S-ról való letéréssel semmi gond nem volt, szépen végigkövettem a kerítést a Meszes-hegy gerincéig, közben szembetalálkoztam egy 6 fõs társasággal, akik ugyanazt a verziót járták, mint én. Ekkor még nem gondoltam, hogy utolérem esetleg Õket, érezhetõen gyengültem. A ponton (2:15) Larzen osztogatott csokit a sátorból, néhány szót váltottunk a BUÉK-on tapasztalt tömeggel kapcsolatban, és már indultam is vissza. Rövidesen újra üdvözlet a nem túl rég látott emberkének, majd a S elõtt nem sokkal jöttek szembe Fekete Laciék. Mint mondja, nagyon elkavartak. A visszafelé jövet errefelé szinte végig emelkedik, tovább gyengültem, végül a S-n leültem egy nagy kõre, és megettem a 2. szendvicsemet (az elsõt még a Kopasz-erdõ-tetõrõl lefelé menet fogyasztottam el). Továbbindulva nem sokkal a K+ elágazás elõtt találkoztam ismét Optikáékkal, akik az utcsó pontjukat közelítették. Mint mondta, Õ a leggyengébb láncszem, és szintidõveszélyben van miatta a társaság, úgyhogy nem trécseltünk sokat. Gyorsan fel a Kutya-hegyre (a csúcsot a bejáráshoz hasonlóan a csúcsnyiladékon át közelítettem meg), az automata ep. rendben megvolt (3:04). Irány tovább a Nagy-Szénás (3:23). Itt értem utol a Meszes-hegy elõtt már említett társaságot. A pontõrrel még teáztam egyet, de lefelé a P-on elhúztam tõlük, és végülis 3:54-re célbaértem. A kezdeti jó menet után a 7:34 menetidõ csalódás volt, ha belegondolok, akkor igazi téli körülmények között simán elment volna az a 2 és fél óra elõnyöm a szintidõhöz képest... A virsliparty jó volt, a díjazásom viszont nehezen akart eljutni hozzám, mert az egyik rendezõ aláírása hiányzott még, és Õ meg nem akart elõkerülni. Többekkel együtt az elsõ busszal jöttem el, és végig kifogva a csatlakozásokat 1 óra alatt értem haza, bnõm meg is lepõdött, hogy már ott vagyok fél 6-kor :) Összességében jó rendezésû ttúra volt, az itiner követendõ példa, a rendezõk felkészültek voltak, a szolgáltatás jó a nevezési díj függvényében. A lehetséges legkevesebb távot és fõleg a szintet feltétlenül többnek érzem, mint ami meg van adva, és összességében átlagos januári körülmények között ez egy igazán kemény ttúra, de nem teljesíthetetlen! Már több éve nem voltam (számomra) elsõ ttúrán, de most nem bántam meg, illeszkedett a fizikai felkészülésemhez is a közelgõ 80 napos kéktúrát illetõen. Lehet, hogy jövõre is jövök :)
 
 
larzenTúra éve: 20042005.03.04 16:16:12
megnéz larzen összes beszámolója
A BHTCS a pontõr szemszögébõl

Tavalyhoz képest hidegebbnek ígérkezett az idõ, -10 fok körüli idõt jósoltak. Sopánkát nagyon rég nem láttam, külön öröm volt vele találkozni. Mivel Kutya-hegyre is ki kellett menni, nem idõztem sokat.

Szerencsére nem volt jég. Tavaly elég kemény volt a sárgán kimenni Nagykovácsiból. A K+ elágazásnál leraktam a hátizsákot egy közeli fára. Sportember vagyok, de azért nem viszem fel a teletömött 70 literes Milot a Kutya-hegyre, hogy aztán meg lehozzam onnan. Reméltem, hogy vadász/erdész/túrász komák nem nézegetnek bele. Biztonság kedvéért a szolgáltatás csokikat vittem magammal, csak a tárcámat hagytam a hátizsákban. :) Majdnem kipörgött a lábam felfele olyan könnyû volt a zsák nélkül. :) A magassági pontot megtaláltam, de jól eltököltem a felállításával, úgyhogy 25 percig tartott a kitérõ. Az indulás után 1 óra 45 perccel értem ki a Meszes-hegyre.

Még csak félig állt a sátor, amikor Trilával az élen megjött a had. Nem sokkal késõbb Újfiú is odaért, aztán sorban a többiek... Kilencre lettem csak teljesen kész a sátorral. Idõszerû is volt, mert már kezdtem fázni. Bevackoltam magam: két hálózsák, két nadrág, jéger, pulóverek, kabáton, sál, sapka, alám matrac és polifoam. Bezippzáraztam az ajtót, megettem a szendvicsemet és lefeküdtem aludni. Az éj eleji nagy roham után már ritkásabban jöttek az emberek. Többször aludtam keveset, általában már a lépések hangjára felébredtem. Próbáltam nem nagyon váratni õket a hidegben, de én sem nagyon mutattam meg magam, a jobb alkaromat leszámítva. 11 körül már megjött macsa, akinek ez volt az utsó pontja... hát apám... ez nem semmi. Ilyen terepen sötétben futkosni... ehh.. kemény...

Éjfél után már tényleg nem volt nagy forgalom: egy-egy ember között egy órát is aludtam, majd négykor elment az utolsó túrázó is, én meg elaludtam. Hatkor arra keltem fel, hogy elfeküdtem a vállam. :) Látva az idõ állását, gyors ütemben próbáltam a pontot lebontani, bár ez nem volt túl egyszerû, mert gyorsan elgémberedtek az ujjaim kesztyû nélkül. Kutya hideg volt.

Visszafele újra kitérõ a Kutya-hegyre. Itt már világos volt, de most sem vittem a Milót, pedig nem nagyon tudtam álcázni... A ponton kihelyezett bringás villogó még mindig mûködött, 100 résztvevõ közül senki nem gondolta, hogy hazaviszi emléknek. Hasonlóképp a bélyegzõ és a párna is ott volt. Kár, hogy nem ez az általános (mármint nem a túrázók között, hanem általában).

A célban már csak Sopánka és Ebola volt, aki pontõrtársát várta a Nagy-Kopaszról. Amíg maradtam, nem is érkezett meg. Kiváncsi vagyok, mi lett vele?

Köszönöm Rohamcsigának és Pavinak a plusz hálózsákot és a termoszt. Így egész kellemesen bírtam az éjszakát, szinte alig fáztam. Na meg persze a magashegyi RP sátor is sokat segített, amin aztán abszolút nem fújt át a szél. Odabent olyan meleg volt, hogy alig látszott a leheletem.

Sopánka! Nem kaptam meg az emléklapot! És ha maradt egy nevezési lapot is szeretnék kérni. A pontõrök nevének és elérhetõségének a feltüntetése a nevlapon nagyon jó ötlet volt! Szerencsére senkinek nem kellett igénybe vennie - legalábbis az én pontommal kapcsolatban nem.